Shun VS Ranmaru - avagy az erők határai

Tárgy: Shun VS Ranmaru - avagy az erők határai Vas. Márc. 01, 2009 9:09 am

Egy teljesen közönséges napra ébredtem. Nyöszörögve bújtattam fejemet a párnám alá, miközben a redöny résein a zavaró napfény szemembe sütött. Néhány perc múlva megadtam magam, s ásítozva vettem fel szokásos ruhámat, s lassan az ajtómhoz léptem. Unott arckifejezéssel nyitottam ki, s a szokásos fogadott. Egy hatalmas hang-bomba. Mindenki ordítozott, evett és csapkodott, s amit furcsának tartottam, hogy mindenki meleg kaját eszik. Érdeklődve kukkantottam vissza a szobámba, mire ledöbbenten. Fél 12-ig aludtam, ami egyáltalán nem vall rám. Lassan visszafordultam, s fáradt ábrázattal keltem át a konyhán. Újabb ajtók következtek, s le egy hosszú létrán, majd máris a hatalmas edzőpályán vagyok. Talán mesterséges a táj, de számomra nagyon szép. Egy lapos sziklalapon foglaltam helyet, majd a konyhából csórt ételt kiterítettem, s elkezdtem bendőmet megtölteni. Teltek-teltek a percek, mire egy közeledő lélekenergiára lettem, figyelmes. Szám tele, volt, s érdeklődve fordítottam fejem a személy irányába, aki nem volt más, mint Shun kisasszony.
-Kon...*mpf*...ch...*mpf*...wa, Shu...*mpf*...*mpf*...an! (Konichi wa, Shun-san)- mondtam egy kedves mosollyal, miközben épp egy rizsgombócot nyeltem le.

- 'Reggelt neked is...
*Köszönti mogorván Ranmarut, amikor leér. Az a megátalkodott Hiyori már megint őt küldte le, hogy eddzen egy kicsit... Csak tudná, hogy miért mindig őt tisztelik meg ilyesmikkel, mikor a többiek is alig csinálnak valamit. A fenébe is...*
- Edd meg gyorsan, aztán meg kezdj el védekezni...
*Villan szeme fenyegetően a shinigami felé, mialatt leveszi zanpakutóját hüvelyestül hátáról.*
- Lezavart az a csurkás szeplőgyűjtemény, hogy mérjelek fel... Nem akarok sokat vacakolni, van jobb dolgom is...
*Fog bele a magyarázatba, amikor észreveszi a másik feltehetően értetlen és/vagy arckifejezését.*
- A másik ok meg, gondolom, az, hogy az ő adagját eszed éppen...
*Kotor elő szabad kezével egy szál cigit, majd meg is gyújtja azt. Annyi időt még ad a másiknak meg saját magának a támadás előtt, hogy elszívja a bagót... Ezalatt pedig figyelmesen nézi a másik mozdulatait, nehogy meglepetés érje.*

Hát mi tagadás, Shun-nak ma sem lehet jó napja, hisz elégg mogorván köszönt vissza. Súhajtva gyűröm le a maradék rizsgombócot, mikor meghallom, hogy Hiyori adagját majszoltam éppen el. Fejemen egy vízcsepp jelenik meg, s zavarodott ábrázattal fordulok Shun kisasszony felé.
-Oh...ehehe...Megint engeztelhetem ki...- mormogom.
Megfogom a kis terítőt, s a szemetet belecsavarom. Nincs is benne semmi különös, csak, annyi, hogy sokáig tart valamiért. Mivel háttal vagyok Shun-nak, egyáltalán nem látja, miket motyogok. Hirtelen hangomat kicsivel megemelem.
-Hadou 63: Raikouhou!- s kezemet a lány felé tartom.
Alig egy pillanat, s máris összegyűlt a kezembe a megfelelő menniségű lélekenergia, majd egyenesen a Vaizard felé lövöm. Shun egy pillanatra megdöbbentnek látszik, de rögtön reagálva a támadásom mellé megy, ahogy oldalra ugrik. Ajkaim gonosz vigyorrá alakulnak.
-Shunpo...- suttogom, mire eltűnik.
A következő pillanatban máris a lány mögött termek, s ahogy vártam, kardjával ki is védte a támadásomat saját kardjával. A két penge csikorgatja egymást, ahogy leérve a földre megpróbáljuk kilökni egymás kezéből a fegyvert. Szemeimben most harci vágy ég, ami igen ritka a sok lustálkodás miatt.
-Minek sietni? Időnk, mint a tenger...- húzódik ismét vigyorra a szám.
Megpróbálom erőteljesen ellökni magamtól, s ha sikerül, egy jól irányzot csapással a karját próbálnám eltalálni. Ha mellé menne, vagy kivédené, egy Shunpo-val arébb ugranék, s a lendülettel együtt indítanék egy újabb csapást. Természetesen a védelemre is nagyon odafigyelnék.

- Ja.
*Hagyja ellenfelére az egészet, és tovább füstöl. Kicsit gyanakszik ugyan, amikor Ranmaru hátat fordít neki, de nem tulajdonít nagy jelentőséget neki, legfeljebb annyiban, hogy figyelmesebben követi a másik mozdulatait.*
~ A fenébe! ~
*Ugrik arrébb a kidou útjából. Számíthatott volna a támadásra... Cigije is kiesik szájából a hirtelen mozdulat hatására... Az újabb csapás ugyanis már közvetlenül háta mögött éri... Reflexszerűen tartja a másik penge útjába saját zanpakutójának hüvelyét, hogy kivédje. Végül shunpót használva hátrébb ugrik, egy közeli sziklára.*
- Most kivételesen teljesen felébredtél?
*Kérdezi ellenfelétől gúnyosan, majd előhúzza katanáját. Az előző összecsapáskor feltűnt neki is Ranmaru szokatlanul éber tekintete...*
- Neked lehet, hogy van időd erre a marhaságra, de én szívesebben lennék odafönn...
*Int fejével a lépcső felé, majd hirtelen mozdulattal felrúg egy nagyobb adag homokot és kavicsot, egyenesen Ranmaru felé. Ezt követően shunpózva megpróbál a shinigami közelébe érni, amíg le nem ül a por.*
- Hadou 4: Byakurai!
*Fejezi be mozdulatát egy kidou-val, mialatt zanpakutóját védekezően maga elé tartja. Rohadtul nincs kedve edzeni senkivel - de ha már egyszer muszáj, legalább igyekszik mindent beleadni...*

Shun is meglátta rajtam, hogy most tényleg éber vagyok. Legtöbb Hollow elleni harcaimat unottan és mindennapiként használom, de az igazi és erős ellenfelek számomra az ínyenc falatok. A lány válaszára elvigyorodom, s szemeim újra megcsillannak.
-Mi a baj? Nem tetszik, ha harcolni ke-...- kezdek bele, mondandómba, mire lábával egy hatalmasat a talajra üt.
A sok homok és kavics felkavarog, s nem csak, hogy orromba, de még szemeimbe és számba is belemegy. Amint hátraugrik, hatalmas ordibálást lehet hallani, amit talán, ha a konyhában mindenki csendben lenne, lehetne hallani.
-HOGY SZAKADNA RÁD AZ ÉG! Nyitva volt a szám, meg minden!- lehetne hallani köhögéseket, prüszköléseket, s már hányásnak mondható köpködéseket.
Ám ellenfelem nem tétovázik, mári egy villámsugarat lő felém. Sajnos nincs időm se elugrani, s más védelmi kidou-kat használni, így a legkönnyeb úton haladonk. Gyorsan a földre fekszem, s a támadás fejem felet elsuhanva a földbe csapódik, mire ismét por száll fel. Ám ezúttal jóval nagyobb, mint ezelőtt. A porfüggöny rejtekében előrántom derekamról a Zanpakuto-mat, s mindkét kezemmel megragadom a markolatát.
-Ga ue Ageru, Aisuhebi! (Emelkedj fel, Jégkígyó!)- suttogom.
A kard markolatából máris két kis jégkígyó emelkedik fel, melyek körbefonják a kardot, s egy vastag jégpáncél borítja be, majd azonnal a vastag jégtsükék is kiemelkednek. Gyorsan összpontosítom az erőmet lábamba, s erősen elrugaszkodva Shikai formába támadom Shun-t. Támadásaim most olyan gyorsak, hogy az ellenfelemnek ideje sincs a saját kardját átalakítani. Ám ez így számomra túl unalmas. A támadások közepette sikerült nagy lendületet szereznem, mikor egy oldalról indított vágást intéztem, s forogva egyet magam körül, hasba rúgtam, mire félhetőleg egy sziklán vagy a talajon fog landolni. Ettől biztosan nem fog kidőlni, de legalább megjegyzi, hogy ne becsüljön alá. Na meg azt a homoks trükköt visszadtam. Egy gyors Shunpo-val az egyik közeli sziklán jelenek meg, s kardom pengéjét a vállamra helyezem.
-Kölcsön kenyér visszajár...- mondom neki egy vigyorral. -Gyűlölöm ezt a redvás homokot! Minek kellet ide ilyet rakni? Miért ne lehetne mondjuk sima, füves talaj?- teszek fel egy költői kérdést.
Eközben le sem veszem szememet Shun-ról, nehogy még meglepetés érjen. A többiek szerint ha igazán harcol, nagyon be tud vadulni, így jobb, ha most óvatosabb leszek.

- Még szép, hogy nem... Tudod, milyen jámbor lélek vagyok...
*Neveti el magát gúnyosan. Ha lenne plafon, még talán az is rászakadna ettől a kijelentéstől... Elégedetten figyeli, hogy célba ér porkavarása.*
- Szerelemben és háborúban mindent lehet - vagy hogy is mondják az emberek...
*Jegyzi meg az ordítozásra válaszként. Fehér villáma elől ugyan kitér Ranmaru egy hanyatt vágódással, azonban Shun számára egyelőre ez is elég. Bár az újabb porfüggöny ezúttal az ő látását is akadályozza, emiatt nem is veszi észre, hogy ellenfele is előrántja zanpakutóját, csak akkor, amikor már kimondja a parancsszavakat...*
- Pofás kis shikai...
*Szólal meg, ahogy igyekszik kivédeni az átalakított penge támadásait. Egyelőre nem áll szándékában előhívni Herufuaia valódi alakját... Azt majd legfeljebb maszkjának felvétele után fogja megtenni.*
- A ku...
*Csapódik egy közeli sziklának a gyomron rúgás következtében. A fene sem gondolta volna, hogy Ranmaru is ugyanígy fogja alkalmazni az ehhez hasonló piszkos kis trükköket... De ez nem baj - legalább izgalmasabb lesz a küzdelem... Karjával megtörli homlokát, és az időközben egy sziklán megálló Ranmarura pillant.*
- Azt nehezebb az ellenfél képébe rúgni...
*Válaszol a költői kérdésre, majd kezét fejéhez emeli, és szép lassan lehívja maszkját. Egyre jobban kezdi belelovallni magát a küzdelembe, ami szemein is jól észrevehető...*

Vigyorogva nézem a széttört sziklát, ami körül még mindig kavarog a por. Egy gyors suhintással a vállamra rakom a Zanpakuto-mat, s elégedetten nézek az imént elsült hihetetlen támadásomra. Nem tudom mitől, de egy örömteli vigyor kerül föl arcomra.
~Hmm...Ez a jó, ha az embert lustának hiszik...Mindig okozhat meglepetést az ellenfélnek.~ mondom magamban önelégülten.
~Azért ne szálljon fejedbe a dicsőség! Shun-kisasszony egy Vaizard...Ne becsüld alá, még ha jó kedved is van. ~ oktat ki Aisuhebi.
~Örömrontó...~ motyogom durcásan, ám mire észbekapok, Shun kimászott a sziklatörmelék alól.
Szemeiben ugyanaz a láng ég, mint az enyémben. A győzelemre törés. Lehet, hogy ez csak egy felmérő edzés, de mindent bele kell adnom, hogy teljesíthessek. Keze lassan megmozdul homloka felé, majd lassan lefelé húzza, mire valami füst szerű anayg összesűrűsödik, s alakot ölt. Pontosabban egy furcsa mintájú maszk, mely a Hollow-oknak is van. Azonnal eltűnik az örömöm.
-Tehát most harcoljunk korlátok nélkül? Rendben...- hunyom le a szemeimet.
Ismét érzem, hogy az erőm körbejárja minden porcikámat, megtölt energiával és soha nem látott erőnek a birtokában érzem magam. Kardomat egy hirtelen mozdulattal oldalamra fordítom, s köpenyem megrándul.
-KOI! (Rajta!;Kezdjük!)- ordítom el magam, s elrugaszkodom.
Olyan nagyra sikerült az ugrás, hogy a szikla fölső része meg is repett. Ismét gyors vágásokkal támadom, ám most mindegyiket kivédi. Gondolhattam, hogy nem lesz ilyen könnyű. Egy pillanatra kitérek a kardcsapása elől, mire máris jön a következő és csak védekezni van időm. Hirtelen fordul egyet, mire rúgna felém. Abban a pillanatban nem is tudtam mit tegyek, de Aisuhebi ismeretei kisegítettek. Mint egy tornász teljesen hátrahajlok, ami a levegőben eléggé furcsa, majd lábát megfogva a föld felé dobom. Ám gyors csere történik. Egy szikláról, akárcsak egy gumilabda visszapattan, s kardjával felé suhint. Szerencsére a kardomon lévő tüskék képesek volták beakasztani az övéjét. Néhány izzadsácsepp máris megjelenik a homlokomon.
-Nem is hittem volna, hogy ilyen ügyes vagy...Legalábbis Masaki leírása alapján...- vigyorodom el. -De lássuk, mire mész ezzel!- kerül egy újabb ördögi vigyor arcomra.
Hirtelen a tüskék kicsit megnőnek, s az egyik megh is karcolja Shun maszkját. Egy kis karcolás, de mégis úgy érzem, mintha hatalmas sebet ejtettem rajta. Gyorsan elshunpozok onnan, majd tőle nem messze jelenek meg. Zanpakuto-mat a jobb kezemmel ellentétes irányba suhintom, hogy már majdnema bal vállamat érinti.
-Aisu Sebone!- indítom el a támadást, s a következő suhintásra a kardon lévő összes tüske Shun felé tart.
Ha kikerüli, akkor a földbe csapódva mindent megfagyaszt 1 méteres sugarú körbe, ám ha eltalálja, akkor mozgása azon a testrészen meg lesz bénítva, hisz megfagyasztja a sejteket.

*Nem hagyhatja, hogy ellenfele felülkerekedjen rajta... Egy egyszerű kis shinigami? Már kellőképpen belelovallta magát a küzdelembe, és erre még maszkjának lehívása is rátesz egy lapáttal. Ilyenkor ugyanis egyre kevésbé veszi észre magát. Mintha még mindig nem győzte volna le belső hollowját tökéletesen...*
- Ja. Nem fogom könnyen megadni magam...
*Kiált vissza kihívóan, és le nem veszi szemeit ellenfeléről.*
~ Azért vigyázhatnál magadra... ~
*Hallja meg hirtelen fejében zanpakutójának szellemét. Pontosabban csak egyharmadát...*
~ Fene se gondolta volna, hogy éltek még... ~
~ Én megmondtam, hogy felesleges hozzászólni... ~
~ Nézz már rá! Semmi esélye sincs a másiknak ellene... ~
~ Na ne röhögtess! Több van abban a shinigamiban, mint elsőre látszik... ~
~ Ha megint nekiálltok veszekedni, inkább elő se gyertek többet-.- ~
*Állítja le végül zanpakutója lelkének mindhárom fejét, akik inkább sértődötten visszavonulnak. Mindenesetre "tanácsuk" hasznos volt - bár nem mondtak vele sok újdonságot -, valamivel jobban fog figyelni ezek után Ranmarura...
Szerencséjére kivédi a csapásokat, és támadni is van ideje. Azonban Shun támadásai sem valami sikeresek...*
- Cöh... Nem gondoltam volna, hogy hiszel Masakinak... Jobban jártál volna, ha mást kérdezel.
*Ül ki farkasvigyor az arcára. Ez azonban gyorsan eltűnik, amikor ellenfele jégtüskéket indít felé. Gyors villámtánccal és a levegőbe ugorva képes csak kikerülni ezeket... Egy dologgal nem számol csak: mégpedig azzal, hogy a támadás a talajt is bevonta egy csinos kis jéggel... Így, amikor földet ér, szépen kicsúsznak alóla lábai. A fenékre eséstől egyedül az menti meg, hogy még idejében a földbe szúrja Herufuaiát, és megkapaszkodik benne. Na, ez az a pillanat, amikor végleg elönti agyát a düh. Hátrébb, jégmentes területre shunpózik, majd egyre hangosabban beszélni kezd:*
- Szörnyek Szétszórt Csontjai! Orom, Karmazsin Kristály, Acélkerék! Ha mozog, akkor Szél, ha nem, akkor Ég. A zengő dárdák hangja betölti az üres kastélyt! Hadou 63: Raikouhou!
*Az utolsó szavakat már szinte ordítja, míg végül a kidou-t el nem lövi. A lehető legnagyobb démonmágia-tudását adja bele ebbe a támadásba...*

Nos úgy látszik, Aisuhebi tüskéi félig tökéletes támadásnak bizonyultak, ugyanis nem találták el Shun-t, viszont a földbe becsapódba megfagyasztották a talajt, s nem kellet sok, hogy a lány hasaljon egy nagyot. Már azt hittem, ott helyben elnevetem magam. Ám láttam rajta, hogy nagyon felboszzantottam, s már a fogait csikorgati. Hirtelen eltűnik, majd a jeges területből kikerülve elkezdi kidou-ját. Arcomon most nem a vigyor vagy egyéb gúnyos kacaj kerül föl, hanem a dühöség.
-Miért nem akarsz teljes erődből harcolni, Shun-chan?- kérdezem tőle, miközben már a támadás vége felé jár.
Pár pillanat, s kimondja a végső szót, majd a villám szerű támadás felém tart. Mégdühötebben nézek most a Vaizard-ra.
-Hát legyen...- mormogom dühösen, s a kidou már nagyon közel jár.
A támadás épp betalálna, de sikerült egy fantasztikus Shunpo-val oldalra kitérni, s közben pörgök, mint egy korcsolyázó a jegen. Arcomon már egyáltalán nincs az álmosság vagy gúnyolódás jele. Az ellenfelem alábecsült, s ezt utálom a legjobban. Hirtelen újra Shunpo-zok egyet, majd a jégfelület előtt jelenek meg, s rohanni kezdek. Nagy valószínűség azt fogja hinni, hogy elcsúszok. De nem! Már rengetegszer használtam ezt a támadást, s rengeteg előny származhat belőle. Mikor a jégre érek, erőteljesen elrugaszkodom, és átlagosan gyorsabb sebeségre teszek szert, ahogy átkorcsolyázok a területen egy szempillantás alatt, majd a döbbent Shun-ra mérek csapást, persze kardjával kivédi azokat. Majd megfűszerezem néhány pörgéssel, amitől kezdek hasonlítani egy túltöltődött Duracell nyuszira. Ám sajnos hibát vétettem. Az egyik támadásom csak súrolta a lányt, amit ő kihasználva bordán könyökölt, amit az egyik kezemmel valamennyire képes voltam kivédeni. Egy szép röppálya, majd valahogyan sikerült két talpra érkezni. Csúszok még néhány métert, majd egy nagyobb szikla megállít, melynek egyik oldala összeomlik. Lihegve támaszkodom a kardomra, majd kiegyenesedem. Egy hatalmas vigyor helyezkedik el arcomon, s az apró vércsíikot gyorsan letörlöm.
-Na, tudsz te, ha akarsz!- mondom gúnyosan.
Szemeimet lassan lehunyom, s ismét erőt gyűjtök az egyik legerősebb támadásomra. Kardomat kihúzom a talajból, majd a magasba emelve a tenyeremen egyensúlyozom, s az furcsa mód ott is marad. Mintha légüres térben volnánk. Hirtelen kis csengetjük hangja tölti be a területet, amire Shun is felfigyel. Karomat behajlítom, majd Zanpakuto-mat a magasba dobom, s ördögi vigyorral a Vaizard-ra nézek.
-Aisu Arashi! - ordítom el magam.
Aisuhebi hihetetlen sebeséggel kezd el pörögni, majd alig egy pillanaz múlva jégtüskék hada lövődik ki 360°-ban. Ezt a támadást csak nagyon erős ellenfelek képesek kivédeni. Eme támadásnak ugyan az a hatása, mint az Aisu Sebone-nak, csak itt most több száz ilyen teríti be a területet. Ám ennek is van hátránya. Miután használtam, néhány percig nem leszek képes tüskéket kilőni, így csak a fegyveres harca támaszkodhatok majd. De lássuk, mihez kezd ezzel Shun.

- Miért harcoljak teljes erőmből?
*Kérdez vissza dühösen, miután ellőtte támadását. Azt észre sem veszi, hogy már megint Shun-channak hívták, amit köztudottan utál... Nem is igazán lepődik meg azon, hogy Ranmaru kivédi a Raikouhou-t - már az előző védekezései alapján is rájött, hogy nem lesz túl könnyű dolga a shinigamival.
Először elcsodálkozik ellenfele korcsolyázós mutatványán, azonban hamarosan visszanyeri lélekjelenlétét, és ismét képes a másikra koncentrálni. Elvégre semmi különös nincs azon, ahogy kihasználja Ranmaru az általa előidézett jeget - ki tudja, mióta ismeri már zanpakutóját, így egyértelmű, hogy ehhez hasonló apróbb trükköket is kifejlesztett azóta...
Kisebb-nagyobb sikerekkel védi ki a shinigami támadásait, végül Ranmaru egyik hibáját kihasználva nemes egyszerűséggel a férfi oldalába mélyeszti könyökét. Ha már apró trükkök, akkor ő sem riad vissza az ilyesmiktől...*
- Csak nem akarsz délebbre költözni, hogy repülni tanulsz?
*Kérdezi meg gúnyosan, ahogy figyeli ellenfelének röppályáját. A fene se gondolta, hogy ekkora erőt adott bele... A következő pillanatok azonban gyanúsak. Túl különös, hogy most csak úgy lehiggadt a másik vagy éppen pihenget...*
- Bűvészkedünk, bűvészkedünk?
*Folytatja a gúnyolódást, azonban valami fura hangot hall hirtelen... Mintha apró csengettyűk lennének a közelben... Gyorsan fel is kapja fejét, és körülnéz a helyiségben, a hang forrása után kutatva, de nem talál semmit.*
~ Azt a... ~
*Kerekedik el szeme, amikor fény derül Ranmaru zanpakutójának újabb képességére. Hogy kivédje a tüskéket, minél gyorsabban előhív egy cerót, amivel remélhetőleg sikerül megolvasztani a felé tartó jégdarabokat...
Gőze sincs arról, hogy ezután a másik nem fogja tudni használni egy darabig ezt a fagyasztást. Így hát igyekszik shunpóval a másik közelébe kerülni, majd egy újabb kidou-t használ:*
- Bakudou 49: Kuro Shitsui!
*Ha sikerül akciója, Ranmaru látása szép lassan elhomályosodik, majd végül pár percre el is veszti ezt az érzékét... Shun pedig ezalatt szótlanul a shinigami hátához szegezheti Herufuaia pengéjét...*

A kardomból több száz tüske lövődött ki, mely szinte az egész területet bevondta egy jégréteggel, melyet már nem lehet összetörni. Már vártam a sikeres támadás eredményét, de csak egy nagyobb föstöt láttam, amiből hamarosan Shun ugrott ki, s máris egy Kidou-val támad. Dühödten sziszegtem egyet, mire egy Shunpo-val megpróbálkozom kikerülni a támadását. Ezek után egy szikláról elrugaszkodva ismét a lány felé repülnék, s kardjaink újfent ütköznek egymással. Ahogy a két penge egymást karcolja, rosszabb, mint valaki egy táblán próbálna körmöt reszelni. Néhány pillanatig bámulom unalmas ábrázattal, végül nem bírom.
-Nem igaz, hogy erre kényszerítesz...- mondom unottan, majd erőteljesen ellököm magamtól.
Egy gyors Shunpo, s máris az egyik szikla tetején találom magam. Unottan ásítozom egyet, és ami következik, azt senki se hitte volna el. Ahogy háttal állok a Vaizard-nak, fejemet megfordítom, s egyik ujjammal az alsó szemhélyamat lehúzom, miközben nyelvet öltök rá, majd lehajolok és fenekemet kezd csapkodni neki.
-Bleeee! Pirszingbanya, több benned a vas, mint az agy!- ordítom oda, mire biztosan "felfigyel" majd.
Talán kicsit enyhe megnevezés, de mindegy. Amint a tervem sikerült, leugrok a szikláról, és korcsolyázva a jégen próbálok az esetleges támadások elől kitérni, vagy esetleg néha támadni. Addig úgy se hagyom, míg meg nem mutatja a Shikai-át.

*Magában szitkozódva konstatálja, hogy a terem nagy része befagyott Ranmaru előző akciójának következtében. Ez ellen azonban egyelőre nem tud semmit sem tenni, mivel szinte azonnal megtámadja ellenfele. A két kard pengéje nagy szikrázással találkozik, de egyikőjük sem tud felülkerekedni a másikon...
Éppen ceróhoz kezd energiát gyűjteni ezalatt, hogy az alkalmas pillanatban saját javára döntse el ezzel a küzdelmet, amikor is Ranmaru ellöki magától zanpakutóját... Mindenesetre azért ellövi a gömböt arrafelé, amerre a shinigamit sejti, bár nem céloz, szóval valószínűleg nem fogja eltalálni a másikat, csak a jég egy részét robbantja szét vele.*
- Cöh, nem számít... Úgyis túl fagyos volt már a hangulat...
*Vigyorodik el. Érdeklődve figyeli, mit tervez következő lépésként ellenfele - szavai ugyanis rendesen beleültették a bogarat a fülébe... Vajon valami újabb támadását akarja bemutatni zanpakutójának? Nem tudja, mire számítson, ezért inkább hátrashunpózik egy másik sziklára, és ott várja a fejleményeket.*
- MI BAJOD VAN?!?
*Kiált fel Ranmaru provokációjának láttán. Szemöldökének ideges rángását még Kensei is megirigyelhetné...*
~ "Piercingbanya"?! No, várj csak...! ~
*Lendületből ellöki magát a szikláról, majd shunpóval hol jobb, hol bal oldalon tűnik fel, miközben közeledik Ranmaru felé. Végül másfél méterrel a másik orra előtt ismét eltűnik, ekkor azonban már felülről csap le ellenfelére teljes erőből... Hamarosan azonban elugrik onnan, és ismét egy sziklán tűnik fel.*
- Ennyire látni akarod a shikai-omat? Hát most megkapod!
*Kiált Ranmaru felé, majd előre nyújtja zanpakutót tartó karját.*
- Kogeru Herufuaia!
*Visszhangzik a teremben a parancsszó, majd pedig sötétvöröses, majdhogynem fekete színű aura veszi körbe a katanát, és egyre szorosabbra fonódik körülötte. Végül, mikor teljesen eltűnik a fegyver emiatt, fokozatosan zsugorodni kezd a fény, és hirtelen eltűnik teljesen, maga után hagyva egy régi, díszes pisztolyt Shun kezében...*

Ahogy észrevette, rendesen feldühítettem Shun-kisasszonyt és végre megmutatta lélekkardja Shikai formáját. A támadását egy jól megszokott ugrással kikerültem, majd egy másik használható sziklán landoltam. Igaz, kicsit távol voltam tőle, de így is láttam, hogy a fegyvere egy díszes pisztollyá alakult. Elégedetten szúrtam a sziklába a kardot, majd dőltem rá. Mosolyogva néztem, ahogy a maszk alatt hallom kisebb lihegését. Kénytelen voltam beismerni, de jól esik ez a a harc a sok unalmas Hollow ölés után. Mintha újra az a régi Ranmaru lennék, aki a Seiretei 2. Osztagának Hadnagya. Mivel jobb nem jutott eszembe, elvigyorodtam, majd kiegyenesedtem, végül Aisuhebi-t megmarkoltam.
-Hehe...Remélem az nem az a díszpisztoly, amit Masaki-nak adtam születésnapjára...- vigyorodtam el.
Egy határozott mozdulattal kirántottam a földből, s ismét a vállamra helyeztem a pengéjét. Ismét egy apró mosoly került fel az arcomra, mintha örülnék valamire, viszont magamban lázasan gondolkodtam.
~Tehát pisztoly...Vagyis a távharcban nincs esélyem, viszont közelharcban meg neki nincs...Vagyis közelebb kell kerülnöm...~ mondtam magamban, majd tekintetem a vállamon nyugvó lélekkardomra tévedt.
~Aisuhebi, mennyi van még hátra, amíg a tüskéid visszanőnek?~ kérdezem tőle.
~...Talán úgy másfél perc...~ motyogta aggodalmasan.
Ez az egy egész és fél perc kicsit soknak bizonyult, hisz egyáltalán nem tudom, mit tartogat Shun Shikai-a. Ám addig is...
-Hadou 63: Raikouhou!- emelem előre tenyerem, amiből egy villám szerű robbanás száll ki egyenesen a Vaizard felé.
Egyértelmű, hogy el fog ugrani előle. Ha ezt megteszi, egy gyors Shunpo-val megpróbálok elé kerülni, majd a lábammal egy rúgást mérni a hasára.

- Mah, azzal az ócska játékszerrel csak ne hasonlítsd össze a zanpakutómat!
*Kiált Ranmaru felé megvetően és idegesen, majd nyomatékosításként a shinigami lába felé lő. Igaz, hogy kezd fáradni, de ekkora távolságból nem szokása elvéteni a célpontját... Különösen akkor nem, ha már túlságosan beleélte magát a harcba, ahogy most is...
Ezután még átugrik egy másik sziklára, ami valamivel messzebb van ellenfelétől, mint előző törzshelye. Mintha Ranmaru szándékosan húzná az időt... Talán most nem képes támadni? Ha ez így van, akkor mindenképpen ki kell használnia... Azt viszont nem tudja, ez az állapot meddig tarthat.*
- Bakudou 39: Enkosen!
*Tartja kezeit maga elé, ahogy megidézi a reiatsujából álló körpajzsot, hogy kivédje az újabb támadást. Igen, a logikusabb lépés az lett volna, ha elugrik valamelyik irányba, de hát nagy kockáztatással nyerhet nagyot az ember... Ahogy pofára is eshet, azonban ezzel nem foglalkozik Shun, annyira belejött a küzdelembe. Most már alig tudja visszafogni magát...
A Raikouhou hangos robbanással csapódik a maga elé felállított pajzsba, majd nagy füstet alkotva oltja ki egymást a két kidou, ezzel is Shunnak kedvezve, hiszen így nem látszódik, merre "tért ki" a támadás elől... A füst eloszlása alatt pedig igyekszik egy újabb lövedékre való energiát gyűjteni, ezúttal egy kisebb cerót is belegyúrva a pisztolycső előtt kavargó golyóba.*
- Remélem, nem unatkozol...
*Telepszik ki arcára a tőle viszonylag szokatlan ragadozóvigyor - ami csak akkor jellemző rá, ha úgy istenigazából sikerült feldühíteni -, és fegyverét egyenesen a megjelenő Ranmarura szegezi, majd el is süti a "szeretetcsomagot". Ez azonban azzal jár, hogy vállalja a gyomron rúgást, így egy kis plusz lendülettel vágódik hanyatt, és egyenesen az egyik sziklának csapódik nagyot nyekkenve. De ha nem véti el a célpontot, máris megérte vállalni az újabb sérülést...*

A támadás, melyet Shun felé lőttem egy másik Kidou-val hárította. De előtte még egy lövést indított pisztolyával, mely nem talált el, viszont lecsúsztam egy pillanatra a szikláról. Egy furcsa, fehér színű pajzsot jelenet meg előtte. Sajnos az emiatt keletkező füst miatt nem láttam, mi lett az eredmény. Hamarosan ki is ugrott a Vaizard, majd pisztolyát felém szegezte, míg másik kezében egy Cero-t gyűjtött össze. Valahogy éreztem a maszkja alatt, hogy elvigyorodott és még egy "Remélem, nem unatkozol" szövegre is volt ideje. Szemeim tágra nyíltak, ahogy a két lövedék egyenesen felém tartott és elugrani sem volt elég időm. Az utolsó pillanatban tudtam Shunpo-zni, de ez sem segített sokat a helyzetemen. Előttem néhány méterre csapódott be a két támadás, mely hatalmas robbanással ért véget. A löket akkorára sikerült, hogy 3 nagyobb sziklán átütött, és csak a negyedik felénél álltam meg. Hihetetlenül nagy fájdalmat éreztem gerincemnél, lehet el is tört néhány bordám. Nyöszörögve nyitottam ki szememet. A leeső kődarabokat, nagy füstöt és a földön fekvő Shun-t láttam meg. Szemeim szinte égtek és már szédülni is kezdtem. Csoszogva és jobb vállamat fogva lassan sétáltam felé és jót vigyorogtam.
-Heh...huh...Nem semmi élmény volt...- mondta koszosan, horzsolásokkal és nagy valószínűséggel törött bordákkal.
Újabb csend következett, ám csak addig, míg a füst teljesen szétoszlott. A kardomból egy pillanat alatt újra kinőttek a tüskék, mire mosolyogva Shun-ra néztem.
-Szerintem így a végtelenségig is elszórakozhatunk...és...mivel ez egy erőfelmérés...ÉS...neked is jobb dolgod lenne, így nem is váratlak tovább.- majd kardomat megragadom mindkét kezemmel és a lány felé tartom.
~Kezdhetjük...~ mondta Aisuhebi.
~Rendben...~ válaszoltam és szemeimet lehunytam.
Egyre több lélekenergia gyülemlett össze körülöttem, mire még itt is sötét felhők jelentek, melyekből elkezdett hullani a hó. Egyre több és több, míg végül már alig lehetett látni valamit.
-Ban-kai!- mondtam, mire a hó tornádóként vett körbe.
Percek teltek el, s csak az egyre lehűlő levegőt lehetett érezni, mire a hótornádó belsejéből hangok jöttek ki.
-Taeru Hone ue gi Toushou, Aisuhebi! (Hozd el a csontig tartó fagyást, Jégkígyó!)- üvöltöttem, s reflexszerűen szétrobbant a hótornádó és kígyóm rémisztő üvöltése töltötte be az egész területet.
Egy majdnem 5 emeletnyi nagyságú kígyó jelenik meg, melynek fejétől egészen farka végéig egymáshoz sorakozó jégtüskék helyezkednek el, hasát pedig egy hihetetlenül vastag bőrpáncél védi. És hol vagyok én? A kígyóm szájába, ám csak fél testemet lehet látni.
-Ki kapcsolta le a fűtést?- vigyorodom el, majd egybeolvadok a kígyómmal, mire az felüvölt, s máris nekiront Shun-nak.
Remélhetőleg elég volt ennyi idő a rendelkezésére, hogy "kipihenje" magát és újult erővel támadhasson.

*Na, úgy látszik, megérte előző akciója. Legalábbis, ha azt nézi, hogy ellenfele jó néhány méterrel arrébb kerül tőle és remélhetőleg már meg is sérült... Arcáról letörli az izzadtságot, és ráérősen ülő helyzetbe tornázza fel magát, úgy szemlélve Ranmarut. Még unottan - és meglehetősen szaggatott mozdulatokkal - rá is gyújt, hogy jobban felhergelje a másikat, maszkját pedig feloldja.*
- Eegen, egy cero feledhetetlen élmény.
*Hagyja rá a dolgot Ranmarura, és ismét szippant cigijéből. Már kezdi unni a küzdelmet, ráadásul, ha jól saccolja, már régen túl is lépte azt az időkorlátot, ameddig minimum edzenie kell... Úgy gondolja, lassan ideje felkelni a földről, így csigatempóban áll ismét két lábra, miközben tovább figyeli ellenfelét, hogy az nehogy meglephesse valami újabb trükkjével. Ugyan egész magatartásával és összes mozdulatával igyekszik azt bizonyítani, hogy esze ágában sincs támadni a másikra, nem tudja, hogy Ranmaru mennyire veszi észre ezeket a jeleket, így jobbnak látja, ha egyelőre ragaszkodik az óvatossághoz. Mint kiderül, ezt nem is teszi rosszul, ellenfele ugyanis egyenesen Shun irányába mutat vele.*
- Nocsak, Seireitei-ben már mindenkinek bankai-t osztogatnak?
*Jegyzi meg gúnyosan, amikor meghallja az ominózus szót, hátát a sziklának támasztva. Rezignáltan figyeli a kavargó fellegeket és a hópelyheket, majd színpadiasan tüsszent egyet.*
- Ó, ne haragudj, biztos emleget valaki...
*Folytatja a beszédet, majd halkan elfüttyenti magát, ahogy végigméri a megjelenő kígyót. Saját bankai-át nem szándékozik megmutatni - hadd tartogasson ő is valami meglepetést a következő alkalomra, ha lesz olyan...*
- Csinos kis háziállatka... Csak kicsit fagyos lehet a természete...
*Gúnyolódik tovább, és eltapossa a cigicsikket, egy utolsó füstfelhőt eresztve az ég felé. Ezt követően egy, a szokottnál lassabb shunpóval a lejárati lépcsőhöz kerül, a kígyó támadásai között lavírozva, és elindul felfelé.*
- Letelt az idő; vége az edzésnek...
*Fordul vissza szokatlanul keményen villanó tekintettel, amikor a lépcső közepe tájékán tart, majd el is tűnik az emeleten, Hacchi holléte felől érdeklődve.*

//Köszönöm a játékot!//

Mindketten kaptok 2000 ryout. ^^