Deisori Ishida

Tárgy: Deisori Ishida Szomb. Feb. 07, 2009 2:52 am

Név: Deisori Ishida

Kaszt: Quincy

Nem: Férfi

Kor: 20

Felszerelések: 1 db Quincy kereszt, 1 db Hollow-bait, 1 db Sanrei-kesztyű (ez egyelőre nincs használatban), 1 db Soushingu és egy kicsit kopott barna oldaltáska

Születési dátum: 04.25.

NJK: Onyzomy ~ Egy módosított lélek, amit a nagyapámtól kaptam. Különleges képesség, hogy képes mindenféle dolgokat taszítani vagy vonzani. Ezen kívül ért még a gyógyításhoz. Jelleme eléggé egyéni és ráadásul nő létére kicsit ”perverznek” mondható, de ha baj van, rögtön reagál.

Deisori Ishida Onyzmony___Anime_Version_www.kepfeltoltes.hu_

(Ez az eredeti alakja)

Deisori Ishida Fulisha_Plush__3_by_Fulishagirl_www.kepfeltoltes.hu_

(Ez a földi báb alakja)

Kinézet: Mivel családom a modernebb időszakokat kedvelte, én is inkább az olyas fajta ruházatot hordom, a szokásos Quincy egyenruha helyet, persze ez alól kivétel, mikor aktiválom a Soushingu-t. Hajam kékes-fehéres színekbe tündököl és acélkék szemeimből csak úgy sugárzik az értelem, már ha a szemüvegem nem veri vissza a napfényt. Általában egy fekete inget és egy sötétkék színű nadrágot hordok hozzá. Ezen kívül még klán jelképe, a Quincy kereszt, rá van nyomtatva az ing hátsó oldalára.

Előtörténet: Nyugalmasnak kezdődő életem Karakura város kórházában kezdődött, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek, még ha már 11 óra volt. Ekkor születtem én is. Még nem is tudva a körülöttem lévő szörnyű dolgokról vagy ádáz csatákról. Csak békésen pihentem anyám óvó karjaiban, miközben apám mosolyogva nézet le ránk.
Édesapám, Taka Koi, egy közönséges árus volt, aki valójában a Shinigami-knak adott néha információt, hol találhatóak a Hollow-ok legkedveltebb helyei, míg édesanyám, Mimiko Ishida, egy vérbeli Quincy volt. Nagyapám szerint az egyik legjobb volt, hisz egy küldetés alkalmával 100 Hollow-t ölt meg. Természetesen utána napokig ágynak dőlt a kimerültség véget, de így is példaképemnek tartottam.
10 évesen kezdődött meg anyám által előírt edzésem, nagyapám segítségével. Először is meg kellet tanulnom a szellemi részecskék begyűjtését egy bizonyos testrészembe, ami az elején nem sikerült. Összesen 3 napba telt, míg rájöttem, hogy is csinálhatom. Azután jött csak a neheze, hisz most az íjat és a nyilat is meg kellet formáznom. Újabb hetek teltek el, de semmi haladás nem történet. Végül nagyapám azzal az ötlettel állt elő, hogy meg kéne mutatniuk nekem, hogyan is kéne használni egy igazi íjat. Másnap, mikor épp iskolából hazaértem, családom egy igazi nyíllal lepet meg. Azonnal felrohantam a házunk lapos tetejére, és ezzel kezdtem el gyakorolni. Az idő elteltével egyre jobban sikerült rájönnöm, hogyan és miképp kell forgatnom egy íjat, hogy az ellenfelet a legpontosabban találjam el. Két hónappal, miután megkaptam a faíjat, egy hatalmas önbizalom kapott el. A 13. életévem, egy nyári éjszakán sikerült először megidéznem fegyverzetemet. Szemeim és egész tekintetem komolyságot sugároztak, és próbáltam minél halkabban feljutni a tetőre, nehogy valakit felébresszek. Meztelen lábamnak jól eset a tető hűvös betonja, és testemnek a kellemes, nyári szellő, de úgy éreztem, itt az ideje. Lassan beálltam a tökéletes lövő távolságba, jobb kezemet előreemeltem és szemeimet lehunytam. Elképzeltem, ahogy a körülöttem lévő apró szemcséket összegyűjtöm egy helyre, majd alakot vesz fel. Magam se tudtam akkor, hogy álmodta vagy tényleg sikerült, de mikor acélkék szemeimet kinyitottam, ott világított a kék íj a kezemben. Bal kezem rögtön megragadta a fegyver húrját, majd könnyűszerrel hátrahúztam, végül elengedtem. A nyíl villámgyorsan szelte át a levegőt, majd a céltáblának nekicsapódva átlyukasztott azt, és az égen tűzijátékszerűen szétrobbant. Örök emlék maradt ez az éjszaka számomra.
Újabb évek teltek el, és ahogy nőttem, anyámmal együtt mehettem egy kis Hollow-lövöldözésre. Persze az osztálytársaim furcsálták, hogy szinte mindig anyámmal voltam, de végül csak békén hagytak. Egyik nap boldogan fütyörészve sétáltam az utcákon, miközben úgy éreztem, életem tökéletes. Ám ennek a gyönyörű pillanatnak rögtön vége szakadt, mikor meghallottam egy Hollow üvöltését. Azonnal elindultam a hang irányába és már készültem, hogy támadhassak. Amint bekanyarodtam az utcán, rémítő látvány fogadott. A bolt, ahol a családom dolgozott, szét volt rombolva. Ijedten rohantam a romokhoz, mikor megláttam halott anyámat, aki anyámon feküdt. Nyílván valóan meg akarta védeni a édesanyámat, de nem sikerült neki. Szemeimben könny szökött a halott szüleim látványától, mikor újra meghallottam a Hollow üvöltését. Végtelen és megállíthatatlan dühvel rohantam fel a lépcsőn, egészen a tetőre, ahol a rém épp a sebesült nagyapámmal akart végezni. Újra összeszdtem a lélekszemcséket a kezeimben, végül egy határozott mozdulattal kilőttem a nyilat, ami átlyukasztotta a Hollow-ot, véget vetve életének. Azonnal rohantam utolsó, de már haldokló hozzátartozómhoz. Kezét remegve a vállamra helyezte, majd egy mosoly jelent meg arcán.
-Mi történt?!- kérdezem, miközben könnyeimmel küzködök.
-Rájöttek...hogy mi mondjuk el a portyázó helyeiket...- köhögi ki lassan, majd a lemenő napra néz.
-De...-
-Az erdőben rejtőző vízesés különleges hely...nem is beszélve a tó felszínén lévő kövekről...- motyogja mosolyogva, majd utolsó lehelete is kiszállt belőle.
Zokogva görnyedek le hozzá, és siratom minden elvesztett hozzátartozómat. A nap már réges-rég lement, de úgy éreztem, az utolsó mondata célzás lehetet. A fontos tárgyakat bepakoltam az oldaltáskámba, és rohantam az erdőben lévő vízeséshez, ahova minden egyes tavasszal kivittek. A víz csobogását meghalva, gyorsabbra fogtam a tempót. Amint megérkeztem, alaposabban végignéztem a terület minden egyes négyzetméterét, de semmi különöset nem láttam. Lassan leültem a partra és nagyapám utolsó mondatára gondoltam. A percek csak úgy teltek és fogalmam sem volt, mire akart célozni. A mondata első részének volt értelme, de a másodiknak egyáltalán nincs, hisz itt nincsenek is kövek. Hamarosan egy furcsa gondolat kezdett kialakulni az elmémben, mire felálltam, s újra megjelenítettem az íjamat. Az abból áradó fény a víz felszínén utat mutatott meg. Mentem a világító út után, mikor a vízeséshez érve ketté nyílt, és magába zárt. Döbbenten vettem észre, hogy ez egy búvóhely volt. A falak teljesen sziklások voltak, mégis lógtak rajtuk képek. Ezen kívül a szoba legmesszibb részében egy íróasztal volt, amin pedig egy szépen kifaragott doboz. Némán sétáltam oda, és egy borítékot véltem felfedezni.

Kedves Daisori!
Ha ezt a levelet olvasod, mi már biztosan nem vagyunk veled. Úgy látszik, hogy mégse voltunk olyan erősek, mint akartuk, de most te veszed át a fáklyánkat! Kövesd a Quincy-k ősi szavát és tégy meg mindent, hogy nem szenvedjenek az emberek! Fogadd meg, a Quincy-k büszkeségére!

Ui.: Kérlek, vigyázz Onyzomy-ra. Nagy szükséged lesz rá az utad folyamán.

A levelet könnyes szemmel a zsebemben rejtettem, majd a dobozt kinyitva két érdekes dolgot vettem észre. Az egyik egy fehér kesztyű, amin a klánunk jele volt ráfestve. Természetesen tudtam, hogy ez a híres Sanrei-kesztyű, de úgy érzem, nem állok még készen erre a hatalmas erőre. A másik pedig egy fehér, szárnyas rókaszerű plüss, rajta pedig egy narancssárga gyöngy. A doboz tetejét visszazártam, majd azzal együtt elhagytam a búvóhelyet és útnak eredtem.
Nem tudom, mi a célom ebben a veszélyes és szörnyű világban, de a Quincy-k büszkeségére esküszöm, hogy nem fogok veszíteni senki ellen!

Tárgy: Re: Deisori Ishida Vas. Feb. 08, 2009 7:37 am

Szép előtöri, természetesen ELFOGADOM, és az NJK módosított lelket is engedélyezem.

Lélekenergiád 4000, kezdőtőkéd 4000 ryou. Elkészítheted az adatlapodat.

Üdv az oldalon, jó játékot! Very Happy