Egymás mellett sorban egy félig fedett, udvarra néző folyosón külön-külön hálószobája van minden shinigaminak.

Megint egy reggel. Megint egy nehéz kelés és megint meg kéne próbálkozni megírni azt a jelentést a legutóbbi őrjáratról. Ja és persze megint el kell kéne menni az ivóba, mert fogy a saké készlet. Nem mintha alkoholista lennék, de hát esténként egy-két csészényi italka belefér nem igaz? Ilyen és efféle dolgokról gondolkodtam zuhanyzás közben, mikor próbáltam emberi alakot ölteni ahhoz, hogy kiléphessek az osztag területére. Zuhanyzás után felfrissülve álltam neki a reggelimnek. Azaz csak álltam volna, mert mint kiderült, elfogyott a kaja. Tipikus. Akkor most szépen kimászok a városba, és bevásárlok, és útközben megejtem az ivót is, aztán ha visszaértem, egy csészényi sakéval karöltve megírom Hanae-taichonak azt a jelentést. Ez még nem is lett volna baj, csak mint kiderült, a cigim is elfogyott.
- Ez a nap is jól kezdődött!-füstölögtem, mikor kiléptem a szobámból. Folyosóról-folyosóra haladtam és közben sötét gondolatok jártak a fejemben a sakéról, na meg a kajáról, és a jelentésekről. Nem is néztem magam elé, vagyis igen, de mivel máshol kalandoztak a gondolataim, nem vettem észre a felém közeledő shinigamit. Puff, egymásnak ütköztünk, én elvesztettem az egyensúlyom és a falnak estem háttal, a shinigami pedig fenékre esett.
- Hé! - Legközelebb nézz az orrod elé.-morgott rám a lány, miközben felállt és leporolta a fenekét, amin mondjuk semmi leporolni való nem volt, de nem panaszkodtam. Mert hogy lány volt, méghozzá nem is akármilyen. Kék szemek, vörös haj, aranyos arc, a többiről nem is beszélve. Kicsit tátva is maradt a szám. Ejj hát mégis tartogat valami jót ez a nap, örvendeztem magamban.
- Bocsáss meg kérlek, nem figyeltem!-próbáltam udvarias lenni, és rámosolyogtam.
- Kit keresel? Segíthetek esetleg valamiben?-hát hogyne segítenék egy ilyen szépségnek, gondoltam. Egyből elkapott valami furcsa érzés, de egyelőre nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.

Miután napirendre tértünk a dolog fölött, folytattuk a beszélgetést.
- Csak gondoltam meglátogatom a húgom. Gondolom ismered is… Ninomiya Aikonak hívják.-pislogtam néhányat, ez a név semmit sem mondott nekem még. Nyilván nem ismerem, hisz még viszonylag új vagyok az osztagnál, így nem is ismerhetek mindenkit.
- Sajnos nem ismerem, -válaszoltam kedveszegetten. -de biztos aranyos lehet, ha a te húgod. -kicsit zavarban voltam, de muszáj beszélgetnem vele, és megkedveltetnem magam vele, nem szalaszthatom el.
- Egyébként Ninomiya Mitsuko vagyok, az 5. osztag hadnagya. Örvendek.-hadnagy...hogy..mi? Ez a szépség egy hadnagy? Nehéz volt felfognom azt, hogy éppen egy hadnagynak akarok flörtölni. Bemutatkozás közben felém nyújtotta a kezét.
- Itt a röpke alkalom!-gondoltam magamban. A lány nyilván azt várta, hogy kezet fogjunk, erre én féltérdre ereszkedtem és kezet csókoltam neki. Mintha meg is lepődött volna ettől. Én meg magamat szidtam, hogy miért kellett ezt most csinálni, mert vagy belém vágja a kardját, vagy belém rúg, ha nem szereti az ilyenfajta kedveskedéseket.
- Watanabe Yuusuke vagyok a 13. osztag 3. tisztje! Örvendek a szerencsének!-mosolyogtam rá. de még mennyire, hogy örültem a szerencsének. Szívem hölgye előttem áll, csak még nem tud róla...lassan kezdtek begörcsölni az arcizmaim a sok mosolygástól, de állnom kellett a sarat, muszáj.
- Szívesen segitek neked..őő önnek megkeresni a hugát. -nemigazán tudtam eldönteni, hogy tegezhetem-e.
- De ha máshoz van kedved, bármit szívesen csinálok, már ha nem zavar a jelenlétem.-próbáltam közelebb kerülni hozzá szavakkal. Hát vagy elküld melegebb éghajlatra, vagy nem.

A kézcsók hatására sikerült Mitsukonak elpirulni. Én ezt egy piros pontnak könyveltem el magamban. Aztán azt is megengedte, hogy tegezzem. Úha, nagyon jól haladnak a dolgok, pedig amilyen nehezen indult el a mai nap, olyan jól folytatódott. Azt bántam, hogy nincs éppen nálam egy tábla csoki, vagy valami ilyesmi. Aztán felajánlottam neki a segítségem, meg hogy vele tarthatok-e esetleg.
- Természetesen nem zavarsz... Jobb párban járkálni, mint egyedül. De előbb keressük meg Aiko szobáját. Nem szeretnék egy újabb hisztit meghallgatni tőle, hogy miért nem mentem hozzá játszani.-jobb párban járkálni, milyen igaz.
Miután úgy-ahogy elég bénán kiböktem, hogy mit akarok, meg is engedte, hogy vele tartsak. Bár mintha kicsit gondolkodott volna. Jó lesz kicsit visszafogni magam, mert ha túl rámenős vagyok, holtan végzem ezt a találkozást. Szóval a húgához tart játszani. Hm, az nekem nem a legkézenfekvőbb szituáció. Ha a húga előtt kezdek el udvarolni, valószínűleg megölnek.
- Egyébként, új vagy az osztagban? Csak hogy még nem ismered Aikot. Mondjuk addig van szerencséd, míg össze nem futtok valahol…
- Hát még új vagyok itt, sajnos még nem ismerem Aikot. De ami késik nem múlik nem igaz?-akármilyen is a húga, ha összefutok vele, feltétlenül kedvesnek kell lennem hozzá. Viszont most nem a legalkalmasabb a helyzet erre, szóval másra kéne terelni a szót. Meg kéni tudni, hogy mit szeret csinálni mondjuk, vagy mik a hobbijai.
- És mit szoktál csinálni a szabadidődben? Mik a hobbijaid?-kérdeztem óvatosan. Ha szerencsém van, másra terelődik a szó, és tovább üthetem a vasat. Ha nem, akkor törött orral végzem. Fenébe, hogy nincs itt a közelben valami virág, vagy csoki, vagy egy bolt. Szerezni kéne gyorsan valahonnan. Rásandítottam a lányra, szép arca még mindig elámított. Milyen szerencsém van ma, egy tökéletesen balszerencsés napnak indult ez a mai, erre összehoz a sors egy ilyen szépséggel.

Miután feltettem neki a hobbijairól szóló kérdést, Mitsuko-chan kicsit várt a válasszal. Én közben őt néztem, és mintha gondolkodott volna valamin. Majd egy perc múlva kapcsolt, és válaszolt is.
- Hát… A hobbim nagyjából annyi, hogy szeretek a kapitányom, és mások agyára menni…Szabadidőmben is hasonlóakat csinálok, plusz lustálkodok.
Lustálkodni szeret, azt én is! Az sem baj ha kicsit szórakozik néha! Határozottan bejövős, örvendeztem magamban.
- Lustálkodni én is szeretek, főleg a házak tetején egy üveg sakéval, persze csak ha nem lát a kapitányom, mert akkor kapok a fejemnek, hogy jelentés írás helyett henyélek.-válaszoltam jókedvűen.
Beszélgetésünk közben elérhettünk Mitsuko-chan húgának a szobájához,mert a lány megállt, és bekopogott egy ajtón. Én inkább kint maradtam a folyosón, mert nem akartam akadékosodni. Gyorsan körülnéztem, nincs e valahol valami virágszerűség, de csak egy váza volt abban meg valami gazféle. Hát az meg nem lenne jó, szóval egyelőre virág és csoki nélkül maradtam. Úgy tűnt, hogy Mitsuko húga épp házon kívül van, mert senki sem volt a szobában, legalábbis ahogy kintről néztem. Mintha kicsit meg is ijedt volna, de hát mivel a testvére, ez csak természetes.
- Úgy néz ki, hogy most épp valaki mást idegesít…
- Ne aggódj, biztos jól van! - siettem megnyugtatni. - Biztos valami turpisságon jár az esze.
- Öhm… Mit szólnál, ha elmennénk az edzőterembe?
Kicsit lesokkolt a kérdés, a kismillió helyhez amit elképzeltem az ismerkedéshez, pont az edzőterem nem tartozott, de hát ha oda akar menni, akkor gyerünk. Na nem mintha hátrányt jelentett volna valamit is az edzőterem, de ne ma legromantikusabb hely. Hátha találok útközben valami virágboltot.
- Az edzőterembe? - kérdeztem vissza. - Persze menjünk, ha ahhoz van kedved. -mosolyogtam, majd elindultunk az edzőterem felé.
Útközben azon gondolkoztam ,hogy mégis mi a túrót fogok én ott csinálni, de ha ezzel lehet a mellettem haladó lány kedvében járni, akkor nincs mit tenni. Na meg mondjuk ki kéne deríteni, hogy tetszek e neki, vagy nem, de hát eddig nem küldött még el, szóval talán kedvel. Útközben próbáltam szóval tartani, nehogy unatkozzon velem.
- Na és hogy vagy mostanában? Mi újság az osztagotoknál?- kérdeztem, miközben csillogó szemmel vettem észre, hogy egy virágos kerthez közelítünk. Valószínűleg ő is szereti a virágokat, mert megálltunk egy pillanatra megcsodálni őket. Kihasználtam a helyzetet és egy villámgyors shunpoval a kert ellentétes végére ugrottam, gyorsan szereztem egy csokor szép piros növényt. Fogalmam sem volt, hogy milyen fajta, de jól nézett ki, szóval csak jó lehet. Mielőtt Mitsuko-chan válaszolhatott volna, gyorsan átnyújtottam neki mosolyogva és kicsit pirulva a csokrot. Kicsit ideges voltam, így nem is igen tudtam megszólalni hirtelen.
- Neked szedtem, hasonlítanak rád! -nyögtem ki végre. Mekkora béna vagyok...

Miután átnyújtottam vörös fejjel a virágokat, nem csak az én fejem volt már vörös. Sikerült elpirulnia Mitsuko-channak is. Örültem neki, hogy örömet szereztem a lánynak. Máshogy néztem rá mint Maya-chanra. Ő nekem egy barát volt, viszont Mitsuko-chan valahogy más. Talán, ha a jövőben többen találkozunk, még bármi lehet a dologból.
- Kö… köszönöm. Öhm… Nagyon szépek.-szólt még mindíg elvörösödve. Elég nagy lett a csend, hirtelen nekem sem volt semmi jópofa közbeszólásom, de Mitsuko-chan megmentette a helyzetet.
-Nos, megyünk akkor tovább?-kérdezte
- Persze, menjünk! -és csatlakoztam a lányhoz. Valószínűleg nem tudta, hogy merre van a 13. osztag edzőterme, így most én vezettem a kis csoportot.
Mitsuko-chan végig a kezében szorongatta a virágokat. Ez jó jelnek számított, legalábbis szerintem.
- Egyébként hogy tetszik a 13. osztagnál? Kawazoe kapitány nagyon rendes. Gondolom, már találkoztál vele.-folytatta a társalgást.
- Bár nem rég óta vagyok itt, de nagyon tetszik. Persze a munkát meg kell csinálni, még ha lusta is vagyok hozzá, de alapvetően nincs semmi problémám. Már néhány barátra is tettem szert, mint például Chizuki Maya-chan, a hatodik osztag hadnagya és Sierashi Yuusuke a nyolcadik osztag kapitánya. -kezdtem bele a mondókámba.
- Hanae-taicho pedig tényleg nagyon rendes! Már volt hozzá szerencsém. Sőt, nemrég beígért nekem egy edzést is, már nagyon várom!- mondtam jókedvűen.
Mitsuko-chanra néztem, de mintha ő másra figyelt volna, inkább ábrándozott, hogy miről, azt nem tudhatom, de remélem rólam.
- Jajj, bocs… Csak kicsit elgondolkoztam.
- Semmi baj, én is gyakran teszem! -mosolyogtam rá. - Egyébként az ott az edzőtermünk!-mutattam az előttünk elhelyezkedő épületre.