Jelszó: iaeio

~ Adatlap

Név: Shima Eizo
Nem: férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1980
Kor: 34

Emberként:20
Lélekként:14




Valami másnak lenni:

Gyönyörűen napos délután volt. Eizo elhagyta a suli kapuját a bátyja, és barátai társaságában. A testvére egy évfolyammal felette tanult, kitűnő tanuló volt, és jeles sportból, Eizo mindig is a példaképének tekintette őt, habár csak többé-kevésbé sikerültek az igyekezetei. Félúton elbúcsúztak haverjaiktól, majd ketten sétáltak tovább, útban hazafelé. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nem is igazán vették észre a közelgő veszélyt. Amint Eizo lelépett a járdáról, szirénázó autók hangját hallották. Egy civil kocsi jóval a megengedett sebességen túl száguldott, háta mögött 2 rendőr kocsi üldözte. A sofőr nyilván tudatában volt annak, hogy mibe keveredett, és nem akart lelépni a gázról, majd az egyik pillanatban puff. Mire Eizo számára kitisztult a kép, bátyja ordítozta nevét. Hiába próbálta nyugtatni, hogy jól van, mintha valamiért nem figyelt volna rá. Bár furcsának találta, hogy ekkora eséstől egészen jól érzi magát. Majd mikor feltápászkodott, sokkoló látványban volt része:
- Az ott... én vagyok?
Látta, ahogyan saját maga még mindig a földön hever, bátya pedig próbálja újra éleszteni, zokogó szemekkel. Eizo tovább próbálta nyugtatni, és mikor elrántotta volna, a karja átszaladt a bátya vállán. Majd ekkor egy hátborzongató férfihang így szólt:
- Nem látnak, nem hallanak téged.
Mikor hátra fordult, egy ötvenes éveihez közel járó, sápadt, elég rossz bőrben járó alak meredt rá.
- Ki vagy te?
- Olyan, amilyen te is. Nekem is van láncom, bár az enyém rövidebb, de én már régebb óta itt vagyok.
Láncok... Eizo teljesen megfeledkezett eddig róla, hogy egy lánc lógna a mellkasából.
- Mit jelentsen ez, mi történik velem?
- Szóval még mindig nem érted?
Ekkor a távolban felhangzott egy üvöltés. Nem volt sem emberi, sem állati. Sokkal inkább egy bestiához hasonlított.
- Észrevett minket, ideje szedni a lábunkat!
- De mégis ki miatt?
- A szörny miatt.
Eizo-nak ki kerekedtek a szemei. Egy szörny? Egy olyan valami, amiről eddig még senki sem tudott?. Visszatekintett bátyjára, és habár jól tudta, hogy hallgatnia kellene az öregre, a lábai mégsem mozdultak.
- Ő biztonságban van, te viszont nem. Mi kellünk neki, szóval ne most bámészkodj!
Nem volt választása, követnie kellett az egyetlen segítő kezet.
- Az imént azt mondtad egy szörny?
- Igen, egy maszkot viselő bestia, és mi szerepelünk az étlapján. Már találkoztam vele, ha elég gyors vagy, nem fog elkapni.
- És mi lesz, ha elkap?
- Hát nem egyértelmű??
Erre már rögtön előttük termett. Másfélszer akkora volt, mint ők, sötét bőr, vörös szemek, arcát egy maszk fedte. Rögtön leterítette az öreget, majd úgy tűnt, mintha falatozni kezdett volna belőle, azonban hamar abba hagyta, amit csinált, és Eizo szeme láttára, szinte pillanatok alatt ugyan olyan szörny változott belőle. Földre rogyott, és nem tudta, hogy mit tegyen. Ő csak haza szeretett volna érni, tanulás után áthívni barátait, szórakozni, majd lefeküdni a következő napra.  Ennyi volt? Így ér véget egy élet? Hogyan keveredhettem ebbe?. Miközben magától kérdezgette ezeket, inkább lehunyta szemét, és remegő karokkal várta, aminek történnie kell. Ekkor egy hatalmas fény terített el mindent, és már végképp nem értette, hogy mi történik. Mikor újra kinyitotta a szemét, egy lány állt előtte. Nem volt rajta lánc, és nem is úgy nézett ki, mint aki rossz bőrben lenne. Fekete ruhát viselt, és egy kardot, amit épp visszahelyezett a tokjába. A szörnyeknek már nyomuk sem volt, valahogy úgy érezte, hogy biztonságban van. A nő feléje fordult, és megszólította:
- Jól vagy?
- Te... te egy angyal vagy?
A lány jó ízűen elkuncogta magát.
- Nem, halálisten vagyok, és mennyországgal sem szolgálhatok. Viszont egy jobb hellyel igen, mint ami itt várna rád.

 Új célt keresve:

A lelkek világa mindig is idegen maradt a számára. Hamar rájött, hogy a nyomor negyedekben senkit sem érdekelnek az újjak. Az éhség viszont örökké kínozta, és hogy ezt a szükségletet kielégítse, rendszeresen lopott a piacról, amiért mindig verekedésekbe keveredett. Gyakran undorral tekintett saját magára emiatt, de hát az éhség nagyúr. Az egyik ilyen akciója után felfigyelt rá a helyi bűnbanda, és közéjük fogadták, mint verőlegényt, a fizetsége pedig étel volt. Nem kell rajta mit szépíteni, bűnöző lett belőle. Az egyik napon viszont rajta ütés érte őket a főhadiszállásukon. A rivális bandita csoport jött fitogtatni a területi jogokat. A támadás során Eizo elvesztette a főnökét, és vele együtt minden bajtársát is. Egyedül maradt, már pedig meg kellett védenie magát valahogyan, és ekkor olyan erőket fedezett fel magában, amikről eddig soha nem tudott. A felszabadult lélekerőre felfigyelt egy közelben tartózkodó halálisten is, aki rögtön felismerte, hogy a fiúból árad. A csata végén felfedte magát, és megkérte, hogy csatlakozzon a Lélektovábbképző Akadémiára.

Akadémiás évei alatt magányos különc volt a többieknél, egyszerűen csak nem találta meg azt az embert, akivel egy hangon lenne. Minden akadémiás társában a riválist látta, ezért konkrétan nem is önmaga fejlesztése érdekelte, hanem hogy másoknál legyen erősebb. Társaságban hajlamos elfelejteni, hogy már nem a perem vidéken van. A páros gyakorlatokat életnek-halálnak fogta fel, mások elismerését pedig megalázkodásnak. A fegyveres harchoz volt szenvedélye, pusztakezes harchoz pedig tehetsége. Kedvelte a zanpakuto tréninget is, mivel azokon nagy részt csak színlelnie kellett, hogy nem alszik. Démonmágia gyakorlatban vagy rosszul mondta az igéket, vagy nem koncentrált eléggé.  A többi órák nem kötötték le.




A világáról:
Elérkeztem az utolsó vizsgához, én pedig felkészültem a legnehezebb feladatokra. Bármit kérhetnek tőlem, csak ne kidou legyen az! Minden tanárom jól ismeri e felől a képességeimet, csak nem volt annyira rossz magatartásom, hogy ilyennel szúrjanak ki velem, sokkal inkább vernék el egy másik végzős társamat végsővizsgaként. A peremvidéki bandába is ez volt a belépő, igaz, ott vérre ment, és halállal zárult. Nagy meglepetésként ért, hogy kapitányok, és tanáraim előtt a shikai szintet kell, hogy bemutassam. Jól emlékszem az első találkozásomra azzal, akit egy egész életen át a társamnak kell, hogy hívjak. Amikor végre sikerült először elérnem a meditációs állapotot, arra ébredtem, hogy egy felhőpamacson ülök, a kék égen, pontosan a semmi közepén. Nagy meglepődésemre a felhő képes volt megtartani, ami egyébként elképzelhetetlen lett volna… legalábbis csak egy ideig. Bátorkodtam felállni, majd mikor megtettem az első lépésemet, a felhő hirtelen szétszéledt a talpam alól, én pedig feneketlen zuhanásnak indultam. Nem tudom hogyan, de végül hatalmas ordítások közepette sikerült visszatérnem a saját világomba. Úgy riadtam fel, mint aki szörnyet látott volna, mintha csak egy rossz rémálom lett volna. Nem vagyok tériszonyos, de lehet, hogy ez az átkozott zanpakuto egyszer még azt csinál belőlem! Ennek hatására vagy egy évig biztosan nem próbálkoztam újra, eleget láttam abból, ami ott van, én pedig nem kérek belőle. Azonban mikor végzős diákként belecsöppentem az utolsó évembe, egyik álmomban megpróbált kapcsolatba lépni velem a zanpakutom lelke, látva, hogy én meghátráltam ettől. Konkrétan nem mondott semmit sem, vagy legalábbis nem hallottam őt, csupán képeket, és érzéseket közvetített arról a világról, amit szabadsággal kell, hogy bejárjak, valamint a benne élő személyről, aki már várja, hogy megismerjen. Ilyen furcsa álmom még soha nem volt, lévén, hogy már kezdtem elfeledni az egészet. Csak egyre tudok tippelni: a zanpakutom hív engem.
Nagy pechemre a második kísérletem is kudarccal indult, semmi változás, megint maradt a feneketlen zuhanás az égbolton. Nem hiszem el, a zanpakutom a bolondját járatja velem, csak találkozzak vele, kinyírom a pasast! Nem volt sok időm az álmom rejtett üzenetét fejtegetni, de egy valami meg maradt bennem, a szabadság. Esésem közben próbáltam elfojtani a félelmemet, és sokkal inkább élvezni kezdtem szerencsétlen helyzetemet, kitárt karjaimra szárnyként tekintettem, ami magabiztosan siklik a szellőben, szabadságtól boldogan. A következő felhőpamacs már nem oszlott szerte súlyomtól, és masszív talapzatként megállította testem, mégsem fájt a landolás, mintha tollpihék közé estem volna. Ilyen frankó ágyat sem talál mindenhol az ember, ha már egyszer itt vagyok, élvezzem ki a gondtalan lazulást.
Talán néhány perc telhetett el, amikor is megéreztem egy másik személy jelenlétét. Ott állt, közvetlenül mellettem, és végig bámult engem, várva, hogy észrevegyem. Ember alakja volt, vagy legalábbis igen hasonló. Hófehér, hatalmas szárnyak türemkedtek hátából, mint egy angyalnak, még a glória is lebegett a feje tetején, ennek ellenére olyan ruházatot viselt, mint bármelyik tinédzser az Élők világából, na de várjunk csak… ő egy lány? Az én hatalmas, és dicsőséges zanpakutom lelke egy lány lenne, aki az én belső világomban él? Eléggé össze vagyok zavarva, nem értem az összefüggéseket, pedig nem úgy vettem észre, mintha baj lenne a férfiasságommal, de ennek a kettőnek nyilván nincs köze egymáshoz.
- Öcsi, ez a te világod. Ha nem akarod, nem fogsz leesni. Kicsit ösztönözni kellett, különben nem jutottál volna el idáig. – közölte ezt mosollyal az arcán, mintha már régóta ismernénk egymást.
Nem volt elegendő trauma feldolgoznom, hogy egy lánytól fogom kapni az erőm nagy részét, de ráadásul még le is öcsizett.
- Te lennél a zanpakutom? Nagyszerű. – elragadtatásomat kifejezéstelen arccal, és hangsúllyal közöltem felé.
Valóban nem egy divat barbira számítottam, aki majd a két szép szemével lesz képes ölni. Sokkal inkább egy nagy, erős, bölcs és misztikus sárkányra, akinek léptei földrengést okoznak, csapásai pedig tornádót idéznek elő, lehelete pedig városokat perzsel fel, ja és uralja az összes létező elemet is, szóval igen, ilyen téren hatalmas csalódás ért engem (idióta user).
- Nem rám számítottál igaz, öcsi? Nem baj, bemutatom neked azt az erőt, amit te megvetsz, még mielőtt megismernéd. – ezzel leemelte fejéről a glóriát, majd karjában átváltozott egy elég furcsa formájú fegyverré.
Az ott… az én zanpakutom lenne? Amint meggyőződtem róla, tartott is vele egy bemutatót -> én rajtam. Ezzel sikerült meggyőznie, és elnyernie tiszteletemet, habár a minden második mondatában szereplő „öcsi”-re még most sem találok bocsánatot. Erre a kellemes élményre emlékeztem vissza, nyilván mások is egyedi történetben élték meg a zanpakutojuk megismerését, mégsem tekintek megvetésre már a sajátomra. Így az utolsó egy évben már nem maradt sok időm kitapasztalni, de még ha ügyetlen is vagyok a forgatásában, akkor is be kell mutatnom a vizsgabizottságnak.
- Söpörj, Csillagpenge!


A lelkéről (kinézete):
Egy nő, akit Eizo még máig sem ért, hogy mit keres a lelki világában. Ez tükrözi azt is, hogy jellemükben sincsenek közös vonásaik, mégis mind ketten kellemesen megvannak a másik mellett.


~ Kinézet




Magas, szálkás testalkatú, kinézetre 20 év körüli. Haj színe, miután átkerült a Lelkek világába, fehér lett, érthetetlen okból. Bőrszíne is hófehér, kék szemű, hosszú haját szokása hátrafésülten viselni, de nem viszi túlzásba a rendezését. Ujjatlan kimondot visel, aminek belső részében egy zseb van kialakítva kutyája számára..


~ Jellem


Heves természetű, vakmerő, önfejű, egoista, mindig törekszik arra, hogy fénypontban legyen. Szeret nyerni, és azt tovább mesélni másoknak kiszínezve, hogy önmagát fényezhesse, a vereséget pedig sosem ismeri be. Ha valamit elszúr, akkor sem ő törte el a vázát, viselkedése/gondolatai sok esetben gyerekes korához képest. A versenyszellem mások iránt, általában nem hoz neki túl sok barátot, és úgy is érzi, hogy nincs szüksége rájuk, de ha valaki megpróbál kedves lenni vele, rögtön elbizonytalanodik. A harc szenvedélyén kívül nincs egyéb fellelhető belső értéke, vagy legalábbis még nem fedezte fel. Csak a feletteseivel udvarias, az idegenekkel pedig lekezelő, vagy egyáltalán nem foglalkozik velük. Könnyen provokálható, a piától pedig hamar kifekszik.

~ Zanpakuto/képesség
 
Név: Seitoyaiba/Csillagpenge
Típusa: Szél
Shikai parancsa: Hake, Seitoyaiba!/Söpörj, Csillagpenge!
Shikai kinézete:


Csillagpenge már a nevéből is ítélve, egy túlméretezett dobócsillagra hasonlít. Mind a 4 oldala alabárdban végződik, a pengék pedig az óramutató irányának ellentétes állásába hajlanak. Magassága állig érő, és hozzá nem értő kezekben meglehetősen nehéz. Eizo a keresztágazásnál markolva, általában egy kézzel irányítja a csapásokat.




 
Shuriken:
Eizo dobócsillagszerűen elhajítja fegyverét, a nagy sebességű forgó pengék pedig erőteljes vágást okoznak. A szélnek köszönhetően, ilyenkor hátrahagyja súlyát, hatóköre úgy 50m lehet. Nem olyan egyszerű lerázni, mivel akár több kört is képes lehet leírni, ehhez zavartalan koncentráció szükséges. Azonban minden sikeres találat után, bumerángszerűen visszatér. Eldobástól-visszatérésig Eizo fegyvertelenül marad, és el sem mozdulhat helyéről, különben le kell mondania a Shuriken irányításáról. Nem kerül nagy erőfeszítésébe, így többször is bevetheti.

Kazetate/Szélpajzs:
Eizo maga előtt forgatja Csillagpengét, a belé koncentrált reiatsu széllé alakul át, hatására képes lesz távolról érkező támadásokat eloszlatni, ezáltal legyengíteni erejüket, zanpakuto szintjétől függően. Csakis szemből képes hárítani. Nem minden technika ellen hatásos, mivel jégtömböket, meg villámokat nem véd ki a szellő (csodálatos logika).

~ Szeret-nem szeret


+nyerni, és azzal hencegni egy hónapon keresztül.
+erős emberekkel találkozni, akik arra motiválhatják, hogy még erősebb legyen.
+értelmetlen harcokban részt venni.
+ha egyedül intézheti a kihívásokat.
+pizza

-kritikákat.
-másokkal együtt működni.
-ha más van a fénypontban.
-ha alá becsülik.
-ha nem egy felettese mondja meg, mit csináljon