Név: Haruka Milina
Kaszt: ember
Nem: nő
Kor: 19
Felszerelések: úgy istenigazából semmilyen különelegsséget nem hord magánél.persze az alafelszerelés, a tőr, egy gázspray, meg a védő mindig rajta van. Nyakában lóg egy medál, amelynek bár nincsen előre megaztározott különleges hatása, mégis jó szolgálatot tesz a humanum teljes használatában.
Születési dátum: május 3.
Kinézet: Nem mondható különösen szép nőnek. Nem ronda, nem kell félreérteni: egyszerűen egy átlagos ember. Vöröses árnyalatú, de inkább szőke haja van, amleyetmindig egy bordó sapkával fed le, és köt konytba. Mindig kilóg néhány tioncsm ezek szinte körüllengik a lányt, annyra könnyedek és puhák. Arcán sokszor semmilyen érzelem sem tükörzpdik. Ajka telt, piros színű, arcbőre egyenletes, fehér. Szeme sokszor üvegesen mered a semmibe, de nem azért, mert netán az agya kicsit tompa lenne, hanem mert godolkodik. Amúgy pupillája általában nagy, alig látszik ki mellette a barna szín.
Ruhája mindig illeszkedik a sapkájához, tehát ez is barnás árnylaatú. Leginkább a japán kimonóhoz hasonlít a szabása, lágy selyemből van, ami viszont megvédi a hidegtől-melegtől egyaránt.
Különleges képesség neve: humanum
Képesség: Az emberek irányításának képessége. Nem nagyon magas szinten, csupán csak annyira, hogy ha nagyon koncentrál, akkor bizonyos tettekre rávezehti az embereket. Persze lehet ellene védekezni nagy akartaerővel. Hogy mindezt végrehajtsa nyugalomra van szüksége, az elméjének kiürítséere: csak az maradhat bent, amit rá akar kényszeríteni másokra.
Támadása: Humanumo!(parancsszó)
Előtörténet: Haruko pontosan 1990ben látta meg a napvilágot. Nem tudni már, hogy pontosan hol, csak annyit: Japánban. Valószínű, hogy nem egy hatalmas helyen törtéhetett, és nem is kórházban, hsizen a nyivántartásban benne lett volna. Nem sokkal a születésének napja után már messze járt, Európa nygati részen, történetesen a német államokban. Persze teljesen egyedül. Vagyis, nem, nem utazhatott önállóan, volt vele valaki, de az sem ismert, kivsoda. Ey utcán találták meg, egy német házaspár, akik egyből elküldték egy nevelőintézetbe. Ez nem volt úl szerehcsés döntés: mit kezdhet egy japán lányka a nevelőinézetben, aki ráadásul valamennyire irányítani tudja az emberekt? Semmit. Nemsokára így ki si utálták onnan, nem volt barátja, senkije, semije. Egyedül a szerencse nem fordult el tőle: úgy 10 éves korában az árvaházba egy japán férfi érkezett. Különleges szokásai voltak: például mindig lassan, kimérten beszélt, képes volt a tömeg kellős közeépn leülni a földre meditálni, és még ráadásul egy kardot is hordozgatott magánál. Egyszóval, cseppet sem volt átlagos. Haruko is hallott az emberről: ne volt hát scoda, hogy egyből hozzá sietett, az egyetéenhez, akihez leglább van valami köze ebben a hatalmas idegen országban. Egy idő után megértette, kicsoda és micsoda is a férfi, és azt is,m hogy mit keres itt. Persze konkrét adatokat nem tudhatott meg: arra magáak kell rájönnie. Az egyetlen, amit levont a dolgokból: neki semmi helye Németországban. Vissza kell mennie Kapánba. Persze ez sem ment olyan könnyen: hogy gondolja azt egy tiezn-egynéhány éves lány, hoyg egyedül elmegy egy idegen országab, ahol még sak ebszélni sem tud? Érthető hát, hogy az árvaház vezetője végül csak 14 éves korában engedte el, és csk úgy, hogy megígéri, vissza fog jönni. De ezt megtenni Harukonak esze ágában sem volt, ott maeadt, a Japán városban, és azóta is ott él, egy kis házikóban.
