Asesino és Naito bébiszitterkedése /folytatás/

Szerencsére nem kellett kétszer kérnem az átjáró megnyitására, azonban hamarabb gyengülni kezdtem, mint vártam.
~A francba! Eszembe jutott miért nem szoktam ressurreccionként ezt a támadást használni... -próbáltam meg összeszedni magam, de nem jött össze.
-Nem tudom tovább tartani, máshová kell vinnünk, és le kell ismét fognunk! -szóltam az előttem háttal álló arrancarnak, aki épp az átjáróba akart lépni.
-Még gyorsan meg tudom változtatni a másik végét, be tudod az átjáróba erőszakolni?
-Azt hiszem. -húztam magammal a menost, akinek kezei egyre szabadabban mozogtak.
-Segítek! -lőtt még kristályt a karjába, és ezzel elég erősen tudtuk tartani, hogy átérjünk.
Az erdőben aztán elszabadult a pokol, és a menos falni kezdte a fák mögött megbújt hollowokat
-Ezt jól megcsináltam. -ültem le a földre, miközben zihálva tudtam csak levegőt venni.
-Nem a te hibád, én kértem, hogy ezzel támadj! -guggolt mellém.- Most egy kicsit hagyjuk, futkározzon egy kicsit. Ha összeszedted magad, újra befogjuk. -mosolygott rám, én pedig a vállára hajtottam a fejem.
-Köszönöm.
-Igazán nincs mit. Elvégre társak vagyunk. -simította meg a fejemet.
~Társak? Nem azt mondta, hogy pár... Úgy látszik, tényleg félreismertem. Bocsánatot kell kérnem tőle.
-Puno, én...
-Ne mozdulj! -szorított magához, majd csontok reccsenése törte meg a csendet. Kiszabadultam a karjai közül, és megláttam a mellettünk falatozó menost.
-Nem úgy néz ki, mint aki támadni fog. Szerinted megértette, miért jöttünk érte?
-Túl hülye ahhoz, szerintem. Csak közel akar férkőzni, és megenni minket is.
-Nem, szerintem nem bántana minket.
-Nem találgatunk! Meg fogjuk támadni, nem kell az, hogy bajod essen.
-De nem úgy néz ki, mint...
-Csendet! -fogta be a számat a kezével.- Nem engedem, és kész. Maradj itt! Elcsalogatom, addig változz vissza!- hajolt hozzám, és csók helyett egy puszit nyomott az arcomra.
-Ne menj!
-Nyugi édes, visszajövök! -sonidozott el.
~Nem hiszem el, hogy már megint elbasztam!! Áh, hogy lehetek ennyire nyomorék?? Gyorsan vissza kell változnom! -gömbölyödtem össze, és a gerincem vonalán kiesett belőlem a kard, én pedig a régi voltam.- Hova tűnhetett ez az eszeveszett? -pásztáztam a fák közötti részeket, de nem láttam semmit.
-Mit keresel szépségem? -szólt egy ismerős hang mögülem.
-Inkább kit.. Már aggódtam érted... -sütöttem le a szemem, és ekkor valami zajt hallottam a hátam mögül.

- Sziasztok "kicsi" Arrancarok! -szólalt meg Naito háta mögött, és mosolyogva nyugtázta a két arrancar hirtelen meglepődöttségét*
- Mit kerestek, egy ilyen "veszélyes helyen"? A Menosok erdeje igen veszélyes, ha nem figyeltek minden másodpercben *próbált komolyan beszélni, de a szemei nevettek, ma kifejezetten jó kedvében volt*

- Ne menj!
- Nyugi édes, visszajövök! - sonidoztam el.
~ Azt az arcot nem felejtem el, ahogyan láttam kimerülten Naitot. Nem hagyhatom, hogy Naito meghaljon, megszakadna a szívem. ~ Az érzéseim befolyásolták az erőmet. Egyre gyorsabban kezdtem futni a Menos felé. Ökölbe szorítottam a kezemet és becéloztam a lábát. Sonidoval a láb elé kerültem és egy hatalmasat bele ütöttem. A Menos az orrára esett. Ezt kiló méterekre lehetett hallani. Gyorsan felsonidoztam, de jött máris a vörös Cero felém. Balkezemmel próbáltam lassítani, s kitérni előle, ami sikerült, de a karom bánta. Rajta az égés nyomok, hatalmas fájdalom gyötört. Mozgatni sem tudtam a bal karom. Sőt az még reszketett is. Ezután egy Barat küldtem figyelem elterelésnek a fekvő hollow feje mellé. Ezután lefele zuhantam minél gyorsabban.
~ Naito…
Jobb kezemet fejem alá eresztettem és egy kristály fél gömböt hoztam létre. Mintha egy kerek meteorit zuhant volna bele ellenfelembe. Az még vért is felköpött. Újra a levegőben termettem és testem minden pontjából kristályok álltak ki s azt a hollowra lőttem. Tudtam, hogy az nem fogja megölni, de legalább marasztalja egy kis időre. Én leestem az égből. Akkorát koppant a testem, hogy az hihetetlen. Resurrectionomból visszaváltoztam és 1 perces pihenő után mentem vissza Naitohoz. Bal karom még mindig fájt, de nem törödtem vele, majd Las Nochesben meggyógyítják.
- Mit keresel szépségem? – szólaltam meg a kutató Naitohoz.
- Inkább kit.. Már aggódtam érted... – már kezdtem félni, hogy ez valami átverés ~ Beütötte a fejét? ~ gondoltam magamban.
- Sziasztok "kicsi" Arrancarok! – egy Espadat éreztem magam mögött. - Mit kerestek, egy ilyen "veszélyes helyen"? A Menosok erdeje igen veszélyes, ha nem figyeltek minden másodpercben.
- Köszi az ismertetőt. Leszögezem egy kicsivel arrébb azt a Menost el kell vinnünk Aizen-samanak. Jól jönne, ha tudnál segíteni… Naito Jól vagy, kipihented magad?
- A karod…

- Köszi az ismertetőt. Leszögezem egy kicsivel arrébb azt a Menost el kell vinnünk Aizen-samanak. Jól jönne, ha tudnál segíteni… Naito Jól vagy, kipihented magad?
- A karod…
*A férfi égett karára nézett, majd a Menosra. Odament hozzá. Kissé fintorogva megfordult*
- Aizen-sama tényleg ezt a Menost akarja? *mutat a szörnyre*
- Igen...*jön egy rövid válasz, de látszik, hogy nagoyn nem foglalkoznak vele, majd legyint és visszafordul a Menoshoz. Egy erőteljes rúgással eltalálta a Menost, ami a közeli fának csapódott, ami meg persze kidőlt, így repült néhány métert, mikor odament a hollowhoz nyugodt léptekkel, az kidőlve feküdt, de nem halt meg* Élve kell?

Mikor meghallottam egy ismeretlen hangot magam mögül, megragadtam Puno karját. Nem akartam tudni, hogy már megint mi a fene történt velünk, hiszen ki voltam merülve, és nem akartam még egy ütközetet. Ekkor azonban megpillantottam társam vérző végtagját.
-A karod! -néztem rá aggódó szemekkel, de ő egy: ~Semmi bajom! pillantással lehajolt és megpuszilta a fejem, miközben az espada odasétált a menoshoz.
-Aizen-sama tényleg ezt a Menost akarja? -mutat a szörnyre, majd közelebb megy, hogy megvizsgálja.
- Igen... -felelte Asesino, miközben leült mellém.- Jól vagy?
-Lehetnék jobban is, ha nem lennél így kicakkozva.
-Nem kell értem aggódni, túléltem már ennél rosszabbat is. És a te erőd? Kezd visszatérni?
-Igen, most már...
-Jó hír! Akkor nemsoká kész leszünk ezzel az egész felhajtással, elfogjuk a menost, és elmehetünk innen.
-És még az esténk is szabad lesz... Mikor jössz értem?
-Komolyan kérdezed? -tükröződött a lepődöttsége az arcán, amin kénytelen voltam elmosolyodni.
-Nem vicceltem, de ha nem akarod, nyugodtan...
Ekkor egy hatalmas csattanást hallottunk, és mikor oldalra néztünk, láttuk, ahogyan a menos nekirepül egy fának, ami kidől, porzik a föld, és a menos nem moccan.
-Én esküszöm megölöm, ha elszúrja a melónkat! -pattantam volna fel, de Asesino lefogott.
-Majd én beszélek vele, hiszem én kértem, hogy segítsen, ha már itt van.
-Élve kell? -fordult ismét felénk az espada.
-Ha nem élve kellene, már rég nem lennénk itt, te szerencsétlen! -ordítottam rá idegbeteg módjára, hogy belekontárkodik az első komolyabb megbízásomba.
~Csak lássam meg még egyszer, kinyuvasztom!
-Látom tényleg kezdesz visszatérni.
-Na akkor segítek becserkészni.
-Egyedül is meg tudjuk oldani, nem vagyunk kezdők. És amúgy is, te mi a francot keresel itt?

-Na akkor segítek becserkészni.
-Egyedül is meg tudjuk oldani, nem vagyunk kezdők. És amúgy is, te mi a francot keresel itt?
- Na jó van akkor *majd felugrik egy fa tetejére, és onnan nézi a két férfit*amúgy meg már néhány napja itt vagyok. Unatkoztam a Las Nochlasben...Valahogy kint több az izgalom. amúgy még él, ha még ki van feküdve, ajánlom, hogy addig vigyétek vissza aizen-samának, míg fel nem ébred...érzéseim szerint kissé, ideges lesz, ha magához tér *vigyorog önelégülten, majd hirtelen tűnik el a két alak szeme elől*

A Durcás Espada el sonidozott. Ilyet ki nem állhatok, még a nevét sem mondja, lenézően bánik mindenkivel. Igaz jó lett volna a segítsége, de ez van. Ahogyan néztem Naitot, láttam a haragot a szemében, majd amikor rám nézett a tűz megmaradt, de nem az a szúró tekintettel figyelt engem, hanem a tisztelet, a szeretet lángja.
- Induljunk… - szóltam hozzá.
- Még ne, a karod! – aggodalmasan hátráltatott Naito.
- Ugyan, rendben lesz.
- Oké, menyjünk.
…
Mire odaértünk a Menso kitépte magát a tüskéimből. Ez nagy meglepetés volt számomra. Nem gondoltam volna, hogy olyan merész és vad, hogy kibírna jutni a csapdámból. Elfelejtettem volna, hogy bármi megtörténhet? Én bolond…
- Majd én elintézem. - szólt hozzám Naito magam előtt, válla fölött mosolygott.
- Naito… - arcomon lerítt az aggodalom.
Majd mellé léptem és a derekánál kis erővel magamhoz húztam, amit egy pofon követett.
- Együtt megoldjuk…
- Már megint kezded, majd később, ok?!

~Végre elhúzta a belét ez az idegesítő vadbarom! -fújtattam egyet, mint egy felbőszült bika.- Azt hittem már soha sem megy el, de akkor én magam intéztem volna el, nem érdekelt volna a következmény.
Ekkor vettem észre, hogy Puno engem néz, én pedig visszanéztem rá, egyenesen a szemébe, tudatva vele, örülök, hogy végre ketten maradtunk a küldetéssel.
-Induljunk… - szólalt meg végül, és meg akarta fogni a kezemet, így ismét eszembe jutott a sérülése.
-Még ne, a karod! -próbáltam meg visszatartani a harctól, de elszántság tükröződött a szemében.
-Ugyan, rendben lesz. -lépett közelem, és végre sikerült elérnie engem.
-Oké, mennyünk! -adtam meg magamat, hiszen tudtam, milyen makacs egy férfi, ha arról van szó, hogy bizonyítani akar.

Mikor elértük a prédát, javában tombolt. Valószínűleg feldühítette az, hogy Puno eléggé lekötötte a figyelmét /szó szerint/ és még az anonim espada is elbánt vele. Felénk rontott, és úgy éreztem, jobb lesz, ha a kezembe veszem az irányítást. Eszembe jutott egy használható ötlet, így Puno mellől a menos felé léptem.
-Majd én elintézem! -néztem vissza a vállam fölött egy mosollyal megspékelve, majd kihúztam hüvelyéből Kishu-t.
-Naito… -nézett felém aggodalmasan, majd magához húzott a derekamnál fogva.- Együtt megoldjuk…
Most nem voltam éppen olyan állapotban, hogy vele foglalkozzak, a menos közeledése kötötte le a figyelmemet, így egy pofonnal üresbe tettem.
-Már megint kezded, majd később, ok?! -bántam meg, hogy ilyen "kemény" voltam, ezért megpusziltam az arcát, ahol vörösen virított a kézlenyomatom. Mielőtt belelendültünk volna a dolgokba, eltoltam magamtól, mert úgy éreztem, nem szeretném, ha ez lenne itteni létem utolsó emléke.
-Ranbou saimin! -hívtam elő ismét a támadásomat, bár még nem éreztem magamat teljesen feltöltve, hogy sikeres legyen, de a szükség nagy úr!
-Nem gondolod, hogy ez még kicsit korai? -fogta meg a kezem, mielőtt összeillesztettem volna őket.
-Nem tehetek mást! -húztam el tőle, és elindítottam a bénítás folyamatát. Mikor az energia elérte a menost, felüvöltött, hiszen már ismerte a fájdalmat, ami ezután a testét uralta.
-Mi lesz ebből...

A Menos menekülni akart, de a hullám gyorsan elérte, ezért próbált ellent állni. Láttam, hogy próbálta a Menos erőlködött a kiszabaduláson. Egy dolog jutott eszembe, fájdalmat kell okoznom neki, azzal elterelem a figyelmét, hogy Naito még inkább irányításra bírja. Felugrottam és a Menos arca elé sonidóztam kb. 30 méterre az arctól. Erőmet összegyűjtöttem. Cián színű energia foszlányok jelentek meg belőlem. Hirtelen lerohantam és pofonokat adtam neki, amik miatt legalább 4 lépést tett hátra.
- Héééé, rendezd úgy a dolgokat, hogy felém jöjjön a hollow. Nagyobb lesz az erőm hatása felette.
- Hai!
A hollow mögé sonidoztam és egy (baszott) nagy tockost adtam neki, ami miatt két lépést tett előre. A következőnél Már majdnem Naitotól 10 méterre volt. A társam sikeresen átvette a Menos felett a hatalmat. Gyorsan felkaptam Naitot és egy Gargatát nyitottam Las Noches-be. Én Naitoval simán átmentem a Gargatán, de a Menos szépen lefejelte a kapu szélét.
- Naito!
- Ja, igen.
~ Remélem innentől nyugodt percek várnak ránk. ~ gondoltam magamban.

Miközben át akartunk menni a Gargatán, egy kis baleset történt, a menos elég tisztességesen fejelte a kaput. Szerencsére Puno észrevette, mielőtt kiszabadult volna az energiám hatóköréből, így gyorsan rávettem, hogy lehúzza a fejét, így végre sikerült átérnünk Aizen palotájához. Már megint lecsökkent annyira ez erőm, hogy alig bírtam tartani a dögöt, mikor Aizen-sama megjelent.
-Látom sikerült elhoznotok őt.
-Aizen- sama! -hajoltunk meg mind a ketten, bár én úgy éreztem, nem sok híja van, hogy megfulladjak az energiahiánytól.
-Elengedheted!
-Arigatou! -szüntettem meg az energiamezőt, és végre kinyithattam a szemem.
Egyetlen mozdulattal a hatalma alá vonta a menost, aki engedelmeskedve neki leült a lépcsőre, és mint akit hipnotizáltak, várta a további sorsát.
-Mehettek. Legközelebb azért lehetnétek kicsit gyorsabbak, és felkészültebbek. A Menosok erdejében történtekről pedig még majd beszélünk. Most ha megbocsátotok. -emelte fel a kezét, hogy kisimítson egy tincset az arcából. A palota bejárata felé indult, mire a menos felállt, és vele együtt bement a palotába.
-Úgy látszik végeztünk. -ült le az egyik lépcsőfokra Puno.- Gyere, ülj ide mellém!
-Inkább hazamennék, nem érzem magam túl jól.
-Hazaviszlek, ha nem bánod.
-Te is eléggé el vagy fáradva, egy kicsit pihenek, és menni fog.
-Jó, akkor addig maradok itt veled.
-Ahogy gondolod. -ültem le végül mellé, és egy nagyot sóhajtottam.- Most végre elmondhatom, nem a semmittevésben fáradtam el.
-Ez igaz! -nevetett fel Puno, és megfogta a kezemet.- Biztosan ne vigyelek haza?
-Biztos. -próbáltam meg lábra állni, de nem sikerült.- Vagy lehet mégis elkelne a segítséged.
-Na gyere! -vett ölbe, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. Egy sonidoval elindultunk a szállás felé...

Na szóval... Most jön a lezárás ^^ Mindketten, kaptok 1000 lélekenergiát, és 1500 ryout. ^^