Chiyo vs. Dalarea

Tárgy: Chiyo vs. Dalarea Kedd Márc. 11, 2014 11:03 am

Serena egy könnyed mozdulattal hátrakötötte a haját, azután vetett egy pillantást magára a tükörben. Persze, közel sem olyan áhítattal nézett a testére, mint a testvérei szoktak, őt soha nem érdekelték olyan dolgok, mint a szépség. Nem is olyan ruhát választott egyenruhának, mint a legtöbb arrancar lány, és a húgai többsége, hogy szabadon hagyja a hasát, és esetleg a lábai és a dekoltázsa egy részét, azt a spanyol konkvisztádor páncélra emlékeztető fehér ruhát vette fel, amit mindig viselt. Egész életében ilyet akart hordani, végre nyíltan, nem fiúnak öltözve, most pedig, hogy megadatott neki, nem akart nőies ruhát felvenni. Az arcát kisminkelte, vörös festéket, rúzst használva, ez pedig neki bőven elég, már rövid hajjal is könnyen látná mindenki, hogy lány.
Magára fújta az első dezodort, amit látott, azután kezébe vette a zanpakutot, és elindult. A mai nap nagyon elégedett, lelkes volt, az előző vasárnap sikerült rávennie a húgait, hogy kimehessen az Emberek világába, és párbajozhasson. Sajnos, csak egyet engedtek meg neki, és ő is tudta jól, előbb vagy utóbb olyan ellenfél jönne, aki végezne vele, de az egyet kevésnek érezte. Minden esetre, úgy döntött, kellőképpen kiélvezi azt a néhány harcot, ami megadatott neki.
A városon kívül megnyitotta a gargantát, és rendkívül gyorsan áthaladt a két dimenzió közötti úton. Már útközben levette az alabárdot a hátáról, mert olyan helyre érkezett, ahol viszonylag gyorsan fog ellenfelet találni magának. Karakura városa volt az a hely, ahol a legerősebb arrancarok harcoltak azalatt, amíg ő Seireiteiben vett részt a vérfürdőben. Az a harc nem tetszett neki, egyrészt, mert nem talált olyan ellenfelet a visszavonulás előtt, aki akár csak megkarcolta volna, másrészt pedig nem élvezte a mészárlást, a vérontást. Nem volt olyan naiv, hogy azt gondolja, egy harcos elkerülheti, de nem azt a részét szerette a harcnak, amikor nála gyengébbek tucatjait mészárolja le, némelyiket úgy, hogy már eleve sérült, vagy éppen hátulról kell leszúrnia.
Egy felhőkarcoló tetején szállt le, ahol megállt, és gyorsan kinyújtotta párszor a végtagjait, és párszor megforgatta a zanpakutoját, bemelegítésképpen. Nem tudta, miért ez az alabárd lett a zanpakutojuk, nem emlékezett rá, hogy bármelyik testvére is használt volna alabárdot akkor, amikor rajtaütöttek az erdőben az utazókon, bár elvittek néhányat, inkább végszükség esetére megtartott fegyver, esetleg kerítés lett belőlük. A kardot sokkal jobban szerette, a legegyenesebb, legtisztább fegyvernek tartotta, de már elfogadta, hogy ez a fegyverük. Egy lovagot különben sem csak a fegyvere alapján ítélnek meg, hanem az alapján, hogy milyen a becsülete, a szellemisége, mennyire bátor. Elég lovagot ismert élete során, hogy tudja, némelyik különb a másiknál akkor is, ha egy szögekkel kivert botot és néhány összetákolt deszkát adnak csak a kezébe.
Serena a vállának támasztotta az alabárdot, és megtördelte az ujjait, ahogy megérkezett az ellenfele. Vörös hajú lány volt, akárcsak ő, éppen ezért érdekesnek tartotta, soha nem harcolt még másik nő ellen, leszámítva a testvéreit, amikor gyakoroltak. Remélte, hogy érdekes ellenfél lesz, és nem ér véget egyetlen perc alatt. Semmi ötlete nem volt erre a napra, azon túl, hogy visszamegy edzeni, és vár még egy hetet komoly ellenfélre.
- Serena Cortéz vagyok. Benned kit tisztelhetek?- természetesen, készen volt rá, hogy a lány nekiugrik egyetlen szó nélkül. A shinigamiknak ez munka, olyasmi, mint egy csata, ahol nyomorékká válhatnak, meghalhatnak, fogságba eshetnek, úgyhogy teljesen megértette azokat, akik mellőzték a formaságokat. Egy előre megszabott, szabályok szerint vívott harcban végighallgatjuk a nemes ellenfelünket, de egy olyan csatában, ahová valaki akarata ellenére került be, a legfontosabb a túlélés, a győzelem, az illem másodlagos. - Azért jöttem, hogy párbajozzak egy erős ellenféllel, nem azért, hogy megöljek valakit. Ha harcképtelenné válsz, vagy feladod a harcot, elmegyek. Visszafelé természetesen nem várok semmit, de ha akarod, harcolhatunk előre lefektetett szabályok szerint.- Serena hallott a lovagok japán megfelelőiről, a szamurájokról, és tudta, hogy sok erős shinigami származik közülük. Reménykedett benne, hogy ez a shinigami mutat valami hasonlót az ő szellemiségükhöz, és egy izgalmas, de nagyjából sérülések és veszély nélküli párbajt vívhat. Ő soha nem tartott a sérülésektől különösebben, és elfogadta azt is, hogy az utolsó párbaja után amputálták a karját, de ez a test nem a sajátja volt, úgyhogy nem akart nagyon komoly kárt tenni benne.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szer. Márc. 12, 2014 10:02 am

Kényelmesen sétáltam a nyüzsgő utcán. Kivételesen teljes harci öltözékben, ami azt jelenti, hogy a hakamám valamennyi darabja rajtam volt. Cool

Átküldtek, hogy valami lidérccel végezzek, de mikor meglett, kiderült, hogy csak egy normál lidérc volt. Végül, arra gondolva, hogy aki a kicsit nem becsüli ugyebár...,szóval gyors és fájdalommentes voltam. Észre se vette szerintem, hogy mi történt, már vége is volt. A könyörületes vég érte el a személyembe... Cool

És ha már itt voltunk, ebbe a különösen furcsa városba, miért ne "tévedhettem" volna el kicsit? Szóval sétáltnuk kicsit. A Nap melegében fürdettem az arcom, Suza~chan is lelkesen tollászkodott a vállamon. Kasai~chan még félálomban, kékes-vörösesen szendergett a madár mellett, kicsit a nyakamnak dőlve.
- Vajon ő gondolkodott már azon, hogy azért szeret téged ennyire, mert neked lett gyártva, vagy ezek a saját érzései? - épp Suzaku a szárnyait széttárva fürdette őket a Napon. - Vajon az, hogy én veled vagyok, csak azért van, mert így alkottak meg? Hogy szolgáljam a shinigamikat? Belém van ez kódolva?
- Szerintem az a lényeg, hogy így érzünk. Attól a pillanattól, hogy megszülettetek, már a sajátotok az életetek. És engem nem szolgálsz, hanem a barátaim egyike vagy te is, és Kasai~chan is. Város létére volt olyan terület benne, ahol egy folyó folyt, és még a madarakat is lehetett hallani. Picit letáboroztunk ott, hisz mégiscsak közelebb állt valamennyiünkhöz a természet, mint a nagyváros, a hatalmas felhőkarcolók, meg a gyárak a maguk bűzével egyetembe. Körszavazásra egyöntetűen a folyónál maradtunk, legalábbis egy reggeli erejéig. Nem minden nap ehetünk az Élők Világában. Persze nem volt teljesen idilli, hisz hiába minden elvonulás, a város zaja és bűze még idáig és elért. Nem hagytam, hogy elrontsa a hangulatom. Mint kiderült, nem csak nekem volt jó kedvem. Keiko~chan és Gin~chan folyamatosan csipkedték szóban egymást, miközben néha belém is belém csíptek, és közben jót nevettek rajta. Keiko~chan rengeteg fura szót ismert, és közben azokra is tanítgatott minket. Persze, ha segítséget kértem, Kasai~chan lelkesedett, és legtöbbször nem tudott segíteni, ellenben Suza~chan vagy tudta, vagy a fülembe csípett. De azért néha még ő is elnevette magát, ami kedvesen csiripelősre kerekedett.
De mint minden, ennek a reggelinek is vége lett, és elindultunk vissza. Be a nagyváros kellős közepébe. Ekkor éreztük meg.... vagyis oké, a pontosság kedvéért, Suza~chan érezte meg elsőként, én másodikként, velem a rókák, és végül Kasai~chan fehéredett el. Egy lidérc lélekenergia volt, vagyis olyan arrancar féle. Nem mozdult, hát oda mentem hozzá. Egy lány volt, hasonló vörös hajjal, és zöldes szemekkel, mint én. Ám az érdekességek csak most kezdődtek. Egy figyelemre méltó alabárd volt nála, ami mellett Gin~chan azonnal elkezdett a méreteivel büszkélkedni. Ám az igazán lenyűgöző az volt, amit mondott.
- Örvendek Serena Cortez. A nevem Aikawa Chiyo, gondolom nem kell külön mondanom, hogy shinigami. - tettem hozzá, kis meghajlás keretébe, noha egy pillanatra se vettem le róla a szemem.
Őszintén szólva, meglepődtem azon, amit mondott, hisz még a shinigamik között is sokan vannak, akikben nincs ennyi tartás. Persze eddig is tudtam, hogy nem azért kell irtanom a lidérceket, mert gonoszak. De eleddig elkezdtem tisztelni ezt a furcsa lidércfajzék lányt, a maga egyenes, és egyszerű hozzáállásával a dolgokhoz.
- Nem tagadom, kissé meglepett, amit mondtál, ám nincs ellenemre... - tettem hozzá egy apró mosoly kíséretébe.
~ Te komolyan megbízol benne? ~ kérdezték kórusba Gin~chan és Kei~chan.
~ Nem érezheti a lélekenergiám, hisz elzártam, mégis ilyen szabályokat állított, magának is, nem csak nekem. És ha mégis szavát szegné, Keiko, akkor meglepjük! Ez a terv. Ha bizony benne van a régi idők nagy harcosainak a jelleme, akkor kár lenne ezt a küzdelmet elrontani. ~ tettem hozzá, miközben hátrébb ugrottam kicsit, meghajoltam, majd előhúztam a kardomat. Kifejezetten eltörpült a pengém az ő fegyvere mellett, mégse hívtam még elő a shikaim. Kiakartam élvezni mindent, amit ez a küzdelem ígért, amivel kecsegtetett. Egyelőre felépítettem a kardtávot, és vártam, hogy mozduljon.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Hétf. Márc. 24, 2014 10:14 am

Serena egy félmosollyal az arcán nyugtázta, hogy a lány hajlandó vele szabályok szerint harcolni. Ez már egy jó pont volt a szemében, úgyhogy meg is próbálta megjegyezni a nevét. A vezetéknevet még soha nem hallotta, úgyhogy azzal meg sem próbálkozott, hiszen nem tudja, hogy írják, de a Chiyo keresztnevet az agyában odakapcsolta a lány arcához.
- Az első kikötésem az lenne, hogy ha az egyik fél feladja, a másik hagyja őt elmenni, illetve, ha valami közbejön, például néhány hollow vagy shinigami közeledik, nem használja ki a másik ezt az előnyt. A második az lenne, hogy ne nagyon varázsolgassunk. Én amúgy sem vagyok nagyon sokra képes. Neked valami feltétel?- Serena türelmesen végighallgatta a vörös hajú lányt, ha neki is volt hozzáfűzni valója. A maga részéről, a legjobban annak örült volna, ha csak fegyverekkel vívhatnak meg, mindenféle természetfeletti erő nélkül, de tisztában volt vele, hogy a legtöbb shinigami nem igazán tud a zanpakutoja vagy a shunpoja nélkül úgy harcolni, mint valaki, akinek van gyakorlata az emberi életéből. Ezért nem is ítélte el őket, bár mindig érdekelték a lovagok, a fényes páncélok, a szíve mégis mindig akkor fájt a legjobban, ha egy daliás lovag mellett látott egy olyan nemes hölgyet, amilyen ő is lehetett volna, ha jobb helyre születik. Talán ha gyerekkorától normális környezetben nőtt volna fel, nem vágyott volna rá, hogy harcoljon, és talán a lovagokra is rajongással tekintett először, csak később akart közéjük bekerülni. Persze, mindig megvolt benne a bizonyítási vágy saját maga felé, talán akkor is tanult volna vívni, ha nem egy dzsungelben kényszerül felnőni, rablással fenntartva magukat.
Serena kinyújtotta az alabárdot tartó bal karját, és néhányszor megpörgette az ujjai között, mielőtt a jobbjával is megfogta a fegyver végét, a hegyét pedig a lány hasa felé szegezte, miközben kicsit megemelte a nyelét a jobbjával, hogy felülről nézzen rá. Elsősorban a japán fegyverváltozatnál kialakult harcművészetet tanulmányozta, mert Európában ezt a fegyvert tömegben használták, vagy pózoltak vele az ajtóknál, amik mögött a kékvérűek aludtak.
A térdeit behajlította, és leguggolt, egészen addig, hogy a fegyver már a lány lábujjaira nézzen. Ezután kezdte a támadást, egy ugrással szelte át a távot, miközben a fegyver pengéjét felfelé rántotta, hogy megvágja vele a lányt, ha esetleg figyelmetlen lett volna, utána pedig befordította a jobb kezét, hogy a nyelével lökhesse hátra a katana pengéjét, ha pedig összeakadtak, megpróbálkozott vele, hogy hátrébb taszítsa a lányt. Mivel a lándzsa és az alabárd nyele fából szokott lenni, többnyire nem szerencsés közelebb kerülni vele egy kardot tartó ellenfélhez, de az övé bizony fémből volt, nem vágta át semmi. Ha továbbra is összeakadtak a fegyverek, egy gyors mozdulattal hátrébb lépett, és a nyelet a közepén fogva, megpörgette azt maga előtt, hogy a lány ne tudjon olyan könnyen rátámadni, miközben ismét felveszi a két méter távolságot, és az előző alapállást.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Kedd Ápr. 08, 2014 1:06 am

Eleddig szamurájokat megszégyenítő lélekről tett tanúbizonyságot ellenfelem. Mikor engem is megkérdezett, hogy szeretnék~é valami kikötést tenni, csak mosolyogva megráztam a fejem. Majdnem ezzel egy időben egy apró vállrándítással elküldtem Suza~chant Kasai~channal, hogy kissé távolabbról figyeljék az eseményeket. Nem vettem volna se a szívemre, se a lelkemre, ha valami bajuk esett volna.
Eközben a lány is felkészült a küzdelemre, és egyből támadott is. Hirtelen ugrott felém, de jó pár év század tapasztalata felélesítette reflexeimet. Hátrébb ugrottam, miközben a kardommal kissé elütöttem a pengéjét. Közben hasonló gondolatai lehettek ellenfelemnek, ugyanis a nyelével is megpróbálkozott. Fémesen csengett, mikor a kardomhoz ért. Meglepődve perdültem ki a támadásból. Erre lássuk be, nem számoltam. Egy gyors pillantással ellenőriztem a Rókát.
~ Ne aggódj, ennyitől még nincs bajom! ~ nyugtatott meg, ámbár hozzá tette ~ Igaz kissé szabadabban érezném magam, ha valóban velem együtt harcolnál!
Volt igazság abban amit mondott, és mivel ő volt az, aki elsősorban fizikai kontaktusba keveredett az ellennel, hát engedtem kérésének. Szavak nélkül hívtam elő eredeti alakját. A nagamaki méretben már sokkal közelebb állt ellenfelem fegyveréhez, mint a katana. Közben végig a lányt figyeltem. Furcsa volt a harcmodora. Nem is tudom... mintha egy cica ellen küzdöttem volna. Kiosztott pár "pofont", még az ilyenkor ügyeletes puffogós fújást is hallani véltem, amit a cicák, hogy még félelmetesebbé tegyék a küzdelmet, hallatni szoktak. Persze ő nem tett semmi ilyet, csak nekem juttatta az eszembe. Kedélyemnek megfelelően, és mert nem különösebben figyeltem erre a részletre oda, a szemeim ezüst színre váltottak, és a szembogaram hasított formájú lett. Újfent akaratlanul el is mosolyodtam. Nem tehettem róla, élveztem, ha harcolhattam valakivel, és nem megölnöm kellett, anélkül, hogy védekezni tudott volna a szerencsétlen. Az olyan harcokba inkább bele se mentem, csak ha valaki épp elő hozta belőlem a gyilkost, de most nem állt fenn ennek a veszélye. Egyszer egy nagy harcos, mondhatni a legnagyobb aki élt, azt mondta, hogy akkor tudunk jól küzdeni egy karddal, ha képesek vagyunk egy kézzel forgatni azt. Noha én képes voltam Gin~chant egy kézzel forgatni, most mégis két marokra fogtam. Egyelőre nem akartam shunpot vagy ilyesmit használni, csupán a színtiszta kardforgatást. Szóval felé ugrottam, és a kardommal készültem lesújtani, ám még mielőtt elérhettem volna őt, egy picit a bal sarkamon elfordulva, gyomorszájon igyekeztem vágni a kardom nyelével. Elvégre nem véletlen az sem, hogy a nagamakiknak ilyen méretes a markolatuk. Amennyiben ez sikerült, egy erőteljes rúgással próbálom meg eltávolítani magamtól. A rúgás, ha betalál, valószínűleg az ösztönösen a hasához nyúló karjait találja el.
Amennyiben nem sikerülne a pengéink összeakadnak, és újfent rúgva próbálok eltávolodni tőle. Akárhogy is, ha elég távol kerültem tőle, megszólalok.
- A szemeim... nem mágia - kaptam észbe, hogy a Róka szemein keresztül látom épp a Világot - Mondjuk úgy, így születtem. Szóval nem szegtem meg a megállapodásunkat. Egyszerűen csak reagál a hangulatomra. - Mivel eleddig kedveltem a leányzót, fontosnak éreztem, hogy tudja ezt. Őt nem akartam, hogy becstelennek tartson, hisz az eddigiek alapján én se tartottam őt annak.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Hétf. Ápr. 14, 2014 10:19 am

Serena elmosolyodott, miközben hátrébb ugrott, és felvette az előző alapállást, ami azt a célt szolgálta, hogy ne tudják olyan könnyen kibillenteni az egyensúlyából, és ne lehessen tudni, miféle támadásra is készül. Tetszett neki a kialakulóban lévő harc, az ellenfele megfelelően képzettnek tűnt ahhoz, hogy a legyőzése szórakoztató legyen. Nem örült volna neki, ha egy alulképzett shinigamira vesztegetné el az idejét.
Nem szólt semmit, ahogy Chiyo aktiválta a shikaiját, amíg nem kezd el tüzet vagy jeget lövöldözni rá belőle, nem gondolta, hogy ez csalás lenne. Ha tehette volna, ő is kardra és pajzsra cseréli le a fegyverét, az nem zavarta, hogy az ellenfele egy számára könnyebben használható fegyverre vált. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy kard, vagy inkább lándzsa az, amit a lány használ, leginkább talán egy hatalmas középkori pallosra emlékeztette. Nehezebb fegyver, nagyobbat lehet vele ütni, nagyobb a hatótávja, de lényegesen csökkenti a támadások sebességét. Arra sem mondott semmit, hogy megváltoztak a lány szemei, ugyan kicsit odafigyelt rá, hogy nehogy valami támadás előjele legyen ez, nem látta, hogy ilyen készülne. Egyszerű esztétikai változásnak tűnt, talán javult a látása, de az ilyen dolgokat még nem érezte csalásnak.
Az alabárdot a feje fölé emelte, és megfeszítette az izmokat a lábában, hogy a támadás ereje alatt ne rogyjon össze, és ne veszítse el az egyensúlyát. Megfordult a fejében, hogy talán most is azt a taktikát kellene alkalmaznia, mint Valazquez ellen, kitérni, és kifárasztani az ellenfelet, de több okból sem tette. A lányon nem volt nehéz páncél, és nyilván megfelelő fizikai ereje van hozzá, hogy a saját kardját tartsa, úgyhogy nem gondolta, hogy ki kellene fáradnia, másrészt pedig nem érezte tisztességesnek sem. Alkatilag nem volt komoly hátránya az ellenfelével szemben, igaz, ránézésre kicsit nagyobbnak, izmosabbnak tűnt, ezért nem érezte úgy, hogy futnia kellene előle, és a kifáradására alapozni. És szerette volna érezni a támadás erejét, hogy mégis mekkorát tud ütni. Az erővel való találkozáskor, a fémek súrlódásakor érezte igazán, hogy él.
Nem reagált időben a gyomra felé tartó kardmarkolatra, ami erősen a hasába vágott, ő pedig összegörnyedt, és felnyögött, csak félig a fájdalomtól, mert legalább ugyanekkora szerepet kapott a meglepettség is. A részben a karját, részben az oldalát találó rúgás hatására megperdült kicsit, és néhány méterrel hátrébb került, miközben fél térdre esett, de volt rá ideje, hogy reflexszerűen a lány felé csapjon, az alabárdját abban a kezében fogva, amit nem ért rúgás. A támadása nem lett túl erős, de arra talán ad neki időt, hogy feltápászkodjon.
- Amíg nem szórsz villámokat a szemeiddel, nem probléma.- kinyújtotta a rúgás által eltalált karját, ami sajgott, de gyorsan megállapította, hogy nincs komoly baja, ahogy a hasán is legfeljebb egy lila nyom lesz, amit a testvérei biztos gyorsan eltüntetnek egy kis borogatással. Elég sok harcot vívott, rengeteg sérülést és fájdalmat elszenvedett élete során, hogy tudja, ezek nem tekinthetőek komoly sérülésnek, de ahhoz éppen elegendőek voltak, hogy rábírják arra, hogy taktikát változtasson.
A jobb keze ujjai között megforgatta néhányszor az alabárdot, azután a pengét hátrafelé fordította, és mint egy gerelyt emelte fel. Ez már önmagában is kényelmetlenné teszi az ellenfél számára, hogy nem tudja, mikor fogja eldobni a fegyvert, ha egyáltalán megteszi. Serenának esze ágában sem volt ilyet tenni, egészen másra készült.
Tett két lépést előre, hogy azután a lány lába előtt két méterre, teljes erőből a betonba szúrja a fegyver nyelét, és megfogja azt a szabad kezével is, és lendületből átpördülve egy, esetleg két lábbal eltalálja a lány arcát és felső testét. Nem volt ugyan túl stabil a támasz, de ahhoz elég volt, hogy a mozdulat kivitelezése után még sikerüljön visszafordulnia, befejezze a körívet, és a földre érkezve kitépje a zanpakutot a földből. Bízott benne, hogy a hierroja és a vastag csizma valamennyire megvédi a lábát, a mozdulat elég hirtelen volt hozzá, hogy egy lendületes vágásra a lába felé már ne legyen ideje. Ami a mozdulatot magát illeti, számára idegen volt, de mégis bele volt kódolva az izmaiba. Lucía gyakran táncolt rúd mellett az egyik kedvenc szórakozó helyén, és talán ő csinálta ezt a legügyesebben egész Las Nochesben.
Serena lejjebb csúsztatta a fegyvert, hogy mindkét kezével a nyele végénél fogja, és egy félfordulatos lendületből támadást intézett a lány jobb lába felé. Nem foglalkozott vele különösebben, hogy a nyél vagy a fémtüske fog becsapódni, a fémnyél is okozhat sérülést a talán még kábult lánynak, és talán sikerül ledönteni a lábáról, akkor pedig gyorsan a mellkasának szegezi a fegyvert. Ha minden sikerült, amit eltervezett, sem vet véget a lány életének, sőt, magának a harcnak sem, ha nem okozott neki súlyos sérülést, néhány másodpercig áll csak felette, azután elhátrál, lehetőséget adva a folytatásra.
Akár sikerült a támadás, akár nem, végül beáll egy másik alapállásba, kicsit távolabb a lánytól. A jobb lábát előrecsúsztatja, a térdeit enyhén behajlítja, a bal kezét kinyújtja hátrafelé, megfeszített ujjakkal, a jobbot pedig előrefelé nyújtja ki, vízszintesen tartva maga előtt az alabárdot. Ez az alapállás kevésbé biztos, mert feltételezi az ellenféléhez hasonló reflexeket, gyors helyzetfelismerést, mert rengeteg nyílt pontot hagy, de sokkal rugalmasabb reagálást tesz lehetővé, kevésbé egyértelmű, hogy mire is készül. Serena ezt tartotta az offenzív alapállásának, amit általában azután alkalmazott, hogy a defenzívebbel felmérte az ellenfél képességeit. Nagy előnye volt még a háborúban, hogy több ellenfél ellen is hasznos, mert egyetlen másodperc alatt bármilyen irányba tud támadni a fegyverével, de most ez az előnye nem érvényesül, egyetlen shinigamira kell fókuszálnia.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szomb. Május 03, 2014 3:09 am

Teli találat. Magam is meglepődtem kicsit, mert lássuk be, magabiztos volt a lány. Megvártam, hogy felálljon, hisz nem gyilkolni jöttem, küzdeni. Úgy tűnt, szerencsére nem voltak a sérülései komolyak. És az, ahogy viselte a fájdalmat, mert mondjon ki mit akar, tudom milyen, ha megrúgnak. Főleg nőként. Ha nem is mutatjuk, tud fájni, veszettül.
- Nem kenyerem a mágia, őszintén sajnálom... - mosolyogtam, míg figyeltem, miben is mesterkedett. Nem látszódott ugyan, de közben minden izmom mozdulásra kész volt. Mikor dobásra kész megfogta a fegyverét, meglepődtem. Főleg, mivel nem pengével volt felém!
~ Vajon mit akarhat? ~ hüledeztem.
~Inkább figyelj rá, és rám! ~ pedzegette a Róka a teendőimet.
Nem kellett kétszer mondania. Összeszokott párosként vettem át a ritmusát, ütemét, könnyedségét. Szívem szerint behunytam volna a szemem, hogy vele táncolhassak, ám ez egy küzdelem közepén kissé komoly problémákat vetne fel, nem is egyet, így ellenálltam a kísértésnek. Így még szerencsésen a tanuja lehettem, ahogy a betonba állította a fegyvere nyelét, felettébb előre látóan, majd felém rúgott. Tetszett, hogy tisztelte a pengéjét, és nem bánt vele úgy, mint jónéhány megátalkodott ninja, akik még képesek voltak úgy falat mászni, hogy a ninja-to~val függeszkedni, azt vágva a falba! Hajszálnyira tértem csak ki a lábai elől, még érezve a lendülete szelét. Elragadott a mozgás öröme, és lelkesedve fogadtam az újabb támadását. Egy hátraszaltóval ugrottam el előle, majd magamon meglepődve pislogtam rá.
Eladdigra már visszatáncolt ő is. Széles mosoly terült el az arcomon.
- Táncoljunk! - kértem lelkesen. Elragadtatottan adtam át magam a megszokott ritmusnak, mozdulatoknak. Élveztem, hogy a testem precíz pontosan hajtotta végre az akaratom. Megfertőződtem Gingitsune bájával, mozdulataival, és már nem volt visszaút. Annak idején, azért sikerült oly könnyen magamévá tennem a thai~chit, midőn megismertettek minket vele az egyletbe, mert közel állt az a mozdulat világ Ezüstkéhez is. Szóval belekevertük a harcmodorunkba azt is.
Könnyed, szinte légies lépésekkel indultam felé. Figyeltem, hogy ne kerüljek "alabárd-távon" belülre. Körbetáncoltam, kicsit feltérképezve ezzel a helyzetét. Ha támadni próbált, eltáncoltam a pengéje elől. A lépteim ritmusosak voltak ugyan, ám mégis kiszámíthatatlan, a hirtelen jövő ritmusváltásaimtól. Szinte hallottam magam körül a zenét, noha csak egy kis szél mozgott körülöttünk. Egy újabb mosollyal kedveskedtem ellenfelemnek, majd megfogtam a fegyverem, majdnem középen. Megtorpantam előtte, tisztes távban, majd sima botként használva a kardom, lelkesen elkezdtem magam előtt pörgetni, miközben én magam is párszor megperdültem a tengelyem körül, így közelítettem felé. Ha felém csapott, a hol előttem, hol mögöttem, de mindig felé pörgetett fegyveremen csattanhatott a fegyvere. Igyekeztem elég közel kerülni így hozzá, és amikor úgy ítéltem meg, hogy pengetávból kikerültem, vagyis már beljebb kerültem, megpróbálkoztam egy kedves pöcköléssel. Az ördögi pöckölést kifejezetten lelkesen tanultam meg annak idején az Akadémián, lévén extra jól fel lehetett vele bosszantani némelyeket, vagy épp elijeszteni. Ám most egyik se volt célom, még ha sikerült is. Csak élvezni akartam a küzdelmet. Siker vagy épp sikertelenség esetén úgyszintén, lelkesen eltáncolok előle.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szer. Május 21, 2014 10:36 am

Serena kicsit meglepődött rajta, hogy a lába nem találkozott ellenállással, és ellenfele több méterrel hátrébb ugrott, ráadásul shunpo nélkül. Nem lepte volna meg, ha ellenfele két kézzel blokkolja a támadást, de a reakcióideje olyan volt, amilyent még soha nem látott. Persze, ő a középkor és az újkor határán élt, és a testvéreivel ellentétben inkább tartozott az előbbi korszak szülöttjeihez, egy modernebb világból jött embernek sokkal jobb reakcióideje lehet. Az viszont tetszett neki, hogy a lány is élvezi a harcot, és bár szóban nem válaszolt, egy enyhe mosoly megjelent a szája szegletében, miközben összébb húzta a szemét, és támadásba lendült.
Miután a lábra mért vágás a követhetetlenül gyorsan forgó pengén csattant, az arrancar lány lassan hátrálni kezdett, miközben két gyors szúrással próbálkozott a felsőtestre, de mindkettőt elhárította az ellenfél kardja. Hihetetlenül gyorsnak látta ellenfele mozdulatait, és abból, hogy ennyire magabiztosan forgatja maga körül a kardot, arra következtetett, hogy már kisgyerek kora óta gyakorolhat ilyen fegyverrel. A legtöbben nem mernek ilyen mozdulatokat tenni egy ilyen éles fegyverrel, ami egy rossz mozdulattal könnyen megsebesítheti vagy megölheti őket, de nyilván ezt a mozdulatsort hónapokig gyakorolhatta fafegyverrel. Lépésben hátrált, miközben a forgó shinigami felé tartotta a fegyvere hegyét, és próbált rést keresni, de ha volt is, nem találta. Jobb híján úgy döntött, hogy erővel tör át.
Amikor a legalkalmasabbnak ítélte, és a legkevésbé számított rá, hogy a lány előreveti magát, újfent egy teljes fordulatot írt le, hogy a szálfegyverrel lendületből sújtson le, és ha nem is sikerül teljesen átütni a védelmet, legalább azt elérje, hogy ellenfele elveszítse egy pillanatra az egyensúlyát, és abbahagyja ezt a furcsa, tánclépésekre hajazó mozdulatsort. Azonban elszámította magát, a vörös hajú lány jóval közelebb került hozzá, mint várta, a fegyvere majdnem a nyél felénél találkozott a kard pengéjével, és mielőtt a lány elhátráltatott volna, ellenfele egyetlen ujjával hatalmas erővel ütötte meg.
Serena előtt egy pillanatra minden elsötétült, ahogy a támadás eltalálta a hasát, és csak azért nem repült le az építményről, mert az egy méter magas betonkorlát fennakadt. Ismét felnyögött, ahogy a betonfal éle a hátának csapódott, de rögtön felállt, és néhány másodperc alatt vissza is nyerte az egyensúlyát. Először merült fel benne, hogy nem biztos, hogy ő a jobb harcos kettejük közül, és ez megijesztette egy kicsit, de ettől függetlenül eszébe sem jutott, hogy elfusson. Mióta arrancar lett, minden harcában érezhető fölényben volt, és vagy gyorsan véget értek, vagy visszafogta magát, hogy legalább egy kis szórakozást nyújtsanak, ez a harc viszont azt juttatta eszébe, amikor még ember volt. Vékony volt, viszonylag alacsony, a sebességét, ami legnagyobb előnye lehetett volna, lefogta a súlyos páncél, ellenfelei pedig egy mázsánál is nehezebb, erős, képzett férfiak voltak. Mindig hátrányban volt, ahogy most is hátrányban van, ettől pedig úgy érezte magát, mintha megint egy lovagi viadalon harcolna, és még mindig élne.
Nem szeretett különösebben technikákat használni, nem is nagyon tanult egyikük sem ilyeneket, de most úgy döntött, használja az egyetlen olyat, ami az előre lefektetett szabályok szerint nem minősült csalásnak. Páros lábbal felugrott a betonkerítés oldalára, és úgy rúgta el magát, miközben az alabárd pengéjét a tetőbe vágta, és a chigiri technikával felhasította, törmeléket zúdítva a lányra. Nem számított rá, hogy nagy problémát okoz neki, csak zavartalanná akarta tenni a lendületből indított támadását az alabárddal. A fegyverrel a jobb válla fölül indított egy teljes erejű támadást, amivel egyetlen célja volt csak, a kard leszorítása, hogy az ne legyen útban, és megpróbálja lefejelni a vele egy magasságú lányt. Nem szeretett ilyen taktikát használni, bár az általuk lefektetett szabályok nem tiltották, de egy lovag számára ez a taktika tisztességtelen. Legalább egy sikeres találatot azonban mindenképp el akart könyvelni magának, mielőtt feloldja a Ressurecciónját, és teljes erőből próbálkozik. Ha sikerrel járt a fejeléssel, jobb kézzel elengedte a zanpakuto markolatát, miközben a jobb lábával ellenfele baljára lépett, hogy rontsa az egyensúlyát, a kezével pedig nyitott tenyérrel egy erős lökést mért a jobb válla területére. Még akkor sem volt biztos benne, hogy sikerül fellöknie, ha megszédült, ellenfelének volt egy kis előnye fizikum terén, ezt már ránézésre megállapította, de reménykedett benne, hogy egy kicsit kibillen, és akkor miközben hátraugrik, a bal kezében tartott alabárd meglendítésével bevisz egy találatot.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Vas. Jún. 15, 2014 9:39 am

Megvártam, hogy a lány összeszedje magát.Nem mentem utána, de nem is fölényeskedtem, azt mutatva, hogy mennyire nem is izgat a dolog. Az ilyenek, tapasztalatból tudtam, hogy sűrűn ráfaragtak. Ha nem, akkor se volt benne semmi dicsőség. Inkább csak olyankor voltam ilyen, ha nagyon rühelltem az ellenfelem, és ezzel is bosszantani akartam. Vagy csak simán untatott. Ám ez a küzdelem élvezetesnek ígérkezett, szóval lelkesen nyaltam meg a szájam szélét. Két kézre fogtam a nagamakim, és készen álltam, hogy amikor támad, tudjak vele mit kezdeni. Nem kellett sokat várnom, ámbár lássuk be, újfent meglepett a lány. Majdnem későn vettem észre a technikáját. Ámbár már találkoztam ezzel a mozdulattal már korábban is, szóval csak ennek köszönhettem, és a reflexeimnek, hogy nem lett komolyabb bajom. Ösztönösen rúgtam el shunpóval magam a tetőről, majd gyűjtöttem lélekenergiát a lábaim alá, hogy ne is pottyanjak vissza! Aztán rájöttem, hogy ez így annyira nem mókás, szóval visszaereszkedtem. Alig észrevehető volt pusztán a hezitálásom. Ám az igazság az, hogy kíváncsi voltam, hogy mit is tervelt ki nekem a lány. Az ütéseket, meg úgy alapból a fájdalmat mondhatni megszoktam már. Kaptam már nem keveset. Ahogy földet értem, már támadt is a lány. Gin~channal védtem, és ezzel egyidejűleg be is nyakaltam egy fejelést. Közben az egyik kezével elengedte a fegyverét. Egyből átcsusszant a pengém, elérve, hogy mellettem a hirtelen a föld felé induljon meg. Mindeközben kicsit hátrébb shunpóztam, egy utóképet hátra hagyva, ne érezze magát magányosnak addig se, míg megpróbáltam mellé kerülni, hogy egy könyökütéssel kínálhassam meg, majd megperdülve a saját tengelyem körül, egy pörgőrúgással is. Ezután igyekeztem én eltávolodni tőle, ha ő ezt nem tette volna meg....
- Ezt remélem szabad... - szólaltam meg, biztosnak ítélt távolságból - Ez nem mágia volt, csak sebesség. Ámbár vannak akik keverik. - tisztáztam gyorsan a dolgot, elvégre nem akartam megszegni a szavam. A fejemben ott lüktetett a zene, és szinte elkeseredetten vártam, hogy táncba kezdhessek. Kezdett felforrni a vérem. A ritmus, a mozgás öröme... csak azon aggódtam kicsit, hogy mi lesz, ha elveszítem az önuralmam a móka közben. Kár lett volna egy ilyen ellenfél ellen úgy eljárni, szóval talán ez volt az egyetlen visszatartó erő eleddig, de egyre kevésbé voltam rá képes, hogy ügyeljek a részletekre. Persze ilyeneket nem árulhattam el neki, hisz nem akartam megbántani!

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szer. Jún. 25, 2014 10:10 am

Serena csak egy kicsit szédült meg, ahogy a feje találkozott a másik lányéval, de a hierroja megvédte, úgyhogy komoly hatása nem volt rá a saját támadásának. Azt azonban már tudta, hogy az ütésével valami gond lesz, a keze akadálytalanul haladt át a lányon, ami rögtön el is tűnt, mintha csak egy látomás lenne. Egy másodperce sem volt, hogy végiggondolja, naiv volt, hogy azt hitte, ellenfele betartja a szabályokat, már meg is érkezett egy könyék a bordái közé, amitől előre görnyedt.
Nem nézett hátra, de ösztönösen tudta, hogy ilyenkor hátulról szokott jönni a támadás. Nem tudta magát összeszedni annyira, hogy hátraforduljon, vagy akár csak felegyenesedjen, úgy érezte, mintha egy buzogánnyal vágtak volna az oldalába, de néhány gyors lépést tett előre, és beljebb húzta a nyakát, hogy ha a támadás gyorsan, célzás nélkül jön, esélyt adjon magának kitérni. Hiába. A lendületes rúgás méterekkel repítette előrébb, ahogy a háta közepét kapta el, előbb térdre esve szántotta végig a betont, hogy azután a könyökével és az arcával fogja fel a talajt. Az alabárdot valahol fél úton elveszítette. Érezte, hogy több helyen is szerzett felületi sérüléseket, a háta pedig úgy fájt, mintha megrúgta volna egy ló, de azonnal oldalra gurult, és talpra állt. Meglepődött, hogy a shinigami még nem áll felette, kezében a kardjával.
Serena egy kicsit összehúzta a szemét, miközben letörölt pár csepp vért a szeme alól. Apró horzsolás, de a nővéreit biztosan zavarni fogja, hogy megsérült az arcuk, bár nem értette, miért. Las Nochesben még fél szemmel is a legszebb női test lenne az övék, ha nem kéne folyamatosan váltogatni. Nem értette, hogy miért akarnak még szebbek lenni a testvérei, ha amúgy sincs kivel versenyezni.
Szóban nem válaszolt a vörös hajú lány magyarázkodására, feleslegesnek tartotta. Nem tudta ugyan elhinni, hogy valaki a saját fizikai erejéből így tud közlekedni, de a lánynak, ha meg akarja szegni a szabályokat, senki nem áll az útjába, meg volt a remek lehetősége, hogy befejezze a harcot, és most mégis azt mondja, hogy megtartja a szabályokat. Lehet, hogy csak rosszul értelmezte őket, lehet, hogy tényleg ennyire gyors, Serena azt mindenesetre már megállapította, hogy valószínű ő már a teljes erejét használja, és a jelenlegi szintjén nem igazán tudja felvenni vele a versenyt. Egy tigrisbukfenccel vetődött előre, aminek a végén előrenyújtott ujjait rákulcsolhatta a zanpakutora, hogy hozzáférjen az erejéhez.
- Sekasero, Paloma!- Serena sosem szerette különösebben a Ressurecciónjukat, nem az ő harcstílusa volt a pusztakezes harc, és nem rajongott túlzottan a nyitott ruházatokért sem, az igazi alakját csak végszükség esetén használta. Igaz, annak örült, hogy újra frissnek, kipihentnek érezte magát, és a sebei nagyrészt eltűntek. Kicsit lejjebb hajolt, és feljebb húzta a szoknyáját, éppen csak addig, hogy ellenfele láthassa a lábaira szerelt, hatalmas pengéket. Akár le is téphette volna a szoknyát, mert ez mindig megjavul, épp az a funkciója, hogy kiszakítsák a pengék, de nem akarta, hogy ha esetleg túl sokat sikerül letépnie, meztelenül kelljen harcolnia.
- Nem szándékosan rejtem el őket.- a testvérei persze imádták kihasználni ezt a fegyvert, Lucía megszámlálhatatlan arrancart nyomorított meg vele ágyékrúgással, de ő nem szerette a rejtett fegyvereket, és ha rajta múlt volna, combközépig érőre változtatja a szoknyát, hogy látszanak. Minden más testvére ellene szavazott. Persze, ő igazából az egész Ressurecciónt nem kedvelte, számára túlzottan sunyinak tűntek a képességei.
Összedörzsölte a fémkarmait, néhányszor megcsikorgatta őket egymáson, azután egy gyors ugrással a lány mellett termett, és miközben a bal kezével az arca felé kapott, remélve, hogy a kardjával próbál majd hárítani, a jobb kezén lévő karmokkal a bal combját vette célba, egy íves mozdulattal próbálta megsebezni. Ezután a jobb lábával indított egy rúgást a lány bal oldala felé, a pengékkel megcélozva őt, miközben a felső testét kifordította, és a kezeit a betonra tette, hogy a rúgás után egy cigánykerékkel kerüljön hátrébb. Ha ez sikerült, újra előre ugrik guggolásból, a karmaival ezúttal is comb, illetve térdmagasságban támadva. Kisebb sérüléseket akart okozni, hogy kifárassza az ellenfelet, ebben az alakban nem igazán tudott passzív maradni, mert nem voltak megfelelő eszközei a védekezéshez.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szer. Júl. 09, 2014 5:10 am

Csodálkozva lestem, hogy miként is változott meg a lány. A tollak kifejezetten felkeltették a figyelmem. Akaratlanul is egy tengura asszociáltam. A rókáim is egyből megélénkültek. Keiko~chan elkezdett nyaggatni, Gin~chan dorombolt, szóval totális volt a káosz és a zűrzavar. Talán ez lehetett az oka, hogy nem vettem észre, hogy megsérült korábban a homlokom, a fejelésétől. Biztos, mert neki is volt olyan páncél izéje. Úgy tűnik, ez minden lidércfajzéknak van! A vérem szép komótosan lecsurrant az arcomon, érzékeltem az illatát, de a harc hevébe nem tűnt annyira fel, és őszintén megvallva azt hittem, csak izzadni kezdtem. Így aztán engem is meglepett, mikor a pecsét feloldódott. A vérem az államról lecsöppent a szegycsontomra, és összevérezett. A gerincemen végig futott a forró borzongás, az egész testem megremegett. Egy pillanat alatt kitárult a világ. Elszabadultam. Egy nagyon mély levegőt vettem, miközben szó nélkül néztem a lány pengéit, amiket nagyon becsületesen megmutatott nékem, holott jelen állapotomban nem hibáztattam volna, ha nem teszi. Így viszont egy pillanatra elgondolkodva hallgattam a mondandóját hozzá. A kézfejemmel közbe letöröltem a vért a képemről, majd lenyaltam azt a kezemről. Elraktam Gin~chant, és már előttem is volt. Csak a sok év alatt kikristályosodott reflexeimnek köszönhettem, hogy nem lettem kevesebb egy normális fizimiskával! Kézen fordultam át hátrafelé. Közben megpróbáltam a fordulás lendületét kihasználva felé rúgni, majd hátrébb táncoltam. Nem volt mese, a lány nem állt meg, szóval folyamatosan kellet ellibbennem előle, ha csak nem akartam hadirokkanttá válni. Perdültem, fordultam, szaltóztam, egyszóval megtáncoltatott derekasan. Végül felugrottam, reiatsut gyűjtve a talpam alá. Nem tudtam, mennyire szabályszegés, ha a levegőbe ácsingózok. De egy kis nyugalomra vágytam az örökmozgó lánytól.
Egy pillanatig, míg felegyenesedtem, gyorsan eldöntöttem, miként is viszonyuljak ellenfelemhez. A város zaja, a lágy légmozgás mind eljutott a tudatomig, de igyekeztem a támadó hangokat kiszűrni a többit kizárni az elmémből. Rámeresztettem ezüstösen kék szemeimet a lányra. A hasított szembogaram egy ragadozó hidegségével telt meg. Ám mindezek ellenére, úgy döntöttem, tartom magam a korábbi játékszabályokhoz. Erőt vettem feltörni készülő youkai jellememen. Újfent hagytam, hogy a ritmus végig csorogjon az egész testemen. A karmaimat kiélesítettem, megpróbáltam lélekenergiát vezetni a szemeimbe, majd shunpóval mentem Serena~san elé. Alig vettem észre, hogy a farkincáim mind a kettő lelkesen izgett mozgott a hátam mögött, segítve az egyensúlyozásnál. Előtte hagyva egy képet magamról, mögé kerültem, és elkapva a karjait, kifeszítettem, és állóspárgából próbáltam rá lesúlytani a lábammal.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Csüt. Júl. 10, 2014 9:18 am

Serena egy kicsit meglepődött azon, hogy a lány elrakta a kardját, és nem igazán tudta, hogy miért. Az első gondolata az volt, hogy most, hogy nincs nála az alabárdja, ő sem akar fegyvert használni, de egészen biztos nem ez a válasz. A shinigami elég tapasztaltnak tűnt hozzá, hogy tudja, hogy így sokkal erősebb, mint volt, ráadásul megmutatta neki azt a rengeteg pengét is, amivel fel van fegyverkezve.
Ahogy a shinigami hátrafordulással kitért, kikerülve az arca felé tartó fémkarmokat, Serena egy hirtelen mozdulattal, kinyújtva rántotta hátra a bal karját, miközben csípőből is jobbra dőlt, így kerülve el a rúgást, aminek így is érezte a szelét, ami meglibbentette hosszú, vörös haját, és megrezegtette a tollakat, amik a melleit takarták. Látta, hogy a lány megint változott valamit, úgy sejtette, hogy a képességét látja, bár nagyon meglepőnek tartotta, hogy azt úgy is képes aktiválni, hogy a kardja a tokban pihen. Talán az a kard nem is a zanpakutoja? Akkor viszont nem érti, hogy hogyan bírta ki eddig törés nélkül.
Serena megpördült a tengelye körül, és leguggolt, miközben a lendületét használva, balról jobbra próbálta a bal lábán lévő pengékkel megsebezni a lány lábait, de a támadás a shinigami alatt haladt át, aki felugrott a levegőbe. Ahogy az arrancar felállt, hogy a bal könyökével mérjen egy csapást a lány arcára, a shinigami kitette elé a kezét, és elkapta a könyökét. Serena egy pillanatig közelről nézte ellenfelét az újabb támadás előtt, aki valahogy olyan furcsának tűnt. Mintha nem lenne teljesen ugyanaz a személy.
A jobb keze karmaival a lány hasa felé kapott, aki időben ugrott hátrébb ahhoz, hogy az acélpengék elkerüljék néhány centiméterrel, és ahogy Serena a lány feje felé rúgott, ő időben lebukott, és átbújt a rúgólába alatt, ami ismét csak ártalmatlanul suhant el felette. Hiába karmolt fordulatból a dereka felé, a lány egy szaltóval kerülte ki az újabb támadást, hogy az újabb elől felugorjon a levegőbe, és reiatsut gyűjtve megálljon rajta.
Az arrancar lány egy pillanatra megállt, hogy kifújja magát, bár elsősorban nem az erőnlétével volt a baj, egyszerűen csak nem tudta, hogy hogyan tudná megsebezni a shinigami lányt, aki számára idegen, furcsa reiatsut árasztott magából, ráadásul két farok és két furcsa fül is megjelent rajta. Nem látott még rajtuk elváltozást az erejük használata közben, csak a fegyverüket látta változni, és sokkal jobbnak tűnt az eddigi ellenfeleinél. Lenézett a szoknyájára, amiből éppen most vált le egy nagy darab, így szembő láthatóvá váltak a térdei. Legutóbb, amikor ennyire szétszakadt, hat halott shinigami vére koszolta össze a ruhadarabot és a pengéket, amik most teljesen tisztán csillogtak. Ha ez így megy tovább, akkor is tiszták lesznek, amikor a szoknyájából elfogy az utolsó tollpehely is.
A szeme elkerekedett, ahogy hirtelen hátulról megragadták a csuklóit, és kifeszítették a karjait a két oldalára. Nem értette, hogy hogyan került mögé ilyen gyorsan, de azonnal hátralépett, miközben a karjait előre mozgatta, hogy kiszabaduljon a fogásból, és így esetleg közelebb terelje magához a shinigami lányt, akihez olyannyira próbált közelebb kerülni, hogy a háta hozzáérjen, és lökjön rajta egyet. Belharcban egyértelműen fölényben lenne, minden végtagján pengék vannak, és a hierroja is megvédi valamennyire, ráadásul, ha kell, még fejelhet is a fején lévő, kemény csontmaszkkal.
Meglepődött rajta, hogy az első testrész, amivel érintkezett, nem a lány hasa vagy melle volt, hanem az egyik lába, ami felülről csapódott be, és bár csak vádlival érte el a jobb vállát, így is nagyon fájdalmasnak érezte a találkozást. A térde is megremegett a felülről jövő támadás súlya alatt, de egyik sem rogyott meg. Kitépte a kezeit a lány ujjai közül, és mindkettővel megragadta a lábát, amit megpróbált olyan szorosan fogni, ahogy csak tudta, miközben folyamatosan hátrált a jelenleg egy lábon egyensúlyozó shinigami felé, a lábát pedig húzta előrébb. A fémujjak hegyét próbálta egy kicsit beleszúrni a fekete egyenruhán keresztül a bőrébe, de nem mert lazítani a fogáson, úgyhogy nem sikerült tökéletesen a művelet.
Nem tolatott két másodpercnél tovább, tartott tőle, hogy a lánynak mindkét keze szabad, és bár a saját lába védi valamennyire a nyakát és a feje egy részét, és valószínű nem tudja kihúzni a kardját, elég sok lehetősége van még, hogy kiszabaduljon. Serena jobb kézzel elengedte Chiyo lábát, hogy fordulatból, alulról mérjen támadást a shinigami lány támasztó lábára, nagyjából a felső comb környékén. Nem célzott, és nem is igazán tudott belevinni sok erőt a vállán szerzett sérülés miatt, csak annyit akart elérni, hogy megsebezze a lány másik lábát, hogy közben a bal kezével lelökje végre a jobb lábát a válláról, és aztán előrébb ugorva még közelebb kerüljön hozzá, és megpróbálja mindkét kezének karmait beleszúrni a lány meztelen hasába, nagyjából a köldöke magasságában. Próbált úgy támadni, hogy meg tudja állítani a kezeit, és csak felületi, esetleg izomsérüléseket okozzon, ha az egyensúlyát vesztett shinigami nem tudna kitérni, nem szívesen okozott volna neki a kelleténél súlyosabb sérüléseket. Még úgy sem, hogy egy teli találat sem valószínű, hogy halálos kimenetelű lenne.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Csüt. Júl. 17, 2014 12:51 pm

Elkapta a lábam, mire akaratlanul is felmorrantam. Egy pillanatra az ösztöneim ágálni kezdtek az ellen, hogy betartsam a játékszabályokat. Elfogott valami prédára leső vad mohósága és türelmetlensége, mikor megéreztem a karmai hegyét a ruhámon kívülről. És mikor még el is kezdett tolatni... A morgás végig reszkettette az egész testem, miközben a bal tenyeremet letámasztottam, és a jobb lábammal megcéloztam a lányt. Majd egy pillanat erejéig ellöktem magam a földöl, és mondhatni vízszintesen megperdültem a tengelyem körül. Igyekeztem kiszabadítani a lábam. Nem szerettem a bezártságot, mint ahogy azt sem, ha hozzám értek akaratom ellenére. Olyas emlékek villantak be, amikor Keiko még róka volt. Ahogy szabad lettem, kicsit hátrébb ugrottam. Le kellett higgadnom mindenképp, hisz ha így folytatom, elvesztem a fejem, és nem állom a szavam! Azt pedig semmiképp sem akartam volna. Pár pillanatra még gőzölgött a buksim, majd néhány mély lélegzet vissza higgasztott. A morgást is abba hagytam. Csendben egyenesedtem fel, majd mikor közelebb sétáltam, kicsit meghajoltam. Persze le nem vettem a szemem az ellenfelemről.
- Bocsánat az előbbi miatt - mondtam, majd támadó állást vettem fel. - Ha lehet folytatnám. - Nem vártam meg, hogy támadjon annyi pengével. Inkább táncba lendültem én is. Gin~chant elővettem, remélvén, hogy a hidegvérem megtartja a fejemben, ha fogom a Drágát, szóval előhívtam hangtalanul, majd kérés nélkül omlott le lágy szalagformán a pengém. Lágy, szinte légies mozdulatokkal kerültem elé, de igyekezve úgy tartani a távot, hogy kartávon kívül legyek, ám pengetávon belül. Ritmikusan mozdultam, néha keverve, szántszándékkal elvétve a ritmust, hogy ne legyen olyan könnyű olvasni a mozdulataimban. Majd egy hirtelen mozdulattal megrántottam a szalagot, ám a következő pillanatban vissza is. A pengém mint egy kígyó, siklott el a lány tollai előtt, majd kanyarodott is vissza. Utána egy pörgőrúgást próbáltam meg elhelyezni a gyomorszájára. Ha sikerült, ha nem, nem állhattam meg, távolabb táncoltam. Pontosan tisztába voltam annak, mennyi pengével is kell farkasszemet néznem, míg nekem csak egy volt, noha azt az egyet semmivel el nem cseréltem volna. Úgy tűnt, hogy a korábbi tervem is bevált, lévén Gingitsune a kezemben érezhetően tartotta a józanságot a fejemben, meg úgy alapból bennem. A ritmusos táncom, mielőtt észrevettem volna, átment ritmikátlan táncba. Igaz, küllemre nem volt olyan kellemes, mint elődje, ám meg volt az a nagy előnye, hogy nem lehetett olyan könnyen követni. Közben megpróbálkoztam, egy általam kitalált, ám még nagyon nem tökéletesített dologgal. Az alapötletet a shunpó adta. Hasonló mód vezettem lélekenergiát a fegyvert tartó kezembe, mint a villámlépésnél a lábainkba kellett, és így próbáltam meg növelni a kardom sebességét. Egész jól sikerült, ugyanis Gin~chan pengéjét egyre nehezebb volt kivenni, és egyelőre én se vágtam meg vele magam. Persze azt nem tudtam kiszámítani, hogy akkor mi lesz, ha a penge véletlen valamihez hozzá ér, ilyen állapotba. Inkább azt nem részletezem, néha milyen állapotban ténferegtem be az öcsköshöz, miután ezt az ínyencséget gyakorlottam. De általában csurom véresen, több mély vágással gazdagabban. Szóval lutri volt a dolog, épp ezért megvártam, hogy ő mozduljon, miközben én magam körül pörgettem a hihetetlenül éles szalagom. Nem tudtam milyen sérülést tudok vele okozni, így meghagytam neki a választást, hogy miként ítéli meg, képes~e harcolni a pengém ellen ilyen formában, avagy inkább nem kockáztat.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Hétf. Júl. 21, 2014 6:17 am

Serena egy kicsit meglepődött a morgáson, ami a háta mögül hallatszott, miközben készült bevinni a támadást a védtelenebbé vált ellenfélnek. Kifejezetten állati hangnak hallotta, de annyira nem zavarta meg, rengeteg különböző csatakiáltást hallott már, és még több olyan hangot, ami kétségbeesett, ijedt emberektől származott. Azonban ez a kiáltás nem ijedt embertől jött.
Ahogy hátrafordult, hogy a karmaival sebezze meg a lány combját, csak a levegőt karmolta, ellenfele éppen teljes fordulatot tett a levegőben a tengelye körül. Bal keze karmai megpróbálta belevágni a fogva tartott lábba, hogy megállítsa a kiszabadulásban, és úgy gondolta, sikerült is felsebeznie, egy kézzel azonban nem volt képes megtartani, a végtag kiszakadt az ujjai közül. Felnyögött, ahogy a sérült vállát még egyszer megütötte a lány lábfeje, hanyatt is esett, ahogy a shinigami az akrobatikus mozdulatot befejezve földet ért.
Beletelt néhány másodpercbe, mire újra feltápászkodott, és küzdőállásba helyezkedett, de meglepetésére, ellenfele eltávolodott tőle, és úgy tűnt számára, vagy a sérüléseivel bajlódik, vagy a lélegzetét igyekszik visszanyerni. A lovagi tornák szabályai nem éltek a küzdelmükre, úgyhogy nem kellett volna kivárnia, amíg ellenfele jobban lesz, de úgy döntött, mégis így tesz. Neki is szüksége volt egy kis pihenőre, a jobb karjával leírt néhány kört, hogy kipróbálja, hogy mozog. Ha túlzottan felemelte, belenyilallt a fájdalom, de az egyértelmű volt számára, hogy legfeljebb zúzódás lehet, biztosan nem törés. A lány felé fordult, aki, úgy tűnt, maga is rendbe szedte magát, bár Serena nem igazán értette, miért kér bocsánatot. Számára természetes volt, hogy egy tisztességes párbajban az ellenfélnek joga van szünethez.
Serena gyorsan hátrált, kapkodta le a fejét a hirtelen hajlékonnyá váló kardpenge elől, időnként a karmaival el-elütötte, de néhány karcolásból így is vér kezdett csorogni, nem is vette észre, a penge mikor szakította fel a szoknyát a jobb térde magasságában, azt viszont tisztán érezte, hogy mikor szerzett egy új, apró heget valamelyik alkarjára, amikor ügyetlenül hárította a pengét. Csak azért tudott súlyosabb sérülések nélkül hátrálni, mert volt gyakorlata hasonló fegyver elleni küzdelemhez, bár a láncos buzogánnyal nem lehetett ilyen sok támadást ilyen rövid idő alatt bevinni. Ilyen mozdulatsort amúgy sem sok lovag kockáztatott volna meg, jó eséllyel magában tett volna vele kárt vele.
Ahogy ellenfele elhátrált, Serena pillanatnyi szünethez jutott hozzá, hogy új taktikát találjon ki. Érezte, hogy nagyon megizzadt, az izmai sajogtak, a szíve pedig úgy dobogott a tollból készült melltartó alatt, hogy egy rövid ideig azt hitte, hogy ki akar robbanni a testéből, de elég nagy tapasztalat volt már mögötte ahhoz, hogy ne hagyja el magát. Gyorsan végiggondolta az ellenfél fegyvereinek azokat a hátrányait, amiket eddig észrevett: folyamatosan lendületben kell lennie hozzá, hogy eredményesen támadni lehessen vele, nagy koncentrációt igényel, és valószínű csak akkor hatékony, ha a penge felső harminc centimétere találja el. Egyértelműen azt látta a legjobb megoldásnak, ha bekerül a vakfoltjába a fegyvernek.
Ahogy a lány megindult, egyre gyorsabban forgatva a fegyvert, összehúzta a szemét. Nem látott rendszerességet a támadásokban, nem volt sablonos, ahogy rengeteg harcos, a mozdulataiban nem látott ritmust, a támadásai pedig folyamatosan különböző pontokat céloztak. Nem tudott előre tervezni, miközben hátrált, és várta a megfelelő alkalmat, hogy abban a pillanatban tudjon előre lendülni, ahogy az ellenfél lecsap.
Sonidoval tette meg azt a rövid távot, amikor a penge éppen vízszintesen lendült, úgy fordult, hogy a karmos kezeivel blokkolhassa a pengét- úgy ítélte meg, mindkettő kell hozzá. Összeszorította a száját, és nem adott ki semmilyen hangot, amikor a visszacsapó szalagfegyver megvágta az oldalát, ezúttal a kardot próbálta olyan szorosan tartani, mint korábban ellenfele lábát. A lányköz közelebb eső lábával hátra lépett, megpróbálta megtaposni vele ellenfele lábát, majd egy rúgással célba vette a másikat, ezúttal már a három görbe pengével. A rúgás után, akár talált, akár nem, elrúgta magát a talajtól, hogy egy kicsit a lány fölé kerüljön, és a hozzá közelebbi kezével megpróbált lendületből az arcába könyökölni.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Szomb. Aug. 09, 2014 11:30 am

Nem volt egyszerű visszafognom magam. Keiko~chan jelleme, ami ilyenkor engem is elragadott folyton-folyvást fel akart törni. Ám elsősorban harcos voltam, és csak másod meg harmad sorba shinigami, kitsune, vagy bármi más. És ezt tudomásul kellett vennie minden bennem élőnek, hogy így van és kész! Nem kis koncentrálásomba került, de sikerült észnél, mondhatni kordába tartanom magam.
Erre a lány megragadta Gin~chant. Finoman fogalmazva, Keiko~chan nélkül is érzékeny vagyok a rókámra, hát még mikor Kei~channal közösködöm.
Fenyegetően mordultam fel erre a cselekedetére, miközben gondolkodás nélkül ugrottam el a földtől. A gondolkodás abban a pillanatban, hogy láttam, amint a fémkesztyűs kezével a pengémhez ért, mint olyan, kikapcsolt magától. Immár az ösztöneim, és az adott szavam voltak egyedül a mérvadók. Reflexből kaptam a lábam a térdhajlatába, és nem fogtam vissza magam, mikor beletapostam, így próbálva meg, legalább féltérdre kényszeríteni. Ezután egy villámgyors mozdulattal megfogtam a vállát. Egyúttal a tűhegyes karmommal abba az akupunktúrás pontba szúrtam, amit eleddig Masaki~san és Keiko~chan közösen megtanítottak. A Felhők Kapuja nevezetű pontba, nem sokkal a kulcscsont alá.Parányi lélekenergiát vezettem a karmom leghegyébe, nem mertem még olyan mód megpróbálni ezt a dolgot, mint ahogy annak idején a sensei~jel. A szavam még mindig meg volt. Viszont számolnom kellett a páncéljával is. Így ezt a megoldást találtam, nem tudva, mennyire vállik be. Amennyiben sikerült a pácél ellenére is aktiválnom a pontot, heveny légszomjjal, enyhe fejfájással, és karzsibbadással-fájdalommal számolhatott a lány. Ám mindez csak átmeneti volt, hisz mielőtt komolyabb baja eshetett volna, az ellenpontot is készen létbe helyeztem, hogy azzal semlegesíthessem ennek a hatását elvégre kötött az adott szavam. Ezután egy jól irányzott, tenyér éllel kivitelezett nagy erejű, és igen gyors ütést igyekeztem elhelyezni a vállára, óvatosan kiugrasztva azt a helyéről, de ügyelve, hogy semmi maradandó sérülést ne okozzak vele. Csak ha ez sikerült, próbáltam meg elvenni a kezéből a kardom. Gin~chan persze hihetetlen mód élvezte, hogy miatta lettem dühös, mint ahogy azt is, hogy érte verekedtem. Valamiért az ilyesmit mindig lelkesen és nem kicsit pimaszul fogadta. Most sem volt ez másképp. Csóválta a farkát, mint valami kutya, miközben macska mód dorombolt, amint teljes mértékben hozzám került. Amennyiben megszereztem, kicsit hátrébb libbentem, és egy furcsa állásba ereszkedtem. Ebből a tartásból egyaránt
lehetett támadni, és egyaránt védekezni.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Kedd Aug. 19, 2014 2:24 am

Serena felnyögött, ahogy ellenfele beletaposott a lábába, bár nem fájt neki annyira, hogy komolynak gondolja a bajt, éppen ahhoz volt elég, hogy fél térdre rogyjon. Az ujjai még szorosabban feszültek a pengére, a karmai megcsikordultak, ahogy belevájta őket az acélba, és próbált felállni, igen ügyetlenül a lábain lévő pengék miatt. Érezte, ha nem sikerül neki, nagy bajba kerülhet, de nem volt elég gyors.
Nem kapott túl mély szúrást a vállába, a jobb karja mégis erőtlenül ernyedt el, és hanyatlott a teste mellé, ráadásul úgy érezte, nem kap levegőt sem. Rögtön mérgezésre gondolt, de mielőtt lett volna ideje reagálni, az érzés el is múlt, helyette pedig érkezett egy erős ütés, ami kiugrasztotta a vállát. Ezúttal nem adott ki magából semmilyen hangot, összeszorított szájjal viselte el a fájdalmat, miközben használható kezével még a kardot szorítva hanyatt vágta magát, és páros lábbal, teljes erővel rúgott a lány hasa felé, mielőtt elengedte a fegyvert, felemelte a lábait, és felrúgta magát. A kiugrott vállai miatt csak guggolásba érkezett, és miközben felállt, a tenyerével teljes erejű ütést mért a vállára. Elég sokszor volt már hasonló sérülése, de mégis kellemetlen érzés volt, ahogy a válla visszaugrott a helyére, és a karja továbbra sem volt tökéletes. Azért próbaként megmozgatta az ujjait. Ami még zavaróbb volt, hogy kicsit zsibbadni kezdett a bal oldala is, bár a vérveszteség nem volt túlzottan jelentős, bár már vörösre festett pár tollat a szoknyáján.
A lány elgondolkozott, ahogy a shinigamira nézett. Felfedezte a vért a lány egyik ujján, amivel a vállába szúrt, de nem biztos benne, hogy pontosan mit csinált, hogy hatolt át ilyen könnyen a hierroján, és bénította meg egy pillanatra a karját. Bár elképzelhetőnek tartotta, hogy pontosan úgy talált el egy izmot, hogy attól begörcsölt, sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy mérget vagy valamilyen reiatsu-technikát használt ellene, tehát megszegte a szabályt. Egy pillanatig elgondolkozott azon, hogy ő is bevet mindent, amit használna egy élet-halál harcban, az összes technikáját, amit ismer, de mégsem tett így. A párbajuk még mindig tartott, és nem érezte magát feljogosítva rá, hogy szabályt szegjen.
- Feladom. Te nyertél- Serena valóban elfáradt, számos sérülést szedett már össze, és a sajátjánál jobbnak is látta ellenfele harci képességeit. Mivel a teste már nem csak a sajátjai volt, tudta, hogy mikor jön el a pillanat, amikor jobb visszavonulót fújni, főleg úgy, hogy nem is volt biztos benne, hogy ellenfele tiszta eszközökkel harcol. Csak utólag tűnt fel neki, hogy az állatias morgás amit néha hallatott, mennyire természetellenes, és soha nem hallott még hasonlót sem shinigamitól.
Természetesen, mint ellenséges oldalon szolgáló katonáknak, kötelességük lett volna végezni a másikkal. Nem volt benne biztos, hogy a lány figyelembe veszi, hogy feladta a harcot, úgyhogy nem lankadt a figyelme továbbra sem, készen állt rá, hogy ha szükséges, megvédje magát, ezúttal minden rendelkezésére álló eszközzel.

Tárgy: Re: Chiyo vs. Dalarea Vas. Aug. 31, 2014 2:51 am

Üdvözletem! Mivel jeleztétek, hogy véget ért a harc, ezért a küzdőteret LEZÁROM! Jutalmatok 200 LP és 1500 ryou.