Név: Justin Awesome
Nem: Férfi
Kor: 19 éves
Faj: Ember

Képessége:

• Látja a szellemeket
  
• Kung-fu tudás: haladó
  
• Elektromos tárgyakhoz érintve tenyerét képes közepes erejű energiát magába szipojozni, ezzel nagyobb erőre szert téve. Hátránya, hogy maximum 10 percig bír ezzel az erővel.

Kinézet: Szőke haját mindig a szemébe vasalja, kék szemű, általában kapucnis pulcsikat visel

(Amerikában élt huzamosabb ideig, majd Japánba költöztek, mert apja áttelepítette vállalatát.)


Előtöri:
Semmi előzménye nem volt annak, hogy hogyan kezdtem el látni a szellemeket. Egyik reggel, ahogy kinyitottam a szemem, homályosan, de láttam egy alakot felettem. Megdörzsöltem a szemem, s egy vén trotty állt felettem. Olyan hangerővel ordítottam el magam, hogy jóformán még az ablakom is megrepedt. A hatalmas üvöltözés közepette, egyszer csak eltűnt a vénember. Az idióta nézésemmel bambultam előre. ~Na, ébredjünk csak fel rendesen! - a kisze-kuszán álló hajamat kivasaltam, felvettem a ruhámat, s elindultam a suliba. Útközben találkoztam pár haverral, s mivel rohadtul nem volt kedvem suliba menni, elmentünk arra a helyre, ahol a legtöbbet szoktunk „bandázni”. Fogtam a deszkám, s elkezdtünk a srácokkal száguldozni. Az egyik nagyobb kanyarnál begyorsítottunk, de nem gondoltam arra, hogy megjelenik előttem egy újabb emberke. Ki akartam kerülni, de szerencsésen pofára estem. Ismét, mikor hátranéztem, az alak sehol sem volt.
’-Hé, ember jól vagy?
’-Mivan elvesztetted az egyensúlyodat? De szar vagy!!
-Pofa be! Csak rosszul vettem be a kanyart. Néha hibázhatnak a legjobbak is...-pattantam fel a deszkára, s egy hosszú csövön csúsztam egyet, magam mögött hagyva a többieket. ~Mi van velem? Ez ma már a második ilyen eset... Betéptem volna, hogy így hallucinálok? Pedig nem is szívtam semmit... Azt hiszem....-fogtam meg a fejemet zavarodottan, s majdnem újra zakóztam egyet. A placcra kiérve a szokásos társaság fogadott. Az egyik fele a falat pingálta, a többiek meg vagy füstöltek, vagy csak lazultak. Egyik pillanatról a másikra, hatalmas porfelhő kerekedett, és egetverő robbanás. Mindenki fejvesztve menekült. Odanéztem, s a törmelékek közt egy óriási szörny állt. Ledermedtem... Egyre közelebb jött hozzám... Az utolsó pillanatban két fekete ruhás alak előttem termett, s egy jól összehangolt támadást indítottak a szörny ellen. Egy csapásra elintézték a lényt. Aztán indulni készültek. Az egyikük megnyitott a semmiből egy ajtót, s elindult felé. A másik is ment volna, csak hogy én nem engedtem. Megragadtam a ruhájánál fogva.
-Hé mi volt ez a lény? Miért látok szellemeket? Kik vagytok ti?- rángattam a ruháját kérdésekkel telve.
’-Te látsz minket? Az hogy lehet?
-Mi van?
’-Nos... mi Shinigamik vagyunk.... És az a feladatunk, hogy ezeket a lényeket, vagyis a lidérceket eltöröljük a föld felszínéről... Te érzem, hogy nagy lélekenergiával rendelkezel... Vigyázz magadra!...-lépett be ő is az ajtón, s a háta mögött bezárult, és eltűnt. Nem értettem meg így elsőre semmit sem. Először azt hittem meghibbantam, de nem. A későbbiek folyamán, egyre több ilyen jelenséggel találtam szembe magamat.

Egyik nap unalmamban lebattyogtam a konyhába, hogy keressek valami ártót. A szekrényben csak egy punnyadt M&M-s es zacsi hevert. Nagy fújjogás közepette, mégis rászántam magam, hogy megeszem. Felmentem a szobámba, kényelembe helyeztem magam a TV előtt, s felbontottam a zacsit. A cukorkáknak igen érdekes szaguk volt, de megpróbálkoztam velük. Ahogy az első cukorkát kivettem a kishúgom rontott be hozzám. Egyenesen felém tartott.
’-Bátyóóóóó!!!!! -sikítozott, s az ölembe ugrott. Ennek az lett a következménye, hogy a kezemből a cukorka kiesett, s egy plüss macskának a szájába repült.
-Héé! Mi baj van? Úgy üvöltesz, mintha évekre eltűntem volna...-fogtam meg a fejem sóhajtozva.-Ráadásul még a kajám is szétszóródott.
’-Bocsi bátyus, nem direkt volt...
-Jah, csak szánt szándékkal, ismerlek már!-csikiztem meg húgomat, amitől mégjobban sikítozni kezdtett-Na, fejezd be, és menj, segíts anyának megteríteni!-a kislány csak bólintott egyet, s kiszaladt az ajtón. Én csak a fejemet vaklartam és idegesen kaparászni kezdtem a földről a szétpotyogott cukorkákat.
-Áhá! És lőn világossááág!!!! Vagyis nem, hanem... Éééééés ÉLEEEEK!!!!!!-üvöltözött valaki sivítozó hangon, amitől egy újabb sokkot kaptam.
-Hét hugi, nem azt mondtam, hogy segíts any-- Ez mi a franc...?
-Nyáhá! Mi ez a test? Milyen mi vagyok??? Ojvéé! Hé, te hatalmas gorilla! Mit nézel úgy? Nem láttál te még ekkora hőst?? Na gyere csak küzdjünk meg, mindjárt bemosok egyet-- Hééé eressz el!!!-fogtam meg hatalmas feját a beszélő mütyürnek.
-Húúgííí! Mióta van neked beszélő menyéted??
-Mi az hogy menyét??? Kikérem magamnak! Én szuperhős macska vagyok!!!- kapálódzott a kis lény.
-Aha, igen értem... Öcsém, hugi is széthagyja a vacakjait... Na hova tegyelek...-léptem kettőt, majd megállt bennem az ütő. -Basszus! Hogy a fenébe tud egy plüss beszélni?! Már megint csak hallucinálok??? Áááá már semmit sem értek!-vágtam földhöz idegembe a kis játékot.
-Áúcs! Ezt miért kaptam, te senkiházi ember??!!! Azt akarod, hogy bemossak egyet??
-Fogd már be! Egyáltalán minek is beszélek hozzád? Tuti csak álmodom ezt...
-Pedig nem! Én a szuperhős, kiválasztottalak, hogy hű szolgám legyél, s teljesítsd minden kívánságomat!-tette csípőre kezét, már csak egy köpeny hiányzott a macska hátáról.
-Aha, értem... még hogy szolga...-fogtam meg a fejem, majd sóhajtottam.-Najó, ha már így „összefutottunk” mondd, mi a neved?
-Ööö... ammegmi?-padlót fogtam.
-Mi az hogy mi??? Neked nincs is neved???-a macska csak bambult tovább, hatalmas gülüszemeivel.
-Höhh, akkor majd én adok neked nevet... Hmmm, legyél mondjuk--
-Brad Pitt! Úgyis döglenek értem a csajok!-fényezte magát.
-A francokat!-dobtam a falhoz.-Te Nasi vagy! Egy kis szójáték is...-röhögtem el magam, gonoszul.
-Hogy miiii??!!! Ennél jobbat nem tudtál adni?? De gáááz! Egy körtéről nevezel el???
-Na csönd legyen, vagy olyanná is teszlek, mint egy körte, kis Nasi!-markoltam meg a kis sípoló állatkát. Láttam, hogy teljesen leverte a víz ezért elengedtem. Azóta egyfolytában a nyakamon lóg, örökké beszél, és egy perc nyugtom sincs tőle. Meglátja, egyszer rossz hangulatban talál, nem lesz kegyelem!