Név: Yoshizawa Kodama
Kaszt: 8. Espada
Kor: 158 (23- nak tűnök)
Nem: Férfi
Felszerelések: Zanpakuto
Születési dátum: december 25.
Kinézet: 183 cm magas vagyok, és vékony testalkatú. Rövid, barnás feket hajam van, valamint kék szemem. Az arcomon egy piros festés, valamint jobb szemem körül a maszkom található. Egy lyuk van a mellkasomon, s Espada egyenruhát viselek. A 8- as szám a mellkasom közepén fekszik.
Zanpakuto neve: Ao Okami (Kék Farkas)
Zanpakuto fajtája: tűz
Parancsszó: Kamu nodo! Ao Okami! ( Harapd el a torkát! Kék Farkas! )
Ressurection: Amint kimondom a parancsszót, maszkom egy farkas fejéhez hasonlóvá válik, s szemem kéken kezd világítani. Testemre egy csontpáncél húzódik rá, ám gyorsaságom nem veszít az eredetiből. Az egyik karomrból áll ki a zanpakutom, ami kék tűzben kezd égni.

Előtörténet:

Ember:
Egy elég szegény családba születtem, de rengeteg testvérem volt. Szám szerint hat. Én voltam a legkisebb mind közül, de korán bebizonyosodott, hogy a legéletrevalóbb is egyben. Minden napi élelmünk elég kevésnek bizonyult, ez miatt öt éves koromban a nővérem éhen halt. Ezt nagyon sajnáltam, mert őt szerettem az egész famíliámban a legjobban, ő értett meg. Megvédett, ha mások belém kötöttek, néha még az élelme felét is megosztotta velem. Egy időre magamba fordultam, nem nyíltam meg senki előtt, csak éltem a jelentéktelen életemet. Ekkor találkoztam egy fiúval, aki megértette velem, nem szabad egy tragédia miatt leragadni, tovább kell lépni a dolgokon. Azt hiszem őt nevezhettem a legjobb barátomnak a történtek után, mindig vele töltöttem a szabad időmet. Rengeteget játszottunk együtt, és a szüleim is nagyon kedvelték. Tizenegy éves koromra már két testvérem úgymond kirepült a családi fészekből, így már csak hárman éltünk a szüleim házában. Anyám, és apám már nem voltak fiatalok, ezért nem tudtak intenzíven dolgozni, szerencsére a két felnőtt fivérem segítette az anyagiakat, még ha nem is a legtöbbet tudták nyújtani, de már volt mit enni. A barátom édesapját sikeres katonának tartották a hadseregben, s egy szép tavaszi napon elhatározta, megtanít minket katanával harcolni. Tizennégy évesek voltunk, energiával teli, izgalomtól fűtött tinédzserek. Természetesen elvállaltuk a megtisztelő ajánlatot, majd hozzá is láttunk a megfeszítő gyakorlásoknak. A versenyszellem nem hiányzott belőlünk, természetesen jobbak akartunk lenni a másiknál, ám ez volt az egyetlen dolog, amit nem osztottunk meg egymással. Rengeteg időnket töltöttük edzséssel, szinte egész nap csak azt csináltuk. Hiába harcoltunk tele erővel, egyikünk sem tudta sosem legyőzni a másikat. Egy napon a barátom apja csatába vonult. Valamiért úgy ment el, mintha tudná, már sosem tér vissza élve. Ezért tanúja voltam annak a szomorú pillanatnak, amikor utolsó búcsúját vette, egyetlen, szeretett fiától. Nem volt könnyű, és én sem bírtam megállni sírás nélkül. Sajnos megtörtént, amire a férfi számított. Nem tért vissza élve a harcból. A barátom nagyon elszomorodott, s mint ahogy régen ő nekem, most én segítettem neki átvészelni, ezt a korszakot. Sajnos nekem nem ment olyan jól, úgy is mondhatnám, megbuktam ezen a vizsgán. Elveszítettem a legjobb barátomat. Elértem a felnőtt kort, majd én is beálltam a hadseregbe. Tizennyolc éves korban már a csatatéren lenni, nem éppen a legkellemesebb dolog. Szerencsére volt egy kevés gyakorlatom, ezért nem haltam meg. Ahogy telt az idő, lassan előléptettek, a végén már hadnagyi rangban vezettem az embereimet. Egy hatalmas harcba vonultam huszonhárom évesen, ami nagyon sokáig elhúzódott. Pontosan két hónapja voltunk a csatamezőn, amikor az ellenség rajtunk ütött, s én is életemet vesztettem.

Hollow:
A lelkem a földön maradt, és elég sok ideig kószáltam elveszetten. Mivel a lelkemre egy Shinigami sem lelt rá, ezért nem tudtam Soul Societybe kerülni. Egy nap viszont rám talált egy Hollow, aki felfalta a lelkem, így én is Hollowwá váltam. Hueco Mundo- ban ébredtem fel, és egy farkas alakú szörny lett belőlem. Először saját magamtól rémültem meg, de aztán rájöttem, nem is olyan rossz, hogy megnőtt az erőm. A földre jártam, ahol emberi lelkeket faltam föl, és több évtizeden keresztül így erősítettem magamat. Mindig visszavonultam, ha egy nálam erősebb Shinigami akart rám támadni. Gyáva egy módszere a futás, a túlélésnek, ám én mindig az ésszerűbb utat választottam, ahelyett, hogy hősködtem volna. Egy napon találkoztam a barátom apjával, aki Shinigami lett. Elkezdtem vele harcolni, s mivel már elég erős voltam egy ostoba Hollowhoz képest, ezért sikerült legyőznöm, majd felfaltam a lelkét. Erőm hatalmasra növekedett, de ekkor érkezett még egy Shinigami, ki nem más volt, mint a hajdani legjobb barátom. Ő sokkal erősebbnek bizonyult, ám nem tudott rajtam kifogni, mert az apja lelke miatt hatalmas erőre tettem szert. Így nem maradt más választásom, őt is el kellett pusztítanom, hogy végre szerencsésen végződjön a napom. Kicsit sajnáltam, amit tettem, de azon a múltbéli napon ő dobta el a barátságunkat, akár egy követ. Nem sokkal később Arrancarrá alakultam.

Espada:
A majdnem végleges formámban már emberi alakot nyertem, s szinte úgy néztem ki, mint régen, ám a maszkom még mindig fedte arcom háromnegyed részét. Rengeteget harcoltam más fajom béli személyekkel, mivel nem igazán kedveltek engem. Én ugyanis az a fajta Arrancar voltam, aki nem teljesen őrült, s rosszindulatú a társaival szemben. A helyi kemény legények ezt nem éppen díjazták, ezért sokszor megpróbáltak megölni. Hála a képességeimnek, ez nem nagyon sikerült nekik. Egy napon, mikor már nagyon megerősödtem, maga az akkori 8. Espada kötött belém.
- Nem akarok veled harcolni, mivel semmi okom nincs rá.- mondtam neki, aztán hátat fordítottam. Ő ezt nem igazán díjazta, aztán így szólt:
- Nekem te ne fordíts hátat, te jelentéktelen kis takony!
Nekem rontott a pengéjével, de én fordulásból kivédtem, és elkezdődött a harc. Az elején csak szimpla katana viadal volt, de amikor mind a ketten láttuk, a dolgok kezdenek eldurvulni, akkor nem láttunk más esélyt. Át kellett alakulnunk. Először ő tette meg, s azt várta, nagyon meg fogok lepődni.
- Hát van egy számodra rossz hírem... Nekem is van egy meglepetésem.- szólaltam meg, csöndes, félelmetes hangon, aztán kihúztam a tokjából a Zanpakutom, és ezt mondtam:
- Kamu nodo! Ao Okami!
Ezt követően átalakultam a végső formámba. Szemem kéken világított, mint egy démoné a sötét éjszakában. Így hatalmas erőre tettünk szert mind a ketten, de eleinte még elnyomott voltam a harcban. Ő elég lassúnak bizonyult, szinte alig gondolkozott, csak arra ment, hogy elpusztítson. Őrült módjára kezdett rám csapdosni, én pedig úgy tettem, mintha nem tudnám védeni a támapásokat, szóval hátráltam. Ekkor ő az utolsó csapást akarta rám mérni, s a magasba emelte a fegyverét. Ekkor óriási sebességel átszúrtam a mellkasát, majd mögé kerültem, és kettécsaptam a volt 8. Espadat. Így átvettem a helyét. Én örültem neki, mikor megtudtam, hogy Aizen- sama lett Hueco Mundo vezetője, hiszen okos, és messze elhalad ereje a többiekéhez képest. A terveibe még nem avatott bele, denagyon kíváncsi vagyok, mi jár a fejében. Most 8. Espadaként élem az életemet Hueco Mundoban.

Képesség:

Kjutai Cero:

Ezt a fajta Cerot Yoshizawa Kodama a 8. Espada fejlesztette ki. A képesség annyit foglal magába, hogy a két tenyerét egymás mellé rakva egy nagy energiagömböt formál, ami sötétkék színű. Amint elére a megfelelő méretet, s erősséget, elindul a levegőbe meglehetősen nagy gyorsasággal. A gömb mozgását Kodama irányítja, amíg kezeit ökölbe nem szorítja. Ha ez megtörténik a gömbből kisebb sugarak, Cerok szállnak ki, egyszerre több is. A gömb egy idő után elfogy, s ekkor már nem lövel ki több Cerot.

Köszönöm!!