[Szolgálatra jelentkezés! – Csillámhadmami akció *w*]

Éppen egy nagy halom kupac papírizé mögött rejtőzködtem az íróasztalomnál, és Tomo-channak gyártottam némi munkát pár nyuszis nyomdával és egy csillámlós tollal, mikor az egyik nyuszimusz a szobában tartózkodók közül, és hát ugrizott néhány halom szőrcsomó itt-ott, szóval legyen, mondjuk nyuszi1 a fedőneve a kis huncutnak, rákapott a nyuszis mamuszomra, és vígan majszolta hörcsögpofival. De nem ám csak egy katasztrófea lépett időbe pont most, mikor nagyon elfoglalt voltam, és kicsit sem azzal foglalkoztam, amivel kellett volna, hanem egyszerre rengeteg sok! :oPéldául a nyuszi2 fedőneves titkos nyuszügynök fogta magát, és halálugrott a kanapéról, hogy aztán rávetődjön nyuszi3-ra, aki lelkiismeretesen nyamnyogott egy fontosnak látszó iraton, amit az íróasztalon tornyosuló papírkupac tetején szunyókáló társa, nyuszi4 volt kedves átcsúsztatni neki. :oArról már nem is szólt a mese, nyuszi5 éppen szerelmet vallott nyuszi6-nak, és olyasmire készültek, ami bár szép dolog volt, és nagyon szerelmetes, de hát még a gondolatra is elvörösödött minden szobában tartózkodó nyuszifiú és nyuszilány.
Minden a feje tetején állt, most, hogy még mindig zajlottak a Gyárfelújítások, pedig a csillámnyuszikáknak már igazán szükségük lett volna régi házukra, ahol boldogan és kényelmesen ugrálhattak kedvükre, és játszadozhattak, és megrágcsálhattak dolgokat. :oAz osztag nem nyuszifőhadiszállásnak volt berendezve, és egyesek ennek köszönhetően igencsak el is züllöttek, látva, mennyi rosszalkodásra adódó lehetőség van. ToT
Pedig én jóra neveltem őket, de úgy tűnt, teljesen hiába igyekeztem, mikor nem aludtak, bizony az én kis csillámnyulaim hiperaktív gyerkőcökként randalíroztak végig az egész osztagon. Biztosan nyuszi7 is azért volt olyan édes, mert hagytam, hogy az ölemben szunyókáljon, de nagyon kis puha szőrpamacs volt, és nekem kellett a szeretet, mert azt szerettem. *w*
Épp csak kigondoltam, mennyire kis aranyos és pihe-puha nyuszi7, úgy felpattant helyéről, majdnem felborultam székestől-asztalostól. Szegény nyuszika úgy megijedt a váratlan kopogtatástól, egyből beiszkolt társaival együtt a kanapé alá, még a nagyon szerelmetes páros is elrejtőzött, egyedül a papírkupac ágyon szundizó kis lusta pufók nem mozdította füle botját sem a zajra.
- Szabad! Tessék! – kiáltottam ki, figyelve, hogy vajon mi lesz a lusta kis nyuszi reakciója, de ugyanúgy szundizott tovább, mintha mi sem történt volna. Örültem neki, hogy nem zavartam fel, sőt, pont olyan kis édes volt, mint Nobu-chan, kivéve, hogy nem volt lila haja, és nem belé voltam szerelmes, de egyébként igen, pont olyan volt. *w*
Izgatottan fészkelődve vártam, ki lehet a váratlan vendégem, és egy pillanatra sem fordult meg egyetlen körre sem a fejemben a kósza gondolat, Tomo-chan töri rám az ajtót éhes papírsárkányként, miért is nincsenek még kész az iratok, esetleg még egy kedves tiszt hozza be a lapocskáját, amit már egyáltalán nem tudok hova rakni, mert nagyon ici-pici hely sem maradt már nemhogy az asztalon, de a földön sem, szóval teljes dilibogyóban voltam, mikor mindezek a gondolatok messzirőőől elkerültek, és nem akartam én remegve asztal alá bújni, csak kicsit, szóval alig nyílt az ajtó, máris ijedten dőltem hátra székemben, milyen veszedelemmel találom szemben magam, hogy végül sikerült annyira eldőlnöm, hatalmas csattanással nyekkentem hátra székemmel.
Nyilván az előbb nem sikerült az esésem, hát be kellett pótolódnia, mert az univerzum biztos azt akarta, hogy ez legyen a borsom, meg az is, hogy találkozzak a Cukorborsómmal, és az is, hogy végül is ne Tomo-chan akarja elmondani, nekem, hogy csalódás vagyok, amiért nem vagyok kész mindennel, pedig én kész akarok, csak aztán mégsem, mert uncsi van, és nincs Nobu-chan, és még Kacchan sem tudott most átjönni hozzám, hogy ne legyek egyedül.
- Ihizéé, hihi… - pattantam fel gyorsan az asztalom mögül fejemet vakargatva, mert hát kicsikét zavarba jöttem, hogy szegény ismeretlen emberke akaratlanul is letaglózott. Pedig nagyon kedves lehetett, és amint sikerült is végre rendesen kinyitni szemeimet, láttam rajta, hogy biztosan az, és hogy majdnem Nobu-chan, csak mégsem, de azért olyasmi magas lehetett, mármint elég magas volt hozzá, hogy sokat kelljen felfelé néznem, szóval biztosan olyasmi lehetett, mint Bubu-chan, és ez máris nagyon jó volt. – Üdvözlöm… öö… - bandzsítottam rá újfent bemutatkozását hallva. Kicsikét nem egészen volt tiszta a dolog, mit értettem, és mit nem is értettem a nevének, így további fejvakargatások kíséretében igyekeztem a megfelelő megszólítást felásva folytatni mondatom. – Ü-üdvözlöm Dodó-san az osztagban, Ayumu Michiyo vagyok, az egyetlen és első számú hadmami, örülök, hogy megismerhetem, remélem, sokat látom még itt, és nagyon jól fogja érezni magát. – hadartam el mindent egy szuszra, ami csak az eszembe jutott, hogy jó hadmami legyek, mert hát nem is tudom, mikor is volt utoljára, ha volt egyáltalán elsőre, hogy valakinek ennyire új hadmamija lehettem az osztagban, pedig igazán szerettem. – Kérem, foglaljon helye…t. – mutattam az asztalomon túli székre, amiről azt hittem, szabad, aztán meg felvilágosodtam, hogy mégsem. :oKi tudja, hogy, hogy nem, egész sereg csillámnyuszi trónolta be magát a székre teljesen váratlan sebességgel, mintha direkt rosszak akarnának lenni, arról viszont szó sem lehetett.
Átrobogtam asztalomon, majd átestem rajta a nagy sietségben, minél előbb díványra költöztessem komisz kis szőrcsomóimat, ott lógassák lábukat, ha már jobb dolguk nincs. Felszabadítva a széket, adtam át a várat jogos tulajdonosának, legalábbis a mostani beszélgetés idejére, ami meglehetősen nagy fejtörést okozott számomra, nem tudtam, mit is kellene most mondanom igazából, és hát nem akartam nagyon tolakodó lenni, de azért kíváncsi is voltam, meg hát, Dodó-sannal is együtt kell majd dolgoznom, szóval meg kell őt is ismernem, hogy jó csapat legyünk együtt, ő is, meg úgy mindannyian. *w*
- Bocsánat a rendetlenségért, Dodó-san. Ha tudtam volna, jön, igyekezetem volna nagyobb rendet csinálni. :oSzegény nyuszikáim most hontalanok, ezért vagyok kénytelen itt az osztagban elhelyezni őket. :/ - jegyeztem meg szomorkodva, mert biztos, hogy rendet raktam volna, bár lehet, hogy tudtam róla, hogy jön, még egyszer, amíg el nem felejtettem, de az sem volt szándékos tutira. T.T
Már épp készültem lehuppanni székembe, mikor észrevettem, hogy nem csak Dodó-san, de az én székemet is váratlan ostrom érte, és két nyuszi már vígan szunyókál benne, mintha nem pár másodperccel korábban ugrottak volna bele. Igazán nagyon elrosszultak. :oMindkét szőrpamacsot a kezembe vettem, úgy ültem vissza velük együtt a székemben, hadd pihenjenek az ölemben, addig is simizhettem őket. *w* - Ön szereti a nyuszikat, Dodó-san? ^.^

[Szolgálatra jelentkezés! – Csillámhadmami akció *w*]

Nagyon megőrültem, hogy így megörültem újra bevethetem hadmami szolgálataimat, nagy lendülettel vetődtem hát székembe a két kis nyuszügynök társaságában, kicsit jobban elbeszélgethessünk Dodó-sannal, például nem is tudom, miről, de elég sok mindent meg lehet beszélni, és én szeretek is beszélni, és hát igaz, hogy nem annyira, mint a nyuszikáimat, de hát akkor is, azért is, izé is… ^^” Kicsi megtévedt nyuszikák ugrándoztak buksim körül teljes részegségben, merre is tartanak most, meg hát én sem nagyon tudtam, merre is akarok tartani, csoda nem lyukadt ki fejem, hogy végre kitaláljam a kiutat az útveszejtőmből.
- Igazán köszönöm a felajánlást, Dodó-san! – örültem, hogy ilyen kedves tisztet kaptunk, meg még olyan magasság Nobu-chan hasonmás is volt, szóval én teljesen meg is voltam vele elégedve, és az sem volt baj, hogy egyébként nem hasonlított Bubura, mert én őt szerettem, és ha kettő lett volna belőle, akkor biztosan nagyon elveszett lettem volna, és nem akarom, hogy Nobu-chanból kettő legyen, mert ő egyen cuki. – Ó, Kacchan nincs az oszatagban? – kérdeztem vissza meglepetten, aztán eszembe jutott, hogy végül is valaminek mintha eszembe kéne jutnia, csak azt nem tudtam, minek. – Hát, lehet, hogy mondott valami olyasmit, nem lepedőzik most egy abrakig az oszlopban, de az bármi lehetett. >.<
Hát, néha nem igazán értettem, micsudikat is mond nekem Kacsa, de hát attól még úgy csinálok, mintha, aztán meg teljesen szívrohamokat kapok, meg mindenféle agyonütést, hogy megint mire is bólogattam hevesen, de azért tudom én, hogy jó gyerek, csak mindig a rosszon jár az esze, de tényleg, jó gyere attól. ^.^
- Óóó. O_o” – kapcsolódtam vissza a beszélgetésbe, és nyomban elveszett állam keresésébe fogtam. Bevallom, kicsikét megszeppentem, hogy szegény Dodó-san alig találkozott cukor kis csillámnyusszokkal, máris egy egész osztagnyit szabadítottam a nyakára, és hát igazán nem akartam leterhelni, és megijeszteni, és tényleg, nem akartam, becsületkódex látja lelkem, még VéderÉn majdnem sarokba vonult leszegett fejjel dípelni. – Dodó-san, én nagyon remélem, hogy igazán pozitív irányosságot vesznek az érzései a kis csillámnyuszikák iránt, mert hát nagyon sokan vannak az osztagban, és nem szeretném, hogy zavarják, és azt sem, hogy ne szeresse őket, de ha nem, az sem baj, csak kicsit… nagyon. Máhármint… - szüneteltem szégyenlősen, hogy így elszalad velem a csillámpóni, nem akartam én gonoszul megfenyegetősre venni a figurát, hogy már pedig itt vagy megszokni, vagy megszokni lehet, mert meg is lehetett szökkenni, de azt nem akartam picit sem.
- Az úgy volt, hogy igazán tényleg nagyon szeretem a nyuszikákat. *w* - fogtam bele a magyarázkodásba egyszerre meg is válaszolva Dodó-san kérdését. – Annyira kis aranyosak, puhák, és szerelmetesek, mert, hogy amikor először nyusziszerelembe estem, akkor indult a Gyár is. :)A Szerelemgyárban dolgozom én meg Kupida és Aoi-chan is, és igyekszünk mindenkinek megfelelő pár találni, hogy az egész nyusziverzum boldog és csillámos legyen. – áradoztam tovább kicsi patakként hömpölyögve ide-oda, mit is mesélhetnék el gyorsan egy órában, mert annyi minden történt, hogy hát nem lehet csak úgy megmagyarázni, hogyan is szerettem bele a nyuszikákba, és a szerelembe, és a szerelmetes nyuszikákba, és a csillámos nyuszikákba, és a csilláminasba… :oNagyon sok minden volt. – Egyszer találkoztam Ai-sannal, és ott barátkoztunk össze, vagyis hogy az nem tudom, igazából tényleg úgy volt-e, hanem én úgy gondoltam, hogy megbarátkoztunk, és aztán meg Kei-chant is megismertem, mert ő meg Nyuci-chan hadpapija az osztagukban, és szóval aztán ők egymásba szerettek, és hát az úgy volt, hogy én is belebirizgáltam kicsikét a dolgokba, de csak egy hangyapásztornyit, és mindig rajzoltam Ai-sannak szerelmes nyuszipárban egy őt, és egy Kei-chant, és aztán meg már csak úgy mindig nyuszikákat rajzoltam, és megszületett a Gyár, és épült egy nyusziparadicsom, és aztán sok kis nyuszi ellepte, és leégett a fél hazájuk. T-T
Fejeztem be boldog történetemet leeresztett kisnyusziként, nincs mát mit tenni, oda a Gyár, kevés a pénz, bajban vagyunk, és szegény csillámnyuszikáim teljesen hontalanok a nyusziparadicsomuk nélkül, ami annyira klassz hely volt, mert pontosan nekik való volt, és mah. T-T Lelkem kis fehér lufiként lebegett felettem, és nem hogy az ölemben fetrengő két kis nyuszügynök nem segített, Kacchan emlegetése egyenest forró vízként érte kopasz kis búráját, úgy iszkolt vissza helyére, majdnem a padlóra kényszerített ereje. O.o
- Ó, Kacchan… Hát, ő gyújtotta fel a Gyárat. - vontam le a következtetést, itt most máshogyan nem kapcsolódhat a kérdés, de hát ennyire szenyó sem lehettem, hogy bemártogatózom Kacsát, amiért butuska volt, meg mert még mindig szomorú és mérges is vagyok egy kicsit, de azért még nem hagyhattam DárkVéderÉn átvegye az irányítást. - De már jó gyerek, vagyis nem mindig, de azért igyekszik, hogy az legyen, és nagyon aranyos is, kivéve, ha nem, de azért szeretném, ha megjegyezné, hogy nem szabad tüzeskedni, mert az nagyon veszedelmes, és egyébként is be fog pisilni éjszaka, ha sokat játszik a tűzzel, ez így van, ha elhiszi, ha nem. ^.^” – bólogattam helyeslően, gyárégés után is pontosan el a katasztrófea lépett fel csomó kis csillámnyuszszanccsal, a sok-sok háztűznézéstől átázott néhány bunda. – Még nagyon tanulófázisban van Kacchan, és biztosan igyekszik, de ha látja, hogy tűzgyújtásra alkalmas eszközzel játszik, esetleg szót is ejt a dologról, lehetne, hogy megpróbálja lebeszélni a dologról, mert hát szeretném, ha még sokáig állna az osztag, úgy, ahogy most van, és nem úgy, ahogy a Gyár is.
Mindenféle véleményemet megosztottam Kacsáról meg a tollairól, vagyis hogy a legfontosabbik fontosat, hogy Tűz van, babám!, és ha az van, akkor mindenképpen menekülni kell, illetve, hogy eloltani, ha lehet, mert muszáj, és elsősorban megelőlegezni, hogy inkább mégse legyen.
- Dodó-san, és maga milyen ember? Beszélne egy kicsit magáról, de csak ha nem tolakodom, mert nem akarok dúródni, és rossz modorú lenni. ^^” Bármit szívesen hallgatok, ami magát érdekli, és addig… – álltam fel a székemből hatalmas vigyorral, hogy a kezemben döglődő kis szőrpamacsok egyikét átnyújthassam Dodó-sannak. – Szerezzen jó élményeket ezekkel a kis csimotákkal. ^.^ Egy darabig még egy fedél alatt kell laknia velük, remélem, nem bánja, hogy önre bízok egyet, mármint nem örökre, és nem kell elvinnie a szobájába, nem fogok lapokat sem aláíratni önnel, vagyis az még előfordulhat, ha átnéztem az iratokat, amiket hozott, de nyusziügyben semmi esetre sem, csupán erre a rövid kis időtartamra kölcsönzöm ezt a kis csillámgombócot önnek.
Reméltem, hogy nem dobja le rögtön ezt az édes kis jószágot, persze megértem azt is, ha mégis inkább úgy dönt, nem szereti a nyuszikáimat, pedig az nem lehet, hogy valaki nem szereti őket, de előfordulhatnak allergizés egyének, akik minden sarkon tüsszögve reakcióznak intenzíven a nyuszimegszállásra, azonban szerencsére nem osztagunk egyik tagját érinti ez a szörnyűség. Még Kacchan is barátkozik édi kis nyuszikákkal, már az új nyusszancsos bögréjéből is vígan szürcsölgeti a nemfühűűűves teját, és minden jót. *w*
- Ha gondolja, végig is vezethetem az osztagban, kereshetünk önnek egy megfelelő szobát is, és amint otthonosan elrendezkedett, valami nyuszisat is. ^.^ - pattogtam körbe a szobát boldogságos kisnyusziként, mennyire, de nagyon jó helye lesz itt Dodó-sannak, hiszen minden megvan az osztagban, amire csak egy shiniminíz vágyhat, például nyuszikáák! \(<3 o <3)/, azután meg még sok-sok minden, pedálozva szoba is, amihez mondjuk meg kellene találnom a lapot, amire pontyosan fel vannak jelezve, hogy HAL *w*, azaz, hogy nem halacska, hanem hogy melyik szoba is van elfoglalózva, és melyik az, amelyik olyan gazdátlan, hogy még a pókok is kiköltöztek, annyira uncsi, meg egyedül nem is jó, meg minden.  Bele is vetettem magam fejjel előre az íróasztalom fiókjába, minél előbb kihorgászhassam belőle a huncut kis papírlapot, mindenképpen kereshessünk megfelelő szállást Dodó-sannak, persze, csak ha benne van. – Indulhatunk? – tettem fel a kérdést magabizonyosan lóbálva kezemet a papírossal együtt. Felfedezőtúra in-dul! ^o^