Jelszó: Vörösesbarna
~ Adatlap
Név: Shinomiya Rumi
Nem: Nő
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1999. március 29.
Kor: 15
~ Előtörténet
Árvának lenni szívás. Egy teljes hétig lébecoltam köztük, én már csak tudom. Kevesen hisztiznek amiatt, ami ott megy a lelenchelyen, de én mondom, szívás. Kicsik, nagyok, hangosak, kevés a hely, a gyöpös múmiák meg egy zsák krumplival is kedvesebbek, mint ezekkel a kölykökkel. És a kaja, na, az aztán az igazi szívás. Ezek hírből sem ismernek semmi ehetőt. A kölykök meg naphosszat arról álmodoznak, hogy majd holnap mindegyikükért eljön valaki, akit nem csak a rendszer sóz a nyakukba, hogy nesze, vigyed, nevelgesd, ha akarod. Nem, ők arra várnak, hogy egyszer tényleg jön valaki, aki nem csak a fejpénzért vinné el őket, ahonnan aztán úgy is megszöknek, mert mind ezt csinálja – apám, olyan sztorijaik vannak, azt hinnéd csak kitalálták! Szóval ők várnak erre az igazi szülőre, aki saját kölöknek vinné el őket, és kb. az egész napjuk ebből áll. Várnak. De azért tudod, meg ők is tudják, meg én is tudom, hogy ekkorákat, mint ők, akik már ezeket el tudják nekem csicseregni a kicsi szájukkal, a kutyának se kellenek. Ha már nem pelenkába nyomod ki, amit előtte cumisüvegből tukmáltak beléd, meg nagyobb vagy egy mazsolánál, már nem kellesz senkinek. Na, ez szívás. És az elején még én is azt hittem, életem végéig, amíg meg nem öregszem és teljes jogú felnőttként, mikor már én is hülyeségeket fogok beszélni, meg vaksi leszek a háromszáz dioptriás kukkeremmel és járókerettel ki nem tántoroghatok a cseszett nagyvilágba, ott fogok szívni én is velük. Ha még egy napot ott kell maradnom, tuti leléceltem volna anélkül is, hogy ezt egy köteg papírral megfejelve eresztettek volna szabadon. Mert jött egy ilyen papír, hogy annyira totálba mégse vagyok elkallódott árva, van aki magához vegyen. Miaszösz. Persze a muflonok erősködtek, hogy idehívják, mert ez ilyen hivatalos nyavalya, de ha ennyire üvöltök, akkor ezt így mégse. De akkor legalább elkísérnek, meg hogy felügyelet, meg a búbánatos franckarika, de hülye lettem volna megvárni, míg összekapják magukat az indulásra. Nekem sürgős leléphetnékem volt, legálisan, úgyhogy mielőtt kinyöghették volna, hogy bakfitty, már csak a kondenzcsíkot láthatták, amit húzok elfele.
Nem tudom hogy csinálták, de a banyák sitty-sutty megtalálták azt, amit én évezredekig kerestem. Szorongattam is erősen az elcsencselt fecnit, amin rajta volt a cím. Az a cím, ahová ezerrel tepertem. Az, amit tök hiába kerestem abban az egy teljes évben, amíg érdekelt. Aztán már nem csak Mayut, engem se érdekelt. Mayu, jut eszembe, a nővérem. Volt. Mit nézel? Dehogy bőgök, azt a pisisek szokták. Szóval volt neki ez a pasija, akivel baromi sokáig együtt éltünk, tudod, már majdnem úgy néztünk ki, mint egy család. Aztán ez a kretén fogta magát és lelécelt, mi meg vártuk, hogy hív meg előkerül, tudod, ahogy a szürke szamárról is azt hiszik, majd visszatalál a ködben. Hát nem. Amikor már totál reménytelen volt, hogy visszadugja a képét, odébb álltunk mi is. Azért én még kis naivan keresgéltem utána, de hát az ilyenek, tudod, ha nem akarják, hogy megtalálják őket, akkor cseszheted. Aztán tessék, már majdnem el is feledkeztem volna róla, hogy létezik, most meg itt volt a kezemben ezen a nyeszlett kis papíron, hogy mégis megvan. Szedtem is irányba a sátorfámat, mielőtt még valaki kitalálná, hogy nem is oda van a menet.
Piszok macerás volt ám átbumlizni a fél városon ekkora pakkokkal, én mondom. Minimum valami kitüntetés meg hősi felvonultatás járna, hogy egészben odaértem, mikor már a belem is lógott. Ja, hogy talán nem kellene komplett szerszámos ládával felszerelkezve lófrálnom mindenhova? Azt, a nénikéd térdje kalácsát nem kellene, kár beléd a levegő, ha csak ilyen hülyeségeket fúj ki a fejeden. Szakadjunk le a privát motyóimról, rendben? Szóval átcihelődtem magam, meg oda is értem egészben. Aztán ott álltam, néztem azt a hülye ajtót, rajta a hülye számmal, minden stimmelt, csak be kellett volna kéredzkedni. Te, ennyire csengőtől még életemben nem tojtam be. Végül is ráértem, úgyhogy még egy darabig szemeztem vele, addig volt időm mindent szépen kiokoskodni magamban. Készítettem is a jobbik fajta pofán verést a tenyerembe, hogy majd „hello” helyett ezzel nyitunk, nem is kellett volna rákérdeznie, úgy is tudja, miért kapja. Mert ez jár. Mikorra már rendesen felszívtam magam és már készen voltam a neki szánt kis mondókámmal, előttem volt, hogy is fognak itt kinézni a dolgok, akkor rátenyereltem a csengőre. Aztán kopogtam. Meg megint csengettem. Semmi. Ekkora égést! Még jó, hogy nem látott senki. És ilyenkor mi van? Hát vársz. Órákig gubbasztasz a kis cókmókodon, mint egy ott felejtett kupac…zokni? De ha már úgy is ott voltam, hát tankhajóval se vontatott volna el onnan senki, úgyhogy csak vártam. Mikor meg már kinézett, hogy ott fogok éhen halni, aztán rám sötétedik meg éjszaka elvisznek a farkasok, mert ez bizony haza már nem fog jönni… Mi az, hogy itt nem élnek farkasok? Hagyjál már a hülyeségeiddel, nem az a lényeg.
Szóval akkor mégis jött, nekem meg mintha százas szög állt volna a hátsómba, úgy ugrottam fel, mert mégse kuporoghattam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Aztán ott állt és nézett rám ilyen rettentő buta fejjel, később meg még mindig ugyanezzel az idétlen képével, de már úgy, mintha épp a Loch Ness-i szörnyet látná. Tutira nem bennem volt a hiba, emlékszem, két nappal azelőtt még meg is fésülködtem, szóval tök kulturáltan néztem ki, úgyhogy nem igazán értem mi baja volt. Próbáltam vagány lenni, meg minden, de totál kimászott az agyamból az a sok marhaság, amit mondani akartam neki, még az is, hogy tulajdonképpen megérdemelt volna két egyforma pofont. Vagyis csak álltam ott, mint egy üres tök, amíg ez kezdett elviselhetetlenül ciki lenni, inkább a kezébe nyomtam a hivatásos papírokat, amiből kibogarászhatta, mi a túrót keresek nála. Volt abban írva egy csomó érthetetlen maszlag, ilyen öltönyös nyelven, olyan emberektől, akik marha okosnak hiszik magukat, mert törvénykezős paksamétákkal szaladgálnak. Azért a lényeget még én is értettem, ami pedig feketén-fehéren annyi volt, hogy mostantól ő lesz a gyámom, mert Mayu ráhagyott a végrendeletében. Vagy valami ilyesmi. Aztán, hogy ez jó-e nekünk, azt majd meglátjuk...
~ Kinézet
Lapockáig érő vörösesbarna haj, élénkzöld szemek, korabeliekhez képest átlagos magasság. Frizurája többnyire olyan, amivel nem kell túl sokat bajlódni, mégis mindig más, de különösebben nem szeret ezzel foglalkozni. Sokszor a fésülködést is hanyagolja, hacsak nem szólnak rá. Ruhákból a kényelmes, praktikus darabokat kedveli, fontos szempont, hogy bármit is visel, sok zseb legyen rajta. Öltözéke korántsem mondható unalmasnak, mivel többnyire a legkevésbé összepasszoló göncöket válogatja egymáshoz, a végeredmény sokszor botrányos, vagy épp nevetséges.
~ Jellem
Kissé nagyszájú, meglehetősen önfejű és makacs, általában nem tűri, ha mások beleszólnak a dolgaiba. Sokszor látványosan és hangosan lázad a felnőtt tekintély ellen és nehezen viseli, ha nem neki van igaza. Tévedésit többnyire el sem ismeri, konokul ragaszkodik az álláspontjához. Ennek ellenére könnyen leszerelhető számára érdekes, vagy kedvelt dolgokkal. Jobb napjain egy adag jégkrémért még a leckéjét is hajlandó megírni. Érdeklődése meglehetősen sokrétű, de lelkesedése az új dolgok iránt gyakran már az elején alábbhagy. Befejezetlen dolgainak száma végtelenre rúg, legtöbbjükbe hamar beleun, viszont megválni nem hajlandó egyiktől sem.
~ Képesség(ek)
Neve: Ningyoutsukai - Bábmester
Típusa: Elem (fém) manipulálás (?)
Leírása: Képes fémtárgyak életre keltésére az által, hogy saját reiatsujával tölti meg őket. Ehhez minden esetben fizikai kontaktus szükséges, csak érintés útján képes átvinni lélekenergiáját a tárgyakba. Az életre keltett dolgok nem rendelkeznek önálló tudattal, azokat gondolati úton képes irányítani, hogy mit tesznek, az a használó akaratától függ. A tárgyak ezen állapotukban képesek bizonyos fokú átalakulásra is, ám ez kizárólag alakváltoztatásban mutatkozhat meg és az sem drasztikus mértékben, és méretüket sem képes megváltoztatni (például egy cipőkanálból nem képes fésűt formázni, hiszen nincsenek fogai, de meg tudja hajlítani, hogy abból karperec, vagy akár fémgolyó legyen). Az életre kelthető dolgoknak nem szükséges teljes egészében fémből lenniük, de összetételükben legalább a fele az kell legyen (egy műanyag vázas, de nagyrészt fémből alkatrészekből álló tárgy megfelel ennek, egy vasbeton oszlop már nem). Fémek fajtáját tekintve nincs megkötés. Csak élettelen dolgokat képes életre kelteni, amik nem kapcsolódnak közvetlenül más személyhez, vagy vannak töltve annak lélekenergiájával.
Támadások:
1; Mokeika – Makettezés/modellezés
Saját maga által, házilag, fémből készül maketteket képes méretük sokszorosára megnövelni, ha szükséges, majd eredeti méretükre lekicsinyíteni. Akárcsak a többi fémtárgyat, ezeket is képes életre kelteni.
2; Buntai - Hasadás/törés
A fémtárgyakba vezetett lélekenergia összesűrítésével, majd hirtelen szabadon engedésével képes azokat felrobbantani, melyek apró, éles repeszekre szakadva, nagy sebességgel szóródnak szét minden irányba. Az így megsemmisült tárgyakat, ha maradtak is belőle ép darabok, már nem képes irányítani, a robbanással a beléjük töltött lélekenergia felemésztődik a robbanásban.
~ Szeret-nem szeret
+ jégkrém
+ szerelni, bütykölni, valamiből valami mást készíteni
+ zenét hallgatni
+ lustálkodni
+ kacatokat gyűjteni
- iskolába járni
- iskolai egyenruhát
- leckét írni
- rendet rakni, takarítani
- fésülködni
~ Felszerelés(ek)
Zsebben megszámlálhatatlan apró limlom és vackok, rugók, csavarok, rágógumi papír, befőttes gumi, amit épp elszórva talál, minden kincset ér. Övtáskában szinte ugyanezek, valamint egy nagyító és tenyérnyi dobozkában csavarhúzó készlet, amit mindenhová magával visz.
), de amúgy megvan a minimum hossz, vagyis elfogadom az előtöridet.