|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Abarai Renji Globális moderátor
Hozzászólások száma : 394 Age : 41 Tartózkodási hely : Pont ott! Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 40
| Tárgy: Re: Nagy aréna Szomb. Jan. 17, 2009 4:50 am | |
| Az öreg láthatóan sürgős nevelési lázat kapott attól, ahogy viselkedtem és már vártam is mikor fog büntetést akasztani a nyakamra. Viszont a diszkrécióját ismerve ezt inkább négyszemközt az egész cécó után fogja megtenni. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy keresztre feszít vérben forgó szemekkel, közben pedig latinul hablatyolna vagy átkokat kántálna. Persze ilyesmit még sosem hallottam róla, de azért megnéztem volna, hogy milyen is az, amikor Tsubasa Kaori mérges lesz. -Halihó! Itt vagy?-vigyorogtam kajánul. Láthatóan fejben, nem tartózkodott a közelben Koshirou, ezért nagylelkűségem jeléül, úgy gondoltam hamar észhez térítem. Egy gyors hajlást produkáltam és eltűntem a shunpo-mat használva. A vizsgázó orra előtt pár centivel jelentem meg, de ütés vagy vágás helyett, csak megböktem a fejét mutatóujjammal. -Ébresztő, szépfiú! Nehogy már két perc alatt kifektesselek. Kapard össze magad, de nagyon gyorsan vagy kénytelen leszek megütni a pofikádat!-a mondókám után direkt nem távolodtam el. Kíváncsi voltam hogyan fog erre reagálni, amiből le is tudok vonni egy kezdetleges következtetést, hogy mennyire könnyen lehet kihozni a sodrából és mennyire elszántan szeretne győzni. "Remélem hamar érezni fogom, hogy ki akar csinálni, mert ha nem oltári bajban lesz! Valami egyenlőre zavarja a koncentrálásban." |
| | | Koshirou Owando Akadémista
Hozzászólások száma : 71 Registration date : 2008. Oct. 05. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (5500/10000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Vas. Jan. 18, 2009 9:38 am | |
| ...újra mozgást látok, hirtelen változást valahol előttem. Szívem egyből nagyot dobban, de tekintetem hiába kapom oda, ahogy egy szívdobbanással ezelőtt a vállamon, most előttem sincs semmi. Zavarodottan emelem a tekintetem a bírákra, de csak meglepettséget és... és... és somolyognak? Zavartnak érzem magam, hirtelen felmerül bennem, hogy talán túlságosan kifárasztott a shikai megidézése és azért ilyen kusza a fejem... dehát már az első pár harc után nem okozott fáradságot az, hogy elő tudjam hívni Minoru második szintű alakját. Renjit nem látom még a küzdőtéren, de valahogy minden olyan lassúnak tűnik. Megint lehunyom a szemem, hogy egy mély levegőt vegyek és megpróbáljam kitisztítani a fejem, bármi folyik is itt körülöttem, mikor hirtelen légmozgást érzek az arcomban, majd egy ujj böki meg a homlokom. Riadtan rándulok össze, szemem tágra nyílik a meglepettségtől. Renji ott áll előttem, teljes valójában -"a harc már meg is kezdődött??!"- és rám vigyorog. Talán ha nem lennék ennyire zaklatott állapotban, akkor minden különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül próbálnám meg fejbekólintani kardom lapjával. Najó, talán nem menne, de azért szórakoztat a gondolat. De így természetesen abban a pillanatban, ahogy felfogom, hogy ott áll előttem már lököm is hátra magam, meg persze fel a levegőbe, hogy nagyjából tíz méterrel hátrébb érjek csak földre. Miközben a levegőben Minorut hüvelyébe csúsztatom újra eszembe jut ami az imént történt, ahogy előttem termett, de nem tett semmit. Bosszant. "Pimasz." Villan be a gondolat, dölyfösségem jeleként. Majd: "Ügyes." Így ha mindez sikerült, akkor mire földre érek Minoru a hüvelyében pihen már, én pedig gyorsan végiggondolok két, általam különösen kedvelt kidoushut. A földön is ezeket használtam, akkor bevált. Most remélem, hogy még azzal is megzavarom egy kicsit Renjit, hogy Minorut eltettem, ezzel is helyzeti előnyhöz jutva...
A hozzászólást Koshirou Owando összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 19, 2009 5:15 am-kor. |
| | | Abarai Renji Globális moderátor
Hozzászólások száma : 394 Age : 41 Tartózkodási hely : Pont ott! Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 40
| Tárgy: Re: Nagy aréna Hétf. Jan. 19, 2009 1:08 am | |
| A hátrálása némi csalódást váltott ki bennem, valami visszavágóra készültem fel a kötözködésemért cserébe, nem hiába fogtam másik kezemmel Zabimaru markolatát. -Yare, yare...most hatalmasat csalódtam. Eliszkolni és még csak ajándékot se hagyni. Biztos shinigami szeretnél lenni?-vakarásztam a fejemet, mintha lenézném, amiért ezt a lépést választotta. "Miért teszi el...Óóh, na most leszek bajban. Elviekben nem lehet elég erős a kidou-ja, hiszen csak tanuló. Azért nem kéne a falnak rohannom. Húzzuk egy kicsit az időt!" A tervem kész volt már csak annyi hiányzott, hogy ne hadjak időt egy démonmágia varázslatának kimondásához. Újra eleresztettem egy széles vigyort, aztán lendületből futni kezdtem felé, de félúton átváltottam shunpo-ra. A háta mögött szerettem volna felbukkanni és még egy kicsit cukkolni mint például azzal, hogy megkocogtatom a vállát Zabimaru markolatával és eleresztem 'Nagy felelőtlenség teljesen sebezhetővé válni, még ha épp kidou-t készülsz használni is.' vagy valami hasonlót. Reméltem erre már nem csak futással válaszolna. "Meglátjuk mit fog reagálni a tökmag! Egyenlőre leköti a varázslat mormolása. Jó lenne még azelőtt elcsípni, hogy a mondóka végére ér." Egészen addig akartam játszadozni vele, amíg nem adja határozottan a tudomásomra, hogy nem fakarddal hadonászunk az óvodában. Tőlem amúgy sem várhatott el gyerekes csivitelést, bár régebben már leszedtem volna a fejét és nem szórakoznék itt ilyen marhaságokkal. |
| | | Koshirou Owando Akadémista
Hozzászólások száma : 71 Registration date : 2008. Oct. 05. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (5500/10000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Hétf. Jan. 19, 2009 5:13 am | |
| Talán ha pillanatokkal ezelőtt még nem egész máshol lettem volna fejben, akkor teljes valómban állhattam volna bosszút ezekért a vért kívánó sértésekért. Renji most rendesen a becsületembe gázolt és őszintén szólva nem akartam adósa maradni. Csupán két pillanat kéne, hogy meg tudjam kezdeni a tervezett stratégiát, amit eddig gondolatban felkészítettem. De úgy tűnik, hogy a kapitány nem akar hanyagolni. Arcomon halovány mosoly rejlik fel, mikor híres Zabimarujával a kezében futni kezd felém. "Ez így édeskevés lesz ellenem...". De arcomról lelohad a félvigyor, mikor shunpora vált. Fenébe! Én magam diák lévén még nem tudom tökéletesen használni a villámtáncot, de arra, amit most tervezek az én szintem is elég. Az energiát tizedmásodpercek alatt lábamba, illetve talpam alá gyűjtöm, így remélem, hogy mire Renji megjelenik én már nem leszek ott, ahová ő számít. Nem előre, a magasba lököm magam, hogy jó 10 méterrel feljebb jelenjek meg legközelebb. Magamban szitkozódom: csak egy nyugodt pillanat kéne, egyetlen másodperc, hogy a Hadou 50-t aktivizálni tudjam. Ha ez a pillanat ott fent meglesz, akkor elértem a célomat. - Rei no kuron - mondom ki, ha nem is kiabálva, de azért fennhangon. Avagy léleklón technika, az egyik általam legkedveltebb hadou. Ha sikerül, máris szétválik a lélekenergiám. Nem feleződik, nem szükséges, hogy a léleklón annyira erős legyen. Egy gyengébb másolat lesz, de remélem, hogy a célra az is teljesen meg fog felelni. A fejemben máris ott a következő trükk: Meimei Kamen. De ezzel még várni kell. Egyelőre ha a klón elkészítése sikerült és Renji meg nem zavart, akkor látnom kell azt, hogy mi a reakciója. Őszintén szólva nem szoktam ilyen pokoli gyors küzdőtárshoz. Persze akadémista társaimmal vívtunk jópárszor, de nem volt köztünk akkora szintkülönbség, mint most köztem és a kapitány között. Mármint érezhető különbség. Így attól tartok, nekem kell még egy pár megmozdulás, hogy rá tudjak hangolódni az ő harcának rit musára. Ha egyáltalán sikerülhet ez nekem. Mert ha így folytatjuk, akkor attól tartok gondban leszek... |
| | | Abarai Renji Globális moderátor
Hozzászólások száma : 394 Age : 41 Tartózkodási hely : Pont ott! Registration date : 2008. Sep. 06. Hírnév : 40
| Tárgy: Re: Nagy aréna Pént. Jan. 23, 2009 2:00 am | |
| Úgy festett nyert ügyem van, már épp emeltem Zabimaru-t a vállához, hogy üdvözöljem, de addigra sikerült kereket oldania. Egyértelmű volt számomra, nem elég gyors, hogy kellő távol kerüljön tőlem a talajon, ezért egy kisebb szünet után felfelé kaptam a fejem. Miután meglátom a levegőben vigyorral könyvelem el, "Ezt ügyesen csináltad! Mégsem viseled jól, ha szórakoznak veled. Végre valami!" Az örömöm sem tartott sokáig, hagytam elegendő időt egy kidou használatához, mégis meglepett a kialakult helyzet. Egyszerre két Koshirou-val találtam szemben magam. Sejtettem, hogy nem ez lesz a támadása végállomása így rögtön löktem is el magam a talajtól. Megint a gyorsaságomra szándékoztam építkezni, hiszen érzékelhető volt melyikük a gyengébb, ráadásul nem is kicsivel. Emiatt a másolatra csak kezdetben fektettem nagy hangsúlyt. Szándékosan felé vettem a földet elhagyva az irányzékot. Körülbelül félúton azonban a másikján lévő remélhetőleg eredeti verzióhoz fordultam. -Túl egyértelmű melyikőtök az igazi!- löktem magam előre és toltam ezzel egyidejűleg előre Zabimaru-t. A célom, hason szúrni a tanoncot és reménykedni, hogy időben vissza tudom fogni magam és apró karcolásra minősíteni a támadásomat. Kíváncsi voltam erre miként fog reagálni, mert láthatóan el volt foglalva. "Remélem végre kibújik a szög a zsákjából! Nagyon érdekelne milyen démonmágiára fordít ekkora figyelmet..." |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Csüt. Ápr. 05, 2012 6:44 am | |
| [Különleges látogató]
*Madarak csicsergése keltett fel a hosszasan tartó alvásomból. Örökké valóságnak tűn a kelés, s meglehetősen nehéznek. Nehéz ebben a világban lenni ily' erőtlennek tűnő testtel. Még mindig nem fogadtam el a tényt, de a gondolatot sem, hogy elvesztettem a lélekenergiám. Rendezetlen külsőm olyannyira árulkodik a lelki megviseltetésemről..Baj, baj után ér. Már azt sem tudom lassan, hogy ki is vagyok valójában. Ryuuji-sama halála óta Ritsu is mintha kissé megváltozott volna. Nem látom a húgom vidámságát, nem látom a lelki jelenlétét sem. Sajnálom őt, s tudom azt is, hogy neki most milyen rossz lehet. Voltam én is hasonló helyzetben valamikor, valamikor nagyon régen. Azóta megtaláltam már a helyem, de ez a mostani időszak,,nagyon nehéz. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe az űr, amit a babám elvesztése okozott. Ennek tetejébe Keisuke is hiányzik, valamint meghalt az a személy, aki gondozott. Elvesztettem a lélekenergiám, s lassan a húgom sem lesz velem. Komoran bámulok magam elé, egy kopogást hallok a szobám ajtaján át.* - Ai-sama...emlékeztetni szeretném önt annak a shinigami kisasszonynak a születés napjára. *Egy szolga hangja szólal meg az ajtó mögül, melyre én nagyot sóhajtva felkelek. Való igaz, még én kértem őt, hogy emlékeztessen erre a napra; s milyen ironikus, hogy mióta szabadságoltak egy kicsit, teljesen kiment a fejemből. Habár gondatlannak nem vagyok nevezhető, mert felkészültem. Csak a kérdés az, hogy ezt a lépést ugyan hogyan tegyem meg? Hogyan menjek ő hozzá? Szánom önön magam, hogy ennyire meggyengültem. S ilyen meggyengült állapotban egy olyan személyt kell felkeresnem, aki meglehetősen távol áll tőlem. Ám volt időm mélyen magamba nézni, s felfedeztem valami egészen különlegeset. Még ha lehet nem is leszünk jobb kapcsolatban, akkor is volna valami, amit el kell mondanom Kotominak. Így hát lassan kikelek az ágyamból, s magamra veszek egy köntöst.* - Készítsétek elő a kíséretemet. *Adom ki parancsba az őrségem felállítását. Mióta van ez a helyzet, jobbjára nem mehetek el itthonról kíséret nélkül. Nem félek, vagyok már elég képzett zanjutsuból ahhoz, hogy megvédjem magam, csak hogy egy ideje nem érzem magam biztonságban. Nem vagyok biztos saját magamban, s tudom is, hogy miért..bizonytalanság ragadott el. Tisztában vagyok a Gotei Juusantai szabályaival, valamint a 46- ok kérelmével is. Türelmi időt kaptam, azonban ez az idő roppantul véges. Ha nem tudom visszanyerni a lélekerőm, könnyen lehet, hogy elveszik tőlem a rangomat. Többé nem lesz társam sem Mei, Shizuka..sem Anao és a többi shinigami. Visszavonultan élni egy birtokon, és várni, hogy megöregedjek? Többé nem tudnék mások szemébe sem nézni. A kötelességeim nekem az életem, s ezzel kell megbirkóznom. Vissza akarom szerezni, csak még nem tudom hogyan tegyem. Így hát e napra emlékeztetve, úgy érzem itt az idő, hogy megváljak valamitől. Beszélnem kell Kotomival. Suwun taichounak küldök egy pokollepkét - az egyik szolgáló által -, amelyben megkérem, hogy bizalmasan kezelje az ügyem. Kikérem magamnak néhány órára a hadnagyát egy személyes elbeszélgetésre. Természetesen előre közlöm, hogy a hadnagy ne tudjon arról pontosan, hogy miért is küldik ki a shinigami akadémia nagy arénájába. Mikor pedig szabadjára engedem az állatot, én magam máris készülődni kezdek. Egy fehér yukata fölé illesztem a kapitányi haorimat - habár nem tudom, hogy hordanom kellene-e -. Csak ketten kísérnek el a kaputól, egészen az Akadémiáig, de ott az ajtóban megállnak. Nem siettünk, így amikor belépek az ominózus méretű épületbe, már messziről megpillantom őt. Nagyot sóhajtok, s majd felé kezdek sétálni. Sétálni, pedig nem rég még shunpoztam. Összehúzom szemeimet némelyest, eme felfedezésre, s majd megszólítom a lányt.* - Örülök, hogy Suwun-taichou megengedte, hogy eljöjj munka idő alatt. *Kimért hangon szólalok fel, bizonyára nem számított arra, hogy majd én jelenek meg ebben a teremben. Bár önmagában maga a szervezkedés is szokatlan, hogy egy ilyen helyre szerveztem a találkozónkat. Nem volt különösebb oka, csupán különleges, és csendes helyet akartam ennek a beszélgetésnek.* - Beszélnünk kell Sakai-san. *Komolyan pillantok szemeibe, de legalább olyan furcsa fénnyel, hogy felkeltsem a figyelmét. Szó, mi szó..nem kedveltem soha Kotomi közvetlen stílusát egy bizonyos okból kifolyólag..de valahogy pár napja elvesztettem ezt a fajta ellenszenvemet. Egy korrekt beszélgetést akarok a lánnyal lefolytatni, hogy elmondjak neki egy s mást. Okkal teszem ezt, idővel fény derül majd erre is. A kezemben megpillanthat egy aprócska dobozt, nagyon kicsiny..ezt felé is nyújtom.* - Valamikor Rukongaiban laktam, lélekként születtem. Akkoriban a húgom nem tudott rólam, de én meg akartam találni őt. Mindig is éreztem, hogy a vérünk az egy fajta kötelék. A kapitányi gyűlésen kiderült, hogy a te testvéred volt az egyik behatoló. *Mellé lépve a sorokat kezdem el bámulni, és a kezébe adom a tárgyat.* - De már visszahoztad őt, ahogyan én is a Tamachi nemest. Oszd meg vele azt az ékszert, majd ha rápillantotok egy kósza gondolat a másikhoz talál. *Ha Kotomi kinyitja azt a dobozt, két fehér aranyláncot pillanthat meg, amelyen fél-fél szív alakú medalion lóg a saját nevük vésetével. Áttudom érezn ia helyzetét, hiszen sokáig az én húgom és köztem is egy szakadék volt, így hát érdemi ajándékkal szolgálok neki eme napon. (Holott egy cseppet sem mondom ki neki azt a kívánságot, amit ilyenkor szoktak az egyének a másiknak mondani.) Aztán némileg előre lépek, a helyett, hogy bármi mást mondhatnék még. Néhány pillanatnyi feszült csend után szólalok fel ismét.* - Sok mindent elvesztettem Kotomi. Először is a gyermekem Keisuketől, elvetéltem. Aztán a mostoha apámat nem régen. S nem sokára, ha nem változik a helyzetem..le kell mondanom a kapitányi pozíciómról is. Lehet, hogy többé nem leszek shinigami. *Érthetetlen, hogy miért éppen neki mondom el, de láthatóan még mindig nem mondtam el neki mindent. Volna iss még közölni való, amit nem szeretnék halasztani.* - Nem visszakozom Kotomi, a kapcsolatom Keisukevel a baba elvesztése óta vészesen megromlott. Gyakran érzem úgy, hogy semmi értelme az egésznek. Ezt azért mondom neked, mert te vagy az egyik legjobb barátja. Valamint..észre vettem azt a természetes vonzalmat köztetek. *Sóhajtok egyet, majd szembe fordulok vele. Sokat szenvedtem, talán most egy kicsit megpillanthatja a valódi lélekállapotomat. Az pedig, hogy milyen kapcsolatban is vagyunk mi ketten, most cseppet sem zavar. Valamiért olyan érzésem támadt, hogy nekem beszélnem kell a dolgokról neki.* - Itt az ideje Kotomi..Itt az ideje, hogy... *Kétszer is neki indulok annak, de nem megy. Egyszerűen nem tudom kimondani azt, amit akarok. Olybá nehéznek tűnik, pedig tudom nagyon jól, hogy úgy lenne a leghelyesebb. Így volna a legtisztább..nem igaz?* |
| | | Sakai Kotomi 2. Osztag
Hozzászólások száma : 190 Age : 36 Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag Registration date : 2010. May. 25. Hírnév : 21
Karakterinformáció Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (30150/45000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Pént. Ápr. 06, 2012 7:43 am | |
| ~ Különleges látogató ~ Az elmúlt években leszoktam arról, hogy várjam a születésnapom, pedig régen alig győztem kivárni ezt a napot. Ebben a változásban az is benne van, hogy akkor még gyerek voltam, most meg már nem igazán tartom magam annak, de a fő oka mégis inkább az, hogy nincs igazán kivel megünnepelni. Annak idején a családom fontosnak tartotta, hogy kellőképpen megtiszteljük ezeket a különleges napokat, mostanra azonban nem igazán maradt semmi azokból a kötelékekből. A szüleim valahol Rukongaiban tengetik a napjaikat, remélhetőleg épen és egészségesen, valamint együtt, húgom pedig önálló, külön életet él, aminek ugyan még része vagyok, de korántsem olyan nagy mértékben, mint mikor még emberi életemet éltem. Nem romlott meg a kapcsolatunk, de érezhetően távolabb kerültünk egymástól, és nem csak azért mert ő Karakurában él, én meg itt, Seireiteiben. Felnőtt, nincs már annyira szüksége a nővére támogatására, megtanult a saját talpán állni. Lenyűgöző, hogy milyen változásokon ment keresztül, és igazából azt vettem észre, hogy már inkább nekem van szükségem őrá, mintsem fordítva. Kicsit ijesztő belegondolni, hogy mit jelent ez, és hogy mégis hol tartanék, ha nem adna nekem egy biztos pontot az életemben. Csakhogy ő messze van, és nekem szükségem lenne még valakire, akinél mindig menedékre találhatok. Hiába érzem magam magányosnak, azért ez a nap megmutatta, hogy van akinek számítok valamit, hogy van aki odafigyel rám. Számos kellemes meglepetés ért, az osztagban és azon kívül is felköszöntöttek, kedveskedtek nekem apróságokkal... vagy éppen nem is olyan apróságokkal, hiszen Veracchi nagyon kitett magáért. Mégiscsak ő az, aki mindent megtesz azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, szem előtt tartja a lelki egyensúlyomat. Egyszóval törődik velem. Nagyon hálás vagyok neki ezért, nem is tudok elképzelni nála jobb kapitányt, és most nem is azért, mert kaptam tőle egy gyönyörű ruhát és néhány igazán finom illatszert, hanem mert ő tényleg-tényleg mindig akkor siet a segítségemre, amikor szükségem van rá. Még talán Kei-chan az, akivel úgy vagyok, hogy szívesen fordulok hozzá, ha beszélgetni szeretnék, de az ő ajándéka... nos, egy pillanatra azt hittem, hogy lenyomom a torkán azt a nyalókát Végül csak kupán vágtam vele, persze finoman, nehogy eltörjön az ajándék, vagy a hadnagy kolléga koponyája Legutóbb tortát sütöttem a szülinapjára, de ezek után biztos lehet benne, hogy visszakapja majd a gonoszságot, azt hiszem már tudom is mivel Éppen Mei-chan okozott igen kellemes meglepetést egy kosár sütivel - noha nem vagyok kifejezetten édesszájú, azért nincs ellenemre a fogyasztása sem, nem csak a sütése - amikor a taichou értesítését megkaptam. Nem kértem szabadnapot, és nem is kaptam volna, így számítottam rá, hogy esetleg a szokásos teendőimen kívül más feladat is jut, bár pont arra nem számítottam, hogy az Akadémiára kell mennem. Előfordult már, hogy egy-két vizsgán jelen voltam, mert beosztottak felügyelőnek, és úgy gondoltam most is ezért hívtak oda, így sietősen elbúcsúztam a 3. osztag hadnagyától, és az iskolaépület felé irányítottam lépteimet. Sok kellemes emlék kötött ahhoz a helyhez, bár csak három évet töltöttem el ott... így belegondolva, ha nem vizsgázhatok le hamarabb, még nem lenne egy éve, hogy halálisten lehetnék. Ez viszont nem jelentette azt, hogy ismerős is vagyok az Akadémia területén, kellett némi segítség, hogy el tudjak jutni az arénához, ahol a vizsgáztatás folyik. Furcsa módon a várt nyüzsgés helyett üres folyosók fogadtak odafelé menet, semmi jel nem utalt arra, hogy itt vizsgázás lesz. A felpolírozott padlón hangosan koppantak a lépteink kísérőmmel, tisztán látszott az állapotán, hogy ezt a részleget is újjá kellett építeni a harcok után. Már nem emlékszem, kik is csatáztak erre, de kapitány-szintű küzdelem rombolta le az Akadémia egy részét. A mai napig kétlem, hogy mindenről kaptam-e jelentést az embereimtől, annyi minden történt... és sajnos nem mindenki élte túl az ütközetet az arrancarokkal... Nagyot sóhajtva léptem be a hatalmas terembe, ami üres volt. Kérdőn pillantottam rá a hölgyre, aki idekísért, de ő is csak a vállát vonogatva jelezte, hogy nem kötötték az orrára, miért is kellett idejönnöm. Miután elnézést kért és távozott, a kezeimet a tarkómra helyezve sétáltam be a helyiség közepére, és jobb híján nézelődtem kicsit, noha nem nagyon volt sok érdekes az arénában. Talán pár perc telhetett el, amikor meghallottam egy kimért hangot, mely a visszhang miatt kicsit torz volt, de ettől függetlenül ismerősnek hatott. A bejárat felé fordulva aztán megpillantottam a hanghoz tartozó személyt is. Kíváncsi vonásaim pillanatok alatt átrendeződtek semleges arckifejezéssé. - Sanbantai taichou, Kagami Ai-san... - szólaltam meg jómagam is kelletlenül, és bár megtehettem volna, hogy az általam választott becenevén illetem, nem igazán volt hangulatom ahhoz, hogy leszóljon miatta. Több okból kifolyólag is ellenérzéseket tápláltam a nő irányába, hiába voltam tisztában azzal, hogy szorgalmas, megbízható kapitány. Mint shinigami, megbecsülésre méltó és erős, de mint ember, már kevésbé voltam ellátva pozitív jelzőkkel vele kapcsolatban. Mindig is olyan érzésem volt, hogy többnek képzeli magát nálam, hogy ok nélkül várja el a tiszteletemet. Még nem volt nálam magasabb rangban, amikor először találkoztam vele, mégis úgy kezelt, mintha rangosabb, fontosabb személy lenne nálam. Holott engem cseppet sem érdekel, hogy valaki hadnagy, kapitány, vagy 18. tiszt, és ki nem állhatom azokat az embereket, akik a társadalmi rangjuk vagy pozíciójuk által magukat magasabbra helyezik másoknál. Ő is érző, lélegző shinigami, és én is az vagyok, nincs köztünk különbség. Épp ezért nem szerettem azt sem, ha valaki a rangom miatt viselkedik velem tiszteletteljesen, ahogy én sem voltam hajlandó pusztán ezen a vonalon elindulva formálisan viselkedni valakivel. Ait ez jól láthatóan megbántotta, mert egy arrogáns liba, akinek a fejébe szállt a nemesség. Nem is tudom, miért áll velem, egy közönséges halálistennel szóba Kérdőn pillantottam rá, ahogy közelebb jött és felém nyújtotta az apró dobozt, majd mivel én nem vettem el azt, a kezembe nyomta. Megvallom, kissé meglepett a gesztus, és nem is voltam biztos benne, hogy el akarom fogadni az ajándékát, elvégre nem voltunk olyan viszonyban, hogy meglepjük egymást egy-egy születésnap alkalmából. Gondoltam arra, hogy Kei-chan mondott valamit a nőnek, de a magyarázata erre rácáfolt, és egyben meg is győzött arról, hogy nem szabad visszautasítanom a dobozkát. - Fogalmad sem lehet arról, hogy miféle kötelék áll fenn két testvér között... Ne hidd hogy érted, min mentem keresztül. Mindenesetre illik megköszönnöm, hogy gondoltál ránk - jegyeztem meg kifejezetten ridegen, hovatovább bunkó módon, de mivel ő is hasonlóképpen viselkedik velem általában, így én sem akartam adósa maradni. Ellenben szavaimhoz hűen meghajoltam hálám jeléül, majd kinyitottam a dobozt, melyben két lánc díszelgett... méghozzá két gyönyörű ékszer, melyekbe Hitomi neve és az enyém volt belegravírozva. Őszinte meglepetéssel pillantottam fel Aira, ilyen személyes ajándékot még a kapitányomtól sem kaptam. Kicsit meg is zavarodtam, így a reakciómat felfedezve azonnal el is kaptam a fejem, és a sértettet játszva néztem félre. Furcsa érzések öntöttek el, nem értettem, miért döntött úgy, hogy beszélni akar velem, hogy miért ajándékoz meg ilyesmivel, hogy miért... törődik azzal, hogy ki vagyok és milyen problémáim vannak. Hiszen az még számára is nyilvánvaló lehetett, hogy a húgom érintettsége miatt mennyire megviselt a Daitenshi-ügy, melyet szerencsére sikerült elsimítani. Csakhogy amit mondtam, az hiába hangzott durván, én igaznak éreztem. Hitomi és én születésünk óta együtt voltunk, olyan kapocs alakult ki köztünk, ami nem létezhet Ai és a húga között. - Hallottam róla... és sajnálom - reagáltam szavaira komoran, a fejemet lehajtva. Bár a mostohaapjáról nem tudtam, az elvesztett gyermeke híre bejárta Seireiteit, ahogy a 2. osztaghoz eljutott az elvesztett erejének a híre is. Bele se mertem gondolni, hogy reagálnék, ha megadatna nekem a gyermekáldás, aztán mégis elveszíteném még mielőtt megszülethetne, és sokáig gondoltam arra, hogy meglátogatom Kagami kapitányt a gyengélkedőn, de végül mégsem tettem meg. Nem éreztem úgy, hogy nekem ott lenne a helyem. Furcsa, hiszen két közeli barátom is jóban van a nővel, én viszont mégsem tudom meglátni benne a pozitívumokat. Az viszont kétségtelen, hogy nagy csapást jelentene a Gotei 13 számára, ha megfosztanák a rangjától. - Biztosíthatlak róla, hogy csak barátok vagyunk Kei-channal, ha erre gondolsz. Ismerem annyira, hogy tudom, nem csalna meg téged se velem, se mással. Szeret téged, és nekem sem érdekem, hogy közétek álljak - nyugtattam meg, vagyis próbáltam. Őszintén szólva nem értettem, Kei-chan mit lát benne, és azzal is tisztában voltam, hogy ő nem semleges számomra, mint férfi. Azonban nem ő volt az, akit valójában kerestem... azt hiszem. Ezt az is jelzi, hogy felébredt bennem az együttérzés a kapcsolatuk elhidegülése miatt, sejtem, hogy mennyit szenvedhetnek. Kei-chan sem teljesen önmaga egy ideje, látszik rajta, hogy bántja valami. - Ai-ch...san... miért mondod el mindezt most nekem? Miért... mit szeretnél? Őszintén szólva nem teljesen értem, mi okból hívtál ide :/ - bukott ki belőlem a kérdés, ami foglalkoztatott és összezavart. Nem tudtam eldönteni, hogy most gúnyt akar belőlem űzni, hibáztatni akar azért, mert rosszul állnak a dolgai Keisukével, esetleg úgy döntött, hogy megpróbálja félretenni a köztünk lévő feszültséget, hogy segítséget kérjen, vagy netán valami egészen mást akar. Igyekeztem távolságtartóan, de nem érzéketlenül viselkedni vele szemben, már csak azért is, mert a szavai kiváltották belőlem azokat az érzelmeket, amiknek felszínre kellene törniük. Ha nem lett volna bennem ennyi kétség a szándékait illetően, szó nélkül megöleltem volna a lányt, de a kettőnk közös múltjával nem lehettem semmiben sem biztos. Még abban sem, hogy most a valódi Kagami Ait látom-e, mert ha igen, akkor lehet... hogy valamennyire félreismertem, és megvan az oka annak, hogy ennyire hűvösen és ridegen viselkedik másokkal szemben. Komolyan pillantottam rá, tudni akartam hogy hányadán állunk. Nem szeretek senkivel sem rosszban lenni, nagyon alapos indok kell hozzá, hogy valakihez úgy álljak hozzá, mint ehhez a nőhöz. De ha tévedtem...? |
| | | Genki Naoki 10. Osztag
Hozzászólások száma : 25 Tartózkodási hely : Otthon, hai Registration date : 2012. Aug. 29. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (5000/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Pént. Jan. 31, 2014 3:04 am | |
| Final exam Újra megigazgattam a haja, hogy Hitsugayás legyen, ne pedig olyan bután lefésült, azután Natsura mosolyogtam. Ahogy én is, gondolom, ő is ideges a nagy vizsga előtt, de hát annyira nem kell, mert jól felkészültünk. Több óra szenvedésbe telt, de végre tudok úgy kidouzni, hogy ne robbanjon fel- legalábbis, fifty-fifty az esély rá. Kivéve a Shakkahounál, az kicsit jobban megy. Ha… nem hai. - Te izgulsz, Natsu, hai? Emlékszel, mit mondott a mama, hai? Hogy egy csomó olyan shinigamival volt küldetésen, akik kész csoda, hogy letették a vizsgát, tehát nekünk mindenképpen sikerülni fog, hai. - sőt, a sikerülni fog enyhe kifejezés, mi leszünk a legkúlabbak, hai. Csak nem szabad haiolni kidouzás közben, mert felrobban. Hai. :/ Az egyik ujjam végigcsúsztatom a zanpum markolatát, amit egy csomó mindenki segítségével sikerült megismerni, és bár még csak a nevét mondta meg, és még nem működik tökéletesen, azért örülök neki, hogy van. Tök jó volt Natsuval együtt megismerni a kardunkat, majd biztosan egyszerre lesz Bankaiunk is, sőt, ugyanazt a haorit fogjuk hordani. Hai. Ahogy belépünk az ajtón, kicsit elbizonytalanodok, elég ijesztőek a vizsgáztatók, de Natsu itt van velem. Különben is: ha egy csomó béna valakinek sikerült, nekünk is sikerülni fog. Van, aki kis híján a társait öli meg, mégis kiengedik innen, akkor nekünk nem adhatnak kevesebbet, mint tökéletest, főleg, hogy anyu és apu is magas rangú tisztek. Szóval, mi leszünk a legkúlabbak. Hai. - Jó napot, h…- többen mondták, hogy próbáljak meg ne haiolni a mondataim végén a vizsgabizottság előtt, mert az rossz benyomást tenne, úgyhogy gyorsan a kezem elé teszem a szám, minta csak köhögnék. Most minél felnőttesebben kell viselkedni, hogy lássák, készen vagyunk rá, hogy shinik legyünk. Kihúzom magam, kezek a test mellé, és felnézek a vizsgabizottságra, ha lesütöm a szemem, azt hiszik, hogy tartok tőlük. Kicsit tényleg mumuskisugárzásuk van, de nem mumusok, csak ijesztőek, amíg be nem írják a tökéletest a könyvecskénkbe. Utána már nem lesznek ilyen ijesztőek, hai. Nem hai. :/ Remélem, nem valami kidulós feladat lesz, hanem majd hakudázni kell valamit, az simán menni fog, Natsunak meg pont kidulás kellene, mert ő abban ügyeske. Ha rosszul osztják ki, lehet, hogy cserélünk, ha megengedik. |
| | | Genki Natsuki 10. Osztag
Hozzászólások száma : 28 Registration date : 2012. Aug. 29. Hírnév : 4
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (5000/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Hétf. Feb. 03, 2014 9:55 am | |
| Final exam hai!
Nao~chan tökéletes Hitsugaya kapitány lesz Natsukival, ez már most nyilvánvalóvá vállt! A haja tökéletes volt, mint mindig, és noha kicsit éreztem, hogy izgul, azért mégis nagyon bátornak nézett ki. Az én szivecském is gyorsan dobogott, legalább úgy, mint mikor nagyon sokat futottam, vagy mikor mumuskákra vadásztunk! Óvatosan megérintettem a kardomat, ami a hátamra volt keresztbe kötve. Fél mosollyal gondoltam rá, hogy mennyi ideig hittem azt, hogy a kardot egy mumus hagyta véletlen nálam. Persze az tényleg igaz, hogy ezzel a karddal a legelvetemültebb mumust is el lehet űzni, sőt ki is lehet végezni vele, főleg ha túl közel megy Naokihoz hai! 8)A gondolataimból Nao~chan hangja riasztott fel. - Te izgulsz, Natsu, hai? Emlékszel, mit mondott a mama, hai? Hogy egy csomó olyan shinigamival volt küldetésen, akik kész csoda, hogy letették a vizsgát, tehát nekünk mindenképpen sikerülni fog, hai. Éreztem, hogy ő azért kicsit izgult, és sejtettem, hogy ő is érezte, hogy én is. Épp ezért aztán, talán hogy megnyugtassam, vagy hogy magamat nyugtassam meg, oda mentem hozzá, és magamhoz öleltem. Éreztem az aggodalmát is, és ekkor egy remek ötlet fogalmazódott meg a fejembe. - Natsukinak van egy ötlete hai! - kezdtem bele izgatottan a terv részletezésébe, miközben közel hajoltam az öcsémhez, nehogy a bent ülők, vagy bármilyen közelben ólálkodó mumus meghallhassa - Ha Nao~chan kidous feladatot kap, akkor Natsuki felveszi Nao~chan ruháját, és mivel nincs bent Anyu, így mindenki elhiszi majd, hogy Natsuki valójában Nao~chan hai! És akkor majd Natsuki fogja a kidous feladatokat csinálni hai! Szörnyen büszke voltam magamra, amiért egy ilyen zseniális tervet eszeltem ki, és ami még büszkébbé tett, hogy mindezt teljesen egyedül! Végül elérkezett az ideje, hogy bemenjünk a bizottság elé. Egy pillanatra megfogtam Nao~chan kezét, de amint beértünk el is engedtem, nehogy a bácsik azt higyjék, hogy Nao~chan kis fiú, akinek fogni kell a kezét! Nao~chan egy erős, független (csak mi ketten függünk egymástól, de az is csak azért van, mert mi születésünk előtt egyek voltuk, vagyis egy egész két fele!) Hitsugaya lesz... vagyis már most is az hai! Ekkor hallottam meg! A mumusok oly jól ismert cimborájának a hangját. Halk zümmögéssel járta körbe a termet. Ösztönösen az öcsémre pillantottam, de nem ugorhattam a nyakába és ki se szaladhattam. A fenevad szabadon garázdálkodott, és a vizsgáztatók még csak nem is voltak tisztába azzal, milyen veszély fenyeget! Apró lépéssel Nao~chan mellé léptem, és anélkül, hogy a bizottság láthatta volna, elvégre mégis csak második osztagos a papánk, szóval észrevétlen megfogtam a hakamája ujját. Mindig ő szokott megvédeni, szóval most is kis bátorságot merítettem már csak a közelségéből is. Nem volt szabad kiszaladnom, de olyan hangosan zümmögött, nem értettem, a többiek hogy nem veszik ezt észre? Nao~chan biztos meghallotta! Ő mindig megvédett az ilyen helyzetekben, szóval most is ott álltam mellette, és reménykedtem. Kissé talán el is fehéredtem, ezt nem tudhattam biztosra. Igyekeztem Nao~chanra és a kardomra koncentrálni, hisz a hátamhoz simult, ahogy kellett. De az ijesztő és bosszantó hang így is a fülembe hatolt... Egy légy garázdálkodott a terembe... |
| | | Tenzo Hanbei 8. Osztag
Hozzászólások száma : 25 Registration date : 2011. Nov. 18. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: Akadémiai tanár. Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (6500/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Pént. Feb. 07, 2014 2:53 am | |
| Final exam Ismét eljött a napja, amikor pár apróság befejezi az itteni tanulmányait, hogy elkezdje a legnehezebb iskolát, az élet iskoláját. Persze csak akkor, ha sikerülni fog a vizsga, de miért ne sikerülhetne? Nincs olyan diák, aki megbukna, legalábbis ha én vizsgáztatom, valahova mindenki jó, ha máshova nem, hát berakom a 11-be, ott úgy is csak vagdalkozni kell. De ahogy ránézek a nevekre, hogy kik is lesznek a mai vizsgázok, tudom, hogy hova fognak kerülni siker esetén. Bár hadnagyságom miatt nem feltétlen kellene jelen lennem, de abból nem engedek, hogy azok, akiket tanítottam, nélkülem tegyék le a vizsgát, ragaszkodom hozzá. Még ki is csínosítottam magamat, borotválkozás, körmök levágása, szemüveg megtakarítása, sétapálca fényesítése, mindent összevetve nagyon is jól festek. Irány az Akadémia, és az aréna. Köszönök a már jelenlévő tanároknak, diákoknak, majd belépek a Nagy arénába, és elfoglalom a helyemet a többiek közt, és megnézem magamnak a két apróságot. A Genki testvérek, csoda, hogy a legkisebb nincs itt, legalább mint néző, de még az anyjukat se látom, sebaj, jó kezekben vannak. S’ ideje elkezdeni azt, amiért mindenki megjelent. Felálltam és megköszörültem a torkomat, ideje komolyabb vizekre evezni. S’ bár mindig kedves a hangom, most sajnos a szigorúbbat kell elővennem. - Nos, egy oka van annak, hogy ma itt vagyunk. Mégpedig az, hogy néhány diákunk életében egy fontos pillanat érkezett el. Talán nem annyira fontos, mint az első randevúja lesz Natsukinak, vagy éppen az első hölggyel eltöltőt estéje Naokinak, de minden bizonnyal fontos. Nem attól lesztek shinigamik, hogy elvégzitek az Akadémiát, ez csak az első lépés afelé, és nem is ez az igazi vizsga, az igazi akkor fog rátok várni, amikor az első megbízatásotokat kell elvégezni, amikor az első hollowal fogtok szembekerülni, amikor az elsőnek tapasztaljátok meg, milyen is az, ha megsérültök, vagy egy társatok a szemetek láttára fog meghalni, ezektől lesztek igazi shinigamik. Mi, akik tanítottunk benneteket megpróbáltuk a lehető legtöbb tudást átadni, hogy boldoguljatok a szolgálatban, remélem sikerülni fog, és szívem szerint nem engedném, hogy vizsgázatok, még túl fiatalok vagytok hozzá, de ez csak az én személyes véleményem. Kezdődjön hát a vizsga, amin csak egy feladatotok lesz, szólítsátok nevén azt, aki életetek végéig a társatok lesz, mutassák meg magukat előttünk.- ez hát a vizsga, látni akarom a zanpakutojuknak az igazi alakját, anélkül nem lehetnek shinigamik, mindegy mennyire jók minden másból. De ha ezt sikerrel veszik, akkor nincs szükség más bemutatóra. |
| | | Genki Naoki 10. Osztag
Hozzászólások száma : 25 Tartózkodási hely : Otthon, hai Registration date : 2012. Aug. 29. Hírnév : 3
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (5000/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Kedd Feb. 11, 2014 4:59 am | |
| Final exam - Ez jó ötlet, hai! Majd kimegyünk vécére, miután megkaptuk a feladatot, és átcseréljük a ruhánkat, de még a hajunkat is meg kell kicsit igazgatni, hai. Akkor aztán biztos nem tűnik fel senkinek sem, hai. - Natsu-chan olyan okos, ő biztosan át fog menni a vizsgán. Úgyhogy nekem is át kell, olyan rossz lenne egyedül járni az Akadémiára. Hai. Úgy tűnik, Hanbei bá vizsgáztat, ami jó, legalábbis, jobb, mintha valami szigorú tanár lenne. Máris oldódik kicsit a lámpalázam, főleg, amikor Natsuchan megfogja a kezem a bejáratnál, azután a ruhám ujját. Kicsit figyelek csak Hanbei tanbá szövegére, mert azután meghallom a legyet, amitől tudom, hogy a tesóm fél, és így kimarad egy kicsi a szövegből, amíg elkapom a levegőben, és szétnyomom a gonosz mumust. Hai. Csak ezután koncentrálok rá újra a tanár szavaira, aki nagyjából akkor tér a lényegre: idézzem meg a zanpakutom. Talán az egyetlen dolog volt a belső világomban megismerkedni a nagy fénybagollyal, amit egyedül, apu, anyu, Taki-nii nélkül tanultam meg, és amiben még Natsuki sem jöhetett velem végig, mert oda nem tudott belépni. Teljesen egyedül kellett csinálnom egy ennyire nehéz dolgot, és mégis, tökéletesen sikerült. Három hónap meditáció után jutottam be a belső világomba. Óriási, nagyon magas fák, nem is lehet lelátni az aljukig, valamiféle kékes, lilás füst kavarog ott. A fák híddal vannak összekötve, a belsejükben nagyon szép, meleg odvak vannak, úgy berendezve, mint házak. Mint valami varázslatos, mesebeli város, aminek azonban a teteje a legszebb. Ahogy sikerült felmásznom az egyik zöld lombkorona tetejére, megpillantottam a sötétkék, csillagokkal, hullócsillagokkal teli égboltot, ami sokkal nagyobb, sokkal tisztább volt, mint otthon bármikor. Itt jelent meg a Zanpakuto szellemem, aki rögtön elárulta a nevét, és azt mondta, büszke rám. Most már tudom, hogy nem mumust, hanem őt láttam egyszer éjjel, tőle védtem meg Natsuchant, azt mondta, hogy az próba volt, hogy elég bátor vagyok-e, és hogy kiállok-e a számomra fontos dolgokért. Tanított is egy technikát, de a Bankaihoz azt mondta, hogy érettebbé kell még válnom. Nem tudom, hogy ez mit jelent, remélem, csak néhány hónapot, vagy esetleg egy évet, mert kell. Hai. - Yajire, Seitotsuku, hai!- ahogy kihúztam a hátamon lévő tokból a zanpakutom, az azonnal átváltozott azzá a láncos fegyverré, amivé az ébredésem után. Rövidre fogtam a láncot, miközben megpörgettem a pengés zsákot a végén, Natsuchan nagyon közel áll, én pedig még nem gyakoroltam eleget hozzá, hogy teljesen biztosan irányítsam. Még kell egy-két hónap, hogy biztosan irányítsam. - Seitotsuku fénytípusú, ha valahol nagyobb a fény, oda mélyebben vág, hai.- hirtelen nem tudom, hogy demonstráljam-e valamin, de azután úgy döntök, hogy biztos sírna Hanbei bácsi, ha tönkretenném a padlóját, úgyhogy nem. Hai. - Shisounohoshi, hai!- ahogy megjelenik a bagolyszekér, büszkén kihúzom magam. Majdnem olyan menő kardom van, mint egy jégzanpakuto. Hai. - Ha felszállok erre a szekérre, akkor nagyon gyorsan tudok vele menni, de csak én tudok rá felszállni, meg az, akinek megengedem. Például Natsuki. Hai. |
| | | Genki Natsuki 10. Osztag
Hozzászólások száma : 28 Registration date : 2012. Aug. 29. Hírnév : 4
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (5000/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Kedd Feb. 11, 2014 6:24 am | |
| Final exam hai! Nem volt könnyű Hanbei bácsira figyelnem, miközben az esküdt ősellenségem gonoszkodott körülöttünk. De Nao~chan nagyon aranyos volt, mert észre vette, hogy mi is bánt engem, és egy könnyed mozdulattal egyszerűen kivégezte a galádot! Noha még mindig nem láthatták a tanárok, de hálásan szorítottam meg a kezét Nao~channak, és csak reméltem, hogy valamennyire érzi, amit én is érzek. Végül megkapjuk a feladatot. "Kezdődjön hát a vizsga, amin csak egy feladatotok lesz, szólítsátok nevén azt, aki életetek végéig a társatok lesz, mutassák meg magukat előttünk." Pontosan ezt mondta Hanbei bácsi. - Naoki hai... - mondtam, majd elpirultam, mikor kiderült, hogy a kardra kíváncsiak. - Bocsánat... De Natsukinak Naoki nagyon fontos... - égő arccal húztam elő a hátam mögül a korom fekete tachit. A lány, akinek hasonló neve volt, mint Anyunak, legelőször az Akadémián keresett fel. Akkor meg voltam róla győződve, hogy egy mumussal találkoztam. Fekete is volt, és ő is kíváncsi volt, sőt legalább annyira meg akarja védeni Nao~chant, mint én hai! Később, mikor meditálni megtanultunk, és a belső világunkat akarták, hogy felkeressük, újra találkoztunk. Egyik alkalommal ugyanis egy furcsa labirintusba keveredtem. Olyan volt, mint azokban a mesékben, amiket Anyu mesélt nekünk is, és később Suzi~channak is, szóval mint ezekben a mesékben a kastélyok. Voltak hidak, meg tornyok, de olyan... furcsán. Némelyik fejjel lefelé volt, lógott a levegőbe, volt folyosó, ami meg oldalra volt dőlve, de bármerre jártam, sosem estem le hai! És mindenhol rengeteg rózsa volt. Az egész környék illatozott a rózsáktól! A falakat is teljesen befutották. Igazán mesés hely volt, de mivel nem láttam Nao~chant sehol, hát elindultam, hogy megkeresse. Nagyon sokat sétáltam, és az öcsémet hívtam, de nem válaszolt senki. Minél tovább mentem, a rózsák annál sötétebbek voltak. Míg végül teljesen fekete rózsákat nem pillantottam meg. A korom fekete rózsák egy furcsa tornyot öleltek körbe. Azt is teljesen befutották a fekete rózsák. Fény szűrődött ki belőle, és abban a reményben, hogy Naoki ott lesz, hát benyitottam. Meg fáradt is voltam, meg szomjas a sok sétálástól, meg szaladástól. Bent azonban nem Naoki várt, de még csak nem is Anyu, hanem a mumus lány. Persze, most is ott volt nálam a kardja, és kissé gyanúsan méregettem, de semmi Naokira utaló nyomot nem láttam, ami nem jelentette azt, hogy nem csinált vele semmit. - Natsukinak tudnia kell, hogy mit csináltál Nao~channal! - jelentettem ki határozottan, a távoltartó aurát beindítva, hogy érezhesse, nagyon is komolyan beszélek! - Hime semmit nem tett Naokival! - vágta rá. Ő is kihúzta magát, miközben a szemeimbe nézett. - Hime semmi olyat nem tenne, amivel Nao~channak árthatna, sőt...! - De Natsukinak az Anyukája mindig azt mondta, hogy sose higyjünk a mumusoknak! És Natsukinak meg kell védenia Nao~chant a mumusoktól, és az őt kihasználni akaró lányoktól! - vágtam rá nagyon okosan a tanultakat. - De Hime nem mumus! - jött közelebb a rózsa ruhás lány - Hime Natsuki lélekölője... hai - tette hozzá elpirulva. - Natsuki lélekölője? A lélekölők nem hazudhatnak, de a mumusok igen! Akkor most Natsuki mit higgyen? - tépelődtem hangosan. - Hime szerint Natsuki próbálja ki, hogy Hime igazat mondott~e - vágta rá a lány, majd elárulta, miként lehet őt szólítani. Most Nao~chan gyönyörű lélekölőjét figyelve, magamban mosolyogva emlékeztem vissza a történtekre, majd mikor ránk került a sor, még mindig mosolyogva folytattam. - Mivel Naoki és Natsuki egy egésznek a két fele, így Natsuki lélekölője árnyék. - néztem, immár bátran a vizsgáztatók szemeibe, hisz Nao~chan megölte a mumus legyet hai! - Ugokase! Kuro Hime! - hívtam elő az igazi alakját -Keimusho. És a sensei pálcáját tessenek figyelni hai! A tachi egy koromfekete oboává alakult, amit a számhoz illesztettem. Megnedvesítettem a fúvókáját, ahogy azt Hime~san gyakoroltatta velem, majd az egyetlen dallamot elkezdtem játszani, amit megtanultunk. Hanbei bácsi székének az árnyékát céloztam meg. Szép lassan, mintha kis növény lett volna, egy vékony kis indácska kezdett kinőni az árnyból. A árnyrózsácska apró levelecskéket növesztett, és megpróbált Hanbei bácsi pálcáján felkapaszkodni. Minél tovább fújtam, annál tovább nőtt felfelé a rózsácska. Fél szemmel Nao~chanra pillantottam, remélve, hogy tetszik neki a dalocska, amit játszottam. |
| | | Tenzo Hanbei 8. Osztag
Hozzászólások száma : 25 Registration date : 2011. Nov. 18. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: Akadémiai tanár. Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (6500/15000)
| Tárgy: Re: Nagy aréna Szer. Feb. 12, 2014 5:41 am | |
| Final exam Két apró kis diák, két testvér, és mindkettőben nagy potenciál van. Ám van egy nagy gyengéjük, amire rá is fogok világítani a vizsga után, most inkább nem terhelném ilyenekkel őket, a végén valamit elrontanának, aztán hogy nézzek Kohaku szemébe? Szerintem sehogy, mert amint ezt megtudná, ismét a gyengélkedőn kötnék ki. Jó, inkább tényleg a vizsga kösse le most a figyelmemet, mint Kohaku drágán való elmélkedés. Mosolyogva néztem mindkét gyermeket, ahogy előhívták a kardjaikat, kifejezetten látványos volt Naoki bemutatója. Ám nem felejtkezhetünk el a testvéréről se, aki a pálcámon tart bemutatót, de végül inkább a székem által vetett árnyékot kell figyelni. Halvány mosoly jelent meg az ajkamon a látványtól. Igazán szép, a testvérével ellentétben ez nem volt olyan hivalkodó, de szintén szép volt. Engem megvettek kilóra. - Rendben volt, most már nyugodtan feloldhatjátok a shikai állapotot. Mindenki láthatta, hogy képesek vagytok használni a zanpakutotokat. Árnyék és fény, egy érme két oldala, ahogy Ti ketten is, és ez a legnagyobb erősségetek, és gyengétek is egyben. Idővel meg kell tanulnotok a másik nélkül is boldogulni, de addig még sok év el fog telni, és talán már nem fogok élni addigra, de emlékezettek a szavaimra és arra, amit tanítottam nektek. Jut is eszembe, ritka alkalom, hogy ilyen fiatalon teszi le valaki a vizsgát, az pedig, hogy egyszerre ketten, az még ritkább. Ebből is adódik még valami, elvárom, hogy mindennap edzetek, főleg azt, amiből a leggyengébbek voltatok, és ne szálljon a fejetekbe a most elért eredményetek. Találkozni fogtok olyan ellenségekkel, akiket nem fog meghatni az, hogy gyerekek vagytok, és bántani fog benneteket. Vegyétek komolyan az elkövetkezendő harcokat, mindegy mivel áltok szemben. Vagy a vég egy fekete sárkány alakjában ér el benneteket. Na, de nem szeretnélek nagyon megijeszteni benneteket. A vizsgátokat sikeresnek ítélem meg, és bár máshova is el tudnálak képzelni kettőtöket, de azt hiszem, hogy akkor elég sokan meg akarnának lincselni, és még élnék pár évet, ezért hát a holnap jelentkezettek az osztagotoknál, ami pedig a 10. osztag. Örülök, hogy taníthattalak benneteket, tegyétek büszkévé az Akadémiát, és minket, tanáraitokat, most pedig oszolj, mielőtt meggondolnám magamat.- játékosan megfenyegettem őket, majd felkapom a sétapálcámat, és fütyürészve elindulok kifelé, vár rám még pár dolgozat, és papírmunka, ma se fekszek valami korán. Ehj, öreg vagyok már ehhez. //Gratulálok, elhagytátok az Akadémiát, irány a shinigami lét, és remélem, nem két Hitcugányt szabadítok SS-re // |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Nagy aréna | |
| |
| | | |
| |
|