Név: 加藤 裕典 / Katuo Yusuke /
Kaszt: Volt Shinigami
Nem: Férfi
Kor: 248 év /18-20 nak néz ki/
Felszerelések: Kard
Születési dátum: 12. 08.
Kinézet: Fekete ruhát visel, mint a legtöbb shinigami, hosszú kardját mindig bal oldalra kötve hordja, kivéve ha pihen, mikor kezében van. Ha nincs is rá szüksége mindig a közelében van.
Zanpakuto neve: ザンマト /
Zanmato :
Zanpakuto fajtája: jég
Zanpakuto shikaia:
Zanpkauto támadása:
Kiru Zanmato: A kard először széttörik, majd a markolatból rövid idő alatt egy jégpenge nő ki, ami átlátszó és könnyebb mint a zampaktou eredeti formája.
Könnyűsége miatt gyorsabb mozgást és jobb kezelhetőséget biztosít.
Miután a kard elnyerte végső formáját használhatóvá válnak a képességek:
きり / Kiri:
A képesség lényege, hogy azt az illúziót kelti az ellenfélben, mintha fagyos köd venné körbe, így csökkenti a látótávolságot.
ひょうけつ / Hjókecu:
Segítségével egy bizonyos területet megjelölve (egy pentagramma formába kell leszúrni a kardot) a területén mindent megfagyaszt.
Előtörténet:
'Soul societyben születtem, a tiszta lelkek városában. Kiskorom óta shinigamikat láttam, természetszerű volt, hogy én is az leszek. Édesanyám és édesapám nem volt tagja egyik osztagnak sem, de az egész rokonság azt szerette volna ha kapitány lesz belőlem. Mivel tehetősek voltunk, és a lelkek világában is nagy úr a pénz, és az azzal járó kapcsolatok, kiskoromtól kezdve a legjobb mesterektől tanulhattam. De már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel a világgal. Már az, hogy a pénz miatt kaphattam a legjobb kiképzést gyomorforgatóan hatott rám, és mikor a mesterek nem váltották be a hozzájuk fűzött elvárásokat, sorra jöttek és mentek a mesterek. Hozzá kell tennem, hogy nem is szerettem volna tanulni pénzéhes emberektől, de ők sem akarták, hogy a lehető leggyorsabban megtanuljak mindent, hisz akkor nem lett volna miért tovább fizetni őket. Miután bekerültem a Lélektovábbképző Akadémiára és kikerültem az otthoni burokból, egyre jobban éreztem magam, és egyre jobban célommá vált, hogy én legyek a legjobb. Minden nap gyakoroltam, nem voltam tökéletes, de nem is voltam rossz semmiben sem. Egyetlen hibám volt csak, hogy míg már összes csoporttársam képes volt használni a shikaia-t addig én még nem tudtam, hogy mi is valójában a kardom "neve". Ez kicsit elbizonytalanított, hiszen eddig egyetlen shinigami volt aki el tudott valamit is érni anélkül hogy a shkaiat ismerte volna, de nekem nem volt annyi lélekenergiám, mint Zaraki Kempachinak. A kidouk viszont elnyerték tetszésemet, leginkább azokat szerettem, amik az ellenfelem megbénítására szolgáltak, nem szerettem megölni senkit sem, és ha nem tud mozogni, nem tud bántani alapon ezek lettek a kedvenc a bakudou. A másik képeséég amit gyakran használtam edzés közben a shunpo, amit előszeretettel alkalmaztam már fiatal koromban is, amikor el akartam szaladni a tanáraim elől ...'
- Jaj ne már Yusuke, ne mondd, hogy megint azt a hülye életrajzodat akarod írni!
- Ah, bocsáss meg, nem írtam, csak olvasgattam, felelevenítettem a régi emlékeket.
- Az egy dolog, hogy a régi emlékekkel vagy elfoglalva, de elfelejtetted, hogy ma megyünk az első gyakorlatra a való világba?
- Nem, nem felejtettem el, de azt hittem, hogy csak 1 óra múlva indulunk, Akane.
- Azért jöttem, hogy szóljak, hogy most indulunk.
Felkaptam a kardomat, és elindultunk a portál felé, már nagyon sokan álltak az ajtó előtt, és mindenki egy cetlit szorongatott.
- Na végre megtisztel minket Yusuke és Akane is!
- Elnézést kapitány, nem tudtam, hogy előbb indulunk.
- Húzzatok egy cetlit!
Kihúztuk a papírdarabkákat, az enyémen egy 2es volt Akaneén pedig egy 4 es.
- Amilyen számot húztatok, abban a csoportban lesztek!
Megkerestük csoporttársainkat, majd felsorakoztunk, hogy átlépünk a való világba.
Csapattársaim nem repestek az örömtől, hisz tudták, hogy nem tudom használni a kardomat, és mivel az ilyen kiképzéseket mindig versenyszerűen fogták fel, hogy ki ül meg több holowot ezért nem voltak valami barátságosak. Sokszor összesúgtak a hátam mögött, hogy milyen béna lehetek.
- Figyelem, mivel már nem vagytok kezdők, ezért most egy különleges feladatot kaptok, tudom, hogy szerettek versenyezni, tehát aki a legtöbb holowot öli meg, annak elmarad a délutáni tanítás.
Az általános örömben csak az én csapattársaim nem vettek részt, hisz érezték, hogy semmi esélyünk nincs a többiek ellen.
Átléptünk az ajtón, és egy elzárt területen léptünk ki. A vezető egy kis tablettát tartott a kezében.
- Ezt a fejlesztési részlegtől kaptuk, hogy teszteljük le a hatékonyságát.- a kapitány széttörte azt a valamit, majd folytatta- Pár pillanat múlva ha minden igaz holowok érkeznek, szóval készüljetek fel, és nyerjen a jobbik.
Mikor befejezte a hideg futkosott a hátam, hogy képzeli, hogy holowokat csal ide, nem elég az ami magától is átjön, tettem fel magamban a kérdést, de nem gondolkodhattam tovább, mert már meg is éreztem az első holowok közeledtét. Mindeki felpattant, előhívta kardját, és a lehető legközelebbi holowhoz sietett, hogy minél előbb megkaparinthassák a szabad délutánjukat.
Sai és Kaiji voltak a csapattársaim, most lenéző szemmel néztek rám, de egybő hátat is fordítottak, és elindultak két különböző irányba. Sait követtem, mert ő volt a gyengébb, folyton Kaijivel edzettek, de még sosem tudta megverni. Az első holowok után egyre több és több érkezett, már egyszerre 2 ellen kellett harcolnunk, kíváncsi voltam, hogy a többieknél is ez a helyzet, vagy csak nálunk, de az biztos, hogy a versenyben elég jól állhattunk, mert nem kellett rohangálni a holowok után. Körülbelül egy óra után hallottam meg Akane sikolyát, a lélekenergiája elhalványult.
- Sai, gyere nézzük meg mi van Akanevel.
- Menj ha akarsz, úgy sem vagy hasznomra, csak hátráltatsz, én nyerni jöttem.
Meg sem vártam a mondat végét, már Akanehoz siettem, körbevették a holowok, és egy csúnya vágás volt rajta, már alig állt a lábán. Shunpot használtam, és ki akartam hozni, de ellökött.
- A shinigami feladata, hogy végezzen a holowokkal, bármi áron is.
- Ne hülyéskedj már, itt fogsz meghalni, ha nem tűnünk el innen azonnal.
- Én maradok, menj ha akr...
- AKANE!!!
Egy holow szúrta át testét, míg velem beszélt, teljesen leblokkoltam, nem tudtam mit csinálni.
- TE vagy a következő... SHINIGAMI!
Ekkor valami olyat tettem, amit egy shinigami soha az életében nem tehet, pár levágott holow után a hozzám távolabb eső felé hajítottam a kardomat. Közelharcban nem voltam jó, és a következő pillanatban már egy holow kezében volt a kardom.
- Érdekes vagy... SHINIGAMI, azt hittem, hogy számotokra a kard nem egy eszköz, hanem egy társ. No lássuk, hogy a társad hogy végez veled.
Egy szempillantás alatt mögöttem termett, majd a saját kardommal szúrt át. Mikor lecsuktam a szemem nem fekete volt minden, hanem fehér, fehér mint egy hómező.
- Mi ez, egy álom?
- Még nem találkoztunk, szeretnék bemutatkozni, Zanmato vagyok.
- Zanmato, de én semmiféle... - bevillant, hogy egyes shinigamik képesek a kardjukkal beszélni- te vagy a zanpaktoum?
- Igen, sajnálom, hogy ilyen sokáig kellett rá várnod, hogy találkozhass velem, de nem voltál felkészülve még rá, nem döntötted el, hogy valójában mit is szeretnél.
- Miért, most már tudom?
- Szerintem most élni szeretnél, és megadom a lehetőséget, hogy bizonyítsd, hogy megérdemled, hogy élj.
Felkaptam a fejemet, megfogtam a kardomat, majd egy fordulattal kiszabadítottam magam.
- Vágj, Zanmato!
A kardom pengéje darabokra esett, ami kicsit megijesztett.
- Mi a baj, shinigami, cserbenhagyott a kardod?
A kard pengéje elkezdett visszanőni jégből.
- KIRI!
A ködben a holowok nagy részét sikerült elintéznem. Közben megérkezett Kaiji.
- Yusuke, mi a franc az a kezedben, mit hadonászol te egy jégcsappal?
- Ne poénkodj, vidd el Akanet, és addig feltartom őket!
- Megőrültél, én akarok harcolni!
- Ne légy nagyképű, ilyen sebbel az oldalamon nem tudnám elvinni, vidd biztonságos helyre, és aztán gyere vissza, szólj a kapitánynak, hogy nagy gond van.
Kaiji eltűnt, helyette még több holow jött. harcoltam amíg bírtam, de kis ideig tudtam csak tartani a helyzetemet, eszembe jutott, amit Akane mondott, hogy a végsőkig kell harcolni. Muszáj feltartanom őket míg nem jön erősítés.
Egy shunpo után egy nagy holow mögé kerültem, már csak 1-2 volt hátra, de nehéz dolgom volt, mert jobban összedolgoztak mint az előzők. Amint le akartam sújtani mögöttem termett az egyik, és átszúrta a testemet, egyből térdre rogytam, kiejtettem a kezemből a kardomat. Megpróbáltam elérni, de nem tudtam mozdulni. Amikor már azt hittem itta vég egy ismeretlen lélekenergiát vettem észre a közelben, majd a holowok eltűntek.
- Ki van ott?-kérdeztem elcsukló hangon.
- Nyugodj meg, Motoi Yazaki vagyok, megsérültél, elviszlek a rejtekhelyemre.
Nem tudom mennyi idő múlva, de egy barlangban ébredtem, és ott ült velem szemben egy férfi, akit még életemben nem láttam. A kardom oda volt támasztva az ágy mellett a falhoz.
