KAPITÁNYI IRODA

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Hétf. Május 11, 2009 8:51 pm

-Ígérem, felkeresem, ha valami problémám akad. -mosolyogtam rá.
-Minden esetre örülök, hogy egy ilyen kedves lány tölti be az 5. tiszt helyét! További szép napot Hinode! -köszönt el búcsúzóul, én pedig kissé elpirultam ezen a megjegyzésén.
-Önnek is szép napot, kapitány! -hajoltam meg, majd kinyitottam az ajtót és kimentem.
~Nagyon kedves a kapitány, ez kellemes meglepetés volt számomra. -battyogtam végig a folyosón.- Megvan benne a kellő elhivatottság, hiszen a papírmunkát sem hanyagolja el. Azt hiszem, remek osztaghoz kerültem! -vigyorogtam, amiért néhány tiszt elég furán nézett rám, úgyhogy inkább abbahagytam, és tiszthez méltó sebességgel és járástechnikával (hiszen az eredeti még elég gyerekes) vágtattam át a kert egy részét, és leültem az egyik fa alá.
~Remélem most már minden rendben lesz! -vigyorodtam el újra, miközben a napsugarak felé emeltem az arcom.

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Hétf. Feb. 01, 2010 5:56 am

Egy levél fekszik a kapitányi asztalon. Írója könnyűszerrel kijátszotta a védelmet. Betelportált, majd gyorsan ki. Ez a személy most rengeteget szenved, szívében belső vihar dúl. Nem csoda, hogy az éjszaka leple alatt hajtotta végre rövid akcióját. Ennyivel tartozott a hetedik osztag dicső kapitányának. Tartalmát fekete tinta képezte, aminek szövegét bú, és düh alkotta.

" Mélyen tisztelt Kapitány uram

Mint ön is hallhatta, a Tamachi ház romokban hever. Apám halála okozta a bukását eme vezetői háznak. Én megpróbáltam mindent, de nem sikerült kihúznom a bajból. Átvettem apám helyét a negyedik tiszt helyén, és a ház vezetői posztján. Alig pár hónapos munkálataim arra vezettek, hogy ez reménytelen az én irányításom alatt. Apám halála erősen fűződik hozzám. Mikor nyomozást indítottam feljebbvalóm ellen, rengeteg gyilkosságot, és csalást találtam. Önérzetemnem engedte ezt, így kénytelen voltam végezni vele. A palotát porrá zúztam a célom elérése közben. Bánatomra szolgál, hogy nem sikerült megismernem a kapitány uramat. Talán kardom nevét, sem ismerheti, hiszen évekig távol tartózkodtam az osztagtól. Szinte csak formálisan voltam tag. Ennek megelőzésére munkálataim során rengeteg fejlesztést szereztem be az osztagnak. Ezeket igényelje unokatestvérem Tamachi Nazonál. Ő lett az utódom a ház vezetésével. Sajnálattal kell közölnöm, de ELHAGYOM Seireiteit. Rádöbbentem, hogy bűnös ez a város, és én nem élhetek itt. Hiszen bűnösségem néhány shinigami halálával járult elő. Jelenleg az emberek világában élek, és tevénykedek. Biztosíthatom önt, hogy még visszatérek, és megtisztítom a lelkek országát, mielőtt elpusztítaná önmagát. Boldogan fogadnám, ha kapnék egy választ öntől. Adja oda levelét Chizuki Maya kapitánynak, és biztosíthatom, érte fogok menni. Eképpen búcsúzok öntöl, és kedves barátaimtól.

Tamachi Yukezo, a Tamachi ház bukott tagja"

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Pént. Feb. 05, 2010 6:19 am

|| Yukezo lemondása - reakció Wink

||

Egy finom fánkot rágcsálva csoszog végig kisfiús boldogsággal arcán. Imádja, amikor gondolnak rá és ilyen ínycsiklandozó dolgokat nyomnak mancsába. Amúgy sem az a fajta személyiség, aki bármiféle hátsó szándékot feltételezne egy-egy kedves gesztusban, úgyhogy csak falt és menetelt, egészen az irodájáig. Ekkor viszont szembesült az elháríthatatlannak tűnő akadállyal! Egyik kezében iratok, másikban csokifertő! Nincs mivel kinyitnia az ajtót! Nyöszörgések kíséretében nézelődött segélykérően, azonban egyetlen lélek sem volt a folyosón! Bánatos kutyus pillantásával toporgott percekig, hátha valakit erre vezérel kötelessége, de semmi. Ettől kétségbeesetten folyamodott álla segítségéhez. Álmában sem hitte volna ez ekkora megterhelés! Jó, az saját génállománya hibája, hogy magassága gátolja a kilincs lenyomásában, de, hogy az a fránya zár makacsul ellenállt a kifejtett súlynak?! Hiába ugrált és okozott saját magának plezúrokat meg sem moccant. Ezután már tényleg nem volt mit tennie. Kénytelen kelletlen elbattyogott egy közeli mellékhelységhez és hivatalos lapjait a csempére pottyantva mosott kezet. Így pedig roppant egyszerű volt bejutnia a rendet sosem látott helységbe. Ezen kissé meg is hökkent, elvégre ő nem tartott laphajigálást. Mindenesetre gyorsan becsapta háta mögött az ajtót, nehogy más is tanúja legyen a kapitány pechjének.
Fújtatások sorát kieresztve szedegetni kezdte a szökött papírokat és hátát beverve rövidesen rá is jött a bűn forrására. Nyitva hagyta az ablakot! Az este tomboló szél meg tette dolgát. Ezek után már csak remélhette egyetlen fontosabb jelentés sem kötött ki valakinek a szállásán, vagy még rosszabb helyen. Belegondolva a jövőben lezajló kínos jelenetre falfehéren nyelt hatalmasat. Sosem szeretett fejmosást kapni. Kicsiny lelke további felesleges tépázása helyett inkább folytatta a szedegetés és rendezés bonyolult műveletét. Elvégre a régen fát látott lapok megmakacsolták magukat és folyton kihullottak kezéből. Persze Nobu nem adta fel. Kitartott! Így akadt rá egy asztala alá hullott borítékba, melyen ismerős pecsét volt, csak azt nem tudta honnan.
-Mi lehet?-
Forgatta kíváncsian ugyanúgy az asztal alatt letelepedve. Úgy volt vele ráér, szóval kibontotta és olvasni kezdte a neki szóló sorokat. Ennek következtében rövidesen összegörnyedve szomorkodott. A levél nagyon meghatotta és el is keserítette. Jól esett neki, hogy gondoltak rá, illetve fájt neki, hogy tisztét veszítette. Az cseppet sem volt fontos ismerte e vagy sem. Hozzá tartozott és csak ez számított. Gyorsan meg is próbált magához húzni valamilyen íróeszközt, hogy még addig válaszoljon amíg eszében van, de Hino-chan érkeztével elementális erővel ütötte be fejét a kőkemény bútorba. Jajveszékelve hempergőzött a földön, amiért gyógyító ölelést kapott. Ragyogtak is szemei ezerrel. Csak ne kellett volna ezután magyarázkodnia. Mutatóujjait egymáshoz bökdösve hadarta el hatalmas körvonalakban mi- hogyan történt, sőt még a levelet is Aino orra alá dugta.
-Értem! Mit fogsz válaszolni?-
-Nem tudooooom! Valami biztatót kéne, nem?-
-Óvatosan! Nehogy a végén még miattad támadjon ránk...-
-Azt mondod?!-
Rémült halálra a papírlapot szorongatva. Valahogy az ő fejében nem volt ennyire bonyolult a recept. Őszintén le akarta írni mik jutottak az eszébe az fel sem merült benne, Yukezo immáron nem tartozik hozzájuk, vigyáznia kéne mit közöl vele. Szóval jobbnak látna, ha csillogó szemekkel elolvastatja szerzeményét...

"Tisztelt Tamachi Yukezo!

Szomorúan olvastam a történteket. Szívemből, tényleg, nagyon sajnálom, amiken keresztül kellett mennie! Most biztosan fájdalmas terhekkel van tele szíve, de kérem ne tegyen őrültséget! Biztosan nem vágyik a szánalomra vagy tanácsomra, azonban az Ön érdekében kérem fontolja meg mit fog cselekedni! Szörnyen bántana, ha volt tisztemre kéne kardot emelnem.

Másrészt tudatni szeretném, hogy sajnálom az elmulasztott esélyeket, melyet a megismerésre fordíthattam volna! Nagyszerű személyiség és büszkeséggel tölt el az én osztagomban szolgált! Ha a jövőben úgy adódna mégis visszatér köreinkbe magam gondoskodok róla legyen az Ön számára hely a hetedik osztag kötelékein belül.

Üdvözlettel:
Nagano Nobu, Hetedik osztag kapitánya"

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Pént. Dec. 09, 2011 4:50 am

Jelentkezés, nyugdíjat kapok?

Ismételten eltelt már az a fránya 500 év, és ismét egy újabb osztagban fogok vendégeskedni. Remélem itt is sikerül majd barátságosabb légkört kialakítanom, öreg vagyok már ahhoz, hogy gyűlölködjek, a térdem se olyan jó már, és a hátam se bírja annyira. Bár lehet, ez a tegnapi koncert miatt van. Rég tomboltam már ilyen jót, megfiatalít a metál zene. 100%, hogy elfogom vinni magammal Kohakut is, az én drága szerelmemet. Tudom hogy élvezni fogja, csak kéreti magát a drága. De kis tüzes menyecske, nekik pedig tetszik a nehezebb zene.
Mai napig élénken él bennem az első udvarlási próbálkozásom. A kivert fogamat is megőriztem, de remélem az én szépségemnek nem sérült meg a csodás kis kacsója, amivel azt a rengeteg finomságot készíti. Viszont láttam az ütése közben megcsillanó érzelmeket, és nem érdekel, ha mások azt mondják, hogy az csak a fény játéka volt, meg az is, hogy megszédültem. Nem, az a színtiszta igazság volt, heves érzelmeinek a megjelenése, amit egy félénk, de erőteljes ütésben fejezet ki. Lényegtelen, a vén szívem úgy dobog, mint egy fiatalnak, aki alig kétszáz éves. Haj, mit is tudhatnak az ifjak az igazi szerelemről? Arról ami felperzsel mindent, és mély nyomokat hagy az emberben, vagy az emberen. Nekem mindkettő megvolt, viszont majd máskor áradozok tovább, vár rám egy új kapitány, és hadnagy.
Hallomásból már ismerem valamennyire kettejüket, és elégedett vagyok mindazzal amiket megtudtam. Fiatalok, és élvezik az életet, másra nincs is szükség. Remélem jó lesz a viszonyom velük, és nem sértődnek meg, ha néha elszólom magamat, és máshogy nevezem őket, és talán az se lesz baj, ha elalszok. Soká értem vissza, és öreg is vagyok, a reumám is előjön néha, és… miről is van szó? Ej, az a fránya memória.
A lényeg, hogy végre itt vagyok, a kapitányom ajtajánál, kopogok, és mintha azt hallanám, hogy bemehetek. Na igen, a fülemmel is néha gondok vannak, csak öreg már ez a test. Koncerteken is az első harminc perc után már kezdek fáradni, és a pogo se úgy megy ahogyan kéne.
Belépve várok már egy kicsit, hogy kapjak engedélyt leülni,és ha megkaptam, akkor nekikezdek.
- Jaj édesjóistenem, most segíts meg…- valahogyan csak sikerült, és még a térdem se reccsent be. – Szolgálatra jelentkezem, Tenzo Hanbei, örvendek fiam… elnézést, akarom mondani, kapitány, tudja van egy olyan rossz szokásom, hogy nem a megfelelően szólítok másokat. Az unokáim is panaszkodnak, tényleg, van nálam pár kép, megnézi őket?
Hm, mintha kicsit túl öregesre sikerült volna ez az egész, na mindegy, lesz majd jobb is. De hát az a fránya koncert, és még egy kis alkohol is van bennem, nem csoda, hogy érdekesen viselkedek.

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Szomb. Dec. 10, 2011 4:33 am

Jelentkezés! – Nyugdíj? O.O

Büszkén élt Ai chan hadnagysága alatt kifejlesztett ébren tartó praktikákkal, mert így se úszta meg a Tenran általi repülő leckéket, legalább megtanulta kitartással elérhető ne egész napot, csak felet aludjon végig. Nagyon nagy siker volt, aminek nagyon nagyon örült! Ha így haladt pár száz év alatt rájön Pandora bűvös szelencéjének rafinált nyerő automata kombinációjára, hogy háromszoros száncsengőt kapva lubickolhasson a pontosan elvégzett papírmunka okozta lila tehén fődíjas nyereményesőben! Már alig várta, teljes mell, vagyis az nem valami jó szó, egyáltalán miért mellszélesség? Rendben a nőknél mellbőség, de nekik, miért szélesség? Igaz, ami igaz, ijesztő látványt nyújthatott egy bőségileg széles, vagyis szélesen bőséges férfi felsőtest és inkább nem képzeli el, mert már késő! Borzasztóan szörnyűséges mediterrán fűszerkeverékes zacskókkal telecsiptetett, d kosaras domborművekkel felszerelt törpék ugrálnak körülötte! Ijesztő, mert a dús szőrzetükre aggatott ízesítőkkel úgy festettek, mint a nimfa csókjától fosztott Karácsonyfák, akik nem elég kicsik, de rondák és semmi esetre se tévesztendőek össze az egykori Crunch csokival, amit sose evett, de nagyon reklámozhatták, ha még ő is ismerte. Na, és akkor ott tartott ezek az aprócska, ronda, nem csokis, szentségesen elrontott éjjeli fák ugra burgálnak körülötte! Érezte egyre intenzívebben, fáj, fáj és fáj neki a látvány, amikor kezdett az a messziről érkező hárfa pendítő antik görög leányka sugallata keletkezni nem csak fantáziája remeg, hanem orra, keze, füle, lába, szája, nyaka, elnyisszantva a Télapónak szánt listát, mindene!
Érdeklődés halovány jelével kukkantott fel szemhéja takarása alól, mert igen, minden jel arra utalt elbóbiskolt. Megint! Rettenetesen szégyellte magát csudaklassz tervekkel felszerelve is szivárványhártyájára hintette álommanó csillámos kábító porát! Gonosz dealer manó! JÉJZUSOM! Őt gyerekkorában egy drogkereskedő kitalált élőlénnyel traktálták!O__O A letaglózó, elgázoló, úthengerrel simára lapított, rémisztő felfedezéstől nagyot horkanva ugrott fel. Heves mozdulatával, pedig beindította az eddig megérzésként sejlő fájdalom láncreakciót! Rükvercbe téve az események láncolatát és menetszélben lobogó hajzuhataggal visszaügetve szivárványos utakon, ugyanis arról szólt a nagy jajveszékelő ária, mely ezután következett, hogy az ügyes taichou kitalálta, körbe pakolja hatalmasra nőtt fizikális valóját egércsapdákkal. Kávétól józanság határain kívülre pottyant eszével arra számított, ha el merészelne aludni, belekerül egy csapdába, ami azonnal zsákmányt észlelve lép működésbe és ráharapva áldozata valamely részére téríti vissza az éberség állapotába. Remek terv! Elismerésre méltó, ha épp működött volna. Nobu begyűjtötte az összes csapdát, még is oly édesdeden szundított, mint egy téli álomra bekészült medve papa. Elterült a csapda ültetvényen és békésen húzta a lóbőrt, míg fel nem pattant, rá nem jött tele van nem kívánatos díszekkel, amik mindezek tetejében, még fájtak is és hangosan felüvöltve nem kezdett volna körbe-körbe rohangászni irodájában.
-Gyehe…jáááj….be…ÁU!-
Fél lábon szökdécselve, de semmi esetre se az előre megásott rózsaágyásban található sírgödrében rázta karjait, miközben valakinek, vagy csak hitte, valakinek, mert a fülén ékeskedő egércsapdától már beképzelte fekete öves karate macskák akarnak rá rontani! Lényeg a lényegben, bebocsátást adott a még nem tudja kinek, miközben továbbra is ádáz harcot folytatott a piranha megszállással. Épp ujjairól próbálta lefeszíteni az egyik ragaszkodó vérengző fenevadat, amikor rápillanthatott egy idősebb bácsikára, aki határozottan nem festett megmerényelő cirmosnak. Megkönnyebbülten felsóhajtva hallgatta végig köszöntését, bár továbbra is lekötötte a csapdátlanítás, ami hála a magasságos fa vonalzó tűrésküszöbének sikerrel zárult! Csak, hogy a kicsike ujjfogó masina nem törődött bele vereségébe. Kamikaze pilótákat megszégyenítő röptével készült becsapódni vendége arcába.
-Ajajaaaaa…..VIGYÁZZ!-
Futott végig fején a színskála összes létező színe, hogy azaz álnok, szívtelen merénylő képes se szó se beszéd rárontani kedves vendégére. Még szerencse volt annyi lélekjelenléte, felvegye vele a harcot! Nem engedhette baja essen a kedves bácsinak! Villámtánccal versenyre kelve ádáz, fémszáját fenyegetően csattogtató ellenfelével vetődött át az asztalán, meg majd nem orra is, hogy két számára is meglepően könnyed mozdulattal előzhesse meg és a kicsiny, de annál veszélyesebb ellenfele rajta koppanhasson. Még se hagyhatta ártatlan idegenek keveredjenek összetűzésükbe! Kötelessége volt testével védeni a Tenbei, Tanbei, Hanbei, Beitan..he? Az egy napon megjegyzi nevű halálisten bácsival, aki tök aranyosan beszélt és még képet is hozott!*w*
-Hjaaaaah- Sóhajtott fel tarkóját dörzsölgetve, miközben rávigyorodott a nála sokkal alacsonyabb bácsikára. –Örvendek, apóhohoooh…Nem úgy gondoltam!O-O Mármint, ha lehet, akkor lehetne, hogy én a fia, akarom mondani…Nyugodtan szólítson, ahogy szeretne! Nem ragaszkodom ehhez a…a…kapitány bigyóhoz! Jaj, és a nevem! Nagano! Nagano Nobu a nevem! Igen…és, mit akartam?-
Vakarta meg fejét tanácstalanul, hogy mit szeretett volna mondani, azelőtt versenyben győzedelmeskedett, meg tarkón találta bosszúból a vesztes. Aztán rájött teljesen mindegy, mert nem fog eszébe jutni. Inkább hagyta a csudába és beljebb mutogatva invitálta vendégét foglaljon helyet. Ő nem harap az egércsapdáival ellentétben. Már a gondolattól hideg rázta, meg gyorsan le is rázta ezt a gondolatot és tejbetökként mosolyogva lepöckölt füléről egy másik veszett fogót. Sajnos még volt belőlük pár, de annyira már nem zavarta. Na jó, zavarta!TAT Sok volt belőlük, útban voltak és kezdett vészesen zsibbadni a harapásuk területe. Még a végén elkap tőlük valamit!O_O
-Ano…ha nem nagy kérés. Segítene leszedni ezeket itt, itt, itt?- Bökdösött kelletlen díszítőire, majd gyorsan hozzáfűzte. –Közben mutathatna képeket és mesélhetne az unokáiról!*w* Sok van? Ők is ilyen, ilyen halálistenek?-
Matatott asztalán a papírhalmok alatt, óriási érdeklődő szemekkel pislogva Beibei bácsira. Határozottan emlékezett tegnap valahol ott hagyta cigijét, csak, hogy akkor nem volt rajta ennyi papír és jéjzusom! Reméli nem veszett el! Meghal, ha nem gyújthat rá. Kivéve, ha Beibei bácsi megkéri rá. Akkor összeszedi létező összes elszántságát és csendesen hal meg nikotin hiányban!
-Ah, meg is van! Mármint, ugye nem zavarja, ha én így csak, úgy rágyújtok és…esetleg kér?-
Tartotta illedelmesen dobozkáját Beibei bácsi felé. Pipája sajnos nem volt, mert valamiért az a kép lebegett szemei előtt, ahogy teraszon üldögélnék, ciripelnek a tücskök, sört szorongatnak és Beibei bácsi pipával fúj viking hajókat, amik messzire szállva ütnek el egy tilosban ugráló gazella csordát, akiket Tarzan kerget kockás szmokingban.O-o

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Szer. Dec. 14, 2011 4:10 am

Jelentkezés – Igen, már vén vagyok, nekem az is jár Razz

Nem gondoltam volna, hogy az első benyomásom ennyire jó lesz az új kapitányommal szemben. De azért azt egy kicsit túlzásnak tartottam, hogy elém vetődik. Viszont, ha ez volt az óhaja, hát ki vagyok én, hogy ebben megakadályozzam. Hogy rejtsem a mosolyomat a kezemet a szám elé raktam. Jópofa akkor is, vele nem lesz rossz a viszonyom. Lehajolnék, és szívesen felsegíteném, csak attól tartok, hogy ha ez megtörténne, akkor úgy is maradnék. Derékszögben, és beállt gerinccel, nem lennék annyira szép látvány, szükségem lenne valami keményre, amire ha ráugrok, akkor ismét egyenes leszek.
Az apóhohoooh pedig nem zavart, ilyen az, ha visszanyal a fagyi, és engem szólítanak máshogyan. Hm, mennyi lehet az idő? A vitaminjaimat lassan ideje lenne bevennem. Minden nap, minden második órában egy narancs, és az orvost távol tartja.
- Rendben van fiam, de jól van? Láttam már pár testékszert, de ami magán van, az nem túlzottan elterjedt. – mutogatok az egérfogókra. Tényleg igazi cuki pofa, eltudnám viselni ha elvenné az egyik unokámat. Erről jut eszembe, beszélnem kell Kohakuval, talán két pofonközt el is tudom mondani a dolgokat, hogy mi lenne, ha az egyik unokámat összehoznánk a fiával. S akkor már csak nekem kell elvenni Kohakut, és egy szép nagycsalád leszünk. Csak az a baj, hogy így is gyakran eljár a keze, ha rólam van szó, akkor mi lenne, ha meg is kérném a pofozó kezét? Már a gondolattól is fáj az arcom. Lehet annyira fájdalmas lenne, mint szegény kapitányomnak az a sok egérfogó. Erről jut eszembe, most kért meg, hogy szedjem le őket.
Remek, akkor most ismét fel kell állnom, eh, ilyenkor buli után, mindig olyan vagyok, mint egy vénember. Fájnak a csontjaim, remeg a kezem, és még néha elfelejtem befejezni a gondo…
- Természetesen nem, de ejnye fiam, miért úgy alszik, hogy egérfogókkal veszi magát körbe? – mögé sétálok és nekikezdek a műtétnek. A kérésétől pedig, felragyog az arcom. – Oh, igen-igen, hat van, és mindegyik lány, szerencsére az anyjukra és a nagyanyjukra ütöttek, tehát szépek. Ha gondolja, szívesen bemutatom magának őket, sőt, van már egy dédunokám is. Ő a legnagyobb büszkeségem, és igen, a legtöbbjük shinigami. Beleakartam szólni, de tudja, a női túlerő ellen nem sokat tehettem egyedül. Kéne már egy férfi is a családba, természetesen rajtam kívül. Tényleg, van magának barátnője, szívesen bemutatom az egyik unokámnak. – még egy leszedve, ami csattan az ujjamon. – Azt az édes jó nénikédet. – Lerázom, és nézem a lüktető ujjamat, fáj, a fene, öreg vagyok én már ehhez. A cigis dologra pedig a következőképpen reagálok, kiveszek egy szálat, majd előveszem a gyújtómat, nem valami érdekes, fekete, és mindkét oldalán, pókhálóban egy koponya van. Rágyújtok, majd kínálom a tüzet Nobunak is.
- Tudja, elég öreg vagyok már, ha nem nagy kérés, a túl éles bevetésektől távol maradnék, lesz nemsokára egy koncert, amire elszeretnék még jutni, és elég akadályozó tényező lenne az, ha már nem élnék. De csak a szám jár fiam, mesélhetne maga is valamit. Mióta koptatja a kapitányi ruhát?

Spoiler:

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Hétf. Dec. 19, 2011 4:46 am

Jelentkezés! - Tök jól tarod magad, Beibei bácsi! Ne beszélj ilyeneket! >w<

Naprendszer méretűre kerekedett szemekkel pislogott, micsoda szavakat használ Beibei bácsi. Nem arra célozgat már öreg és ne ismerhetne dolgokat, mint testékszer, de általában tényleg nem szoktak hasonló szavakkal élni, mert azt se tudják az mi lenne. Meglepődött a lehető legjobb értelemben és egyre biztosabbra vette, szívesen pipázna vele, ahogy nem is régen, vagyis néhány perce képzelte. Ha jól emlékszik az idő teltére, mert már abban se biztos nincs e túlságosan belassulva, esetleg túlgyorsulva az óra ketyegéséhez képest. Ha már itt tartunk, vajon milyen nap lehetett? Egyáltalán még ma aludt el, vagy még tegnap és akkor még jobban le van maradva a dátumokkal szemben?O.o Ebbe most csodálatosan belegubancolódott. Annyira elvesztette a fonalat, hirtelenjében tizenötödik hó negyvenkettedike lett fejében galaktikus időben számolva. Ráadásul kicsike vulkáni mutogatta neki nagyon fura digitális kijelzőn, ami canabis levél formájú volt és kókuszos füst szállingózott ki belőle. Hát, ezt sehova se tudta tenni, mert, hogy szállingózhatna belőle illatos valami?! Lenne rá egy-két elvetemült ötlete, de kisebb bambulás után visszatérítették a jelen jelenébe, aminek semmi köze nem volt az Enterprise legénységéhez.
Beibei bácsi, kérését teljesítve feszítette le róla az egyik csapdát. A dühödt pulykacsípésre emlékeztető fájdalomtól, nem, mintha tudná milyen, ha megtámad egy őrült tollas állat, de valamiért ez jutott eszébe, szóval ott tartott a kínzó szabadulástól fényre pottyanva fejelte be a micsodát is? Bamba érdeklődéssel körbepillantva már azt is láthatta az egyik kihúzott fiókot. Újabb rejtély megoldva! Immáron gondolati síkon is irodájában landolva pisloghatott, mit kéne válaszolnia a félig értelmezett kérdésre.
-Nem szoktam! Ez-ez-ez…minek csináltam?- Vakarta meg kínosan fejét, tulajdonképpen minek rakott le egércsapdákat. – OH! Mert kellettek ébren…dolgozzak, csináljam papírmunka, mert elalszom, csúszom határidővel, aztán jön a baj…maradjak.-
Fejezte be furcsára sikerült mondatát, még furább kézjelzésekkel megspékelve. Valahogy az ébren és maradjak közé túl sok későbbre tervezett betű csúszott. Cseppet nem értette tőle saját mondatát, ezért homlokát ráncolva elmélkedett tulajdonképpen mit mondott el az egész történetből. Viszont rá kellett döbbennie, ha ő maga se érti, miközben repülőgép zászlójelzésektől üldögél összetekeredett karokkal, akkor, hogy foghatta volna fel Beibei bácsi?O_O Kapásból elszégyellve magát horkant fel. Javítás! Nagyon gyors szerviz kellett! Neki mindenképp, mert a lendülettől keljfeljancsiként borult hátra. Egyenesen az egyik ott árválkodó csapdába fordult, mely hátsójába állva késztette, azonnal rugaszkodjon vissza eredeti helyzetébe. Próbált erősen úgy tenni, nem történt semmi, teljesen jól van. Átmeneti egyensúly problémája volt, semmi több. Kár, hogy arca gyökeres ellentétét mutatta. Egyre vörösebb színben kezdett tündökölni, még szemei is bekönnyesedtek a visszafojtott ordítástól. Hát, még azután micsoda szenvedő asztal csapkodást rendezett, tőle telhető diszkrécióval operálta le nem kívánatos rajongóját. Igazi néma filmes attrakció volt, melyért kijárt volna, végre megtalálhassa régóta keresett lila tehenét, vagy legalább a tehenész lánykát, aki rámutat dohánypapírból font hajával, merre induljon az elrabolt boci után.
-Izé…jól, semmi…probléma egy szál se!- Legyintgetett karjával, miután hosszú szüléssel vetekedő légzőgyakorlat segédletével békességben felszabadulva lebeghetett a szoba közepén. -Különböző ötleteket próbálok ki, nehogy elaludjak munka közben. Azt hiszem..ez-ez…ez a..az egeres valami nem működött. Beibei bácsinak esetleg, véletlenül, csak úgy…nem lenne valami tippje?-
Pöckölte parfis erejével, minél távolabbi sarokba elfajzott támadóit. Valahogy meg kellett szabadulnia gyilkos szándékaiktól, de nem létezett módszer, rávegyék, hozzájuk érjen. Tűz, víz, eső, törés, természeti katasztrófa álló kesztyűvel se menne egy méteres körzetükbe. Veszett jószágok! Ki kéne hívni hozzájuk a vadőrt, vagy csapdaőrt?O-o Tudja is ő, csak tüntessék el őket, hogy mehessen tetanusz injekcióért, mert nem akarja elkapni a…mit terjeszthet egy egércsapda?°_° Inkább nem szeretné megtapasztalni, valami vérmes fogat csattogtató őrültté változzon, aki padlón elterülve várakozna, hogy morogva gyanútlan járókelők bokájára haraphasson. Szörnyű lenne! Még szerencse vele volt Beibei bácsi! Eltérítette figyelmét ezekről a borzasztóan ijesztő képekről, bár, ha azt nézi hat lány unoka, elég félelmetesen hangzik! Ennyi nő egy helyen!O_O Több, mint sokkoló! Eddig nem tisztelte az idős bácsikát, mostantól első számú rajongójává lép elő!
-VHOA!*w* Örülnék neki! Mármint szívesen én, hogy megismerném őket, úgy barátilag és nem szakma és hűűű!*w* Nagyon nagy családja van!*w*-
Tátotta rendesen száját kicsi borjúként a hatalmas lucernás kapura. Annyira áhitattal csodálta, hiszen érződött mennyire szereti a családját és ennyi szerető rokon között igazán remek dolog lehetett élni. Azok a hatalmas olasz családi vacsorák lebegtek előtte. Szinte hallotta az andalító zenét, ahogy Beibei bácsi keresztapásan leül az asztalfőhöz, jelt ad ehetnek és a sok imádott hölgyemény körülötte beszélget, kiabál, majd tányért tör. A jelenet végén még véletlenségből valamelyikük rá is borítja Beibei bácsi fejére a spagetti-t, aki mérgében elüvölti magát és a sok csivitelő nő egyszerre hallgat el. Micsoda idilli képet!*o* Keresztül ugorva az időkapun, bizony ő is azt látta, hintaszékben üldögél, körülötte pedig sok-sok apróság futkározik és a nagy hangzavarban azt se hallja Michi chan tíz perce szólogatja kész van a sajtos pogácsa. Örülne, ha neki is nagy családja lenne. Nem fog most azonnal neki kezdeni, de úgy egyszer, valamikor, mondjuk annyira nem sokára, körülbelül a közeli jövőben, de nem túl közeliben!*w*
-Nek, hogy van…van? Izé,VAN! A legeslegszebb, kedvesebb, aranyosabb nő az egész világon. Mondjuk a hadnagyom…és tudom nem kéne munka meg magánélet, így keverni. De-de…DE! Nagyon szeretem …-
Írt kicsinyke köröket az asztal mintázatára, mialatt egyet-egyet szisszent, hiszen útközben szép sorjában kerültek le róla a még mindig kitartóan csimpaszkodó vér fogók.
-Szóval, nagyon kedves, Beibei bácsi és örülök gondolt rám meg, hogy bemutatna neki, amit meg is tehet, csak nem úgy, mert úgy már foglalt vagyok és senki se beszél le Michi chan-ról! Ebből én nem…nem…nem engedek!-
Vigyorgott elszánt fejjel, majd nem sikeresen fel is gyújtotta lelkesedésében az irathalmokat. Addig magyarázott meggyújtott cigije kacérkodni kezdett az öngyilkosság gondolatával. Még szerencse látott pár frizbit cselesen foggal elkapó kutyuskát és pontosan le tudta utánozni mozdulatukat, így a sikítva lefelé szálló nikotin forrása életét megmentette a gyors haláltól. Ettől, kicsikét kínzónak érezte magát. Így is, úgy is meg fogja ölni, csak cigizés lassabban viszi el. Szegény rudacska! Ennek fényében, kezdi érteni az ő bosszújának is lehetne hívni a rákos betegségeket, bár az jobb lenne, ha csak folyami rákot csíptetne a dohányosok nyelvére és hol tartanak a beszélgetésben?O-O Oh, már emlékszik! Küldetések!*w*
-Koncert?- Meresztette szemeit értetlenül, mire gondolhat Beibei bácsi.-Jaj, öhm, persze! Semmi akadálya, csak juttassa eszem…áh, tudom már! Felírná ide? Van még szabad hely!-
Tartotta a bácsi elé mindenféle színes szövegekkel teleírt bal karját, legalábbis azt hiszi bal karját. Ez a melyik kar, melyik lenne, még mindig megoldhatatlan rejtély volt számára. Valószínűleg az is marad élete végéig. Ahogy az a pont is, továbbra se szokott le arról, mindent úgy próbált észben tartani felvéste magára. Néha, be szokott válni! Általában, így is elfelejtkezett dolgokról, tekintve fürödni rendszeresen szokott és nem jött rá alkohol filcet kéne használnia…
-Milyen szín…hmm…lássuk, csak!-
Kotorászott újfent nyakig veszve az iratokban, hátra ráakad egyetlen fogó tollra. Végén már csak füstölgő halom látszódott belőle, meg néhány lap szállt fel, arra utalva valami nagy erőkkel mocorog odalent. Mélytengeri búvárkodásra nem számított, de amíg nem jön cápa, semmi pánik! Illetve, ez az egész határozottan azt juttatta eszébe, ahogy a zombik életre kelnek és ki akarnak mászni a sírból. Főleg az a jelenet, ahogy derült égből villámcsapásként törte át a papírfalat és tartotta fel kezét a kívánt íróeszközzel. Tiszta holtak hajnala!O_O Reméli nem hozza rá Beibei bácsira a szívinfarktust!°0°
-Meg is van! Tessék! Fel, ide, írná, hogy lássam és emlékezzek rá, meg azért, nyugodtan szóljon róla! Feledékeny vagyok. Más kérés? Tehetek, még valamit…és kér inni vagy enni? Valami lesz itt a kávén, kávén…és kávén kívül!-

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Szer. Jan. 18, 2012 7:03 am

Jelentkezés – Bá…bácsi? O.o

Kicsit lustának tűnik a kapitányom, de hát annyi baj legyen. Van elég dolga, legalábbis gondolom. Ha aludni akar néha, hát tegye, sőt, ha gondolja még be is szállok mellé. Szeretem a délutáni szunyálásokat. A vén csontjaimnak igazán jót tesz, persze nem arra célzok, hogy öreg vagyok. Persze hogy nem, hiszen csak a tegnapi koncert miatt van az egész. Igen, csak is amiatt lehet, hiszen máskor nem szoktam délután aludni… mindig délelőtt tartom meg a sziesztámat, és csak azért jelenek meg estefele, mert addig tart mire felállok a székből. De az is csak azért, mert annyira kényelmes, és marasztaló. Nem pedig, mert öreg vagyok.
Lassan rázom a fejemet, és barátságosan a kapitányom vállára teszem a kezemet. Fura dolgokat beszél, és ez így nem jó. Szegény fiú, mutogat is, valami nagyon durvát használhat.
Ennek csak egy okát ismerem, nem tagadom, egy koncerten és is elszívtam egyet. Jó volt nagyon, fel voltam pörögve, táncoltam, és sok új emberi barátot szereztem. De azért, hogy a kapitányom is? Na jó, tudom, hogy nem csinálja, legalábbis remélem, de egy viccnek tökéletes.
- Fiam, én is voltam fiatal… vagyis még mindig az vagyok. Nem ítélem el, amiért drogozik, de ha lehet, ne használja annyira gyakran. Akad néhány káros hatása is.
Nehezen tudom visszatartani a nevetésemet, néha-néha már fel is horkanok. Majdnem sikerült lenyelnem, de amikor hátraesik, és a jelek szerint, egy igen kényes ponton találja el a „testékszer”, na, akkor kirobban belőlem a nevetés is. De legalább már azt tudom, miért is csinálta. Azt hiszem, tudok adni neki pár tanácsot. Csak előbb kitörlöm a könnyeket a szememből, és kifújom a levegőt. Nem is említem meg neki, hogy Beibei.
- Jahj, elnézést, de elég komikus volt az, amit csinált. Nem kér egy párnát, amire ülhet? Jaj, a gyomrom, ez de jó volt. Nah, tehát nem akar aludni munka közben? Erre tudok egy jó megoldást. Vegyen fel egy nyakörvet, rakjon rá egy kisebb pálcikát, hegyezze ki a végét, és amikor elaludna, és hajtaná a fejét lefele, na akkor az majd megszúrja, és már éber is lesz. De nem vagyok bácsi, fiatal vagyok, látja? – egy gyors felállást akarok produkálni, de helyette csak reccsen a térdem, és hamar vissza is ülők. Csak a szemem sarka remegett a fájdalom miatt, de lenyelem valahogyan. Kohaku szívemnek nem juthat a fülébe, gyengének fog tartani, és biztosan nem akar a feleségem lenni. Akkor pedig hogy lesz majd közös a család? Az én unokáim az ő unokái is lesznek. S a fiának is keresünk majd egy feleséget, természetesen olyat, akinek nem nyitott a lábbelije. Nekem mindegy valójában kit is venne el. De a drágámnak lehet nem. Na, vissza a kapitányhoz. – Látta milyen gyors voltam, maga csak azt észlelte, hogy fel akartam állni, de már ülők is. Kis edzés, fiam, és ilyen gyors lehet majd. – kell valami kenőcs a térdemre, vagy ide kell hívni a negyedik osztagot, mert hogy szerintem a mozgásom rendesen le lett korlátozva. Tolókocsit ide, nem érdekel, ha kiderül, hogy nem vagyok olyan fiatalos, megeszem a pépes kaját is, csak mentsenek ki. Kohaku drágám, gyere és borogasd a térdem!!
Büszkén tolom ki a mellkasomat, igen, az öregnek jó a családja… frászt öreg, fiatal.
- Fiam, akkor ez meg is van beszélve, egy családias ebédre már hivatalos is. Lesz minden finomság, és remélem majd a drága Kohakumat is el tudom csábítani… - a végét már inkább csak magamnak motyogtam. Bár, nem titkolom a szerelmemet, ha kell magamra is, tetoválom a szépséges arcát is. Én Tenzo Bei… Hanbei, szeretem a csodás, erős, és szépséges Kohakut.
Kicsit csalódott vagyok, amiért a kapitánynak van kedvese, de hát akad még pár facér férfi, talán majd pont, a jövendőbeli mostoha fiamat fogom elkapni az egyik unokámnak.
- Értem, hát gratulálok fiam, igazán szerencsés, ahogyan hallottam, a hadnagy egy igazán kedves lány. – hátba veregetném, de attól félek, hogy akkor meg a kezem is tönkremenne, igen, az a koncert rendesen kikészített. – Nem is kell fiam, tarts ki a választott nő mellett. A drága megboldogult feleségem, ha élne, még mindig vele lennék. De sajnos elszólította az idő. De maguk még fiatalok, kívánom, hogy sokáig együtt legyenek. És természetesen az ebédre, a kedves hadnagyot is várom. De csak óvatosan az unokáimmal, szeretnek faggatozni, ha egyedül hagyja velük a hadnagyot, hamar megtudnak magáról mindet... ej a drága feleségem volt ilyen. – és immár pöfékelem a cigimet, és mosolyogva nézem, a kapitány cirkuszba illő mozdulatát. Jópofa na, a szívembe zártam ezt az aranyos srácot.
- Igen-igen, egy koncert, persze felírom. – benyúlok az egyenruhám belsejébe, és a szemüvegemet veszem elő. De felszalad a szemöldököm, amikor látom, hogy hova is kellene írnom. Akkor meg főleg, amikor látom eltűnni a papírhalmokban. Lehet kéne dobni neki egy mentőmellényt, vagy egy úszógumit. Egyre közelebb hajolok az íratok tengeréhez, amikor váratlanul egy kéz tör ki belőle. A szívemhez kapok, és torz grimaszba fordul az arcom.
- Arghhh… a szívem… - s eldőlök mint egy babzsák. Nincs nekem bajom, csak arra várok, hogy közelebb jöjjön, megnézni az állapotomat, és amikor meg megérzem a kezét valahol a testemen, (remélem nem kényes helyen ><) akkor megragadom, és az arcába kiáltok.
- CSAK VICC!!! – és megint csak röhögni kezdek, de már a derekamba is beleállt. Merre van egy hordágy? – Na, ha kérhetném azt a tollat. – megigazítom a szemüvegemet, és egy szabad helyre felfirkantom a dátumot. – És ha most kérhetném, egy kávé lehet jó lenne, utána meg egy sétapálca, vagy valami, amire támaszkodhatok, vagy egy tolókocsit, szánkót, bármit… tudja, a koncert miatt az ízületeim nem a legjobbak. Nehézkes lesz a szobámba jutni. – igazság szerint, Kohakuhoz mennék, bizonyára alig várja, hogy láthasson, de most inkább egy kis pihenésre vágyok, mert fáj a térdem, a hátam, és még sorolhatnám.

Spoiler:

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Pént. Jan. 27, 2012 8:33 am

Jelentkezés! – Nem tegezhetlek. Kedvellek és minden! Annyira nem, megkérjem a kezd, mert az fura lenne és olyan kiakasztó, meg ott tartottam illetlenség lenne! TwT

Úgy bólogatott Beibei bácsira, akár izgatott kisgyerek a legmenőbb rollert reklámozó teleshop hirdetésre. Akarta, szerette, jaj, de nagyon szerette volna tudni, milyen fantasztikusan forradalmi, sose látott és állat padlóztató ötlettel áll elő. Gondolatban már pénztárcájáért nyúlva gubbasztott csillogó szemekkel. Itta minden szavát, mármint nem szó szerint, mert elég vámpíros lett volna, ha elővesz egy szívószálat és Beibei bácsi szájába dugja, aztán elkezdi kiszipolyozni belőle az életet. Nyálszívó elszívóvá változna!°_° Mehetne a fékezhetetlenül gonosz háztartási eszközök osztályára, hogy szájkosarat húzzanak rá, ellássák csíkos rabruhával és megjegyezhetetlenül hosszú sorszámmal. Nem láthatná többet a napfényt, csak ücsörögne cellája végtelenül homályos sarkában, miközben pislogó lámpafényben, vakká válva írna Michi chan-nak szívet fájdító leveleket, mennyire szereti és mennyire hiányzik neki. Kiábrándítóan elrettentően hangzott. Nem akar robotgépek, kávéfőzők, mikrohullámú sütők között ücsörögni. Ki ad rá garanciát nem tesznek vele, valami csúnyát és fájdalmasat?T-T Ha választhat, inkább a fakanál és porelán étkészlet mellé költözne be. Vagy, lehet a műanyag villákat kéne választania?O.o Bonyolult, roppant bonyolult kérdéskör, főleg, ha nyakörvet kap.° __° Beibei bácsi burkolt utalásából arra következtet, néha sétáltassa meg magát, pisiljen le pár bokrot és ugasson meg útjába kerülő tisztet. Érdekes!O.O Eszébe nem jutott volna hasonló ötlet. Bár, várjunk csak! Nem öngyalogoltatásról beszélnek, hanem szúrja magát nyakon egy ceruzával?!°0° Beibei bácsi ijesztően elképesztő…en okos!*w*
-ÉRTEM!*w* Teszek egy kísérletet a kutyagolásra, mármint kutyaörves nyakagolt szúronyozásra…hajamhogyam, nem az, hanem…erre!- Vigyorodott el tettre készen felcsillanó szemekkel. Átjárta az elszánt próbálkozás szele, meg a színtisztán Ariel-el vakító fehérré mosott csodálaté is. – Ahazta pahazta!*o* –
Tátotta el száját, hogy rajongói lelkesedéssel meredhessen Beibei bácsi mutatványára. Tényleg, de tényleg nem vett észre semmit, csak hallotta: reccs meg ropp, aztán az idős férfi ugyanúgy ült, mint eddig! Nagyon komolyságosan gyors trükk lehetett! Alig várta megőszüljön, aztán hasonlóan gyors lehessen és suhanhasson meg mindenki kapkodhassa utána elképedve fejét. Annyira büszkeségesen nyugdíjas szuperhős lehetne, ha fortír törölközője libbenését se vennék észre.*w* Imádta ezt a jövőképet! Legszívesebben időgépet kérve repült volna oda, de nem találták még fel, vagy feltalálták, csak nem tudott róla, vagy rossz helyen kereste, de az biztos nem futott még időgépbe. Annál inkább hörgő görcsöt kiváltó adatocskába. Alig csendült fel fülében a Beibei bácsi mondotta varázsszó, máris füstöt félre nyelve terült el a földön. Utolsókat rúgva hörgött Darth Vader-ként egyetlen gyermeke, Lüke után, hogy elmondhassa, liliomtiprásból született fia, hiszen, ha a gyerkőc felnőtt, akkor durván korán hozhatta össze.
-Koha…ha-ha-ha…ku?O-O Ahazaha, Kohaku, aki haku-deeldádáz, ha te nem az eszel az ő fenségesen istenien azazaz…ételéből?O-O Mióta-merre-meddig-miért-hogy-a-találkoztak-a-hol? Vhoa!*0*-
Pislogott gúzsba csavarodva elképesztően megterhelő magyarázásában. Alig, de alig bírta egymáshoz csúsztatni az adatokat Beibei bácsi meg Kohaku boldog együttes éldegélésben ütlegelik sodrófával a fiatalokat.O-O Nagyon idilli és szép jövőkép, csak olyan meglepő, bár korban ott voltak egymásnak, szóval jobban képzelegve, egész aranyosan festettek egymás mellett.*w* Kit érdekelnek az áldozatok, ha ők boldogok?*w* Drukkolt Beibei bácsinak sikerüljön a hódítás és elnyerje, de nem szerencsekeréken kipörgetve szíve szerelmét, mármint szerelme szívét. Persze azt se szó szerint, mert nem a vadász, akit megbízott a gonosz boszorka és hol is tartottak a beszélgetésben? Oh, már tudja! Ott, hogy Beibei bácsi kidől a mellkasát fogva! A MICSODA?!O__O Azt se tudta hova, merre, meddig legyen a sakk-mattot adó sokkolódástól! Megölte Beibei bácsit! Jesszusom! Mit tett! Bűnöző! Szörnyűséges bűnöző, aki áratatlan és kedves időseket tesz el láb alól! Te szentséges lila tehén mentőakció! Most, mihez kezdjen?!O_O Egyik sokkból a másikba esni! Ez már neki is trafószorongatóan villanypóznamászós fényposta küldés!
-Hajajaaaaaaaaaajaj vaaaaaaaaan! Bei-baj-Bei…bajbeiban bagyunk!- Szorította arcát sikoly festmény hídja előtt álldogálva, égnek meredő hajszálakkal. Azt se tudta melyik világtájra szaladjon újra élesztő kövekért, vagy ékkő szilánkokat gyűjtsön, csak azt kapirgálta ez így nem volt jó. Ide-oda forgolódva körözött tekintetével az ajtó, hősi halott, asztala, ablaka, egérfogók, lassan csikké égő cigije és a plafon között. Kezdett vészesen elszédülni. Kész űrhajós kiképzés volt, amikor behajítják a centribe. Ő meg csak forog, forog, aztán totálisan beforog és a végén habzó szájjal elvágódik! Szerencsére idáig nem jutott el, de úgy beszédült már képzelődött, mert Beibei bácsi élettelen teste megmozdult, beszélni kezdett, sőt nevetve ült fel és nyúlt kezéhez. Azt hitte itt a vég. Kivillantja feketére festett fogait, bejárja a szobát az ementáli sajt szaga és békés nyálcsorgatással elfogyasztja az agyát! Félt, rettegett, legszívesebben sikítva menekült volna be a sarokban pihenő pálmafa árnyékába, de támadója nem ette meg, de nem ám! Felírt valamit karjára! Biztosan a megszálló idézet, ami majd felszívódik bőrébe és attól fog átváltozni.
-BEIBEI BÁCSIBÓL FIRKÁLÓ ZOMBI LETT!-°0°
Vált szellemeket megidézően hófehérré arca és dőlt el hullámzó mozgással. Kész! Vége volt! Nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Készült a megalázó élőhalott létre, ami ha jobban belegondol, miben tért el a mostanitól? Lehet, immúnis lenne a zombiságra?O.o Könnyen megtörténhet, mert nem érez semmit és Beibei bácsi se változott gonosszá. Ugyanolyan kedves, mint eddig. Akkor jó!*w* Kapásból köddé válva szállt el minden félelme és újult lelkesedéssel kanalazta fel magát.
-Persze, hogy persze, hogy persze!*w*- Pattant fel, boldogan, hogy az egyik iratkupacon keresztülesve fejelhesse be a létfenntartó saroknak kikiáltott asztalkát. Ezen pihent minden fekete italok legnemesebb hadosztálya! Az összes létező márkában, ízesítésben, mennyiségben illatozott egész létét mentő kávéültetvénye. Kész földesúrnak érezte magát, amikor zacskóban szimatolva sóhajtozott, ami kicsikét úgy festett kívülről állóként, mintha kávét szipózna?O-O
-Nem a kor miatt…én nem azért, mert piszkálódok, ilyen neveletlen kölyökként, csak…Beibei bácsi, így fáradt meg szét akar esni és zombi, de az nem baj, mert…mert nem! És, mit is? Jaj, azt akartam, amit eredetileg, hogy milyen pontosan ez az interaktívan mozgolódós koncert? Hova jár, így kikapcsolódni Beibei bácsi?-
Kutakodott kisebb csörömpöléssel tiszta bögre után, de esküszik nem tört el semmit, csak úgy hallatszott.T-T Minden egyben maradt és sikerült találni Beibei bácsinak egy nyuszikás poharat, amit majd nem a fejére ejtett, de nem tette, szóval nem kell aggódni. Megoldotta, másodszor ne ölje meg!*w*
-Bohabot…-Vakarta meg kobakját, miközben arra lett figyelmes, valamilyen elképesztő rejtély módján másik cigit szív. Ezek a szálak alattomos módon váltogatják egymást!O-O Önálló életet élve támadnak rá és még meglepődnek, amikor meséli nem az ő hibája, követik mindenhová. Nem tud tőlük szabadulni!T-T
-Gondolom, hogy megoldható, mert hát én a kapitány, aki így felügyel, csak teljesítik, ha egy botot kér, hogy legyen. Megoldjuk, Beibei bácsi.*w* Lesz rajta menő lángnyelv, meg-meg-meg…milyet szeretne, Beibei bácsi?*w*-

Tárgy: Re: KAPITÁNYI IRODA Csüt. Feb. 16, 2012 7:14 am

Jelentkezés – Boldog vagyok, hogy kedvelsz, de ki beszél itt házasságról? O.o Az nálam már tökéletes pedofilia lenne.

Régen éreztem ezt, amikor figyel rám valaki, és minden szavamat megjegyzi. Ej, a mai fiatalság néha nem hallgat az öregekre, de nem adom fel, tanítom a fiatalságot, hogyan kell túlélni, és a legfontosabb, hogyan kell élni. Nem nehéz, ne dobjuk el az álmainkat, legyünk azokkal, akiket szeretünk, ne féljünk megmondani, amit gondolunk, éljünk a mának. Persze az se haszontalan, ha időben eltudjuk kerülni azokat a pengéket, amik arra irányulnak, hogy embert faragjanak belőlünk, úgy, hogy közben a fejünk bánja. Most is „remek” tanáccsal szolgáltam a kapitányomnak, aki néha nehezen tudja kifejezni magát. Sebaj, remélem a kedvese kicsit határozottabb.
- Talán hasznos lesz, de… egy dologra figyeljen, ha az utcára megy, szerintem vegye le. Akadhatnak, akik furának gondolnák, hogy miért is mászkál egy olyasmivel a nyakában. Lehet, arra következtetnének, hogy szado-mazot játszanak a kedves hadnaggyal. – a látvány, és a gondolatok is elég abszurdak, de azért valahol vicces is egy kicsit, legalábbis lehet, nevetnék azon, ha valaki ezt feltételezné.
Következett a hihetetlenül gyors, merész, és lebilincselő mutatványom, amit nem tapsvihar, hanem csak egy reccsenés kísért. Erről ennyit, annyira fürge nem vagyok másnaposan, mint egyébként, sebaj, talán sikerül majd valahogyan eljutnom a biztonságot jelentő szobámba, ahol már talán vár rám valami, amivel rendberakóm az izületeimet. S ahogy elnézem, szegény kapitányom is kezdi a haláltusát, hát nem tudom mi volt az, ami ennyire sokkolóan hatot rá, de nem szeretnék a helyében lenni. Aha, csak megtudtam végül, nem értem ezt a nagy meglepődést, hiszen igazán „szelíd” a drága Kohakum, alig kínálta meg szerény személyemet is a sodrófával, azt a fogamat meg már rég kiakartam húzatni.
- Igen az a Kohaku. Ááá, nem okoz maradandó és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. De igen, nagyon is finomat tud főzni a szépséges Kohaku. Hát, már egy ideje kerülgetem, és véletlenül találkoztam vele, követtem az étel illatát, és így akadtam rá, olyan csodás volt, szép arc, jaj, minden jó benne. – kicsit talán elragadtattam magamat, inkább arra figyelek, hogy játsszam az élettelen testet. Ami elég nehezen megy, tekintve, hogy szegény Nobu rendesen berezelt. A szám belsejét kell harapdálnom, mert érzem, kifog törni belőlem a nevetés, a hangos nevetés, ami elfelejteti azt is, hogy egy darabig itt fogok menni, beállt derékkal. Jó, elég volt a bohóckodásból. Ismét élek, már csak az kéne, hogy kiabáljam: Életre kelt!!! De ezt kihagyom, inkább felfirkantom a dátumot Nobu karjára, aki jelenleg egy ZS kategóriás horror film szereplőjének is elmehetne. Ezzel is megvolnék, most jöhet a kávé.
Csodálatos azért a tájékozódó képessége a kapitányomnak, hogy ebben az irathalmazban megtalál mindent, amit keres, most például a kávét. Hm… lehet ezért ilyen, ahogy elnézem, érdekes viszonyban van a kávéval. Bár… akkor nem kéne aludnia, hanem pörögnie… na mindegy, inkább felelek a kérdésére.
- Háááát… elég nagy, Metál a neve, tudja, ez elég kemény zene, és az emberekhez járok. Ugrálunk, néha lerúgjuk a másikat, elég fárasztó tud lenni, de megéri. A szabadság, amit akkor érzünk, amikor az a zene eléri a fülünket, elég felszabadító érzés. Csak utána a mozgásom… hát olyan mint egy vénembernek, és még másnapos is vagyok utána. – hm, öreg, pont én mondom, amikor ha jól tudom, az egyik, ha nem a legöregebb halálisten vagyok, de nem is vagyok öreg, nem érzem magam annak, csak ilyenkor, de ezzel lehet más is így.
Nézem a „csészémet” hát, nem tudom, ilyenből még nem ittam, és nem nézem nyuszi mániásnak Nobut, de mindig érhet meglepetés.
- Nagyon megköszönném azt a botot, és egy kis támogatást, hogy fel is tudjak állni majd. A bot pedig legyen… hm, fekete, a végén lángok, és a „markolata” pedig legyen egy ezüst koponya, már ha lehet ilyen kívánságom?