A különleges hadnagyi iroda-szoba kombó!

Mint új hadnagy, első lépésként összevontam a szobámat, az irodámmal, hiszen csak így tudom, az újonnan beszerzett italokat egy helyen tartani, a hadnagyi fizetésemből, ugyanis már sokkal több piára tellik, s a szekrények már most tömve vannak!
Emellett pedig, kihelyeztem egy üvegtárolót, mellé pedig a hozzá tartozó kulcsot. Az ajtóra pedig egy figyelemfelhívó táblát helyeztem ki, melyben a tárgyra nyilazva, a következőket írtam, szép piros betűkkel, "Ide helyezd el a kardod, belépés előtt!".
Tehát miután a szobába-irodába lépünk, elsőként egy kör alakú tárgyalóasztalt pillantunk meg, aminek a kellős közepén egy nyolcszemélyes vizipipa pihen, mellette pedig hatalmas pókerszett.
Ha elhaladunk mellette, a hadnagy saját ügyeire fenntartott asztalához érünk. Az asztal előtt pedig három szék áll, s várja, hogy valamelyiket elfoglalja(ák) a betérő(k).
Ami még szembetűnik az üveglapokkal teletarkított kétszer három sorban elhelyezett szekrény, amelyek stílusomhoz hűen töménnyel, illetve sörrel vannak teletömve.
Ami pedig talán utolsónak tűnik fel, a helység végében elhelyezett ágy, ahol minden éjjel álomra hajtom a fejem Cool

Egy ismerős arc

(Avagy az első szolgálati napom-pom-pom)

Büszkén, nagy mellűen sétálok be az új osztagom területére, lelkem mélyén kicsattanó öröm táncot járva, lévén, hogy az utóbbi napokban nem volt min levezetnem szórakozottságomat, gyerekszobám hiányában. Túl vagyok életem első nagy próbatételén, nem mintha lettek volna kételyeim az így is tökéletesen tökéletes képességeim felől, de azért na, a nagyok is örülhetnek néha az apróbb dolgokon. Cool

Kész vagyok megtenni első lépéseimet a hírnév, és karrier felé, hogy aztán mindenki tudtára adhassam: „Igen emberek, itt ma egy legenda született meg!”. Már csak az a kérdés, hogy vajon az osztagom felkészült-e az érkezésemre. Rolling Eyes

Úgy hírlik, hogy a 11. a legerősebb a Gotei 13 közül, kemény arcokkal, igazi harcosokkal, pont nekem való banda. Pontosan nem tudom, hogy hová kellene mennem, csak annyit mondtak, hogy az osztagom hadnagyánál kell jelentkeznem, a kezembe nyomott oklevelemmel. Eléggé elveszett ember szoktam lenni ismeretlen helyszíneken, még ha egy hatalmas hirdető táblára lenne feltüntetve neoncsövekkel kivilágítva, hogy „Nyilvántartó iroda, ide kell jönnöd!!négynégy!”, én akkor is a vc felé venném az irányt. Persze sosincs olyan helyzet, amiből ne tudnám magamat kimagyarázni, hála a minden esetben jól működő, füllentő képességemnek. Smile

Végül mégis csak sikerült kikötnöm az iroda előtt, heh kimondta, hogy itt baj lesz. „Ide helyezd el a kardod, belépés előtt!” olvasom a táblán. Chh, na mi az, talán a fukutaicho ennyire gyáva lenne, hogy már figyelmeztető táblákat is rak a saját biztonsága érdekében? Razz

Persze egy olyan alaknak címezve, mint nekem, teljesen érthető eme óvintézkedések, nincs ezzel semmi probléma, így eleget téve a kérésének, hátra hagyom pusztító fegyveremet. Majd megöl a kíváncsiság, hogy ki alatt fogok majd szolgálni az elkövetkezendő időben. Remélem nem egy nyápic, volt 4. osztagos, pályát tévesztett akárhonnét jött, neve sincsen tiszt lesz az. Csak nem lehet ilyen a hadnagy, elvégre a 11. osztagban szolgálni már nem kis pálya. Egy hatalmas, dicsőséges, és kegyetlen harcosra számítok, aki lelkiismeret nélkül csontozza ki ellenfeleit. Talán nekem is el fog törni egy-két bordám, ha tiszteletlen leszek vele? Neutral

Eme gondolatok közt emésztődve, hirtelen elillant a magabiztosságom, és csak gyámoltalan, halk kopogással mertem jelezni megérkezésemet. Ha meghallotta, és engedélyt ad a belépéshez, akkor számomra ismerős hang cseng a fülemben, ha pedig annyit ivott, hogy már nem is hall, akkor egy kis szünet után magam nyitok be. Razz

- E-elnézést kérek, az osztag kapitányát keresem csak, de ha nincs itt, akkor… Nishi-sama?! – meghökkent arccal kiálltok fel. – Tényleg maga az? De-de maga mit keres a 11. osztag hadnagyi irodájában? Én-én azt hittem, hogy 3. tiszt a 6. osztagnál!
Ha magyarázatot ad, akkor türelmesen végig hallgatom a nem várt ismerőst, és ha megkér, hogy foglaljak helyet, akkor leülök vele szemben.
- Még most sem akarom elhinni, hogy valóban önnel találtam szembe magam. – fejezem ki mosollyal. – Ömm, izé… itt van az oklevelem, amivel idebocsájtottak az akadémiából. Remélem ön is jóváhagyja az áthelyezésem. – ezzel átnyújtom az iratot, rajta Tenzo bá aláírásával, és az akadémia pecsétjével.
Fegyveres harc példás, pusztakezes harc közepes, és kidou elégséges. Chh, ki a francot érdekel az a kidou, noha nem mintha nem mintha tökéletes személyem nem lenne képes felmondani pár rém egyszerű mondatot, csupán nem én nekem találták ki. Az ilyen humbug csak a köpönyegforgatóknak, szemfényvesztőknek, meg gyáváknak való, höh. Cool

- Klassz lenne önnel együtt szolgálni. Tudja, közösen elintézni a hollowok hordáit, meg menteni együtt a világot, meg ilyenek. – vakarom meg zavartan tarkómat. Surprised

A két frissen kinevezett 11-es

Rendkívüli súlyok nehezedtek vállamra a 11. osztag hadnagyi rangjának képében. Életem rendkívüli hullámok között vergődik, amit ez csak tovább nehezít. Maga a kinevezés nem is lenne oly’ nagy probléma, ugyanakkor, az, hogy a legproblémásabb területre osztottak be, az már igen. A helyiek rendkívül kedvelik a kardjukat és az erejüket, én viszont egyiknek sem vagyok híve, helyette, éppen a démonmágiában jeleskedem, amivel ők nem szimpatizálnak. Nem kellett számolgatnom a lehetőségeimet, mivel azok igen csekélyek, viszont, mindent megpróbálok annak érdekében, hogy kézségeim titokban maradjanak a „társaim” előtt.
Előzetes intézkedéseim és jövendőbeli terveim alapján, úgy vélem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ha valaki felfedné a képességeim, arról ne én tehessek. Ha nem is nyugtat meg ezeknek a tudata, mégis elégedetté tesz önmagammal. Bár már hosszú ideje tudom, hogy nem vagyok egy hülyegyerek, most mégis sikerült lenyűgöznöm magamat, ami miatt egy kis nappali alvással is szerettem volna jutalmazni magamat.
Ekkor viszont kopogás zavarta meg alkalmi büszkeségemet, ami olyan stressz helyzetet hozott létre a számomra, aminek nyomán azonnal asztalom alá menekültem. Menhelyem rendkívül szűkősnek, nyirkosnak, és egyre biztonságosabbnak tűnt. A hírtelen kialakult forrongó helyzet okán rettentő szomjassá váltam, így pillanatok alatt le is húztam egy hideg sört. Ahogy végeztem vele magamhoz is tértem első kábulatomból, s sikerült realizálnom az előttem kialakuló helyzetet.
Mint frissen kinevezett magas rangú tisztet egy hívatlan vendég látogat meg, azon célból, hogy gratulálhasson nekem. Nekem pedig nincs is más dolgom, mint illedelmesen beinvitálni a váratlan urat, vagy hölgyet, hellyel kínálni, és természetesen itallal. Mindezek után eltöltünk egy rövid időt kellemes társalgással és egy újabb találkozás reményében, elbúcsúzunk!
Mielőtt azonban a jelenet megelevenülhetett volna előttem szívembe markolt a felismerés, hogy biz’ az új osztagomban nem biztos, hogy ilyen a módi! Könnyűszerrel el tudom képzelni, hogy a „helyiek” barbár módon pengéik csattogtatásával üdvözlik a másikat, s vívással gratulálnak új kinevezéséhez!
Minden akaraterőmre és természetesen egy bátorító fél korty pálinkára volt szükségem, hogy gyenge hangomba magabiztosságot kényszerítve beinvitáljam a vendégemet. Bár felsőtestemre sikerült nyugalmat erőltetnem, lábaim vacogtak, s a szívem is hevesen vert. Lelki szemeim előtt már a virágos réten szálldostam Snoop Doggal, ám még mielőtt ez bekövetkezhetne, túl kell esnem eme kínos produkción.
Amint belép az ajtón az újonc, felismerem az arcát, és rögtön könnyedebbé válik a testem. Mintha az orgyilkos tőr, mely már néhány másodperce a szívemben pihen, pillangókká válva rebbent volna szét!
A kölyök kérdésére nem kezdtem el ódákat zengeni hőstettemről, csupán, megemlítettem, hogy előléptettek. S később tudom meg, hogy őt magát is. Átnyújtott lapjára épp csak fél pillantást vetek, és behajítom a többi közé. Talán ez volt az egyetlen közös bennem, s új helyemen, mind utáltuk a papírokat! Ki ilyen, ki amolyan okból!
Miközben pedig a srác folytatta a beszédét, jómagam hellyel kínáltam, s a szekrényhez sétálva vettem elő két doboz sört.
- Elsőként gratulálok az akadémia sikeres elvégzéséhez, valamint üdvözöllek a 11.osztag tagjai között! –Azzal átnyújtom az egyik sört, s a sajátomat koccintásra tartom, utána pedig belekortyolok néhányat. – Tehát a kezem alá kerültél, Eizo! – Mértem végig ismét az ifjat, aki az eltelt idő alatt látszólag nem változott. – Remélem, hogy eredményes lesz együttműködésünk, ugyanakkor nem hiszem, hogy lesz lehetőségünk együtt küzdeni az ellennel. Ugyanis rangomból adódóan nem sűrűn végzek efféle munkákat.
- Helyette viszont itt a nap 24 órájában megtalálhat, és bármikor segítségére tudok lenni a legtöbb dologban! – Bátorítom egy nyugtató mosollyal. – Esetleg akad még kérdésed?

Egy ismerős arc

De jó, Nishi-samat is nem rég helyezték át az osztagba, zsíír, így egy csapatban a két nagyágyú. Cool

Kicsit meglepődtem, amikor lazán eltávolította maga mellől azt az oklevelet, nem tudtam hová tenni hogy ez most mit jelent, de akkor bizonyára felvagyok véve. Már készítettem magamat az ordenáré lecseszésre, vagy a megvető szúrós pillantásra a kidou eredményem miatt, mivel ő maga már jártas lehet benne valamennyire, amikor figyelmeztetésként használta azt az izé varázslatot. Én meg csendben, összelapítva elviselem a szégyent, mint amikor Shiro-t szoktam lecseszni, amiért a szobámba piszkít. Meg is érdemeltem volna, és teljesen jogos lett volna a bánásmód, amiért ebben az egy dologban nem tudtam ő rá hasonlítani. Sőt, ami azt illeti, semmiben sem hasonlítunk. Neutral

Majd megpróbálok úgy tenni, mintha barbár fejemmel érteném az ő szintjét. Az átnyújtott sörbe csak félénken kortyoltam bele, okulva az előző esetből, amikor halandzsákat kezdtem el beszélni, és totál figyelmen kívül hagytam a köztünk húzódó rangokat.
- Ömm… elnézést kérek az előbbiért, amiért ilyet mertem feltételezni. – reagáltam arra, hogy megcáfolta a jövőbeli együttes akciózgatás lehetőségét. Én hülye, mit is vártam, hiszen itt én vagyok az első sorokban előreküldhető közkatona, akinek a rohamot követően a győzelem, vagy a halál a feladata. Nishi-sama meg mára már főbenjáró parancsnok, az ilyenek dolga mindig az, hogy páholyban, koktélt szürcsölgetve nézzék végig a távolban zajló eseményeket, nem tudom honnét szedtem ezt a marhaságot, hogy neki is harcolnia kellene. Sokat kell még tanulnom, de erre azért már sikeresen rájöttem.
- Egyet se féljen, majd én helytállok ön helyett is a harcmezőn. Én leszek az ön vértől átitatott pengéje, ami a kardforgatója nélkül is képes sziklákat hasítani, és végzetes csapást mérni a gonosz teremtmények ordenáré hadseregére! – a levegőbe még ütöttem is párat egymásután, amolyan karatésan. – A kinti figyelmeztető tábla alapján nemigen bízik a helyiekben. Akarja, hogy legyek a biztonsági őre? Leszek a biztonsági őre! Majd én őrt állok a rezidenciája ajtajában éjjel-nappal, és megtanítok mindenkit kesztyűbe dudálni, aki kéretlenül akar behatolni, gyanúsan sétálgatni, vagy akár csak rosszul néz az ön ajtajára! Amíg engem alkalmaz, addig szavamat adom, hogy magántárgynak bántódása nem fog esni!– ragadott el a hév, úgy éreztem, hogy valamivel köteles vagyok törleszteni a mentőakció után, és most találtam alkalmasnak, hogy felsoroljam a lehetőségeket. – Vagy akarja, hogy legyek a testőre? Leszek a testőre! Bármeddig, még a pokolig is képes vagyok követni magát éber szemekkel, kérdések nélkül, és kötelességgel végre hajtom az ellenfelek likvidálását a maga biztonsága érdekében. Önnek egy ujját sem kell megmozdítania, és a fickó már halott! – asszem ennyire vagyok csak jó, remélem nem volt számára túl szűk a lista.

A két frissen kinevezett 11-es

Elutasításomra kezdetben elszontyolodott, amiért kicsit hálás is voltam, hiszen szükségem volt egy kis csendre, hogy a kezdeti szívrohamomat enyhíthessem. Még mindig rettentő különös, hogy egy látogatót fogadtam, akit mi tovább, még el is kellene igazítanom osztagom dolgairól. Pedig, még jómagam is éppen, hogy csak ki lettem nevezve erre a címre, fogalmam sincs, hogy miként is mennek ebben a rettentő agresszív osztagban.
Ugyanakkor ez az átmeneti állapot nem tartott túl soká’, s már folytatta is hiperaktív ömlengését a fiú. Nem értettem, honnét van ennyi felesleges energiája, s agykapacitása, hogy ilyeneken elkezdjen gondolkodni, de inkább ráhagytam a dolgot. Bár annyira azért méltattam, hogy testőri és biztonsági őri jelentkezését illedelmesen, ám mégis kinyilvánítva a szükségtelenségét elutasítsam.
- Bár ajánlatod hívogató, és nyugalommal töltene el, ha egész nap semmit téve ácsoroghatnál az ajtóm előtt, mégis újból csak nemet kell mondanom neked. Minden a biztonságomhoz szükséges lépést megtettem, ennek fényében pedig nincs szükségem ajtónállóra, sem testőrre. – Feleletem remélem nem tűnt túlzottan elutasítónak, illetve túl kedvesnek, hanem épp megfelelőnek arra nehogy további kapcsolatunk megrontsam vele.
Miközben egy szüntet tartottam a tárgyalásban, rágyújtottam egy cigire, s ittam három korty sört, majd folytattam a diskurálást.
- Szeretném megkérdezni, hogy mit tervezel a jövőddel kapcsolatban, mit gondolsz, miért kerültél a 11. osztaghoz, s hogy mit vélsz, megfelelő lesz-e számodra ez az osztag? - Kérdéseim, remélem meglepték, s néhány másodpercre elhallgat, hogy le tudjon nyugodni a felhevült közérzetem. Számomra a legjobb az lenne, ha most elhagynám a kijelölt helyemet, s meglátogatnék egy-két csehót, vagy akár körülnéznék az osztag területén, hátha többet tudhatok meg. Most viszont mindenképpen az ifjú társamat kell segítenem, bármi is legyen az. Bár, akár közösen is felfedezhetnénk a helyet, ezzel a kellemeset keverhetném a hasznossal.
Talán, ha válaszaival végzett, meg is kérdem lenne-e kedve hozzá, utána pedig akár egy kocsmába is belóghatnánk, beavatás címszó alatt!

Egy ismerős arc

- Értem… - sütöttem le szemeimet szomorkásan, amiért nincs mivel kedvére tegyek a hadnagyomnak. Segített rajtam a szükség órájában, és én nem tudok neki vele egyenrangú dolgot felmutatni, így pedig gyengének, és hasznavehetetlennek érzem magam. Mint egy kóbor kutya, aki az utcára taszítva, hideg, esős napon keresi gazdáját. Túl gyenge ahhoz, hogy egyedül megéljen, és azon kívül, hogy csak ugatni tud, nem veszik semmi másban sem a hasznát. Nem akarok kóbor kutya lenni, serényen fogok dolgozni azon, hogy még erősebb lehessek, erőmet pedig kamatoztassam a harctéren is, hogy Nishi fukutaicho ráébredjen, nem vagyok hasznavehetetlen lókötő, és hogy rám mindig számíthat! Mélyebb kortyokat vettem sörömből, majd máris választ adtam kérdésére, megújult energiára kapva.
- Hogy miért kerültem ide? Hát azért, mert a 11. osztag király arcok gyülekező helye, és mivel én is király vagyok, ezért nélkülözhetetlen vagyok az itt állomásozó társadalom számára. Gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy mi vár rám, és mi nem vár, de az is lehet, hogy nem is várnak, na de a lényege, hogy az alma az almafához tartozik, a körte pedig a körtéhez. Ha körtét akarunk az almafához párosítani, az rontani fog az összképen! De ha a körte egy körtefához megy, akkor máris könnyen beilleszkedik az ottani közegbe, érti már? – próbáltam hihetetlen felfedezésemet a hadnaggyal is megosztani. – Én is egy körte vagyok, aki itt találta meg a fáját, és hiszek abban, hogy ön is egy körte, és itt a helye a közöttünk! Elvégre ön a 11. osztag hadnagya, ami már önmagában nem semmi eredmény, és bár nem vagyok túl sokat agyaló okos tojás, de azt tudom, hogy bizonyára nem a humbug mágiára, és a sok agyatlan igemormolásokra kapta ezt a kemény, és hatalmas fizikai erőre utaló címet! – tudom hogy így van, mert Nishi-samára csak rá kell nézni, és egy brutális barbárt lát benne a normális ítélő kepeségekkel rendelkező katona. – Ha mégis előfordulna, hogy egy ilyen Óz féle csoda mágus kerülne közénk, akkor biztosra veszem, hogy itt nem élne meg pár napnál többet, és kimorzsolódna a többi kemény arcú fazon mellett. – igazamat még egy kacsintással is megerősítettem, csak hogy megnyugtassam Nishi-samat, hogy neki nem kell tartania efféle kockázatoktól, hiszen őt nem abból a fából faragták. Közben lelkesen pusztítom az elém dobott aranyszínű löttyöt.
- Mit szólna hozzá Nishi-sama, hogy mivel maga is egy új körte, meg én is egy új körte vagyok, ezért arra gondoltam, hogy együtt felfedezhetnénk a közös fánkat ezen a gyönyörű napon. Utunk során megismerhetnénk a többi kemény arcú körtét is, majd szkanderrel, meg ököl bunyóval eldönthetnénk, hogy ki az ide való, és ki a nem ide való. – ha helyeselné a szabadidőre tett bombasztikus ötletemet, akkor követem, bárhová is lyukadnánk ki.