Általános adatok
Név: Ayumi Nagayim
Kor: 58 év
Kaszt: Espada/privaron
Nem: Nő
Felszerelés: egy egyszerű katana

Kinézet


Zanpaktou
Neve: Kicune (róka)
Parancsszó: Semeru Kicune - látványos változások nem történnek, csak Ayuminak nőnek róka fülei, és róka farka, és a maszkja a fél arcát lefedi.

Előtörténet
58 évvel ezelőtt születtem, egy kisvárosba. Apám egy irodába dolgozott, anyám meg a házunk alatt lévő kis boltját vezette. Gyógynövényeket árult, és saját maga készített illóolajokat, kenőcsöket és gyógyszereket. A szüleim a legtöbb idejüket a munkájukkal törődtek, velem már csak tényleg akkor, mikor épp nem volt mit tenniük. De ezt sose sajnáltam. Viszonylagos jólétben éltünk, mindenünk megvolt, amire szükségünk volt, felesleges dolgaink sose voltak. A szüleim járattak iskolába, igaz, hogy nem a legjobba, de ez is megtette. Napjaim úgy teltek, hogy napközbe iskolába voltam, délután meg tanultam, és este természetesen időben lefeküdtem. Általános iskolába. Középiskolába ez megváltozott. Láttam, hogy mások milyen életet éltek, és irigyeltem őket. Ebből az irigységből fakadva barátkoztam, ezután nappal iskolába jártam, délután "bandáztunk" és éjszaka tanultam. Ahhoz, hogy a középiskolába maradhassak, tanulnom kellett, hiszen a szüleimnek túl sok pénzük nem volt, és a tanulmányi átlagom határozta meg, hogy járhatok-e iskolába. A napi alvásszükségletem lecsökkent néhány órára. És ez tovább csökkent, miután az iskolai szünetekben, és hétvégenként dolgozni jártam, egy a házunkhoz nem túl közel eső éteremben, mint felszolgáló. Szerettem ezt a munkát. 19 éves haltam meg, mikor már az Egyetemre készültem. Épp szünet volt, és mint mindig akkor is dolgoztam. Már hazaindultam, most egyedül. Épp a zebrán jöttem át, ami nekem adott elsőbbséget, amikor oldalra fordulva, nagy sárga fényt láttam. A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy a testem felett lebegek. Láttam, hogy az orvosok próbálnak megmenteni, de sikertelenül. Meghaltam.

Ezután lélekként tengődtem, nem is tudom meddig. Azt hallottam, hogy csak azok maradnak az élők világába lélekként, akiknek elintézetlen ügye volt. Nekem nem volt. Nem volt elintézetlen ügyem, hiába haltam meg fiatalon, ezért sem értettem,hogy miért vagyok még mindig itt. Talán a sors akarta így. Egy nap, mikor épp a szokásos semmittevésemmel foglalkoztam, egy fekete ruhás alak jelent meg. Megijedtem tőle, ő azt mondta hogy nem kell tőle félnem. Nem a frászt! előhúzta a kardját! Meg akarta semmisíteni a lelkem - ekkor még így gondoltam - így elmenekültem előle. Néhány napig így kergetőztünk. Csak évekkel később jöttem rá, hogy ő egy Shinigami volt. Egy nap, mikor még mindig menekültem a fekete ruhás alak elől, hirtelen egy maszkos szörny jelent meg előttem. Megállni nem volt időm, így neki rohantam. Az kihasználva az alkalmat elkapott és megevett.

A Menosok erdejébe kerültem, mint Hollow. Furcsa volt, ez a hely, tele volt olyan maszkos egyénekkel - Hollowokkal - mint aki megevett, és amivé váltam. Undorodtam ettől a helytől, és tudtam, hogyha ki akarok innen jutni, és ha erősebbé akarok válni a társaimat kell megennem. Eleinte nem volt ínyemre ez a feladat, de egy idő után már megszoktam. Gillianná váltam. Majd ezután szépen fejlődtem, míg nem ki nem kerültem a Hueco Mundo örök sötétséges, sivatagos részére. Akármerre néztem a végtelen sivatag. Itt is akadtak társaim, vagyis találtam, akiket egytől egyig felfaltam, míg nem egy nap már arra eszméltem, hogy már Arrancar vagyok. Itt egy kicsit megijedtem. Ezután néhány napig koplaltam, nem ettem meg semmit, nem tudtam, hogy az Arrancar után mi lehet? Mi változik belőlem? Ekkor találkoztam életem első Espajával. Csak néztem azt a teremtményt, nem tudva, hogy mi az. Csodáltam a határozottságát, a megjelenését. Mint egy kisgyerek, nagy kerek szemekkel néztem rá. Nem mondta meg sose, hogy hogy hívják, de azt mondta, hogy akár belőlem is lehet Espada, ekkor elmagyarázta hogy mi is az Espada és hogy hol él ő. Tetszett. Azt mondta, hogy felkészít arra, hogy Espada lehessek. Belementem, hiszen jobb dolgom úgy sincs. Nem volt könnyű dolga, hiszen a harcművészetkhez semmit nem értettem, de végül mégis csak sikerült. Espada lettem. Igaz nem a legerősebb, és nagyon sok évembe került, és kemény munkámba, míg elértem ezt a szintet, de a 10. számú Espada lettem.

De ezt a rangot nem "uralhattam" sokáig. Csak úgy 2 évig. Aizen-sama megjelenésével váltottak le. Nem értettem miért, de nem modntam ellent. Tisztában voltam vele, hogy van nálam erősebb Espada. Így visszagondolva, egyáltalán nem bánom, hogy lefokoztak Privaron Espdává. Természetesen Aizen-samát szolgálom, de Aizen-sama szolgalatában Espadának lenni, nagyon sok felelősséggel jár, ami felelőségre nem vágytam. Nem harcoltam hogy újra Espada lehessek, hiszen nagyon okom se volt arra, hogy Espada lehessek, csak egyszerűen fejlődni, erősödni akartam, és persze még anno kijutni arról a helyről, a Menosok Erdeléyből. Nem bánok semmit, hiszen most tengődnek napjaim, és szinte semmit nem csinálok. Vagyis de, napjaim nagy részét alvással töltöm.

(az engedélyt megkaptam Yourichi-chantól! )