Hűű, apám! Épp csak sikerült elrejtőznöm a gyökerek elől. Hát komolyan berosálok, ilyen sem volt még, hogy pelenkás bajkeverők üldözzenek a rohadt nyikorgó kerekű roncs triciklijükön. O_o Én esküszöm a magasságosra, az életben nem nézek több horrort, ha ezt most csak álmodom. Ha nem… akkor szopacs!
Már épp lenyugodtam, hogy vége a balhénak, meg minden, mikor vagy nyolc szempár villant fel körülöttem, és fülemet megütötte az apró kis zaj, ezek a kis nyomoroncok bezárták az ajtót. Most lesz nemulass!
- M-m-m-mamaaaa! – kiáltottam ujjamat kirántva számból. Ugyan nem tudtam, hogy ezt a régi jó szokásomat még mindig hagyományőrző szellemben űztem, ámbár a probléma alsóbb tájakon még szembetűnőbben jelentkezett.
Álmos fejjel legeltettem a szemem gatyámba dugott kezemen. Kezdtem elbizonytalanodni, tényleg horror miatt álmodtam-e rosszat, vagy inkább a pornó volt ilyen gatyába markoló hatással rám.
Végül is mindegy volt. Kiszabadítottam magam fogságomból, és miután csábos mozdulattal letöröltem a nyálat a fél fejemről, végre beszökött fejembe némi fény, hogy esetleg, de mondom csak esetleg, nem otthon vagyok.
A helyzet az volt, hogy miután felvillant a beszarásjelző, egyből körbekacsintottam, ólálkodik-e a közelemben egy vagy több nyomoronc pelenkás fikamaki, ám csak egy alkesz csavargót, meg egy csillámpónit láttam nem sokkal arrébb. A para ott kezdődött, valamiért a testem pont nem úgy reagált, ahogy én azt tettem volna.
Rápillantva a furcsa párosra szinte azonnal a falnak kotortam, és erősen zihálni kezdtem. Nem gondoltam volna, a benzingőz hiánya egy idő után ilyen heves reakciót vált majd ki belőlem. A helyzet az volt, hogy ami ez után következett az még meglepőbb, és kicsit sem Happy Meal volt. De komolyan!
Alig sikáltam hátra a padlón, máris jött az újabb sok, valami kurva nagy és elég veszélyesnek tűnő dolog tűnt fel a szemem sarkában, amit nem állhattam köszönteni egy operaénekest is megszégyenítő nőies sikollyal. Hál’ Istennek, nem tört el üveg, nem fizettem volna érte, az tuti.
Megszokott procedúra szertartásosságával nyúltam a zsebembe, előhalásszak egy vízipipát, aztán gyorsan beleszippantsak, mintha tudnám, hogy is, mint is mennek a dolgok. Egy pillanatra megszeppenten néztem a… hát, én is ember vagyok, nem jut eszembe, mi is ez a vacak, valami szipus szutyi, azt kész, de lényeg a lényegben, úgy szíttam, mintha tényleg tudnám is, hogy kell.
Úgy tűnt, még ha kicsit féknyomos is lett az alsóm, a nehezén túlgördültem, mikor nagy szerencsétlenségemre fel mertem nézni. Na, azt a dobhártyaszaggató minisikolyt, amit félig sikerült elharapnom, senki fülének nem ajánlom. Zenés estet tartottunk volna, tuti én leszek az est Primadonnája…
Egyébként, ami kicsi lelkem felzaklatta, pedig más esetben problémám nem lett volna vele, elvégre mindenki úgy cseszi szét a fejét, ahogy akarja, ki pc-kel, ki meg szétveri magát, mert motorral a segge alatt szeretne fákat ölelgetni. Senki nem mondta, hogy nem lehet… vagy éppen lehet, hogy mondták, de mint kifejtettem, kit érdekel?!
Ennek ellenére úgy tűnt, engem érdekel, így a következő perceket azzal töltöttem, keljfeljancsit játszottam Micimackót dúdolgatva. Mire túltettem magamat a lelkemet örök életre megnyomorító közjátékon, már mindenki magához tért. Én csak kuksoltam tovább egy helyben, és alig mertem néha felpillantani rájuk. Úgy éreztem, rosszabbak, mint a rémálmom, pedig semmi sem rosszabba, mint a pelenkás gyilkosok, SEMMI!!
Miközben fészkelődtem a hideg kövön, láss csodás, zsebemből hullani kezdett az égi áldás. Profi kis készlet lapult a tarsolyomban mindenféle bogyóból, ebből simán kereshetnék lóvét, kitaláljam, mégis hogy jussak haza. Ugyanis, a lényeg nem az volt, hogy kerültem ide, voltak már durva éjszakáim, nem tagadom, ennél furább helyeken is ébredtem már. A hazajutás, barátom, az a necces meló, főleg, ha kábé egy szál gatyában ébredsz a tudatodra.
- H-h… Hé! – nyöszörögtem az orrom alatt, mintha a nagymenők figyelmét próbálnám magamra irányítani. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy suttyó kölök, akit napi szinten vágnak a kukába, csak mert. – V-van ná-ná-nnn… nálam né-mi c-c-ccuccc… - ráztam meg a kezemben az egyik bogyós dobozkát. Nem ment olyan jól ez a piacozás, de még mindig jobban alakult a dolog, mint mikor jó szándékból próbáltam valamitől megszabadítani szerencsétlen Dráma Queent, mire bepancsolt egyet. Na, az gyalázat volt. Ez csak szimplán égés. – Vv… vegy… á, ol-olcsó.
Igyekezetem a társalgást minimalizálni, lévén részemről nem működött a dolog. Apám biztos tudja, mivel érdemeltem ki a hirtelen agyi mélyrepülést, minden esetre muszáj voltam megoldani a helyzetet. A legjobb a dologban az volt, hogy az árverésre kínált gyógyszerrel már volt szerencsém találkozni. Mikor rám jött a szapora, ezzel csillapítottam az ingert, sugárban díszítsem ki a klotyót az alfelemmel.
Már épp láttam felcsillanni az esélyt egy jó kis üzletre, mikor valaki lekrákogott az égből. Na jó, hát nyilván nem így gondoltam, csak valamiért mégis. Egyre inkább éreztem, hogy valami elvesztettem, és nagyon erős kísértést éreztem, megvizsgáljam a golyóimat, biztosan minden rendben van-e odalenn. Annyira természetellenes volt, a legkisebb neszre is összerezzenjek, nem beszélve csodálatos hajlítgatásaimról, valahányszor nagyobb zavar keletkezett az Erőben.
- Iii-I-Iss-tennem? – szólaltam fel önkéntelenül is, ahogy a torokköszörülős melegen köszöntött. Nyilván nem én akartam ezt sem, csak mégis. Kezdett nagyon összezavarni ez a másodszerep.
A helyzet az, hogy hat lóval sem lehetett volna visszafogni, azonnal indulni akartam felfedezőútra, mégis melyik gyökérnek jut eszébe elrabolnia engem... nos velük?! Már nem azért, nem sértés, csak én olyan hírességféle lennék. Oké, ez elég nagyképű barmosan hangzott, de a helyzet az, hogy legalább motorbuzi körökben beindítom az emberek fantáziáját, és akkor még szót sem ejtettem a hülye reklámfilmekről, meg a többi haszontalan vacakról, amikkel Kayo folyamat bombázott. Szóval bizonyos mértékig megengedhettem magamnak, hogy elszálljak, de egyébként nem szoktam. Ennek ellenére akkor sem fizetek a szabadon bocsájtásomért, ha könyörög ez a szerencsétlen suttyó.
És ami valójában történt, a hat lovam helyett elég volt egyetlen lovas szobor, hogy eloltsa ifjonti kalandvágyam lángjait. Egy szó, mint száz, továbbra is begubózva ücsörögtem a seggemen, és örültem, ha négykézláb közelebb mertem csusszanni bajtársaimhoz.
- T-t… tttt… Ffel-fed…ffelfed-dezés. – pöntyögtem lányos hangon társaimnak. Akárkik is voltak, akármiért is voltak itt, én jobbnak láttam eltépni e mellől a rohadt szobor mellől, mielőtt meglepetés lesz a gatyámban. Ami azt illeti, tervemet nem voltam hajlandó részletezni. Elsősorban azért, mert nem volt, másodsorban, mert annyira nem tudtam beszélni, hogy az már fizikai fájdalmat okozott. Begörcsölt a pofám, annyira igyekeztem kidumálni magam a helyzetemből. Végül összeszedtem magam, és a lehető legnagyobb lépést tettem meg az emberiség érdekében: begörbített háttal, ugyan, olyan esetlenül, mint egy kivert kutya, de végre az egyedfejlődés csúcsára léptem, és két lábra álltam. Ha lett volna rá lehetőségem, esküszöm, kezet rázok magammal, talán még ki is tüntetem magam hősies cselekedetemért, de az önimádattal ráértem később is, most felfedezőútra kellett indulnom, anélkül, hogy bevizeltem volna a gatyámba.

Kótyagosan vakargatom buksimat, sérómból olyan kazalfrizurát alkotott az éjszaka, hogy annak már oly tökmindegy. Most ne ezen legyünk ám fennakadva. Különben is, amíg a fésű fogja, nem tökmindegy?
Csipás szemeim felnyitni kész kínszenvedés. A beeső fény mintha direkte arra menne, hogy alaposan kicsesszen velem. Hiába akar felpattanni a szemem, a túl sok szunditól meg minden végtagom jól elzsibbadt, főleg a kéz, amit magam alatt érzek, vagyis egész konkrétan nem érzek e. Nyálzó szájjal fordulok oldalra, és szipuzok bele a mellettem lévő ocsmány szagba. Bleeeee... Hát mi a manekő folyik itt? O.o Pattannak szemeim, miután sokadik szimatlászásra sem szűnik meg az orkszag. Háddemivanittkéremszépen? És mi a tökömért keltem én fel totál random totál alkesz tag mellett? Hát mi vagyok én, répaszedő???! O.O
Wattacukor pofival pattannak nem csak a szemeim, de én is a fekhelyemről, az Erő Szakon megszerzett diplomatikámat pedig végre kamatoztathatom. Olyan agresszíven lököm elfele magamtól a hajléktalant – mert akinek ilyen alkoholika szaga van, az bizonyára alkoholista, és a mama azt mondta, hogy az alkoholisták mind az utcán végzik - , hogy azt még BigBoss is megdicséri majd. Lenne gusztusom, még a Mike Tyson üzemmódot is betolnám. Mert hát mi az hogy. Ez már szinte pedofília, azt pedig a törvény bünteti! Ha kiderült, hogy csak egy ujjal is hozzám nyúlt, én úgy elverem a seggét, hogy a zanyukája sem ismer majd rá! >.>
- Hát te meg ki az anyám vagy? Meg mit kerestél mellettem? Na takarodjál elfele, amíg szépen mondom, cula! >.> – önvizsgálat start. Ruházat ismeretlen, de legalább biztosan van. Séró maradt, legalább annak nem esett baja. A deszkám sehol, ellenben vicsorog rám hülye paraszt módjára egy megtermett lovagszobor. Ez pedig valamire emlékeztet. Valamire egészen emlékeztet.
Szemezek hát vele hosszú, romantikus másodperceket, hunyorgásom közepette pedig végigmérem annak aljas, sunnyogó pillantását. Nem ám, hiába néz ilyen szépen rám sisak mögé bújtatott, rejtett szemeivel, tudom én, hogy valami rosszban sántikál. Gyanús... valahonnan ez a szobor nagyon-nagyon gyanúúúús. >.>
- Don’t Blink! – még csóri alkesz nemsokáratutieunuchleszelvazze bácsit is megsajnálom picit, és figyelmeztetem őt a veszélyre. Ezt a büntetést még a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánom. Ami meg azt illeti, ráadásként nem csak ketten vagyódunk itt, hiszen egy másik fazon is felébred, meg egy kúl sérójú punk, akinek anyáááás, mekkora király piercingjei vannak! *-* Én is akarok! Csak... Jól van na. Félek a tűtől. >.>
Kiderül a másik csávóról, miután Dart Vadert szimulál (emiatt a gimiben régen mindig cikizték csóri kölköket), hogy nem kevés cucc van nála az anyagból. Nem lenne a miatököm helyzet, még lehet, seftelnék is vele egy fecót, de per pill túlságosan be vagyok ijedve a komplett vadidegenek miatt, és mert egy hipergiga weeping vicsorít rám. Hiába van rajta sisak, én tudom jól, mire készül. Láttam egy filmben. >.>
- Ember... Értem én, hogy megy a biznisz, de ne szórjad szét a cuccaidat. Még jön egy kopó és fellógat téged a wanted listára. – forgatom szemeim, mikor látom, hogy csóri díler mennyire elhagyja a kis extasy és egyéb tablettáit. Mert valami olcsóról makog, alig-alig érthetően. Azok a tableszok meg amúgy is gyanúsak. Igen, biztosan csak egy díler lehet. A bénább fajtából. S mi van, ha én is úgy kerültem ide, hogy valamelyik állat bedrogozott? Igen... csakis ez történhetett. Semmi más magyarázata nem lehet annak, hogy a semmiből egy full unknown helyre kerültem vadidegenekkel. Jó, jó, bírom a partyt Bigbossal, de ez már amúgy is túlzás. Jobb szeretek a DJ pult mögött alkotni, az alkohol meg amúgy is fújjos. Még a végén olyan leszek, mint ő! *gondolatban rámutat Daisukére*
Hangosbemondó nyekereg, s no nem ám a vonat menetrendről informál, meg hogy melyik vinivonat most éppen mennyit méltóztatik késni, hanem valami hálószobába akar csalni minket. Belenyúlok farmerom zsebébe, ahol valóban találok valami kulcsot, meg valami furcsa, téglalap alakú valamit. Az utóbbi jobban felkelti az érdeklődésemet, tehát kulcs az egyik kézben, fekete téglalap a másikba. Méregetem, nézegetem, hogy ez vajon mi a manekő lehet. Tükörnek túl sötét, hiába látom benne a búrám, meg oldalt mindenféle furcsa kitüremkedés van rajta. O.o Soha életemben nem láttam még ilyet. De gyönyörű, szép, fényes az eleje. Hű, ez lehet, olyan puccos levéltartó, amilyen a big aktakukac bossoknak van az irodájukban! *-* Mindig is akartam egy ilyet. Ettől olyan fontosnak érzem magam.
Véletlen nyomok meg rajta egy gombot, amitől a képernyő felvillan. Egy furcsa, zöld színű kis robot jelenik meg a képernyőjén, amitől azonnal a földre ejtem a valamit. Tévedtem. Ez nem egyszerűen egy levélnehezék. Ez egy cyberman tartozéka!
- Alien technology!!4!44!!4 – visongok a cuccra, és a kezem is a burgerlesőm elé kapom. Lehet, hogy túl korán ítéltem el a többieket. Lehet, hogy nem is itattak le, és be se drogoztak, és az indokolatlan punk csaj sem indokolatlanul van itt. Meg aztán, a hangosbemondót hiába hallottuk, sehol sem látok gigaszpíkert. Ez így akkor is csítelés.
- Ti emlékeztek, hogyan kerültünk ide? Nem, mi? Mert nekem annyi fogalmam van róla, mint... szóval épp ennyi. Semennyi. -.- De asszem, tudom, mi történt. Elraboltak minket az UFOk! Minden logikus... Nézzétek! – kezembe veszem az androidos telefont (melyről fogalmam sincs, hogy az egy telefon, hiszen nekem a legmodernebb ilyen eszköz a Nokia 3310-es), és megvillogtatom nekik a robotot. Ami ráadásul zöld. Minden egybe vág. Még az is lehet, hogy meglátom Jackot Múndenszelni. Az azért menő lenne, valljuk be.

Az alien technology teljesen lenyűgöz, mert egyszerűen királyságosság! *-* Tudtam én, hogy a kormány eltitkol előlünk mindent, például a Roosevelt dolgot, meg a repülő csészealjakat! Az egyik tév műsor is megmondta! Ami meg a tévében van, az csakis igaz lehet. Ezt mindenki tudja.
- Woah! Tudnak valamit ezek az ürgék! – csodálkozok rá a telefon bekapcsoló képernyőjére. Valami absztrakt animációt játszik be. Biztosan egy plazmaűrhajó. Nem tudom, azok hogy néznek ki, de nekem pontosan az jut eszembe róla. Aztán mindenféle számok jelennek meg, valamiért pedig pontosan tudom, hogy mi az a négy, amit meg kell nyomnom. O.o Atomsirály! *-* Miután pedig a vékony fémdarab működésbe indult, barátságos rezgéssel és indító zenével hálálja meg nekem, hogy vagyok neki. Amitől persze annyira megijedek, hogy ijedtemben kiejtem a kezemből. O.o
- Úúú, ezt csináld még egyszer! *-* – veszem fel már cseppet sem óvakodva a cuccost, hátha megint rezeg és zenél nekem. De nem teszi azt. Néhány másodpercig villog ugyan, és mutatja, mennyi az idő, meg mindenféle alien hieroglifákat is látok rajta (a wifi és a többi dolog számomra ismeretlen fogalom), de nem akar újra zenélni. T.T Oh well... Rakom zsebre, miután a képernyő elsötétül. Biztosan jó lesz valamire.
- Keményen nyomod ám. O.o – meresztek búboci szemeket a gyógyszeresre. Nem leszek én olyan izé, odamegyek és leguggolok hozzá, és segítek neki felszedni a bogyóit. Ki tudja, lehet, hogy dilis, vagy akár rákos is lehet, aztán arra kell neki ez a sok gyógyszer. Én utáltam mindig is beteg lenni. Nem lennék a helyében, az tuttifrutti.
Nem nagyon kapok választ a kérdésemre, bár az alekosztól nem is vártam mást. >.> Hiába hajbókol nekem itt, mint istenállat, idáig érzem rajta a bűzt. Ideje lenne felébrednie az álomból! Ő okozta a gebaszt, nem más! Persze, mert ha valami rosszat tett, az nyilvánvalóan külső erők miatt történt, még mit nem. >.> Nem veszem be ezt a pszichomókus dumát. Vállaljon felelősségességet! Súlyos alkoholproblémákra utal, ha magát a részegséget már különálló lényként, másik énként, külső manipulációként kezeli.
- Ember, te nagyon szét vagy csúszva. – csóválom a fejem. Jó lesz vigyázni vele. Legjobb lenne most helyben megmérgezni a beteg bogyóival. Még mielőtt bármi kárt tenne.
- Fegyverek? Minek neked fegyverek? Terrorista vagy? – most már biztos. Ez a hapsi veszélyes. O.O Ami a saját önvédelmem illeti, semmi pánik! Bármikor behúzok neki egy jobb egyenest, ha kell. Meg aztán gyorsan is futok. Erre a Nike cipőm a bizonyíték.
Ez a fickó teljesen sötét. Nem tudom eldönteni, hogy akkor ő most terrorista, kopó (a sorozatgyilkosos megszólalásából ítélve), vagy szimplán csak alkoholista. Végül úgy döntök, hogy bármelyik is legyen az igazság, szimplán csak gyökér, és a jelenléte ront a kúl faktoromon. A legjobb lesz így tovább állni inkább.
- Nekem is van, yo! Én vagyok a number one. – mert hát ki más az első, ha nem én? Lepacsizok a punkkal, mert tetszik a sérója, és ilyen fültágítót én is akarok. *-* Aztán inkább megindulok megkeresni, hogy hova tovább.
Mielőtt erre sort keríthetnék, jelenik meg embertömeg, tisztára, mint amikor Madonna koncertjére váltanak jegyet. Hogy került ide ennyi forma, hát arról fogalmam sincs. Egyetlen ismerős viszont legalább akad, ráadásul nem is akárki. *.* Bigboss előtt termek, amint meglátom, hogy elújságoljam vele, mennyire pacek vagyok. A többiek meg most kicsit leszarcsi, a Bigboss az Bigboss, ezért külön figyelmet érdemel.
- Bigboss, Bigboss! *-* Te emlékszel, hogy kerültünk ide? Te, figyelj már, van ott az a kis cula, az ottan, ni! – mutatok rá az alkoholista terrorista kopóra. Még a szeme sem áll jól. Amúgy is, túl sokat makog.
- Nem tudom, tegnap mit téptünk, mit nem, de széttéped őt nekem? Plíplízplíz ! *-* Még érzem magamon a szagát, fújjos... valamiért mellettem ébredt. >.> Amúgy nem csak alkoholista, de terrorista, sőt, rendőr is. Mindenféle fegyvereket meg sorozatgyilkosokat emleget. – sunyi a tekintete, nem tetszik. Szerintem egészen biztosan veszélyes. -.-
- Bigboss, Bigboss! Ezt még nem is mutattam! Jártak itt az élienek! Tudod, mint abban a filmben, amit akkor néztünk! – az már nem derül ki, hogy mikor, annyira felpörget, hogy itt a Főnököm. *.* Kapom elő a fémlemezt, ami olyan furcsa zenét adott. Nem tudom, hogyan sikerült a múltkor is azt csinálnom.
- Aztán van itt nekem egy kulcsom is. Én vagyok a námbör ván. Egyszer még akár Primera is lehetek. Egyébként te mit keresel itt, Bigboss? S még jobb kérdés – én mit keresek itt? Eddig nem sikerült rájönnöm. – hátha ő tud valami jó választ. Hiszen Bigboss az Bigboss. Ő mindent tud. Olyan, mint az istencsászár, csak jobb. Ugyebár. Ha pedig választ kapok kérdéseimre, megkeresem az ajtót, amit a kulcs nyit. Talán Bigboss is velem jön, hacsak nincsen nekije saját roomja itt.