Csilli-villi csicsás cs… cs… csupa csokii ~_~

Boldogan szárnyaló nyuszikaként egyeztem bele a játékba, tiszta olyan lehettem, mint azok a kiskutyák az autók ablakában, vagyis hát, hogy ott hátul, meg elől, amiket feltesznek, és mindig csak bólogatnak, hogy „yeeah!”, közben meg partitájmolnak a többi játékkal. *O* Olyan kis cukiiiik, nekem, ha lesz egyszer kocsim – ami soha sem lesz, csak játékból, mert olyan félelmetesek az autó o_O –, azt biztosan csupa nyuszikásra fogom berendezni, és mindenhol édi kis tapsifülesek rázzák majd a fejüket a kedvenc zenémre. Na de éppen ott tartottam, nagyban vetődtem, hogy játééék, és alig tettem le a fenekem, máris elkezdődött a nagyon hatalmas megdöbbenéseses pont-pont-pont boldog játéka a fejem felett, ahogy csak pislogni tudtam, mi a szösz is van most Suki bácsival meg Keo-báró-samával, mert hát annyira nem tudtam hova tenni a helyzetet.
De ami ennél is ijesztőbb volt, hogy hatalmas ajándékozási roham indult meg az egész teremben, én meg csak továbbra is pislogtam, még addig sem jutottam, megköszönjem az ajándékot, annyira nem tudtam, hogy ez most egy karácsonyi parti lesz. o.O” Kicsi chibiÉnem újra előbukkant rettenetes mélyéből és egyetlen sárga kisautókájával elkezdte kupacokba rendezgetni, mi folyik a merre-meddigben, szóval végül nagyon is felvilágosultan borítottam el mindent csillámos fénnyel a fejem felett előbukkanó nyuszilámpával, hogy mi is alakult ki hirtelenjében. Akkorát csattant a túltöltődött körtém, hogy pár pillanatig csak meredt tekintettel gyászoltam csodálatos megvilágosulásomat elősegítő kicsi nyuszikááát T~T, aztán egy fejrázással visszaestem a képbe, hogy végül is megértsem, mit akar azzal a hatalmas cucca Suki bácsi.
- Kö-köszönöm, de… Mi ez? \(o*O*o)/ - hirtelen abban is nagyon okos lettem, hogy ez egy ajándék nekem, szóval a kíváncsiságom minden mást legyőzött, még azt is, hogy én nem tudtam róla, jelenleg ünneplünk azon kívül, hogy mind hadnagyik vagyunk, meg van egy-két hadpapi is, de nem ez a fontos, hanem hogy hááát juuuuj, ajándékot kaptam! *O* Hatalmas meglepetésemben úgy bontom fel a micsoda csomagolást, hogy nagyon, aztán meg csodás lassított felvételben bucskázok le kicsi székemről, hogy jojózó szemekkel nyújtsam az ég felé remegő kezem. Akartam szólni, hogy kérem Bubu-chant újraéleszteni, vagy mivel Yukii-chaaan *.* is itt van, legalább ő mentsen meg, mert hát én ezt a nem is tudom mi ezt fel nem veszem sohaaa, de sohaaaa, de SOOHHAAA!
De azért megköszöntem, mert nagyooon aranyos volt, hogy ennyire gondoltak rám, és húúú, jaaaj nekem, annyira szép, csak hát akkor sem veszem fel SOHA!, de attól még aranyosak, és éppen ezért Suki bácsit nagyon meg is szeretgettem, Keokának meg csak messziről csápoltam, mert hiába volt szőkeszirén, én akkor sem barátkoztam vele, mert hát majdnem eltette láb alól drága Hana-chanomat meg Mitsu volttájcsómat, és hááát jaaaj, annyi aranyos mindenki volt, hogy alig tudtam mindenkinek megköszönni a sok dolgot. Tisztára becentrifugázódtam a sok-sok történésbe, és már ott tartottam, hirtelen szaké-támadás áldozata is voltam, meg Namie fukutaichout szuttyongattam, meg Yuki-chancsit támadtam lefelé, és Hana-chancsi ajándékától süllyedtem el az asztal alá újabb életmentésért nyöszörögve. Valójában nem is igazán láttam, mi az ajándék, de mivel egyszer-egyszer már igazán megszóltak, hogy hát mi az, hogy meg sem nézeeem az ajándékom, hát most aztán nem kellett volna, és mégis megtettem. ~.~ Szegény Nobu-chan ha megtudja, miféle ajándékokat adtak, a végén elájul, hogy micsoda szentségtörést követtek el a többiek, meg mikre akarnak engem rávenni, mikor nyuszifülikén kívül nem hordok semmi ilyen izét… ^^”
Miközben nekiültünk játszani, mert hát csak azt kell, szóval közben Kotomi-chan ajándékát is kibazárkodtam, meg hát egyébként is nagyon örültem neki, nem akart megenni uzsonnára, amiért sikerült jól nekitámadnom, szóval nem kellett ablakon lógnom, meg életem ért könyörögni, és minden, és még édiii nyuszikááát is kaptam, amitől olyan szépségesen megvilágosodtam hatalmas marcangoló bűntudatomban, hogy még a sütimajszolásról is teljesen elfeledkeztem. O____o Olyan gyorsan támadott le a megváltó nyusziötlet, amitől mindenki csodacsillámos karácsonyi partija lehet, hogy csak naaaa, aztán muszáj volt kerítenem valakit magam helyett, aki beszáll játszani, mert nekem sürgős ajándékot kellett szereznem, hogy senki se mondhassa, én nem adok semmit, ha már mindenkitől olyan kedves ajándékot kaptam. Shizuka-chan csilli-villi üveggolyóival fogok játszani Bubu-chancsival, hátha akkor majd nem szunnyad be, de ha igen, az sem baj, mert attól én még dolgozhatok, ha a kicsi bogyókák nem vonják el a figyelmem, vagy Toppanccsal is passzolgathatjuk a Gyárban, ha nem lesz kedvem rajzolni. *3*
De ott tartottam, lóhalálában loholtam, hogy minél előbb beessek a nagyon agyon nem használt irodámba, és elhasalva lessek, merre kóricálnak az édi plüssnyuszókák, amiket nagyon nagy feladattal, mókával, meg minden egyébbel gyártottam, pontosabban olyan céltudatosan készítettem hogy legyen kikkel körbepakolni Nobu-chant, ha esetleg veszélyben lenne, lepottyan az asztaláról, mert hát nem akarom megüsse magát, de még nem csináltam eleget, és hát ha már itt vannak, olyan árván nézik egymást a cukorka gülü szemecskéikkel, hogy nem hagyhatom, továbbra is itt raboskodjanak, mikor most valakiknek szüksége van rájuk. Előkerítettem egyik fiókom mélyéről egy nagyon rózsaszín, és vékonyka kis szalagot, azt kötöztem mindegyik Nyuszmók fülikéjére, hogy ha majd átadom őket, legalább ez legyen ünnepi benne, mert mégiscsak KARÁCSONY van, ha már a többiek kitalálták.
Szépen felnyaláboltam a nyúzni való kis puhaságokat, és olyan lendülettel, hogy az ajtó is majdnem kiborult a helyéből, elrohantam szélvészként, mindenki minél előbb megkapja a szuttyongatni való nyusziságát, mert hát tudom, hogy igazából mindenki kaphatott volna élő nyuszikááát is, mert az mennyivel csillámosabb, meg minden, ha ott nyuffog reggelente, és rágcsálja a répácskáját, és-és-és, odafészkel az arcukra és kiterülve szunyókál, de nem tudom, hogy ki szeretne élő nyuszikával játszani naphosszat, meg hát a nyuszicsaládot se akarom szétszedni, mert olyan édesen elbunyózgatnak, és szeretik egymást a kistesók a Gyárban, hogy egyesével szétválasztani nagyon hatalmas bűntudatot ébresztene bennem, meglehet, agyon is nyomna. o___O Azt meg nem hagyhatom, mert akkor ki menne titkos Nyusziküldetésezni Hana-channal meg Aoi-channal, és ki pingálná ki Nyuci-chan osztagát csodás Rómeó és Júlia nyuszikákkal, akik mancs a mancsban ugrándoznának a naplementébe.
Végül szépen visszaevickéltem, és minden jelenlévő kezébe adtam ezt a nagyon is kisnyuszikáás nyuszikát, hogy hát karikázzannak, és minden, ami csak eszükbe jut, aztán visszareppentem játszani a váltójátékostársam helyére, nehogy ám kimaradjak valami fergeteges mókából, még azért útközben, akit csak megtaláltam, azt hatszor megkarácsonyinyuszikaöleléseztem. Olyan aranyos volt mindenki, hogy eljött, hogy nem tudtam boldogságomban hova lenni, muszáj volt innom mindenki egészségére, mert hát az úgy volt. Szóval a végén nem is egyet ittam, hanem rögtön kettőt, aztán úgy prüszköltem a szakétól, hogy csak na, de hát ha egyszer annyi megrázkódtatáson mentem keresztül, hogy láttam egy nyusziruhát, amit soha, de soha nem veszek fel, mert senki nem imádkozza rám, és egy nem is tudom, mi volt az, de Hana-chan nagyon habos-babos nemakaromtudnimicsodáját is túl kellett élni, és aztán ár nagyon is ment a túlélés. Olyan nyuszikásan mégcsillámosabb lett nemsokára minden, hogy nem egy kis nyuszmusziból láttam egyszerre duplán ugrándozó csimotát, és a kicsi bábú is lassan egyszerre majdnem több pályát ugrott át, ahogy halad előre a móka, bár én akkor is nevettem, mikor nem kellett volna.
- Ugye, hogy ugye, hogy mindenki jól érzi magát? \\(o*O*o)// - pattantam fel majdnem elrepítve fél játékunkat a helyéről, de végül is csak miniföldrengést csináltam a bábúbébiknek, és az nem lehetett akkora hatalmas gond, mert nagyon-nagyoon sokat hajladozva kértem is játékostársaim szíves bocsánatát az akciizélésemért, csak közben azért folyamat csápoltam a hátam mögé, hogy jó a parti, jó-jó! Ahogy elnéztem, már ameddig elláttam, hogy nem is álltam olyan jól, szóval az én helyzetemen nem sokat segített a nagy galiba, mert nem lettem tőle csillámnyiszukupa-nyertes, hiába is szerettem volna, de sebaj, majd legközelebb megszerzem a kupakot, vagy milyen kis pakkot, mert Hana-chan mintha emelgette volna a témát, hogy ő is szeretne majd játszani az egyik bizbazzal, amit elfelejtettem, mi is az, meg lehet, hogy akkor sem tudtam, de egyébként finom volt a szaké, és nagyon remélem, Nobu-chancsi nem az asztalán alszik, mert ha Tomo-chan ott van vele, merre is van… Annyi sok kérdésem lett hirtelen, hogy hát nem értem rá nyomozgatni, mert eszembe jutott, micsoda játékunk van nekünk, amit kölcsönbe kaptam megint, és hát szinte mindent, de pssszt, mert ez titokzatos nagyon, olyan hétnyuszikás csillámtitok, hogy hát lehet karaj okézni, mert van ilyen mikrobigyuszunk, meg zene is van, és hát megvan a szöveg is, bár nem a vetítésben megy, hanem csak a lapos képernyőn, amit Maki-chancsitól kunyiztam, amiért olyan nemisakartákszéprandit szerveztem nekik. – Van még valami! – pattogtam, hogy felkeltsem a mindenki figyelmét, aztán meg a nagy nyuszihoppban jól elvágódtam olyan művészien, ahogy azt szokták csinálni, csak így bumm, összedőlt a kártyavár, de sokat karattyolok ám. – Kaptam karajokét is, és ki akar lenni az első karajzsokéééé?

Csillámmichi csillámpartyja

Első dolgom bezsebelni minden ajándékot, mert mi más lenne a legjobb ebben az ünnepben, mint adni és kapni? Főleg kapni, kapni mindenki szeret, aki meg nem, az csak álszent, vagy valami baj van a fejével. Bár NaoNao még mindig hisz a télapóban, nem véletlen, hogy még be is öltöztem a kedvéért, igaz, Ricchan kis híján le is buktatott, szerencsére még sikerült menteni a menthetőt. Most azonban csak a mikulás-sapeszt veszem fel, és nem tömöm ki a hasam tollpárnával, hogy kövér, pocakos öregembernek tűnjek, a szakáll, hát azt megkapom Kotomitól. Látszik rajta, hogy a tejszínhab testre fújásában már bőven van gyakorlata. Mondanám, hogy akkor szedje is le rólam, ehelyett viszont kihasználom az alkalmat és habzsolok be belőle valamennyit, elég hozzá az ajkaimat megnyalnom, legalább biztos nem fogok éhen maradni, hisz élő tejszín-mikulás vagyok, így most már egészen biztos, ez a kedvenc ünnepem, nem is kétséges! Ennek örömére törlök bele véletlenül az arcomba, mert bevallom, azért kicsit zavar, na meg néha viszket is az orrom, és Kotomi még meg fog fizetni ezért, de meg ám. Rácsapok egyet a fenekére, csak hogy piszkáljam kicsit, remélem, azért nem értik félre, éppen elég nekem az, ha ő félreérti, ja, és persze elfelejtettem megtörölni előtte a kicsit tejszínhabos kezem, de nem tehetek róla, kellett neki összekennie, persze, hogy így összemaszatolom magam! Talán nem akad ki annyira, ha szerencsém van, észre se veszi, inkább ölelgetem be alaposan, amikor hozzám vágja a bögrét, ami mostantól egészen biztosan a kedvenc bögrém lesz! Imádom az ilyeneket, nem is tudom, honnan tudta, de mindegy is, megkapja a fenékpofozás-mentes ölelést, persze jó alaposan hozzádörzsölve a hajához azt a sok-sok tejszínhabot, amit volt olyan kedves, hogy rám nyomjon. Na épp ilyen az, amikor a fagyi visszanyal, vagyis ez esetben a tejszínhab, s marad rajtam borostaként a maradék, csúnyán elkenődve, mintha megtépáztak volna. Csak-csak lecsöppen belőle az ünnepi kimonómra, nagy kár érte, pedig tényleg igyekeztem olyan nagyon ünnepiesnek tűnni, a legszebb, vagyis tulajdonképpen az egyetlen ünnepi öltözet, amit magamra tudok venni, mert csak ez van. Azért csak-csak leporolom, mármint elmaszatolom egy szalvétával, miután elengedem Kotomit, remélem, most elégedett mindennel.
A körbeajándékozást letudván zsebelek be minden mást, mi szememnek nem mindig ingere, ám kétségtelenül emlékezetes. Mohón bontom is ki Hanamama csomagját, csak hogy konstatáljam azonnal, nem kellett volna. Kissé magasba emelem az alsógatyát, hogy egyáltalán megállapítsam, mi is ez, nyilvánvaló teljesen, nem veszem fel. Egyúttal magamra sem veszem, jó vicc marad és kész, nyomorgatom is be vöröslő fejjel mamácskát, amiért ilyen tökös csaj, hogy biztosan nem feledem ajándékát. Ezután suvasztom bele az ürülni látszó ajándékszatyorba, mert nem számít, mi van, meg se merem mutatni majd Ai-channak, félek, szerinte nem lesz ez olyan jó poén, mint szerintem. Bár lehet, talán nem lenne hülyeség viselni, legalább egyszer felpróbálni, egy ideje, legalábbis a múltkori fiaskó után úgyis megcsappant kissé a nemi életünk, ez pedig nem igazán jó, de ami nem megy, és amit nem akar, azt nem erőltethetem. Legalább úgy látom, a csajok is nagyon szexi ajándékot kaptak, kétségtelenül ízlésesebb, mint a miénk Keoval, csupán a miénk királyabb, mert nagyobb poén, lesz is mivel felvágni a következő férfiegylet gyűlésen.
- Nincs mit, ellen-mikulás. – veregetem vállon Tasumit, a rivális mikulást, merészelt ugyanis ő is Télies sapkát, olyan vöröset felvenni, amilyet én is a fejembe kaptam és tulajdonítottam el privilégiumomnak. Persze amint sikerült az ő vállát is jól összekennem a maradék tejszínhabbal, amit még mindig a pofámról kenek szanaszét, azzal foglalkozok, hogy kibontsam a kis dobozkát, amiben a zörgésmentes vázát találom. Mániákusan gyűjtöm az ilyeneket, meg a másmilyeneket is, tehát mindenféle kacatot, amit baráttól-barátnőtől-havertól-ismerőstől szerzek, nyilvánvaló, ez is a többi sorsára fog jutni. Valószínű, jövő héten már azt sem fogom tudni, hogy hol találom, csak hogy valahol tuti megvan, de hogy hol, az már marad a rejtélyek szigetén, főleg, ha valaki betoppan meglepetés-kitakarítani, hogy a kuplerájból rendet alkosson, én meg hirtelen ne találjak meg semmit.
- Minden rendben van? Kicsit zavartnak tűnsz. – kérdezek rá Rosa-channál, bár ezelőtt még sosem beszélgettem vele igazán, tény, azonban tény a tényben, hogy kissé úgy néz ki, mintha rosszul érezné magát, vagy nem is tudom. Ha esetleg segíthetek neki bármiben, megteszem, de lehet, csak elnagyolom a helyzetet, és nincs is szükség se lovagra, se lovagiasságra, nem is tudom, miért volt az a benyomásom, hogy olyan elveszett és kicsit gyenge. Azért remélem, nem csak valami ostoba megérzés az egész, ha pedig valamire megkér, akkor segítek neki, persze miután neki is kiutalok egy tejszínhabtól nem mentes Mikulás-nyomorgatást, de nem tehetek róla, nem kivételezhetek, ha már mindenkinek juttattam egy kis tejszínhabot a vállára vagy a hátára. Kétségtelen azonban, hogy Kotomival voltam a legszemetebb, de ő provokált, megérdemli, kellett neki összekenni. Újabb büntetésem saját létezésem, meg az a szaké, amit próbálok belétömködni, mert bulizunk mégis, és nem úszhatja meg! Kap belőle Rosa-chan is, a megjelenő Keo is alkoholizál valamerre, meg szórakoztatja gondolom a csajokat, ebből meg én sem maradhatok ki. Nyilván kettőnk közül velem töltik szívesebben az idejüket, megmondtam neki, hogy gáz ez a hajfestés, egyszerűen úgy néz ki vele, mint egy homár, de csak nem hallgat rám, és próbál helyette meggyőzni, legalább próbáljam ki, és tetováltassak magamra mintát.
- Már megoldottam, köszi. – válaszolok a Keos kérdésére, és vakargatom keservesen kínosan a tarkóm, amikor a játékról kérdez. Igaza van, nem alkoholizálhatok móka nélkül, rángatom hát a vállam nagyban, hogy ugyan, semmiség az egész.
- Igen, hallottam róla… Remélem, minden rendbe jön. – válaszolok Kotominak, hallottam ugyanis azokat a szóbeszédeket, nekem legalábbis csak szóbeszédek, mert semmi közöm nincs ahhoz az eseményhez, ahogy az osztagnak sincs, így csak másodkézből tudom azt, amit mások is tudnak. Sajnos ennél többet nem tudok a lányért tenni, mintsem támogatásomról biztosítsam, remélem, azért érzi a szándékom, de tényleg.
- No, és most irány énekelni. – tömök bele Kotomiba és Rosába további szakét, nem, Rosa-chan sem menekül, Kotomi aztán pláne, és azért ők ketten, mert ők vannak a legközelebb, na meg mert Kotomi most a krampuszom, muszáj velem énekelnie! A szakét fel-felváltja a sütemény, és tudom jól, teli szájjal nem beszélünk, meg nem is énekelünk, így csak megvárom, míg Yuko rendőrfőnök abbahagyja a vernyákolást, ha már elsőként megelőzött, és én pedig végighallgatom a dalát, bármit és bárkivel válasszon, hogy aztán majd felrángassam egy duettre, mert az mekkora lulz már!
- Na tehát, egy remek, karácsonyi dal… Mindenki ismer egy ilyet? – rángatom fel magammal a két lányt a színpadra, bármit kapálóznak és tiltakoznak, legyen már egy kis humorérzékük, meg ilyenek. Bár Kotomit ismerve ebben nem kételkedem, laza csaj, én tényleg bírom, a legjobb havercsajom. Megengedem, hogy ő és Rosa-chan válasszanak dalt, és karolom át mindkettejüket a vállaiknál, hogy feltámogassam őket a színpadra. Bármit választanak, énekelek velük a fahangommal, bár annyira nincs is fahangom talán, de biztosan kitűnik az én mély tónusom az övéiktől. A dal végén meg csalogatom fel a színpadra vissza Yukkot, hiszen ősi ellenségem, ma pedig itt a szeretet ünnepe. Neheeeem, nem mész te sehová, ma meg kell szégyenítenem téged egy kellemes kis énekléssel. Remélem, ismered a dalt és tudod a szöveget, én felkészültem.