Nayara és Eliziana talán előre kitervelt, vagy rögtönzött  folyamat során bemutatja az elkészített nyakékeket, mire a kritikusnak kinevezett bohóc hümmögni, motyogni, s kopogni kezd. Talán azt mérlegeli, hogy elég szép, és elegáns-e a nyakéketek.  Azonban ha így vélitek, tévedtek!
-Áhh, megvan! – Ekkor hangos papírcsörgés, hallatszik a túloldalról, majd a férfi megköszörüli a torkát – Megjöttél hát, büdösül vén, ámde nagyasszony! Hallgasd meg hát panaszom! Nyakad koszos, mint a férfikonyha, takard el hát azon nyomban! - Nem érdekli, hogy nektek tetszett-e az előadása, ő hallhatóan hátradőlt a székkel, és hangos hahotázásban tört ki.  Végül néhány másodperc múlva a hang hirtelen eltűnik, és kinyílik a kapu.
A veletek szemben lévő óriás, életszerű, s mozgó plakátok díszelegnek néhány méteres hézagokkal és ismétlődve. A szfinx egy tojáson elkényelmesedve figyel titeket, s olykor rá-rá pillant a „fekhelyére”. A hatalmas oroszlán pedig éppen egy tűzkarikát átugorva büszkélkedik nektek, s a képsorozat végén száját hatalmasra nyitva ordít felétek.  Az ijesztőre elmaszkírozott úr, szúrós acélgömbökkel zsonglőrködik, amíg a végén irányotokba nem hajítja azokat. A bután vigyorgó ogre furkósát a földre téve, puszta fejjel töri szét az elé helyezett deszkát. A rejtélyes árny alak, pedig csak fekete árnyként áll egy színpad közepén, vigyorog egyet, majd eltűnik, mintha ott se lett volna.
Az említett hirdetmények felett egy zölden villogó nyíl vezetne titeket balra. Ha jobbra indultok el, hamar véget ér a folyosó, elágazási lehetőség nélkül. A helyes irányba fordulva pedig körülbelül egy perces séta után egy ajtóhoz értek.  Az ajtón egy oroszlángyermek egyszerű, ámde rendkívül édes képe kérlel benneteket, hogy nyissatok be. Ha nem nyittok be, s tovább haladtok, ugyanúgy jártok, mint előzőleg.
A kaput kinyitva, egy hatalmas teremben találjátok magatokat.  A cirkuszokhoz hasonlóan itt is körbeölelik a hosszú széksorok a porondot, amelyet most éppen egy simaarcú, ámde jóképű férfi foglal el kettő szörnyszerű méreteket öltő nagymacskájával. A férfi erős hangjával a közönséget szólítja meg.
- A következő számhoz, két önként jelentkezőt kérnék! – Hallatszik a jól ismert felszólítás. Érzitek az előadó tekintetét magatokon, amikor újból felszólal.  – Mondjuk ti ketten! – Mutat Nayarára és Ángelre.
A meghívást a produkcióra sosem illik visszautasítani. Ugyanakkor valóban helyes döntés-e önként besétálni az óriás cicák közé. De döntésetekbe azt is kalkuláljátok bele, hogy később akár nagyobb bajotok is eshet az illetlenségetek okán.
A közönség soraiban, több száz ember ül, csecsemővel, egyedül, vagy épp párjukba bújva az izgalomban. Érthetetlen, hogy ezt miként csinálják a meghívóid, ugyanis semmiféle lélekenergiát nem éreztek soraik között. Az idő egyre fogy, az úr, s az említettek pedig egyre türelmetlenek, hozzatok gyors döntést!

Míg a semmiből rögtönzött nyakékkel vacakoltam, a másik fracción sem maradt tétlen. Egyenruhájának megtépázását hagyta ugyan, jussot követelt a rongálásért, fizetségét, mit kigondolt érte, rögvest érvényre is vitte. Domborúbb terepre tévedt melák kezére nem csapok le, csupán a nyakán függő éket veszem kényelmesnél, kelleténél szorosabbra. Végtelen nyugalmat sugárzó arccal, mosoly mögé bújva, mégis vitán felüli hangon súgom oda.
- Ha még egyszer hozzám érsz, levágom a karod – valamit valamiért cserébe alkunk okán most mégis meghagyom említett végtagját, talán még később jól jöhet, s nem árt, ha van belőle neki egy pár. Hogy tovább matatni mégse hagyjam, lököm félre, mielőtt túlzottan magabiztos lenne. Hiába voltam ezúttal elnéző, ha van egy parányi esze, nem veszi tréfának fenyegetésem, ha egyszeri figyelmeztetésem nem szívleli meg, be is váltom az ígéretem.
~ Miért is hagyod, hogy így bánjon veled? ~ Mintha csak francos, beszélő erényövem lenne, szólal fel e szemtelen, galád tett ellen. Bosszúságára nem reagálok, végtére is üzleteltünk, szavam vissza már nem vonom, következő ballépésénél, ha volna olyan ostoba, betartom a rám eső részt. Ne mondhassa senki, hogy adott szavam nem ér semmit, s hazug, csaló lennék.
~ Hiszen az vagy… ~ Megállapítására gondolatban vállat vonva rábólintok, valóban az vagyok, s még sok más egyéb is emellett. Mégis, személyes bosszúm beteljesíteni akkor is lesz alkalmam, ha itt végeztünk. Most dolgunk van, ez most elsőbbséget élvez, így egyelőre hagyom, hogy egészben sétáljon el.
Bohócunk mondandója furcsamód ezúttal már nem hatja meg az espadát, sértését úgy látszik, ezúttal elereszti füle mellett, nem próbál újra végezni vele, így mindenféle további felesleges közjáték nélkül haladhatunk tovább. Nem tart fel már semmi minket, a palota kapuja is kitárulkozik, utat enged. A folyosón fogadó képek, a másikkal ellentétben nekem elnyerik tetszésem, bár némelyikük talán arra szántak, ijesztőnek egyiket sem vélem. Egyiküknél egy másodpercnél többet időzve torpanok meg, nem állva ellen késztetésnek érintem meg. Az oroszlán képmásán végigsimítva emlékeztet rá, nem ártana egészben átvészelnem ezt a kis színjátékot, hisz odakinn egy ettől szebb, s valódibb példány vár szelídítésre, új gazdára, még ha egyszerű lidérc is, volna miért visszatérnem. A többi kép koránt sem köt le ennyire, egyetlen pillantást vetve mindegyikre haladok tovább, mielőtt bámészkodásom szóvá tenné. Kérdését költőinek veszem, bizonyára nem nekem szánta, nem is vár feleletet, az útbaigazítás hasznosságáról, hogy egyáltalán van-e, nem folyok bele, csak szótlan követem. Cirkuszhoz méltó helyre vezet, nem is vártam volna mást, mint egy ilyen termet, némi csodálkozást mindössze a benne helyet foglalók keltenek. Előadáshoz igaz, méltó egy ekkora tömeg, s bár bohócunk korábban említette, hogy lesznek, mégsem számítottam közönségre, ez a része mondókájának valahogy nem maradt meg. Különösebben mégsem törődök vele, bizonyára ezek is csak kellékek, hogy mihez, kétségtelen, nemsokára kiderül.
A porondon terpeszkedő két bestia ellenben határozottan nyugtalanságra ad okot. Azok gazdájának felszólítására gyanakodva méregetem a porondmestert, hogy ezt komolyan gondolta-e. Ha én nem is, Eliziana minden esetre annak vette, fracciónját késlekedés, s hogy tőle mást nem is vártam volna, finomkodás nélkül tálalja macskaeledelnek. Hasonlóan kedvesen, mint ő tette nyúlok az első kezem ügyébe akadó közönségegyed fele, magam helyett grabancánál fogva hajítom a színpad irányába. Úgy látszik, sok egyéb mellett kísértünk nem csak heves, de még csak nem is a kompromisszumok híve, határozott nemtetszését mutatja tettem ellen, szóváltás helyett viszont cselekedettel fejezi ki ezt. Hogy a fene vinné el. Felém küldött láncai épp hogy csak nem érnek el, újabb nézőtéri semmirekellőt kaparintok meg, ezúttal pajzsként használva, hogy a nekem szánt támadást ne érjen célba, mi még így is közel volt.
- Ugyan, csak kérned kellett volna – hajítom oda neki a láncvégen vergődőt, tovább már fel sem veszem, hogy jó modorból bizonyára egy marék lidércürüléknek is több jutott. Leintem, mielőtt további pusztításba lendülne, kelletlen, mégis eleget teszek kimondatlan óhajának. Megjegyezve magamnak, alkalomadtán ezért még megfizet. Gondolatban bővítem a listát, felírva a hölgynek nem nevezhetőt fracciónja mellé, nem feledve, sokkal tartozom már ezzel a kettőnek.
Kelletlen szegődök az előttem beszalajtott hím nyomába, ódzkodva kissé a nagyra nőtt jószágoktól, amennyire csak lehet, tisztes távolságot tartva, ha éhesek lennének a cicuskák, kóstolót előbb vele tartsanak. Bár nagymacska szelídítésben egy ízben már jól szerepeltem, önbizalmam mégsem túlzó e kettővel szemben, a kezessé tett mantikór jóval barátságosabban festett már kezdetben is, mint ezek, s mérete sem ért fel e szörnyetegekhez. A porond is sokkal hívogatóbb lenne, ha csupán Leonhoz hasonlatos példányok foglalnának helyet, s nem e két böszme döggel kéne osztoznom a színen, így láthatóan nem kifejezetten lelkesen várom, mi lesz a műsorszám további menete, felkészülve arra is, csupán a cicák vacsorájának szánnak minket.