Miután végre mindenki elhúzott a saját dolgára gondoltam én is megkeresem a megfelelő helyet, ahol mindenkit karóba fogok húzni. Nagyon nem akartam visszamenni abba a retekfészekbe, sőt már eleve ki sem akartam tenni a lábamat a helyemről, de mit tesz az ha egy rohadt csoportban vagy benne, akik szinte minden hülyeséget elvállalnak. Azon nagyon csodálkozok, hogy kutyasétáltatást még nem vállaltunk el ingyen…
A nagy morgásom közepette észre se vettem, hogy már csak pár lépésre vagyok az emlékektől. Fújtatni kezdtem mint egy kanos bika, legbelül pedig azt éreztem, hogy mindenkit megölök, aki a közelembe jön. Természetesen nekem csöndben kellett volna lennem, de rohadtul nem érdekelt így morogtam tovább mint egy veszett korcs. Így jobban belegondolva már egy egész állatkertet felfedeztem magamban. Rohadt sötét volt az egész környéken, az mind semmi az épületben szerintem szellemet idézett a sok marha olyan sötét volt. Angolosan berúgtam az ajtót és meneteltem tovább, viszont ekkor lépteket hallottam magam elől. Ahelyett, hogy megijedtem volna mentem tovább eszeveszett fejjel. Mikor megláttuk egymást természetesen ő egyből megállt és lesett mint borjú az újkapura.
-Mi van mit lesel?
Nyilvánultam meg mire elkezdett hebegni-habogni. Megforgattam a szemem közelebb léptem hozzá és megfogtam a fejét és falhoz vágtam a fejét, amitől rögtön elájult.
-Jó éjt… remélem nem fázol föl.
Hagytam faképnél a bóbiskoló egyedet és hajtottam magam tovább a szobám felé, ahol nagy reményeim szerint megtalálom magam. Hatalmas szerencsémre pont a szobámban vertem a fejemet a falba, ha jól hallottam. Gondolkoztam egy darabig, hogy vegyek-e magamra valami álcát, de inkább arra a következtetésre jutottam, hogy leszarom még saját magamat is. Így betörtem az ajtót letámadtam mint egy oroszlán és befogtam a száját.
-Hú bazdmeg… nem is gondoltam volna, hogy ilyen ronda vagyok…
Nem volt nagy szerencsém, mert Atori rögtön elkezdett kapálózni meg rugdoskodni. Egyszer jól be is talált úgy … középponti részre, Amilyen gyorsan csak tudtam lepattantam róla és könnybe lábadt szemekkel néztem a földön fetrengő szarkupacot.
-Ez meg még is mi a halál akar lenni?
-Én te vagyok te balfasz.
Indítottam újabb merényletet a szerencsétlen ellen, de most le is fegyvereztem őt. Pont úgy ahogy a folyosón lévő egyedet, csak neki a földbe vertem a fejét. Kiszedtem a szekrényből egy pólót, nem igazán bántam, hogy melyik az, mivel az én időmben már tuti nincs meg. Megkötöztem a kezeit meg a lábát és felültettem egy székre. Bezártam az ajtót én meg levetettem magam az ágyra amíg CsipkeJózsika alszik. Egész jól elvoltam a könyvei szaggatásával, viszont nem kellett sokat várnom a baromarcú felébredt.
-Ha ordítasz nagyon megbánod.
Pillantottam föl Atorira, aki még mindig nem tudta helyretenni a dolgokat.
-Nah vázolnám a helyzetet… te elmész egy épületbe, ott maradsz a picsádon és ha szólok te rögtön ugrasz. Kapizs?
-Anyád.
-Az én anyám a te anyád is marha… szóval, ha jól hallottam nem nagyon lennél benne a dologban.
-Leszarom a helyzetet.
-Már pedig akkor is odamész ha etióp kisgyereket fogad örökbe Madonna… nem érdekel a hülye véleményed.
Dobtam le az ágyra azt a könyvet amit már félig szétszedtem. Mivel nagyon nem úgy nézett ki, hogy Atori együtt fog működni velem azon kezdtem el törni a fejem, hogy hogyan vigyem el észrevétlenül abba a mocskos épületbe.
