Jelszó: fekete

~ Adatlap

Név: Mitsuke Zarakai
Nem: Férfi
Kaszt: Karaktered kasztja. Shinigami

Szül. ideje: 1970. 06.06.
Kor: 44
[list]
[*]Emberként: 22
[*]Lélekként: 22

~ Zanpakuto

Neve: Fuka-sa : Mélység
Fajtája: Erő
Shikai parancsa: hemawoyare – törj elő
Shikai kinézete: A penge meghosszabbodik majdnem a kétszeres hosszúságára, majd a penge megválik az alsó részétől és egy új kardot képez magából. A keresztvastól számítva 10 centire a penge letöri saját magát az alsó részen és így alakul is a kardhal orra látvány.

Támadások: Dotsuke mekajiki – döfj kardhal
A parancs kimondása után a kard hordozója plusz fizikai erőre tesz szert. A kardhal fürgeségével, könyörtelenségével és erejével ruházza fel. Igen nehéz egy ilyen kardnak a gazdáját puszta villámléptekkel utolérni. Azonban ezek a plusz erények nem tartanak sokáig. Amilyen hatásos lesz a hordozó ellenségével szemben, olyan hamar ér is véget az egyoldalú harc. Mindössze 10 percig tudja kihasználni a kard jutalmait, de utána a kimerültség hátránya éri el.

Shiryokuwotsukuse mekajiki – Őrjöngj kardhal    

Amolyan dupla, vagy semmi parancs a kard felé. Ezt a parancsot jobb akkor kimondani, ha már az elsővel végzett harcos, mivel ha kimerültsége időintervallumán belül akarják megtámadni, nem mindig elég a puszta alap erő használata. Így is el kell telnie egy kis időnek a két parancs között, különben túlhatja magát és bele is halhat. Minden maradék energiát magához vesz a kard és ismét megjutalmazza a hordozóját a kardhal előnyeivel, azzal a különbséggel, hogy most 20 percig képes használni ezt az erőt. Egy valamire kell gondolnia a hordozónak, hogy az utolsó perceket ebből az előnyből, ha látja, hogy nem tudja legyőzni az ellenfelét, akkor inkább menekülésre használja.

Ahhoz, hogy a Mélység pengét kimerülési időszakok nélkül lehessen használni, rengeteg edzést kell csinálni és lélekben betörni a kardot.

// Talán ez úgy hathat, hogy a saját kardját nem tudja kezelni…én azt mondom, hogy felvállalom a játéktéren is az újonc rangomat és ennek megfelelően játszok. //







~ Előtörténet


Életben:  Édes anyukája korai elvesztése miatt kapta el a felhőtlen harag és agresszió áradata. Nem tudta lenyelni a fájdalmat, amit az a látvány nyújtott neki évekkel ezelőtt. Egy fényes nappalon az ébresztő órát nem nyomta le senki sem, átrohant hőzöngve a szobába, hogy miért nem nyomod le az órát anyám….
Aznap óta teljesen más ember lett belőle, elsőnek fullasztóan hatott rá, hogy a saját fájdalma akarja összeroppantani. Utána depresszió formájában köszönt vissza, ami elkísérte éveken át, legvégső stádiumban pedig átalakította magát haraggá. Telt az idő és egyre jobban kezdte megkedvelni a mostani helyzetét, tetszett neki, hogy a fájdalmat haraggá átalakítva duplán élvezhette ezt az érzést, mivel az édesapjával nem a legjobb kapcsolatban éltek. Örülhetett, ha valamikor enni kapott, vagy valaki meghallgatta. Nagyon jól tudta, hogy anyukája elvesztése után az élete pokollá válik és senki sem húzza ki belőle, még ha könyörög, akkor sem.
Egyszer túlzásba vitte ezt a haragot és túl nagy fába vágta a fejszéjét. Egy nagyobb társaság belekötött, mikor ő egymaga volt ellenük. Persze, hogy nem ijedt meg, de akkor még nem tudta, hogy az életébe fog ez kerülni. Hiába esett neki az első háromnak és intézte el őket, nem maradt benne annyi erő, hogy a többit is leteremtse.
Egyik nagyon bátor ellenfele elővett egy kést és Zarakait egy óvatlan pillanatában oldalba szúrták, majd hasba. Annyit vett észre, hogy egyre gyengébb és pár másodperccel ez után a földre zuhan és a saját vérét látja kicsorogni az oldalából. Próbálkozott még erőt venni magán, de belesett egy alap hibába, minél jobban mozgatjuk a sérült testet, annál jobban károsodik, így hát az értelmetlen fickándozással csak a halálát hozta egyre közelebb magához, míg utol nem érte és elvérzett az utcán.

Lélekként: Egyik percről a másikra minden könnyebb lett, fel tudott kelni és járni is képes volt. Magára nézett és szinte semmi baja nem volt a testének, azt sem értette, ami eddig történt, de most már végképp lement nullára a felfogó képessége.
Tapogatta magát mindenhol kétségbeesve egészen addig, amíg vissza nem nézett arra a helyre, ahol emlékezete szerint halál közeli élményben volt része. Saját magát látta meg ott heverve a földön a vérében feküdve. Leengedte kezeit és csak a könnyedségének köszönhetően nem esett megint össze az utcán, csak nézte saját magát ott feküdve az aszfalton és nem tudta hová tenni a dolgot magában. Beletelt egy kemény 5 percbe, amire az a fogalom született meg az agyában, amire 40 perccel ezelőtt még gondolni sem mert.
- Halál.
Elkezdett magában beszélni és minél többször mondta ki azt a szót, hogy meghaltam annál jobban esett kétségbe és annál jobban távolodott a testétől. Végül futásnak eredt és meg sem állt a hatodik sarokig, de nem azért állt meg, mert elfáradt volna, hanem mert képen ütötte egy fehér fényű erő.
Kezeivel védte az arcát és takarta a szemét és próbált hátrálni amennyire csak tudott, pár pillanattal ez után arra eszmélt fel, hogy nem bántja már a szemét a fény és egy alak gyalogol ki a fényből felé tartva. Teljes erejéből futott volna, de valami nem engedte őt nagyobb mozdulatok tevésére, már-már beszélgetési távolságba ért hozzá ez a különös alak, akiről kiderült, hogy egy férfi karddal az oldalán, legalábbis ott abban a pillanatban ennyit vett észre róla.
- Hát te meg ki a franc vagy?- Kérdezte tőle Zarakai kétségbeesett, ideges hangon.
Nem kapott rá választ csak annyit vett észre, hogy ez az idegen a kardjáért nyúl, nem is kellett neki ennél több.  
- Ne, ne csináld ember most haltam..izé..öltek.. izé..most öltek meg, de itt vagyok,inkább segíts, és ne ölj meg másodjára.-  Kezeit maga előtt tartva mentegetőzött tiszta erejéből.
Végre megeredt a nyelve az idegennek és elmondott pár dolgot.
- Igen, ha nagyon tudni akarod, meghaltál és el kell, hogy fogadd ezt az egészet, de velem kell jönnöd.
- És mégis hova, elárulnád nekem. Illetve te mi az isten vagy?!
- Majdnem, ahová velem jössz az egy másik világ, ahol a holtak lelkei lelnek végső nyugalomra és élnek tovább a sajátjaik között. Válaszolok a második kérdésedre is, halálisten vagyok és az olyanok, mint én…mi felelünk azért, hogy neked ne essen további bajod.-
Megint csak a csodálkozás jutott Zarakainak de olyan szinten, hogy még pislogni is elfelejtett.
- Szóval isten és halál is vagy egyben? Ennyit a hittan órákról.
- Elég a beszédből egyelőre, most pedig velem jössz.-
Ami előtt megint mentegetőzni kezdett volna Zarakai, már egy teljesen más világban találta magát. Az idegen, aki halálistennek nevezi magát már nem volt vele, helyette egy teljesen természetesnek tűnő városban találta magát egy csomó ember között. Nem nagyon hatotta meg őket, hogy ő itt van, sokkal inkább Zarakait lepte meg az a dolog, hogy az előző percben még a teste mellett állt és most meg abban a fura világban van, amit az a faszi mondott neki.
Na várjunk, összegezzünk: halálisten, lelkek, meghaltam, város, ahol semmi baj. Azt hiszem túl sokat ittam.
Nyugtatta magát Zarakai és elgondolta, hogy valahová lefekszik egy pár órára, hátha csak álmodik az álomban és ha felkel itt, akkor felkel ott is és semmi probléma. Valahogy nem kellett neki 5 csillagos szolgáltatás, ott a helyszínen összeesett és el is aludt. Rátett pluszban ez az egész trauma, valljuk be, hogy ez sokunknak felérne egy Tyson kiütéssel.  
Amikor magához tért viszont csalódnia kellett, hogy még mindig itt van és ez nem álom, hanem a valóság, ha nevezhetjük annak. Nehéz volt felfognia, hogy tényleg meghalt és tényleg itt van, ebben az alig 5-6 órában szinte a maradék embersége is elveszett magával szemben. Mindig is akart egy kalandot, de nem úgy, hogy soha többet nem oszthatja meg azokkal, akiket szeret, vagy elfogad. Viszont ha már itt van, akkor körbenéz a városban remélve azt, hogy talál elfoglaltságot, ami eltereli az agyát egy kis időre mindenről. Ettől a naptól fogva már csak tengődött, mint egy darab fa a végtelen tengerek tetején, nem panaszkodhatott sohasem arról, hogy unalmas élete lett volna, de most mégis úgy érezte magát, hogy nagyon egyedül van és kezd beleroskadni ebbe az érzésbe. Itt is folytatta ugyanazt, amit még a földi életében, szemtelenkedett, verekedett, magát adta különösebben. Megkereshette volna az anyukáját, de nemet mondott saját magának, mert ameddig nincsen tisztában mindennel, addig nem adja ki magát újabb újdonságnak, traumának. Teltek a napok, hetek…már szinte feladta a reményt afelé, hogy valaha is boldog lehet akár egy kicsikét, mikor egy földi érzést kezdett érezni, éhes volt. Nagyon megörült, hogy a földi érzéseiből ezt sem vesztette el és nem gondolkodott azon, hogy eddig miért nem volt az csak rohant a legelső olyan bódéhoz, ahol lehet kaját kapni. Ahogy odaért már mondta is a magáét az eladónak.
-Kérek valami kiadósat….nagyon éhes vagyok! -
Ebben a pillanatban az eladó kiejtette a kezéből az ételt és így szólt Zarakaihoz.
- Te éhes vagy?
- Igen, miért ne lehetnék az? - Kérdezte Zarakai meglepődve.
- Biztos hallottál a halálistenekről már nemde? Aki idehozott, ő is az volt.- Mondta neki az eladó komoly hangon.
- Igen, egyet láttam eddig csupán, aki idehozott és őt is csak pár percig. Miért?
- A kóbor lelkek közül édes fiam, aki éhes lesz, az többre hivatott itt, mint amennyit lát magában. Menj el az Akadémiára és ott megtudsz többet is. - Mondta az eladó és hátat fordított Zarakainak
- De hát milyen Akadémia meg milyen képesség várjon már! -
De már nem reagált rá az eladó, kezdődik Zarakai életének második epizódja csak erről még ő sem tudott akkor, amikor ezt hallotta. Aztán egy elég okos kis ötlet jutott az eszébe, ugyanis ha ez az eladó már ennyire idegenkedő lett, akkor a többiek sem lesznek különbek. Szóval minél előbb találnom kell egy halálistent bármi is az ára.
Fekete ruhában vannak, kardot viselnek, fegyelmezettek…ebben a putri negyedben nem lesz nehéz dolog találni egyet. Azonnal futásnak eredt az utcák között, de nem volt olyan könnyű dolga, mint amire számított elsőre. Már órák óta futkorászik, de még eggyel sem találkozott, leült egy ház falának támasztva a hátát, hogy vegyen magán egy kis erőt, amikor jobbra nézett és egy fekete ruhás alak húzott el az egyik utcából a másikba.
- Helo! Megállni, segítség kell nekem!-
Üvöltött utána Zarakai és futásnak eredt a maradék erejéből az utca felé, mikor odaért nem talált senkit sem és csak nézett ki a fejéből levegőért kapkodva. Egyszer csak megszólaltak a háta mögött.
- Miben kell a segítség? Kérdezte egy komolyabb női hang-
Zarakai megfordult és válaszolt
- A francba már ne ijesztgess nem elég neked, hogy egyszer már megöltek, te is rá akarsz tenni egy lapáttal?! -
Ordibált rá amennyire tudott
- Szóval? Kérdezte komor hangon rezzenéstelen arccal a nő
- Figyelj, az eladó szerint, aki éhes az többre is képes, mint amennyit hisz magáról és azt mondta, hogy keressek fel egy Akadémiát. Ha kamuzott akkor legalább enni adj, mert megőrülök már.
- Gyere velem. - Mondta neki a nő és elindult a másik irányba.
- Ha ezen múlik, hogy egyek akkor megyek. - Követte őt Zarakai.
Egészen az Akadémia épületéig vitte őt a halálisten, majd ott csak annyit mondott neki, hogy menjen be, mondja el ugyanazt, amit neki és a többi már jönni fog. Ezt követvén már csak az évek teltek az Akadémián és végignézhette Zarakai saját magán azt, hogy hogyan lesz a jelentéktelen emberből egy sokat érő valaki. Amilyen fura szó volt neki eddig a mágia, olyan gyorsan értették meg vele, amilyen távol állt tőle a harcművészet, olyan intenzíven tanulta az évek során. Amire megint említésre méltó állapotban lett, már rá sem ismerne egy avatatlan szem. Kiegyenesedett, masszív, erőteljes, magát belül megőrző, céltudatos akadémista volt. A következő lépcsőfoka a saját kardjának a megismerése volt.

A kardom útja

Utasítást követve leültem meditálni egy számomra megfelelő helyre az akadémia területén belül.  Több órámba került a meditálás, a bennem rejlő haragot nem tudtam teljesen elzárni és ez miatt nem tudtam teljesen átköltözni a lelkembe. Majd abban a percben rájöttem, hogy mi van akkor, ha pont a haragom, ami az én lelkem? Hát jó Zarakai, akkor mindent bele, engedd ki az állatot és engedd be saját magad. Lecsuktam a szemem megint és hagytam, hogy rázkódjon a testem a haragtól, izzadjon a karom az izmom feszengésétől és ráncosodjon az arcom az agressziótól. Megszólalt az amúgy is ideggel teli fejemben egy hang
- Zarakai, készen állsz, hogy kezelj engem és magadat? -
Nem tudtam normális hangon válaszolni, mert ahogy felfogtam mit mondott, az idegem a tetőfokára ugrott és csak ki tudtam üvölteni teljes erőmből, hogy igen, készen állok.
A szemem kirobbantotta magát a szemhéjam alól és egy viharos, zivataros, durva óceánon találtam magamat, ahogy egy szikladarabon állok. Előttem sötétség és óceán mindenhol, kivéve a messzi távolban egy alak állt egy ugyanolyan sziklán, mint én.  
- Megkérdezem tőled megint, készen állsz? -
Ott helyben felfogtam mindent, ez a lelkem állapota, az az alak, aki ott áll, az én vagyok. Illetve közvetetten, mert alig láttam, de már innen észrevehetem, hogy komolyabb srác, mint én jóval.
Thh…na és ? Mosolyogtam fel démoni vigyorral és üvöltöttem ki megint, hogy igen készen állok.
- Ha itt valaki megdöglik, akkor az csak te lehetsz, megértetted te rohadék. - Ordibálom az alak felé. Tűrve a csípő vihart, jéghideg esőt és a sós ízt, ami a számban van. Abban a pillanatban, ahogy kimondtam a mondatot, elöntött mindent a víz és egy pillanat alatt a határtalan kékségben találtam magamat, megjegyzem, víziszonyom van. Elsőnek halálfélelmem volt a hatalmas kékségben és nem kaptam levegőt, majd rájöttem arra, hogy ez én vagyok, és magamtól nem kell félnem. Kinyitottam a szememet és szembenéztem a kékséggel, ami semmi más, csak az én lelkem határtalan gonoszsága. Beálltam a harci állásba, legalábbis próbálkoztam, mert a víz alatt eléggé nehéz egy helyben maradni, hirtelen villámerővel suhannak felém kardszerű tárgyak. Ösztönszerűen elhajoltam előlük, egy idő után unalmas volt és magasabb szintre léptettem a dolgot. Egy kicsit körbenéztem a fejemben, később a lélekszememmel és lelassítottam egy kicsit a történéseket. Éreztem a következő, felém szálló pengét és a helyett, hogy elhajoltam volna előle, megfogtam a két tenyeremmel és az arcomtól alig 5 centire állt meg. Kinyitottam a szememet és előttem állt az az alak ismét, megfordítottam kardot és most már az én tulajdonom volt, nem másé.
- Utoljára kérdezem meg tőled, készen állsz?
- Nem hagynád végre abba te barom! - Ordítottam felé és minden erőmet belevittem a csapásba, amivel felé suhintottam. Ebben a pillanatban megint a sziklákon találtam magamat, de már nem esett az eső, nem volt jéghideg és nyugodt volt az idő, az alak előttem volt megint és így szólt.
- A harag egy hatalmas fegyver, de tudni kell használni. Mindennél határtalanabb erőforrás, de tudnod kell, hogy mikor állsz meg, mert ha nem, akkor saját magadat eszed meg belülről. - Elővette azt a kardot, amivel én vágtam ketté még az előbb és folytatta.
- Hogy milyen mély a haragod óceánja, azt te döntöd el. -
Majd beleengedte a kard elejét a vízbe és fél méterrel meg is állt, mintha ott lett volna a feneke a víznek.  Felvettem egy követ, beledobtam a vízbe és teljesen elmerült.
- Ahogy mondtam, te döntöd el. Jól jegyzed meg, amiket most mondok neked. Ha ezeket nem tudod, nem is fogod tudni használni ezeket a képességeket. Jól figyeld meg ezt a pengét, hosszabb, mint az átlag pengék, edzettebb, tiszteletreméltóbb, mégis törött. Kardhal törött. -
Igaza volt a fickónak, tényleg az orrára hasonlít kardhalnak, szándékosan le van törve az alja és egy új pengét készített magából, bár nem az egész van letörve, csak a keresztvastól 10 centi után, mintha a szája lenne és az orra.
Amint ezeket elmondta, úgy vésték bele magukat az agyamba. A következő pillanatban ugyanott találtam magamat, mint ahol elkezdtem ezt az egészet. A kardom ott hevert mellettem az alap formájában, kis tétovázás után megfogtam és magamhoz emeltem. Sokkal másabb volt fogni, sokkal….jobb, állatiabb, dühösebb, határtalanabb. Ez voltam én és ez is maradok, örökre.

//A kardom kinézete Shikai formában//

http://www.kepfeltoltes.hu/view/140725/N_vtelen-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ezek után Zarakai sikeresen elvégezte az Akadémiai éveit és készen állt bevetni magát abba a történetbe, ami még el sem kezdődött igazán.


~ Kinézet

Zarakai mindig is imádta a sötét színű ruhákat, emberi létében is megpróbált minél sötétebb ruhákból felöltözni. Gyakori volt nála a gothic, metál stílusú öltözködés, ehhez társul a sötét barna szeme és a fekete, középhosszú haja. Pluszban ki is emeli a fehér bőrét a tömérdek fekete cucc.  Sok embernek egy tucatnyi zselét, hajlakkot kellett használnia ahhoz, hogy a haja egyedi módon elkészíthető legyen, neki csupán egy erősebb fésülés, vagy borzolás kellett és már be is állt a haja a kívánt formára. Szerette a csapzott stílust viselni a haja formájában, amolyan mindenkinek igénytelen csak neki áll jól történet volt nála.
Sosem volt ez a „Jaj jól akarok kinézni” mániája, szerette a természetes kinézetét megmutatni mindenkinek. Egy teljesen alap fekete bakancs, nadrág, póló és már ment is neki az életnek. Nem szépítette magát semmi szerrel, felvállalta a bőrhibáit és a vele járó elítéléseket is. Kiskorában szerzett egy sebhelyet az alkarjára biciklizés közben, nem fogott a fék kellő módon és egy korlátnak ütközött, amin átzakózott bele az árokba. Ezt a gyerekkori emléket már csak azért sem rejti el, pont ezért járkál mindig rövid ujjú pólóban. Nála már nehezebben lehetne valaki közönségesebb ember,


~ Jellem

Elsőnek a lényeget szögezném le.

Zarakai a saját maga ellensége leginkább. értem ez alatt azt, hogy nála a harag és az erőszak az elsődleges fegyver a dolgok több, mint 90%nak a megoldására. Nem éppen arról híres, hogy csak a két szép szeméért behódol akármelyik embernek, mutassák meg neki egy az egy ellen, hogy nála a másik illető igen is jobban forgatja a kardot, vagy erősebbet üt és az után már elhiszi, hogy vannak nála sokkal jobbak is. Ugyanakkor tudja, hogy hol van az ő természetes határa, nem kell mindig szó ahhoz, hogy egy emberről megtudjuk a szintje magasságának fokát. Elég, ha belenéz az adott ember szemébe és tudja, hogy izmozhat e vele, avagy nem.

Itt jön ennek a belsőnek az ellensége.

Nem mindegy, hogy milyenek vagyunk és milyenek akarunk lenni. Zarakai egy élő erőszakláda, de ami ennél is fontosabb, hogy ami az elméjében született meg saját magáról, az ennek a teljes ellentéte. Távol álljon tőle az okoskodás fogalma, de amit eddig látott életében, arra büszke akar lenni és ennek megfelelően bölcsen élni. Legszívesebben teljes emberként élne a vezetője mellett megfontolt, előre átgondolt lépésekkel és tiszta, tisztelettudó tekintettel. Neki is tetszettek a magukkal tisztában levő, céltudatos vezetők, de tudja azt is, hogy ameddig nem képes szakítani a régi énjével, addig ezt nem érheti el.

Az esze sosem fogja elfogadni azt a tényt, hogy erővel nem lehet akármit megoldani, de a szíve mélyén tudja ő is, hogy többet ér az az ember, akiben megtalálható a féktelen harag és a határtalan bölcsesség is egyben.
Utál mások miatt bajba kerülni, főleg lányok miatt rühell, de mégis ha látja, hogy egy lány bajban van a legelső dolga kardot rántva, szinte szélsebesen beugrani kettejük közé káromkodások közepette. Nem szereti a romantikát és a nyálas mondatokat, de mégis létszükséglete neki is egy szeleburdi kis össze-vissza ugráló lány, aki körülveszi, amikor szüksége van rá. Utál engedelmeskedni, mégis ha egy felette álló ember szólítja meg, ceruza egyenesbe vágja magát azonnal és gép módjára követi, amit mond. Sorolhatnám még de egyszóval lezárom az embert…eltévedt.









~ Szeret-nem szeret

Szeret(i):  Harcolni, szemtelenkedni, gyorsan végezni a kitűzött célokkal, gúnyolódni, valakit követni, ha emberszámba veszik, meghallgatják, tisztelik, ha felismerik akárhol, pörögni, gyakorolni a harcművészetet.
Nem szeret(i): Romantikázni, sokat beszélni, tétovázni, ha magával állítják szemben,  ha amatőrnek nézik, sokat egy helyben lenni, aludni, mások miatt bajba kerülni, engedelmeskedni.
 


~ Felszerelés(ek)

A felhőtlen szemtelenség ide tartozik ? Mert akkor abból van nála bőven.

//joke//