Atori Isuka
Vaizard
Hozzászólások száma : 27
Tartózkodási hely : A pokol legmélyebb bugyra...
Registration date : 2008. Dec. 30.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Vaizard
Hovatartozás:
Lélekenergia:
    (10000/15000)
 |  Tárgy: Atori Isuka Kedd Dec. 30, 2008 11:39 am | |
| Név: Atori Isuka
Kor: 712 éves
Kaszt: vaizard
Jellem: Mogorva, akaratos, szívtelen, nincs humorérzéke, utál mindenkit, aki csak létezik a világon, önfejű, szókimondó, utálatos, és bunkó természete van. Semminek nem tud örülni, jó tulajdonsága alig van, de azokat is sikeresen elzárta a külvilágtól, így nagyjából olyan, mint egy hideg kőszobor.
Kinézet: Szürkés színű állig érő haj, már-már bordó szemek. Vékony még is kidolgozott testalkat, egy kereszt lóg a nyakában, ami egy bőrnyakláncra van fűzve. Van egy elég nagy tetoválása, egy sárkányt ábrázol. A sárkány farka a mellkasán kezdődik, a lába és a feje már hátul a derekán van. Egy másik tetoválása a csípőjén van, ami egy koponyát ábrázol két sárkánnyal. Mindkét fülében van 8 darab piercing, és szintén mindkét fülében van egy-egy fültágító. A köldökében általában halálfejes piercing található. De van egy érdekes piercing-je is, bár ezt elég ritkán hordja, mert beleakad mindenbe, a piercing alakja egy csavarhoz hasonlít.
Fül:
Köldök:
   
Sárkány:
Koponya:
Zanpakuto
Neve: The king of a death /Halál királya/
Fajtája: Sötétség
Kinézete: A kardon végig írásjelek láthatók, még a markolaton is. A zanpakuto vége visszafelé ível, a markolat alatt egy rejtett "figura" látható, ez a figura egy kecskefejhez hasonlít.
Shikai: Come Death! /Jöjj el halál!/ Rövid mondat után a kard külseje megváltozik, a penge tetején kis tüskék jelennek meg, és lilás vöröses füst veszi körbe, ami a markolat alatt lévő két szemből jön elő. Képessége:
-ha meglendíti a kardot egy ló formájú erőtér halad az ellenfele felé, ha az eltalálja olyan érzése lesz, mintha mellkason rúgta volna egy erőtől duzzadó csődör
-a kard pengéje hozzáér a talajhoz egy fekete csontváz mászik ki a földből amit elpusztítani igen nehéz, ugyan is nem a csontvázat hanem a kard tulajdonosát kell támadni
A kard szelleme:
A szellem általában akkor jön elő, ha az összes lélekenergia felszabadul. A kard szelleme egy fekete ló, aminek a marján, körbe a nyakán, a lábszárain, a combjain és a farktövénél tüskés páncélzat található. Körbe a mellkasán és a hátán érdekes csontszerű kinövések találhatók, a gerinc csigolyái néhol szintén kilátszódnak.
Maszk: Egy emberkoponyához hasonlít, de ez a maszk Hito belsejét mutatja, teljesen torz és hosszú éles fogak jellemzik. Történet A rút emberi élet:
1150-ben születtem a keresztes hadjáratok elején. Egy egyszerű paraszt családból származok. 3 éves voltam, mikor édesanyám belehalt a húgom szülésébe. Apám egyedül nevelt minket, megpróbált mindent megadni nekünk, de a háborúk miatt ez lehetetlen volt. 9 évesen már kint dolgoztam vele a földeken, hogy ne legyünk nagyon megsanyargatva. Az egyik reggel én és apám szokásunkhoz híven kimentünk a „munkahelyünkre”, de a húgomat Nita-t otthon hagytuk, tudtam, hogy nem kellene őt egyedül hagynunk, de apám nem hallgatott rám. Mikor végeztünk a munkával hazaindultunk, de én már messziről kiszúrtam, hogy a házunk romokban hever. Apámmal futásnak eredtünk, hogy minél előbb megtaláljuk Nita-t. Szegényt nem is kellett sokáig keresnünk, hiszen ott feküdt a romok mellett, de hatalmas fájdalmai voltak. A ruhája szét volt szaggatva, a szájából pedig folyt a vér a testét pedig ütésnyomok borították . Hihetetlen látvány volt. Apám felvette őt és megpróbálta szóra bírni Nita-t. Ő elmondta, hogy lovagok jöttek el hozzánk, hogy behajtsák az adókat. Nita oda is adta amire szükségük volt, de tettek vele egy undorító dolgot. Még csak 6 éves, de már meg kellett tudnia, hogy mennyire erőszakosak tudnak lenni a férfiak. Azt hiszem másfél napig bírta még a fájdalmakat utána életét vesztette. Eltemettük őt, én minden nap virágot vittem a sírjára, de az egyik napon nem mentem ki a házból. Édesapám a kíntól felakasztotta magát. Engem pedig itt hagyott. Ekkor gyűlöltem meg az embereket. Önfejűek és utálatosak. Nem tudtam mihez kezdjek, hiszen még 9 éves voltam. Ebben a szigorú világban, pedig mit tegyen egy kisfiú?! Legalább ha lett volna segítségem, de mindenki magamra hagyott. Az utcákat jártam, hogy ne haljak éhen, de legtöbbször verést kaptam egy kis élelem helyett. Így éltem az „életemet” 2 egész évig, aztán elhatároztam, hogy kezdek magammal valamit. Elmentem egy mesterhez és megkértem, hogy tanítson engem. Ő persze kiröhögött, hiszen nem álltam másból csak csontból és bőrből. Felajánlottam neki, hogyha kibírok egy teljes hetet az erdőben egyes egyedül segítség nélkül, akkor biztos lehet benne, hogy mindenre képes vagyok. A mester elfogadta és kikísért az erdőbe. Miután elment én menedéket kerestem egy odvas fában és megpróbáltam ott átvészelni ezeket a hosszú napokat, de valamit ennem is kellett. Csapdákat csináltam az erdőben és faragtam magamnak egy dárdához hasonló eszközöket. De a csapdák nem csak a vadállatokat fogták meg, hanem egy-két szerencsétlen lovagot is. Egyáltalán nem sajnáltam őket, legtöbbször végignéztem, hogyan halnak meg. Aztán végre letelt az egy hét, a mester visszajött értem aztán elvitt a házába. Nem hitt a szemének, hiszen eddig egy gyereknek sem sikerült egy hetet kibírni ebben az időszakban az erdőben egyedül. 12 éves voltam mikor tanítani kezdett, figyelmeztetett, hogy hosszas folyamat lesz, de engem ez nem érdekelt. 14 évesen már remek kardforgató voltam és értettem más szakmához is. Ugyan úgy kijártam az erdőre és csináltam tovább a csapdákat, hogy megszégyenítsem a lovagokat. De aztán az egyik túljárt az eszemen és elkapott. Párbajra hívtam, de ő csak röhögött rajtam, viszont gyorsan lefagyasztottam a mosolyt a képéről, mikor megtámadtam. Kicsit nehézkesen rázott le magáról, az volt a szerencséje, hogy sokkal magasabb volt és volt rajta páncél. Felajánlotta, hogy elvisz magával és tovább képez, de én tiltakoztam. Nem akartam, hogy egy szemétláda tanítson. De aztán elvetette az ajánlatot és erőszakkal vitt magával. Egy kis kastélyba vitt ahol kaptam egy szobát. Akárhányszor nem fogadtam szót annyiszor kaptam 20 korbácsütést. Egyáltalán nem értettem, hogy miért kapok ennyi verést az élettől, a testi fenyítés már nem is nagyon érdekelt, hiszen a lelki sérülések sokkal jobban fájnak. Minden éjjel a halott húgomat és a halott apámat láttam álmomban. 17 éves voltam, mikor azt mondta a lovag, hogy ennél többet már nem tud nekem tanítani, így elküldött magától, hogy áljak meg a saját lábamon. Biztos azt gondolta, hogy meghalok egy nap után, de nagyon tévedett, ha már meg akartam volna halni, akkor apám halála után öngyilkos leszek. Elmentem egy elhagyatott kovácsműhelybe és elővettem a tudásomat. Kovácsoltam magamnak páncélt és egy kardot. De még most sem voltam igazi lovag, hiszen senki sem ütött lovaggá és még lovam sincs. Eljártam a lovagi tornákra nézőnek, aztán egyszer idegességből kihívtam a bajnokot. Másnap meg is rendezték a mi tornánkat. Elég furcsa volt, hiszen egyszerűen legyőztem őt. A tömeg mérges volt és meg akartak ölni, de a király megvédett és maga mellé fogadott engem. Attól a naptól fogva én voltam a testőre. Kaptam tőle egy fekete csődörcsikót, azt mondta, hogy én neveljem föl utána lovaggá üt. A csődört elneveztem Darkness-nek, hiszen olyan fekete volt mint az éjszaka, csak a sörénye volt krémszínű.
Darkness: 2 év után teljesen felnőtt és erőteljes lóvá fejlődött, igazság szerint ő volt az egyetlen barátom. A király rendezett egy ceremóniát a lovaggá ütésem alkalmából. Az ünnepségen megjelent a király lánya is, akin megakadt a szemem. Szinte szerelem volt az első látásra, az érzés pedig kölcsönös volt, minthogy az kiderült a későbbi időkben. Titokban találkozgatni kezdtünk, de aztán az egyik alkalommal követtek engem. Így az őrség elfogott és egy tömlöcbe dobott. A király teljesen kibukott rám és a lányára. Engem halálra ítélt a lányát pedig elküldte egy külföldi országba, hogy ott menjen férjhez. Mikor a király lánya elutazott engem kikötöttek egy cölöphöz és egy héten keresztül nem kaphattam se enni se inni. A lovamat munkára ítélték, de mivel tudták, hogy ő az egyetlen barátom neki sem adtak se enni se inni. Két nap múlva bele is pusztult a munkába. Rettenetes fájdalmat éreztem a szívemben és ha ez nem lett volna elég a tetemét elém dobták, hogy még jobban szenvedjek. Mikor már félholt voltam, akkor jelentette be a király, hogy felakasztat. Egy napig ácsolták a halálomat, aztán felvonszoltak és véget vetettek az életemnek.
Őrjöngő lélek:
Azt mondják, ha egy ember harag által hal meg, akkor örökre ott fog kísérteni ahol utoljára látta az élő embereket. Velem is ez történt. Ott maradtam a várban és sorra öltem meg az embereket. Már-már azt hittem, hogy valami démon lesz belőlem, de egyenlőre semmi. Fantasztikus érzés volt büntetlenül gyilkolászni. Nincs testi fenyítés, nincs eltiltás, nincsenek falak. Néha ezt kihasználva néztem másokat, hogyan élik a mindennapjaikat. De a gyűlöletem egyre csak nőtt. Egyik nap valami furcsa lény jelent meg előttem, de látszólag nem látta más csak én. Ezen már nem is csodálkoztam hiszen engem sem lát senki. A lény üldözni kezdett, akárhányszor hozzám ért mintha tüzes vasat nyomtak volna a bőrömhöz. Elviselhetetlen volt, azt hittem megszabadultam a fájdalmaktól, de tévedtem. A fájdalmaknak soha nem lesz vége. Elfutottam előle így egy kis ideig nyugtom marad. Visszatérhettem a szokásos kísértéshez. A várba már senki nem mert nyugodtan aludni, mert folyton kísérteties hangokat adtam elő, vagy éppen megöltem az alvó embereket. De mindennek vége szakadt ismét megjelent az a mocsok és kergetni kezdett. Egy kapu jelent meg előttem én pedig berohantam oda. Vak fényesség vette el a látásomat, mikor újra láttam egy másik világban voltam, ahova egyáltalán nem akartam eljutni. Mint később megtudtam a Peremvidéken vagyok. Egy családhoz kerültem akik igen szegények voltak. Engem nem igazán érdekelt, nem is voltam náluk sokat, mindig a környező erdőket és vidéket jártam. Aztán egyszer szembejött velem egy csapat feketeruhás alak, akiknek kard volt a derekán. Beszélgetni kezdtünk, valami energiáról beszéltek, ami bennem elég magas volt. Még egy ajánlat. Életemben annyi ajánlatot kaptam, de mindegyik rosszul sült el, hátha ez nem. Elvittem a Lélek Továbbképző Akadémiára.
Unalmas shinigami élet, de aztán valami izgalom:
Igazán nem nagyon érdekelt, hogy bekerültem oda. Rettenetesen hanyagoltam a képességek fejlesztését és a vizsgák sem érdekeltek. De aztán kaptam egy kis szóbeli fenyítést. Nem igaz, hogy mindenhol ott van a fenyegetés. Ha már bekerültem ebbe a rendszerbe, akkor megpróbálok szófogadó lenni. A zanpakutot remekül kezeltem, hiszen emberi létemben is remekül bántam a karddal. De ez sokkal érdekesebb volt, ennek a kardnak volt képessége és ez nagyon tetszik. De akárhányszor próbáltam nagyobb dologra készteti a zanpakutomat, mindig kifáradtam és elvesztettem az érdeklődésemet. De a gyakorlás mindenben segített. Bekerültem az 5. osztaghoz mint tiszt. Éltem a nyugodt mindennapjaimat, de akárhányszor küldetésre mentem annyiszor eluralkodott rajtam valami gonosz. A vége felé már volt olyan is, hogy kihagytam órákat az életemből. Nem emlékeztem semmire, még is úgy tűnik, hogy hatalmas düh van bennem, ami előbb-utóbb eluralkodik rajtam. Egyik nap elmentünk egy fontos küldetésre, vagy is a felsőbb vezetők azt mondták, engem viszont hidegen hagyott. A csapatban senkivel se voltam jóba, mindenkibe belekötöttem és elvettem mindenki jókedvét. Ha nekem rossz kedvem van akkor mindenkinek rossz kedve legyen, ezen az alapon gondolkoztam, tehát remekül bizonyítottam azt a tulajdonságomat, hogy önfejű vagyok és utálatos. Mikor átmentünk az emberek világába különös energia csapott meg. Rögtön másfele mente mint a többiek. Azt hallottam, hogy hozzám beszélnek, de nem érdekelt. Mentem a saját fejem után, na meg az energia után. Mikor odaértem egy hatalmas rút és ocsmány valamivel találtam szembe magam. Jó mókának ígérkezett. Harcba elegyedtem az ocsmánysággal, de eleinte úgy látszott sokkal erősebb mint én vagyok. Fura képességei lehettek, mert akárhányszor hozzám ért, mindig bevillant egy kép az emberi életemből, de nem a vidám percek, pont ellenkezőleg a legfájdalmasabb pillanatok jutottak eszembe. Én ezen önkéntelenül is felidegesítettem magam, aztán valami eluralkodott rajtam. Egyre erősebben támadtam a holow-ot, aki szintén durvább lett. Mintha erre fogadták volna fel őt, hogy engem kikészítsen. Az egyik ütése nagyon betalált, még a bordáim is eltörtek miatta, ekkor elsötétült minden egy pillanatra. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, a kezem már az arcomon volt, de nem rendes emberi bőr tapintása volt az arcomnak. Olyan hideg és egyeletlen volt a felszíne. Valaki beszélni kezdett hozzám, rögtön felpattantam és nekitámadtam, de ő gyorsabb volt és megfontoltabb. Egy határozott arcon csapással akkora hátraszaltót csináltam, hogy a cirkuszi előadók megirigyelték volna az biztos. Ismét felálltam, de aztán hatalmas nyomást éreztem a tarkómon. Ismét elsötétült minden. Mikor legközelebb felébredtem, már nem voltam ingerült és valami szobában feküdtem egy kényelmetlen ágyon. Azt mondta most már nem lesz baj, csak ne hagyjam, hogy bárki is felidegesítsen.
A hozzászólást Atori Isuka összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 25, 2009 6:28 am-kor. |
|
