A várakozás unalmasan telt. Igazán arra számítottam, hogy egy-kettőre kijut mindenki a kis álomvilágából és nem tölt el benn még fölöslegesen időt, ahogy az történt. Nem is tudom, hogy a felfogó képességükkel, vagy a megértésükkel van-e a baj.
Az első személy, aki kiszabadul az a nálam jóval magasabb, fekete hajjal és elég sok piercingel rendelkező férfi, akinek a hangomra való reakciójának következtében majdnem sikerült a virtuális asztalt lefejelnem.
- Nincs mit, és nincs. - válaszoltam röviden, de többre időm se volt, hisz a következő személy is megjelent a kis társaságunkban. Hogy ő hogyan jutott ki arra már nem szenteltem figyelmet, hisz már volt, akivel beszédbe elegyedhettem volna.
- Őrült. - fejeztem ki a véleményemet a hozzám közeledő nőről és el is hátrálok. Már nem csak azért, mert tartok tőle, hogy ha nem teszem meg betör a személyes szférámban és kénytelen leszek erőszakot alkalmazni, de már csak annak a felhozatala, hogy melyik faj képviselője vagyok, mármint az emberen kívül, igazán nagy ostobaság a részéről és csak még nagyobb lenne a részemről, ha egyetértenék. Szerencsére megérkezett a csapat újabb tagja, így a magyarázkodásba nem kellett belemenjek.
- Az én nevem Teshigawara Shinobu és az én segítségemmel jutottatok ki. - feleltem a férfi kérdésére miután a csapat további két tagja is megérkezett, bár nekik tudniuk kell, hogy ki vagyok, mert tanítom őket. - A Karakura High School-ban vagyok informatikatanár. Ez a hely pedig egy virtuális valóság. - feleltem nemes egyszerűséggel. Nem tudom, hogy számukra mennyire lehet megrázkódtató vagy sem, de nem is különösebben érdekel.
Amennyiben a többiek is bemutatkoznak, azt végighallgatom, miközben a szobát tanulmányozom. Korábban is feltűnt, hogy csak egy ajtó vezetett ide, ami ráadásul eltűnt, miután megérkeztem. Ez nem kis gyanúra ad okot.
Sajnos a rossz érzést hamarosan tények veszik át, mikor a virtuális asztalon egy elég érdekes csengőhanggal szólal meg a telefon. Még a többiek előtt veszem fel a kagylót, majd letéve az asztalra kihangosítom a készüléket.
- Gratulálok, szép munka volt. - a hang nem is a készülékből jött, hanem, mintha csak úgy mindenhonnan jött volna. Gépies hang volt és feltehetőleg férfié. - Nem igazán számítottam behatolóra, sem pedig arra, hogy a kis tesztalanyaim kimásznak a kalitkájukból. De sebaj, lesz még időnk szórakozni. Fáradjatok beljebb. - a megjelent ajtóval egyszerre éreztem azt, hogy nagy pácban vagyunk. Ezek szerint észrevette a jelenlétemet és bár szembe tudnék szállni vele egy kis virtuális párbajon belül, de a többiek érdekében okosabb lesz, ha én is rész veszek a "játékban" és majd a központi résznél veszem át az irányítást. Lévén az elsődleges feladatom ezeknek az embereknek a kijuttatása innen.
Ha más nem előz meg ebben, akkor magam sétálok az ajtóhoz és nyitom ki és az onnan beáradó adathalmaz sem lep meg, csupán az azt követő teljes sötétség. Kicsit olyan, mintha lekapcsolták volna az összes lámpát. A fény visszatértével egy versenypálya szerűségen találom magunkat. Mindegyikőnk előtt pedig egy egyszerű versenyautó áll, bár nem ez a legrosszabb dolog. Ahogy végignézek a társaságon egészen sikerül megbizonyosodnom arról, hogy az ellenfelünk szívat minket. A piercinges egyén vízvezeték szerelőnek van öltöztetve, egy eléggé elnagyolt sapkával a fején és egy csavarkulccsal a kezében. A nő, talán el lehet mondani, hogy ő járt a legjobban, egy fekete toppot viselt, fekete rövidnadrágot, valamint fekete kesztyűket. A vörösesbarna hajú férfi vele szemben viszont úgy tűnt eléggé pórul járt, hisz egy sárga színű, talán egér jelmezbe bújtatták és villám alakú farok himbálózott a hátsó feléből. Shujji hosszú, hegyes füleket kapott, zöld ruhát valamint egy kardot és egy pajzsot, meg egy nagyon találó zöld sapkát a fejére, csak nem írja rajta, hogy "későkása". Sora pedig egy narancssárga dinoszaurusz jelmezbe volt beledugva. Ami pedig engem illet... Anyám borogass. A ruha, már ha lehet ennek nevezni, fehéres kapisonyos ruhácska volt, ami nagyjából combközépig ért, középen cipzárral és a kapisonyon két macskafüllel, valamint az ujjai egy pár hatalmas mancsban végződtek. Ez utóbbiba annyi jó volt, hogy karmok rejlettek bennük. A rövid ruhán kívül zavaró tényező volt az ide-oda mozgolódó macskafarok, ami a ruhához járt ráadásnak.

Spoiler:

- Perverz. - mondtam halkan magam elé miközben egy felhozott érintőképernyőn megnyomkodva pár gombot varázsoltam egy rövidnadrágot a ruha alá, hisz jelen állapotában eléggé szellős volt. Igen, igaz, hogy én törtem be ebbe a világba, de ezt azért mégsem érdemeltem meg.
- Valakinek van még szüksége egy kis kozmetikázásra? Az öltözéket nem tudom egészen átalakítani, csak apróbb változtatásokat tudok eszközölni. - ajánlottam fel a lehetőséget mielőtt eltüntettem volna a kis interface-t. Majd amennyiben már nem volt dolgom az előttem pihenő járműbe foglaltam helyet. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek ennek a "pályának" a lényegére.
- Vigyázzatok, a pálya tele van csapdákkal. hirtelen megnyíló lyukakra, járkáló gombákra, tűzgömbökre, húsevő növényekre és tüskés páncélú teknősökre számíthatunk. - feleltem miután egy kicsit belemásztam a "játék" programjába. Változtatásokat értelmetlen lett volna eszközölnöm, hisz a program szinte másodpercenként változik és úgy, hogy közben autót kell vezetnem nehéz lett volna tartani a lépést.
- Remélhetőleg odalenn találkozunk. - indítottam be az autót a nagy piros gombbal, majd elsőként gurultam rá a kanyarokkal teli versenypályára. Igyekeztem a tőlem telhető legjobb módon kikerülni az akadályokat, habár néhol nagyon közel kerültem ahhoz, hogy első kézből tapasztaljam meg, hogy milyen egy óriási lyukban landolni, vagy fizikai kontaktust létesíteni egy tűzgolyóval.