Ken megszüntette a védőpajzsát, amitől semmi esélyem sem lett volna.
- Köszönöm. Bizonyára nem éltem volna túl még egy ilyen támadást, ha közben meg sem tudlak sebezni.- mondtam, de láttam, hogy a Kapitány már indítja is felém a hatalmas tűzoszlopokat. Ekkor a jól bevált Sonido segítségével kikerültem a támadásokat, aztán a férfi előtt jelentem meg. Katanámat az övéhez csaptam, s tartottuk egymást.
- Nagy szerencsém van, hogy nem akarsz megölni. De azért még nem végeztünk. Gyerünk Ken!!- kiáltottam Kenre, miközben rámosolyodtam. Ezt követően a Zanpakutomból kilőttem egy támadást.
- Haru Hanone!
Hangzott a kiáltás, s a két összefeszült kard eltávolodott egymástól, mivel a hatalmas kék tűzkarmok kb.: fél méterre tőlem csapódtak be, ezért én is hátra tolattam, ám már nyitottam is a dimenziós kaput, amivel a Kapitány mögé kerülte. Onnan három Barat lőttem felé elterelésként, majk egy Cerot végkifejlettnek.
~ Most sürgősen védekezni!~ gondoltam, aztán már fel is vettem a védekező pózt.

Mit volt mit tenni, a három bara és a Haru Hanone szépen közeledett. Ekkor a láva katana ismét egy gumót képzett körülöttem, amiből egy hatalmas robbanás lett, de ezzel csupán kis sebet tudtam ejteni Kodama-n.
-Szép!-mondtam, azzal nekirontottam, és ismét szikráztak a kardok. Kodama elvigyorodott, majd én is, bár ez a szájmaszk alatt nem látszódott. A zanpakuto egyszerűen átfolyt a másikon, mivel...elvégre folyékony halmazállapotú is lehet. Én kikerültem az ellenfelem kardját, aki nemigazán tudott a meglepettségtől reagálni. Tehát már ha ezt kivédi, arra is vigyáznia kellesz, hogy amint hárít, el kell ugrania, de akkor pedig mennek a tűzoszlopok. Nah most mivel húzza ki magát // //

Nem tudtam már mit tenni, ki kellett kerülnöm valahogy a tűzoszlopok ellen nem volt kedvem megindulni, úgyhogy inkább bevállaltam a vágást.
- Ááá!!!- hangzott hatalmas kiáltásom, de szerencsémre a csontpáncélomon nem volt könnyű áthatolni, így egy óriási sebbel ugyan, viszont túléltem. Utoljára én is próbáltam Ken felé ütni egyet ököllel, ezt követően egy szúrást tenni felé, ám ezek után a föld felé kezdtem zuhanni.
- Na! Hát ez csodás volt...- jelentettem ki, eztán már csak a nagy puffanás lehetett hallani. A porfelhő, amit hagytam magam után alig volt elviselhető. Mikor elmúlt, már nem volt rajtam a páncél, csak a kék eget bámultam. Kicsit beszívott, mosolygós arccal tekintettem felfelé. Nem tudtam eltaláltam e Kent, reméltem azért utoljára sikerült adnom neki egyet. Miután megúntam a fekvést felkeltem nyögések közepette. Zsebre tett kézzel ballagtam Ken felé, majd lekezeltem vele.
- Hát azt hiszem jól szórakoztunk. Én legalábbis biztosan...- mosolyodtam el, de már meg is jelent körülöttem a Negacion, s elkezdtem az égbe emelkedni.
- Még látjuk egymást Ken Aruya. Viszlát barátom!- kiáltottam le neki, mielőtt eltűntem volna az élők világából.

A támadásom sikerrel járt, azonban még volt ideje egy támadásra. Megpróbált megütni, amit elkerültem, de a szúrás annyira váratlanul ért, hogy kis híján teljesen átnyomta a zanpakutoját a jobb vállamon. Ezután annyit láttam, hogy lezuhant, és a csontpáncél eltűnt. Közben fogtam a vállam. Lassan felállt, és odajött hozzám.
- Hát azt hiszem jól szórakoztunk. Én legalábbis biztosan...-mondta egy mosoly kíséretében.
-Én sem unatkoztam!-jelentettem ki, közben levettem a számról a maszkot, és a sisakot is lehúztam a fejemről, hogy még mielőtt elmegy, lássa az arcomat.
- Még látjuk egymást Ken Aruya. Viszlát barátom-köszönt, de mivel már nem tudtam kiabálni, ezért csak intettem egyet mosolyogva.
-Nah most mihez is kezdjek...-gondoltam, közben visszahelyeztem a maszkot és a sisakot. Sajnos egy dolgot tehettem...visszamenni az osztaghoz.