Név: Suno Katsuroi
Kaszt: Shinigami
Felszerelés: Zanpakutou
Kinézet: Félhosszú szőke haj, amit kendővel díszít. Általában a shinigamik egyenruháját hordja
Kor: 29
Neme: Férfi
Zanpakuto neve: Karada
Fajtája: Villám
Kinézet: http://img107.exs.cx/img107/6250/tokjin7qg.jpg
Shikai-a:
Támadásai:
Raitongu (Villámtűk): A kard pengéjét elektromos aura veszi körbe, amiből rengeteg töltés repül ki. A villámtűk csak kisebb sérüléseket okoznak, de ha nagyon sok találja el a célpontot, akkor akár meg is ölheti.
Raikiri (Villámcsapás): A kard pengéjét itt is körbe veszi az aura, de ennél a támadásnál egyetlen villám csap ki a fegyverből.
Raikyuu (Mennydörgés): Az előhíváshoz fel kell ugrani a levegőbe, majd folyamatosan pörgetni kell a fegyvert. Mielőtt el kezdene vissza zuhanni az alkalmazó, az égnek tartja a zanpakutot, aminek hatására villámok csapnak le az égből, kegyetlen pusztítást végezve a környéken. Hátránya hogy csak szabadban alkalmazható.
Raigeki (Villámpáncél): A használót elektromos aura veszi körbe, ami kevésbé fogja fel a csapásokat, de minden hozzá érő dolognak égési sérüléseket okoz.

Előtöri:
A szobában egy alacsony férfi ült. Félig homályos volt a helyiség, de ez nem volt zavaró. Hamarosan megérkezett a tulajdonos.
- Üdvözlöm! Elnézést, amiért megvárattam, de volt egy kis dolgom.
- Semmi baj. – válaszolt az alacsony férfi.
- Tehát milyen interjúról lenne szó?
- Azt szeretném, ha elmesélné a shinigamivá válását. – válaszolta.
- Hát jó. Kiskoromban állandóan hangokat hallottam. Soha nem tudtam eldönteni, hogy mik akarnak lenni ezek, de mindig nagyon féltem tőlük. A gyerekkoromat rettegésben töltöttem. Eleinte csak hangokat láttam, de később már láttam is őket.
- A lelkekre gondol, igaz?
- Úgy van. – bólintottam. – Hallottam és láttam a lelkeket. Mire elértem a 16 éves kort hozzászoktam ezekhez. Az osztálytársaim azt hitték, hogy őrült vagyok, ezért nem barátkoztak velem. Viszont még így is volt néhány barátom, akik hasonlóak voltak hozzám. Ők is hallották a szellemeket.
- A gyerekkora után mivel kezdett el foglalkozni?
- Harcművészeteket tanítottam. Már 6 évesen beírattak különböző harcművészeti órákra, így volt, amivel lefoglaljam magam szabad időmben. Tehát tanítóvá váltam. Nagyon jól alakult a sorsom, egészen a halálomig. Volt egy feléségem, házam és rendes munkám. Viszont az egyik karácsonykor, olyan 29 lehettem, amikor a feleségemmel sétáltunk a városban. Akkor megtörtént az eset.
- A halálára gondol?
- Így van. Egy banda ránk támadt és kiraboltak minket. Miután elvették az értékeinket megerőszakolták a feleségemet. Én nem tudtam semmit se tenni ellene: lefogtak és arra kényszerítettek, hogy nézzem végig az egészet. Haruhi súlyos sérülésekkel került a kórházba, míg én csak könnyebbekkel. Nagyon megrázták az események és végül öngyilkos lett. Ekkor nekem is elborult az agyam és feladtam a tanítói állásomat. Kegyetlenül megöltem a banda tagjait, majd öngyilkos lettem.
- Ezután pedig ide került?
- Igen. Ebbe a városba kerültem. Nem emlékszem semmire csak arra, hogy az akadémiára kerültem és ott elkezdődött a kiképzésem. Kiváló eredménnyel végeztem, majd meg kaptam a behívómat az 5. osztagba. Nagyjából ennyi lenne a történetem.
- Köszönöm, mindent rögzítettem. Lenne még egy kérdésem, de az már nem tartozik az interjúhoz.
- Mi lenne az?
- Itt találkozott már a régi feleségével?
- Nem. – komorodott el a hangom. – Már kerestem néhány helyen, de nem találtam rá. – könny szökött a szemembe. – Sajnálom, de most mennie kell.
- Értettem. Sajnálom, ha megbántottam. Köszönöm az interjút, viszont látásra!
- Viszlát, köszöntem neki vissza.