*Szó nélkül tűri, ahogy Sachiko rápottyan, majd, miután lemászik róla a lány, ő is feltápászkodik és leporolja magát. Ahogy végre van ideje körülnézni, feltűnik neki, hogy már esteledik is...*
~ Jól belőtte az időpontot Kisuke... ~
*Néz fel az égre - már amennyit lát hajától. Emiatt néhányszor majdnem sikerül orra buknia, de pár percnyi séta után már nagyjából sikeresen kilát frufruja mögül. Még korántsem tökéletesen, de már legalább nem olyan, mint egy vak...*
- Akkor viszlát a rejtekhelyen!
*Int kezével gyorsan, majd hamarosan el is tűnik a harmadik osztag felé vezető úton. Ez ugyan kissé bajos, mivel beletelik egy kis időbe, amíg felidézi a pontos útvonalakat... De miután megvan, a csuklyát arcába húzva - nem elég a haja, még ez is korlátozza látását - egyenesen a kapitány irodájához siet, vagyis oda, ahol hadnagyi évei alatt a legtöbb időt töltötte... Biztos most is itt zaklatja felettesét mindenféle mondvacsinált indokkal.
Az ablakon kiszűrődő fényben lévő két alak sziluettjét látva aztán gyorsan megbizonyosodik erről. Ezt látva az egyik fa mögé húzódik és várakozni kezd saját maga távozására. Ha jól tippeli, ennek hamarosan be kell következnie - felettese ugyanis mindig igyekezett minél hamarabb a szállására zavarni Shunt... Aki meg persze mindig ellenkezett...*
~ Három, kettő, egy... ~
*Számol vissza magában, fél szemmel az iroda bejáratára sandítva. Mire ezzel végez, nyílik is az ajtó, és megjelenik benne a száz évvel ezelőtti Shun. No persze nem teljesen önként, jól látszik, hogy két kéz igyekszik megadni neki vállánál fogva a kezdő lendületet a távozásra... Majd halk tiltakozás hallatszik, bár a szavakat nem érti; ahhoz túl távol áll... És nem is mer hátranézni a fa rejteke mögül, nehogy észrevegyék. Emiatt pedig nem látja, hogy felettese kíváncsian hunyorogva bámul éppen arrafelé... Néhány másodperc után azonban visszafordul a múltbéli Shun felé és elköszön tőle, majd bezárja az ajtót, magára hagyva a még mindig méltatlankodó lányt.
De nem kell sok idő, és magában duzzogva elindul a szálláshelyek felé, a jelenlegi Shun pedig némán követi... Mikor az ajtó még teljesen nyitva van, a bokrok közé hajít egy keze ügyében lévő követ, aminek zaja magára vonja alteregójának figyelmét, ő pedig gyors shunpóval beslisszol a helyiségbe, és leül az egyik székre.*
- Ki a fene vagy?!
- Mondjuk úgy, hogy egy ismerős...
*Húzza le a csuklyát arcáról, ahogy válaszol a felháborodott kérdésre. Arcára halvány vigyor telepszik, és a háttámlának dől, karjait keresztbe fonva. Így méregetik egymást néhány percig szótlanul, amikor végül a shinigami-Shun összeszedi magát az előző meglepetésből, hogy saját magával ül szemben, és zanpakutóját egyenesen a másikra szegezi.*
- Megkérdezem még egyszer... Ki vagy?!
- Te, száz évvel későbbről.
*Villan tekintete saját maga felé, majd nekifog annak elmesélésébe, hogyan is került ide... Mikor a végére ért, némán várja a történet hatását. Ez nem is marad el - shinigami-Shun néhány másodpercig csak tátog az újabb meglepetéstől, majd felteszi a várható "Miért higgyem el és miért segítsek?" kérdést. Vizard-Shun ekkor az asztalon heverő papírhalomra pillant, valamiféle dátum után keresgélve, amivel még pontosabban megsaccolhatja az eseményeket.*
- Értem... Szóval pontosan egy hete léptettek elő, ugye? Mennyit is késtem-késtünk a ceremóniáról? Vagy fél órával, ha jól emlékszem... Szegény kapitány már azt hitte, hogy mégse fogadod el a címet, amit mondott is utána rögtön...
*Szólal meg elmélázva, mintha csak magában beszélne, de fél szemmel múltbéli énjét figyeli. Látszik rajta, hogy kezd meginogni határozottsága... Ekkor ismét halványan elmosolyodik, és kijátssza utolsó ütőkártyáját.*
- Otoribashi taichou biztosan hálás lenne, ha segítenél... Tudod, az ő élete is múlik ennek a feladatnak a sikerességén...
*Gyújt rá diadalittasan, miután egyenruhájának ujjából kikotort egy szálat és öngyújtóját, amikor shinigami-Shun végül elfogadja az ajánlatot. Aztán az idegességtől kezd rángatózni szemöldöke, amikor alteregója egy váratlan shunpo kíséretében kikapja szájából a bűzrudacskát és széttrancsírozza azt...*
- Nem akarok tüdőrákban meghalni...
- Argh...
*Morog gyilkos tekintettel a másikra, aki ekkor már kilyuggatott füleire és szemöldökére is felfigyel...*
- Azok micsodák?
- Piercing... Testékszer... Fülbevaló...
*Válaszol magának rezignáltan, és előszedi az apró karikákat, hogy megmutassa.*
- Elég rondák... Amúgy hova is kell menni?
- A város szélén van egy régi romhalmaz... Ott lesznek a többiek itteni énjei is, remélem, sikerül majd rábeszélned őket jobb belátásra...
- Sachi kapitányt elég nehéz lesz, nem valami könnyű eset, de majd igyekszem...
*Térnek végül ismét a tárgyra, mialatt vizard-Shun ismét megpróbál rágyújtani lopva, de egyre sikertelenebbül...*
