|
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:27 am | |
| Figyelem az ide kerülő posztok első fele még pár évvel ezelőtt íródott, szóval nem kifejezetten állja már meg a fórum története szerint az helyét, ám igyekeztem egy mindenkit magába foglaló teljes novellát írni, melyet remélem azért szívesen fogadtok, mint egy amolyan háttér sztorit és mint egy kis kalandot! A történet NEM hat ki a fórumon fellelhető karakterek életére!
Kívánom, hogy leljétek benne örömötöket és izgalmas perceket hozzá és köszönöm annak, aki megtisztel vele, hogy elolvassa! ^^
A hozzászólást Zel Syneza Ka'abel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 27, 2014 6:38 am-kor. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:29 am | |
| Mil Año Chaoses - La Sombra de La Realidad (Ezer éves Káosz - A Valóság Árnyékában) Belegondoltál már valaha ki is vagy valójában? Esetleg nem-e vagy valaki más, mint akinek te hiszed magad? És esetleg abba milyen érzés rájönni arra, hogy amit eddig te megéltél mind csak szemfényvesztés? Hihetetlennek tűnik? Pedig nem is teljesen olyan ostobaság, mint amilyennek tűnik. Meglehet, hogy most kicsit talán furcsán olvasod ezeket a szavakat, de a történet végén te is belátod, hogy igenis létezik még számos csoda és megannyi borzalom, amelyekbe még bele sem gondoltál. És, hogy miért is vagyok ebben olyan biztos?... Mert ez a történet rólam szól!... Az 1. nap A Káosz ébredése Egy sötét és ijesztő erdő...A fák ágain egyetlen levél sincs. A növények mind hamuvá égtek, vagy amelyik még megőrizte alakját elkorhadt, vagy koromfeketére perzselve. Az ég vérvörös és 5 Hold ragyog rajta, melyek színe más és más. Egy, mely a legkeletebbi zöld és haragot uszít. Mellette egy, mely sokkal nagyobb az imént említettnél egészen sötétlila árnyalatú, különös és titokzatos. Az öt égitest közül talán a legkülönösebb az amelyik nyugaton helyezkedik. Aranysárga és mégis...olyan félelmet táplál az ember szívében, hogy menten megfagy benne a vér. Ráadásul egy igen szokatlan jelenség helyezkedik körülötte. Egy gyűrű, amely szinte lehetetlen mivel a holdaknak nincs gyűrűje. Feketében ragyog és mintha szüntelenül a másban rejtőző félelmet kutatná. Mellette egyel egy gyönyörű kékben tündöklő apróság foglal helyet. Ez kicsit más mint a többi. Nem annyira kirívó, mintha csak arra vágyna, hogy bárcsak ott se lenne. És bár említettem, hogy valóban szemkápráztató, mégis olyan szomorúsággal tölti el mások szívét, mely könnyedén halálba taszíthat bárkit. És a leghatalmasabb... Egy fehér, szinte már Nap méretű hold, mely oly rideg, oly félelmetes és oly démoni, hogy még ránézni is borzalmas... Csak egy pillantás rá és olyan, mintha a halállal néznél farkasszemet. Mintha a pokol kapujában állnál és a belőle kiözönlő borzalmas lények csak arra várnának, hogy belépj közéjük és megkínozzanak, te pedig annyira ijedten állsz egyhelyben, hogy meg sem bírsz mozdulni, vagy akár szólalni az félelemtől. Borzalmas...Teljesen olyan, mint amikor lepereg az életed a szemed előtt. És azok a szavak... Nem hosszúak...Vagy akár jelentőséggel bírók...Mégis...Ilyen szavakat, ráadásul ekkora ridegséggel és gyűlölettel kimondani...Csak ezt a pár szót suttogja feléd halkan...,,Halál...Káosz...Pusztítás...Gyilkolni...Ölj...Ölj...Ölj!!!"-majd egy ideig félbehagyja-e borzalmas szavak folyamatos kántálását és egyfajta félelem kezd el úrrá lenni rajtad, hogy vajon most mi fog történni. Lent az erdő közepén, egy kis tisztáson egy férfi áll. Hosszú sötét haját az öt égitest világítja meg, de az arcát mégse látni. Feltűnően magas és kísérteties. Egy szőrös nyakú, fehér dzsekit visel, ami kizárólag csak a mellkasa feléig ér. Valamint egy fehér nadrágot és fekete cipőt hord még. A férfi a holdakat bámulja, de még a szeme sem látszik, akármilyen erősen világít az öt égitest. Mellette egy kard van a földbe szúrva, ami csupa vér. A férfi több percen keresztül figyeli és alaposan szemügyre veszi azokat a különösen ragyogó csillagokkal is félretéveszthető holdakat. Eközben folyamatosan liheg, pedig már vagy húsz perce ott állhat és még mindig kimerült. Ütemes zihálását egyszercsak egy különös nesz töri meg, amely a fák közül jön. A férfi hirtelen és rémülten kapja a hang irányába fejét, de a sötétben nem tudja kiszűrni a zaj okozóját. Egyszerre csak a kardjáért nyúl és maga elé tartja. Szeme kétségbeesetten kutat valamit a sűrű köd és elkorhadt növényzet közt. Mikor újra meghallja a hangot egy másik irányból abba az irányba fordul, de persze akkor sem lát semmit, csak kapkodja fejét hasztalan. A lihegés immár vetekszik a fák közül kiszűrődő zaj hangerejével, ezért elkezd koncentrálni, hogy abbamaradjon a zihálás. Visszatartja lélegzetét, majd vár. Immár nyugodtabb, de nem eléggé. A zaj, mely eddig csak párszor volt hallható, hirtelen folyamatossá vált és egyre gyorsabban lüktet a férfi szíve. Hallható, hogy egyre közelebb van az a valami, ami azt a fura zajt okozza. Majd mikor már egészen kivehető az gallyak és ágak reccsenése, valamint a lágy sistergő hang párszor, ha az egyik hold fényébe vetődik a lény, látni lehet, amint azon a bizonyos valamin megcsillan. A hang most már nem szertefoszló, majd visszatérő, egyenletesen hangos, tehát köröz. A férfin kezd már eluralkodni a pánik és nem tudja mitévő legyen. Majd egyszerre csak elhallgat a hang és a férfi váratlanul ismét az égre emeli tekintetét. Az öt Hold, mely eddig szabálytalanul ,,feküdt" az égen most egymásvonalába álltak és együttesen bevilágítják azt a kis tisztást, amelyen a férfi állt. Ekkor egyetlen nagy reccsenés töri meg a csendet, amire a férfi háta mögé kapja fejét, de már csak a felé érkező két hatalmas és pengeéles fog tükörképében látja magát és a felé érkező gigászi szájat, ami... -AZT A KURVAAAAAAAAAAAA!!!!!! -kelek fel kibaszott gyorsan abból a borzalmas álomból, amit az imént lemeséltem. -Mi a picsa?! -kezdek el kicsit levegő után kapkodni, hasonló képen, mint az álmomban az a férfi. -Ez most fura volt... Túlságosan is...Vajon ez jelenthet valamit? -tettem fel magamban a kérdést, majd kinéztem az ablakon és örömmel tapasztaltam, hogy kizárólag egy Napot látni és az ég is teljesen tiszta kék, valamint sehol egy felhő az égen, tehát összegezve semmi olyasmi, ami az álomban volt. Örömmel pattantam ki egy reggeli pótló cigi után keresgélve az ágyamból, habár az az álom nem hagyott nyugodni, de megpróbáltam a lehető legkevesebbet foglalkozni vele. Miután felkaptam magamra egy nadrágot és egy cipőt rögtön a cigim és a gyújtóm után nyúltam. Egy gyors kézmozdulattal rendbe tettem a már egyáltalán nem átlagos hosszúságú, szemkápráztató fekete hajamat, majd kiléptem az ajtómon. Igen ahogy mondom, felső nélkül, mivel most kivételesen van egy kis szabadidőm, amit szeretnék egy tetőtéri napozással tölteni. Nincs papírmunka, se egy kibaszott rajulós Hollow, vagy egy műmájer, seggnyaló tapló, aki tönkretehetné ezt a programot. A Sereteiben már nem szokatlan, hogy felső nélkül szaladgálok, tehát ez nem jelentettt különösebb feltűnést, aminek kifejezetten örültem, mivel kurvára útálom, mikor valaki azt bámulja, hogy botoxolva vagyok, vagy esetleg előző életemben bodybuilder voltam-e. ,,MI A BÜDÖS FASZ KÖZÖD VAN HOZZÁ?!" Csupán ennyi a válaszom erre az égbekiáltóan faszrák kérdésre. De most, hogy közbejött... Előző élet... Az igaz, hogy pár dologra emlékszem a múltamból, de azok is vagy homályosak, vagy csak azért emlékszem rájuk, mert még a mai napig is nyomon kísérnek, mint például a húgom. Miközben elmélkedtem ezen a kérdésen még beugrottam a kapitányhoz jelenteni, ezúttal semmi hátsó szándékkal, hogy megmondjam neki, mit szándékozok tenni a szabadidőmben és, hogy azt hol is fogom eltölteni, nehogy aztán keresgélni kelljen, mint úgy általában, ha esetleg bármi közbejön. Nagy vidáman nyújtottam a kezemet a kilincs felé, de egyszerre csak rám tör egy különös érzés. Képek kezdenek bevillanni, méghozzá abból a bizonyos különös álomból. A fejem majd szétrobbant, a testem, mintha lángok közt heverne, a végtagjaim elgyengülve, a levegőhöz pedig nem jutok. De ugyanazzal a váratlan fordulattal, ahogy ez elindult bennem, le is állt. Nem volt hosszú, talán csak pár másodperc, mégis szinte egy örökké valóságnak tűnt még az az egy-két pillanat is, amit újra átéreztem. Egy pillanatra elszédültem tehát kézzel valami gyors támaszt kerestem, de mivel az ajtó előtt álltam, sikerült szabályosan beesnem rajta. Miután összeszedtem magam felkeltem és becsuktam az ajtót, majd körül néztem. Hanae taicho sehol. Elindultam tehát az osztag kertjébe, hátha ott találom és igazam is lett. Éppen egy fa alatt burjánzó növényt figyelt. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy magamhoz híven ráijesztenék, vagy hagynám, hogy a perverz gondolataim irányítanának ki kell ábrándítsalak benneteket. Lehetek néha csupán csak egy kedves beosztott, aki szereti a kapitányát és nem próbál meg semmi olyasmit tenni, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja kapitányát.Oodasétáltam a taichohoz, aki észre sem vette, hogy közeledem felé, annyira le volt foglalva azzal a bizonyos virággal. Én is kicsit transzba estem mikor elkezdtem figyelni a kapitány gyönyörű arcát, olyannyira, hogy azt sem vettem észre, hogy belerúgtam egy kibaszott nagy kőbe. Nem szeretek saját magamból idiótát csinálni, de mit tehetek, ha egyszerűen ilyen vagyok?... Szerencsére azonban nem kezdtem el üvöltözni, mint egy ovis kisgyerek, akitől elvették a nyalókáját, hanem csak ráléptem a kőre és egy határozott lépéssel szétmorzsoltam. Majd odaléptem Hanae taicho mellé. -Szép jó reggelt Hanae taicho! -köszöntöttem illedelmesen, ami tőlem fura, ugyan is egy reggeli köszöntés lányoknak máshogy szokott kinézni, de ilyet természetesen nem művelek mindenkivel. A kapitány arca egy pillanatra megrebbent, majd feltekintett és rám mosolygott. -Neked is Zel. -na annál a mosolynál nehéz volt eldöntenem, hogy most vajon azért mosolyog, mert örül nekem, vagy azért, mert kivételesen csalódott bennem köszöntés tekintetében. Mindenesetre örültem, hogy ezúttal nem ijedt meg tőlem. -Csak azért kerestem önt fel, hogy szóljak kész vagyok a papírmunkával és, hogy a szabadidőmben, ha nem bánja az osztag edzőtermének tetőjén sütkéreznék kicsit. -Csak nyugodtan. -mosolygott továbbra is rám kedvesen, majd visszaemelte tekintetét a növényre. -Mondja csak miféle virág ez? Még soha nem láttam ehhez hasonlót. -Magam sem tudom. -Az hogy lehet? -Különös nemde? -Mi? Az hogy maga nem tudja ennek a virágnak a nevét, vagy az, hogy egy olyan virágot bámul már vagy x ideje, amiről semmit sem tud? -Hát valójában mindkettő. -... -Igaz, hogy még a nevét sem tudom ennek a növények, de mégis...olyan magával ragadó. -ekkor én magam is szemügyre vettem azt a bizonyos virágot, hogy lássam, mi is olyan különleges benne. Egy vérvörös, szinte már világító szárú növény, aminek hatalmas fehér szirmai vannak néhol piros csíkokkal, a porzók pedig fehéren világítanak. Valóban figyelemre méltó és rejtélyes, mert ilyen virágot tényleg nem jegyzett fel egy könyv sem. -Valóban az... -jegyeztem meg, majd kicsit közelebb hajoltam a virághoz, de abban a pillanatban ismét azt a borzalmas fájdalmat éreztem, de ezúttal nem voltam elgyengülve...nem...sőt sokkal erősebbnek éreztem magam, olyannyira, hogy már fájt is. A fejem egyre jobban hasogatott és éreztem, amint valami átakarja venni az elmém felett az uralmat. Valami, vagy valaki ezeket a szavakat mondogatta a fejemben:,,ÖLD MEG! ÖLD MEG! GYERÜNK!" Nem hagyta abba, szüntelen csak ezt ismételte. Ez most nem az a hang volt, amit az álomban hallottam. Ez is félelmetes, de kevésbé olyan felemésztő erejű hatása volt az egésznek, mint a másiknak. A kezemben elkezdett gyűlni egy különös sárga energiagömb és a kezemet egy erő arra késztette, hogy a karomat Hanae taicho felé fordítsam. De minden erőmet összeszedve mielőtt még elsüthettem volna a pokoli erejű csapást visszarántottam a kezem és egyenest arra céloztam amerre a virág volt. Az energianyaláb több méteren keresztül hamuvá változtatta a kertet és hatalmas árkot hozott létre az iránya mentén. Ijedt szemmel néztem mit is tettem. Már elmúlt az előbbi különös érzés és ismét magam irányítottam az akaratomat. -Mi...mi a?! -szólaltam meg, majd a kezemre néztem, ami őrült sebességgel remegett és súlyos égi sérülések díszítették. A látásom egyre elhomályosult és szédelegtem. A kapitány a nevemet ismételte folyamatosan, de ezt is egyre kevésbé hallottam, végül elájultam. Mikor magamhoz tértem a 4. osztag gyengélkedőjén találtam magam. A kapitányom ott aludt mellettem édesen. És síri csend volt az egész szobában. Kinéztem az ablakon és annyira elsápadtam, mint ahogy eddig soha. Az égen nem csak egy Hold volt látható. Ott világított az álombéli aranysárga Hold a fekete gyűrűjével együtt. Ekkor egy neszt hallottam a távolból, de sötét volt és sajna nem láttam mi volt az. Gyenge állapotomban még kiszagolni sem bírtam mi lehetett az. Egyszerre azonban azt veszem észre, hogy egy valami visszaveri az ablakon beszűrődő Holdfényt. Ekkor a szívem még hevesebben vert, ilyen még sosem volt... Soha életemben nem féltem semmitől...Mindig is úgy tudtam én vagyok a férfi, aki félelem nélkül él... Erre most meg a szar is ketté állt bennem...Nem értem mi a gecisbugyi folyik itt...Hirtelen egy hatalmas sárga-piros szempár kezd el kísértetiesen világítani az ágyam előtt. De nem engem figyelt. A mellettem alvó Hanaet leste és mikor erre rájöttem, azonnal megpróbáltam a megmentésére sietnem, de mindhiába, a testem meg sem mozdult, mintha egy ezer tonnás súlyt helyeztek volna el a testem fölé. A szempár mozgásnak indult hihetetlen sebességgel, majd már csak azt láttam, amint két hatalmas szemfog közeledik a kapitány felé. Ekkor ismét felriadtam. Egy újabb rémálom... Most már biztos... Valami komoly változás van folyamatban bennem. Felkelve azt tapasztalom, hogy szint este van, de már a sötét is eltűnt a szobából, valamint a Hold is szertefoszlott az égről. A lehető leggyorsabban kikeltem az ágyamból, felkaptam a ruhám, majd az ajtóhoz siettem. De az ajtóban még visszatekintettem az ágyam felé. A drága Hanae taicho úgy, mint az álmomban ott aludt egy székben közvetlen az ágyam mellett. Visszasiettem érte, vigyázva a karomba vettem, majd kiugrottam vele az ablakon. Egy pár gyors sonido és már ott is voltam Hanae lakásánál. Óvatosan leraktam az ágyára és betakargattam, hogy meg ne fázzon, majd egy félő visszapillantás az ablakban állva, s tovább is mentem. Az egyik magasabb háztető tetején megálltam és gondolkodóba estem. -Mi történik velem...? |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:30 am | |
| A 2. nap Különös jelek Másnap arra kelek, hogy valaki őrült erővel kopogtatja az ajtómat. -Ó, a faszért baszol fel korán reggel! -kiabáltam ki, majd az ajtóhoz siettem elég morcosan és szabályosan kitéptem. Shoko volt az, aki meglepően riadt képet vágott. -Hányszor mondjam még...NEM AKAROK EDZENI VELED!! -Most nem ez a baj! -a furcsa hangból rájöttem, hogy komoly az ügy tehát igyekeztem lehiggadni. -Mégis mi lenne az a baj? -A kapitányod, Hanae eltűnt! -MI?! -sápadtam el. -Az nem lehet! -Átkutattunk minden helyet, még a legkietlenebbeket is, de sehol sem találtuk. És pár szemtanú szerint te voltál az utolsó, akivel volt. -És akkor mi van?! Én nem tettem vele semmit! -Nem is feltételezem, hogy te tetted volna... -Akkor meg mi a faszra várunk még?! -Heh? -NINCS ,,HEH"! Gyerünk megkeresni! -ragadtam meg Shokot a ruhájánál, majd őrült tempóban elkezdtem pásztázni a háztetők magaslatából az egész Soul Society-t. A tegnapiak után ez az eltűnés biztos, hogy nem volt véletlen és bármi is okozhatta, nem hagyhatom, hogy bármi baja essék a kapitányomnak, még ha sokkal erősebb is nálam... akkor is kötelességemnek érzem, hogy megvédjem minden bajtól. A keresést kicsit félbehagyva beszéltünk pár 2. osztagos felderítőkkel, miszerint találtak valami különös nyomot, ami egy kietlen erdőbe vezet. Nem voltam megelégedve ezzel az infóval ugyanis, ha már találtak valamit, miért nem járnak páran utána? A PICSÁBA A 2. OSZTAGGAL! Gyors iramú vágtát kezdtem el diktálni afelé az erdő felé, de mikor kiértünk a Sereteiből és megpillantottam az erdő növényzetét megállt bennem az ütő. Ugyan azok az elkorhadt hamus fák, mint a legelső álmomban. Ez már rosszat sugalt. Amilyen beszámíthatatlan vagyok mostanában ez csak ront a helyzeten. Mikor Shoko beért megpillantotta ő is az erdőt, de ő még nem sejtette mi várhat rá. Belépve az erdőbe minden egyes neszre felfigyeltem, mint valami paranoiás. A legkisebb madár csicsergésre is már egy Barával feleltem, annyira rám jött a félelem. Félelem...már megint... De mitől? Az a lény... Talán attól félnék ennyire? De hisz még csak a két fogát láttam és a szemeit... Azt sem tudom mi is az mégis félek tőle! A szeme... Vajon honnan olyan ismerős?... Piros-sárga szempár... Miközben így elmélkedtem már egészen az erdő mélyén jártunk, amikor azt veszem észre, hogy a 2. osztagos kíséretünkből két ember hiányzik. -BAJ VAN! -kiáltok fel, majd egyszerre mindenki megállt. -Mi az? -Nem veszed észre, hogy kevesebben vagyunk? -Most, hogy mondod! -ekkor egy reccsenésre leszek figyelmes, ami a mögöttünk elhagyott útról jött. -Itt van...! -Mi van itt? -Fussatok... -Mi? Mi az? Mi történt? -NE POFÁZZ CSAKK FUSS! -kiáltottam és ahogy csak a lábam bírta elkezdtem futni, néha egy-két sonido segítségével. Majd egyszerre csak egy tisztásra érek, ahol ismét elsápadtam és a fogamat erősen összeszorítottam. -Mi történt Zel? -kérdezte Shoko mikor beért engem, majd ő is abba az irányba vette a tekintetét, amerre én és meglátta a tisztás közepén fekvő Hanaét. Gyorsan odasiettem, hogy megnézzem mi történt vele. Elájult, de látszólag semmi baja nem történt. Az az izé viszont hallhatóan közeledett és csak akkor vettem észre, hogy már az egész kíséretünk eltűnt és már csak ketten vagyunk ott. Egyszerre csak elhallgat a zaj és egy különös nevetés törte meg a csendet. -Mi a picsa...?! -Lenyűgöző... Ennyi ideig túlélni... Persze, ha valaki mindig vigyáz rád könnyű... -Ki vagy te?! Mutasd magad! -kiáltottam a lombok közé, majd egy pillanatra megint csönd lett, de a nevetés ismét előtört a titokzatos idegenből. -Még mindig nem jöttél rá?...Talán ez majd segít... Én vagyok az, aki nem érez félelmet... Hanem én magam vagyok a félelem! Tőlem rettegnek mindazok, akik csak akárcsak a nevemet hallották... Én vagyok a férfi, aki félelem nélkül él...! -ez a mondat megrázta a fejemet. Ez csak egy embernek a szava járása... mégpedig az enyém! De az nem lehet! Vagy mégis?! Talán ez megint egy rémálom?! -Nem-nem Zel... Ez a valóság! -szólt ismét a hang, majd hirtelen egy fekete gőzfelhő kezdett a földből kitörni, majd mikor már körülbelül a két métert elérte eltűnt és egy görnyedt, maszkos férfi állt előttünk. -De, hogy egyszerűbb legyen számotokra, szólítsatok csak Kyonak. -Te voltál az, aki elrabolta Hanaet? -állt elém Shoko, kardját a Kyo nevű férfi felé szegezve. -Mondhatjuk... Habár nem teljesen én. -nézett el a fák közé a férfi, aztán visszanézett Shokora. Aranysárga szeme, pontosan olyan színű volt, mint a Holdnak, amelyik a múltkor az égen volt! -Ne aggódj a lány csak álmodik... -Álmodik? -kaptam fel a fejem. -Igen. -erre ismét nevetés kapta el. -Rémeket! -Olyanokra gondolsz, mint, amelyiket rám is uszítottál? -Exacta... -Szörnyeteg! -De ne aggódj... azonnal felébred, amint én felvonom róla az átkot... De azt csak akkor váltom valóra, ha előbb te nézel szembe a legszörnyűbb rémálmoddal! -ebben a pillanatban Shokot megragadta és eltűnt egy fekete ködben. -Viszont nincs külső segítség! -kiáltotta vissza a semmiből a hang. Ekkor a hang, ami a fák közül jött ismét hallatszott, egyre gyorsabban és gyorsabban! -Mi a franc vagy te?! -kaptam elő a kardomat, majd lestem a fák közti réseket, de annyira sűrűek voltak, hogy semmit sem láttam. -MITŐL TARTOK ÉN ENNYIRE!? -kiáltottam el magam, majd a semmiből egy hatalmas fekete kígyó jött elő és előttem megállt. Egy hang mögüllem pedig a fülembe suttogott valamit:-Saját magadtól!... - Nem értitek? Én sem! Saját magamtól tartok a legjobban! Ez őrültség! És miért lennék én ez a nagy dög!? De nem volt sok időm ezen elmélkedni mivel, amint-e szavakat hallottam, a kígyó megtámadott és épphogy csak kitudtam térni előle. Szemmel is alig tudtam követni, amint egy pillanat alatt elsuhant mellettem és még így is súrolta a karomat. Hogyan győzhetném le ezt az izét?! Ami elvileg én vagyok! Nem értem! -Folyton ezek a kérdések, amiket azért teszel föl, mert nem tudod valójában ki is vagy... Akarod tudni? Hát akkor itt lenne lassan az ideje, hogy elkezdj tenni ez ügyben is valamit! -kiabált rám a Kyo nevű férfi. És beláttam igaza van... valami elindult bennem... és én tudni szeretném mi az... és azt hogy ki vagyok! -ekkor megfordultam, hogy lássam a kígyót, majd kihúztam a szememből a hajam és mélyen a lény szemébe néztem. Ugyan az a szempár... Egy pillanatra leemeltem a szemem a kígyóéról és Hanaera tekintettem. Mire visszanéztem volna a kígyó már ismét a sűrű közt körözött, hogy meglepetés támadást intézzen, de már nem féltem. -Lehet, hogy ez én vagyok... De én soha nem bántanám a szeretteimet! -kiáltottam, majd a kígyó kitűnt a semmiből a hátam mögül, készen arra, hogy felfaljon, de már számítottam rá és a pengémmel keresztül szúrtam a szájpadlását és egészen az agyáig hatoltam. Sikerült. Legyőztem, azt amitől a legjobban tartottam. Tehát legyőztem magamat. -Nem rossz... -jött ismét elő Kyo, aki visszaadta Shokot és felébresztette Hanaét, ahogy azt megígérte. -És most te jössz! -*Hehehe* Nem hiszem... -ekkor a kígyó elkezdett szertefoszlani, csakhogy a jobb karomba! Ami igen égető érzéssel volt rám. Most meg a fájdalmat érzem! Már megint mi van itt?! A karom szép lassan elkezdett deformálódni, amit igyekeztem meggátolni, de hiába. A Kyo nevű férfi felugrott egy fa tetejére, majd még egy utolsó mondat erejére visszafordult. -Ne feledd...Tegnap te kiengedtél engem... Ezzel a ,,Káosz" elindult! És nem lehet megállítani! -majd abban a pillanatban eltűnt. A karom továbbra is égett és lassan Shoko és Hanae is felébredtek, viszont én nem akartam, hogy meglássák mi történt velem, tehát gyorsan betekertem egy, a ruhámból kitépett cafattal. -Zel! -intett felém Shoko. -Mi történt azzal az alakkal? -Eltűnt... Na mehetünk is! elegem van ebből az erdőből! -Nekem is! Hozom Hanaet, mert ahogy látom, megsérült a karod. Jól vagy? Tudom, hogy gyorsan gyógyulsz, de lehet nem ártana, ha megnézetnéd egy 4. osztagossal, ha visszaértünk. -Semmi baja! Volt már ennél nagyobb bajom is. Menjünk! -azzal Shoko felkapta Hanaét és visszamentünk a Sereteibe. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:32 am | |
| A 3. nap Készülődés a születésnapra Mindenkinek van egy napja az életében mikor azt ünneplik, hogy megszületett és ezzel egy évet öregszik. Tehát azt ünneplik, hogy egy nappal korábban kimúlsz... értelmes. Amúgy semmi ilyesmi, csak vicc. És, mint bárkinek, nekem is van egy ilyen jeles napom. Ez pont holnaputánra azaz péntekre esik és nem tudom mivel töltsem el azt a napot. Általában azzal szoktam ünnepelni, hogy nem kelek ki az ágyamból. Igen nálam ennyi volt egy születésnap, ugyanis soha senki még csak egy ,,Boldog Születésnapot" sem volt képes kinyögni a száján. De most kicsit térjünk el arról mit csinálok én és nézzük meg mi folyik eközben a Seretei egy másik részében. Reggel 6:00. Chiyoko nem szokott ilyen korán kelni, de ma kivételezett, mivel szeretett volna elmenni az emberek világába, hogy beszerezzen egy bulira hozzávalókat. Igen jól gondoljátok az én születésnapomra, amiről még nem tudok elvileg, mivel meglepetésnek szánják. Chiyo lassan kisétált a konyhájába, felrakott egy kávét, majd a fürdő felé vette az irányt, ott egy kiadós zuhany, majd a kávé és máris felébredt. Eközben Hana valami hasonló módszerrel próbál kikelni a kómából, csak nem kávéval. Ők ketten ugyanis találkozót beszéltek meg félhétre, hogy elindulhassanak az emberek világába ajándékot, valamint ételt-italt vásárolni. Így is lett csak annyi különbséggel, hogy az nem félhét, hanem fél tíz lett, de hát nem tökmindegy? A két lány elindultak az emberek világába, méghozzá egy meglehetősen zsúfolt piactérre, ahol szinte minden megtalálható volt. Az egyik bódéban zöldséges és gyömülcsös volt, de óriási mennyiségben. A másik oldalt egy kis házikóban cukrászda, ami mellett egy papír-és írószer bolt helyezkedett. A hosszú sorok közt számos ruha bolt is akadt. -Na akkor kezdjük is mindjárt itt! -tapsolt egyet Chiyoko, majd rámutatott a cukrászdára. Bementek, majd megbódultak a megannyi finomságtól, amik az üzletben sorakoztak, de erőt vévén magukon, oda léptek az eladóhoz és elmondták mit is szeretnének. Egy különleges tortát kértek elkészítésre, ez azért is volt különleges, mivel Hana átadott egy képet az eladónak, amin velük és még pár másik barátommal állok, azzal a céllal, hogy készítsék el a képet cukormázból. Az eladó elvette a képet, majd közölte velük, hogy csak péntek reggelre lesz kész a sok megrendelés miatt, de ez nem volt probléma, hiszen estére tervezték a bulit. Kilépvén az ajtón átmentek az írószereshez, hogy csomagoló papírt vásároljanak. Ez nem jelentett akadályt. Meglehetősen sokat is vásároltak, mintha még egy másik bulit is megakarnának szervezni. Végül kerestek különféle ételeket, italokat, nassolni valókat a vendégek számára. Majd, amikor ezt is elvégezték elhagyták a piacot, hogy ajándékot vegyenek. Chiyoko már tudta is mit fog megvenni, ugyanis már hetekkel ez előtt kinézte. Egy medált, ami ezüstből készült és egy piros drágakő díszítette a közepét. Hana viszont még erősen gondolkodott, hogy vajon én mit is szerethetek. Valami olyat akart adni nekem, amit napi szintem használnék és kellően személyes. NEM CIGIT! Bárki aki erre gondolt bekaphatja! Bár várjunk...! Cigi...! Nem, nem cigi után kapkodom a fejem ... csupán ez egy ötlettel látott el. Egy öngyújtó! De nem hétköznapi. Egy szintén ezüstözött öngyújtó, amibe ez van belegravírozva: ,,Boldog születésnapot Zel" és olyan lánggal bírjon, amit nem fúj el minden kis széllöket, MERT AZ GECIRE IDEGESÍTŐ, MIKOR PANG A TÜDŐM ÉS NEM TUDOM MEGGYÚJTANI A CIGIMET! Ezt az öngyújtót egy szép kis dobozkában meg is vette, majd készen voltak arra, hogy visszatérjenek a Soul Societybe. De azt egyikük sem gondolta volna, hogy miközben ők nagyban vásárolgatnak, valaki egész útjuk során végig követte őket. Egy férfi volt az, aki a tetőn görnyedve meredt a két lányra, akik éppen megmutatták mit vettek nekem és a Chiyo által választott ékszeren megakadt a szeme. Ekkor egy, a kendőjétől nem látható mosoly fakadt az arcára, majd a kardjáért nyúlt. Csak egy hatalmas, ámde igen különös markolat volt az egész. A markolatot az égszerre szegezte, majd valamiféle láthatatlan nyalábot küldött a medál kövébe. A két lány semmit sem észlelt csak visszamentek a Sereteibe egy Senkaikapun át, amit viszont a férfi is kihasznált és olyan gyorsan átsuhant mellettük, hogy észre sem vették. Mikor a két lány visszaért gyorsan elrejtettek mindent, majd mentek tennivalójukra, ugyanis ez a kis kiruccanás a munkaidőből ment el. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:44 am | |
| 4. Nap Dühöngő bestia Aznap éjjel remekül aludtam. Semmiféle rossz álom nem kergetett és úgy éreztem magam, mintha az elmúlt pár napban történt dolgok meg sem történtek volna. Örömmel nyitottam ki szemeimet és rögtön megpillantottam egy gyönyörű madarat, ami az ablakpárkányon ücsörgött és szépen dalolt. Kikeltem, hogy megnézzem közelebbről is. Lassan odaballagtam az ablakhoz, nehogy elijesszem, majd mikor egy kartávolságnyi távolságra értem hozzá megálltam, hogy felmérjen. Úgy tűnt nem tűnök számára fenyegetést, így felé nyújtottam a jobb kezem, de amikor kinyújtottam riadtan hagytam abba a mozgást, ugyanis megpillantottam a torzult, vörös karomat, amit az a Kyo nevű férfi okozott nekem. -Tehát mégsem álmodtam...! -nyögtem ki ijedten, majd próbáltam leengedni a kezemet, de valamiért meg sem mozdult. Akárhogyan is erőlködtem a végtagom továbbra is a madár felé irányult. Egyszerre csak kitárta magát és furcsa sárga fényű gömb kezdett el kimaterizálódni benne, majd egyszerre csak egy hatalmas sugár keletkezett belőle és elpusztított szinte mindent, ami az útjában volt. Szerencsére ember nem volt az akadályában, de mégis... Szerencsétlen madár. Ekkor már ismét én uraltam a kezemet, de nem tudtam mit tegyek. Ekkora hatalom és nem is az enyém. Mi ez már megint? Hasonló volt, mint az, ami múltkor rám tört a kertben, de ez most kicsit másfajta volt. Kisebb átmérőjű, mégis pusztítóbb és nem ilyen árnyalata volt a fényének. Talán az a Kyo nevű mocsok arra utalt a múltkor, hogy mikor ez bekövetkezett kiengedtem őt? Ha ez így van akkor most valaki más szabadult fel, ami nem jó jel! Nem volt időm arra, hogy csak tétlenül álljak ott, hiszen valószínűleg egy újabb vész szabadult ki. ,,De vajon honnan?" -Torpantam meg az ajtónál, kifelémenet. Az a Kyo nevű egyén jól ismert engem és még a monológomat is ismerte. Ez sem lehet véletlen! Esetleg lehet, hogy ezek az izék én lennék? Nem az lehetetlen! Miután ezt letisztáztam magamban elindultam, hogy felkutassam az újdonnal világra érkezőt. Megkerestem a sugárnyaláb végét, ahol egy hatalmas krátert találtam, de embert sehol. Mégis valami különös érzés fogott el. A mélyedések nyoma a kráter széle felé már egész vékonynak tűntek, a kráter is mintha szokatlanul nagy lenne a sugárhoz képest, valami nem stimmelt az egész hellyel. Résen álltam bármily nemű meglepetéstámadásra, lelassítottam szívverésem becsuktam a szemem, majd koncentráltam, hogy hangokat szűrjek ki a fák lombjának suhogása és a madarak csicsergése közül. Egyszerre csak egy süvítést hallok, de nem a hátam mögül, hanem egyenest velem szemből, ami eléggé meglepett, de továbbra is egyhelyben maradtam, majd mikor megláttam a felém irányuló hatalmas csatabárdot elment a kedvem attól, hogy ott álljak és kivégeztessem magam, helyette gyorsan elhajoltam, mielőtt lenyisszantja a fejem, de a fejsze által keltett légáramat még így is elsodort és vagy tíz métert is repülhettem, míg szerencsésen a talpamra érkeztem. Elnéztem a balta irányába és azt tapasztaltam, hogy egy férfi állt az egyik közeli háztetőn és elkapja a forgó fegyvert. Szeme csukott és mégis így elkapni azt a borzalmat! Nem árt figyelnem! -Hát te meg kivagy? -... -Hé hozzád beszélek, te köpet! -Nem tartozom neked válasszal. -felelte ridegen. Látszólag semmi fenyegető nem volt benne, de az aurája... pont olyan volt, mint az enyém, csak sokkal hatalmasabb! Tehát ő az, aki ezúttal elengedtem. -Nem is kell nekem válasz, csak gondoltam megkérdem milyen nevet véshetek majd a sírkövedre! -Vegyem ezt kihívásnak? -nyitotta ki sárgás színű szemeit a férfi , majd érdeklődő tekintettel nézett felém. -Nem tudom te minek akarod venni, de énnálam ez azt jelenti, hogy szétlesz rúgva a picsád! -vigyorogtam felé, majd előkaptam Kuro Hebit és egyenest felé mutattam a hegyével. A férfi csak egy mosolyt tüntetett fel az arcán, majd azonnal eltűnt. -Bakker! -kiáltottam fel, mivel még csak a szándékot sem láttam a sonidora, de már megtörtént. A következő pillanatban már csak azt hallom, hogy a jobbomon tűnik fel. Felkészültem annyira azért, hogy a hang irányába fordulva védekezzek és sikeres is volt, de az módfelett kábulatba ejtett, hogy a férfi nem a fegyverét, hanem pusztán az öklét használta, ráadásul olyan erővel, hogy jobbnak láttam félreugrani, mert könnyen kicsinálhatott volna, ha még tovább fejti ki rám az erejét. Amint félreugrottam az ökle a földbe csapódott, ami egy kisebb-nagyobb krátert keltett és én ledöbbenve néztem mit művelt a szemét köcsögje, de nem volt sok időm a megfigyelésére, ugyanis máris megindította a második hullámot és ezúttal felülről érkezett a támadás. Nem tudtam félreugrani, így maradt a védekezés, de nem használt sokat, a csapás ereje oly mértékű volt, hogy a földbe taszított és elkábultam. A férfi elégedetlenül felemelt a jobb kezemnél, ami a fertőzött volt és ideges arckifejezéssel tekintett rám. -Ennyi lenne?! Nem lehet, hogy Eynoll ereje nem párosult a testével! Nem számít, hamarosan úgy is visszanyerjük, amit elvesztettünk! -Mi...Mi lenne az? -Megtudod... Idővel. De addig is... -ekkor megragadta a bal karomat is, majd elkezdte szorongatni. Ennek hatására elkezdett világítani és folyamatosan égető hatást keltett bennem, míg végül a másik karom is eldeformálódott. -NE! Ááá!... -üvöltettem fel fájdalmamban, de mit sem ért, hiszen nem állt szándékában elengednie a mocskos buzinak. -Kész. Most pedig távozom. Még biztos találkozunk, de remélem, annál a találkozásnál sokkal magasabb szintet mutatsz, mint most. Addig is...! -ekkor elengedte mindkét kezemet, de még időm sem volt leesni, máris felemelte kezét és egyetlen pöccintést ejtett a homlokomra, amitől több száz méterre elszálltam, végül egy erdőben értem földet. Mikor észhez tértem felmértem a két karomat és azt tapasztaltam, hogy mindkettő már a felkaromig terjedt. -Ez nem igaz! Egyre rosszabb lesz! -ekkor megpróbáltam lehiggadni hiszen ilyen állapotban csak rontottam az esélyeimen. Leültem csendben meditálni és visszagondoltam az álmaimra, hátha felfednek valamit előttem. Végül annyit sikerült megállapítanom, hogy voltak dolgok, amikre álmomban nem lettem figyelmes. Először is, hogy a férfi, aki a tisztáson áll, az erdő közepén hasonlít rám, de mégsem én vagyok, másodszor nem csak öt hold volt az égen, hanem tíz, a másik öt, amit eddig nem figyeltem meg vörös, sárgásbarna, zöld, türkiz és rózsaszín volt. Ezek nem jelentettek akkora fenyegetést, mint a többi, mégis lenyűgöző erőt sugároztak magukból. És a színeket is alaposan szemügyre vettem, feltűnt, hogy a Kyo nevű férfinak a szemszíne pont olyan, mint az egyik nagy holdnak, pont annak, amelyiknek gyűrűje is van, egynek pedig olyan, amilyen az előző férfinak, tehát feltehetően a Holdak színei és ezeknek az embereknek a szemei kapcsolatban állnak egymással. Talán szimbolizálják egymást? És az is különös volt, hogy mindegyiknek hozzám hasonló aurája volt, de mindegyik különbözött valamiben. Ekkor egy különös nesz töri meg a meditációmat. Emberek beszélgetése és lépéshangok. Kinyitottam szemem és megpillantottam néhány az erdőben bolyongó Shinigamit, akik valami, vagy valaki után kutattak. Gyorsan bekötöttem a két karomat, hogy ne lássák azokat, majd oda szaladtam a felderítőkhöz, majd megkérdeztem mi dolguk erre és, hogy nem-e látták azt a baltás férfit. -Mi éppen önt jöttünk megkeresni. Hanae taicho feltétlenül látni kívánja önt. Szemtanúk szerint valahogyan erre repült. Netán ez a bizonyos baltás férfi juttatta ide? -Nos hát, ami azt illeti igen... -szégyelltem el magam, amiért kikaptam és már vakartam volna meg a fejem, de abban a pillanatban eszembe jutott a két karom és gyorsan takarásba raktam őket a hátam mögé. -Mi történt a kezével, uram? -Á semmi említésre méltó, teljesen jól vagyok! -Akkor, ha megengedi elkísérjük önt Hanae taicho irodájához. -Nem bánom, menjünk! -azzal elindultunk, de mire visszaértünk az osztag területére már sötét is lett. Már alig volt pár sarok az osztag területéig, amikor egyszerre csak azt érzem, hogy szörnyen hasogat a fejem, de nem úgy, mint bárki másnak szokott. Hangokat hallottam a fejemben, olyan nyelven, amit nem ismertem és képeket láttam a szemem előtt és eközben folyamatosan csillapíthatatlan dühöt kezdtem el érezni. -Jól van?! -Gyorsan hozzunk valakit a 4. osztagból, biztos tudnak rajta segíteni! -Hé valaki! Gyorsan segítséget! Sürgősen! Héé...! -de tovább már nem folytathatta a kiáltozást, ugyanis abban a pillanatban, pusztán a kezemmel átdöftem a Shinigamit és rögvest szörnyethalt. -Mit csinál!? -Megőrült?! -ekkor gyorsan megfordultam és könyörtelenül végeztem mindkettővel. Idejük sem volt, hogy a kardjukért nyúljanak. Ekkor újabb társaságot kaptam, megjöttek azok, akik hallották a kiáltozást. Elrettenve nézték három társuk borzalmasan széttrancsírozott tetemét, majd felnéztek rám, aki éppen az összegyűlt vérükben fürödtem. Nem tartott sokáig az ácsorgásom és máris újabb mészárlásba kezdtem. A folyamatosan érkező Shinigamik friss vére egyszerűen megbódított. Eközben híreket kaptak a kapitányok, miszerint valaki öldökli az őrséget a 13. osztag közelében. E figyelmeztetést Suzumiya Shoko kapitány, Hanae kapitány és Roku kapitány kapták meg elsőnek, akik rögtön egy kisebb csapattal elindultak a helyszínre. Nem kellett sokat keresgetniük ugyanis a friss hullák és vér mutatta az utat. Az egyik nagyobb térségben találkozott a három kapitány, majd tanakodni kezdtek, de mivel nem volt sok idejük rá gyorsan folytatták is a keresést. Sok folyosót árasztott el a friss hullák bűze és a vérszag, míg végül eljutottak egy olyan folyosóig, amiben állt a vér. A sötétben a kapitányok maguk előtt egy falakot láttak. Páran odavilágítottak, hogy lássák ki is az. A személy egy férfi volt, aki a vértócsa közepén guggolt valami felett. -Hé te meg ki...?! -lépett előre Roku, majd megtántorodott a látottak miatt. A holtestek mindenütt cafatokban hevertek, a vér pedig mindent elárasztott. A legijesztőbb mégis az volt, mikor a guggoló férfi főlé vitték a fényt és megpillantottak egy hatalmas falat emberi maradványokból. -Mi a...!? Te jó Isten! -ekkor minden szempár a gyilkosra szegeződött, aki ekkor szép lassan kiegyenesedett, majd meglátták vérző arcát, amint éppen egy tetemet fogyasztott. Vérfagyasztó mosollyal üdvözölte vendégeit, de mintha Hanae felismerte volna ezt a szívtelen pokolfajzatot. -Z-Zel!? -hangzott el nevem, s valóban... Én voltam az, ki eszét vesztve mészárlásba kezdtem, majd egyesével fogtam bele a Shinigamik elfogyasztásához. Úrrá lett rajtam egy nálam sokkal erősebb hatalom, méghozzá az ,,éhség". Éhség melyet eddig még nem tapasztaltam, továbbá oly mértékű őrület, mely még a legsötétebb gondolataimnál is borzalmasabb. Nem tudtam ellenálni, mintha elzártak volna a sáját testemből, s egy másik személy bújt volna a bőrömbe. Eldobván a rágcsált húsdarabot rögtön megpróbáltam végezni velük is, de persze őket sem kellett félteni, bár abban az állapotomban nem lehetett eldönteni. Két kard között elsuhanva egyenest Hanaenak támadtam, de könnyű szerrel hárította kezemet. Azonban csak egy pillanatra sikerült megállítania, máris megragadtam a kardot és elkezdtem őrült erővel tolni. Tenyeremből ömlött a vér, de olyan érzés volt, mintha csak az ölés vágyam pumpálódna feljebb tőle és egyre nagyobb mámorra leltem benne. Ekkor közbe lépett a másik két jelenlévő kapitány, akik kardjukat hátamba döfve próbáltak megállítani. Ekkor abbahagytam Hanae támadását, megfordultam, majd azzal a lendülettel hátrébb parancsoltam a két kapitányt. Ismét megindultam lassú léptekkel kapitányom felé, de mikor arcára tekintettem bevillantak emlékek és ekkor úgy éreztem ellenállnom kell! Fejemet megragadva elszaladtam majd minden falon keresztül vágva menedék után kutattam. Egészen egy sikátorig rohantam, ahol nem sűrűn szoktak a Shinigamik őrjáratozni. Két kezemet bámultam, melyek immár teljes mértékben embertelenek voltak. -Mi történik velem?! -tettem fel magamnak a kérdést, de furcsa mód választ is kaptam rá. -Tudni akarod? Hát menny oda ahol életed második szakasza elkezdődött! -feltekintve láttam, amint a férfi kivel a mai nap során harcoltam a tetőn álldogál és a tájat figyeli. -Hogy érted ezt? Válaszolj! -ekkor azonban a férfi eltűnt. Ráakartam jönni mire is célozhatott ezzel, majd tíz perc múlva leesett miről is papolt nekem. Életem első szakasza volt mikor emberként éltem. -Tehát az életem második szakasza... -szólaltam meg, majd éreztem, hogy teljes mértékben uralom a testemet, eltökélt szándékkal léptem be a gargantanán, melyet Hueco Mundoba nyitottam...
Nem tudtam pontosan mit is keresek, de ha jól értelmeztem, amit az a fickó mondott akkor Las Nochesben megtalálhatom. Nem hiszem, hogy örömmel veszik majd, hogy viszont látnak, de nekem sem ez szívem leghőbb vágya. A kisebb Adjucasok, melyek éhesen rám vetették magukat nem tudtak érdekelni, bár rühelltem a két kart, melyek eldeformálódtak, legalább hasznukat vehettem. Egyetlen legyintésre eltűntek, s máris folytathattam utamat. Bár éreztem valami különöset. Minél közelebb érek célomhoz, annál könnyebbé válnak karjaim A kapu előtt nem sok kiló méterrel észrevettem, hogy szinte teljesen eltűnt rólam a barnás-vöröses színű kérges bőr és beszívódott a testembe. Erejét azonban továbbra is éreztem magamban. Ahhoz fogható csodálatos érzést még nem éreztem, oly erő még nem járta át testemet, mint abban a pillanatban. Örömömet azonban egyszerre csak egy hatalmas féreg szerű Hollow zavarta meg amely a föld alől bukkant fel. Csupán megfordult a fejemben egy Cero használata, de kezem máris kilőtte magából a kívánt sugarat, csak annál sokkal hatalmasabb formában. Megdöbbenve álltam és mosolyogtam. Majd tovább indultam, hogy megtaláljam a dolgot, amit valójában keresek. Mondjuk egy kis útbaigazítás most nem ártana. Persze ilyenkor nem tudna jönni egy segítőkész faszi, hogy beavasson a dolgok mélyébe. A kapuhoz érve éreztem, amint Las Noches kapujának őrzője ébredezik. Amint láttam, ahogy a felemelkedő homokból készült Hollow eléri végső méretét ismét kísérteties vigyor fakadt arcomra. Még csak épphogy kiejtette volna a ,,Ki.." szót én máris hátában vetettem meg lábamat. Karommal belenyúltam a fejébe egészen addig, amíg meg nem leltem a homok közt az agynak vélt szervet. -Aizen amúgy is gyárt belőled egy másik ilyen homokos csírát!... -jelentettem ki, majd kezemet összeszorítottam és érezni lehetett, amint a szervből kifröccsen a vér. Kihúztam a kezemet, majd szép lassan lesétáltam a foszladozó homokról, végül az ajtó előtt megálltam. Emlékszem... Volt egy csengő melyet csupán viccből raktam föl az ajtó belső oldalára, melynek az volt a speciális képessége, hogy kizárólag akkor kongott, ha én voltam a közelben. Ezt a kis csínyt csak bosszantásból követtem el, mivel mindig csak úgy zúgott tőle minden. És abban a pillanatban, mintha csak valaki egy több mázsás kalapáccsal ütné a harangokat. Örömmel fogadtam a hangot, s számból halk hangokat lehetett hallani. -Haza tértem... -ebben a pillanatban egy erőteljes rúgással betörtem az ,,ajtónak" nevezett objektumot és szép lassan sétáltam Las Noches szíve felé. Útközben már találkoztam is az Arrancarokkal. Feltehetően már akkor érezték, hogy itt vagyok, mikor átléptem Hueco Mundoba. Szánalmas próbálkozás volt pár Arrancart elém küldeni, annak érdekében, hogy megállítsanak. Ha már annyi düh felhalmozódott bennem ideje volt levezetnem, de természetesen nem azokon a férgeken. A kivégző osztag volt az első, aki már kicsit komolyabb kihívást jelentett. Amióta nem jártam ott számuk jóval megnőtt, de nem jelentett persze bajt, hisz akármennyien is vannak, ha csak gyenge férgek és a férgeket én eltaposom! Sokat közölük kiirtottam, de különös mód egyszerre csak visszavonultak. Ennek oka talán az lehetett, hogy a közelben volt az egyik Espada. Mindegyik valószínűleg már felém tarthatott, így nem ártott volna, ha gyorsan végzek vele. Ezt az Espadát eddig nem ismertem még. Ereje eddig ismeretlen volt számomra, de könnyen meglehetett állapítani, hogy csupán csak a 10.kel van dolgom. Hirtelen feltűnt az egyik oszlop szerű épület tetején, melyről egy Cero segítségével gyorsan le is parancsoltam. Bemutatkozva kiderült, hogy akihez szerencsém volt az nem más, mint Love Trieste és úgy volt ahogy gondoltam valóban ő volt a 10. Espada. Nem tudom mennyire világosították fel arról én ki is vagyok, de ahogy elnéztem sehogy, mivel csak a nevemet tudta. Egy gyors ,,bemutatkozás" az erő 10%-ából és máris hátrébb lépett a feltörekvő reiatsumtól. Majd, hogy ne fecséreljem rá drága időmet egy sonidoval elé kerültem és egy hatalmas erejű pofont adtam neki, amitől a Cerom által sújtott oszlop maradványai közé zuhant. Nem kellett sok és máris befutott a következő jómadár. Valami gazdag csóka volt, akiből hiányzott a férfiasság, de annál több arrogancia párosult hozzá. Úgy tűnt ő is csak egy ranggal volt erősebb elődjénél, így csupán kardomat neki hajítottam, hogy megzavarja, majd a mellkasát felszakítva kiakasztottam a helyéről az egyik bordáját. Gusztustalan és morbid módszereimnek van hatása, hiszen ez is legalább egy fél napig lábadozni fog. Egyre idegesebb tekintetekkel fordultam újabb ellenfeleim felé, de úgy tűnt egyik sem szerepel a küldetésemben. A legrosszabb azonban az volt, mikor befutott egyszerre az egész Espada. Cande és Cielo emlékétől már is a frász kerülgetett, nem hogy a látványuktól. Továbbá még egy két ismerős arc a többi ismeretlen közt, bár legszívesebben őket is elfelejtettem volna. Pár lépést megtettem előre, majd egy darabig elbámultam a jövevényeket. -Nocsak... nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ide értek! -szólok, széles mosollyal arcomon, majd egy sonidoval eltűnök, s megtámadtam a primerát, Luchot. Gyorsaságom ezúttal szokatlanul gyors, s ideje sem volt reagálni, így az ütésemtől messzire repült. Ekkor megriadt az egész társulat, s ezt kihasználva lerohantam a többit is. Szép lassan elhullottak, de persze nem öltem meg őket, mert nem szolgáltak rá, csupán az utamban álltak. Végül, amikor az egész bagázs a földön hevert, elindultam ismét a központ felé, hogy megtaláljam, amiért jöttem. Nem voltam benne biztos, mit keresek, de ösztöneimet követtem, hogy ráleljek. Az utamat keresztezte számos Arrancar, ám próbálkozásuk, arra hogy megállítsanak hiába, nem állíthatják meg az Elpusztíthatatlant. Karom ekkor egyre kevésbé lüktetett, így tudtam merre kell menjek. Végül elértem a palota részt, ahol Aizen tartózkodott. Nem esett nehezemre feldúlni az egészet, ám a sok egyforma járat miatt már kezdett idegrohamom lenni, ezért egyre sietősebben döntöttem le magam előtt a falakat, akadályokat, egészen addig míg el nem jutottam Aizen tróntermébe. -Hiányoztam?! -kiáltok az áruló felé széles vigyorral arcomon, s szolgái azonnal rám vetették magukat. Hasztalan, most is hasonló állapotban vagyok, mint amikor elvesztetem a fejemet Hana, vagy Yuusuke ellen, csak most én uralom gondolataimat. Végül mikor mind a földre hullottak Aizen elé sétáltam. -Mond csak Aizen... Mit keresek valójában!? -teszem föl neki a kérdést, s különös mód ekkor kitért a megszokott nyugodt arcából, s mintha aggódott volna valami miatt. -Ezek szerint tudod miről besszélek... -ekkor becsukta a szemét, s könyökölve támasztotta meg fejét. -A választ neked kell megtalálni... -szokásának megfelelően értelmetlen talányokat tesz fel. De ekkor érzem, hogy valami kiakar törni belőlem. Fejemet fogom, mert érzem, hogy valami éget és fáj. Tekintetem eltéved egy kis terem felé, ami a trónteremből nyílt, s mintha arról érkezett volna valami, ami a fájdalmat kiváltja belőlem. Testem ismét jelez nekem, s elkezd deformálódni. Ezek szerint ott van az, amiért itt vagyok. Mikor azonban megpróbáltam volna elindulni felé, Aizen egy nagyobb energia sugarat eresztett az előttem elterülő útba. Visszanéztem, s szigorú arckifejezése elárulta, hogy nem akarja, hogy megszerezzem a kívánt dolgot. Ekkor ismét reakcióba lépett testem, de már megint nem én uraltam, s karomon a deformáció mintha egy új formát öltene. Azonban ekkor már öntudatlan állapotba kerültem, s már csak az engem hatalmába kerítő erő irányított. Felébredve azt tapasztalom, hogy ismét a Sereteiben vagyok. Ágyamban feküdve kelek, s kinézve látom, az idő gyönyörű. Nem érzek már semmilyen fájdalmat. Azonban a sarokban egy különös pengét pillantok meg, amit eddig még nem láttam. Görbe élű szablyára emlékeztet, de furcsa íve miatt nem tudom mire vélni. Markolata megegyezik a kard pengéjével, de csak következtetni tudtam, hogy hol kezdődik a markolata, mivel az egész kard olyan volt mint egyetlen sűrű nyers fekete és lila színekben tündöklő él. S mikor a pengéhez értem furcsa emlékképek villantak be szemem előtt. Mikor véget értek a képek, rájöttem mi volt a háttérben. S már tudtam mi a dolgom. Előszedtem egy fekete köpenyt a szekrényemből, majd útnak indultam, hogy felkutassam befejezzem a félbe hagyott missziómat.
|
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:47 am | |
| 4. nap (vissza tekintés) Aizen nagyúr a szokásos pózában foglalta el helyét trónján, s egy hófehér selyemkendőt tart egyik kezében. Követői már jelenvannak, s csenben várják az utasításokat. Különös dolgok folytak le az elmúlt egy órában, s Zel felbukkanása úgytűnt aggályt keltett Aizenben, ami érthetetlen, hisz mitől kéne tartania? Egy volt 3. Espadatól, akit könnyű szerrel elsöpörhet, ha bonyodalmakat okozna terveiben? Bizonyosan nem, itt valami nagyobb dolog van a háttérben annyi bizonyos volt minden Arrancar tudatában. Sok idő telt már el azóta, hogy Zel Aizen utasításait követte, majd egy váratlan nap elhagyta őt, hogy ellene forduljon a Sereteiel. De ezekre a dolgokra ma már csak páran emlékeznek. Viszont csak négyen tudják mi az igazság. -Aizen-sama... -lép előre az Espada ötös számmal rendelkező tagja, vagyis Slarin Sleryrrlyn'dreskel. -Ha nem bánja magam indulok útra és végzek a Privaronnal. -Hmm... Nem tudom készen állsz-e egy ilyen feladatra, de legyen. Kutasd fel és végezz vele, de vigyázz, győződj meg róla, hogy hallott, ha kell akár többször is és jól vésd az eszedbe... -emeli arcához a finom anyagból készült fehér kendőt, majd letörli arcáról az apró érnyi nagyságú vércsíkot. -Ha csak egy pillanatra is lankad a figyelmed, nem lesz időd feleszmélni. -teszi hozzá a szavakat, melyeket tanításként ad át az Arrancar nőnek, majd a lány egy bólintással jelzi, hogy tudomásul vette a szavakat, s útnak is indult, hogy felkutassa a férfit. Eközben egy másik Espada is méltatott pár szót, mivel nem igazán voltak képben, hogy mi is történhetett. -Aizen-sama, ha jól tudom Zel Syneza Kaabel a volt harmadik Espada így van? -Így van, Lucho. -Akkor mégis mi okból kéne félnünk tőle, hisz még könnyű szerrel elsöpörhetnénk az útból. -Vannak dolgok, amiket jobb, ha egyikőtök sem tud. -De valamit nem értek... -szólal fel ekkor Cielo is. -Mikor szabadon engedte az erejét úgy éreztem egy pillanatra, hogy már valahol éreztem azt az erőt. -Ezzel én is így vagyok. Nem először tapasztaltam ezt az energiát, de nem tudom felidézni, hogy mikor és hol, csak annyi tiszta szemeim előtt, hogy nem ismeretlen erő volt. -Hamarosan minden kérdésetekre választ kaptok. Egyik Espadanak sem tetszik ez a válasz, hisz nem ez volt az amit tudni akartak. S méginkább arra lettek volna kíváncsiak, hogy miképp szerzett be Aizen nagyúr egy vágást az arcán. Mindenkinek feltűnt a karcolás, s bár direkt nem mutatta ki egyikőjük sem a ledöbbenésüket, mégis belül amolyan aggály szerű érzés járta át őket. S Aizen azt állította, hogy egy jeles tárgyat is elloptak, de nem kívánta elmondani mi is volt az a bizonyos valami. Ígyhát csak várni tudtak míg ki nem derül mi folyik a háttérben. Míg az Espada tanakodott valyon mi történhetett abban az elmúlt két órában, addig a kiküldött Slarin már úton volt, hogy megtalálja Zelt, s végezzen vele. A legnyilvánvalóbb hely ahol előfordulhatott a Seretei környéke, így odasietett, s kihasználva adottságait, s képességeit könnyedén eljutott a Soul Society szívének környékéhez, azonban a Gotei 13al nem bírna el egyedül, az ő célpontja kizárólag Zel Syneza Kaabel, de ahhoz, hogy őt megtudja ölni előbb kikell csalnia az ellenséges területekről. Így várnia kellett, míg fel nem bukkant a férfi, s várakozása kevesebb időtt vett igénybe, mint azt gondolta, mivel a férfi alig egy tíz perc elmúltával már villám gyorsasággal szaladt ki a létesítményből. Nem tudni hová indult ily nagy hirtelen, hisz alig, hogy végzett egy hosszú kimerítő küzdelemmel máris tovább áll, pihenés nélkül, ami felettépp különös. Mindenestre úgy tűnt a Shinigamik követik őt, s próbálják elkapni. Ezt persze nem engedhette Slarin, mivel tudta, hogy bármi is legyen az indok amiért követik, ha elkapják biztosan nem adatik meg ilyen tökéletes időzítés, hogy elkapja Zelt. Ígyhát gyorsan kiiktatta a körülbelül tizenkettő fős Shinigami csoportot, majd a férfi irányába eredt. Erejét majdhogynem tökéletesen elrejtette, így biztos volt abban, hogy megjelenése váratlan és meglepetésszerű lesz a Privaron számára, s így könnyedén kihasználhatja a pillanatnyi meglepődést, s végezhet vele. De valami mégis aggasztotta a lányt, de nem tulajdonított neki túl nagy szerepet, mivel nem kockáztatta, hogy küldetése sikerét megkérdőjelezze holmi aggáj.
|
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:49 am | |
| A fekete sarló Már késő délután tájra járt, de nem volt más választásom minthogy rögtön elinduljak és még talán az éjszakai sötétség is kapóra jöhet nekem, mivel a Seretei továbbra is utánam kutatott azóta az éjszaka óta, amikor az a különös folyamat kialakult rajtam, de már tudtam az okát. Azonban nem maradhattam ott, mivel most fontosabb dolgom van, s ha maradok biztosan elfogatnak azért, amit tettem. Így hát nem volt más választásom, mint sürgősen elhagyni a Sereteit, ez azonban nem volt teljesen sikeres, mivel pár Shinigami a nyomomba eredt, hogy visszavigyenek, de eszem ágában sem volt őket is megölni, így csak futottam, hisz előbb utóbb föladják, mivel nincs az az Isten, hogy engem utolérjen pár amatőr. Azonban éreztem, hogy nem csak Halálistenek üldöznek. Egy lidérc lélekenergiáját is éreztem halványan. Szerencsétlen biztosra vette, hogy nem szúrom ki, de mostani állapotomban érzékeim olyannyira kifinomodtak, hogy még így is tökéletesen betudtam határolni hol van és hogy melyik Espada is követ nyomon. Tudtam, hogy Espada, mivel kicsit különböző energiája is volt, meg tiszta sor, hogy Aizen jól lehet bolond, de nem annyira, hogy egy alacsonyabb rendű Arrancart küldjön a nyomomba. Megkíséreltem elhitetni vele, hogy mit sem vettem észre, s tovább haladok célom felé, azonban nagy tévedés, mivel irányt váltottam, hogy még csak véletlenül se tudjanak a későbbiekben lenyomozni. Az erdőkbe vettem az utat egészen egy nagyobb tisztásig, ahol nyugodtan csatázhattunk. Mikor elértem a tisztás szélét megálltam egy pillanatra, s ekkor éreztem, hogy ő is megállt, s figyelmesen követi mozdulataimat. Lélegzet vétele egyenletes, tehát formában van, ami csak jót jelent a számomra, mivel gyenge, vagy kifáradt ellenfélre nem vágyom. Olyan kellett, akin tesztelhettem újdonsült erőimet, s nem dől ki az első legyintéstől. Pár lépést előre tettem, majd körülnéztem, hogy tiszta-e a terep. Úgy tűnt megfelelő volt harcra, de valószínűleg, a küzdelem végére már alkalmatlan lesz mindenre. -Miért követsz engem? -hangzik el a kérdés számból miközben az eget figyeltem, s arcomon halvány mosoly tűnt fel. A vadász nem felelt, de várható volt, mivel ha volt egy csöpp esze is akkor nem fedi fel helyzetét. Azonban mit sem segít az, hogy nem méltatott válaszra. Lélegzete, testének hőmérséklete, illata, szívének minden egyes dobbanása előttem volt, így maximálisan tudtam hol rejtőzik. De nem volt kedvem lelombozni a kedvét. Megvártam míg magától adja fel a lapulást, s rám támad. Mindkét kezem párhuzamosan testem mellett, s pengém is pihen a hátamon, bár ezt ő nem láthatja. A környék teljesen elcsendesedett, csak a szél fúvását hallottam a fülemben, s jól éreztem, ahogy szétfújja fürtjeimet. Majd érzem, hogy egyszercsak egy nagyobb szél fuvallat keletkezik, ami jelezte nekem, hogy mozgásba jött követőm. Próbáltam találgatni magamban, hogy hányas számmal is rendelkezhet, de így sajna nem tudtam megállapítani a pontosat, úgyhogy körülbelül ötre vagy négyre tippeltem. Mindenesetre tudtam, hogy pár pillanat múlva úgyis ki derül, tehát nincs okom türelmetlenkedni. A nő, mivel tudtam az illata alapján, hogy melyik nemi csoportba tartozik, egy sonidoval a balomra kerülni, s pengéjét egyenest a szívem irányába döfte. Ám korai ábránd, hogy ennyivel elintézhetne. Egyik kezemet felkapva megragadtam a pengét, majd másikat kinyújtva meglendítettem, hogy a nő a földre essen az ért ütéstől. Könnyedén visszalépett mielőtt ténylegesen betalál az ütésem, s így csak éppen hogy megkoccintottam alkarommal az állcsúcsát, de ez nem jelenti azt, hogy nem ragadta magával egy löket, ami a támadás által keltett széllöketből keletkezett. Mikor végre közelebbről is szemügyre vehettem magamnak a hölgyeményt megpróbáltam a számot keresni, de úgy tűnt nem látható helyen van feltüntetve, valahol a ruhája alatt talán. -Mi a neved? -teszem fel neki a kérdést, s arcomon már kisebb vigyor tűnt fel, s már éreztem, hogy kezd gyűlni bennem a harc iránti vágy, bár ez legtöbbször így szokott lenni. -Slarin Sleryrrlyn'dreskel, numerós 5. Úgyis tudod, miért küldtek, nem fárasztalak vele. -a szám hallatán ismét feltűnt ábrázatomon az a vigyor, ami már jó ideje nem volt látható arcomon. Ekkor erőm is elkezdett láthatóvá válni körülöttem, s a lila fergeteg jól láthatóan vetett sötétséget a már amúgy sem túl világos időben. Persze ez a kis fényjáték nem hatotta meg, de nem is ez volt a szándékomban. Erőmet nem a határáig növeltem, csupán addig amíg az ő szintje van, majd hogy végre elinduljon a harc egy villámgyors sonidoval elé kerültem, s egy ütést próbáltam meg bevinni a gyomorszájába. Kardjával még pont időben kivédte öklömet, azonban megint működésbe lépett a löket, s így majdhogynem az ütés erejének fele betalált, amitől a lány hátrébb csúszott, de jól megvetette lábait, s készen volt már, hogy ellentámadást indítson ellenem. Gyors válaszként egy Barat indított elém, ami nevetséges mivel az ilyesfajta támadás csak ritka esetekben fog ki rajtam, tehát azt egy kézlegyintéssel eltüntettem, viszont máris előttem termett és megpróbált egy alulról indított vágást intézni végig a testemen egészen a fejemig, s még hogy ne maradjon időm ellentámadni kisebb-nagyobb vágásokat indított a vállaim irányába. Az első vágás elől hátrébb ugrottam, majd a többit kezeimmel hárítottam, de éreztem, hogy nem túl bölcs gondolat sokáig fegyvertelenül harcolnom, s kezeim regenerálása jóval lassabb folyamat, mint egyéb testrészeim meggyógyítása. Nem volt más választásom el kellett taszítanom magamtól, hogy kikerüljek a szorítóból, tehát egyik kezemmel megragadtam a levegőben a lány csuklóját, majd egy pördülettel elhajítottam s a földre kényszerítettem, bár sokkal inkább elhajítottam, ugyanis a földben tovább sodródott. -Gyerünk! Had lássak valami érdekesebbet is! -kiáltok rá, arcomon vigyorral. Érdeklődve figyeltem ellenfelemet, hisz még nem volt alkalmam találkozni vele, s kíváncsi voltam miket rejteget tarsolyában. Ekkor már Zanpakutoimat is előrántottam, hogy ezzel is jelezzem neki, hogy folytassuk a harcot, s én is komolyabb szinten kívánom azt tenni. Furcsamód lihegtem, mint aki nem bír magával az izgalomnak köszönhetően, izmaim is maguktól feszültek, s ezek annak a jelei, hogy felcsigázott állapotba kerültem, de nem feltétlenül ellenfelemtől, hisz ez általában nem fordulna elő egy szimpla ismeretlen ellenféltől. Több köze van inkább a kardhoz, amit Aizentől loptam el. A fekete sarló-penge a derekamra kötve pihent betekerve, hogy ne tudják felismerni. A kard által jó néhány emlékemet sikerült visszanyernem, így már tudtam célomat, s tudtam nem állok meg míg el nem érem, nem is szándékoztam. Mikor a lány felállt, nyitólépésként, máris megidéztem a Shinigami jellegű Zanpakutom Shikaiat, így azonnal elkezdett gyűlni a sötét köd, melyekből a kezek rögvest a lány után kaptak, aki ettől egy pillanat erejére megzavarodott, s ezt kihasználva megkíséreltem egy vágást ejteni a jobb vállán. Természetesen be is talált, s a támadás következtében háta mögé kerültem, ahol is megfordulva megláttam a hátán jelző számot. Jóllehet mondta, hogy mely ranggal is rendelkezik mégis kíváncsi voltam valamilyen oknál fogva a számra. Az Arrancar lány ekkor már feleszmélt, s az árnyakat levágta lábairól, majd egy sonidoval arrébb lépett, hogy kilépjen a többi fogása elől. Igaz nem is kívántam már ilyen pitiáner trükkel fárasztani, ez csak amolyan betekintő a reakció idejébe, s meglepő mód jónak találtam, mivel más csak sokkal lassabban lett volna képes felébredni a támadásból. Ellentámadás ként egy sonidoval indított, majd egy rúgással kiakasztotta állkapcsomat, s azzal fejemet is kirántotta helyéről, majd egy dupla vágással egy X alakú heget karcolt bele mellkasomba. A vágással egyetemben kisebb hullámot is gerjesztett, amitől hátrébb szálltam, s a földön kötöttem ki magam is, hasonlóképp, ahogy az előbb ő. Ez talán egy átlagos ellenfél esetében végzetes lett volna azonban már többen estek abba a hibába, hogy lebecsültek. Halk kuncogásból induló hangos kacajba átfejlődő nevetésem elriasztotta a közelben lévő madarakat, melyet eddig a lombokon pihengettek. Lassan felkelve, kezemet fejemhez raktam, majd egy hirtelen mozdulattal, visszapattintottam fejemet a helyes irányába, állkapcsomat pedig játszva könnyedséggel visszamozgattam, hisz akármennyire is ficamodik ki, mindig képes vagyok visszarakni eredeti helyzetébe. -Kezd végre érdekessé válni ez a kis harc. -mosolygok továbbra is, a magam szolidságával, de közben tudtam, hogy nem pazarolhatok el sok időt, mivel a feladatom fontosabb, minthogy kis balhék miatt elpazaroljak temérdek időt, s sötétedésre így is oda akartam érni a célterületre. Így hát minden fegyveremet elraktam a maga kis helyére, majd a fekete pengét vettem elő. A kardot magam elé nyújtva kitartottam, majd még vártam egy pár pillanat erejéig. -Nagy kár, pedig még úgy harcoltam volna veled. De ne aggódj... Lesz még rá alkalmunk, hogy csatázzunk. -hunyom le szemeimet, majd a következő pillanatban mikor kinyitottam vörös íriszemből élénk lilás árnyalatúvá változott. Az erőm is a semmiből növekedett meg a maximális többszörösére, s egy hatalmas lila oszlopként jött létre a sugár, ami az égbe tört. Szemkápráztató látvány, ám ezzel még nem ért véget. A kard körül furcsa fekete erő körözött. Erre a pillanatra vártam csupán. Egy utolsó pillantás még ellenfelemre, majd egy előre ugrással kilőttem a kard energiáját, ami hatalmas károkat okozott a tájban, s feltehetőleg fájdalmas sebeket a lánynak. Ekkor azonban már rögtön haladni kezdtem, mivel a Shinigamik nem vakok, s feltehetőleg érezték is a hullámokat, melyeket kibocsáltottunk, így már úton lehettek, s nem hagyhattam, hogy visszavigyenek. A fák között sonidoztam, a lehető legbiztosabb, vagyis sűrűbb területen, hogy ne lehessen észlelni szemmel, valamint erőmet elfedtem, így már esélytelenek voltak velem szemben. Így jutottam el egészen egy kisebb vízeséshez, ami valójában egy álcázott búvóhely volt, melyről a Shinigamik nem tudtak. A hely elfedte a lélekenergiát, így kívülről mit sem érezni. Körülnéztem, biztos, ami biztos, bár ez amolyan megszokás, mintsem óvatosság, majd feltekintettem a vízesés kiálló sziklájára, ahol is egy sötét alak körvonalai voltak kivehetőek. Rám várt.
|
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:49 am | |
| Sawao Lassú léptekkel közelítem meg a férfit, ki a sziklán állt. Habár a férfi körvonalai veszni látszottak szemeim elől, mégis tudtam ott van, hisz adottságaim még mindig tökéletesen funkcionáltak. Az utolsó lépcsőfokon felkapaszkodva végre elértem a célt. Ekkor a férfi előrelépett a szikla által vetett árnyékból, s a hold fényében végre kivehető arcot láttam. -Nem sokat változtál. -szól hozzám halkan, s kissé elmosolyodva, majd jobb kezét fegyverére emelte, mely eddig a falnak volt támasztva. Hatalmas buzogány, mely különösképp egy lándzsa méreteivel rendelkezett, s a buzogányfej is igen méretes darab volt. Látszólag szépen megmunkált, s nem hétköznapi anyagból ötvözhették, valamint a különböző fogak rajta sem hétköznapi előállítás eredményei, tehát mestermű. A fegyver készítésére onnan engedtem következtetni, hogy nem véltem Zanpakutonak, bár jóllehet, tulajdonosa ereje vetekedett a kapitányok lélekenergiájáéval is. -Most mit mondhatnék? Sosem voltam a változások híve. De ezt mellesleg rád is elmondhatnám, Sawao. -nevezem meg az illetőt, kit valójában egyik legősibb barátomként tartottam számon, ám a felejtések következménye az lett, hogy számomra nyoma veszett, s évekig nem került sor találkozásra. Ám Ő tudta, hogy eljön egyszer ez az idő, s az okát is. Kisebb mosolyt lejtek jómagam is, majd követtem a férfit be a vízesés rejtett belsejébe. A barlangban eleinte vak sötét volt, de egy idő után halovány fény kezdett fellobbanni, mely egyre erősebbé vált. Valamiféle különös foszforeszkáló lámpás volt az, ami a fényt kibocsátotta. Több is el volt rendezve a barlang kerek csarnokában, ám a mennyezeten, nagyjából pont középen egy különösen nagy kristály függött, melyen megcsillantak a fénysugarak, s gyönyörű kék fénnyel árasztotta el a helységet. Körülnézve nem számítottam másra. Kisebb kupleráj, már amennyire nevezhetjük kuplerájnak a több száz fegyver felhalmozását csupán egyetlen ponton, s egy ilyen kupacból, vagy hét is volt kapásból. A falakon ugyancsak fegyverek voltak felaggatva, egytől egyig kitűnő állapotban, s egyik sem tartozott a hétköznapi fegyverbesorolásba. Hátul egy kis sarokban a földön helyezkedett két ágynak berendezett fekvőhely, valamint egy kis asztal, rögvest mellette egy karosszék, melyek egy nagyobb könyvespolc szomszédságában pihentek. -Azért meg kell hagyni, a hely sem változott. Hány éve is már? S még mindig csak mi tudunk róla. -szólalok fel, könnyed vigyorral az arcomon, majd egy mélyet sóhajtok, hogy beszippantsam a régi idők szagát. Követtem tovább barátomat, hogy végre alkalmunk nyíljon nyugodt körülmények közt beszélünk. Megközelítve a kis asztalt egy régi könyvet vettem észre, ami telis-tele volt térképekkel, ábrákkal, s egy apró bejegyzés feküdt az egyik oldalon, amire az volt ráírva: Des Mos Aioron. A térkép pedig egy ismeretlen területet ábrázolt, ami valahogy a levegőben függött. Különös, de nem az én életemben. Sawao helyet foglalt a karosszékben, majd a könyvet felemelte az asztalról. Látszott, hogy nem most helyezték le, mivel a por már vastagon fedte, s ez meg is látszott az emelés pillanatában. Miután lefújta róla a vastag porréteget egy új lapnál nyitotta ki a könyvet, ott is egy kis cetli pihent, de erre csak feljegyzések voltak felvésve, mint valamiféle tanulmányi jegyzetként. -Nálad van a sarló? -tekint fel rám egy pillanatra, majd egy nyugtázott mosollyal jobb kezemmel leillesztem az övemről a görbe pengét, s felé nyújtottam. Átvétel után megvizsgálta az állapotát, majd a kard élét a kezéhez nyomta, a markán pedig kisebb sebet húzott vele, majd az aláhulló vért a könyv üres lapjára csepegtette. A lap szemmel láthatóan azonnal reakcióba lépett, s a vér szétoszlott, végül pedig egy kastély szerű ábra rajzolódott ki a lapon, körülötte pedig egy útvonal, egészen a búvóhelyünktől. -Ha visszaakarod szerezni az emlékeid további mozaik kockáit ez lesz a következő állomásod. Azonban én is veled tartok. Épp elég időt vesztegettünk el a másik társasága hiányában. -néz vissza rám ismét, majd egy mozdulattal becsukta a könyvet, s visszahelyezte az asztalra. -Előtte azonban még edzést kell tartanunk. Mert ahogy elhagyják a testedet az erőid, úgy leszel egyre gyengébb, ám mégis siettetnünk kell a folyamatot, s ezt legkönnyebben harccal érhetjük el. -kapja vállára ismét fegyverét, majd átkísért egy másik helyiségbe, ahol egy nagyobb és szabadabb tér állt a rendelkezésünkre az edzésre. Közben egyre csak azon járt az eszem, amit az erőimről emlegetett. Kyo, Keal. Mindketten az én erőm megtestesült lényei. De vajon hogy szabadulhattak ki? És mi okból? Ezek a kérdések még a visszanyert emlékek ellenére is fedettek voltak előttem. És még vajon hányan lehetnek? Talán ez foglalkoztatott a legjobban, hisz eddig mindkettő csak bajt hozott a fejemre, nem lehetett előre látni mi lesz a következménye, ha még többen kiszabadulnak. E kérdést feszegetve bevillant néhány képkocka, melyről elfelejtkeztem, de ez még a közelmúltban történt, viszont a homályba veszett valahogy. Egy nyaklánc volt a szemem előtt, melyet a kezemben tartottam. Vizsgálgattam, elemezgettem, majd a kristályra tekintettem, ami a közepén helyezkedett el a szépen díszített, kígyós ábrákkal ellátott medálon. Eleinte smaragdnak véltem a drágakövet, ám mikor már belenyugodtam ebbe a gondolatba vörös rubin ként mutatkozott meg, majd nem sokkal rá később zafír kék színt vett fel, s így tovább a magentáét, a királykékét, az aranysárga topázét, de ami a legnagyobb érdeklődést keltette bennem az egy szinte átlátszó ezüstös árnyalat. Hatalmas erők áramlottak ki mindegyikből, de mikor elérte ezt a színtelen állapotot egyfajta különös, mi több félelmetes érzés ragadott el. Eben a pillanatban a kígyók, melynek a szájában a drágakő volt lenyelte a követ, majd a szemei zölden lángolni kezdtek, s ekkor furcsa égető érzést éreztem, majd ájulás következett be, végül ébredésemkor a kő eltűnt, s én semmire sem emlékeztem. Ez lehetett az a folyamat, amitől létrejött ez a különös reakció. Ekkor azonban visszatértem a valóságba, hogy végre elkezdjük az előkészületeket. Rövidnek nem mondható edzés volt Sawao fejében, jól tudtam előre, mely legalább másfél napot vesz igénybe, s elmondása szerint még így is csak maximum egy ént űzhetünk ki a testemből, bár ennek az értelmét nem láttam értelmét, mégis tudtam, hogy valószínűleg ez lesz a kulcs az emlékeimhez.
|
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 5:51 am | |
| Eve Időközben már beesteledett Karakurában is. A Kohrihebi no Su területén is sötétség szállta alá. A volt kapitány, Sierashi Yuusuke egy asztal fölött görnyed, s egy furcsa kis ládikát figyel szüntelen. A ládikát, melyet még a Zellel folytatott harc után szerzett. Továbbra is furdalta a kíváncsiság vajon mi lehet benne, hisz eddig nem volt képes rájönni a doboz tartalmára. A fény még mindig kiszűrődött a kulcslyukon, s mostanra már eléggé masszív sugár áramlott ki belőle. Miközben pedig a ládika tartalmán elmélkedett a Daitenhsi vezér, visszagondolt magára a harcra, s arra a Keal nevű fickóra, ki átvette Zel fölött az irányítást és elmondása szerint négy hét múlva Hueco Mundoba kell járulnia, ha segíteni óhajt régi barátjának. Ennek már megvan pár napja, de azóta nem hallott semmit Zel felől. Későre járt. Így nem csoda, hogy az elmélkedéstől kimerült Yuusuke elszenderedett az asztalán. Álmában csupán egy tófelszínt látott, benne pedig saját magát. A víz nyugodt volt, tükörsima, s rezzenetlen. A Shinigami háta mögül furcsa fény áramlott, de nem tudott hátra tekinteni, csak a tavat figyelte. Egyszercsak egy hangot hall meg a fejében, s egy vízcsepp hullott alá a tóba, mely megtörte a nyugodt barlangi tavat. -Yuusuke... Ekkor Yuusuke felébredt. Látszólag csak tényleg álomnak tűnt az ő véleménye szerint is, ám a hang... az bizony valóságos volt. A dobozra tekintett, mely még mindig zárva volt. Ám abban a pillanatban valahogy másképp sugárzott belőle a fény. Hullámzott, s néha szakadozott is, mintha valami mocorogna benne. Viszont ez a folyamat csupán néhány másodperc erejéig tartott. Miután még egyszer megvizsgálta a ládikát, ám ismét csak a szokványos semmit tapasztalta, amit eddig. Így mivel nem tudott rájönni mi is lehetett az a furcsaság, felállt, majd egy rövid sétára indult. Az erdő, mely a harc színtere volt még aznap, mikor Zellel ismét találkozott, még mindig java részt romokban, ám a hamvakból, új élet születik, s a kis hajtások már elkezdtek kibújni a föld alól. Az ex kapitány elővette cigarettás dobozát, s rágyújtott. Az első slukk erejéig megállt egy kicsit, majd körbetekintett a tájon. Visszaemlékezett a harcra, a Keal nevű férfi szavaira, s összevetette a jelenlegi helyzettel. Ő maga sem tartotta a legbölcsebb gondolatnak az esztelen odarohanást, de tudta, Zel a barátja, s szüksége lesz a segítségére. Ám ez még odébb volt tudta, s ez neki kedvező, hisz elég időt kapott arra, hogy felkészülhessen az elkövetkezendő harcokhoz. Ekkor Yuusuke tovább folytatta a sétát, s elérkezett arra a pontra, ahol a ládát megtalálta. Tudta, bármi is legyen az, de köze van Zelhez, hisz eddig semmi hasonlóra nem bukkant, csak miután a harc lement. Továbbhaladva újabb emlékek törtek rá, de ezek az emlékek még a régi időkhöz voltak kötve. A régi időkhöz, mikor még a Soul Societyben csépelték egymást barátilag. A közös ivászatokról, mikor részegen bagóztak, s kinevették magukat mindenen, amin csak tudtak. Kisebb mosoly ragadt ekkor Yuusuke arcára. A Holdra meredt egy kis ideig, de nem állt meg ezúttal huzamosabb ideig, ugyanis a cigarettája már lassan a felénél tengette, amúgy sem túl hosszú életét. Visszaért ekkor a búvóhelyre, kissé fáradtan haladt vissza asztalához, hogy elpakolja a könyveket, melyeket eddig ott halmozott fel. Ám ekkor váratlan meglepetésben volt része. A doboz, mely eddig teljesen feltörhetetlen volt, s zárva pihent, nyitva volt. Gyors léptekkel odasietett, e mikor megakarta nézni, hogy mi van benne üres volt. Tudta jól, hogy az nem lehet, érezte, hogy valami erő volt abban a ládában, s a fény is valami energia sugár következménye volt, ami bizonyította, hogy volt odabent valami. Körülnézett, de sehol semmi. Mi történhetett? Biztosan nem járt senki más ott, így ez kizárt volt. Ekkor egy halk, finom hang törte meg a csendet. -Miért bambulsz arra az üres ládára? -fordul meg a hang hallatán Yuusuke, s egy nő volt az. Rózsaszín, elegáns, s ékesen díszített kimonót viselt, haja éj fekete, s egy hajdísszel volt összefogva hátul. Kezében egy napernyőt viselt, olyat, mint amilyet a gésák szoktak maguknál tartani. A nő arca gyönyörű volt, ízlésesen kisminkelt, s alakra is éppen annyira formás, hogy bármelyik hímnemű egyed megfordítsa utána a fejét. Ami azonban furcsa volt, hogy Yuusukénak az arcán ragadt meg a szeme. Nem feltétlenül a szépség miatt, hisz elkötelezett, sokkal inkább azért, mivel az arcvonásai, sokban egyeztek Zelével. ~Különös. Tudtommal csak egy testvére van, s még ő kettőjük között sincs ekkora egyezés? -futott végig a kérdés a meglepett Vaizardon, de ekkor észbe kapott, s diszkréten fegyvere markolatára csúsztatta kezét. Amit még nem értett a férfi, hogy hogyan lehet még a lélekenergiája is teljesen megegyező, jóllehet ez nem volt teljesen igaz, csupán a sémája volt ugyanaz, a szint az már egy másik fokozat, egy olyan, melytől még Yuusuke szava is megállt egy röpke pillanatra. Egyetlen testben akkora lélekenergia, mint abban a lányban, olyan, mint egy koncentrált robbanás, ami bármelyik pillanatban elszabadulhat. Persze a már gyakorlott ex kapitány nem riadt meg, s nem mutatott ki semmiféle meglepetést az ereje iránt, vagy az egyezések miatt. Szokásos higgadtsággal kezelte a dolgot, mivel nem az a szándék sugárzott a lányból, mintha megkísérelni megtámadni őt. Így tehát a kardját pihentette továbbra is, ám készenlétben állt továbbra is, hisz ennyi idő alatt már megtanulta, hogyan reagáljon még váratlan helyzetekben is. -Kegyed kicsoda? -teszi fel a kontra kérdést illemtudóan Yuusuke, majd felméri ismét az előtte álldogáló nőszemélyt. -Butus, hát ennyi időt töltöttél el merengve mellettem, s mégsem hallottál semmit? -ekkor átvillan az agyán az álom, s a hang, bár ezek szerint többször is próbált kapcsolatot teremteni vele, de csupán most jutottak el hozzá a hangok. Nyilvánvaló volt innentől kezdve, hogy ez a lány volt a ládában, de vajon hogy kerülhetett oda? Ez volt a következő kérdés, amit szeretett volna kideríteni Yuusuke, de tudta, hogy valószínűleg hamarosan fény derül erre is. -Ezek szerint Te voltál a ládában. És megtudhatnám, hogy mit kerestél odabenn? Mert kétlem, hogy csak úgy bent ragadtál valami átok folytán, ha ennyire hasonlítasz arra a személyre, aki elhagyott téged. -szól komolyabb hangon ekkor, s a kérdést követve kicsit ráncos homlokkal tekintett a lányra, mivel már arra is rájött, hogy ha az a Keal nevű férfi előbújt váratlanul Zelből, akkor feltehetőleg ő is az egyik énje közé tartozhat. Szándék nem látszik, de nem lehet tudni, azok után ami történt. A lány arca továbbra is mosollyal elárasztott, kicsit jobbra dönti fejét, majd kuncog egyet. -Ugyan. Csak azért, mert Keal olyan gorombán viselkedett, nem kell azt feltételezned, hogy én is olyan vagyok, mint ő. -csuklya be szemét, majd eltekint jobbja irányába. -Zeifer... Bocsánat. Zel miatt aggódsz. Ne aggódj. Keal kissé keményfejű és ellenszenves, mégis most az egyszer segíteni szeretne neked és természetesen rajta is és én is azt javaslom segítsd az útján, szüksége van a barátokra. Azonban ez a kaland igényel egy kis segítséget, még neked is. -ebben a pillanatban a lány teste körül halovány rózsaszín fény jelent meg, s egyre erősebbé vált. Yuusuke ekkor távozásra számított, s megkísérelte megállítani. -Ki vagy Te? -kiáltott felé, még mielőtt eltűnne teljesen. A hunyorgása miatt Yuusuke nem igazán tudta kivenni az előtte álló lányt, de mintha egy mosolyt lejtett volna. A következő pillanatban mindent elárasztott a vakító fény, s mikor elállt, a lánynak nyoma veszett. Ám ekkor olyasvalamit pillantott meg, amire nem számított. Egy fegyver hevert a földön. Egy furcsa kard. Dupla élű, szépen díszített, s elegáns. A markolatból két oldalán vörös selyem fonál lógott, s a markolat maga aranyozott. Méretét tekintve talán nehezebbnek tűnhetett egy átlagos kardnál, ezzel szemben a kard könnyű volt akárcsak egy tollpihe. Ezt Yuusuke is tapasztalta mikor kezébe vette. Alaposan megvizsgálta, párszor megforgatta a levegőben, s alkalmasnak találta arra, hogy használja. A penge lapos felén egyszercsak megpillantott egy vésetet. Ez volt ráírva: Eve. (A kard): http://www.kepfeltoltes.hu/view/100601/Cao-Pi_6_www.kepfeltoltes.hu_.png |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:01 am | |
| Shiva Mindeközben a Seretei belsejében is zajlanak a dolgok. A zűrzavar, ami Zel után maradt komoly káoszt vont maga után, melyet azonnal helyre kellett állítani. Ebben segédkezett maga a 10. osztag kapitánya, s osztaga. Elsősorban érdekelte Watanabe taichout az eset, ami a helyszínen történ, hisz számos Shinigamival végzett az Arrancar, aki egészen eddig semmit nem tett. Furdalta a kíváncsisága, ahogy az már tőle jól megszokott volt, hogy vajon mi is történhetett, másrészről pedig Yuusuke azt a feladatot szabta ki neki, hogy figyelje Zel viselkedését, mert úgy érezte, hogy nem árt tudni a dolgokról. Sajnos nem volt épp jelen, mikor ez az eset megesett, ám a beszámolások alapján már kitudott indulni. A metamorfózis, valamint a furcsa viselkedés ismerős volt valahonnan számára. -Vera! -szólította magához hadnagyát, ki feljegyzéseket készített abban a pillanatban a mészárlásról, a halottak számáról, s a nyomokról. -Volna itt egy fontos feladat a részedre. -Igenis taichou! -húzta ki magát a lány, majd várta az utasításokat, s ahogy a kapitánya arcára tekintett tudta, hogy nem takar semmi jót ez az ügy. Látszott az ábrázatán, hogy valami szerinte sem stimmel egészen, mármint ez eddig is nyilvánvaló volt mindenki előtt, de ezt máshogyan kellett értelmezni. Baljóslatú előérzés tükröződött vissza arcáról, s kisebb idegesség, ami nem megszokott a részéről. Éppen ezért a lány nagyon komolyan vette ezúttal a feladatát. -Kérlek kutasd fel az adatbázist és a könyvtárat valamiféle Metamorfózis kapcsán, de mivel az esély, hogy így rátalálsz elég kicsi, így elég, ha bármi olyanról értesítesz, ami ezzel kapcsolatos, vagy emlékeztet rá. -tekint ekkor el az egyik falra az igen ifjú kapitány, ahol is egy méretes karomnyomot vélt felfedezni, feltehetőleg a dühöngés során keletkezett, de ez sem volt valami bizalomgerjesztő a számára, mert a kéznyom, mely megmaradt a falban nem volt szokványos, egy átlagos kéz több mint a háromszorosa lehetett, s látszólag úgy szelte fel a kemény betont, mint forró kés a vajat. A lány ekkor követte kapitánya példáját, s egy pillanatra ő is megvizsgálta távolról a kárt, majd meghajolt, tisztelettudóan, s távozott, hogy teljesítse feladatát. Az adatbázissal kezdte. Apró lépésekben haladva kezdte el felkutatni a bizonyos kulcsszavak nyomán a célt. Ám még csak közelítő adatokat sem talált, így hát maradt a könyvár. Elég kiábrándító volt a számára, hogy az adat bázis nem tartalmazott erről a dologról semmit, hisz minden furcsaság, s olykor-olykor felesleg is megtalálható volt ott, amit csak a 12. osztagosok tartanak fontosnak, mindenki más pedig csak szemétnek, de hát ez a jó kutató munka. A könyvtárban nagyobb sikerre számított a lány, s ezúttal nem szándékozott üres kézzel távozni, hisz mégsem állhatott kapitánya színe elé ilyen eredményekkel. Ám a délceg, fehér hajú kapitány már jóval előbb a tudás tárházában tartózkodott. Ott álldogált az egyik könyvespolc hosszú sora előtt, kezében pedig egy kék bőr borítós könyv. Régi és kissé poros is, de ez már az idő munkájának volt köszönhető. Vastagon beette már a por, s mikor megkísérelte Yuusuke lefújni róla azt, az egész hely úszott a koszban. Miután a füst felhőt elhessegették a lány odasietett feletteséhez, hogy megtudja ő jutott e valamire a keresésben. Yuusuke nem pillantott fel, de pontosan tudta, hogy hadnagya jelen van, s mikor odalépett hozzá egy pillanat erejére várakoztatta, mivel meglehetősen belemerült az egyik olvasmány közepébe. Ám sajna nem az volt az, amit voltaképp keresett. Csak valami fura említést tett magáról az átváltozásokról, de köze sem volt ahhoz a jelenséghez. Ideges tekintettel néz fel, majd egy mozdulattal összecsukja a kezében lévő könyvet, de vissza még nem rakta, mert, ha konkrét eredményre ugyan nem is lelet, mégis olyan sorokat fedezett fel benne, amik mintha egy komplett értelmet rejtenek, csak kódolva, legalábbis így fogalmazódott meg a kapitány fejében. Feltekintett a felső polcokra, majd egy létra segítségével leszedte azokat, amiket hasonlóan kódoltnak talált, majd egyesével segédje kezébe adogatta őket, mígnem vagy húsz könyvet halmoztak fel, melyeknek vastagsága kódexekével is vetekedett. Nem kis munka, de minél előbb elkezdik annál előbb végeznek, ezt ők is tudták, szóval gyorsan neki is láttak. Fejenként két-két könyv jutott egyszerre mindkettőjükre, mivel csupán a lényeget halmozták ki a tömérdek szöveg közül, s kulcsszavakra, vagy furcsa utalásokra kerestek rá. Egy-egy cetlire írták fel ezeket, majd végül mikor összesítették ezeket egyetlen lapra vetették fel mindet, hogy kész szöveget kapjanak. Ezzel idáig nem is lett volna probléma, azonban egy fontos rész hiányzott. Egy történetet kaptak ki a szövegből. Egy történetet, ami egy kisgyerekről, s annak életéről, majd haláláról beszélt el. Egy kisfiú, tele haraggal, fájdalommal, s megannyi más érzéssel, melyek még a mérhetetlen szenvedés, s düh ellenére sem vesztek ki belőle, ám valamiféle szellem egy napon rátalált, felnevelte, majd kiképezte. Kiképezte arra, amire született. Hogy a legnagyobb harcossá váljon. Ez sikeres is volt, ám nagyon korán elragadta őt a halál. Méghozzá egy csatában, s nem volt több csupán 13 éves. Lelke sokáig bolyongott, míg végül meglelte az útját ismét. S ekkor következett a kihagyás, ugyanis a leghasznosabb könyvből, mintha hiányzott volna egy konkrét fejezet. Ez pedig furcsa. Ki tépne ki mégis lapokat úgy, hogy nem tudja mi a lényege az írott szónak? Yuusuke visszatekintett abba a könyvbe, s valóban egy fejezet hiányzott belőle. Ekkor azonban furcsa hideg tört be a könyvtár területére. Az ablakok csukva voltak, így kintről nem jöhetett ez a hirtelen jeges fuvallat. Érdekesmód mindenki eltűnt, aki eddig a könyvtárban tartózkodott, bár lehet csak a késői idő miatt volt. Ám ekkor Verának eszébe jutott, hogy pár pillanattal ezelőtt még látott is embereket mászkálni a közelben. Akkor már látszott, hogy valami nem stimmelt. Yuusuke fegyvere után kapott, ám ahogy a markolatra emelte végtagját, rögvest elrántotta, mivel még az ő Zanpakutojánál is erősebb jég járta át a fegyvert, mely nem hagyta, hogy akárcsak egy érintést ejtsen. Feltekintve ekkor azonban egy nőt pillantottak meg. Egy nőt, kinek ruhája, de még bőre is teljesen kék volt. Mintha teljes testét jég fedné. A nő a mellettük lévő könyvespolc tetején ücsörgött, s a kapitányt, s hadnagyát figyelgette. -Szóval Ti ketten is Zeifer után nyomoztok. Bár nem meglepő. -szólal meg a nő, s minden egyes szájnyitásakor látszódott, ahogy a már amúgy is hideg levegő kristályosodva megcsillan a sötét helyiségben. -A jóképű kapitány bizonyára Watanabe, a kis leányzó pedig a hadnagya Verashu. Nos ez még érdekesebbé is válhat így. -mosolyodik el a nő, habár csak mértékkel. -Itt a hiányzó fejezet! -szólal fel ismét, majd lehullajtja a lapokat egyenest a nyitott könyvbe, majd amint a lapok leérkeztek, azok rögtön az eredeti helyükre kerültek vissza, mivel a nő valami furcsa mágiával visszafagyasztotta őket helyükre. Yuusuke látta, ez a nő nem gátló tényező, s még segített is nekik, bár még sem volt benne egészen biztos, hogy megbízhat benne. Megtekintette a könyvet, felemelte kezébe, majd mielőtt az első sorokba beleolvashatott volna egy furcsa kékes fény tűnt fel. Leemelte a könyvet arca elől, majd mikor szétnézett a nőnek hűlt helye volt, s a hideg is javarészt eltávozott. Csupán egy kard hevert a polcnak támasztva, fölötte pedig egy írás, amit a jég kreált oda: Shiva. A kard gyönyörű látványt nyújtott, s erőt sugárzott magából, nem is kicsit. Épkézláb fegyver volt, tehát a kapitány lecsapva az alkalomra rögtön ki is sajátította magának. Ekkor tért vissza a könyvhöz, ám mikor olvasni kezdte ábrázata meglehetősen elkomorult, s kisebb félelem látszódott rajta... -Ilyen nincs... (Shiva-Kard): http://kepfeltoltes.hu/view/100602/Sword_of_Frost_www.kepfeltoltes.hu_.png |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:02 am | |
| A parancs: Halál Miközben a könyvtárban zajlanak az érdekesebbnél érdekesebb események, a Seretei többi részében is vizsgálódnak. Az 1. osztag területe már valósággal megőrült. Több ember is válaszok után kutat, vagy nyomokat keres, ám mindhiába. Aruya tábornok magához hívatta kapitányait, hogy dűlőre juthassanak ebben a kérdésben. A történtek miatt felelősségre se lehet vonni egy személyt sem, így bekellet gyűjteni azt az illetőt, akit már joggal ítélhetnek el. Zelt kellett visszahozni, s jelentések szerint a férfi nyomára leltek egy kisebb harcmezővé fajult tisztáson. Azonban minden utána következő nyom már elveszett, mintha tovább sem haladt volna. A főkapitány először a szökött gyilkos osztagának vezetőjét, Hanae taichout szólította fel. Hanae jól tudta, hogy bármennyire is megakarná kímélni saját beosztottjait, a paranccsal ő sem szegülhet szembe. Így feltételezte, hogy végeznie kell majd Zelt. -Hanae, remélem tudod, hogy amit az Arrancar elkövetett súlyos következményeket von maga után? -teszi fel a kérdést mély hangsúllyal, mivel ő maga is tudta, hogy viszonyul a kapitány osztagához. Ekkor a kérdezett, Hanae előre lépett a sorból, majd a főkapitányhoz fordult. -Igen tisztában vagyok vele és megteszek minden tőlem telhetőt. -felelte a lány, azonban mégsem őt bízták meg azzal a feladattal, hogy végezzen Zellel. A főkapitány ekkor Akiyama Akene taichout szólította, s egy másik kapitányt, a hatodik osztagból, Tanaka Hitoshit. -Akane, Hitoshi, ti ketten fogjátok véghezvinni a küldetést. Hozzátok vissza Zel Syneza Kaabelt, élve vagy halva! -parancsolt rá a két vezetőre, majd meghajoltak, s mielőtt minden előzetes információ nélkül megindulnának kérdéseket kezdtek el feltenni. -Tudjuk, hogy pontosan mekkora erővel is rendelkezik ez a bizonyos Arrancar? -teszi fel a kérdést Akane, de máris kérdi a következő kérdést Hitoshi. -És hogy milyen képességeknek van birtokában? -itt a kapitány rövidet hallgatott, majd ismét felszólalt. -Amivel eddig rendelkezett nem volt fenyegető, de most jobbnak látom, ha nem közönséges Shinigamikat küldök a nyomába, hanem két legjobb emberemet. A képességeiről pedig immár szintén nem tudunk pontos információkat. Csak annyi bizonyos, hogy nem maradhat életben, mert még komoly bajokat okozhat. -hangzott el a válasz a kérdésekre, ám ekkor további érdeklődő csatlakozott a társalgásba. -Gondolja, hogy Zel kapcsolatot akar teremteni Sierashi Yuusukéval? -lép ki egy lépéssel, Ninomiya Mitsuko, aki jól lehet nem ismerte Zelt, azzal azonban számolt, hogy míg Yuusuke a Sereteiben volt kapitány a két 'áruló' kivételes barátságukban lelhették örömüket, így könnyen ez a terv formálódhatott ki a többi kapitány fejében is. -Nem tartom kizártnak, éppen ezért kell minél gyorsabban lépnünk. -ez a gondolat felkeltette Hitoshi kapitány figyelmét Yuusukéval kapcsolatban. Hisz, mint titokban a Daitenshi tagjaként ez igencsak fontos információval bírhat. Ekkor eszébe jutott, hogy valóban, mintha Yuusuke tett volna említést a férfiről neki, de azt állította akkor, hogy nem volt jelentős, így nem is igen figyelt a dologra, de most úgy tűnt mégis fordult a kocka, s úgy látta jónak, ha nem öli meg parancsra a szökött Arrancart, persze mindezt titokban kívánta tartani a többiek elől. Előbb kitapasztalja, hogy mire készülhet a szökött, majd értesíti Yuusukét a dolgokról, ez volt az alapterve, egyszerű, legalábbis elméletben, ugyanis a másik taichou biztosan nem hagyja majd figyelmen kívül a gyanús viselkedést, ha harcra kerül majd sor Zellel szemben, így tudta, hogy túl kell járnia az eszén, ami azonban jelen helyzetben kivitelezhetetlen volt, de a kocka még fordulhatott. -Bocsika, már nem azért, hogy belepofátlankodjak, de mégis Hanae beosztottjáról beszélünk, jól mondom? Akkor nem lehet, hogy ő talán őt kéne erről kérdeznünk? -szólal fel ezúttal a hetedik osztag kapitánya, Nagano Nobu is, aki rögvest az említett személyhez fordult. Jól lehet most talán helyeset szólt, mégis, ahogy azt Aruya tábornok is említette, az új erőkről semmit sem tudnak, s így igen nehéz bármit is mondani, addig, amíg ki nem tapasztalják azokat. -Nos... Nem mondhatnám, hogy túl sokra mentek bármivel is, mert amit itt este bemutatott, azt még én sem ismerem. Ilyenhez még nem volt szerencsém... -nézett el Hanae, majd merengeni kezdett, azon, amit akkor látott, mikor az eszét vesztett Zel rátámadt. -Olyan volt, mintha valamiféle nagyobb erő átvette volna felette az uralmat. A szemeiben is, mintha nem a szokásos énje tükröződött volna vissza. -ekkor eszébe jutott az is, hogy mikor a szemébe nézett a színe is más színekben volt látható, s erre azelőtt nem volt példa, így valószínű volt, hogy ez is közrejátszott valahogy. -Ezzel sajnos nem megyünk sokra. -felel rá Momichi Aki Ryakuren, a negyedik kapitánya. -A Shinigamik, akik kimentek utána járni a férfinak még mindig nem tűntek elő, így két esélyes a dolog. Vagy nem lelnek rá, vagy az Arrancar további vérre szomjazott. -állítja fel az újabb elméletet a tanács előtt, majd keresztbe téve kezét fejét féloldalra biccenti, s Chizuki Mayára tekintett, akiről tudta, hogy közelebbi kapcsolatban állt a célszeméllyel, ami sosem jelentett jót, ha a cél a kiszemelt kivégzése. A lány tényleg nem hallgatta jó füllel az elhangzottakat, de nem tehetett semmit ez ellen, mivel ő is jól tudta meddig terjed ki az ő keze, s hogy a törvényekkel nem szegülhet szembe, de persze, amiről nem tud senki, abból baj sem származhat. Azonban mivel nem hagyhatta el a Seireiteit a parancsa miatt, így nem segíthetett Zelen, így valahogy belülről akart segítséget nyújtani neki, hogy elkerülje a halált. -Ha most megbocsátanak várnak rám a betegeim. Yume, gyere kérlek! -szólt a hadnagya után, majd eltávoztak a gyűlésteremből, hisz csak az értesítésig kellett maradnia neki, mivel az ő feladata a betegek ellátása, s a halottak felszámolása volt, s ez igényes munka volt, hisz nem kis mennyiségről volt szó. Azonban mikor a kapitány lelépett, váratlanul befutott Watanabe Yuusuke is, hadnagyával Verashu Suwunnal. Kezében egy könyvet tartott, másikban pedig a különös kék kardot, melyet pár pillanattal ezelőtt a könyvtárban szerzett meg. -Mi történt Watanabe? -Rossz hírek Aruya tábornok. A jelenlegi helyzetben talán a lehető legrosszabb...
|
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:04 am | |
| A napló Las Noches falai közt még este is tanácskozás folyt. A trónteremben döntöttek dolgokról, habár nem jutottak sokra. Annyi minden maradt elfedetten az Espadak szemei előtt, hogy nem tudtak dűlőre jutni. Mindenesetre meghozták azt, hogy Slarinon kívül a kivégzőosztagot is ráállítják az esetre. Nem maradhatott sokáig ez a rendbontás. Tudták, ha a Shinigamik előbb találnak rá, könnyen lehet, hogy nem derül fény semmire, így ezt meg kellett akadályozniuk. A tízek ezúttal Aizen hozzászólása, s utasításai nélkül döntöttek, de persze a dolgot uruk hagyta rájuk. -Hmm... a legjobb az lenne, ha talán maguk végeznénk az árulóval. -szólal fel a Primera Espada, Lucho, aki bár higgadtan szólt még is látszott rajta, hogy valamin rágja magát. Történetesen az zavarta, hogy Aizen titkolta a Zellel kapcsolatos dolgokat és nem avatta be őket mikor kellett volna. Tudta, valami nem stimmelt. Először a különös jelek, amik Hueco Mundoban is jelentkeztek, mint sötét felhők, vörös ég, vagy a homoktengerben keletkezett különös állagú tó, ami türkiz színekben foszforeszkált, s meglehetősen furcsa, hogy energiát is hordozott magában. -Felesleges. Szerintem Slarin is elég lesz, hogy végezzen vele. Ami meg velünk történt az meg csak a puszta szerencsén múlott. Különben sem hiszem, hogy visszaakarna jönni, ha viszont mégis erre vállalkozik nem foglya túlélni még egyszer. -kommentálta felettese mondatát a kilencedik Espada, Midoriiro Hikage, aki mint mindig, most is magát vizsgálta egy ékesen díszített tükörben. -*Hmph*... Szánalmas. Nemhogy azzal törődnél, ami a dolgod lenne. -tette hozzá Cielo a véleményét. Mire ismét vita tört ki, mint az már megszokott volt az Espada tagjai közt, mivel sok dolog van amiben nem értenek egyet, s azokban a pillanatokban főleg nem voltak valami higgadt természetűek. Ekkor azonban egy kollégájuk zavarta meg a vitatkozást. Slarin ért vissza küldetéséről, s mintha az eltelt pár pillanatban futotta volna le a Maratont úgy lihegett. Arcáról is cseppekben hullott alá a veríték. -Slarin, mi történt? Végeztél Zellel? -teszi fel a kérdést Lucho, de válaszra már nem volt idő, mivel valamiféle káoszi szörnyeteg ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVwkZFAVR ) szabadult be, ami alig pár centire repült el Slarin feje fölött, majd középen, az asztalon landolt. Ahogy a monstrum leérkezett kisebb rengés keletkezett. Felmérve valamiféle denevér és csontok összessége volt, teste majdhogynem a plafont verdeste, ám széltében sem volt apró, mivel ha kitárta szárnyait már a vakolatot és törmelék darabokat omlasztott le a falról. A lény eleinte csak szemlélgette az előtte lévő Arrancar csoportot, s úgy tűnt mintha mondani akart volna valamit. Halk sistergés, s valami idegen nyelv, ennyit lehetett csupán érteni, a csukott szájából kiszűrődő hangokból, de mivel látta, hogy nem értik mi a szándéka így más megoldást választott, hogy közölje. Teste lassan kezdett összezsugorodni, izomszövetek kezdtek ráolvadni bőrére, s minden kiálló csontja visszaépült testébe, míg végül teljesen felvette az emberek alakját. A férfi ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVwkZEgVR ) csukott szemmel állt, s kardját egyik kezében tartotta, de nem támadni készült vele, egyszerűen csak kezében tartotta. Lassan kinyitotta szemeit, s láthatóvá vált, sötétlila írisze, melyben mintha a koponyák úsztak volna felfelé. Félelmetes, még így is, hogy sokkal emberibb külsőt öltött magára, erejét, s auráját érezve mindegyikőjük csak némán figyelt. -Üdvözletem Espadak! Az én nevem Solomon és azért jöttem, hogy átadjak nektek egy üzenetet. -erre a szóra összenéztek páran, hisz azt gondolták, hogy valami harccal hozakodik elő, bár ez az üzenet sem sugallt semmi jót számukra. -Miféle üzenetet? -lépett előre a Primera, kezét kardján tartva, nehogy valami váratlan próbálkozás következve végtelen maradjon. A magát Solomonnak nevező férfi erre a kérdésre halványan elmosolyodott, majd egy könyvet vett elő csuklyája alól. A könyv ékesen volt díszítve, relikviákkal, kövekkel, de a legfeltűnőbb talán a közepén lévő jel ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVwkZFwVR ) volt. Lucho átvette a könyvet, hogy kinyissa, ám az mintha össze lett volna ragasztva, nem nyílt. Erre a reakcióra az idegen férfi ismét elmosolyodott. -A kódexet csak az képes kinyitni, aki alkalmasnak ígérkezik arra, hogy elolvassa, s csak annak az egy személynek fogok a segítségére lenni. -felelte Solomon, s mivel ez nem Lucho volt kénytelen volt tovább adni a társainak. Sorra próbálkoztak, Tadeo, Sierra, Cande, Hikage és a többiek, de egyikőjüknek sem sikerült. Ám ekkor megpillantották a nemrégen befutott Slarint is, akiről egy pillanat erejéig megfeledkeztek. Lucho az ő kezébe nyomta a könyvet, majd ahogy Slarin a kezébe vette, a relikvia felizzott, s abban a pillanatban a könyv magától kitárult. Lapjai sorra szálltak oldalról-oldalra, míg végül megállt valahol az eleje felé. A lapon idegen szöveg állt, ám szépen lassan a betűk áttranszformálódtak érthető nyelvvé, s egy bizarr kép is volt az oldal alján. Valamiféle démont ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVwkZFQVR ) ábrázolhatott, valamint egy vörös holdat, s ahogy Slarin nézte a képen látható lángnyelvek mozogtak benne, s érezte, mintha magából a képből is energia áramlana felé. A szöveg tartalma is hasonlóan bizarr volt, mint amilyen a kép, s ahogy olvasta Slarin kicsit mintha aggodalom tükröződött volna vissza arcáról. -Ez... -akad el a lány szava, ahogy a képet bámulta, s a sorokat futotta szemeivel. -Mit ír? -lép most ki a többiek közül Tadeo, mert felkeltette az érdeklődése, amiért ennyire elborzadt a lány. Slarin elkezdte felolvasni a szöveget, hogy a többiek is megértsék mit látott... |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:25 am | |
| -Suke, felelj már! Mi van abban az izében? -kezdi elveszteni türelmét Hana, amiért ennyi minden dolog történt Zellel kapcsolatban, s ráadásul még az ajándékukat sem tudták odaadni neki, s már nem volt hátra csak pár nap a születésnapjáig, ám sajna ez az incidens jóformán felbolygatott minden tervet, s most ellenség ként kellett volna tekintenie rá, ám ezt nem tudta megtenni. Aki ismerte Zelt, nem lett volna képes bántani őt. Amolya adottsága ez Zelnek, hogy bárkivel akivel összefut jóban lesznek, s még ellenségeivel is jó párszor megesett, hogy megkedvelték a nőfalót. -De készüljetek fel, hogy nem fog tetszeni, amit hallani fogtok! -felelt Watanabe, majd, hogy ne neki kelljen átnyújtotta a könyvet felettesének, Aruya tábornoknak. A tábornokon is látszódott egy pillanatra, amint megijedt a könyv sorait látva, ám ő nem tétovázott annyit, s olvasni kezdte. x x x
2. Fejezet Reinkarnáció Számtalan megoldás létezik arra, hogy egy személy, legyen az ember, lidérc, vagy bármi egyéb teremtmény újjászülessen. Így például a természetes feltámasztás, aminek két verziója létezik. Ennek a műfajnak az alapvető ágazatát nekromaciának nevezzük. Például egy ezzel foglalkozó személy képes lehet arra, hogy elhunytakat feltámasszon behatárolt ideig. Ám továbbfejlődve akár már a csontok irányítására, vagy deformálására is képes lesz. Módfelett szórakoztatónak találtam magam is, amikor ezt a jelenséget személyesen tapasztaltam, s mikor először megpróbálkoztam vele még élveztem is. Sok kudarc fedte persze ezt a különös örömöt, ám végül mikor először sikerült egy kisebb rágcsálót irányítanom nagyon megnőtt a bennem lévő kisgyerek érdeklődése. Ez a mód persze természetesen különbözik az általános emberi megfogalmazásban szereplő újjászületéstől, hiszen ez csupán egy másik ember által létrehozott kontroll. Azonban, ha elég sokáig tartják fent az élő hulla állapotot a maradványok saját önálló életbe is kezdhetnek, ám ez csak szélsőséges eset, s elég ritka az előfordulása. A másik megoldása a feltámasztásnak, ha egy illető lelkeket áldoz egy másikért cserébe. Ez persze szigorúan tiltott, bár ha úgy vesszük minden másik fajta élet adás tilos. Az újjáéleszteni kívánó személynek rendelkeznie kell valamiféle tárggyal, ami lelkeket képes tárolni magában, legyen az fegyver, vagy csak egyszerű hétköznapi tárgy. Általánosságban egy életért cserébe ezer lélek szükséges. Ez nagy ár, ám ennek a morbid verziója, ha az illető a saját lelkét áldozza fel a másikéért. Ezzel, hogy úgy mondjam tiszta lélekként mutatkozik meg, mivel hajlandó másért életét áldozni, s ezzel csupán az ő lelke képes visszahozni a másikat az élők közé. Mindkét ágazat veszélyes és tiltott, így csak kevesek léteznek, akik képesek voltak elsajátítani, s mesterükké válni. Ám a természetes reinkarnáció ennél már bonyolultabb. Egyetlen ember létezett, aki erre a kérdésemre választ tudott volna nyújtani, ám mikor én rákérdeztem ő elutasította a választ. Azt mondta megérteni képtelenség, hacsak át nem éli valaki. De egyvalamit azért sikerült kiszednem belőle, mégpedig azt, hogy ennek módszernek létezik egy nem természetes módja is. Ez pedig nem más, minthogy különböző lelkekre, vagy ha úgy tetszik személyiségekre bontjuk a sajátunkat. Bonyolult, de ezt még legalább megértettem. Bár nem csoda, hisz anyám is ezzel a módszerrel tett engem azzá, ami vagyok. Ha ezt az eljárást követjük, a halál közeli pillanatban a test szétesik, s a lelkek, melyek felbomlottak a világban szétszóródnak, majd egyetlen új testben összpontosulnak újra, ám ahhoz több minden szükséges, s akár évekig is eltarthat a folyamata, mivel a lelkek a Föld bármelyik pontján megjelenhetnek, s időt vesz igénybe, míg újra egymásra lelnek, vagy akár rábukkannak a szükséges tárgyakra. A lelkek színtiszta energiák, vagyis más szóval hatalmas erővel rendelkeznek, mivel szinte korlátlan a hatalmuk, bár ezt senki sem képes megállapítani, hisz nem találhatunk feljegyzéseket arról, hogy valaki egy ilyen felbomlás után ismét egy testként újjászületett. Én magam is csak anyámnak köszönhettem, amiért így képes volt megteremteni a folyamat leegyszerűsített verzióját, s így a lelkeknek nem volt szükség vándorlásra, csupán megszülettek bennem. Anyám mindig azt emlegette, hogy egyszer eljön majd az ideje, mikor szükség lesz majd a bennem lévő erőkre, s nem pusztán az oltalmazása volt az, amiért véghez vitte rajtam ezt a műveletet. Sose tudtam mi lehetett az oka rá, de mindenesetre hálás voltam érte. A tudat felemelő volt, hogy talán én vagyok az egyetlen, aki ennek a birtokában van. További megoldások is léteznek, de ezek már nem nyújtanak akkora izgalmakat számomra, hogy papírra vessem őket és amúgy sincs sok időm az írásra, hiszen még három nap és végre újra láthatom Sawaot, Des Mos Aironban. Már nagyon várom, s hogy őszinte legyek aludni sem tudok az izgalomtól. Talán pont azért írhatom most ezeket a szavakat. S még valami, melyet elfelejtettem megírni. Anyám állítása szerint létezik egy, egy kinek külseje sötét, mint az éj, de lelke tiszta, mint a frissen esett hó. Ez az egy az, aki majd egyszer jobb sorsot hozhat, s a legválságosabb időszakban fog eljönni, amikor még a legjobb barátok is egymásnak fordulhatnak, s két ellentétes oldalon álló fél egy közös célért harcol majd, akkor fog eljönni ő, akire sokan csak Megváltónak néznek fel. S mikor eljön majd az ő újjászületésének a napja vörös hold világítja majd meg az éjszakát, tüzes felhők borítják majd az eget, s egy lángoló démon születik meg a hamvakból, melyek az égből hullanak alá, előjelei pedig vörös folyó, s mikor újjákíván születni megmagyarázhatatlan dolgokat fog művelni, ereje pedig többszörösére növekszik míg ezen hatás alatt van. Ez az, amit anyám úgy könyvelt el az igaz reinkarnáció. Furcsa, s mikor valaki ezt majd elolvassa lehet hasonlóan megdöbben majd ezeken a szavakon, de bízom benne, hogy megérem azt a napot, mikor ez elkövetkezik, mivel nagyon kíváncsi vagyok ki lehet ez a bizonyos Megváltó vagy ki. Remélem erős, mivel, ha béke honol már mindenütt egy párbajra biztosan kihívom! De most búcsúzom, mivel a szemeim már készülnek leragadni. 14 A szöveg minden félt kicsit megborzongatott, s ahogy hallották kezdtek eszükbe jutni a különös jelek, s események, melyek pár napja történtek. A Solomon nevű férfi ekkor az asztalon állva letérdelt, majd fejet hajtott Slarin előtt. -Felajánlom szolgáltatásaimat, úrnőm. -erre a férfi teste fellángolt, majd egy nagyobb fény következtében mindenki egy pillanatra elvesztette a látását. A következő pillanatban már csak egy kard volt az asztalba szúrva. ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVwkZEwVQ ) |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:30 am | |
| Miközben az események zajlanak, s a felek a napló sorait bújják, más erők is mozgolódnak. Azok akiket Zel eddig már kiengedett testéből ezekben a pillanatokban is szabadon kóborolnak, hogy tervüket véghez vigyék. Keal ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVFlPEAVR) és Kyo ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVFlMEQVR ) , kik eddig kijutottak, de hamarosan társulnak még hozzájuk, ez bizonyos volt, hisz eddig minden úgy történt, ahogy azt akarták. A két férfi hajnalra beszélte meg a találkozót a Seretei külső részén, s mindketten pontosak voltak, de szó szerint értendő, ugyanis mindketten akkor toppantak be egy villám lépéssel, amikor az óra éjfélt ütött. Mindketten szótlanul nézték egymást egy perc erejéig, majd megtettek egy pár lépést egymás felé, míg egymás vakfoltjába kerültek. -A küldetésem első szakasza sikeres volt. Zeifer találkozott Sawaoval, aki nyílt utat kínál neki, hogy véghezvigye, amit elkezdtünk. -szólalt meg Keal, majd keresztbe téve kezeit, várta a társaitól a híreket. -Jó. Nekem még van egy kis elintézni valóm és készen állok a következő fázishoz. -feleli a csuklyás Kyo, s elrakta a napló másolatot a köpenye alá, majd elindult a falon egy pár lépést, ám kollégája utána kiáltott. -Mire készülsz Kraven!? Nehogy keresztülhúzd a terveinket! Kezdett már így is nagyon elegem lenni Zeifer testéből, nincs kedvem a továbbiakban is ott élni! -fordul meg idegesen Keal, mire a felszólított fél megállt, s csak háttal szólt vissza neki. -Ne aggódj... Még jól is jöhet ez a kis látogatás. Amúgy is régen láttam saját szemeimmel őt. -válaszolta, majd tovább lépegetett a falon. -*Cöh*... Meggyengítettek az emberek érzései. Kraven Yasazu Orezawa, a rettegett rémálmok hercege, ha tudnák mi is vagy most. Tönkre teszed a jó híredet. Mióta lettél te ilyen hűséges, csupán egyetlen személyhez? -És te mióta lettél ilyen idegölő szófosó barom? -erre a kérdésre már Keal is elhallgatott, bár a foga közt kiszűrt valami szitkozódást, de mégsem kívánta kommentálni hangosan a kérdést. -Véletlenül sem akarom megsérteni az érzéseidet, Kroze, de az én ügyeimhez annyi közöd sincs, mint ahogy egyik embernek sem. Segítek Hananak ha, tetszik ha nem. -De komolyan átakarod adni neki a kardodat? -vonja fel szemöldökét Keal, mivel tudta mekkora erővel is rendelkezik társa, s azt is mekkorával a kardja. -Így kívánná anyánk is. Ennél többre nekem nincs is szükségem. -válaszolt Kyo, majd egy villám lépéssel eltűnt, feltehetőleg az említett lány keresésére indult. Ekkor Keal egyedül maradt a faloldalon, legalábbis úgy tűnt, mivel beszélgetésüket egy másik fél is figyelemmel kísérte. -Ej, ej Alledaion hát még mindig nem vagy képe kijönni Kravennel? -szólal fel hirtelen egy hang az ég felől. Keal ekkor feltekintett és meglátta az ismerős arcot. ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVFlNRwVR ) -*Hmp*... -fordult el megvetően, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, bár válaszolt neki. -Mondjuk. És te hogyhogy itt? -néz vissza rá, s ekkorra már a másik alak is a falra szállt, hogy nyugodtan beszélgethessen. -Sawao nagyon érti a dolgát. Kevesebb, mint két óra alatt képes volt kiszabadítani engem. De kétlem, hogy Zeifer teste ennél többet elbír egy napra, főleg, hogy használta az új erőit is. -felelte a férfi egy elégedett mosollyal az arcán, majd eltekintett a már szunnyadó Rukongai területén. Már mindenki az igazak álmát alussza, s még nem is sejtették, hogy milyen nehézségeke állít eléjük az éj. -Szerencsétlen söpredék... Szinte sajnálom őket. -Komolyan? -néz fel Keal, s kicsit elmosolyodik ő maga is, mivel sejtette mit rejtenek ezek a szavak. -Nem! -kiált fel hirtelen a férfi, majd egy villám gyors mozdulattal kezét kinyújtja az egyik ház felé, s kezét egy bíbor színű energia gömb hagyja el, ami egy hatalmas robbanást kreált a kiszemelt helyen, s a krátere legalább húsz méter átmérőjű volt, pedig az aprócska gömb, nem volt nagyobb, mint egyetlen apró vízcsepp, bár ez a vízcsepp, mintha vörös lett volna, akár a vér. A környező épületek is mind eltűntek a robbanásban, s még hamu sem maradt utánuk, ördögi. A többi ember sietősen kiszaladt a házukból, mivel a tüzet gyorsan el kellett oltaniuk, mivel ez nem szokványos tűznek tűnt, bármihez amihez hozzáért pár másodperc alatt magába olvasztott, s egyre nagyobbra nőttek a lángok, se hamu, se füst, csak lila lángok. Tökéletes tűz. -*Hmp*... -tekintett bele a tűzbe Keal, majd úgy döntött távozik a helyszínről, hogy végre felkészülhessen a további eseményekre, addig pedig hagyta, hogy barátja kiélvezze a szabadságát. A férfi tisztára megveszett a halottakat látván, s még tovább öldökölte őket, mígnem felfigyelt a zajokra a Seretei is, ám pont ez volt a férfi célja. Örömmel is vette, amiért a Shinigamik megindultak felé. Amint megérkeztek a férfi egy pillanatra eltűnt, de nem ment messzire. A Shinigamik felnyitották a kaput, ám mikor kiértek egy vértócsa fogatta őket. A vér egyszerre mozogni kezdett, míg megformálódott, s ismét felvette a különös férfi az emberi alakját. -Mi-mi ez? -teszi fel a kérdést az elöljárójuk, mire csak halk nevetést kaptak, majd a férfi szemei kísértetiesen felvillantak. Eközben a Sereteiben értesültek több helyen is a hírről, miszerint a Rukongáit megtámadták, s rengetegen siettek a helyszínre mivel sejtették, hogy valószínűleg megint egy aggodalom a Zel üggyel kapcsolatban. Kyo szinte láthatatlanul szlalomozott végig, így játszva könnyedséggel túljutott mindenkin. Végül megérkezett a harmadik osztag területére, ahol is a lányt kereste, aki miatt jött, Hanat. A lány éppen készülődött, hogy ő is a helyszínre siessen. S ezt Kyo is jól tudta előre, hogy valószínűleg ő is csatlakozni kíván majd a többiekhez, amikor a rendbontás megkezdődik, hisz bár Keal nem, de Kyo pontosan tudta, hogy társa meg fog jelenni és hozzáfog a Soul Society rombolásához. Kyo először némán bemászott az ablakon, majd csak guggolva figyelte a lányt, aki észre sem vette a vendégét. Éppen iratok közt kutakodott, mivel azt a feladatot kapta Aruya tábornoktól, hogy keressen valami régebbi feljegyzéseket, Zelről, bár ez elég nehéz volt, tekintve, hogy nem is egy osztagban voltak, de ő is közel állt hozzá és éppen ezért gondolt rá a főkapitány. Ekkor egy nagyobb robbanás hallatszott, amire kislánya, Hitomi felsírt az ijedtségtől. Kyo ekkor nesztelenül a kiságyhoz lépett, s a kezébe véve a gyermeket megnyugtatta egy pillanat alatt. A lány nem rémült meg mivel szemei csukva voltak, így nem látta az idegen férfit, s alig fél pillanat alatt visszaaludt. A sírásra Hana is felemelte a fejét, s mikor meglátta a férfit, ki kezében tartotta gyerekét szörnyen elborzadt. Kyo visszarakta az alvó gyermeket, hogy megnyugtassa a lányt, hogy nem szándékozik bántani gyermekét. Ám Hana anyai ösztönökhöz ragaszkodva rögvest rá támadt kivont karddal, ám mikor a penge hegyét belé mártotta, a férfi teste sötét füstté változott, s eltűnt. A következő pillanatban Hana háta mögött, a plafonon tűnt fel. -Nyugalom. Nem akarlak bántani, sem téged, sem a kicsit. -próbálta nyugtatni a lányt, de nem könnyen tudta elhinni, s hogy ezen változtasson, Kyo kinyújtotta karját, majd kezéből egy láncot lógatott le, amin egy medál lógott. ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVFlMEwVQ ) -Fogadd el kérlek. Ajándék, kifejezetten neked. -szólt Kyo, s bármilyen furcsának is tartotta ezt Hana, valamiért úgy érezte a hangjából, hogy tényleg jót akar a férfi, nem tudta miért. Ő maga sem tudta megmagyarázni magának, hogy mi sugallta ezt, de megbízott benne. Így a lány elfogadta a különös ékszert, majd egy rövid ideig gyönyörködni kezdett benne. Eközben Kyo a földre érkezett, s görnyedt testét, megkísérelte kihúzni, majd csuklyája alól egy kis könyvet húzott elő, amit szintén átadott Hananak. -Ha tényleg segíteni akarsz Zelen és azt akarod, hogy elkerülje a halált, akkor ez még a segítségedre lehet. -adta át a könyvet, s ekkor ismét egy robbanás hangja törte meg a csendet. Amire a kislány ismét felsírt, ám ekkor ismét odalépett az ágyhoz Kyo, majd kezét homlokához emelte, s rögtön álom jött a szemére ismét. -Ki vagy te? -tette fel a kérdést Hana, ahogy figyelte a férfit, aki szinte megmagyarázhatatlanul, de ismerős volt neki. Mintha már találkoztak volna egyszer, de nem képes visszaemlékezni rá. -A nevem a legtöbb ember számára rémisztő, így csak szólíts Kyonak. -méri fel a lányt szemeivel, s gyönyörködött látványában. -De régen láttalak utoljára... -mondta halkan, ám mikor erre a mondatra Hana megpróbált kérdést feltenni, hirtelen kopogtak az ajtón. Az egyik tiszt volt az és kiabálta, hogy siessen, mert szükség lesz rá a Sereteien kívül. Kyo ekkor összevonta a szemöldökét, mert tudta, ha a lány kimegy oda, biztosan végez vele társa. A következő pillanatban, mikor Hana visszarántotta fejét, hogy kérdését feltegye, a férfinek már hűlt helye volt, pedig alig csak egy másodpercre fordult el. A földön csak egy kard volt ( http://imagerz.com/QEMTXktvAwJQVFlMEAVQ ), s mögötte egy furcsa sárgás-fekete lángú szöveget vett ki a lány: Mindörökké oltalmazlak. Furcsa búcsú üzenet egy idegentől, de ahogy kiderült mégsem volt annyira idegen, csak lehet felismerhetetlen. Mindenesetre a kardot bámulva Hana úgy érezte, ha valóban Zelen segíthet ez a férfi, akkor jobb, ha magával viszi. -Vissza! Erősítést kell hívnunk! -kiáltozza ez egyik Shinigami, de a következő pillanatban a teste elégett a tűzben, amit a különös férfi kilőtt. Már minden romokban állt szinte, s a Shinigamik száma jócskán megcsappant, míg a férfi továbbra is sértetlen volt. Kedélyesen nevetett, s olykor-olykor fel kacagott, amint egy-egy halálisten az áldozatává vált. -Ennyi volna? *Háhh* Szánalmas, még csak a közelembe se tudtatok jönni! -kacagott fel hangosan és hosszan a férfi, ahogy a Shinigamik futásnak eredtek, de ennyivel nem akarta befejezni. Egy mindent elsöprő erejű támadásra készült, mely olyan volt, mintha egy Cerot idézett volna a kezébe, azonban a Cero ereje ennél jóval elenyészőbb, s a közepe olyan volt, mint egy fekete lyuk, ami mindent magába szívott és minél több hullát, törmeléket, vagy bármi egyebet szívott magába, annál hatalmasabb lett, s úgy tűnt ezzel tényleg letarolhat mindent maga előtt. Ám az utolsó pillanatban, mielőtt a férfi kilőtte volna a halálágyút, feltűnt Kyo, aki egyik kezével megragadta a karját, majd halkan hozzászólt. -Elég lesz Djelan. Indulunk. -tűnt el a következő pillanatban ismét Kyo, s bármennyire is nem akarta, de a Djelannak nevezett férfi követte őt. Míg a két fél úton volt, új céljuk felé egy kérdést még feltett neki Kyo. -Végül kinek adtad a kardod. -Azt én nem tudhatom, Solomon mindig alaposan megválogatja az emberét, de annyi bizonyos, hogy az egyik Espada tagnál van. -felelte, majd tovább lépegetett hatalmas gyorsasággal. -Vagy úgy.... -szólt halkan Kyo, majd innentől kezdve némán haladtak tovább a sötétben. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:31 am | |
| Három óra hajnalig Sawao mit sem akart pazarolni az időből, mivel még ma megakart szabadítani az egyik énemtől, s én is égtem a vágytól, hogy harcolhassak és közelebb kerüljek a valóság megismeréséhez. Nem mondhatnám, hogy a sarló eddig olyan sok mindenre felnyitotta szememet, csak apróságokra, s néhány foszlány emléket vetített elém, amitől kicsit átláthatóbbá váltak a dolgok. Ám a tudat, hogy hamarosan ismét önmagam lehetek felizzította a bennem lévő harcos elszántságát az élni vágyásra. Így nem voltam hajlandó semmilyen akadály elől meghátrálni. -Készen vagy? -kérdezte tőlem Sawao, de a választ meg sem várva máris egy hatalmas lökettel ellökte magát, s hatalmas buzogányát megpróbálta a fejemnek csapni. Reflexszerűen rántottam kardot, s a buzogány fejénél sikerült hárítanom. Sawao így egy kicsit félre csúszott, de rögvest összeszedte magát, s egy pörgéssel megpróbálta összezúzni a bordáimat, ami azonban már majdnem sikerült is, mert akkora erővel indította a támadást, hogy hiába raktam magam elé Zanpakutomat, úgy ahogy voltam hátrarepültem, s a falról csattantam vissza. Amint ismét lábamra érkeztem megállapítottam, hogy számból vér folyt ki, amire azonban szélesen elmosolyodtam, majd kiköptem a vért, s ezúttal én támadtam barátomra, Barakkal, s nagy erejű cséphadaró szerű vágásokkal. Védekezni volt ideje, ám mikor a buzogányára állva ugrottam a levegőbe sikerült meglepnem, ezáltal a levegőbe jutottam, s onnan indítottam felé egy vágást, amivel sikerült megvágnom az arcát. Egy gyors mozdulattal hátrébb sonidoztam, hogy ne tudjon eltalálni, majd megvártam míg reagál. -Lelassultál. -felelte, bár nem ez volt az a reakció, amire számítottam, s kicsit elkomorodott arcom ennek hallatán. -Gondolod? -teszem fel a kérdést neki, ám erre csak egy újabb támadást kaptam feleletül, ám ez az előzővel ellentétben nem frontálisan, hanem hátból ütött meg, mégpedig egy villám lépésnek köszönhetően, ami olyan gyorsaságú volt, hogy észre sem vettem, csak akkor mikor az oldalamnak nyomódott a fegyvere feje. A csapástól ismét hátrébb szálltam egy pár métert, ám most sikerült talpal megállítanom magam, majd egy gyors ellentámadással próbáltam bebizonyítani az állítása ellenkezőjét, ám ez mégsem sikeredett, mivel abban a pillanatban ismét eltűnt, s fölülről csapott le rám. -Tudom. -felelt, míg én a földön feküdtem fegyvere alatt, de nem kívántam feladni, s rögvest megkíséreltem kinyomni magamat, hogy egy sonidoval eltűnjek a közeléből. Amint ez sikerült egy kis ideig megálltam, hogy lélegzetvételemet ismét a rendes ütemébe visszaállítsam, mivel még csak épphogy elkezdtük az edzést, de máris kimerültnek éreztem magamat. -Máris kezdesz kifáradni? Furcsa. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elpuhultál az évek során. -kommentálja gúnyosan a cselekvésem, de nem nagyon fordítottam rá fejemet, mert ilyenekkel nem volt képes felhúzni, s tudtam, hogy ez is volt a célja. -Majd, ha te is elhagytad már vagy kettő lelkedet, majd akkor mond ezt! -teszem hozzá, ám ekkor Sawao felvonta szemöldökét. -Kettőt? Tudtommal négyet hagytál el eddig, legalábbis a jelenlegi erődet figyelembe véve erre tudok következtetni. -válaszolt, ám erre meglepődtem, mivel én csak kettőről tudtam, Kyoról és Kealról, ám kiderült volt két másik is. -Négy? Én nem is emlékszem harmadikra se a negyedikre. -Ezek szerint a hiányzó harmadik volt Gigio és Tirana vele együtt léptek meg . -magyarázta meg ismét a furcsaságokat Sawao, amit azonban még mindig nem értettem, hogy hogyan történhetett. -Tudod, mikor Gigio hagyja el a testedet, akkor abban pillanatban nem emlékszel semmire, ez az ő egyik képessége miatt fordul elő, s feltehetőleg Tirana is vele tartott, mivel ő mindig mindenhová vele tart. -furcsaságnak tartottam, de a többi esetnél nem igazán tulajdonítottam neki különösebb érdekességet, mivel ez csak egy szimpla emlékezet kihagyás volt, nem volt akkora mértékű a jelentősége. Így végre, hogy ezzel is tisztában voltam már csak arra lettem volna kíváncsi vajon mit csinálhatnak az énjeim jelen pillanatban. Telt az idő, de csak nem akart sikerülni az edzés lényege, hogy végre elhagyja az egyikőjük testemet. Akármivel is próbálkoztunk, vagy akármennyire is halálközeli állapotban voltam csak nem jött össze. Sawao sok mindennel kísérletezett, sértegetés, gyilkolási szándék, mindhiába. Semmivel sem volt képes hatni rám, vagy az énjeimre. -Nem valami felemelő egyenlőre az eredmény. -jelentette ki, majd leheveredett egy sziklára és merengeni kezdett, míg én a földön ücsörögtem levegő után kapkodva. -lehet az a sok Shinigami az oka, hogy ennyire elpuhultál. Amennyire én figyeltem őket... *cöh* Még említésre sem méltóak. Főleg az a... hogy is hívják? ... Nem jut eszembe a neve... Yoko? Nem. Á már tudom! Chiyoko! -erre a névre hatalmas dühöt éreztem. Nemcsak a barátaimat, de az egyik legjobbat és legkedvesebbet sértette meg, amit nem hagyhattam szó nélkül. A lihegés megállt, nem éreztem magamat továbbra gyengének, kezemben pedig egyetlen energia gömb formálódott meg, amit rögvest elsütöttem. A következő pillanatban már csak egy hatalmas robbanást lehetett hallani, amint a falnak csapódott a Cero. Sawao feje mellett ment el a sugár, de csupán pár centire, s még ő is meghőkölt, ahogyan a nyaláb a szemei előtt elszáguldottak. -Ne merd őket sértegetni. -kelek föl a földről, majd megigazítottam magamon ruhámat, s letöröltem magamról a koszt. Egy pillanatra becsuktam szememet, s eddig vörös és lila íriszem, ezúttal vörös és zöld színeket vett föl. Majd mikor ez végbement megfordultam, majd egy gyors hangulat váltással, egy kedélyes mosollyal fordultam Sawao felé, és intettem neki, hogy sikerült végre kijuttatni az egyik énemet. Az edzés után Sawao beavatott az ének rejtelmeibe. Visszatértünk az előző terembe, ahol egy könyvet keresett elő, majd gyorsan kikeresett egy részletet belőle, bár nem is nagyon nézett bele, mivel kívülről fújta az összes olyan olvasmányt, amit eddig a kezébe vett. -Az ének, amik belőled felszabadulnak névvel, önálló akarattal és erővel is rendelkeznek. Testi felépítésük olyan, mint a tiedé, így hasonlítanak rád és az érzéseid egy-egy megtestesítői, de olykor erőidből jönnek létre, ilyen például Kyo. Mindegyikőjüknek létezik egy szintén saját névvel, akarattal és erővel rendelkező kardja is, amik képesek formát is ölteni, így hasonlítanak a Zanpakutokra, ám ezek a fegyverek amolyan elementálok, s adottságaik függenek az elemüktől, s mivel az elemekből nem sok létezik, ezért csak meghatározott számú van belőlük is. A kardok lényegesek, mert olyanok, mint a kulcsok, így a sarló penge is egy közölük. A kardok nevét magam sem tudom, mivel csak az énjeid néhányával találkoztam csupán, fegyvereiket nem mutatták, ám mindegyiknek célja van. -ezekre a szavakra a sarlópengét ismét kezembe vettem, majd megvizsgáltam áttekintően. -Mond csak, ez kié lehet vajon. -Ez? Ez volt a tiéd. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:32 am | |
| Az 1. nap Tanácskozás (Visszaugrás) Ez a résztörténet szintén kevésbé tartalmazza az én cselekedeteimet. Sokkal inkább arról mi is történik velem. Egy hatalmas, kerek és sötét teremben vagyunk. Középen egy hatalmas fehér márvány asztal körülötte pedig tíz szék, szintén márványból. A tíz széken már helyet foglaltak. nyolc férfi és két nő. Ezek közül ötön furcsa, szőrös dzseki, ami a felsőtestük feléig ért. Mind a tíz embernek más színű szeme volt. Egy rongyos görnyedt alaknak, akinek csupán a bal szeme látszott az arcából aranysárga, mellette egy lány, lehajtott fejjel élénk kék, mellette egy másik férfi akinek lilás szeme gyűlöletet uszított. Vele szemközt egy hosszú fekete hajú egyén ült, akinek egy fehér maszk díszítette ábrázatát és vörös szeme volt. A vörös szemű férfi mellett egy nő és egy férfi ült, az egyik rózsaszín, a másik zöld színű szemekkel. És, hogy ne kelljen továbbra is ilyen monoton szemszíneket sorolnom... Volt még egy barnás-sárga, egy olyan akinek fekete szemférje és narancssárga szeme volt és egy olyan akinek türkiz kék. Végül egy, kinek szemét nem látni, mert csukva, mégis... csak így csukott szemmel olyan ridegség tükröződik vissza arcáról, mely már félelem keltő. -Szerintem most már eleget vártunk! -Nem bírom már tovább ebben a kibaszott állapotban! -Nyugalom! Én sem rajongok a fennálló helyzetnek, de türelemmel kell lennünk. -Mégis minek?! -Jajj nyugodjatok már le! Olyanok vagytok, mint a gyerekek. -Te csak ne szólj bele! Te vagy köztünk a leggyerekesebb! -Nem az én vagyok! -...Kuss legyen! -Gyerünk inkább tegyünk róla, hogy visszaállítsunk mindent a helyére! -Jól beszélsz! -De vajon, hogyan oldhatnánk fel az erőkorlátozót? -Azzal ráérünk később foglalkozni! -Nem! Szerintem ennek kellene az elsődlegesnek lennie! -Ne mond meg mit tegyek! -Ugyan miért ne? -Akarod, hogy kibelezzelek? Mert szívesen megteszem! -ELÉG! -szólt közbe az a férfi, akinek lila szeme volt. Aizen béklyója nem a ti dolgotok! Azt könnyen megtörhetjük, amint sikerül visszaállítanunk a helyére a dolgokat. Ti csak azzal törődjetek, hogy kijussunk ebből a testből. -Hé mi a baj az én testemmel?! -Az, hogy gyenge! -Micsoda!? -CSENDET!... Kyo! -Igen? -Én elindítom a láncreakciót és te leszel az, aki minket innen kijuttat. -Nem probléma. -A többiek pedig készüljenek!...Hamarosan ismét visszaáll a rend! Miről tanácskozhattak ezek? Mire érthette az a férfi, hogy Aizen béklyója? És mit tervezhetnek? Megannyi kérdés jött fel ezzel kapcsolatban, de nincs idő válaszokra, hiszen az imént említett férfi elindult egy különös terembe, ahol rengeteg apró piros fény cikázott szerteszét. A férfi megállt a terem közepén majd kezét maga elé helyezte. Lassan lilás árnyalatú fény kezdett kialakulni a keze körül és, amint elég erőssé vált a fény hirtelen mozdulatokkal elkezdte szugerálni a kis piros fénygömböket. Amik szabályszerűen megőrültek és nekimentek a terem falának. A piros gömbök lassan elkezdtek lila árnyalatúvá alakulni, de valamiért megálltak egy pillanatra és mintha meredten figyelték volna a férfit. A férfi jól tudta mit akartak és meg is adta nekik azt. Kezét maga elé emelte, majd a másik kezével egy karmolást ejtett rajta, majd a sebből kis adag vér kezdett el lecsurogni, amire a kis fénygömbök egyszerre izgatottak lettek, majd a férfi oda hajította feléjük a vérét, amik, mint éhes gyermek a friss ételre rá is vetődtek, hogy felfalják azt. A gömbök ettől megnövekedtek és teljesen lilává változtak. A férfi köré gyűltek, majd várták parancsát. A férfi pár szót suttogott valami sötét nyelven, mire a gömbök összeálltak és egyetlen hatalmas gömböt hoztak létre. A férfi felé emelte kezét és gondolatával irányította mit tegyen. A terem eközben a különös bűvölés közben hirtelen elkezdett vörösen izzani. Majd egy fél óra múlva a férfi elengedte a gömböt, ami egy lila színű tóvá változott. Mikor ez a folyamat végbement a férfi távozott és visszatért a tanácskozók közé. -A portál megnyílt. -Akkor most én jövök? -Türelem. Az alanynak előbb még a látnia kell a látomásokat, hogy azt cselekedje, amit elterveztünk, különben kétséges, hogy követni fog. Holnap kell átlépned a kaput és elcsalogatnod őt a megbeszélt helyre. Ott pedig el kell kezdened a rontást. -Értettem. -azzal az összes jelenlévő eltávozott a helyszínről. |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 6:36 am | |
| Hisagakamaru Már teljes mértékig a káosz járta át a Soul Society területét, először Zel megtébolyulása, majd a különös napló, s végül az a férfi, aki a földdel tette egyenlővé a Rukongai egy részét. A Shinigami erősítések nem sokkal a férfi eltűnése után meg is érkeztek, ám követni nem voltak képesek, mivel semmilyen nyomot sem hagyott maga után, mintha nem is lábon hagyta volna el a helyszínt, bár mint a tisztek jelentéseiből kiderült valóban nem lábon érkezett meg, így könnyen lehet, hogy hasonló képen távozott el. Hana aggódott, Zel is eltűnt, s ezek az emberek mind az eltűnésük után érkeztek, így tudta, hogy közük van hozzá, s ez előreláthatólag rosszat ígért. A lány körbetekintett, s kissé elborzadt a tájtól. Tisztára csiszolta a férfi pusztító ereje az egészet, s csak a furcsa tűz maradt utána, melyet egyszerűen nem voltak képesek eloltani. Abban a pillanatban, amint valaki vizet dobott a lila lángokra, az rögvest nagyobbra csapott, s még több kisebb tűz keletkezett, ami elég aggasztó volt, hisz nem terjedhetett el a még érintetlen területekre. Ekkor azonban a semmiből tűnt fel egy nő, aki a lángok közt sétált, egyenest Hana felé. Szép nyugodt tempóban, mintha nem is tudná, hogy a tűz közt bóklászik, s úgy tűnt őt nem sértik a démoni lángok. A lány nagyon ismerős volt a Shinigamik számára, bár soha nem látták azelőtt, mégis úgy érezték, hogy nem egészen idegen a számukra, s mintha már találkoztak volna vele. A lány egyszercsak megállt a legnagyobb tűz közepette, majd körbetekintett. Lassan előhúzott egy kardot kimonoja ujjából, ahol eddig kezét kulcsolta össze, majd a penge hegyével a tűz szívébe mutatott, s egy vörös lángnyelv csapott ki belőle, ami szinte szempillantás alatt elnyomta a másikat. Majd egy mozdulattal a másik ilyen tűzre ívelte a pengét, s az ő kardjából származó tűz, mint egy ostorként követte azt. A Shinigamik egy pillanatra ledöbbentek, majd mikor észbe kaptak már minden lánggal végzett. A lány Hana elé ballagott, s ekkor tűnt fel neki is honnan olyan ismerős a lány. Zel vonásait vélte felfedezni rajta, s ez egy újabb bizarr jelenség volt a számára. -Üdvözletem Hana Akamoto! -mosolygott rá a nő, majd illedelmesen meghajolt. -Az én nevem Gigio, nagyon örvendek. -mutatkozik be, majd megtesz pár lépést előre. -Kérlek vezess a tábornok elé, fontos, hogy beszéljek vele, ezekben a szörnyű időkben! -szólt vissza, s Hana jobbnak látta, ha megteszi, amit kér, ezért elvezette a nőt. Mikor a nagyterembe beléptek mindenki még a helyén volt, leszámítva a 4. osztag kapitányát és hadnagyát, így senki sem maradt le az értesítésekről. -Ki ez a nő? -teszi fel a kérdést Aruya tábornok Hananak. Ám mielőtt még ő felelhetne a nő előre lépett, s maga szólt a főkapitánynak. -A nevem Gigio a Fehér Láng Úrnője és azért jöttem, hogy segítsek! -válaszol, majd ismét kimonoja belsejébe nyúl, ahonnan elővesz egy hasonló naplót, mint amilyet Suke adott át. Ám ezen a démonnak, mely a borítón volt, vörös szemei és fehér bőre volt, a Suke által találton pedig kék bőre és szintén zafírkék szemei voltak. -Ez itt a napló másik kötete, ám csak az képes kinyitni, aki érdemes rá. -erre összenéztek a kapitányok, mivel azt gondolták csak az egyikük lehet az. Ám tévesen gondolták. Sorban végig próbálták, de a könyv nem tárult ki kezük alatt. Ám ekkor a Gigio nevű nő megpillantotta a lányt, ki a terem végében helyezkedett el. Ő pedig nem volt más, mint Yasuji Chiyoko, aki azért volt jelen, mivel ismerte Zelt, mi több, ő volt az egyik legjobb barátja, így őt is szerették volna kihallgatni. A démon szemei ekkor felcsillantak, s rezegni kezdett a nő kezében. -Mik vannak... -mosolyodik el kedvesen, ahogy a lányhoz lép, majd átadja a naplót, s azon nyomban kitárult, amint a lány elvette. A lapok sorra lapozódtak, mindenféle mozgatás nélkül, míg végül a közepe felé megállt. Ismét további érdekességeket tartalmaztak a sorok. xxx
371. fejezet Des Mos Airon
Elképesztőnek találom, hogy egy ilyen hely ennyire eltitkolt szinte mindenki elől. A kissé különös időtől eltekintve káprázatos a táj. Bár lehet ez azét van, mert a fellegvár körül mindig őrök állnak lesben, akik azonnal végeznek az emberrel, ha a közelébe megy. Sajnos ez a 'közel' náluk egy bő száz kiló méter, így nem igazán volt alkalmam megfigyelni a szerkezetét, vagy akár gyönyörködni benne. Kár. Érdekelne mi van odabenn, ami ennyire titkos. Sawao azt is mondta, hogy ott él Des Mos Airon ura maga. Nagyon kíváncsi lennék rá is, hiszen annyi legendát hallottam már Sawaotól róla, hogy már kisujjamon jön ki. Állítólag kiváló harcos és az Őrzők egyike, ami szintén egy magas rang. Úgy megküzdenék vele! Biztos vagyok benne, hogy jó kis csata lenne, mely talán az egész lebegő földön át tartana. Anyám gyakran emlegette, hogy mikor ezeket a sorokat írom, mindig gondoljak arra, hogy talán az lesz az utolsó alkalom, amit Des Mos Aironról lekörmölhetek, hisz most is csak nagy nehezen jutottunk át ide, s kitudja mennyi idő mire újra sikerülne ez! Így tehát nem szándékozom üres kézzel távozni. Mindig is ragaszkodtam az elveimhez. Mindent vagy semmit! Ez volt a harmadik törvényem, amit felállítottam magamnak, s élvezem a játékot vele. Sawao azt is említette, hogy ott lehet a kulcs arra, hogy eldöntsük a jövőnket. Annyi kérdést tesz már fel előttem ez a sunyi dög, hogy nem győzöm emlegetni neki, hogy avasson be néha több dologba. Bár nem számít igazából. A legjobb csaták is akkor bontakoznak ki, mikor nem számít rá az ember! Ami viszont nem hagy nyugodni, hogy mi lehet az a mérhetetlenül hatalmas jelentőséggel rendelkező tárgy, ami ott bent van. Talán valami fegyver? Vagy talán valami kincs? Nem tudom. Csak találgatni tudok. Mindenesetre azt tudom, hogy jobb lesz, ha felkészülök, hisz nem mindennap megy két váratlan vendég várral szemben! Ideje lesz megtanulnom végre a végső technikámat Hisagakamaruval, hiszen még nem sikerült tökéletesíteni és már nem egyszer sikerült megégetnem magamat vele, egyszer pedig majdnem a fogamat is a tűz közt hagytam. Még jó, hogy a sebeim gyorsan beforrnak és hogy nem érzek fájdalmat, különben már lehet, hogy rég halott lennék. Bár most, hogy a fegyvereimről beszélek eszembe jutott, hogy Negiyoroku sötétség képességein is van mit csiszolnom. Bár azt hiszem ezt könnyen meg fogom oldani, hisz mégiscsak könnyebb két fegyverrel egyszerre fejleszteni a kettőt, ha egyszerre használom őket, főleg, hogy fegyvermesterként nincs olyan harci eszköz, amivel ne bánnék el. Annyi mindennel volt szerencsém, főleg most, hogy a birtokában vagyok az új fegyvereimnek. Nagyszerű érzés a birtokomban tudnom őket. Most azonban le kell tennem a tollat, mivel Sawao már hív, hogy beavasson a tervébe, s hogy végre elkezdhessünk edzeni. Annyit még azonban leszegeznék, hogy mióta ezen a helyen vagyok úgy érzem, hogy az erőm kiteljesedik, nem tudom azonban mitől. Mintha a zöld hullámok, melyek, akár a felhők lebegnek a vörös égen maguk is energiából tevődnének össze. Talán a levegőben terjednek tovább, de csak egy sűrűbb részük látszódik. Nem tudnom biztosan. A lebegő föld is elég érdekes, mivel a hatalmas űr, amit a szigetek közt lehet látni több kiló méterig is elhatnak, s csak néhány helyen van rá lehetőség, hogy át kelljen az ember rajtuk. Ráadásul olyan sötét az egész, mint egy sűrű massza, átláthatatlan, az első öt méter után mindent ellepnek az árnyak, s homály keletkezik. Érdekes meg kell hagyni, hát még az élővilága, ám most már tényleg mennem kell. Remélem végre sikerül az, amit már egy hónapja gyakorlok! 432
xxx
Amint ezek a mondatok eljutottak a tábornokig Gigio ismét előrelépett. -Aruya tábornok, kérlek had legyek a segítségetekre! Megosztok minden tudást, ami szükséges a sikerhez, ám az ajándékom csak ez a lány birtokolhatja senki más. -szólalt fel a nő, s mivel kissé tanácstalanok voltak a Gotei 13. tagjai, így nem volt mit tenniük, beleegyeztek. Ekkor Gigio Suke felé fordult, majd meglátta oldalán a számára ismerős kardot. -Á, Shiva. -szólalt meg, mire a kard hirtelen emberi alakot öltött. -Gigio, máris ennyire előrehaladtak az események? -tekint a kimonojára különös okból a fagyos nő. Gigio lassan előhúzta a kardját a ruhája ujjából, s Chiyokohoz fordult ismét. -Ő itt az én kincsem. Hisagakamaru. -nyújtotta felé a kardot ( http://imagerz.com/QEMQUEtvAwJQAFNEGAVQ ) , ám az abban a pillanatban fellobbant, s kettőjük közt kelt életre egy hatalmas infernó ( http://imagerz.com/QEMQUEtvAwJQAFNEQAVR ) képében. Egy ideig ebben a formában nézegette a lányt, aki előtte állt, ám ütemesen kezdett összezsugorodni, s mintha húsvér testet öltött volna fel magára. Egy férfivá változott. ( http://imagerz.com/QEMQUEtvAwJQAFNEQwVR ) Kicsit egyhangúan tekintett a lányra, ám ezzel csak tiszteletet óhajtott kimutatni felé. Majd, hogy ezt teljes mértékben kimutassa egyik térdére borult, jobb öklét a földhöz nyomta, s fejét mélyen meghajtotta előtte. -Az erőm a tiéd, úrnőm. -szólt, majd ismét lángra lobbant, ám most Chiyoko kezébe ugrott, s ismét visszanyerte kardformáját. Vége az 1. fejezetnek |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 7:03 am | |
| "Érzem. A lelkem egyre gyengébb, mégis egy nagyobb hatalom belülről folyamatosan szólít. Nem értem mit mond. A hangja gyenge, de minden nappal egyre erősödik. Álmomban látom őt. Egy sötét alak. ( http://imagerz.com/QEMQDktvAwJRUlkZRwVR ) Egyikünk sem tesz semmit, csupán néha megmozduló ajkait nézem, melyek közül mintha hangok szűrődnének ki, de nem értem mit mond. Az árnyék egyszerre csak eltűnik. Minden elsötétül. De a nagy semmiből egyszer csak egy halvány fény tűnik fel. A fény is gyönge, akárcsak a hang, akár semmisnek is tekinthető. Mégis a fény erősödik napról napra, s erőt sugároz felém, mely kiragad a sötétből. Érzem." 2. Fejezet En el camino del despertamiento Az ébredés útján Már egy hét telt el azóta, hogy a különös álmok elkezdődtek, s megindult az a furcsa reakció, melyre Sawao csak annyit mondott Reinkarnálódok. Mégis miért? Így döntöttem? Nem. Ez csak egy újabb helyzet az éleben, amit mások taszítottak rám. Egy emberhez fűződnek a szálak, s megfogom találni és megölöm. Sokszor gondolkoztam el azon ezen az egy héten, hogy vajon miért álmodok mostanság olyan rémképeket. Lehet, hogy egy jel? Talán. Nem tudni biztosan. Csak azt tudom, hogy most a legfontosabb számomra, hogy elérjek ennek a kalandnak a végére és aki ebben meggátol azt örök nyugalom síkjára helyezem. Nem fogok úgy táncolni többet, ahogy mások fütyülnek. Aizen. A Seireitei. Nem. Elegem volt. Már nem tudom ki barát és ki ellenség. Vajon ki tette ezt velem? Aizen? Hogy megszaporítsa a hadseregét és valami végső fegyverként használjon, amit aztán eldob, ha nem kellek már? Vagy a Seireitei? Akik sok esetben nem törődnek azzal, hány életet is kell feláldozniuk céljuk eléréséhez? Nem tudom. De annyi biztos, hogy ezekben az időkben senki másban nem bízhatok meg, csupán Sawaoban és magamban. Bár jóllehet jómagam már csak halovány árnyéka egykori mivoltomnak, s lelkem felosztódott már pár különböző énjére, mégis úgy hiszem, hogy segítségemre lesznek még az idő során. Egy hang szólítgat ismét. Ez azonban erős és ismerős. Ez Sawao hangja. -Ébredj! Megérkeztünk. -kelt fel álmomból, s mikor kinyitottam alvó szemeim láttam valóban ott voltunk. Vörös ég, melyen zöld energiahullámok keringenek, s felhőkhöz tudnám hasonlítani. Vörös föld, mely tagoltan a levegőben lebeg, s néhol külön kis szigeteket alkotnak. A növényzet csekély, csak néhány elkorhadt fának tűnő objektum, melyek már csak a puszta szél is porrá változtat. A levegő is fojtogató. Des Mos Airon. -Sietnünk kell! Pontosnak kell lennünk és nem hibázhatunk. -jelenti ki Sawao, ahogy körülnéz, feltételeztem azért, hogy nincs-e valami ellenséges lény a közelben. Egy gyors lendülettel felugrottam a földről, majd én is körbenéztem. Ismerős érzések keringtek bennem. Tudtam, hogy jártam már itt, sőt ez a hely biztosan fontos szerepet játszott az életemben. Mélyet szippantottam a száraz levegőbe, s úgy éreztem mintha ismét erőm teljében lennék. Nagy örömmel szálltam le a hatalmas lidércre hasonlító lényről, mely elhozott minket ide. Jóllehet nem utunk kezdetétől, mivel ide csak egy speciális úton lehet bejutni. Ez pedig nem más, mint egy egész napos rituálé. Sawao egy egész napon az átjárót készítette elő, a rákövetkező napot pedig a ritusnak áldozta. Meg kell hagyni, Sawao elképesztően erős, gyengeségnek nyoma sincs rajta, s ereje is olyan, akár rezzenéstelen víz, melybe hiába nyúlnak mégsem törik meg a kezek alatt. Hát én sem óhajtottam megtörni. Az irányukat, ha jól tudtam behatárolni északnak vettük, egy fellegvár felé, melyhez nem vezetett út, ugyanis a fekete kastély a semmi közepén lebegett, mindentől elszigetelve. Egyetlen aprócska szigeten állt magában, ha képes voltam megfelelően behatárolni a távot a peremtől, olyan háromszáz méter volt az üresség a kettő közt, s felfelé is vagy meglehetett az vagy kétszer ennyi a távolság. A kastély kísértetiessége számomra gyönyört jelentett. Ismerős volt az aura mely áramlott körülötte, ám mégis mintha más lenne attól, mely egykor fejemben megvolt. A lebegő palota oldalán csatornák nyomait véltem felfedezni, mely feltételeztem belülről folyatták le a vizet, vagy bármi is az, ami ezen a vidéken megtalálható csapadék volt, ám úgy tűnt egyiken sem folyt le semmi. A kastélyfalain, mintha koponyák vonásait vettem volna ki, ám érdekes mód ezeknek a halálfejeknek a szemei zártak, csakúgy ahogy szájuk is, ilyesmi pedig még a dekoráció értelmében sem szokásos. -Des Mos Airon hanyatlik. -szólalt meg váratlanul Sawao, mikor a kis táborunk közelében leste ő maga is a kastély társaságomban, melyet egy nagyobb szikla mögé állítottunk. Innen nem érhetett minket semmi váratlan támadás, mivel a perem széléhez közel voltunk, s az őrök, melyek egyfajta gólemekre hasonlítottak nem vehettek észre a kőárnyékában, csak ha megkerülték az egészet. ( http://imagerz.com/QEMQDktvAwJRUlkYGQVR ) -Hogy érted ezt? -guggolok társam mellé érdek feszülten, majd én is kidugtam fejemet a méretes vörös szikladarab mögül, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a a kastélyt és az őrséget. -Azóta ilyen, mióta az áruló elfoglalta. -vonta össze fehér szemöldökeit Sawao, s látszott, hogy felidegesítette az, ahogy erről a személyről beszél. -Áruló azt mondod? Mégis kit árult el? -teszem fel az újabb kérdést, s mintha kezdene valami nagyon derengeni előttem, ami azonban engem is kicsit felhúzott állapotba terelt. -Téged. -hangzik az egyszerű válasz, amire kicsit felvontam szemöldököm, s bizonyos mértékben már a düh és a kíváncsiság is eluralkodott rajtam. Engem árult volna el? Mégis, miért? Mikor? Hogyan? Egyszerre támadott meg a sok kérdés, s ez most sajnos leolvasható volt az arcomról is. Sawao egy pillanatra rám tekintett, majd behunyta a szemét, s visszafordult. -A neve Gorah. Eközben a Soul Society területén a váratlanul érkezett vendég, Gigio megnyerte a Seireitei bizalmát, s elmondása szerint Zel célja jelenleg Des Mos Airon volt. Ez valamiért senkinek sem jelentett jót. Ez a hely egy névnél többet senkinek sem mondott. Senki sem hallott még ilyesféle helyről, s feljegyzéseket sem találtak rá. Pedig a napló is erről tett említést. Des Mos Airon. Bármilyen istenháta mögötti hely lehetett oda kellett menniük. De nem akárkik. A tábornok külön kijelölt egy csoportot, mely javarészt Zel barátaiból állt, vagy akiket ismert. Ezenkívül néhány kísérőt, akik a küldetésük sikerét garantálják. Így a csapat Yasuji Chiyoko, Watanabe Yuusuke, Hana Akamoto, Chizuki Maya, Verashu Suwun, Kawazoe Hanae, Namie Fujishima valamint a kíséret Ninomiya Mitsuko, Hitoshi Retasu, Akiyama Akane, Tanaka Hitoshi és Caquel Nouriiikioushioun képében formálódott meg. S mivel Chiyo, Hana és Yuusuke rendelkezett a kardokkal, melyek Gigio állítása szerint Zel szilánkjainak a fegyverei, 'Az Elemek kardjai', ezért ők hárman váltak ki vezetőknek. A nő maga is velük tartott, hogy segítse utukat, mivel nélküle elég tanácstalan volt mindenki. Induláshoz készülődött mindenki, ám mikor belekezdtek a tábornok még visszahívatta azt a két emberét, melyeket eredetileg Zel meggyilkolására utasított. -Akane, Hitoshi! -szólt Aruya főkapitány, s a két érintett visszafordultak felé. -Nem bízom ebben a nőben. Biztos, hogy elvezet benneteket Zel Syneza Kaabelhez, ám ha esélyetek van rá végezzetek vele. Valami gyanúsat érzek efelől a bizonyos 'segítség' felől. Most pedig menjetek! -utasította el őket, majd folytatták utukat a csoporttal. Ám a beszélgetést nem csak a Seireitei tagjai kísérték figyelemmel. Az ablak melletti hatalmas fa lombjain üldögélt egy fehér szárnyas teremtmény, melynek fején csupán egy száj volt, s három szeme a szárnya hártyájában volt beágyazódva, melyek figyelemmel kísérték, s közvetítették másoknak az információt. Egy sötét teremben egy nő és három férfi bámul egy óriási tavat, melynek színe kissé kékes árnyalatú, ám a közepe tiszta, s ugyanazt a képet kapják vissza benne, mint amit a kis fehér lény szemei láttak. -Úgy tűnik nem nagyon bíznak Gigioban. -szólal fel az egyik férfi, majd lassan a tó felé lépked. Arcát megvilágítja a tó fénye, s a ruháján a tollak ezüstösen csillogtak, akárcsak írisze. -Miért csodálkozol ezen, Keal? -nevet fel egy másik hang a sötétben, majd maga is a fénybe lép, s az a férfi volt, ki lerombolta a Rukongai nagy részét. Djelón. A ő arcán a vonalak kissé bizarr jelenséget nyújtottak, mintha egy tipikus őrült, aki csupán az ölésben leli az élvezetét, s az idő míg nem öl egyszerűen megőrjíti. -Mi lenne, ha magunk is közbelépnénk? -teszi maga elé kezét Keal, s reiatsuja felvilágít a végtagja körül. A férfi kissé eszelősen mosolygott fel, ötlete gondolatán, ám ekkor belépett a harmadik férfi is a körbe. -Csendet! -teremt magának hangtalan teret Kyo, majd ő is közelebbről szemügyre vette a tóban a férfit, aki a Seireitei főkapitányaként volt elkönyvelve. Úgy tűnt a férfi kissé aggodalmaskodik, ám arca továbbra is higgadt maradt. Ekkor egy Shinigami tiszt lépett elő, meghajolt, majd jelentésébe kezdett. -Aruya tábornok! Jelentem a célszemély nincs a Seireiteien belül. És a kémek szerint se a Soul Societyban, se Karakurában nem található. Felszívódott. -Ez nem jó. Hidetada Naoki talán többet tud Zelről, mint mi együttvéve. -Gondolja, hogy mellé állt? -tekint fel a Shinigami. -Egyenlőre még semmi sem bizonyos. Azért küldtem egy másik privaront is mert ő talán a nyomára képes vezetni a csapatot. Ám ezek a mostani események kezdenek benne is kételyeket kelteni. Csak annyit tudok... Hogy nem vagyunk egyedül! -szólal fel a főkapitány, majd egyetlen erőlökettel megölte a lényt, mely őket figyelte. A lény azonnal elhamvadt, nyomot nem hagyva maga után, s ekkor a tóképe is visszaváltozott sima vízzé. -Nocsak-nocsak... Úgy tűnik a mi kis Shinigamiink mégsem olyan ostobák, mint amilyennek gondoltuk! -kacag fel ismét Djelón, immáron egyik kezével homlokát megragadva, s még hangosabban, s félelmetesebben. -Ez nem jelent semmit. Előbb vagy utóbb eltapossuk őket, mint a haszontalan csótányokat! -idegeskedett Keal, de Kyo mit sem vett tudomást két társáról. Lassan a helyiség falához lépett, majd egy hatalmas markolatot vett a kezébe. A markolatban nem volt kard, egyszerű, ékesen díszített markolat volt. Mégis, mikor Kyo a hátán lévő hatalmas kardhüvely tetejéhez illesztette, tökéletesen megmaradt a tetején. -Vixen, kérlek nyisd meg az átjárót! -szólt vissza halkan, majd a nő, ki a tó mellett állt elhúzta kezeit a tükörsima víz felszíne felett, majd a víz hirtelen még inkább felizzott, s egyesével ugrott bele a három férfi, majd végül a nő is, majd az átjáró bezárult, s a tó is összezsugorodott, végül eltűnt. Las Noches fehér falai közt is megtörténtek a jelentések, miszerint egy Solomon nevű férfi betört, majd átadta a napló részletet Slarinnak, s kardformájában kíván segítségére lenni a lánynak, kire még mindig vár a feladat, hogy végezzen Zellel. Aizen-sama nem volt túl meglepett a hírek hallatán, mintha előre sejtette volna, hogy ez lesz, persze nem sok minden marad zárva előtte, így sokkal előbb informálódik, vagy tud meg dolgokat, mint mások, ám ez más most más volt. Ez amolyan előrelátható baljós tény volt, melyet elakart kerülni, s most íme mégis megtörtént. Aizen magához hívatta legjobbjait, a tíz Espadat, s elsősorban Slarint kérdezte ki. -Slarin, mondott neked valamit a kard arról, hogy hol találhatod meg Zelt? -tette fel a kérdést, mire a lány előrelépett, s a kard ott volt az oldalán, mely mikor meghallotta a kérdést ismét felvette emberi alakját. Sötét káoszi aura vette körül a kardot, mikor elkezdte a folyamatot, majd végül a sötét foltból kilépett Solomon. -A célja Des Mos Airon. -jelenti ki, s ez mindenki előtt kérdéseket állított, csak úgy, mint a Soul Societyben, mivel erről a helyről úgy tűnt nem sokan tudnak. Még maga Aizen sem tudta mi ez pontosan, csak annyit tudott, hogy létezik. -Aizen! -szólítja meg Solomon. -A portált kitudjuk nyitni. Már csak egy személy érkezését kell kivárni, s minden adott, hogy kinyissuk. -szól, majd ez kicsit megnyugtatta Aizent, mivel ezt a dolgot szerette volna bizonyos okok miatt gyorsan lezártnak tekinteni, ezért kijelölt egy csapatot, mely legjobbjaiból, valamint azok fracconjaiból állt, hogy menjenek át az átjárón Des Mos Aironba, s végezzenek a volt Harmadikkal, ki most jelenleg ott van. Erre a célra Slarint, Cande Jeagerjaquest, Cephalus Ó-Madaidhínt, Cielo Sanchezt, Raúl Suspicaz de Afuerat, Carl Hellert, Eras Vanthort, Gabriel Bellot és Hrafn Zuñigat jelölte ki, mely így elég erős hadat képviselt, ám Aizen számára létfontosságú volt a küldetés sikere, így nem kockáztatott. A felek készen álltak a feladatra, már csak a Solomon által említett személyre vártak, s nem is kellett olyan sokat várni rá, mint azt hitték, nem sok, körülbelül két perc telhetett el, mikor egy hatalmas földrengés keletkezett, s érezni lehetett valaki behatolt Hueco Mundo területére. Valaki, akinek óriási ereje van. Egyáltalán nem fedte el, de érezni lehetett, hogy ez még nem is a maximum, amit kitudott magán préselni. Lassan lépteket lehetett hallani a folyosó felől, majd egyszerre csak a hang abba maradt. A kapukon azonban vér folyt át a réseken. A vér a csarnok kis részét beterítette, majd mikor a folyás abbamaradt hirtelen egy hangos nevetés hangzott fel, melynek elég torz, s rémisztő jellege volt. A vér mozgolódni kezdett, egyetlen egy pontba sűrűsödött össze, s mintha valami kiemelkedett volna belőle. Végül a vérből egy férfi alak keletkezett. Mindenki csak csodálkozott, hogy vajon ki lehet az idegen jött-ment, aki csak gúnyosan mosolyog, s továbbra is csak kacag, bár inkább csak az orra alatt, mintsem harsányan. -Djelón gazdám! -fordult meg Solomon, majd féltérdre ereszkedett előtte. -Solomon, sikerült megtalálnod akit kerestél? -tekint le rá a férfi, majd körbetekintett az Arrancarok sokaságán. -Igen, Slarin Sleryrrlyn'dreskel képében. -válaszolt Solomon, majd érthetetlen mód Djelón pontosan tudta kire kell néznie. A férfi ismét vigyorra tárta száját, majd a lányhoz lépett. Magassága miatt le kellett hajolnia, hogy egy magasságban legyenek, s Djelón egyik kezével finoman megfogta Slarin állát, majd mélyen a szemébe tekintett. Slarin készen állt, hogy levágja a férfi kezét, amiért engedély nélkül lépett be a személyes aurájába, ám mégsem tudta megtenni mikor akarta. Valahogy a férfi sakkban tartotta a szemével, ám mikor a lány maga is a szemtechnikáját akarta alkalmazni, úgy érezte, hogy nem hat rá semmit. Érthetetlen volt a dolog, ám ekkor Djelón elengedte a lányt, majd tovább léptetett Aizenhez, viszont egy halk megjegyzést tett még. -Ismét jól választottál Solomon. -ez talán egy dicséretnek is elment volna, ám ezért nem jár a köszönet. A férfi Aizenre tekintve ismét elmosolyodott. -Látom nem sokat változtál Aizen. Bár ahogy elnézem most rád fér a segítség. -a gúnyos megjegyzést Aizen elengedte a füle mellett, majd most ő kívánt szólni a férfihoz. -Djelón, eltudod vezetni őket Des Mos Aironba? -a kérdésre egyszer felkacag a férfi, majd meghajol. -Elvégre ezért jöttem. -perdül meg ugyanabban a meghajolt pózban, majd egyik kezével csettint egyet, mire a két ujj közül egy lila energia csepp hagyta el a kezét, mely a földre vetődött, majd egy másodperc alatt szétterült, s megnyílt a portál. -Az átjáró készen áll. És személyesen garantálom, hogy elviszem őket Zeiferhez. -egyenesedett ki a férfi, majd elindult a portál felé. -Utánam Arrancarok! -kiáltott a férfi, majd beugrott a portálba, s a többiek is követték őket. Slarin maradt utoljára, akit még Aizen magához hívatott mielőtt elindult. -Ne bízzatok meg Djelónban, és amint lesz lehetőségetek rá, végezzetek Zellel. -utasítja Slarint, majd a lány magához szólította Solomont, ki azonnal visszavette kard formáját, majd a lányhoz repült egy pillanat alatt, s ő is belépett a portálba. Közben Karakurában Yuusuke is kezd érdeklődni, hogy vajon mi lehet ez a különös folyamat, ami Zellel történik. A férfi a kardot szemlélgette kezében, melynek neve Eve volt, ám a kard hirtelen megmozdult és felvette emberi alakját. -Zel miatt aggódsz? -kérdi a lány, ám Yuusuke nem kívánt választ adni rá. Ám a lány pontosan tudta mi aggasztotta, s elmosolyodott kicsit. -Akkor mi lenne, ha meglátogatnád? -szólal meg egy idegen női hang, majd előlépett a sötétből. ( http://imagerz.com/QEMQDktvAwJRUlkZRAVR ) A semmiből tűnt fel ráadásul Yuusuke nem is érezte a jelenlétét. Különös. -Az én nevem Tirana. -mosolygott rá Yuusukéra. Aki valamiért nem volt meglepve, amiért a nő megjelent, szinte számított rá, hogy még valami fog történni. -Látom Eve téged választott ki. Nem csodálkozom. -szólt, majd megtett pár lépést előre. -Yuusuke, kérlek segíts Zelnek. Szüksége van rád, főleg most. Des Mos Aironban megtalálod, mutatom az utat. -szólt a nő, majd egyszerre a földből egy boltívet kreált, majd a boltívben egy átjáró nyílt meg. Yuusuke is tisztában volt azzal, hogy barátja szűkölködik a segítség terén mostanság, de ezek nem voltak a tervei közt, így kissé tétlen volt. Ám gyorsan túl tette magát ezen a dolgon, mivel úgy érezte nem viselné el, ha barátja miatta halna meg, s úgy az ígéretét sem válthatja be neki. -Akkor hát induljunk! -lépett be a nő, majd Yuusuke is követte őt, de még mielőtt átlépett volna kinyújtotta karját félúton, mire Eve ismét kardformáját öltötte magára, s a kezébe pördült Yuusukénak, majd belépett ő is Des Mos Aironba. Gorah. Ez a név. E név hallatán úgy éreztem eldurrant az agyam. Mintha belülről valami felidegesített volna. Bár most már tudtam, hogy az egyik énem dühödött be emiatt. Ám most nem hagyta, hogy én intézzem a dolgaimat. Éreztem, amint a testemen ismét más lesz úrrá. Éreztem az energiát, amint ez megtörténik, s kiszökött belőlem. Körülöttem hatalmas energiák készültek kitörni. Szemeimet a dühben behunytam, de ekkor ismét kinyitottam, majd látni lehetett, amint íriszeim immár méregzölden felizzanak, de az íriszemből, mintha egyfajta zöld energia áramlott volna ki, mely kisebb tűzre emlékeztetett. Fogaim megnőttek, mint egykoron a változtatásaim előtt, ismét kiélesedtek, s számat lassan kitártam. Végül egyetlen hatalmas és rémisztő üvöltés jött ki a torkomon. -Goraaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaah! |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 7:07 am | |
| Felsorakozás Már nem sok választotta el egyik csapatot se attól, hogy eljusson a kastélyba, ám ekkor váratlanul egy óriási reaiatsu rázta meg vidéket. Hatalmas átmérőjű energia sűrűsödött össze oszlop formájában a kastélykörül, mely az égbe tört, s elfújta a környező zöld felhőket. Az elementálok melyek eddig százasával tömörültek, hirtelen szét széledtek, s fejvesztett rohanásba kezdtek a kastélytól. A Shinigamikat vezető Gigio csupán csöndben tekintett fel a méretes energia hullámra, s egy kisebb, szinte alig látható mosolyt ejtett. Ám ez jel volt neki. Jel, hogy nem pazarolhatja tovább az idejét ácsorgással, s haladásra intette a többieket. Eközben Djelón is elégedetten könyvelte el az eseményeket, ám ő kevésbé jelezte ki a dolgot szerényen, s egy hangos és kissé rémisztő nevetésben tört ki, bár az ő esetében ez még csak feltűnő sem volt, hiszen alapvetően őrült. Amint pedig abbahagyta örömködését továbbhaladt, meg sem várva a többieket, mert tudta, hogy követni fogják őt. Yuusuke egy pár pillanatig figyelte a hatalmas fergeteget, mely érezhetően kezdett eltűnni szép lassan. Valamiért úgy tűnt nem lepődött meg a dolgon, sőt már majdnem hogy számított is a dologra. Ezek szerint tudta miről volt szó. Tirana csöndben figyelte egy darabig a bambuló férfit, ám tudta, hogy nem késlekedhet sokat ő sem, viszont még egy darabig képes volt várni rá. Bár nem igényelt voltaképp sok várakozást, mivel nem sokkal rá később magától elindult a kastély felé, s meg sem várta Tiranát, aki pedig ezt látva gyorsan megindult utána, nehogy lemaradjon. -Hé Yuusuke! Várj! Mi a baj? -kiáltozza a lány utána, ahogy egy felhalmozódott földkupacon szörfözik előre. Nyilvánvalóan képességnek köszönhető, így Yuusuke meg sem lepődött a dolgon, tekintve, hogy mikor az átjárót is megnyitotta földből idézte meg a kaput. A férfi azonban nem óhajtott választ nyújtani, s csak még gyorsabb tempóban haladt előre, hogy elhagyja a lányt, ám ő sem hagyta magát, s megpróbálta utolérni őt, ám ez csupán a földdel nem volt lehetséges. Elsőként a Shinigamik érkeztek meg a kastély körüli peremhez, ahol azonban kisebb gondba ütköztek, méghozzá abba, hogy nem tudnak felmenni a lebegő fekete épülethez, hacsak nem tanulnak meg repülni, ez pedig nagyjából kivitelezhetetlen volt, még ha bármelyikük is használta volna a Harci szárnyakat, nem volt biztos, hogy túlsúllyal ment volna a dolog. Ám ekkor egy foszforeszkáló, lilás árnyalatú, asztrális lépcső jelent meg. Kissé bizonytalannak tűnt a dolog, amiért csak a semmiből jelent meg, ráadásul anélkül, hogy csináltak volna bármit, tehát két esélyes volt a dolog. Vagy figyelik őket, vagy számítottak rájuk. Bár ha ez a felállás, gyakorlatilag teljesen mindegy mit tesznek, mert tudni fogják. Egy ilyen azonban kissé megnehezíti a dolgokat, de ami parancs az parancs, így muszáj volt bemenniük, hogy fényt derítsenek a dolgokra, s bizonyos személyeknek pedig, hogy végezhessenek az 'árulóval'. Nem sok kellett hozzá, hogy befussanak az Arrancarok népes csoportja is, akik azonban másik oldalról közelítették meg a kastélyt. Ám az eredmény ott is ugyan az volt. Egy ugyanolyan asztrális lépcső jelent meg előttük, ám ők még felmérték a kinti körülményeket mielőtt még behatoltak volna a fellegvárba. -Valami nincs itt rendben. -szólal fel Slarin, ahogy megérezte egy másodperc erejére a Shinigami lélekenergiát. -Mit keresnek ezek itt? -Nyilván ugyanazt, amit mi. -lépett előre Cephalus, majd körbetekintett a kastélyon, hogy felmérje a terepet kívülről is, elvégre felkészülten jobb behatolni, mint csak spontán betörni. Ekkor észrevette, hogy halványan vérfoltok, valamint égés nyomok voltak a falakon. Tehát már valaki járhatott ott előttük, s elintézte az őröket, ám nyugtalanító volt, hogy nem tűnt nagy harcnak, mintha csak egyetlen technikával lesöpörtek volna mindent, ami ott volt a falakon. Miközben ő ezen elmélkedett, Hrafn már kezdett kicsit türelmetlen lenni a sok tétlenségtől és inkább nem győzött várni társaira, hanem megtett pár lépést, hogy jelezze, ő bizony menni fog. Cielonak is már elege volt a méregetésekből, egy küldetésük volt, azt pedig szerette volna minél előbb befejezni. Ettől kezdve kénytelenek voltak a többiek is belevetni magukat az ismeretlenbe, hogy ne szakadjanak szét. Ami azonban csak akkor tűnt fel nekik, mikor beléptek a kastélyba, hogy Djelónnak nyoma veszett. Valószínű már előttük behatolt a várba, úgyhogy nem volt mit tenni. A furcsa hely egyre bizarrabb volt, minél jobban haladtak beljebb. Furcsa koponyák, amik a falon figyeltek, s bár nem éltek, mégis különös aura áramlott belőlük haloványan. A csillárok, melyek fejük fölött világítottak lila fénnyel égtek, s abban is volt valami különös. Fekete falak sokáig, ami meglehetősen nyomasztó volt, bár ez nem sok mindenkit érdekelt. S akármennyire is próbálták megtalálni a Shinigamik, vagy bárki más lélekenergiáját lehetetlen volt, még egymásét sem voltak képesek megtalálni. Mégis miféle hely ez? - futott át mindenki fején ez az egy kérdés. Kívülről még jól érezhető volt az a hatalmas lélekenergia, igaz az sem sokáig, s miután eltűnt semmilyen jeleket nem éreztek a várban. Különös. Ám ekkor halvány fényt véltek felfedezni maguk előtt. Egy hatalmas csarnokból jött a fény, ahol is minden maximálisan eltérő volt az eddigi folyosók és kisebb termektől. Középen hatalmas lépcső, a padlón végig bíbor szőnyeg, s a második szint egy erkéllyel kezdődött, amolyan igazi kastély jellegben volt megalkotva az egész. Ám ekkor feltűnt nekik a másik oldalon lévő ugyan olyan átjáró folyosó, mint amiből ők is jöttek, s léptek zaját kezdték el hallani, egyre hangosabban. -Shinigamik! -kiált fel fogát csikorgatva Cande, s sorra rántanak kardot, vagy éppen csak felkészülnek arra, hogy itt bizony nagy csata bontakozhat ki. S ennek minden esélye megvolt, hisz a Shinigamik is jóformán egyenlő létszámban voltak, úgyhogy minden készen állt arra, hogy a kastélyból csatatér váljék. Sorra léptek be a fekete egyenruhás halálistenek, s pár, kinek ott lebegett a fehér kapitányi köntösük is. Slarin nem tekintett végig túlságosan az összesen, rögtön egyre fókuszált. -Watanabe Yuusuke! -kiált fel, s ahogy látta, a férfi is csak őt nézte, s egyszerre rontottak a másiknak. Mindkettőjük kezében az Elementál kardok, s hatalmas erővel csattant össze a két elsöprő erejű penge. Szikrák csaptak minden felé, s borzalmas erejű széllöketek szabadultak fel. Az egyikfél felől fagyasztó jég áramlott, a másik oldalról pedig lélekenergiát faló sötét massza. Ám meglepetésükre egyik sem érte el a másikat. Az erők kioltották egymást. A massza mely Solomonból érkezett megfagyott, a fagy pedig melyet Eve bocsátott ki semmivé vált a sötét örvénytől. Azonban a kardokat forgató személyek továbbra sem hátráltak. Pontosan a terem közepénél, a lépcső előtt találkoztak össze, s egyik fél sem hagyott alább. A többiek pedig ekkor megunták a várakozást, s egymásnak estek. Cerok repkedtek, Kidoukkal egyetemben, hatalmas kard csattanások, vagy éppen földrengések szabadultak fel, amikor Cande használta az ő fegyverét, Cronost. Ami nem tűnt fel senkinek azonban, hogy a csarnok, melyben harcoltak, minden erejük használata ellenére egyben van, s még csak meg sem sértették a gyönyörű fehér márvány felületét. Ekkor Slarin és Suke mindketten ellökték a másikat, s hátrébb repültek pár méterrel, majd a falról ugrottak vissza elképesztő sebességben, s ismét kard csattanások hallatszottak felőlük, ám most folyamatos próbálkozással arra, hogy a másik fölé kerekedjenek, támadtak. Folyamatos sonidozással és shunpokkal próbálták eltalálni a másikat, de nem sikerült. Párszor egy egy Cero repült el Slarin felől. Máskor pedig egy egy Byakuray próbált célt találni, ám minden próbálkozás hasztalan volt. De ez egyikőjüket sem érdekelte, s immár saját kardjukat is használatba vetették. Tényleg egy harctérré vált a terep, s már páran szenvedtek el kisebb sérüléseket, mégsem hagytak alább a küzdelemből. Végül Slarin és Suke is elszánta magát hogy véget vessenek ennek az egésznek, s mindketten a legerősebb technikájukat igyekeztek megidézni Solomonnal és Shivaval, már csak egy suhintás hiányzott mindkettőjüknek, ám mikor ezt egyszerre megpróbálták megkísérelni hirtelen mindketten megtorpantak, a többiek pedig szint úgy. -Elég lesz egyenlőre ennyi. -szólal fel egy hang az emelet felől, ám senkit sem láttak megjelenni. Egy csettintést hallva egy erőfal jelent meg a terem közepén, hogy a feleket távol tartsa a másiktól, majd azt észlelték, hogy ismét képesek mozogni. Mindenki a lépcső tetejére tekintett, ahol lassan egy véres alak jelent meg. -Djelón! -kiált fel Slarin, ahogy felismeri a belépőjét, s lassan felvette emberi alakját a vérből a férfi, s ismét látni lehetett a vigyorgó ábrázatát, s most mintha még inkább eszelős fejet vágott volna, mint eddig. -Bravo! Bravo! Bravo! -kezd el önfeledten tapsolni, majd hangos nevetése bezengi a kastélyt. -Felettébb szórakoztató kis előjátékot hoztatok ki, ám most itt az ideje, hogy véget vessünk a szórakozásotoknak! -hajol meg ekkor, majd perdül egyet sarkán, s az egyik tágas folyosóra mutat kezével, ahol egy másik férfi lép elő. -Ahogy mondod barátom, ezek a kis lelkek, tényleg módfelett szórakoztatóak! S kezdőhöz képest nem is forgatják rosszul Az Elemek kardjait. Elismerésem! Férgekhez képest erősek vagytok! -hallatszik a sértés el Kealtől, s ő is kissé gúnyos mosolyt vesz fel. -Elég legyen Keal! -jelenik meg egyszerre a semmiből egy óriási füstfelhő, s kilépett belőle Kyo, aki a párkány korlátján gubbasztott, s egy látható szemével figyelte a feleket. -Ti meg kik vagytok? -lép ki Watanabe kapitány, s összevont szemöldökkel tekintgeti a három férfit. -Mi vagyunk a Nesteross. -sétál fel a lépcsőn Gigio, Yuusuke mellett. -Tiszta lelkek, melyek egy ember lélekszilánkjait testesítik meg. -Egyszóval akkor ti lennétek Zel énjei? -szólal fel ezúttal Hitoshi Retasu hadnagy. A névre hangos és kissé ijesztő hangú nevetés hallatszik fel, ám ez nem a négy személytől jött. -Zel. Zel Syneza Kaabel. Ez a név... Milyen ostoba elnevezés. hány éven át is kellett ezzel a szánalmas névvel élnem, amit egy embernek köszönhettem? -a hang a másik oldalon lévő felső folyosóról érkezett. Egy teljesen fekete csuklyába öltözött férfi lépett elő, s elsétált egészen a felső szint közepéig, a lépcső tetejére. A csuklya alól két zöld szempár világított ki, majd levetette magáról a kapucnit, s láthatóvá vált arca. -A név melyet Aizen adott rám, mikor a bilincsét rám rakta. *Háh*! Milyen nevetséges! Naiv gondolat volt azt hinni, hogy majd képes lesz elzárni az erőnket, ha egyetlen testbe zár minket. -a férfi egyik kezével homlokát fogta, s hátrahajtott fejjel nevetett. -Tehát te lennél az igazi Zel? -a férfi a kérdésre a főbejáratra tekintett, s ismét elmosolyodott. -Ő Zeifer a Kígyó Hadúr. -Sierassssssshi Yuusssuke! -válaszol vissza a férfi miközben kinyújtotta villás nyelvét. Ekkor mögülle lépet be Tirana, aki kissé lemaradt az út során, ám amint a kastélyba lépett, rögtön ő is a lépcsőre teleportálta magát a többiek mellé. -Sajnálom Zeifer-sama, nem tudtam megállítani. -hajlik meg, majd a férfi int. -Nem baj, tudtam, hogy ez lesz. -Mit akarsz elérni? -Ostoba kérdés. Visszaakarjuk nyerni az igazi formánkat. -kacag fel ismét a férfi, majd folytatja mondani valóját. -Mi tizenhárman alkotunk egy embert, ki a leghatalmasabbak egyike. -ekkor pedig hirtelen további emberek érkeztek meg a semmiből. -És hogy végre tisztázzuk a dolgokat, itt az ideje, hogy bemutatkozzunk. -Kroze Alledaion, vagy más néven Keal, az Anihilátor. -Dazen Jevalón, alias Djelón, a Vérmágus. -Giharu Illegiartio, Gigio, a Fehér Láng Úrnője. -Trish Raillan, Tirana, a Földanya. -Neragasu Arujuo Garta, Nega, az Éjfattyú. -Krawen Yasazu Orezawa. Kyo, a Rémálmok Hercege. -Sanshiu Delyo, Shido az Ezüst Cápa. -Cyrus Fellheart, Celar, a Vírus. -Lucien Razegod, Lurz, az Isten Keze. -Nadja Iyamall, Nail a Bájoló. -Zesubana Avanfeyer, Zeifer a Kígyó Hadúr! -mutatkozott be sorban tizenegy közöllük, ám egy, ki még csak a lenti társaság felé sem fordult, továbbra is csöndben maradt, s csak a sötétben álldogált. Gyakorlatilag csak épphogy a körvonalait lehetett látni, szóval nem is törődtek vele túl sokat. Ám ekkor még több ember lépett be a terembe. Arrancaroknak voltak, s mindegyik felismerhető arc volt, egyet kivéve. Caquel Nouriiikioushioun, Hidetada Naoki, Alexander van der Meer, Cherise Yseult Saint-Defraine és Leonardo Araña del Bardasol. -Cherise! -kiált fel Zel, vagyis Zeifer. -Köszönöm kedvesem, hogy idehívtad a többieket is. És most drága barátaim, még egy utolsó információ. Két hét múlva Hueco Mundoban figyeljétek az eget, s ha szeretnétek többet megtudni a Valóságról, akkor kövessétek a jeleket! Ne dőljetek be, holmi szemfényvesztésnek. Aizen leple lehull idővel, s újra egy lesz a tizenhárom! -kiáltott, majd egyszerre csak egy hatalmas örvény nyílt meg mindkét oldalon, amibe akaratlanul is beleestek, s visszavitte őket saját világukba, az Arrancarokat Las Nochesbe, a Shinigaimikat pedig a Seireiteibe. -Ezzel a játszma megkezdődött! |
| | | Zel Syneza Ka'abel Privaron Espada
Hozzászólások száma : 263 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Town külvárosi elhagyatott kórház Registration date : 2009. Feb. 25. Hírnév : 28
Karakterinformáció Rang: Privaron Espada Hovatartozás: Lélekenergia: (17500/30000)
| Tárgy: Re: Zel fiction Kedd Május 27, 2014 8:06 am | |
| A szentély Hosszúra nyúltak a napok. Minden pillanat egy örökkévalóság, s mikor a Hold felfalta a Napot, hátborzongató érzés lett úrrá a Lelkek világában. Ám a lidérc sivatag életébe is eljött a rémület. Rémület, mely nem félelemből fakadt, sokkal inkább az ismeretlen újdonsága, szavakkal nehéz is megfogalmazni olyan lények érzéseit, melyek közül a legtöbben még saját fajuk tagjait is gyűlölik, s csak a maguk ügyéért képesek kiállni. Egyszerűen tudták, hogy ez a mostani már egy új kor életük eddigi fejezetében. Zavargások sem voltak egy darabig. Mindenhol beköszöntött a teljes csend, mintha soha nem is álltak volna háborúban. Voltak személyek kik abszolút kétségbeestek a helyzetükben, így például a Hollow társadalom nagy része teljesen a feje tetejére állt. Alig hallatszott fel jó ideig egy-egy Gilian, vagy Adjucas éhes üvöltése a préda után, azután semmi. Mintha szépen lassan eltűntek volna az erdejükből. Bár ez a jelenség nem éppen tartozott a legeslegnagyobb problémák közé. Ám természetesen a téboly és káosz szülöttei, mint például Eras Vanthor, a dolog cseppet sem hatotta meg. Ő eléldegélt a maga kis világában eddig is, ám egy még számára is különös napon egy bátortalan szolgáló kopogott be tortúra kamrájába. Az illető lidérc igencsak ijedt arckifejezéssel pillantott a kísérteties nőszemélyre, s lehetett rajta látni, hogy akár egy szavával kiüldözhetné a világból, ám végül csak sikerült rászánnia magát, hogy beszédre nyissa száját. -Aizen nagyúr parancsára, önnek sürgősen a Hollowok erdejéhez kell sietnie. -szólt remegő hangon a töpszli Arrancar, majd sietősen távozott, hogy nehogy még a végén kedve támadjon a nőnek felkoloncolnia egy kampós ágyra. A kis kiruccanás nem igazán indult izgatónak, de belátta azt maga is, hogy az elmúlt napokban jelentősen megcsappant 'páciensei' száma, így remény gyúlt benne, hogy talán lesz köze élő- avagy halott személyekhez, de ő inkább az élőre pályázott, mint ahogy azt bárki sejthette. Miután összeszedelőzködött a helyszínre is sietett. Nem volt nehéz megtalálni a kijelölt pontot, mivel rengeteg gyengébb Hollow és Arrancar vette körül, beleértve az Espada tagjait is. Hatalmas kör alakzatban álltak, s mikor a nő odaért ő is megpillantotta a méretes krátert, közepén egy kolosszus méretű épületet, mely egyfajta sírhelyre, vagy szentélyre emlékeztetett. Igencsak érdekfeszítő monstrum, hát még, ami belőle áramlott. Rengeteg reiatsu áramlott ki a rom egyetlen kapujából. Az objektumot csontok vették körül, s magán az épületen temérdek vésetet fedezhetett fel az ember, ha figyelmesebben tekintett rá. Egy relikvia azonban feltűnően rémisztő volt páruknak. Tudni illik a hajdani Zel fülbevalója egyfajta különleges kereszt képződménye, mely részben gót, s valamiféle sötét motívum közöse. A fülbevón látható kereszten egy kígyó bújik meg alattomosan, mely rémisztően tekintget áldozataira, s pontosan ez a jelkép szerepelt a bejárat fölött. Nem lehetett tudni biztosan mit jelenthetett ez, de biztosan tovább nyitotta a kört, melybe belecsöppentek. Ezt a kis beavatást Vanthor úrhölgy meg is kapta nyomban, ám az nem derült ki, hogy mi célból kellett a helyre sietnie. Mindenesetre a felderítő osztag kíséretében neki is bekellett hatolnia a sírkamra belsejébe, s ez a gondolat kicsit meg is erősítette benne saját reményeit. A lidércek csoportja a kráterbe vetette magát, ám amint leértek máris gyanússá váltak nekik a dolgok, s egy-kettőnek felállt a szőr is a hátán, ahogy másoknak a lábuk fagyott meg helyben, ahogy egy különös szélfuvallat még inkább kísértetiesebb hangokat hozott magával, mely olyan volt, mintha a Halál maga lehelt volna rájuk egy pillanatra, majd minden elcsendesedett. A sok gyáva lidérc míg összeszedte magát, addig a Pókkirálynő belépett a szentély belsejébe. Körülnézve még több relikvia, s annál is több hulla, s bár meglepően régieknek tűntek állaguk miatt, mégis még haloványan lehetett érezni belőlük a reiatsut. Ezek szerint még csak nemrégen hullhattak el. Élőhalottak? Csendült fel a kérdés a nő gondolatában, mely perverz örömmel töltötte el őt, mivel ilyen lényekkel még nem volt szerencséje, s itt volt a kitűnő alkalom, hogy tanulmányait tovább terjessze ezen lények megismerésére is. Ám erre még várnia kellett, s éppen ezért, hogy gyors pontot tegyen az ügy végére rögvest tovább is haladt, ekkora pedig már a tétlen kísérők is rászánták magukat és követték őt. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Zel fiction | |
| |
| | | |
1 / 1 oldal | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|