Hálószobák

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Május 11, 2009 1:00 am

// Vissza a kertből //

Megint menekült. Nem mert szembe nézni azzal, mit kezd jelenteni számára Hinode. Gyáván, fülét behúzva adta meg magát a félelmének. Vissza akart futni a saját világába. Abba az illúzióba, ami még életben tartotta. Fel akart lélegezni és megnyugodni minél hamarabb. Az egyszerűbb út lebegett csak a szemei előtt. A lehetőséget, a reményt, hogy végre talpra állhasson pedig nem merte megragadni. Erősebb volt a félelme mint az akarta, hogy egy ismeretlenre támaszkodva próbáljon meg kijutni a zárkájából. Tudta, bánni fogja élete végéig mégsem bírt megálljt mondani a lábainak. Vitték őt előre, egyre messzebb a csodájától.
Mégis örült, hogy megismerhette a lányt. Ezalatt a fél nap alatt is, annyi figyelmet és boldogságot kapott, amit eddig senki sem adott meg neki. Egy elveszíthetetlen ajándékot, amitől kicsit önmaga tudott lenni. Egy álmot, ahol elfogadták azt aki és ahol kedvelték, amit megtestesít a világban. Éreztették vele ugyanolyan élőlény mint bárki más, nincs vele semmi gond. Normálisnak hitte magát nem pedig egy láthatatlan árnyéknak. Végre felfigyeltek rá, végre valaki meglátta maga mögött sétálni. Az monoton, üres hétköznapok pedig ha rövid időre is,de eltűntek.
"Egy társat találtam, aki megért..." Ettől csak még pocsékabbul érezte magát. Kötődik hozzá, mégis magára hagyja. Fontos neki, mégsem képes megállni. Szeretne vele maradni, mégis el akar futni. Áruló, hazug, érzéketlen szellem volt, aki becsapta Hinode-t. Elhúzta az orra előtt a mézes madzagot, kivárta, hogy megfogja, aztán közölte vele csak képzelődik. Valójában nem történt meg, csupán az érzései játszadoztak vele. Semmivel sem volt jobb azoknál, akik őt is megsebezték. Főleg, ha ezen a kedves lányon áll bosszút az elszenvedett évekért. Egyedül azt nem tudta mikor fogja igazán bántani ha marad vagy ha elmegy...
A gondolataiból Hinode halk válasza rázta fel. Megütközött a szavain és rájött mennyire önzően viselkedik. Eddig csak az járt a fejében ő mivel jár jól. Egy pillanatra sem tért ki arra min mehet keresztül a másik. Furdalni kezdte a lelkiismerete és egyre inkább meggyőzte magát, Hinode sokkal jobbat érdemel nála. Ő már túl sokáig volt magára hagyva ahhoz, hogy elfelejtse milyen megbízni valakiben és figyelni az érzéseire. Semmiképp sem használhatta ki ezt a lányt, hogy megtanuljon újra társas lény lenni.
-Ez butaság...-válaszolta egy hosszas sóhaj után a kilincset szorongatva.- Velem van a baj. Nem ismerem, milyen érzésekkel és reakciókkal jár ha van valakid.-lépett be a szobájába teljesen elveszve. Sem az agya, sem a szíve nem működött. Megszűnt létezni. Már csak megszokásból ment vissza a nappaliba és emelte fel a gitárja tokját. "Soureina ma zokogni fog..."

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Május 11, 2009 8:34 pm

// Vissza a kertből //

Velem van a baj. Nem ismerem, milyen érzésekkel és reakciókkal jár, ha van valakid. -visszhangzott a fülemben ez a mondat, miután bement az ajtón.
~Ennyire magányosan élt eddig... Én pedig nem vettem észre, hogy a közelségem zavarja igazán, az, hogy megöleltem. Igen, az volt a kirobbantója ennek az egésznek. Bár visszaforgathatnám az időt, és ezt a dolgot visszacsinálhatnám... -világosodtam meg egy pillanat alatt. Mégis úgy éreztem, nem kellene őt újra letámadnom bocsánatkéréssel vagy bármi mással.
~Talán jobb lesz, ha most elmegyek és járok egyet. -ekkor azonban eszembe jutott az ígéretem, hogy ha elmegy a próbára, maradok a szobájában, amíg az enyémet ki nem takarítják.- Na remek.. Most aztán tényleg fogalmam sincs, mit csináljak! -dőltem neki a falnak, majd lecsúsztam mellette és a földre ültem.
~Nem akarom tovább zaklatni a jelenlétemmel, mára már bőven sok volt neki, és nem lehetek annyira önző, hogy megint beletiporjak a lelkébe, csak azért, mert a közelében akarok lenni. -hajtottam a fejem a két térdem közé, amiket a kezemmel átkulcsoltam.- És amúgy is, úgyis elmegy most próbálni, készülődik, nem kellene zavarnom. -próbáltam meggyőzni magam, hogy maradjak kint a fenekemen.- De nem hagyhatom, hogy így elmenjen! -kaptam fel a fejemet, de még nem voltam annyira biztos a tervemben, hogy felálljak és elinduljak.- Mit csináljak? Ha bemegyek, lehet, csak jobban elrontom a helyzetet, ha maradok, marcangolni fogja magát. -szántottam végig a hajamat az ujjaimmal.- Bemegyek, beszélnem kell vele! -felpattantam és az ajtó felé indultam.
Nobu csak állt a szoba közepén, kezében a gitártokkal, és az ablakra meredt. Nem mertem megszólalni, pedig annyira szerettem volna. Csak pár szót mondani, hogy ne eméssze magát ezen az egészen, ha attól jobb lesz, felejtsük el, de nem tudtam. Mint egy szobor, mozdulatlan volt.
~Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a helyzet... -néztem őt egy darabig, majd épp arra gondoltam, visszafordulok a folyosóra, mikor megszólalt.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Május 18, 2009 4:32 am

// Vissza a kertből //

A gitárját fogva legszívesebben sírt volna. Újra abban a helyzetben volt, hogy fogalma sincs mitévő legyen. Mindennél jobban hiányoztak neki Keiko szavai. Annyira vakon bízott benne és támaszkodott rá, hogy a mai napig sem képes önállóan, épp ésszel, rendes döntést meghozni. Elfelejtette hogyan kell a saját lábán megállnia és gyakorlatilag pár éve a nulláról kellett kezdenie. Hiába élt egyedül emberként képtelen volt előhozni az akkori nézeteit, trükkjeit, módszereit. Mindig eltűnt mögötte és előtte az út. Sehova sem tudott mozogni, csak toporgott egy helyben. Segítsége pedig már nem akadt.
-Kihasználtam, ahogy téged is...-pillantott le a kezében szorongatott gitártokra. Tudta jól csak ámítaná magát, ha azt mondaná túl van az előző kapitánya halálán. Azóta a nap óta lelkiismeret furdalás kerülgeti, hogy megtalálta az épület romjainál. Akárhányszor ránéz az egyenruhájára mindig a nő vérét látja rajta. Ahányszor felteszi a hadnagyi karszalagot mindig elkapja a hányinger. Utál itt élni és ezt a munkát csinálni. Máshoz viszont nem ért. Remélte a lelkek mentésével enyhül az undora, de semmi sem változott. "Annyi mindent kaptam tőle, de én semmit sem adtam cserébe."
Keiko helyett egy kőkemény kapitány érkezett, aki folyton tudtára adta mennyire jelentéktelen. Nobu pedig ott állt egyedül, kiszolgáltatottan egy hangyának érezve magát. Nem érezte maradt volna büszkesége, tisztelete vagy érdeme. Azon kívül, hogy viseli a rangját jelző szalagot semmit sem tett le az asztalra. Még most sem. Éppen emiatt kell távol maradnia Hinode-tól. Egy balek, aki semmihez sem ért nem lehet egy ilyen csodálatos teremtés párja. Csak felhasználná, hogy védelmet találjon nála a világ és mindenki elől. Önző módon ragaszkodna hozzá, de közben egy pillanatra se figyelne rá oda. Az ölelésével megfojtaná a nyiladozó rózsát. Elvenné az összes életerejét, aztán dolgát végezve tovább állna.
- Élősködő...-ejtette el a karszalagját, amit fogalma sem volt mikor vett magához. Az apró koppanás, ahogy földet ért úgy vágta szíven Nobu-t is a felismerés. Az ajtó újabb csapódása pedig egyenesen sokkot okozott neki. Nem tudott megmozdulni vagy megszólalni. Teljesen ledermedt. Mind testileg és lelkileg le volt zsibbadva. Sokadig próbálkozás után sikerült kinyitnia a száját, de egyetlen hang sem hagyta el a torkát. Néma lett, bár jelenleg örült neki. Bunkó módon fog elköszönni a mögötte álldogáló lánytól. Ezt már előre tudta teljes bizonyossággal.
Felemelve a kanapéról egy pulcsit lesütött szemekkel indult meg az ajtó felé. Esze ágában sem volt felnézni a másikra. Így is fájt neki, hogy elmegy ráadásul így. Ha a szemeibe nézne itt maradna és sosem lépne ki a bejárati ajtón.
-A kulcs az éjjeli szekrényen van a hálószobában. Maradj ameddig jól esik. Felőlem egész estére is itt lehetsz. Holnap találkozunk az eligazításon. Szia!-

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Május 19, 2009 12:51 am

// Vissza a kertből //

Furcsa volt, hogy úgy viselkedett, mint aki észre sem vette, hogy bejöttem. Felvett egy pulóvert, és elindult felém. Nem mertem se kérdezni se cselekedni. Megállt mellettem.
-A kulcs az éjjeli szekrényen van a hálószobában. Maradj ameddig jól esik. Felőlem egész estére is itt lehetsz. Holnap találkozunk az eligazításon. Szia! -léptem arrébb, hogy ki tudjon menni. Karjaink egy pillanatra összeértek, s ő megrezzent. Egyre gyorsabb léptekkel haladt a folyosó felé.
-Rendben, szia! -böktem ki végül, pedig nem akartam elengedni.
Szerettem volna legalább megölelni, vagy egy mosolyt erőltetni az arcára, hogy ne ilyen fancsali képpel hagyjon itt engem. Na igen, a másik probléma: itt hagyott. Egyedül vagyok a szobájában.. Az ő szobájában, ahonnan a gyerekes viselkedésemmel elűztem.
Az ajtó még nyitva volt mellettem, hallottam, ahogy egyre távolabb lépdel. Szerettem volna utánafutni, megölelni, de csak jobban összezavarnám.
~Ki kell vernem a fejemből ezt az egészet. Nem akarom elüldözni se innen, se az osztagból! -csuktam be végül az ajtót, és nekidőltem. Semmi használható ötletem nem volt, hogyan tehetném jóvá azt, hogy ennyire mélybe taszítottam a lelkét.
Csak bámultam magam elé, mint aki azt sem tudja, hol van. Végre megmozdultam, és leültem a kanapéra. Most vettem észre, hogy a szobát még mindig belakja Nobu parfümének illata. Beleszippantottam a levegőbe, amitől csak még rosszabbul voltam. Egy nagy ürességet éreztem magamban a tüdőm helyén. Felhúztam a lábaimat és átkaroltam őket. Reméltem, ettől majd enyhül a bennem lévő hatalmas űr. Tévedtem... Ugyanolyan üres voltam, mint ez a szoba: egyikőnkben sem volt élet. Csak ültem ott, kizárva a világot. Átadtam magamat az emlékeimnek, mindent lepörgettem a szemem előtt, ami ma történt: amikor rányitottam, az ebédlő, a kert, a szökőkút /elmosolyodtam rajta/, a ruhakeresés na és persze az a bizonyos ölelés. Akaratlanul is megborzongtam.
Ekkor vettem észre, hogy valaki kopog az ajtón. Nem sok hiányzott, hogy lesántuljak, olyan sebességgel robogtam az ajtó felé. Kinyitottam, és egy számomra ismeretlen hölgy állt az ajtóban.
-Jó napot kisasszony! Ha nem tévedek, az Öné lenne a 12-es szoba.
-Jó napot! Igen, az enyém. Valami gond van?
-Ami azt illeti, igen. Csőtörés volt a fürdőben, elavultak a vízvezetékek. Ma megpróbáljuk megjavíttatni, de attól tartok, nem tud ott aludni. Más szállás után kellene néznie. A csomagjait a folyosóra kitettük, gondoltam szólok, hogy el kellene őket hoznia, nehogy lába keljen. Ha kész lesz a szoba értesítjük. Csak ennyit akartam.
-Öhh, köszönöm. -vakargattam a fejem.
-Akkor viszlát! -hagyott ott a nő, én pedig elindultam a csomagjaimért.
~Na tessék.. Még ez is! Eleget lógtam már a nyakán, és most még ott is kell aludnom, hiszen nem tudok máshova menni! -fortyogtam, miközben átcuccoltam.- Azt hiszem, még hosszú estének nézek elébe. -állítottam a sarokba a cuccaimat és visszaültem a kanapéra.
Nem tudom, mennyi ideig ülhettem ott, mikor az ajtó kinyílt. Felkaptam a fejem, és ott állt Nobu. Meglepődtem és vártam a választ, miért jött vissza.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Május 19, 2009 3:54 am

// Vissza a kertből //

A zár csendes kattanása, a kinyíló ajtó nyikorgása és tornacipőjének halk nesze a fapadlón. Aztán semmi több. Csak ennyi emlékezteti Nobu-t arra, még ébren van és él. Pedig szívesebben hinné azt egy álomban lépked valamerre, hiszen akkor bármit megtehet. Ha így lenne egy percig sem hezitálna, hogy visszaforduljon. Hinode szemébe nézne és elmondaná töviről hegyire mennyire megkedvelte. Aztán bocsánatot kérne, amiért ennyire érzéketlenül viselkedett. Ez ugyanis mindennél jobban bántotta. Sosem szeretett rideg lenni vagy elfojtani az érzéseit. Most pedig piszkosul fájt neki, hogy a gyávasága belekergette egy hazugságba. Pocsék húzásnak tartotta így elijeszteni magától. Sőt szánalmasnak érezte ezt a lealacsonyító módszert, amit választott. Ahelyett, hogy sértett félként fejet vesztve elvonul, őszintén el kellett volna mondania miért hagyja békén. Feleslegesen bántotta meg azt a gyönyörű lányt, amihez semmi joga sem volt. Bődületes vesztesnek és szemétnek érezte magát. A legszívesebben ásott volna magának egy gödröt és belefekszik.
Ráadásul a lábait is csak nehezen bírta emelgetni. Nekik sem volt kedvük elmenni. Visszavágytak a szobába. Szerettek volna újra a dohányzóasztalon pihenni szemben a kipirult arcú és megszeppent lánnyal. Azt hajtogatták egyfolytában, hogy igenis tisztázza ezt a képtelen helyzetet. Önmagát sem értette,miért nem enged a saját teste és lelke akaratának. Minden egyes porcikája a szobában akart lenni. Nem bírva a nyomással szorítani kezdte lehorgasztott fejét, így előre sem figyelt. Meg is lett azonnal az eredménye. Valamin keresztül vágódott. Valaki elsikította magát körülötte és mellette guggolva szólongatta. Neki viszont semmi kedve sem volt felállni vagy életjelet adni. Azonban az illető addig erősködött, amíg rákényszerült választ adni.
-Jól vagyok...-nyögte ki rekedtes hangon és állt fel fájdalmasan lassan.
-Elnézést! Arrébb is tehettem volna a csomagokat.-
-Semmi baj!-meredt továbbra is maga elé üveges tekintettel. Épp indulni akart tovább, amikor megakadt tekintete az egyik kisebb táskán. Ismerős volt számára a minta aztán pedig rá is döbbent honnan. Pár órája ő maga hozta ide. Nyelt egy hatalmasat és érdeklődve fordult be a szobába, ahol az előbbi lány sertepertélt.
-Ne haragudjon! Megkérdezhetem, miért pakolt ki?-
-Természetesen! Csőtörés volt a fürdőben, emiatt a szoba lakójának legalább egy napig el kell költöznie.-hirtelen izgatott lett, mert arra gondolt így még egy jó darabig nála fog maradni a lány, de aztán inkább leállította a gyerekes örömét. Nem rég bántotta meg, így valószínűleg még kínosabb lesz mindkettőjüknek a tovább eltöltött idő. Feszült légkör és hosszas hallgatások. Mindketten kerülni fogják egymás tekintetét és közelségét. Még a hideg is kirázta. Utálta az ilyen helyzeteket. Ezt pedig már nem akarta hagyni. A végén a pocsék viselkedése miatt Hinode a végén még folyosón fog aludni, mert nem mer a szobájában tartózkodni. Ekkor született meg nála az elhatározás. Csak éppen a cselekvéssel akadtak problémái. Elsőként az egyszerűbb lépéssel kezdte. A tarkóját megvakarva előhúzta mobilját. Bizonytalanul nyomta az ujját a gombokra, de amikor felvették határozottan szólalt meg.
~Szia! Nem tudok menni próbára...Jah! Közbe jött valami! Mikor lesz a következő? Aham...rendben...nem, szerintem nekem jó lesz. Akkor pénteken! Bai!~nyomta ki a készüléket és figyelte egészen addig, amíg a kijelző fénye el nem sötétedett. Eltéve a csodamasinát nekidőlt a falnak és rágyújtott. Próbálta összeszedni a gondolatait, bár erre nem sok esélyt látott.
Mire elnyomta a csikket az előbbi nő visszajött a szobája felől. Ideje volt neki is arrafelé indulnia. Elrugaszkodott a támasztékától és egyre gyorsabban robogott az ajtajához. A lendülete viszont csak a kilincs megragadásáig tartott. Ott megint leblokkolt. Szorította a gombot és győzködte magát megállás nélkül, hogy képes kinyitni. Valami miatt mégse akart menni. Óvatosan nekidöntötte homlokát a falapnak, aztán egyetlen hang nélkül állt. Mindennél jobban tudta be akar menni. "Miért nem teszem meg?"
°Ragadd meg a reményt és tanuld újra, hogyan kell létezni...°
-Taka?!-visszhangzott fejében zanpakutou-ja lelkének szavai. Mindig ebbe a mondatba kapaszkodott, ha valami kétsége támadt. Most is segített neki, mert félszegen bár, de kinyitotta az ajtót. A szoba pillanatok alatt a szemei elé tárult, de meglátva a kanapén ücsörgő lányt azonnal a padlót kezdte nézni. Becsukott maga mögött és nekidőlve a bejáratnak habozott mit és hogyan mondjon.
-Hallottam...-vakarta meg a fejét egy sóhajtás közepette.-Szóval hallottam mi történt nálad. Csak szeretném, hogy tudd...öhm...nyugodtan maradhatsz amíg el nem készül. A viselkedésem...-nyelt egy hatalmasat.-Kissé fura bogár vagyok! Sajnálom, hogy bemutattam neked is. Nem tettél semmi rosszat! Tényleg! Csak megijedtem...-fejezte be egyenlőre a nagy beszédét, mert fogalma sem volt mi mindent kéne elmondania vagy kifejtenie. Úgy gondolta, majd oldódik, ha a másik is megszólal esetleg kérdez tőle.

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Május 20, 2009 12:58 am

Ő is és én is zavarban voltunk. Hallgattam őt, hiszen érdekelt, miért szaladt úgy el, na meg nem is igazán tudtam mit mondani neki. Amikor befejezte, újra pörgettem a szavakat, mielőtt megint valami ostobaságot csinálnék vagy szólnék. Végre összeszedtem a gondolataimat, éppen időben, mert az arcán kétségbeesést láttam.
-Én is nagyon sajnálom, hogy ennyire.. közel kerültem hozzád, nem tudtam, hogy felzaklatlak vele. -hajtottam le a fejem, hogy újra összeszedjem a gondolataimat.- Sajnálom, hogy így alakult, és köszönöm, hogy befogadsz, ígérem nem maradok sokáig, nem akarlak feltartani. Így is eléggé megbolygattam a napodat. -felkeltem a kanapéról és az ablak mellé sétáltam.
-Ne aggódj már emiatt, mondom, hogy én vagyok a fura. -hallottam, ahogy a gitártokot leteszi a kanapéra, majd felém közelít.
-Akkor sem kellett volna így letámadnom téged, hiszen alig egy napja ismerlek, és gondolnom kellett volna rá, hogy talán túlságosan is közvetlen leszek, amivel csak jobban eltaszítalak, pedig nem akartam, sőt.... -csuklott el a hangom, ő pedig megállt.
Nem tudtam folytatni, talán nem is akartam: ha elmondom, mit érzek, csak tovább rontana a helyzeten. Inkább tovább bámultam ki az ablakon. Kis idő után lépéseket hallottam, majd egy kéz landolt az oldalamon.

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Május 20, 2009 7:01 am

// Vissza a kertből //

Felettébb kínos és piszkosul zavaró volt a kettőjük között létrejövő csend. Ki nem állhatta! Hiányzott neki az a közvetlen gyerekes beszélgetés és viselkedés, ami még egy órája tartott. Lehet csak neki volt ennyire fontos, de szeretett volna jóban maradni Hinode-val. Ugyanúgy akart vele kommunikálni mint eddig. A most lejátszódó drámát pedig elfelejteni örökre. Ezt a színpadi előadást! Ezt az önkényes siratást! Ezt a megjátszást! Befejezni saját maga előtérbe helyezését és végre odafigyelni valakire. Változtatni akart, még akkor is, ha ezzel még súlyosabb hibát követ el. Azt kívánta bárcsak más valaki lehetne. Szörnyen reagált arra a kedves gesztusa, amit a félelme ellenére is fantasztikus élményként élt át. Nem így kellett volna viselkednie. Elrontott mindent. Egyes egyedül ő. Semmi értelme sincs, hogy Hinode is rosszul érezze magát. Nem volt részese az eredeti műsornak, csupán a lehető legpocsékabb pillanatban eset be a sokadig felvonásba. Nobu-nál meg már annyira berögződött mit tesz, hogy a változás összetörte. Nem tudott alkalmazkodni. Meghalt benne az improvizálás. A sors kegyetlen játéka legalább rádöbbentette egy fontos dologra. Színészként csődöt mondott. Az eddigi díszlet összedőlt a dühödt nézők szavaitól. A szárnyait vesztett előadó pedig kénytelen lesz elhagyni a színházat akár akarja akár nem. Nincs választása.
Viseltes tornacipőjét nézegetve hallgatta végig a másik szavait. Szeretett volna csak egy kicsit határozott lenni. Akkor nem csak gondolatban lép oda a lányhoz és teszi a szájára mutatóujját. Teljesen félre értették. Nem Hinode a hibás. Kicsit sem felelős azért, ami történt.
Beletúrva hajába érezte csak igazán mennyire feszült. A kezei remegtek és görcsösen rángatták a fekete tincseket. Fújtatott a tehetetlen méregtől, hogy képtelen elmagyarázni a helyzetet és szünet nélkül kotorászott szabad kezével cigije után. Valami miatt folyton beleakadt a zsebébe a kék papírdoboz. Jócskán megnehezítve ezzel is a férfi dolgát. Kezdett erősen olyan benyomása lenni elérte azt a pontot, ahol semmi sem fog neki sikerülni. Teljes káoszba fog torkollni ez a napja.
Végül látva, ahogy a lány szó szerint menekül előle az ablakhoz, letett füstforrás elővételéről. Óvatosan utána nézett. Nem akart tolakodó lenni, de nem bírta ki, hogy ne pillantson rá. Abban a gyönyörű délutáni napsütésben, szomorúan is álomszép volt. Megbabonázottan figyelte, ahogy cirógatja és játszadozik Hinode arcán a fény. Végképp csődöt mondott az ítélőképessége. Akaratlanul indult el felé. Egy láthatatlan kéz húzta egyre közelebb hozzá. Fel sem fogta mit tesz. Egy dolog volt számára mindennél világosabb oda akar érni hozzá. Kezdtem nem is zavarta megint megszólalt a csengő női hang. Sőt inkább még jobban csalogatta Nobu-t. Akkor tért magához, amikor meghallotta az utolsó félbe maradt mondatot. Egy villámütésre érezte magát újra a szobában és nem a fellegek csodás világában. Értetlenül tekintgetett maga elé. Fel kellett dolgoznia mi is történt vele. Be kellett látnia az első lépést már megtette. A legnehezebb feladatot már maga mögött tudhatta. Innentől fogva pedig gyávább lenne bárminél, ha visszafordulna. Nem foglalkozva azzal, hogy összeszűkül a gyomra, alig kap levegőt és nyárfalevélként remeg újra tett pár bizonytalan lépést. Szinte rémisztően sokáig tartott mire közel került a lányhoz. Nyelt egy hatalmasat az utolsó mozdulatával pontosan mellőle nézett ki az ablakon. Gyötrelmesen lassan felemelte az egyik kezét és óvatosan Hinode oldalához érintette. Nem tudta szabad e neki, ezért türelmes várt, amíg engedélyt kap rá.
-Egyszemélyes világban mozogtam eddig. Volt egy csendes szobám látszólag mindennel, amire csak szükségem lehetett. Bent üldögélve szemléltem a kinti életet, de egy fontos tényezőt szem elől tévesztettem. Kizártam az embereket. Elfelejtettem milyen lehet, ha valakivel találkozol, aki szabadon mozog a világodban és megpróbál téged is kivinni az érzések közé. Megijedtem, Hinode. Nem tőled vagy attól, amit mutattál. A küszöbtől rémültem halálra...-néztem továbbra is a kertbe, amit már annyiszor látok naponta, hogy egy fűszálat is észre vennék ha másképpen állna a szokottnál. -Szörnyen kedvellek és nem szeretném, hogy magadat vádold. Ez az én problémám! A gátaimat ennyire rövid idő alatt sajnos nem tudom átlépni. Ne haragudj, amiért ilyen helyzetbe rángattalak!-sóhajtottam egy hatalmasat, figyelve, ahogy csendesen hullanak egymás után a cseresznyevirág szirmai.

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Május 21, 2009 4:22 am

Álmomban sem reméltem volna, hogy mellém áll és megérint. Úgy éreztem, a kettőnk közt lévő fal lassan leomlik. Bár még csak az első téglákat sikerült leszednem, reménykedtem benne, hogy egyszer az alapjait is sikerül elbontanom és soha többé nem építheti újra.
Nagyon jól esett az, hogy végre nem távolodik, hanem közeledik hozzám, és megnyílt. Mint a kiszáradt föld a vizet, úgy szívtam magamba a szavait, hiszen minden érdekelt, ami őt bántja vagy éppen boldoggá teszi.
-Szörnyen kedvellek és nem szeretném, hogy magadat vádold. Ez az én problémám! A gátaimat ennyire rövid idő alatt sajnos nem tudom átlépni. Ne haragudj, amiért ilyen helyzetbe rángattalak! -vette el a kezét, maga mellé lógatta és továbbra is bámult ki az ablakon.
~Még sincs minden veszve.. Ha kedvel, akkor csak nem utál.. És ha nem utál, még van remény! -logikáztam egy kicsit, majd komolyra váltva a szót gondolkozni kezdtem, mit is tehetnék.- Itt áll mellettem, mégis ott van köztünk az a fal, amit ő is emlegetett. Le kell bontani, nincs más esély! Ha egy élet kell hozzá, akkor is megcsinálom, mert akarom... ŐT! Bármilyen áldozatot kell hoznom, megteszem. -emeltem felé a fejem, és lassan szorosan mellé léptem. Emeltem a kezemet, hogy megfogjam az övét, de egy hang azt súgta, hogy még ne!
-Egyáltalán nem haragszom. És szeretném, ha tudnád, ~ én is kedvellek -tettem hozzá gondolatban- amiben csak tudok, segítek neked. Nem akarom sem sürgetni a dolgot, sem pedig elriasztani téged magamtól. Megértem, hogy nehéz neked, és ígérem, nem csinálok több ilyet. Na meg persze visszafogom majd az ilyen jellegű kitöréseimet, mert nem akarok neked még több kellemetlenséget okozni, mert már így is ....- folytattam volna, de mutató ujját az ajkaimra helyezve jelezte, hogy ne fecsegjek ennyit, teljesen felesleges.
Értetlen fejjel álltam, miközben az ablaktól felém fordult. Nem tudtam, mi járhat a fejében, de reméltem, nem fog kihajítani, ugyan is tudtam, megint nem kellett volna hülyeségekkel fárasztanom.

Tárgy: Re: Hálószobák Pént. Május 22, 2009 5:23 am

// Vissza a kertből //

Nézve a természetet eszébe jutott mennyire kevés ideje van annak a cseresznyevirágnak élvezni az életet. Alig tudja megtapasztalni milyen körülötte a világ, máris magányosan hullik alá. Akárcsak az embereknek, neki is versenyfutás veszi kezdetét azzal, hogy bimbóként feltűnik egy fa ágán. Megmutatva szépségét pedig elkezdődik a kapkodás és rohanás. Vágyik mindent tudni maga körül. Az idő szűkössége azonban kegyetlen árat követel. Felszínessé válik a keresése. Átsuhan fontos érzések és tapasztalatok felett, miközben nem is észleli mi hiányzik számára a leginkább.
Egy társ. Egy megértő személy, aki kedvéért megtanulna szelektálni. Aki rádöbbentené a lehetetlent kergeti. Hiszen nem az a legfontosabb, hogy a környezeted ismerd. Akkor válsz igazán emberré, ha tudod te ki vagy. Önszántadból sosem leszel képes a lelked minden zugát bejárni. Viszont ha van melletted valaki, aki rendelkezik a szíved tükrével sikerülhet. Ezt persze senki sem garantálja, ezzel Nobu is tisztában volt. De az ember mindig is egy álmodozó fajta volt, aki úgy látta értelmét, ha kapaszkodott valamibe. Ő nem csodában, vallásban vagy hősben hitt. Az ő reményében egy hétköznapi személy élt. Annyiban különbözne mindenki mástól, hogy ez a valaki kopogtatás nélkül is tudná hogyan kell a Nobu teremtette világba belépni. Minden szó nélkül lenne ereje lassan kicsalogatni a zárkájából és védelmet nyújtana, ha már nem tudna hova menekülni a napfényre érve.
Különös, de amikor a mellette álló lányra nézett. Halványan érezte, hogy ez a dédelgetett jövőkép valóra válhat. Tisztában volt vele hosszú út áll előtte és Hinode-t sem akarta tönkre tenni, ezért eldöntötte még kivár. Biztos akart lenni, nem csak a kétségbeesés beszél belőle. Addig is normálisan akart viselkedni, már amennyire az ő bukdácsolásait annak lehet tekinteni.
-Te csak maradj önmagad!-csóválta a fejét a másik kijelentésén. Némi nyugtatás képen még el is mosolyodott. - Na, de most vacsoraaa!-tette a lány vállaira a kezeit és fordította a konyha felé. Kisebb zavart vigyor után lassan elkezdte a cél felé tolni áldozatát.
-Szerintem lassan éhen halsz nekem, amit nem hagyhatok! Nem tudom mi minden van itthon, de ha más nem elrohanok kifosztani egy kajáldát...-fékezett be az ajtónál, mert nem akart a küszöbben megbukva ráesni szegény lányra. Átlépve a veszélyzónát ellépett Hinode mögül és kényelmesen becsoszogott a hűtőhöz. Szétnézve a belsejében csak néhány morgást engedett el pár fejvakarással kísérve. Dolga végeztével felsóhajtott és végre rágyújtott egy újabb szál cigire.
-Nem valami hatalmas a felhozatal...nézz szét te is! Én kirohanok a hamutálért!-hagyta magára egy kicsit alkalmi lakótárást. Szándékosan nem sietett, hiszen a hirtelen hangulatváltását fel kellett dolgozni.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Május 25, 2009 10:18 pm

Nem igazán értettem, mi üthetett belé. Az egyik pillanatban még komor, szótlan, aztán, mint akibe egy villám csapott, pörög és vigyorog. Már kezdtem attól félni, hogy valami komolyabb sérülést szenvedett az agya a sok mellébeszélésem miatt, de ezt az ötletet hamar elvetettem.
A konyhába érve még mindig csak bámultam ki a fejemből, nem tudtam mire vélni ezt a gyors váltást. Akkor tértem magamhoz, amikor elengedett a küszöbnél, és a hűtőbe pillantott.
~Most komolyan vacsorát akar csinálni? -bámultam még mindig bambán, de most már a meglepettségtől. Miután bezárta az ajtót elővett egy cigit, sóhajtott, majd rágyújtott.
-Nem valami hatalmas a felhozatal...nézz szét te is! Én kirohanok a hamutálért! -lépett el mellettem, én pedig elindultam a hűtő felé.
Tényleg nem sok minden volt benne, sőt, az igazat megvallva még egy hangya is éhen halt volna. Bezártam az ajtót, és nekidőltem. Vártam néhány percet, de Nobu még mindig nem tért vissza. Gondoltam egyet, és kimentem a nappaliba. Ott ült a kanapén, könyökét a térdére támasztva bámulta az izzó csikket.
-Na, találtál valami ehetőt? -pillantott rám vigyorogva.
-Nem, nálad szinte semmi kaja sincs. -ültem le én is, de nem mellé, hanem szembe.
Hiába mondta azt, hogy legyek önmagam, ódzkodtam attól, hogy a jókedve, vagy bármi is ez, ha közelebb megyek, elszáll.
-Akkor kénytelen leszek elmenni valami harapnivalóért. -nyomta el a csikket.- Milyen jellegű kajára gondoltál? -állt fel és megigazította a nadrágját.
-Nem vagyok éhes. Ez csak a te ötleted volt! -mosolyodtam el.- Én elég sokáig bírom étel nélkül, amúgy is vigyáznom kellene az alakomra. Na meg ma már elég sütit ettem ahhoz, hogy egy hétig még rá se nézhetek. -kacsintottam, és próbáltam egy kicsit én is oldódni.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Május 26, 2009 2:34 am

// Vissza a kertből //

Úgy viselkedett mint egy totális elmeháborodott. Már csak az hiányzott, hogy felvegyen egy hófehér zubbonyt és a falnak ugráljon. Ez a gyerekes 'mutassuk-minden-a-legnagyobb-rendben' módszere egészen biztos elérte, hogy Hinode kiszaladjon tőle az univerzumból is. Ő viszont sajnos ilyen volt. Ha egy dolog megoldásában elakadt és későbbre halasztotta a további sorsát egyszerűen fogta magát és vigyorogva azt mutogatta teljesen jól van. Talán a bizonytalanságot akarta elkergetni vagy így akarta elkerülni a kínos pillanatokat, netán el akarta hitetni a külvilággal mennyire rendíthetetlen. Bár Nobu-nál helyt állóbb teória lenne ha azt mondanánk, nem akarta lássák ahogy szenved. Meghagyni az emberek a boldogság illúziójában és csendesen, egyedül elviselni a gyötrelmeket. Az igazi okot maga sem tudta. Ez a bugyuta viselkedése kérdezés nélkül szokott berontani. Betanult és berögződött esemény volt az életében. Ő sem szerette, hát még mások! Pontosan ezért nem tudott senkit sem okolni, hogy nem bírja a furcsa szokásait elviselni. El sem várta a megértést, hiszen még a saját világát sem ismerte. Kívülállóként lézengett a várában és egyszerűen feladta, hogy folytassa az ismeretlen ajtók kinyitogatását. Már a kíváncsisága sem hajtotta előre. Megrekedt egy tetszetős szobában.
A hamutálat szorongatva inkább úgy döntött még nem megy vissza. Félt látni a másik döbbent és rémült arcát, amit egészen biztos kiváltott a borzalmas mutatványa. Tudta nem fog megszabadulni a álcájától, innentől fogva ilyen vidáman fog viselkedni. Közben szigorúan tartva a két lépés távolságot. "Mindig is tudtam, színésznek kellett volna elmennem..." Állt fel egy pillanatra a kanapéról és tette helyére a gitárja tokját. Soureina-t még alaposan körbenézte nincs e rajta valami sérülés, majd visszaállította a megszokott helyére. Alig ért újra talajt a hátsója, amikor hallotta Hinode-t közeledni. Rögtön ki is tört belőle a kérdezhetnék.
-Hát igeeeen...-vakarta meg zavarodottan fejét óvatosan követve, ahogy vele szemben leül a lány. Egészen biztos volt benne, ha ezt egy órával ezelőtt mutatja be odaül mellé a földre és elkezd viccelődni, hogy az ölébe fészkelődik. Különösnek érezte, hogy csak akkor képes közvetlenül foglalkozni bárkivel is, ha nem ismeri őket. Végtére is az idegenek semmit sem tudnak róla. Előttük tiszta lapokkal indul. -Mindig elfelejtek vásárolni...mit mondhatnék...feledékeny, trehány férfi lennék!-nyomta el a cigije csikkjét és rohant el egy rongyért, mert kezdte túlzottan összehamuzni az asztallapot.
Belé bújhatott egy sajtkukac, mert egy perc eltelte után megint talpon volt és hevesen érdeklődött mit hozzon vacsorára. A tipikus női válaszon azt hitte orra bukik. Nehezen ment elképzelnie, hogy Hinode képes lenne elhízni. Gyorsan megköszörülte a torkát és teljesen közel hajolt a lány arcához.
-Kizárt, hogy éhezni fogsz nálam! Ezt a súlyharcot meg tessék elfelejteni! Egy-két küldetés és garantáltan kilókat dobsz le! Plusz! Megígérem,ha felszedsz egyetlen dekát is, amíg itt vagy eljárok veled edzeni! Naaaa? Kezdesz már éhes lenni?-vigyorodott el újfent kihúzva magát a hatalmas büszkeségtől, hogy okosakat tudott fecsegni. Legalábbis számára felért egy tudós beszédével az előbbi előadása. Azért adott egy kisebb gondolkodási időt is, legalább lehorgászta magáról a pulóverét. Kezdett melege lenni, amit egyszerű időjárás malőrnek könyvelt el.

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Május 27, 2009 3:52 am

Meglepődtem, mennyire közel hajolt hozzám. Mélyen a szemembe nézett, és amíg beszélt folyamatosan ott tartotta tekintetét. Ismét kezdtem zavarba jönni, de nem hagytam magam eltéríteni a barna szempártól. Miután befejezte a szent beszédét, elvigyorodtam.
-Értettem hadnagy! -kezdtem a válaszom, miközben elkezdte levadászni a pulcsiját. Nem tudtam, mi lelte, hiszen egyáltalán nem volt meleg, sőt, én kissé hűvösnek is találtam a levegőt.
-Nah, mi a válaszod? -dobta le a felsőt a kanapéra, és ismét felém hajolt.
-Ha már ennyire szeretnéd, eszek veled. -néztem a torzonborz haját.- Mielőtt elindulsz nézz tükörbe! -nevettem el magam.
-Miért, mi a probléma velem? -nézett kicsi értetlenül.
-Csak a hajad kicsit összeborzoltad.
-Jaah, köszi, hogy szóltál. -indult el a fürdő felé.- El ne szökj!
-Eszem ágában sem volt, úgyse tudnék hova menni.
Miután bezáródott az ajtó mögötte, nagyot sóhajtottam. Túlságosan sok volt nekem ez egy napra. A kedve eléggé változékony, egyszer közvetlen, egyszer pedig kis mimóza.
Hátradőltem a fotelban és bámultam magam elé. Nem gondoltam volna reggel, hogy ennyi minden fog ma velem történni, na meg azt sem, hogy a hadnagyom szobájában fogok aludni. Aki mellesleg férfi...
Kinyílt az ajtó, és Nobu ismét a nappaliban állt.
-Na akkor én elmegyek, kerítek valami ennivalót. Addig érezd magad otthon, még mindig! -mosolygott, visszavette a pulcsiját és kiment.
Felkeltem ülőalkalmatosságomról és a csomagjaim felé vettem az irányt. Gondoltam kell majd valami hálóruha-szerűség, hiszen nem aludhatok az ő cuccaiban. Na meg ha már visszakaptam a ruháimat, igazán vissza is szolgáltathatnám őket. Elővadásztam egy nadrágot, egy hosszabb ujjú felsőt és egy övet. Elvonultam a fürdőbe átöltözni, hiszen nem tudtam, mennyire megy messzire Nobu.
Mire kijöttem már a konyhában volt, valami dobozt szorongatott a kezében.

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Május 28, 2009 4:10 am

// Vissza a kertből //

A pulcsit elhajítva vigyorgott vissza és vágott elismerő arcot, kifejezve, hogy a tökéletes választ kapta a kérdésre. Még az sem bántotta a füleit mennyire hivatalosan szólították meg. Pedig normál esetben az ablakon ugrott volna ki sikítozva. Egyszerűen ki nem állhatta, ha hadnagyozzák. Felállt az összes szőr a hátán. Valahogy nem vette be a gyomra ezt a társalgási formát, ami valószínűleg onnan jött, hogy Nobu nem a gazdagok világából érkezett. Közvetlen volt és mindenkit a spanjának tekintett az első találkozástól kezdődően. Annak viszont örült, hogy a Kuchiki elnyomás (amíg Kuchiki Byakuya volt a kapitánya) ideje során legalább abba belerázódott hogyan viselje el, ha valaki mégis ragaszkodik a távolság tartásához.
Elfordulva egy pillanatra valami szöget ütött a fejében, ezért visszapörgette a beszélgetést. Majd nem helyben elájult, amikor leesett neki miket ígérgetett. Rögtön hevesen reménykedni kezdett nem fog a szőke hölgy egy grammot se felszedni, mert kénytelen lesz betartani a mondottakat. Ő meg híres naplopóként valószínűleg szörnyet halna ha két métert is kellene futnia. Neki csak akkor ment a testmozgás, ha élethalál kérdés lebegett a feje felett. Furcsállta is, hogy ennyire deszka, miközben annyi egészségre káros édességet fogyaszt, amiből egy ország eléldegélne. Arra tért észhez, amint Hinode mutogat a fejére és jókedvűen kacarászik. Bamba fejjel pillantgatott hol magára, hol az előtte ücsörgő személyre. Szegény esze fel nem tudta fogni mi ennyire mulatságos rajta. Megkapva a választ hatalmas világosság termett fejében és az eget rengető koppanást a Jupiteren is lehetett hallani.
Csíkot húzva maga mögött esett be a fürdőbe némi korrekcióra. Belepillantva a tükörbe megkörnyékezte a szívinfarktus is. Majd nem a híres Sikoly pózt felvéve áriázott egyet, olyan siralmasan festett. Hezitálásra időt sem hagyva fésűt ragadott. A makacs hajszálak cserébe kegyetlen bosszút álltak rajta. Olyan gubancok keletkeztek másodpercek leforgása alatt, amik eltávolítását sűrűn könnyezve viselte el Nobu. Hosszas szenvedések után immáron egyenesen és kissé megfogyatkozott hajkoronával, de kilépett a helységből.
-Na akkor én elmegyek, kerítek valami ennivalót. Addig érezd magad otthon, még mindig!- támadt nála némi zavar, hiszen bement a nappaliba, majd fordult egyet és távozott is. Viszont a bejárathoz érve megint visszatért. Nem tudva mi baja gyorsan felkapta a pulcsiját, mintha azért jött volna vissza és végre ténylegesen is elindult. Alig érve az épület kijáratához azonban újabb problémával szembesült. Gyönyörűséges pénztárcáját a hálóban hagyta. Egy morcos fújtatás után megint megérkezett. Intett gyorsan a furcsán felé pislogó lánynak, majd eltűnt a szobájában. Kisebb hangzavar, pakolászás és jajongás után nagyokat szusszantva lépett ki a kincsként kezelt tartóval.
-Áhám...szóval őt hagytad itt.-
-Öhm...igen! Szokásos hajcihő...a lényeget elsőre mindig elfelejtem.-integetett mosolyogva és lódult neki megint a távnak. Olyan célirányosan menetelt mint még soha. Meg is lepődött magán. Kész rendíthetetlen úttörő módjára masírozott, akár egy robot, ami az előre betáplált küldetést teljesíti megadott időn belül. Az erőltetett tempóhoz pedig még csak nem is vágott unott esetleg szenvedő arcot. Mázlijára azért nem kellett túl messzire elbaktatnia. Viszonylag közel volt egy kajálda Rukongai-ban, ahova szívesen járt (már amikor tudta venni a fáradtságot, hogy elvonszolja oda magát). Beállva a sorba hosszas gondolkodásba kezdett mit is vegyen. Mivel nem tudott négy közül választani, ezért mindegyikből kért egy kicsit. Ezzel talán még azt is elkerülhette, hogy olyat vesz, amit Hinode nem szeret.
Hazaérve azonnal a konyhába csörtetett. Hirtelen fel sem tűnt neki, sehol sem botlott bele a befogadott tisztjébe. Dúdolászva nekilátott tányérok felkutatásához. Bonyolultabb feladat kavarodott belőle, mivel a takarító máshova tette el őket. Gyakorlatilag ezzel idegenné varázsolva őt a saját konyhájában. Egy perccel később nem tudott nemet mondani, hogy bele ne kóstoljon a felhozatalba, így már egy falatkával a szájában harcolt elő két tányért. Lepakolva őket az asztalra esett le neki a tantusz. Kikukucskált a helységből és lám, Hinode épp a kanapéhoz sétált letenni a tőle kapott ruhákat. Kicsit elszomorodott, hiszen nem volt kifogása a megjelenésével kapcsolatban. Szívesen adta őket, akár örökbe is ha kérte volna. Az azonban szemet szúrt neki, hogy különösen számára tetszetős a lány öltözködési stílusa.
-Nem lett volna fontos...-
-Tessék?-fordult felé kicsit megijedve, mintha váratlanul érte volna a beszéd.
-Jaj, ne haragudj! Nem akartam a frászt hozni rád!-csalapált bűnbánóan az ajtófélfának támaszkodva. Miután kapott egy meggyőző mosolyt közelebb merészkedett és felszedte a lepakolt ruháit. Bevitte a szobájába, majd kisebb tanácstalanság után megtalálva a szennyest végezte el a munkáját.
-Megjött a kaja, szóval ne itt ücsörögj! Nem tudtam mit ennél, ezért több félét hoztam. Nyugodtan válogasd össze az adagodat! Jaaaj! Utána lenne kedved kint enni? Tök jó idő van! Addig meg kiszellőztetek, mert lassan köd lesz idebent...-célzott finoman az elfogyasztott nikotinmennyiségére.

Tárgy: Re: Hálószobák Pént. Május 29, 2009 4:36 am

// Vissza a kertből //

Kicsit megijesztett a "belépője", hiszen nem gondoltam, hogy ilyen hamar megjárja a vásárlást. Na meg azt sem, hogy többfélét hoz, gondolva, arra, hogy valamit nem szeretek. Tökéletes házigazda.
-Engem egyáltalán nem zavar a füst, de ha szeretnéd, kimehetünk. Úgyis jó idő van. -mosolyodtam el, miközben elindultam a konyhába. Kezembe vettem az egyik tányért és kinyitottam a dobozokat. Szinte mindegyiknek a tartalmát szerettem, így kisebb adagokat szedtem belőlük, majd a nappali felé indultam.- Te nem szedsz? -pillantottam a falnak dőlő shinigamira, aki elég furán nézegetett, de nem kezdtem el gondolkozni rajta, miért csinálja.
-De, már megyek is! -vigyorgott, majd elindult és felvett egy tányért.- Látom neked minden ízlik, ennek örülök. Reméltem, hogy hoztam valami olyat, amit te is szeretsz. -kezdte el szedegetni az adagját.
-És mégis hol fogunk akkor enni? Nem látok erkélyt vagy hasonlót...
-A tetőn! -kacsintott rám, majd elindult felém a tányérral.- Mehetünk akkor?
-Persze.. -néztem kicsit csodálkozó arccal.
-Nyugi, élvezni fogod! -tolt maga előtt a folyosóra. Bezárta maga után az ajtót.
-Nem hittem, hogy komolyan gondolod ezt a tetős dolgot.
-Visszamehetünk, ha szeretnéd.
-Nem, nem azért mondtam. Még sosem ettem a tetőn.. -tettem meg az első lépéseket a folyosón.
-Pedig nagyon jó móka. Senki sem zavar. -sétált mellettem.
-Akkor tényleg jó lehet. -értük el a lépcsőt.
Lementünk az aljára majd megkerestük az ő ablakát és felugrottunk. Szerencsére az ételnek semmi baja sem esett. Leültünk egymás mellé.
-Nézd, milyen szép narancssárga a Nap! -mondtam ki, mielőtt gondolkodtam volna rajta.
-Igen, fél óra és napnyugta. Szerintem még azt is látni fogjuk.
-Szuper! -mosolyodtam el, majd végre elkezdtem enni.

Tárgy: Re: Hálószobák Pént. Május 29, 2009 8:39 am

// Vissza a kertből //

Észre sem vette magát. Babonázottan figyelte a lányt és fel sem tűnt neki. Szó szerint már csak a nyála csorgása a szemei kiugrása hiányoztak. Kimondhatatlanul tetszett neki a látvány és nem tudott vele mit kezdeni. Ácsorgott zavarodottan és piszkálta az ujjain pihenő gyűrűit. Számított valamiféle kérdőre vonásra, de semmi sem érkezett. Igaz elég furcsán viselkedett az egész nap folyamán ahhoz, hogy ne tudják mikor mi a problémája. Lehet Hinode most sem értette mit próbál kifejezni a tekintetével. Pedig ő tisztán érezte, csodálattal követte a mozdulatait. Megint ez az egy érzés kavargott benne egészen addig, amíg a lány el nem tűnt előle. Magához térve az álomból rázta meg a fejét. Odalépett az ablakhoz, mert úgy érezte csinálnia kell valamit. Le kell kötnie a figyelmét, amíg lenyugszik.
Önmagához képest gondok nélkül sikerült kinyitnia az ablakot. Kicsit felkarcolta a mutatóujját valamelyik szeg, de ez semmiség a megszokott harci sebeihez képest. Még egy kicsit ott ácsorogva figyelte, hogyan száguld kifelé a cigije füstje. Igen, útközben még rá is gyújtott. A szobába betörő friss levegő pedig serényen kergette kifelé a füstöt. Semmi sem tántoríthatta el a céljától. A karját ekkor egy kisebb szellő érte. Kellemesen bizsergette végig a bőrét ez a nem várt találkozás. Hűvös volt. Kicsit el is kerekedtek a szemei. Fel sem tűnt neki, milyen hideg lett. Eddig minden további gond nélkül közlekedett pólójában.
-Különös...-mondta ki hangosan ezt az egy szót, ami megfordult a fejében.
-Gond van?-
-Dehogy! Csak elgondolkodtam!-ütötte be a könyökét az előadott heves mutogatás közben. A halk koccanó hangra kikukucskáltak a konyhából, de Nobu hősiesen mutatta semmi baja. Örült, a meggyőző ereje legalább még megmaradt, mivel a másik egy mosoly után visszahúzódott. Élvezve a békességet elszívta az ablak előtt a cigijét. Aztán be is vonult adagot porciózni, hiszen rászóltak, hogy egyen. Alig látott neki a válogatásnak máris újabb ötlet fogalmazódott meg a fejében. Őrjítő kedve lett volna a tetőn vacsorázni. Ha meg már ott lennének megnézni a naplementét is. Sőt a csillagokat is megvárhatnák. Ez a napja különleges volt és szerette volna még egyedibbé tenni. Megismert egy csodás személyt és a feje egyfolytában azon járt, milyen kedvességgel tudná neki megköszönni, amiért pont az ő ajtaján esett be a véletlennek hála.
Láthatóan az ötlete nem kis döbbentet váltott ki. Végtére is jogos volt. Nem sokan szeretnének egy tetőn enni. Ott nincs asztal vagy kényelmes szék. Egyszerű a környezet ebből a szempontból, viszont a látvány felülmúlhatatlan. Pontosan ez volt az indok, ami miatt nagyon fel akarta vinni. Meg akarta neki mutatni mennyire szép onnan minden. Egy kis kikapcsolódás és gyönyörködés. Remélte ez segít boldog álmokat csalni Hinode szemére. Neki legalábbis segíteni szokott.
Megindulva az épület elé képtelen volt letörölni a vigyort arcáról. Felhőtlen öröm kerítette hatalmába, mert mellette menetelt a szőke hajú nő. Neki már ez is féktelen boldogságot jelentett. Többre nem is vágyott. Kisebb tanakodás után aztán az ablakát is sikerült megtalálniuk. Az első lépésbe besegített a másiknak és amíg fel nem ért feszülten figyelte. Lehet nem kellett volna magából kiindulnia, mert nem mindenki olyan szerencsétlen mint ő, de féltette Hinode-t és nem akarta, hogy baja essen. Miután biztonságban voltak ő is nekilódult, de az utolsó lépésnél megcsúszott és szépen dőlt hátrafelé. Kisebb nyekkenés, kellemetlen érzés és anyag szakadás után azonban megállt. Tudta nagyon jól, megint sikerült beszereznie egy sebet. Már csak abban bízott nem feltűnő és messziről látható a pólója szakadása. Eleresztett egy csalódott sóhajt, ami az újabb feltűnő műsorára irányult, majd végre felkapaszkodott a tetőre. Kényelembe helyezte szinte rögtön magát, magyarul szétdobta magát. Kiterült akár egy béka. Ezen valami miatt elkezdett Hinode nevetgélni.
-Mi az?-pislogott sűrűn nem értve mi a virulás tárgya.
-Csak elnyúltál mint egy brekkencs!-
-Oh....izé...szokásom!-jött azonnal zavarba és húzta magát kicsit összébb.
-Nem azért mondtam, mert baj lenne.-helyesbített azonnal látva a gyerekes ujjtördelést előadó Nobu-t. Néhány mondat hangzott csak el ezután, majd mindketten eltűntek a tányérokban.
-Jó étvágyat!-szólalt meg hangosan és ijedten. Illetlenül érezte magát, mivel nem mondta ezt a két szót. Viszont a megnyilvánulása inkább rémisztően hangzott. Hinode néhány pillanat múlva azért megköszönte egy nyugtató mosoly kíséretében. Ettől persze a szórakozott shinigami-nak is rögtön jobb kedve lett.
Kissé lassan haladt a saját adagjával, mert szinte minden megmoccanó dolgot megnézett tüzetesebben az egész környéken. Úgy festett mint egy kíváncsi gyerek, aki felfedezőkörúton kémleli a világot. Egyszerűen a legapróbb dologról is tudni akart. Pontos képet akart elraktározni a fejében és sosem tudhatta mi fogja éppen inspirálni az írásban. Most is váratlanul csettintett egyet. Letett a kezéből minden létező dolgot és hevesen kotorászni kezdett a zsebében. Elővett egy kicsi jegyzetfüzetet hozzá ragasztott tollal. Miután kinyitotta egy üres oldalon, hatalmas koncentrációval írni kezdett. Láthatóan, csak szavakat vésett egymás mellé, neki viszont ez egy kész történet vázlata volt. Ez a néhány dolog emlékeztetni fogja egy hét vagy egy hónap múlva is arra, mit akart pontosan kezdeni a látottakkal. Végezve a körmöléssel visszatért a vacsorája befejezéséhez.
-Bocsika, mert lassan eszem és ilyen butaságokkal töltöm az időt ahelyett, hogy rád figyelnék.-fordult oda a másikhoz végig tartva a szemkontaktust. Ebből úgyis láthatták nála, ha hazudik és nem foghatják rá "nem beszéltél egyértelműen".

Tárgy: Re: Hálószobák Pént. Május 29, 2009 10:06 pm

//Vissza a kertből//

Rettentő édes volt, mikor brekkencs módjára elnyúlt a tetőn. Nem is állhattam meg kuncogás nélkül. Ő azonban kicsit talán túlságosan is magára vette, megint rákezdett az ujjtördelésre. Ilyenkor tört ki a frász, hogy megint elronthatok valamit még ebben a tökéletes pillanatban is. Csak egyetlen szó kell hozzá, és egy tökéletesen felépített, álomszerű jelenetet tehetek a földdel egyenlővé. Ez a gondolat akadályozott meg abban is, hogy közeledjek felé. Pedig egyenesen ledöntöttem volna a tetőre, a mellkasára tettem volna a fejem és úgy feküdtem volna egészen reggelig. Annyira nem tudtam betelni vele, hogy megint ki akartam sajátítani őt. Nem tehetek róla, ösztönösen a közelében akartam lenni. Talán nem véletlen volt az a csőtörés, a sors akarta, hogy rendezzem vele a dolgokat.
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ettünk.
-Jó étvágyat! -ijesztett kicsit rám, és hirtelen azt sem fogtam fel, mit mondott, annyira elmerültem a gondolataimban.
-Öhm, neked is! -szólaltam meg végül egy mosoly kíséretében, remélve, hogy tényleg azt mondta, amire én jutottam.
Még mindig varázslatos volt ez a helyzet. A fák, a levegő, az égbolt, és a társaság.. minden annyira álomszerűnek tűnt. Igen, talán ez a legmegfelelőbb szó rá: egy álom. Észre sem vettem, hogy már lassan elfogy a tányérom tartalma, annyira belemerültem az egész nap elemzésében. Kezdtem úgy érezni, hogy visszatért az "igazi" Nobu, az a kedves és közvetlen fiú, akivel reggel találkoztam. Nyoma sem volt annak a szorongó, távolságtartó énjének, amit sikerült kihoznom belőle még délután. Kirázott a hideg még csak a puszta gondolattól is, hogy én voltam az előidézője. Még mindig nem tudtam magam túltenni ezen.
Hirtelen oldalra fordítottam a fejem, mikor megmozdult és a zsebében kezdett kotorászni. Nem tudtam, mit keres, de mikor visszaült, megláttam nála a füzetet. Serényen írkálni kezdett, csak szavakat vetve egymás után. Kíváncsi voltam, vajon miért csinálja, de nem kérdeztem meg. Még túlságosan rövid ideje ismertem ahhoz, hogy kérdezősködjek. Igaz, már az egész életét felborítottam, ez már szinte semmiség lenne. A kezéről a hátára tévedt a tekintetem, ahol egy kisebb szakadás volt a pólóján és néhány fűszál. Ekkor eszembe jutott, hogy valami puffanást hallottam, mikor leültem a tetőre, és kicsit később érkezett Nobu.
~Jajj, leesett! -tört ráma felismerés.- Biztos fájt neki, de miért nem szólt? -nézegettem a lassan begyógyuló vágást.
Ismét mozgolódni kezdett, elrakta a kis füzetet a tollal, majd ismét enni kezdett. Én is lepillantottam a tányérra, ami már üres volt. Visszanéztem Nobura, aki ekkor nyelt le egy falatot, majd a szemembe nézve ezt mondta:
-Bocsika, mert lassan eszem és ilyen butaságokkal töltöm az időt ahelyett, hogy rád figyelnék.
Annyira megbabonázott a szemeivel, hogy egy szót sem tudtam kinyögni. A lassan lenyugvó Nap sötétbarna szemét aranybarnára színezte át. Varázslatosan gyönyörű volt. Pillantása fogságába estem, de szívesen viseltem ezt a terhet. Arcára az aggodalom apró jelei ültek ki, és ahogy a fejét megmozdította, a sugarak már nem érték el szivárványhártyáját, így én is magamhoz tértem egy pillanatra.
-Semmi baj.. -makogtam.- Úgyis ráérsz, a Nap még fent lesz egy kis ideig.
-Ha az ittlétünkhöz igazítanám az evési sebességem, régen rossz lenne. Szeretném megvárni veled a csillagokat is, persze csak ha nem lesz annyira hűvös. -vakargatta a tarkóját.
-I-igazán remek ötlet. -nyeltem egy nagyot.
-Biztosan nem baj? -fészkelődött egy kicsit.
-Maradjunk, kérlek! -nyúltam a keze felé, de visszahúztam, mielőtt hozzáérhettem volna a bőréhez.
Még mindig nem tudtam felfogni ezt az egészet. Úgy éreztem, tényleg egy álomba estem bele, hiszen minden, de minden annyira varázslatos. Egy naplementés vacsora, csillagfényes égbolt.. Tegnap még azon szorongtam, hogyan fogok egyáltalán beilleszkedni, ma meg már azon aggódok, hogyan fogok kibírni nélküle egy napot. Egy pillanatra behunytam a szemem, és mély levegőt vettem. Most ébredtem rá, mi is ez az érzés valójában...

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Május 30, 2009 5:25 am

// Vissza a kertből //

El sem tudta képzelni mit tett vagy mondott, amitől ennyire transzba esett Hinode. Gondolatban legalább olyan látványosan szenvedett, mint a valóságban. Igaz fejben a haját tépve hadonászott volna össze-vissza bocsánatot kéregetve szünet nélkül. A valóságban viszont csak egyre aggodalmasabban és kérdőbben tekintgetett vissza a másikra. Félt valami borzalmas butaságot kortyintott el. Ha túlzottan elengedi magát szokása mindenféle jelentéktelen, összefüggéstelen, értelmetlen dologgal fárasztani a környezetét. Jelen esetben pedig szörnyen szomorú lett volna, ha valami aprósággal megbántja a másikat és odalesz ennek a gyönyörű napnak a zárása. A délutáni mutatványát amúgy is szerette volna elhalványítani. Azt akarta erre a naplementére szívesebben emlékezzen vissza az őt néző személy.
Végül nem bírta tovább a számára végtelen hosszú tudatlanságot. Kicsit megrázva fejét akart megszólalni, igaz a tervbe nem volt belevéve, hogy miről is fog mondatot alkotni. Szerencséjére megelőzték. A másik hangja még mindig nem volt a szokásos, de Nobu egyáltalán annak is örült, hogy kommunikál újra vele. Rámosolygott őszintén, tudatva vele részéről semmi gond.
Kicsit még játszadozott a gyűrűivel. Be volt sózva. Jobban nem is lehetett volna megfogalmazni az állapotát. Szörnyen izgatottan ücsörgött, mintha legalább arra várna, hogy a kedvenc szivárványát megpillanthassa. Végül nem bírt tovább magával hatalmas lelkesedéssel beavatta tervébe a lányt. Elvégre így volt a legtisztább, hiszen nem tarthatta itt egyetlen magyarázat nélkül. Bár az első reakcióját látva kicsit elbizonytalanodott. Nagyon megütköztek a szabadidő programján. Kezdte megint azt gondolni, túl sokat magyarázott és túl sokat várt el. Fejét szorgalmasan vakargatva várta a felháborodást, esetleg faképnél hagyást. Túllihegte ezt az egészet. Még idegenek egymásnak. Neki pedig muszáj volt letámadnia mindenféle dologgal. Hibázott, csak erre tudott gondolni. Kellett is győzködni, nehogy felpattanjon és visszasétáljon a szobájába. Miután sikerült meggyőznie magát nem beképzelte, hogy maradásra kérték újra szétdobta magát. Kedve már nem volt enni, így a napot kezdte el figyelni. Az a hatalmas kerek korong mindig is hosszadalmasan elrabolta a tekintetét. Egyszerűen imádta szemmel követni, ahogy szép lassan köpenyt vált és a környezetét lepellel borítva el nem tűnik előle. Megmagyarázhatatlan melegség és békesség járta át akárhányszor csak tanúja volt ennek a folyamatnak. Egy hattyúnak látta ezt az égitestet. Neki nem egy kerek paca volt. Sokkal többet látott benne. Egy ragyogó, kecses, büszke madár, aki az eget szelve figyelte a világot és nyújtott a szenvedőknek vigaszt meleg érintéseivel. Mégis az utolsó tánca volt egész élete során a legszebb. Egy álmot rajzolt fel az égre, ami meghitt nyugalmat adott az esti órákra.
-Kérdezhetek valamit?-szakított félbe egy hosszabb csendszünetet.
-Persze!-
-Te mit érzel, ha a napra nézel? Nem fontos válaszolnod, csak érdekelne a véleményed. Én túlságosan álmodozó típus vagyok-mosolyodott el zavarában.-Emiatt jó néha hallani mások hogyan látják ugyanazt.-
-Értem...-
-Nem fázol?-vágott közbe megint aggodalmasan, de rájött gyorsan belevágott a másik szavába, ezért elkezdett hebegni-habogni csápolások kíséretében.-Jaj, ne haragudj! Nem akarom, hogy megfázz, ezért jajveszékelek ennyit!-

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Május 31, 2009 3:35 am

//Vissza a kertből//

Ha talán kicsit másabb lennék, sok minden másképp alakulhatott volna. Túlságosan is meg akartam őt ismerni, minden egyes részletét az életének és a lelkének. Az elvárásaim pedig magasnak bizonyultak. Mégis.. egyre közelebb érzem őt magamhoz. Nem tudom, mi lehet az oka, de mintha újra kezdene kinyílni. Mint egy mimóza. Igen, pontosan olyan! Ha túl közel merészkedsz hozzá, összezárja leveleit, de ha gondoskodsz a megfelelő távolságról, újra széttárja azokat. Talán ha megszokja a közelséged, egy idő után már nem fog újra összezárni. Talán kinyílik előtted örökre, és engedi, hogy csodáld őt.
Végre felemeltem a fejem. Túl sokáig gondolkoztam magamban, és megint nem figyeltem Nobura. Reméltem, nem kapott még sokkot attól, hogy így elmerültem valamiben. Szerencsére őt a Nap babonázta meg. Ahogy ott feküdt, arcán színes táncot jártak az elhaló sugarak. Elmosolyodtam a jeleneten, de sajnos nem tudtam tovább nézni, mert felém fordult és egy nagyon fura, mégis ide illő kérdést tett fel.
Elkezdtem rajta gondolkozni, mikor újra megszólalt.
-Nem fázol? Jaj, ne haragudj! Nem akarom, hogy megfázz, ezért jajveszékelek ennyit! -aggodalmaskodott.
-Nyugodj meg, egyáltalán nem fázok. Szeretem, ahogy cirógatják a bőröm a napsugarak. Kellemesen megborzongok tőle. -mosolyodtam el.- Mit is gondolok róla... -húztam fel a térdem, rákönyököltem és a tenyerembe raktam az állam, majd a Napra néztem.- Egy gyönyörű, hatalmas főnix jut eszembe róla. Minden nap feléled a semmiből, amíg járja az útját, mindenkit csodálatra és tiszteletadásra kényszerít. Pusztít és épít egyben, az élet egyik forrása, lételem, úgy, mint a tűz a főnix testében. Miután elérte életének csúcspontját, hanyatlani kezd, de még mindig egyedülállóan gyönyörű és egyben félelmetes. Nap végén pedig eltűnik, ürességet és sötétséget hagyva maga után, mint a hamu, ami soha többé nem hoz melegséget. Mégis újra és újra feléled, melegséget és reményt hozva az embereknek, majd eltűnik. Egyszerűen bámulatos. -hallgattam el, és tovább néztem a lassan vörösödő égitestet.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Jún. 01, 2009 3:14 am

// Vissza a kertből //

Érdeklődve pillantott rá Hinode-ra, amikor elkezdett beszélni, de ez sem tartott sokáig. Egy mosoly után visszafordult a nap felé és kényelmesen elhelyezkedve csukta be szemeit. Meg akarta valósítani fejében a beszélt világot. Ilyenkor teljesen kikapcsolja maga körül a világot, csupán a mesélő szavai jutnak el hozzá kristálytisztán. Ébren álmodik, ahogy mondani szokás.
Kirázta a hideg és teljes valójában beleremegett a képzeletébe. Káprázatos volt a szemeivel ez a főnix és szinte érezte, ahogy felette elsuhanva hagy egy kis melegséget a szívében. Hatalmas vágy kerítette hatalmába, hogy megérintse vagy vele együtt szárnyaljon. Szinte már fájt belegondolnia a valóságban nem létezik ilyen gyönyörűség. Ilyenkor tudta igazán értékelni, milyen felbecsülhetetlen kincs, ha valaki rendelkezik fantáziával. Büszke is volt magára, hogy ezt tőle senki sem veheti el.
A lény repüléséhez visszakanyarodva beleremegett, mennyire élvezte figyelni a tűz fényében ragyogó szárnyakat. Rémisztően nagyok voltak, mégis olyan könnyedén suhantak az ég peremén, ami tiszteletet váltott ki minden csodálójából. Aztán a örvényben kavargó vörös és sárga árnyalatban pompázó teste. A férfi szemeiben úgy hatottak mint milliónyi drágakövek színjátéka. Nobu egészen biztos volt benne, mostantól fogva ő is látni fogja a napban ezt a csodát. Felejthetetlen élményt kapott ajándékba. Ha nincs vele senki talán még el is sírja magát, amennyire szentimentális hajlamokkal rendelkezett. De nem tette. Mások ritkán értették meg min könnyezik. Egyszerű érzékeny ferdehajlamú srácnak könyvelték volna el és bár tudta Hinode nem egy a sok közül, még előtte sem merte így kifejezni az érzéseit. Túlságosan nagy letámadásnak gondolta volna ezt a lépést. Emiatt szorgosan hallgatott és rengeteg mély levegővel iparkodott lecsillapítani morajló lelkét.
Legnagyobb sajnálatára a történetnek hamar vége szakadt a meseszép madár pedig eltűnt előle. Pillanatok alatt üres lett és a gyermeteg rajongása átváltott hiányérzetbe. Többet szeretett volna. Még többet akart hallani Hinode főnixéről. Egyenlőre azonban ennyivel be kellett érnie. Vett egy hatalmas levegőt, mert el akarta raktározni azt a féktelen boldogságot, ami pár pillanattal ezelőtt bejárta.
Ténylegesen visszacsöppenve a valóságba odafordult a lányhoz és finoman megérintette a kézfejét. Hálásan elmosolyodott és békés hangon szólalt meg. Igazából még maga sem tudta milyen szavakkal kéne megköszönnie a mesélést. Inkább ráhagyta a szívére a beszédet és kicsit kikapcsolta az agyát.
-Köszönöm, hogy engedtek lássak kicsit a te szemeiddel! Nagyon sokat jelentett nekem és ígérem vigyázni fogok erre a Napra!-
Ezután kisebb csend állt be közöttük. Nobu tanácstalanul nézett vissza a másikra, mert természetes módon nem esett le neki mi is van alakulóban kettejük között. Talán egy hatalmas pofon és fejmosás felébresztené a tudatlanságából, de az is lehet egyszerűen csak nem akarja észrevenni miről árulkodik az összes porcikája. Vonzódott a lányhoz. Ehhez kétség sem fért, csak éppen átsiklott minden egyes alkalommal a tény felett.
-Valami van az arcomon? Esetleg valamelyik pc-m kiesett? -kérdezte meg félszegen és egyben kínosan is. Egyértelműen közölve nem ért semmit sem. Egy kisfiú ábrázatával rendelkezett ezekben a percekben, akinek elképzelése sincs milyen tünetekkel jár kedvelni vagy szeretni bárkit is.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Jún. 01, 2009 4:28 am

//Vissza a kertből//

Még mindig tudott nekem meglepetést okozni: mikor a legkevésbé vártam, megérintett. Keze hideg volt, de puha. Nem akartam megijeszteni egyetlen mozdulatommal sem. Lassan fordítottam felé a fejem, miközben vigyáztam arra, hogy a kezem ne mozduljon. Végre, újra megérintett. Hatalmas boldogság öntötte el a szívem.
-Köszönöm, hogy engedtek lássak kicsit a te szemeiddel! Nagyon sokat jelentett nekem és ígérem vigyázni fogok erre a Napra! -mondta, miközben még mindig a kézfejemen pihentek ujjai.
Attól féltem, a hirtelen felmelegedett vérem a bőrömet is átmelegíti, sőt, talán meg is süti Nobu kezét. Próbáltam magam nyugtatni, és úgy festett a dolog, hogy sikerrel jártam. Arcát kémleltem, vajon milyen gondolatok cikáznak most a fejében, de egyszerűen nem tudtam őt megfejteni.
-Valami van az arcomon? Esetleg valamelyik pc-m kiesett? -kezdett nyugtalankodni.
-Jaj, nem, semmi ilyesmi. Csak elgondolkoztam.
Meglepődtem azon, hogy bármennyire is zavarban volt, ujjai egy centit sem mozdultak. Mintha összenőttek volna végtagjaink és nem akarnának szabadulni egymástól. Részemről nagyon is így festett a helyzet, de nem csak a kezünkkel kapcsolatban. Meg akartam fejteni, tudni szerettem volna, melyik mozdulata mit akar közölni velem; de leginkább az foglalkoztatott, mit érez legbelül.
-És min, ha szabad tudnom? -kíváncsi tekintete az enyémbe fúródva kereste kérdésére a választ. Elmosolyodtam, de tekintetemet nem vettem el. Nem tudtam, mit mondjak. Ha őszinte leszek, talán egy lépéssel közelebb kerülök hozzá, de lehet megrémül és ismét bezárkózik.
~Nem engedhetem őt távolabb... Már annyira közel járok, most nem fordulhatok vissza, bármennyire is félek a kudarctól.
-Azon gondolkoztam, vajon mi járhat a fejedben.
-Az enyémben? -pillantása egyre lágyabbá vált, amit nem tudtam mire vélni.
~Lehet mégsem kellett volna elmondanom neki.. Miért is tettem.. Most már mindegy. -őröltem magam. Már vártam a pillanatot, mikor hagy faképnél, vagy ha ennyire nem is lesz drasztikus, csak a kezét fogja elvenni. Mindegy, a kettő közül mit fog választani, én egyiket sem akarom. Nem tudom elengedni, és nem is akarom. Még az is megfordult a fejemben, hogy ha lelép, utána megyek. Ezzel azonban csak még jobban rontanék a helyzeten.
Éreztem, ahogy kiver a víz és a hideg szellő megszárítja az arcomon.
Lepillantottam a két kézre. Nobué olyan másfélszer akkora volt, mint az enyém. Mégis annyira törékenynek tűnt. Talán észrevette, hogy mit figyelek, mert el akarta húzni a kezét, amit nem engedhettem. Még nem... Ki tudja, lehet ez az utolsó alkalom arra, hogy hozzám ért. Megfogtam a távolodó tagot, de nem mertem felnézni. Túlságosan féltem attól, hogy megrémült tőlem.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Jún. 01, 2009 7:02 am

// Vissza a kertből //

Nyugtalanul tekintgetett körbe magán és fújtatott megkönnyebbülten azonnal, hogy megkapta a nemleges választ. Igazság szerint az összes testékszerét szerette. Lassan az összeshez tudott volna történetet mesélni. Mindegyik emlékeztette valamire. Ezek az apró orvosi fémek mind hordoztak magukban valamilyen információt Nobu-ról. A csontvázas fül piercing, amit egy bevásárlóközpontból loptak el. Természetesen hatalmas szerencsétlenkedések árán. Vagy a szemöldökében díszelgő szépség, amit az egyik utcai zenélése alkalmával adott neki egy hallgatója. Maga is megdöbbent, hogy ilyesmit nyomott a kezébe egy elégedett zenekedvelő. Egy szó mint száz, egyiket se szerette volna elhagyni. Túlságosan a szívéhez nőttek már.
A gyors higgadtság után megint visszapörgette a másik válaszát. Kisebb gondolkozás után csak vette a bátorságot, hogy visszakérdezzen. Szívesen hallgatta a másikat és biztosra vette, ha nem is izgalmas dolgon járt az esze ő szívesen fogja végighallgatni és esetlegesen reakcióval illetni az elhangzottakat. Egyre kérdőbben tekintgetett a lányra, mert nem akaródzott neki megszólalni. Nobu szép lassan kezdte csak venni a lapot és mire megszólalt volna, hogy "nem számít" vagy "nem fontos elmondanod" addigra érkezett is a rövid mondat.
Rendesen meghökkent rajta. Álmában sem remélte volna, valakinek ennyit számíthat mi van vele és ez nem az életkörülményeire vagy munkájára értendő. Hirtelen nem is tudott értelmeset mondani a döbbent visszakérdezésen kívül. Nem sejtette az okát, de felettébb jól esett neki a törődés. Persze ő sem volt annyira naiv, hogy ne forduljon meg a fejében miért is érdeklődnek utána. Inkább csak félt, már a ténytől is elrohan itt hagyva hosszú idő után az első személyt, aki valóban szeretné őt megismerni.
Lassan vette csak észre a saját bambulásától, hogy merre is fordult Hinode tekintete. A kezeiket figyelte, ahogy egymáson pihentek. Nobu szája önkéntelenül is mosolyra húzódott. Megmozdította a kezét, de nem akarta elvenni onnan. Viszont a másik megijedt ettől és utána kapott.
-Milyen kicsi a kézfejed az enyémhez képest...-jegyezte meg halkan és érintette az övéhez a finom női tenyeret. - És mennyivel puhább is. A gitározástól az enyém kissé megkeményedett és nézd milyen bütykös! Elmehetnék egy horrorfilmbe fő gonosznak! Már csak ezek a hosszú, hegyesre reszelt körmök hiányoznak! - próbálta oldani a másik feszült ragaszkodást valamivel, amitől kicsit megnyugszik. Igaz erre nem pont az értelmetlen megjegyzéseivel kellett volna előjönnie, de jelenleg nem telt tőle többre.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Jún. 01, 2009 10:35 am

// Vissza a kertből //

Meglepő fordulat volt számomra, amikor egymás mellé tette a két kezet és méregetni kezdte.
-Milyen kicsi a kézfejed az enyémhez képest... És mennyivel puhább is. A gitározástól az enyém kissé megkeményedett és nézd milyen bütykös! Elmehetnék egy horrorfilmbe fő gonosznak! Már csak ezek a hosszú, hegyesre reszelt körmök hiányoznak! -viccelődött, miközben mind a ketten ujjaink játékát néztük.
-Ne mondj ilyen butaságot! Egyáltalán nincs csúnya kezed. Na jó, egy kicsit bütykös, de egy dolgos kéz nem lehet bársonyosan puha. -csúsztattam lassan az ujjaimat az övéi közé.- És a hosszú köröm sem állna jól a vékony ujjaidon. -nézegettem őket önfeledten, de közben azért tartottam attól, hogy elhúzza a kezét.
-Áh, szerintem hatalmas sikert aratnék vele. Nézd csak, például itt -mutatott az egyik ujjára a másik kezével- ez a nagyobb bütyök az egyik próba terméke, még az emberi életemből. A húr elszakadt, és rátekeredett az ujjamra. Röviden ennyi. -mosolygott, de az álca mögött fájó régi emlékek sorakoztak.
Nem akartam tovább erről a dologról beszélni, mert csak tovább tépném a sebeket. Új emlékeket akartam a régiek helyére ültetni. Olyanokat, melyek képesek arra, hogy minden sötét dolgot eltüntessenek.
~Nem tudom, mennyire jó ötlet vagy sem, de hát ma szinte mindent bevállaltam, amit az eszem nem akart, így ezt is megteszem! -hajoltam az ujja felé. Keze szinte görcsösen szorította az enyémet, miközben leereszkedő szemekkel közelítettem felé. Ismét nem mertem ránézni, tudtam, hogy azonnal eltűnne minden elszántságom, amint a félelemmel teli szemébe néznék. Pedig rettentően vonzott a tekintete, de meg kellett állnom. Egyre közelebb voltam, és szinte bilincsként zárta egyre jobban össze az én kezem, de nem érdekelt.
Végre sikerült elérnem a célom, és egy gyengéd csókot leheltem az ujjára.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Jún. 09, 2009 9:11 am

// Vissza a Kertből //

Nem tagadhatta le. Élvezte az ujjnézegetős találkozásukat és azt is, hogy végre először normálisan képes viselkedni. Nem rémüldözött, pánikolt az ismeretlentől. Kicsit talán még fel is oldódott. Pont emiatt egy történetnek is nekifogott, amely főszereplője a gitár húrja volt. El is felejtette milyen is beszélni a múltjáról. Valakinek ítéletek, kényszer nélkül megfogalmazni az életét. Már csak a tartalommal akadtak problémái. Hiába alakult ki bizalom Hinode-val szemben az élete könyvét meg nem sikerült kinyitnia. De a fellapozás gondolatáig már eljutott. Ez pedig hatalmas haladás volt nála. Viszont egyenlőre véget vetett minden figyelmeztetés nélkül a mesének. Rábízta az ismeretlenre, hogy eldöntse mi legyen a jövőbeli sorsa.
Legnagyobb sajnálatára a zárkózott énje villámsebesen tért vissza a lány arcának közeledtére. Hevesen kezdett kalapálni a szíve, de nem izgalmában, legalábbis Nobu szentül meg volt győződve az ellenkezőjéről. Érezte remegni kezd és egyre szaporábban veszi a levegőt. Pánikolt. Megint egy zsákutcában toporgott teljesen beszorítva a sarokba. Maga előtt pedig csak a kegyetlen üldözőit látták, akik mindenáron gyötörni akarták a végtelenségig. Kezdődött is azonnal a szokásos műsor. Hatalmasakat nyelve igyekezett uralkodni a félelme felett, egyre sikertelenebbül. Elkeseredetten emlékezett valami szépre, semmi sem jutott az eszébe. Épp könyörögni szeretett volna, hogy engedjék el, amikor landoltak a puha ajkak kézfején. Varázsütésre tisztult ki előtte a világ. Szó szerint ütöttek egy rést a zsákutca falán.
Értetlenül pislogott egyre sűrűbben. El sem tudta képzelni mi történhetett. Kiesett az előző pár pillanat a fejéből. Csak azt látta, hogy a másik feje az ujja előtt van. Egy valami azonban szinte rögtön szemet szúrt számára, nyugodt volt. Semmi képzelgés, mumus nem lihegett a nyomában. Ő volt egyedül odafent, Hinode és a szinte teljesen besötétedő égbolt.
-Hihetetlen!-csúszott ki a száján váratlanul. Erre kapta is oda a szabad kezét, talán még azt is láthatták, hogy kicsit elpirul. Felettébb kínosnak érezte, ezt az előkészületek nélküli elordítását. A reakciója valószínűleg viccesre sikerülhetett, mert a mellette ülő lány mosolyogni, majd nevetni kezdett.
-Ne haragudj!-mondta szinte kisfiúsan, aki az anyukájától kér elnézést, mert felfalta a másnapra szánt süteményeket. A melegséget és törődést árasztó kézfejet viszont továbbra sem engedte el. Tudat alatt máris ragaszkodott a másikhoz. A kérdés csupán annyi volt erre mikor fog ténylegesen rádöbbenni.
-Lekéstük az utolsó felvonást! De mindjárt jönnek a csillagok!-mosolyodott el, aztán óvatosan magával húzva a lányt kiterült a tetőn. Kisebb fészkelődés és helyezkedés után immáron csak a fel-fel pislantó égitestekre koncentrált.
-Örülök, hogy itt vagy!-válaszolta csendesen, rá se nézve a címzettre.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Jún. 16, 2009 11:12 am

//Vissza a kertből//

Szerencsére nem volt annyira szörnyű számára, hiszen nem törte el az ujjaimat az akcióm közben. Nem akartam túlságosan visszaélni a helyzettel, így egy gyors csókot terveztem. Mégis, mikor hozzáértem ajkaimmal, megéreztem bőrének enyhén sós ízét, legszívesebben egész este így maradtam volna. Annyira természetes volt, leszámítva a remegő kezét, így mégis visszavonulót fújtam. Alig már centire húzódtam, mikor majdnem a szívrohamot hozta rám. Felkaptam a fejem, de nem csak én néztem zavarodottan a másikra. Keze ajkain táncolt, arca is egy picit sötétebb lett. Nagyon aranyos volt, mint egy félénk kisfiú, aki valami rosszat tett, és fény derült a turpisságra. Kedvem lett volna magamhoz rántani, ehelyett azonban csak mosolyogtam. Elbűvölt ez az egyetlen pillanat. Fényt hozott ebbe a napba, úgy, mint az Esthajnalcsillag a korom sötét éjszakába.
Kezem még mindig az övén feküdt, nem engedte el. Ez valamiféle biztatást adott arra, hogy továbbra is legyek önmagam, merjem vállalni azokat a dolgokat, melyeket szeretnék neki megmutatni; melyeket szeretnék vele megosztani.
-Ne haragudj! -nézett rám bűnbánó szemekkel. Kicsit megszorítottam a kezét, és mosolyogva feleltem.
-Nem haragszom! -hunyorítottam egy picit, hogy láthassam az arcát.
Ekkor tudatosult bennem, hogy lement a Nap. A gyönyörű vörös korong elhagyta hitvesét, a hű horizontot, mely egész nap követi őt, de ha eljön az éj, el kell válniuk. Talán ránk is ez vár, ha visszamegyünk a szobába. Egy teljes nap után, minek szinte minden percét együtt töltöttük, el kell válnunk. Mielőtt még mélyebben elgondolkozhattam volna, Nobu robusztus, mégis a fülemnek csengő hangja terelt vissza a valóságba.
-Lekéstük az utolsó felvonást! De mindjárt jönnek a csillagok!
Hangjában valami megváltozott. Felszabadult lett. Mintha eddig valami mögött bujkált volna, vigyázva minden egyes szóval, nehogy olyat mondjon, amit nem lenne szabad. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. Még mindig fogta a kezemet, miközben lefeküdt a tetőre, így húzott magával. Nem akartam ellenkezni, hiszen így legalább még egy kicsit közelebb kerülhetek hozzá. Néhány másodpercig még helyezkedett, hiszen egy ilyen magas embernek nem könnyű megtalálni azt a pózt, ami kényelmes, főleg nem egy tetőn. Türelmesen vártam, majd mikor maga felé húzta a kezem, lefeküdtem mellé.
Szokatlan volt ez a nyugalom. Ahogy mellette feküdtem, hallottam a szívdobogását. Ritmusa dallamot szőtt az éjszaka kottafüzetébe, melyben egyre több apró csillag ragyogott fel. Még mindig egy álomban éreztem magam, amiből nem akartam felkelni.
-Örülök, hogy itt vagy! -hallottam a fejem fölött ismét a hangját. Kicsit voltam csak magasabb, mint mikor állunk egymás mellett, így nem láttam az arcát. Szerencsére ő sem az enyémet, bár lehet hallotta azt a hatalmas sóhajt és dobbanást, amit testem nem volt képes elfojtani magában.
-Én is örülök, hogy veled lehetek! -feleltem zavaromban azt, ami épp eszembe jutott.
Sajnos túl gyorsan pörgött ahhoz a nyelvem, hogy az agyam ellenőrizze. Összeszorított szájjal feküdtem tovább, nem mertem jóformán még levegőt se venni. Talán megérezte, ahogy megfagyott a vér az ereimben, mert azt a kezét, mely eddig az enyémet szorította, feljebb tolta, egészen a könyökömig, majd magára vonta.
~Talán azt akarja, hogy átöleljem?

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Júl. 01, 2009 1:52 am

// Vissza a kertből //

Azt a sok fényes pontot mindig szerette nézegetni a feje felett. Mindig az egyik színházi előadás jutott az eszébe, amikor egy sötét köpenyen ezernyi flitter csillogott. Egyszerű trükk volt, bárki megcsinálhatta, mégis volt benne valami különleges, ami elérte, hogy az ábrándozó kisgyerek egy mesevilágban érezze magát. Látta a hatalmas Földet, aki büszkén sétált a csillagokkal díszített palástjában és szigorú szavakkal illette a vidáman ugrándozó Plútót. Szeretett erre gondolni, még ha az az este azzal is zárult, hogy az ágya alatt kellett kuporognia halálra rémülten. A padló nyekergése és a csillanó szíj látványa megint ott lebegett a szemei előtt. Ki is rázta a hideg szinte azonnal. Mai napig kísértette az apja mély és érces hangja vagy a léptei súlya, amitől minden rengett. Nem kedvelték egymást. Idegenek voltak, akik csak azért botlottak néha egymásba, hogy a rémisztőbb fél kiadhassa az elkeseredettségét. A lelki terroron kívül viszont egyszer sem emelt a síró gyerekre kezet. Valószínűleg ez az egyetlen ok, amiért Nobu nem kívánta soha a pokolra.
A sóhajt észlelve elsőre mint mindig, most is a 'mi rosszat tettem' kérdés fordult meg a fejében. Rövidesen azonban leesett a tantusz fejében, hogy ez inkább megkönnyebbült és jól eső mély levegőzés volt. Kicsit mosolyra húzva a száját úgy gondolta megint itt az ideje szabadon ereszteni kellően játékos és szórakozott énjét. Szegény békésen fekvő fél meghitt perceit semmivé téve tett félreérthető célzást. Hinode arcára is volt írva, hogy nem ezt várta.
-Azt nézd!- mutatott a szomszédos épületre a jobbjukon. - Látod, amit én látok?- csillantak fel szemei a mekkát megpillantva.
-Az ablakba tett édességre gondolsz?- a helyes választ üvöltve pattant fel és kezdett el mindenféle nesz kerülése mellett az ideiglenes talaj végéig lopakodni. Nyálával alig bírva hajolt közelebb a célhoz és figyelte körbe a területet.
-Mit szólnál egy kis desszerthez?-
-Te most...komolyan?-
-Nanááá! A Nobu-féle futárszolgálat a legjobb!- kacsintott rá a kétkedve pislogó lányra, akit még vakító mosolya sem győzött meg tehetségéről. Némileg letört önbecsüléssel lódult neki megszerezni a kinézett finomságot, de mint mindig most sem ment semmi zökkenőmentesen. Már a tetőt is egyensúlyát vesztve hagyta el, mivel az utolsó cserép pont akkor akarta vele kipróbáltatni a 'airboard'
adta lehetőségeket. Nagyobb puffanást követően landolt a virágoskertben körülbelül két centire az ott hagyott gereblyétől.
-Jól vagyok!- porolta le a magát vigyorogva és vetődött a célépület falához. Szigorúan végigdörzsölődve és utánozva egy magánnyomozó mozdulatait. Meggyőződve a helység ürességéről kezdett el csápolni a szörnyülködő tettestársnak, aki rövidesen mellette kötött ki.
-Kapd fel és futáááás!- ragadta kézen bárgyún vigyorogva Hinode-t, amit kisebb loholás követett egészen a hálókörlet folyosójáig. Az izgalmakat feldolgozva szuszogtak egymás mellett, de miután tekintetük találkozott szinte egyszerre kezdtek el nevetni.
-Legközelebb egész menüt lopjunk!-
-Benne vagyok!-gyújtott rá egy újabb adag életméregre, miközben visszasétáltak a szobájához.-Viszont mi, csak kölcsönzünk! A tálat visszaadjuk!- feszített büszkén a hatalmas bölcsességét elsütve.