A Vaizard, és az Espada küzdelme egy hatalmas tónál, mely valami elhagyatott erdő mellett fekszik.

Egy szép napon, miután engedéjt kértem Aizen- samától az élők világába utaztam, mivel elég rossz hangulatom volt. Megnyitottam a dimenziós kaput, ezt követően kiléptem a szabad levegőre. Behunyt szemmel, zsebre tett kézzel szívtam be a friss levegőt, ami kissé megnyugtató hatással bírt. Hirtelen észrevettem, egy gyönyőrű, kristályos vizű tó fölött landoltam.
- Hé, ez tök szép.- jelentettem ki, aztán lejebb ereszkedtem. Az állóvíz mellett egy nagy fűzfa ágára helyezkedtem, majd egy fűszálat rágcsálva néztem a kék eget.
- Milyen gondtalan így az élet. Nincs zsivaj, bonyodalom... Csak a végtelen harmónia a természettel. El tudnám itt képzelni a mindennapjaimat.- szólaltam meg halkan, magamban beszélve. Ekkor egy furcsa lélekenergiát észleltem.
- Mi?- kaptam az irány felé a fejemet. Volt már dolgom hasonlóval, így azonnal rájöttem, az illető egy Vaizard.

Hito épp az erődítményből vonult ki ember barátaival. Megnézték az erődítményt és haza felé tartottak volna, amikor egy Arrancar lélekerejét érzékelte Hokorashi.
- Lányok, fiúk… majd jövők, induljatok el nélkülem, majd utolérlek titeket.
- Verseny? – hajolt ki a buszból Hiro egyik volt barátnője.
- Legyen, fogadjunk, hogy én érem el Karakura központi Plázáját.
- Oké, legyen úgy egy tizes.
- Heheh. Rendben, ott várlak titeket.
A busz elindult, és Hito a tó fele vette az irányát.
- Mi?- kapta a Vaizard felé a fejét Kodama. Hito érezte, hogy már észre vették, tudta, hogy ellenfelének volt már dolga Vaizarddal.
Hito snupozott egyet és a fűzfához kötött ki, aminek a törzséhez támaszkodott.
- Üdvözöllek Arrancar az élők világában, mi keresni valód van itt?
Hokorashi kibújt a fa alól. Rajta egy fehér/szürkés ing volt, egy sötét kék farmer, és egy lapos cipő, valamint ott villogott Hakuryuujin Hito bal kezében.

Hirtelen a fa alatt termett egy fiú, aki nyilván az a Vaizard volt, akit megéreztem, mivel Shunpot emberek nem nagyon használnak.
- Üdvözöllek Arrancar az élők világában, mi keresni valód van itt?
Hangzott el a kérdés, én pedig lenéztem a fáról a sráchoz.
- Hali! Csak gondoltam lenézek egy kicsit ide hozzátok az emberek világába. Sejtettem, hogy elém jössz majd, hiszen a lélekenergiámat biztosan észrevetted. Mint ahogy én is a tied.- mosolyodtam el, mintha nem is egy ellenséggel állnék szemben. Tovább bambultam az eget, mialatt a madarak csiripelését hallgattam. Szép környék volt, valószínűleg ide hozom majd el Alegrát, ha egyszer beleegyezik.
- És... Te mi járatban vagy? Gondolom nem csupán azért jöttél, mert üdvözölni szerettél volna barátom. Hehe!- nevettem el magamat, hiszen furcsának találtam a helyzetet. Akár hányszor lejövök a Földre mindig találkozok új személyekkel.
- Viszont, ha tényleg ezzel az érdekkel jöttél, akkor kellemesen csalódtam. Amúgy Yoshizawa Kodama vagyok a 8. Espada. Örvendek a szerencsének.- mutatkoztam be, ezt követően a fiú előtt termettem, s a jobb kezemet felé nyújtottam.

- Viszont, ha tényleg ezzel az érdekkel jöttél, akkor kellemesen csalódtam. Amúgy Yoshizawa Kodama vagyok a 8. Espada. Örvendek a szerencsének. - mutatkozott be ellenfelének, ezt követően Hito elé termett Kodama, s a jobb kezét nyújtotta.
~ Hm… régi trükk, de azért nem sértem meg. Heh! ~ ekkor elmosolyodott, és Zanpakutoját visszarakta a tokba s kezet fogott.
- Az én nevem Hokorashi Hito hajdani Ming dinasztia szolgáló hadvezetője és egykori Shinigami hadnagy. Üdv Karakurában… Ezek szerint Aizen megint őrjöng.
A szél feltámadt és a katana felől halk suttogás hallatszott, amit csak a Vaizard érthetett.
• mit csinálsz, ő egy Arancar. Ess neki! –szólalt meg Hakuryuujin
~ Nyugodj meg Haku, még van időnk.
• A fogadásról beszélek, gyorsan rendezd el és mennyünk.
~ Heh, te aztán fel tudsz vidítani szél sárkány.
• Reméltem is. De most kezdjünk hozzá.
~ Rendben. De még kivárom mit reagál.

Kezet fogtunk egymással, majd feltámadt a szél.
- Na akkor túl vagyunk a bemutatkozáson is.- szólaltam meg, s a tarkómra rakva mind a két kezemet a fa törzsének dőltem.
- Igazából Aizen- sama nem szokta felemelni a hangját, hiszen nincs is nagyon rá oka mostanában. Vannak magánakciózó egyének, de aztán ők is... á mindegy!- szólaltam meg, aztán Hokorashi Hitora pillantottam. Láttam rajta, nem éppen azért jött, hogy üdvözöljön. Előre tudtam harcolni akar velem, talán szándékában áll kinyírni engem, ám mint mindig, most is kedvesen, barátságosan álltam a dolgokhoz. Eszem ágában sem volt megtámadni a srácot, mivel eddig semmi ellenséges lépést nem mutatott, sőt még a fegyverét a tokjába helyezte, illően bemutatkozott. Úgy gondoltam kicsit még beszélek vele, mielőtt megkezdődne a buli.
- Hm... Bartátom még most sem válaszoltál a kérdésemre. Miért látogattál meg engem, aki talán csak egy hueco mundoi söpredék a számodra. Persze lehet, másképp van...- szólaltam meg, eztán fél szememmel a Vaizardot néztem, ugyanis a Nap sugarai miatt a másikat becsukva tartottam.

- Hm.. az én dolgom itt, ebben a világban a rend fent tartása. Ha emberre mersz támadni, kizsigerellek. – komolyabb arcot vág Hito - Az, hogy hozzá nyúlj egy emberhez, nem engedhetem meg.
Előhúzta a Zanpakutoját és így szólt.
- Megadom a lehetőséget, hogy visszavonulj, vagy megküzdhetünk. Jó lenne, ha a 3 világ nem háborúzna egymással, de ameddig folynak a harcok, én nem állhatok le az ellenséggel beszélgetni. Sajnálom… talán egyszer Arrancar, amikor béke lesz.Hátat fordított és felsétált a levegőbe akár egy lépcsőn felfele a tó fölé és várt.
- Hogy döntesz Kodama?! Rajtad múlik!
* Végre Akció!
~ Te mióta vágyol a harcra?
* Evilágot meg kell védenünk.
~ Igen, de csak vég esetén ölhetem meg.
* Miről beszélsz? Végez vele minél előbb!
- Hogy döntöttél Kodama? - kérdezte újra.

Hito elsorolt egy pár dolgot a kötelességével kapcsolatban. Természetesen megértettem őt, hiszen senki nerm szegheti meg a feladatát, hacsak nincs valami szentebb cél. Ez most pont nem volt az.
- Értem... Valószínűleg nem küzdenék veled normális esetben. Mivel ez most háború, így sajnos életek vesznerk kárba értelmetlenül. Elvetem a háborút, viszont én is a harc szerelmese vagyok. Ugyanúgy, mint te magad, én is kiveszem a részemet belőle, mégha nem is a legvéresebb módon.- jelentettem ki, ezt követően a Vaizard a levegőbe emelkedett, s feltette a kérdést. Maradjak? Avagy menjek? Lehet még én magam sem tudtam.
- Előfordulhat, hogy egyikiünk az életét veszti ma. Ha rajtam áll majd, biztosan megkímélem az életed. Csak, mert becsületes vagy, s kötelességtudó. A döntésem... megküzdök veled Hokorashii Hito.- mondtam, majd kinyitottam a szemeimet, kopmoly arcot vágtam, kivettem a fűszálat a számból. A magasba emelkedtem, szemben az ellenfelemmel. Egy ideig hosszasan a szemébe néztem, miközben egy nagyobb szél suhintott el köztünk.
- Sok sikert...- szólaltam meg, halkan, rideg hangon. Mindenkivel kedves vagyok álltalában, de tudtam, ez most nem lesz gyerekjáték. Egyszer már kudarcot vallottam egy Vaizard ellen. Ha most használja a maszkját, én sem tétlenkedek sokáig...

Hito komor, bús arcot vágott, mint a régi Western filmekben párbajozás közben. Háta mögé húzta a katanáját, közben mély levegőt vett és Kodama felé rugaszkodott. Repülés közbe Hakuryuujint előre lendítette fokozatosan. Yoshizawa még reagálni tudott, de nem eléggé. Hito a kardjával tolta Kodamat, miközben ellenfele kezével tartotta az X-be tett karjait védekezésként. A nagy tolás után Hito Kodama fölé snupozott és egy kardsuhintással srégen zuhant. Amikor földet ért Kodama a lábaival lefékezhetett esés közben, mert hamar felállt. Maga után a földet feltúrta úgy 10 métert. Hito továbbra is fent állt a levegőben. A támadás semmit sem ért, csupán egy kis ráijesztésként szolgálhatott, de ahoz egész gyengének bizonyulhatott Kodama számára is.
- Még mindig van választási lehetőséged, de ha nem… hát nem.
Hokorashii az arca elé rakta a kezét szépen lassan, hogy időt adjon neki a válaszra. Amikor az arca előtt megállt a keze még nem történt semmi.
- Biztosan ezt akarod?... Jól van, te tudod.
Hirtelen a környezetből egy csomó retsu megcsappant. Hito felett fehér, fekete és sárga színű anyag érkezett Hito kezébe, ahol egy maszk formálódott. Megszólalt torz hangon a maszk mögül:
- Akkor védd magad!

Hito bemelegítésként szépen kitett magáért, hiszen rendesen a földbe tolt, de végülis itt még egyikünk sem használta fel a teljes erejét.
~ Ez szép mozdulatok sora volt barátom.~ gondoltam magamban, miközben ismét a zsebembe helyeztem a kezemet. Kicsit közelebb álltam a föld felett, viszont még mindig a levegőben.
- Még mindig van választási lehetőséged, de ha nem… hát nem.
- Biztosan ezt akarod?... Jól van, te tudod.
Erre csak elmosolyodtam, ezt követően összeráncolt homlokkal a srácra tekintettem.
- Mondtam már neked... Hokorashii Hito. Most nem hátrálok meg...- jelentettem ki, nagyon magabiztosan. Persze a csata kimenetele még nem ezekben a percekben fog eldőlni. Eleinte csak a szintjét fogom felmérni a srácnak. Gondolom ő is ezt fogja tenni, ám lehet, hogy már rögtön nekikezd a játék durvább részének. Hirtelen felhúzta a Hollow maszkját, amire néztem egyet.
- Elképesztő energia... Úgy látom én sem gatyázhatok.- mondtam, s kihúztam Zanpakutomat a tokjából. Végighúztam rajta a jobb kezemet, majd így szóltam:
- Kamu nodo! Ao Okami!!
Ekkor maszkom az egész arcomon kiegészült, farkas fej formában, valamint a csontpáncél is felkúszott testemen. Lassan felnéztem a Vaizardra, ezt követően vártam támadását, ám előtte védekező pozícióba helyezkedtem.

Hito továbbra is állt, rezdületlenül nézte az átalakulást.
- Helyes, kezdjünk neki.
Hito maga elé rakta a katanat két kézzel fogva azt Kodamara célozva vele. Hirtelen Kodamara rugaszkodott, így Kodama alatt egy kisebb kráter nyomódott. És holt pontra jutottak. Egymást próbálták elnyomni. Végül Hito elég közel férkőzött, és még nagyobb fémsercegés. Hito ellenfele szemébe nézett hosszan a sárga színű anyagon keresztül és Haku markolatával fejbe ütötte az ellenfelét, de láthatólag nem nagyon fájhatott Kodamanak.
~ Remélem túl éli. Kár lenne egy gondolkodót elveszítenie Hueco Mundonak Aizen halála után. Össze kell szedetni a hollowokat és békére sarkallni. Úgy is nevetségesnek tartom, hogy egy Shinigami uralja az Arrancarokat. Tök poén. A shinigamik ellen küzdenek, és egy Shinigami miatt erősödtek meg, és élnek. Szerintem ez már röhej.~ Elgondolkodott Hito, amit Kodama ki tud használni.
• Hito figyelj! – szólalt meg Hakuryuujin.

Hito ismét támadásba lendült, eztán összecsaptunk. Szikráztak a kardok, remegett a föld, s a hatalmas energiák összeütközésétől, még szél is támadt körülöttünk.
~ Látom ő is nagyon erős. Vajon miért van minden erős lény ellenünk? Nem tudom... Talán tényleg az a rossz oldal, ahol én állok? Aizen- sama igazán azt akarja, hogy erősebbek legyünk, vagy csak ki akar használni minket, a hatalom szerzés miatt?~ merültek fel bennem a kérdések, majd már csak arra eszméltem, miszerint egy kard markolata koppant a csontos sisakomon.
- Áú!- kiáltottam fel, hiszen kicsit kellemetlen volt, amint az a kongás szólalt meg a fejemben. Ekkor láttam, kicsit Hito is elgondolkodott, de nem nagyon akartam még most megsebezni, csupán egy ébresztőként ható hátrébb tolást végeztem. Miután visszanyerte az éberségét, Sonidoval mögé kerültem, majd hihetetlen gyorsan egy hat ágú csillag rajzolását végeztem el a Zanpakutom hegyével, ami Hitora koncentrálódott. Magyarán próbáltam megvágni a testét a katanámmal.

Hito egyszer szem elől tévesztette Kodamat, aki Hito háta mögé sodinozott. A figyelmetlenség fájdalmas következménnyel járt. Yoshiawa-nak sikerült egy nagy x-et vágnia Hito hátába (aminek a helyén először erő teljesen vérzett a seb, viszont hamar elállt), de a függőleges egyenes nem sikerült, mert Hito idejében lendítette hátra kardját, akár egy TECKTONIK tánclépés is lenne sőt inkább az is, ha nem Hakuryuujinnal csinálná. Bal kezével meg fogta az Espada bal vállát és borda közé rúgta, amitől Kodama szállt pár métert.
- Tönkre tetted az ingemet. Vehetek megint egy újat. Drasztikus, hogy mennyi inget kell vásárolnom Vaizardként havonta. Nem baj, a rongy kérdés a búvóhelynél legalább meg van oldva.
Közben Hito Kodama elé gylogolt állára téve Hakut.
- Érdekes a ressurecónod, vagy mid. A katanad még mindig a kezedben kéken égve. Érdekes… Általában a Katana nem marad meg az Arrancaroknál, mert az eleven nem volt nekik Aizen előtt, de ki tudja, talán én tudom rosszul.

Sikerült egy x alakú vágást ejtenem Hiton, aki viszont egy hatalmast rúgott belém, én pedig hátrébb szálltam.
- Hm... Szép kis rúgás volt!- dícsértem meg ellenfelemet, majd az ingjére terelte a témát.
- Ó! Nyugi ezzel én is ugyanígy vagyok. Most talán, ha szerencsém lesz a páncélom megvédi a ruhámat, de álltalában senki ellen nem veszem fel rögtön a legerősebb formám, akkor pedig szevasz ruha. Gondolom tudod miről beszélek. Hehe!- kezdtem nevetni. Ekkor Hito a Ressurectionomról kezdett beszélni.
- Köszönöm... Úgy gondolom ezt most dícséretnek veszem. Talán igazad van. Ezen még nem is merengtem el, miért van így. Biztosan vannak kivételek e dolog alól is. Mint minden másban...- mondtam.
- Akkor hát...- Sonidoval Hito elé kerültem.- ...folytassuk. Hokorashii Hito!- adtam a javaslatot, majd megpróbáltam a lába felé rúgni egyet, ám nem találtam el. Ekkor gyomorba ütöttem, amitől elrepült.
- Cero!- szólaltam meg, s a kék sugár már indult is az előttem szálló Hito felé.

Hito szállt felfele, de megpillantott valami kék fényt.
~ A szemét, a hasam. Huh, elég lassú, - kitágult Hokorashii szemei – Cero!~
Hito hagyta, hogy tovább szálljon a levegőben így is később érné el a Cero.
- Bara! – Hito egy sárga színű Barat küldött a Cero felső részébe, így azt a részt még lassítva. Ezután felfele szaltózott egyet és csukott szemmel ért le a támadás fölé, de nem sokáig, mert a taláp egy kicsit megégette a kék Cero, de nem vészesen. Viszont a cipőnek annyi lett. Hito gyorsan levette a cipőjét és Kodamanak dobta.
Utána Hito az Arrancar elé sodinozott. Megfogta a ellenfele jobb karját és ütötte ahogyan érte.
- A sérülések csak még jobban felbőszítenek! Heheheh!
Hirtelen kicsavarta egy jobb kezet, amitől az Espada lefeküdt a levegőre. Párat lépet, hogy messze el tudja dobni és lendített egyet Kodamán az erőd felé. Ahogyan esett a barátságos Espada Hito bemérte és egy Barat küldött, nem sült el jól. Kodama megállhatott a kívánt hely felett, vagy nem tudni.
- Jók a reflexei. – elmosolyodott a Vaizard – Jövök! – ezzel Yoshizawa felé repült.

Amint a Cerot Hito felé lőttem, ő ki tudta kerülni, ám a cipője bánta meg, mivel annak leégett a talpa. Ekkor a srác felém hajította a lábbeliket.
- Bocs nem ez volt a cél...- jelentettem ki, kicsit fura arcot vágva. Ekkor Hito eléggé ellátta a bajomat, hiszen elég rendesen megpüfölt, majd az erdő felé hajított.
~ Hm... nagyon erős...~ merengtem magamban, viszont ekkor egy Bara röpült felém, de sikeresen ki tudtam védeni egy jól időzített Sonido segítségével.
- Ez jó lövés volt. Majdnem bekaptam.- mondtam. Láttam, Hitonak kicsit eldurrant az agya, amiről próbáltam lenyugtatni.
- Nyugalom Hito! Soha ne feledd, ha bedühödsz, és ész nélkül az ellenfelednek rontasz azzal semmire sem mész! Nem tudhatod, hogy ő mit tervez ellened, ezért a támadást is figyelmesen, hideg fejjel kövesd el! A düh erőt ad, ám elveszi az észt. Ész nélkül pedig nagyon nehéz győzni, még egy nálad gyengébb ellenféllel szemben is. De nem parancsolgatok, mivel semmi jogom sincs hozzá...- szóltam, majd a Vaizard felém kezdett suhanni. Én is repülni kezdtem felé, ám amikor pont összecsaptunk volna, hirtelen Sonidoval a hát mögé kerültem, s egy Barat indítottam felé. Ekkor előtte jelentem meg, és a lövedék felé ütöttem, majd még egyet utána lőttem.

~ Rossz hír!~ - gondolta Hito amikor a 2 Bara felé közeledett. Hokorashii kitette mindkettő kezét a 2 kék Bara felé. Hito Megfogta a nagy nyomású Barakat és próbálta más irány felé berobbantani őket, de nem sikerült, sőt neki csapódott egy fának, majd a földre zuhant.
~ Jó tudni, hogy a Hierrom akkor is működik, amikor nem nagyon koncentrálok rá, de ennyi nem elég. Érzem, hogy a tenyereim, és a hátam nagyon fáj. Arcomon még mindig érzem az izzást. Se baj, ami nem öl meg csak megerősít. ~ Hito nehezen felkelt, mint egy reumás vénember a székből. Kodama elfordította a fejét és mosolyogva nézte ellenfelét. ~ Mit néz? Nem látott még fájdalomban szenvedő embert? Szóval túl technikás fajta. Egy kis szemfényvesztés ártana neki. Lássuk, mit tud az erdőben.~
Hito mély levegőt vett, majd mikor felnyitotta a szemét Kodama mögé sodinozott és bedobta az erdőbe. Sok fa eltört mire az Espada földet ért. Hito a háton fekvő Kodama fejénél sonidozott és nézett lefele mosolyogva, amíg az Arrancar ki nem nyitotta a szemeit. Ekkor Hito belerúgott egyet, de nem akkorát, hogy eltörjön a fa. „Legalább felsegítette.” Hito állandóan sonidozni kezdett a fák mögé, hogy összezavarja ellenségét. Igaz ez aligha sikerülhet, mert nyomon követhető, de nagyon nehezen a Vaizardnál, ami Kodamamnak sikerült, de eléggé nehézkesen, ezért van az, hogy a Vaizard elrejtette a szellemi energiájának áramlását a légtérben. Amikor az Espada sürgött forgott Hito felmászott az egyik fára és a levegőből rázuhant, miközben üvöltötte:
- Shikai Hakuryuujin! - Ekkor a fekete kard meghosszabbodott és kifakult.
A támadás meglepő volt, és egy kis kráter is keletkezett alattuk. Az Arrancar nagyon meglepődött, de kivédte a kardjával, viszont a páncélzata megsérült. Ekkor Hito, mint a kígyó kezével a katana mögé nyúlt és a fejtől pár centire 3 ujjával tökéletes háromszöget alkotott és egy sárga Barat akart elengedni, viszont…..

Miután a nagy bunyózás véget ért, már Hito a Baraval próbál meglőni. Ekkor én nyitottam egy dimenziós kaput magam előtt, aminek sikerült elnyelnie az óriási lövedéket.
- Most én következem...- jelentettem ki halk, magabiztos hangon, ezt követően, egyszer hasbá ütöttem a Vaizardot, amitől kicsit becsuklott. Mivel pár centire volt az arcomtól, egy óriási lendülettel lefejeltem. Ő elsuhant a lebegőben. Utána eredtem, hogy elkapjam, de ő észhez kapott, aztán Shunpoval elém került.
- Mi a?...- tettem fel a kérdést, de már fröccsent is a mellkasomból a vér. Hátrébb ugrottam.
~ Ez fáj... Szerencse, csak a bőrömet sértete fel, viszont a belső szerveim nem sérültek meg. Mondjuk attól a sok ütéstől... Még azt sem tartom kizártnak.~ gondoltam, viszont ekkor újra támadásba lendültünk. A két penge csattogása, szikrázása szinte már felért egy kisebb tűzijátékkal.
- Ez tényleg tök jó... küzdelem.- mondtam. Közben kicsit elhallgattam, hiszen az edzés szót akartam kiejteni, ám ekkor eszembe jutott, ez már komoly harc. Hirtelen megnyitottam egy dimenziót, amibe belementem. Kicsit kifújtam magam, eztán egy óriási kék gömböt formáltam a kevem előtt. Kinyitottam egy kaput, amiből kiengedtem, s közvetlenül Hito mögött összeszorítottam az öklömet. A nagy gömbből rengeteg kék Cero indult el minden irányba. Sonido segítségével a Vaizardtól kellő távolságra teleportáltam magam, ezt követően egy Haru Hanonet is lőttem felé.

A Sárga Baramat elnyelte a Gargata mögötti üresség, majd hallottam valami piszmogást és erős gyomor fájdalom gyötört a következő pillanatban. Térdre zuhantam, felnéztem és épp támadni akartam a katanammal, amikor lefejelt Kodama. Ettől a földön feküdtem és el kezdtem rohanni, így időt nyerve a gondolkozásra. A nagy rohanás után snupoval az Espada elé kerültem, s ő belefutott a pengébe.
~ Mintha vidám lenne, nem is baj, legalább neki van most kedve a harchoz.~
Új kapu nyílt, ahova Kodoma-kun oda sodinozott és egy kék gömböt teremtett maga elé, majd Cerok támadtak szerte minden irányban.
~ Az ilyen egyénieskedőst nem nagyon szeretem, de legyen.~
Miközben kerülgettem nagy szerencsésen a Cerokat elüvöltöttem magam:
- Haluryuujin… Dekata! – ekkor még jobban felerősödött a szél és egy tornádó bújt ki sárkány fejjel a végén.
Ez a sárkány fejű tornádó megfogta a szájával Kodamat és kihúzta az isten verte dimenzióból a nyíláson keresztül. Minél közelebb ért Kodama annál veszélyes volt a terep a Cerok miatt. Az Arrancart megfordítattam, hogy háttal álljon nekem, így élő pajzsként használtam fel, de még így se volt tökéletes. Becéloztam a forrást és 4 Barat lőttem ki rá. Az első kettőt eltalálta 2 Cero, a Harmadik eltalálta Kodamat véletlenül, de a negyedik telibe talált. A forrást nem semmisült meg, tovább folytatódott az átkozott kék Cerok gondja. Ekkor hátra fele rántottam egyszer Hakut, és az Espada repült is felém, akibe egy jó nagyot rúgtam, s vele eltalálva a forrást. Ezután védekező pozíciót vettem fel.

Tovább fitogtattuk erőinket Hitoval, aki tett egy pár ilyesztő mozdulatot. Nagyon taktikásan harcol, talán még nem is használtam ennyiszer az öklömet egy küzdelemben, de mindent el kell kezdeni. Ügyesen kihúzott a dimenziós kapuból, ráadásul a saját Kjutai Cerom felé repültem.
~ Azért még semmi sincs veszve...~ gondoltam magamban, mikor a technikám felé fordultam, s kettéhasítottam a Zanpakutommal, mivel tudtam, hol van a leggyengébb pontja. Sikerült a csapásom, de egy pár Cero eltalált, eztán egy sziklába épültem bele. Megint szereztem új vérző pontokat a testemen.
- Na szééép... Még a végén saját technikáimtól dobom fel a talpam. Valamiért jobban szeretek beszélgetni...- mondtam, majd egy nagy sóhajtással kitörtem a kőrengeteg oldalából, mögöttem pedig kráter keletkezett. A fejemet kaezdtem vakargatni, mert nagyon viszketett.
- Ez a rohadt csontpáncél!!! Útálom!!!! Persze, amikor megvéd, akkor nem...- jelentettem ki, és ostoba, kínos vigyorral nevettem Hitora.
- Ne is figyelj oda, ha rámjön a hangos gondolkodás... Előfordul.- adtam a tanácsot Hitonak, ki közben védekező állásban volt. Tudtam, meg kellene támadjam. Sonidoval elé kerültem, majd újra csattogtak a Zanpakutok. Jól hárítottuk egymás támadásait. Ekkor mialatt egyik kezemmel a katanáját fogtam, a másikkal egy apróbb Barát nyomtam az arcába, amitől hátra kezdett repülni. Hirtelen mögötte teremtem, majd így szóltam:
- Haru Hanone!!
S a három karom alakú, kék lövedék már indult is a Vaizard felé kb.: fél méterre a testétől.

A nagy hajsza után a tó felett folytatódott a küzdelem. Kodama-kun támadásba lendült a a kék karomszerű fénysugarával Hitotól fél méterre. A Vaizard hátra esett direkt, akár a fa a dőléskor. A fénykarom támadás ugyan sértette a mellkasát, de a Hierroja miatt csupán három vágásnak tűni. Ahogyan esett fejjel lefele a tóba, lecsukta a szemeit, mély levegőt vett, és a kezét a feje aláhelyezte, akár egy ugródeszka bajnok. A becsapódás nem volt valami nagy. A felcsapódó vízből ítélve lassíthatott Hito.
Egy perc után buborékok pukkantak ki a víz felszínen, sőt több mint a levegő visszatartásakor. Valami történt oda lent. Néhány másodperc múlva Hakuryuujin egy tornádót a vízzel kombinálva eresztet Kodama felé , ami kergette őt. Ahogyan Haku tombolt a közben a Vaizard kirepült a mélyből. Hito már csak vigyorgott és követte a katanaja mozgásával az Espadat.

Sikerült ugyan megsebeznem ellenfelemet, ám nem látszott rajta több három vágásnál, mivel az ő bőre is kemény, valamint nem is sikerült teljesen eltalálnom. Hito a vízbe zuhant, aztán egy óriási tornádó közelített felém, ami még követett is.
~ Franc! Ha ez így megy tovább el fog kapni a támadása. De mit kellene tennem most? Ez az! Saját maga ellen fordítom az erejét. Figyelj Hokorashii Hito, mert jövök! ~ gondoltam magamban, majd egy dimenziós kaput nyitottam magam előtt, mibe utánam jött a tornádó is, ezt követően azonnal mögötte nyitottam meg a kaput, én pedig Sonidoval eltűntem onnan. Saját tornádója kapta el a Vaizardot. Idő közben bezártam a kapukat, nehogy a srác ki tudja őket használni. Kellő távolságból mögé kerültem, majd miközben saját technikája miatt volt elfoglalva, én is támadásba lendültem.
- Haru Hanone!
Újra megindultak a tűzkarmok Hito felé. Miután ez megvolt, védekező állásba helyezkedtem, és figyeltem az eseményeket.

A tölcsér közepén fulladozott Hito, alig bírt beszélni.
- Ááá állj le… HAKU! – ekkor elkerekedtek a szemei, mert láttam a tűzkarmot.
~ Francba, Haku, segíts. Istenem! ~ Hito gyorsan próbált szembe állni a támadással, miközben a szélzavar kezdett megszűnni, de maga a megszüntetése is gond volt, majd maga elé rakta a katanaját, és a támadást vele felfogta, viszont a rossz hír, hogy Hito repült szépen a fák közé. Ha harminc fát nem töretett el a támadás Hokorashiival, akkor egyet se. A Vaizard a landolás okozta kráterben feküdt. Lassan hasra fordította magát, majd összegyűjtve a vért a szájában kiköpte. Kardja segítségével feltápászkodott. A felkelése utáni harmadik kilélegzésnél hatalmas harag, és energia szabadult fel benne. Az utóbbit egy dobbanásszerű érzéssel, és nyomással érezni lehetett, de Kodama meg se rezzent.
- Nem igaz, szedd össze magad Hito, még nincs vége. – gondolatait már hangosan kimondta. – nem hagyom ennyiben. – megtörölte a száját a csupasz alkarjával.
A támadás során az egész inge szétszakadt. A maszkja még mindig ép volt. Ez után a távolságot idő szempontjából lerövidítette sonidoval.
- NÉZD KI VAN ITT! – Hito egy felső támadást intézett Kodama felé, szinte robbanásszerűt, majd sonidoval az ellensége körül helyet változtatott, s újabb vágásokat intézett Kodama felé.

A támadásom valamennyire bevállt, ám ekkor Hito jelent meg előttem, s rámkiáltott.
- Kérlek ne ordíts!- mondtam neki, viszont egy hatalmas ütést próbált rám mérni, de szerencsére ki tudtam védeni. A többi csapást sajnos eléggé megszenvedtem, mert nagy ütések értek minden irányból. Sok helyen kaptam találatot, melyekből távozott vér bőven.
~ Francba ezek fájnak! Valahogy ki kellene cseleznem a srácot. Attól tartok ez nem lesz épp könnyű.~ gondoltam magamban, mikor eszembe jutott valami.
~ Talán tudom vele tartani a tempót, ha eléggé koncentrálok arra, hol jelenik meg, és felveszem vele a tempót.~ ötlött fel bennem ez a dolog. Ekkor megjelent mögöttem, majd a Sonido hangjára, én is mögé kerültem, próbáltam megvágni. Úgy láttam sikerült ejtenem rajta valami féle sebet, nem volt időm alaposan szemügyre venni. Sikerült a tervem, felvettem vele a tempót, majd a Zanpakutok szikráztak, csattogtak mindenhol, ahol előtűntünk.
- Ha így folytatjuk, nem végzünk túl hamar.- állapítottam meg, egy félmosollyal az arcomon.

Ismételte meg a támadását, és most az erdő helyett felszántatta velem a túlpartot úgy 300-400 méter. Hakuryuujin már nagyon megelégelte a kék karmokat és dühös lehetett. Szintem Kodama-san hallhatta a kardom süvítését, amikor a közelébe sonidoztam.
- Hiba, hogy ilyen lazán veszed a dolgokat. Ha nem is önteltség az, amit látok, de ebben fogysz meghalni… Garantálhatom... Örökké nem tart ki a Hierrod és ezt a támadást hibátlanul nem viheted véghez állandóan. – ekkor egy hatalmas nyomás és dobbanást éreztetettem az ellenfelemmel, felkészültem egy technikai támadásra. Közben a földet néztem.
~ Rajta Haku, legyél a páncélzatán olyan éles, mint a kés a vajon. Számítok rád.
~ Bíz bennem, nem okozok csalódást. Áááárrrh! – elmosolyodtam Haku morgásán, és felnéztem.
Lőttem egy sárga Barat Kodamara, ami direkt nem találta el. A háta mögé sonidoztam és egy erős ütéssel megforgattam az Espadat a saját tengelye körül, miközben habozás nélkül lejjebb ereszkedtem és Hakuval felhasítottam a csont páncélt Kodama derekánál. Hirtelen megfogtam annak karját és nagy nehezen sikerült alám buktatni (nem szopni, nem), le akartam vágni a karját.