Dalarea Cortéz

Tárgy: Dalarea Cortéz Szer. Dec. 25, 2013 11:20 am

Jelszó: aaea oé

Daniella felpillantott a fa tetejére épült házra, ami több, mint tíz évig volt az otthonuk, és amit most lát utoljára. Hiába tudta, hogy sokkal jobb helyre fognak költözni, ahol végre emberhez méltó körülmények között élhetnek, mégis úgy érezte, hiányozni fog neki a rozoga fatákolmány, amit volt nevelőapjuk épített nekik.
A lány végül előrefordult, és megindította a lovát. Öt testvére követte. A hat lány a megszólalásig hasonlított egymásra, mind ugyanazt a derékig érő, fekete hajat, zöld szemet, kreol bőrt örökölték, senki nem tudta megkülönböztetni őket egymástól- kivéve persze egymást.
Daniella minden levélen, fán egy emléket vélt felfedezni, minden szag ismerős volt neki, a neszezés, ami az őrületbe kergetni bárki idetévedőt, már annyira megszokott volt, mint egy városban lakónak a kocsikerék zörgése. A szíve mélyén nem akart menni, szerette az útonállók egyszerű életét, de soha nem hagyta, hogy a szíve irányítsa az eszét. Tudta, előbb-utóbb elfogy a szerencséjük, és akkor nem csak súrolni fogja a karját egy golyó, mint legutóbb, és elképzelni sem tudta, mit érezne, ha bármelyiket elveszítené a húgai közül, és attól is félt, hogy ha ő halna meg, nélküle hogyan boldogulnának. Megrázta a fejét, és a ló sörényére szegezte a tekintetét. Így lesz a legjobb.

Catalina megfordult a tükör előtt, és nyugtázta, amit már fél órával korábban megmondott az őt felöltöztető szobalány, a szakács, a lovászfiú és az összes testvére: tökéletesen nézett ki az új estélyi ruhájában. Ezután a tükör előtt végig próbálta az eseményhez illő, külön erre a célra begyakorolt gesztusokat. Ez is tökéletesen ment.
- Köszönöm, márkinő, az ön ruhája is rendkívül elegáns… Ez rendkívül figyelmes öntől, tábornok úr, nagyon köszönöm! Ahogy kívánja báróúr, öné az első tánc- a lány a tükörbe mosolygott. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy tíz évig a dzsungelben élt, ahol többnyire ruhátlanul járt, hasonlóan vadászott az állatokhoz, hasonló helyen aludt, és a legcivilizáltabb cselekménye az volt, hogy kereskedőket fosztott ki a Mexikó-városba menő országúton. Pont olyan volt, mint bármelyik nemes hölgy, leszámítva persze, hogy a legtöbben közelébe sem értek a szépségének.
Lassan lesétált a lépcsőn, át a szalonon, ki a főbejárat vaskapuján, ahol a kocsis azután besegítette a hintóba. Nem vitt kísérőt, ahogy soha, hiszen ő helyben szerzett magának kísérőt, mindig a legszebbet, legrangosabbat, leggazdagabbat. Soha nem érte volna be kevesebbel, mivel ő tett a legtöbbet ezért a gazdagságért a vendégek közül, egyértelmű, hogy neki a legjobb jár. Hátradőlt a hintó bársonyülésén, és kinyitotta a legyezőjét, amivel párszor meglebbentette az arcát. Bár nem volt meleg az idő, ez a berögzült szokás is szükséges a játékhoz.
Az elmúlt év lassan meghozta gyümölcsét. Úgy érkeztek ide, mint egy Granadánál megölt nemes gyerekei, akik elhagyták az óvilágot, hogy felejtsenek, és az új házukon és a fenntartáshoz szükséges pénzen kívül semmijük nem maradt, nélkülöznek minden társadalmi rangot, mára pedig már mindenkit az ujja köré csavart. Ha nagyon bizalmasan elbeszélgetne az egyik elhagyott erkélyen, már csak kérnie kéne, és a családja kapna földeket, amihez rövidesen rang is járna, és mire anya lesz, születendő gyermeke már Új-Spanyolország leggazdagabb nemese lehetne. De persze, nem terhes, arra nagyon vigyázott mindig, úgyhogy nem kell annyira sietni. Különben is, szórakoztatóbb, ha a kormányzó saját elhatározásából jut erre a következtetésre, és különben sem preferálta soha, hogy a testét használja az esze helyett. Amúgy sem tenne jót, ha a drágám megszólítás szajhám lenne a háta mögött a jövőben, szüksége van jó kapcsolatokra, elég, ha néhányan megpukkadnak, akiknek csapott már le férfit a kezükről. Az már tökéletes elégedettséggel tölti el.
A hintó megállt, ő pedig hagyta, hogy a kocsis kisegítse- korábban ugyan nedves ágakon egyensúlyozva futott végig az erdőn, és közben célozta meg a tapírt, de most mégis jobb, ha hagyja, hogy segítsenek neki. Néha ugyan hasznos feltűnőnek lenni, de ez egy apróság, ha maga szállna ki, inkább ártana, mint használna. Az, hogy jól lovagol férfi nyeregben, viszont jó pont lehet azok számára, akik unják az ölebeket.
Kicsit unta már a fogadásokat, a bejelentés után, amikor már kiszűrődött a zene, sóhajtva lépett be. A kormányzó jó házigazda, és a barátokkal mindig bőkezű, de el kell ismerni, pocsék partikat rendez. Ha végre ad birtokot, vagy valamit, amiből még több vagyon szerezhető, majd látni fogja, hogyan is kell igazán jó bált tartani.
Gyors tisztelettétel a kormányzónál, pár szó, nosztalgiázás a szaracénok elleni háborúról, amiben „apa” meghalt, pár udvarias megjegyzés a kormányzónének csúfolt vén tapírnak, azután pedig irány a friss levegőszívás az erkélyre. Ha túl sokáig marad egy huzamban a közelükben, nagyobb az esélye, hogy valamit rosszul csinál.
Mielőtt kiment az erkélyre, feltette a függönyt a székre, diszkréten jelezve, hogy az erkélyen férfira vár. Az erkélyek a kedvenc helyei ebben a palotában. Nem csak az bennük a jó, hogy itt lehet a leggyorsabban társaságot találni, hanem az is, hogy innen rá lehet látni a tengerre. Ez a hely az otthonuk, de mindig gondolkozott, milyen lenne visszahajózni, oda, ahonnan az apjuk jött. Akik jártak ott, mindig a királyi udvar pompájáról, nyüzsgéséről beszélnek, amihez képest ez a városka olyan, mintha a várost hasonlítanánk egy indiánfaluhoz.
Catalina a szomszéd erkély felé pillantott, ahonnan neszezés hallatszott. Úgy tűnik, az ott várakozó nő megtalálta a lovagját- legalábbis, a mai estére. A függöny megmozdult, és egy harmincas évei közepén járó férfi lépett be rajta- Catalina egy sokatmondó pillantással jelzett neki, mire az egy halk elnézést kéréssel visszavonult. Amellett, hogy már kopaszodni kezdett, még csak nem is volt senki, csak a kikötőmester helyettese. Az ilyen alakok nem szórakoztatóak, és haszon sincs belőlük.
A tenger morajlása halk, jelentéktelen semmiséggé tette a bent folyó fogadást, Catalinának eszébe jutott a régi élete, de gyorsan elhessegette. Már azelőtt, hogy kiköltözött a testvéreivel a városból a jobb megélhetés reményében, vágyott a vagyonra, a gazdagságra, hogy úri nő lehessen. Bármilyen szép a természet, és bármennyit is kell szenvedni a felesleges, ostoba társaságtól, ezek apróságok a pompához képest, ami a másik kézről érkezik.
- Szép estét!- Catalina megfordult, és egy udvariasnak szánt, valójában gyilkos mosollyal köszöntötte a vörösbe öltözött férfit. A kis szakállat viselő, hollófekete hajú férfi rendkívül csinos volt, a családja pedig hasonló háttértörténettel jött, mint a „Paloma” család, a háborúban elesett köznemes apával, tönkrement földdel, és jó szerencsével, ami idáig az Újvilágban kísérte. Catalina gyorsan magához édesgette a férfit, akit nem csak vonzónak talált, de potenciális szövetségesként tekintett rá, ám sajnos gyorsan kiderült, hogy ugyanazt a földdarabot próbálják megszerezni. Hiába volt ő az első, hiába volt a legvonzóbb, a legjobb társaság, a családja vagyoni helyzete csak úgy javulhatott, ha lemossa őt a pályáról. És valójában nagyon is élvezte a játékot. - Ön is unja a mulatságot, Catalina kisasszony? Vagy csak nosztalgiázni támadt kedve?
- Mit óhajt, Ferdinando? Ha hölgytársaságot keres, javaslom, hogy két erkéllyel arrébb nézzen körül. A kormányzóúr lánya odament néhány barátnőjével megnézni a tűzijátékot- Catalina, bár nem hitte, hogy ellenfele annyira ostoba lenne, hogy bepróbálkozzon a kormányzó tizenhat éves lányánál, ezzel az életét kockára téve, azért elégedetten nyugtázta, hogy a sértése célba talált, a lovag arca összerándult egy pillanatra.
- Tudja, Catalina, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Nem tudom, hogy jelentettem-e magának bármit, de tudnia kell, hogy én tényleg szerettem, sőt, talán most is szeretem. A föld, a vagyon, a család, a becsület, ezek a dolgok mindig az ember boldogságának rovására híznak, és emésztik fel az embert magát. Szeretném, ha lemondana arról a földről, a feleségemként részesülhet abban a gazdagságban, amiben szeretne. A lánytestvéreiről gondoskodom, amíg férjet nem találnak, az öccsét pedig magam mellé veszem apródnak. Hallottam, hogy mennyire tehetséges a fiú.
- Igen, az. Sajnálom, Ferdinando, de nem vagyok az a típus, aki ilyen ajánlatot elfogad. A magam erejéből akarom elérni, amit elérek, nem így. Ha most magához mennék, nem érezném többé, hogy élek. Talán néhány év múlva, amikor már nem lesz a családjaink között viszály, újra átgondolom az ajánlatát- Catalina cseppnyi szomorúságot érzett, de tudta, hogy a másik döntés örökre összetörte volna. Azzal, ha tartozékként éri el, amit el akar érni, elárulta volna önmagát.
- A szavai mélyen elszomorítnak, Catalina. Mellettem boldog élete lett volna, de legyen, nem tehetek semmit… meghozta a döntését- Catalina hideget érzett a testében, és felsikoltott volna, de nem tudott: Ferdinando szája az övére tapadt. A hasába tőrt döfő férfi szeméből néhány könnycsepp indult útjára, miközben a kést újra a lányba szúrta, és csak ezután lépett el tőle. A szájára néhány vércsepp került.
Catalina megkapaszkodott a korlátban, hogy ne essen össze, és erőtlenül felnyögött, miközben a férfire nézett. A szeme elhomályosult a könnyektől, sűrűn kapkodta a levegőt. Hiába próbált segítségért kiáltani, nem jött ki hang a torkán, csak vér buggyant elő a szájából. A férfi lassan odalépett hozzá, és megfogta a vállait.
- Sajnálom. Meg kellett tennem a családomért- egy enyhe lökés hatására Catalina átfordult a korláton. Mindig arra gondolt, mennyire mély alattuk a szakadék, milyen magasan a tenger felett van az erkély, de nem tudott lenézni, a szeme a rá lenéző vörös ruhás férfihez ragadt.
A szomorú arc, ami az ő zuhanását figyelte, egyre távolodott tőle, csak a felé kinyújtott, véres keze, amivel a semmibe próbált kapaszkodni, nem változott méretben. Sok halálhoz közeli élménye volt már, de ez most más volt. Tudta, hogy most vége van, nincs tovább. Lehunyta a szemét, és a testvéreire gondolt, mielőtt megérkezett a sziklákra.

*

- A korona által rám ruházott hatalmamnál fogva, lovaggá ütlek, Servacio Paloma!- a kormányzó súlyos kardja egy pillanatra érintette Serena vállát, aki felállt a földről. A páncélja rendkívül kényelmetlen volt, a melleit egy szíjjal kellett rögzítenie, hogy ne legyenek feltűnőek, és az arcán elvégzett apróbb kozmetikák, amik elhitetik róla, hogy fiú, sem voltak túl kényelmesek. Ami pedig a páncélt illeti, ócska volt, egy kissé átfestett, minimálisan átalakított páncélja az egyik kereskedő testőrének, nyomába sem ért Ferdinando Valazquez vérvörös vértjének. - Most már jogod van megvívni ser Valazquezzel. Az én szomorú kötelességem, hogy bíráskodjak a párviadal felett, ami az egyik fél haláláig tart. Ám előtte kérlek benneteket, hogy gondoljátok át ezt, és próbáljatok kibékülni!
- Servacio, nem akarok harcolni ellened. Az a nő nem engem látott, nem én voltam, aki megölte Catalinát, ezt a tárgyalás is megerősítette. Esküszöm, hogy szerettem a nővéred, az ő emlékére, kérlek, lépj vissza!- Serena felállt, és az ütött-kopott sisakjára nézett. Halványan látta csak a vonásait, amiket most elmaszkírozott, hogy fiúnak tűnjön, de azért így is felismerte benne a nővéreit. Mindig a legfontosabbak voltak számára a testvérei, akik ugyanazt a fájdalmat élték át, amit ő is. Tudta, hogy ha ő is meghal, a megmaradt négynek még szörnyűbb lesz a veszteség, a vörösbe öltözött lovag azonban, akin egy csepp megbánás sem látszott, elsöpörte ezeket az érzéseit. Ő szeretett a legjobban harcolni, ő volt a leginkább büszke a képességeire, és benne élt a legerősebben becsületkódex. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy ez a férfi büntetlenül maradjon, mint minden lovag, elégtételt akart. Végig a földet nézte, miközben azon a hangján szólalt meg, amit akkor használt, ha fiút játszott.
- Nagy hatalmad van, ser Valazquez, ezt bizonyítottad minap a tárgyaláson. Ahhoz nincs elég pénzed, hogy megvásárold Isten ítéletét- a kormányzó lesütötte a szemét, talán azért, mert eldőlt, hogy egy nemes ma meg fog halni, talán csak felébredt benne a lelkiismeret, hogy futni hagyta a vörös lovagot. Ferdinando ellenben sziklaszilárdan nézett Serenára.
- Tizenhat éves vagy, Servacio, még szinte gyermek. Hallottam, hogy remek vívó vagy, az egyik legnagyobb tehetség az Újvilágban, de én már hat éve lovag vagyok, számos csatában vettem részt. A fegyverzeted nem elég jó minőségű, úgyhogy mindenképpen hátrányban vagy. Kérlek, lépj vissza, vagy legalább függesszük fel a párbajt, amíg idősebb nem leszel, és nem sikerül egy olyan páncélra szert tenned, ami méltó egy olyan nemes harcoshoz, amilyenné válni fogsz- Serena a lovagra emelte a tekintetét. Nem tudta eldönteni, hogy Ferdinando lovag valóban nem akar-e harcolni, vagy ez csak formaság, de ez nem is érdekelte különösebben. Megölte Catalinát, és ez tény. Felvette a sisakját, és lecsukta a rostélyt.
- Ideje a kardoknak átadni a szót, ser Valazquez.- Serena előhúzta a kardot az oldaláról. A másfél kezes kard egyszerű, szürke bőrborítást kapott, a keresztvasa pedig egyszerű vízszintes volt díszítés nélkül, Ferdinando kardján a keresztvas pompás, levelekre emlékeztető díszítést kapott. Bár Serena megbízott a pengében, ránézésre tudta, hogy a vörös lovag pengéje sokkal jobb minőségű. A vörös alapra festett holló, és a szürkére festett fehér galamb felkerült a tulajdonosok bal karjára.
- Egy másik életben biztosan jó barátok lettünk volna. Sajnálom, hogy így kell véget érnie.- Ferdinando a kardja markolatával lecsapta a sisakrostélyt, ami teljesen eltakarta az arcát. A sok, apró lyukacskából álló kilátórés gyakorlatilag sebezhetetlenné tette az arcát, míg ellenfelének nem volt meg ez az előnye.
A húsz centivel, és legalább negyven kilóval nagyobb lovag a termetét meghazudtoló sebességgel szelte át a távolságot, és gyors egymásutánban több csapást intézett a hátráló Serena pajzsára. A pengéje alatt sírt a pajzs, a riposztokat a vörös, fekete hollós fémlap könnyedén hárította. A kormányzó és a viadalt megtekintő nemesek feszülten figyeltek, az asszonyok suttogtak- volt, közöttük, aki imádkozott.
Az egyik támadást Serena végül a kardjával akasztotta meg, miközben balra lépett ellenfele elől, és a védtelen jobb oldala felől, a pajzsával teljes erővel fejbe vágta a lovagot. Ferdinando sisak által eltorzított meglepetés kiáltása tisztán hallható volt az egész nézőtéren, ahogy a lovag arrébb tántorgott. A sisakja enyhén behorpadt, Serena pajzsából ellenben letört egy jókora darab. Mielőtt a lány újabb támadást intézhetett volna ellene, a kardja széles ívű suhintásával hátrálásra késztette, és néhány gyors fejrázással visszanyerte az önuralmát.
Egy csatakiáltással vetette magát Serenára, a vágásai még vadabbak, erősebbek voltak, mint eddig, a rossz egyre nehezebben bírta a damaszkuszi penge csókjait, lényegesen kisebb termetű hordozójának lába meg-megcsuklott. Csak négy vagy öt csapás kellett hozzá, hogy a pajzs már ne tűnjön pajzsnak, így, amikor már egyértelmű volt, hogy nem fogja bírni, a lány a karddal hárított, és lökte hátrébb ellenfelét.
Valazquez mozdulatlanul szemlélte, ahogy ellenfele lecsatolja, és a földre dobja a használhatatlanná vált pajzsot, sisakján keresztül érzelmei láthatatlanok voltak mindenki számára, kizárólag a szapora, de egyenletes légzés hallatszott át. Csak akkor szólalt meg, amikor Serena szabaddá vált kezével megérintette a kardgombot, míg hegyét a vörös lovag irányába fordította.
- Még mindig nem késő visszalépni. Elismerem, ha egyenlő fegyverünk lenne, hasonló szinten lennénk.- a fiatal lovag szótlan maradt, Ferdinando várakozón a földre támasztotta a kardját. Kezeit a markolatra tette, de amikor ellenfele nem szólalt meg, és nem is mozdult, tétován a kormányzó felé fordult. - Nagyuram, hozzanak neki másik pajzsot!- Serena felemelte a kezét, és egy mozdulattal jelezte, hogy nem kér. Ferdinando megfordította a kardot, és újra támadásba lendült.
Serena hátrálni kezdett, majd egy jó pillanatban oldalra lépett, így elkerülte, hogy a falhoz szoruljon. Ellenfele kardjának hegye elérte a sisakot, de csak egy újabb karcolást tudott hagyni rajta. A vörös lovag megtorpant egy pillanatra, a kardját leeresztette, és vett néhány mély levegőt, mielőtt folytatta a támadást. Serena hárította a csapásokat, miközben továbbra is hátrált.
A lány ócska páncélja, ami sokkal vékonyabb volt, mint a drága lovagi vért, könnyebbnek bizonyult, és lényegesen kevesebb energiával tudott mozogni, mint ellenfele. A vörös lovag egyre lassult, vágásai elől Serena csak elhajolt. Valazquez a földre dobta pajzsát, és két kézzel markolta kardját, amivel egy kis időre visszanyerte a sebessége egy részét, de csak néhány vágás erejéig. Egy óvatlan pillanatban Serena félreugrott előle, és megvágta a bal térdét.
A vörös lovag egy kiáltással térdre rogyott, és vágott egyet ellenfele felé, aki hátraugrott, és megállt tőle néhány méterre. Ferdinando megpróbált felállni, de azután fél térdre ereszkedett, ahogy rájött: nem bír felállni. Levette sisakját, és a földre dobta, ellenfele követte példáját. A pajzsütés nyomán a jobb szeme feldagadt, szemöldökéből vér folyt, ami elcsúfította egyébként csinos külsejét. Az arca tükröződött az izzadságtól, ahogyan Serenáé is, akin csodával határos módon maradt épen a smink.
A kard hegyét Valazquezre szegezve elindult felé- páran kegyelmet kiáltottak, de a többség tudta, mit követett el a lovag, és némán figyelte az eseményeket. A vörös lovag, bár már mozgásképtelen volt, úgy tűnt, még nem adta fel. Feszülten figyelte a felé közeledő ellenfelet, és az alkalmas pillanatban elrúgta magát a földről.
A damaszkuszi kard függőlegesen sújtott le, a támadás pedig túl hirtelen jött, hogy Serena kitérjen, csak félig kifordulni, és a karját behajlítva a kardot feje fölé emelni volt ideje. A támadást megtartotta volna, de a kardja megadta magát, és eltört. A vörös lovag pengéje átvágta az alkarvédőt, és mélyen belevágott Serena karjába, mielőtt a földre hullott holtfáradt tulajdonosa kezei közül. Velőtrázó sikoly rázta meg az arénát, ahogy a fiatal lovag hanyatt esett, kezéből bénán fordult ki a törött kard markolata.
A vörös lovag a földön heverő lányra mászott, egyik páncélkesztyűs markát a nyakára tette, miközben a másikat a lábára szorította. A közönség sorai közül eközben még többen skandáltak kegyelemért, az alabárdos katonáknak vissza kellett fogniuk nem egy beavatkozni készülő nemest is. Ferdinando szomorúan a közönségre pillantott, azután ellenfele szemébe fúrta tekintetét.
- Nagyon jól harcoltál, ha egy kicsit türelmesebb vagy, megöltél volna. Azt hiszem, ez a korral jár. Sajnálom, hogy így alakult, ezzel a sérüléssel soha többet nem foghatnál kardot a kezedbe, és valószínű pár hónap, esetleg egy év szenvedés után belehalnál. Azt hiszem, az a kegyelem, ha egy hozzád méltó halált adok. Ne félj, egy pillanat lesz- az ujjak összeszorultak, Serena pedig tágra nyílt szemekkel nézett a fölé helyezkedő lovag szomorú arcába. Mintha már álmodott volna hasonlót, és az álom sötétséggel ért véget, ahhoz hasonlóval, ami lassan rákúszott az ő szemeire. Talán az lenne a legjobb, ha aludna, és hagyná történni, ami történik- akkor viszont nem csak meghalna, hanem kiderülne, hogy nem volt fiú, és ha bajba nem is kerülne már miatta senki, egy életre besározná mind az ő nevét, mind a testvéreiét. Catalináét.
A szabad kezével megragadta a kard törött pengéjét, és teljes erőből a vörös lovag arcába szúrta. A férfi üvöltve hátraesett, ahogy a penge a jobb szeme alatt áthatolt a bőrén, elég mélyen hozzá, hogy a sérülés halálos legyen. Rángatózva esett hanyatt, Serena pedig néhány másodpercig levegő után kapkodott. A közönségre dermedt csend telepedett. A lány szédelegve felállt- egy kisebb tócsányi vér gyűlt már össze a sérült karja alatt, és kezdte megérezni a hiányát, de az akaratereje talpra segítette.
Tudta, hogy a férfi már nem fogja túlélni, mégis úgy érezte, az a helyes, ha a saját kezével fejezi be. A damaszkuszi kardért nyúlt, ami azonban túl nehéz volt hozzá, hogy felemelje a bal kezével, ezért a kardja markolatát vette fel. Csak ekkor vette észre, hogy az ujjait és a tenyerét felsértette a kardja pengéje. A férfihoz lépett, és egy határozott mozdulattal elvágta a torkát.
- Adj számot!- a férfi tekintete elhomályosult néhány pillanattal azután, hogy Serena elmondta az utolsó szavakat, amit életében hallott. Csak ekkor érezte meg, hogy mennyire fáradt: szinte már a halálán van. Azt azonban nem hagyhatta, hogy ellássák. Megerősítette az akaratát.
Határozott léptekkel indult szürke lovához, ép kezével félrelökve mindenkit, aki az útjába akart állni. Annak ellenére, hogy bizonyára nem lett volna nehéz lefogni, végül, valaki segítségével felült a lovára, és ellovagolt, mielőtt bárki megállította volna. A kormányzó egy intéssel jelezte, hogy hagyják elmenni.
Serena könnyes szemmel pillantott a jobb karjára, ami, biztos volt benne, valóban nem lesz már soha a régi. Úgy tűnik, az ő álma véget ért, odaadta a húga becsületéért. Azonban, nem bánta, hogy így történt- azt tette, ami egy lovag kötelessége.
Ájultan dőlt lova nyakára, csak arra figyelt, hogy ne essen le. Az állat tudta az utat haza.

*

Lucía lesütötte a szemét, és az evőeszközöket nézegette. A fejében átpörgette, amiket Catalina magyarázott neki, mielőtt elindult, és próbálta észben tartani, hogy miket kell mondania. A lovászfiú társaságában, akivel az előző, és eddig egyetlen kapcsolata volt, sokkal könnyebb dolga volt, mint most, a kormányzó fiával, úgyhogy egy kicsit izgult, hogy hogyan fog sikerülni az első közös vacsorájuk a férfival.
Hivatalosan természetesen a kormányzó kisebb lányához érkezett, mint barátnő, úgyhogy az első két vacsoráját vele kettesben költötte el. Persze a lánynak azért szemet szúrt, hogy tetszik neki a bátyja, úgyhogy elintézte, hogy vacsorázzon velük, azután pedig rosszullét miatt visszavonult a szobájába. Lucía végtelen hálát érzett a barátnő felé, és eldöntötte, hogy amint Serafin magára hagyja, kitalálja, hogy hogyan hálálja meg ezt neki.
Az anyai ágon francia férfi anyjától megörökölte szőke haját és kék szemét- gyermekei szerencséjükre csak ebben ütöttek a nőre, az arcát simára borotválta, és még annak ellenére is a legszebb férfinak tartották a városban, hogy egy heg futott keresztül a jobb szemén. A találgatásokkal ellentétben, Lucía ismerte ennek eredetét, a férfi tíz éve szerezte ezt a sérülést, ahogyan az egyik ujját is akkor vesztette el, amikor az egyik őr rátámadt álmában egy alabárddal. A húga azt mesélte, csak tizenkét éves volt, mégsem sírt.
Serafin teljes nyugalommal ült az asztal másik végén, és teljesen természetesen ette a vacsoráját. A többi szék üresen árválkodott, csak néhány inas állt a sarokban, egyébként kettesben voltak. A lány néhány lopott pillantást vetett a férfire, miközben szemezgetett az ételből, de amennyire meg tudta állapítani, a férfi rá sem nézett. Pedig egészen biztos volt benne, hogy a férfi már sejti, hogy nem a véletlenek sorozatának köszönheti, hogy kettesben vacsoráznak.
Nem udvariatlan megszólítani? Catalina azt mondta, hogy a legtöbb férfi nem szereti a felesleges beszédet, csak ha nagyon jól választják meg a szavakat, és ő is úgy vette észre, hogy hatékonyabbak a tettek- a lovászfiúnál legalábbis jobban használtak. Hiába írt történeteket, verseket, sőt, még egy herold nótát is Servacio Palomának, „minden idők legnagyobb lovagjának,” ezekhez megvolt az ideje, hogy rendesen megfogalmazza a mondandóját. Akármennyit gyakorolt, gyengének érezte magát élő beszédben. Pedig valamit mondania kéne, mert különben tíz percen belül a férfi feláll, és elmegy, és ki tudja, kap-e még egy ilyen lehetőséget? Az élet kiszámíthatatlan, és rövid…
- Mondja, Lucía, kellemesnek találja a birtokomat? Nem a legszebb terület, de messze van, és örülök neki, hogy néha eltávolodhatok az apámtól és a politikától.- a lány szíve hatalmasat dobbant, ahogy a férfi beszélgetést kezdeményezett. Egyrészt egy pillanatra megijedt, másrészt viszont megörült, hogy kapott lehetőséget beszélgetni.
- Köszönöm, Serafin úrfi, nagyon kellemes itt. A húga nagyon jó házigazda, ez pedig egy nagyon szép birtok. Köszönöm, hogy vendégül lát, egyszer remélem viszonozhatjuk a meghívást- a férfi arcán egy kis mosoly jelent meg, miközben kortyolt egy kicsit a borából. Lucía vett egy nagy levegőt, és most vagy soha alapon megszólalt. - Ne haragudjon, Serafin úrfi, nem hallom jól, amit mond- a nemes egy kézmozdulattal a székre mutatott a jobbján.
Lucía felállt, és tétován megfogta a tányérját és a poharát, de mielőtt elindult, eszébe jutott, hogy így nagyon könnyen magára öntheti vagy az ételt, vagy az italt, és még ki is nevetik, hogy magát kiszolgálja, ha viszont visszateszi, az úrfi azt gondolja, hogy egy elkényeztetett hercegnő, aki csak magára gondol, és ugráltatja a szolgálókat. Végül lerakta a poharat, és a tányérral és az evőeszközökkel a kezében indult el, nyomában az egyik inassal, aki a bort hozta. Serafin egy jókedvű mosollyal figyelte a jelenetet.
A lány helyet foglalt a férfi jobbján, aki egy pillantást vetett rá, azután kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de inkább az ételre pillantott, és elég ügyetlenül próbálta elvágni azt. A jobb kezéről hiányzott a középső ujja, de úgy tűnt eddig, hogy ez nem gátolja a keze használatában, és az arca, a mozgása is megváltozott kicsit. Lucía elképedve vette észre, hogy a férfi hasonlóan zavarban van a közelében, mint ő az övétől.
- Úgy hallottam, szeret lovagolni… mármint… hogy szereti a lovakat. Claudia megmutatta a lovainkat, ugye?- Lucía elmosolyodott, miközben vágott egy falat ételt. Hirtelen úgy kezdte érezni, mintha teljesen felszabadult volna, már nem feszélyezte a rangbéli különbség, hogy meglátta a férfi emberi oldalát.
- Igen, Serafin úrfi, nekem a fehér kanca tetszett a legjobban. Pompás állat.
- Hóviharról beszél?- a férfi szeme felcsillant. - Látnia kellett volna fiatalabb korában, amikor három éves volt, a hátán ülve leráztam egy jaguárt, ugyanakkor annyira szelíd volt, hogy Claudia is bátran felülhetett a hátára. Nemsokára felnőnek az első csikói, ahogy láttam, ők is hasonlóan pompás állatok lesznek. De a hintója elé kötött négy állat is gyönyörű.
- Egyenesen Andalúziából hozták őket, testvérek. Igazság szerint csak egy lovat akartunk venni, de végül úgy döntöttünk, hogy megvesszük mindet. Lehet, hogy butaságnak tűnik, de kegyetlenségnek éreztük volna, hogy szétválasszanak testvéreket. Mióta anya és apa meghalt, a testvéreim még fontosabbak nekem… bocsásson meg, elkalandoztam- Lúcia elfordult egy pillanatra, és letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Azzal ellentétben, amit Serafin hitt, nem a szüleit siratta- az anyja már a szülésnél meghalt, az apját pedig, aki meghódította ezt a földet, több, mint tíz éve látta utoljára, és soha nem mutatott érdeklődést irántuk. Az a gondolat bántotta, hogy mit érezne, ha elveszítene egyet a testvérei közül. A rátelepedő rossz érzést négy, a kezére kulcsolódó ujj oszlatta el.
- Értem, miről beszél, én sem tudom, mi lenne velem Clementin és Claudia nélkül. A szüleim sosem foglalkoztak velem, sosem voltam más számukra, csak egy leendő örökös, és egy potenciális házassági kapcsolat- Serafin keserűen a kezére pillantott. - Aznap éjjel, amikor ez történt velem, és majdnem meghaltam, apám egy fogadáson vett részt. Amikor elmondták neki, mi történt, dühös lett a szolgára, aki megzavarta, és csak reggel látogatott meg. Persze, a tettesek lemészárlását nagy buzgalommal intézte, de én megfeleltem volna neki fél kézzel és fél szemmel is. Anyám sem volt sokkal jobb. A húgaim teszik elviselhetőbbé ezt az életet.- Serafin elengedte Lucía kezét, és felemelte a poharát, mire egy szolgáló bort töltött neki, amiből ő ivott egy kortyot, azután letette a poharat, és újra megfogta a kést, hogy folytassa az evést. A lány tétován megérintette a csonka végtagot.
- Nő nincs az életében? Úgy értem, ön intelligens, jóképű, figyelmes, bizonyára vonzza a nőket.
- És ami még fontosabb, gazdag is vagyok. Eddig minden nőről kiderült, hogy unalmas, és csak a jó partit látják bennem. Ez nekem kevés. És mi a helyzet önnel, ha szabad kérdeznem?
- Nehezen ismerkedem, eddig egy valakim volt csak, de nem illettünk össze. Közrendű volt, de inkább az volt a probléma, hogy túl fiatal volt hozzám, a kapcsolat egyetlen pozitívuma egy rövid vers lett.
- Ön is szokott írni, Lucía? Nekem is az egyik kedvenc elfoglaltságom a költészet, bár szerintem nem megy túl jól.
- Nekem sem, eddig csak harminc-negyven kisebb verset és történetet írtam, úgyhogy igazából ez csak időtöltésnek nevezhető.
- Akkor ön már kész Cicero hozzám képest! Van kedve…d megnézni néhány versem vacsora után? Lucía enyhén elpirult.
- Örömmel.- mindketten mosolyogva, szótlanul folytatták a vacsorát, közben egy-egy lopott pillantást vetettek egymásra. Lucía úgy érezte, hogy ez élete legboldogabb napja, még annak ellenére is, hogy enyhe kimerültséget kezdett el érezni. A lány nem tudta, hogy ezt a zsúfolt nap, a bor, vagy az izgalom okozta-e, de hirtelen holtfáradtnak kezdte érezni magát. Először csak egy mosollyal reagált erre, és arra gondolt, hogy Serafin ágya biztosan nagyon puha lehet, de azután egyre fáradtabbnak érezte magát, a szeme elkezdett leragadni. Hirtelen émelygés tört rá.
- Ki kell mennem… nem vagyok jól…- a lány felállt a székről, és egy gyenge mosoly kíséretében tett néhány lépest, de azután összeesett. A világ egyre homályosabb lett körülötte.
- Lucía! Gyorsan, valaki hívja ide az orvost!- Serafin megpróbált felállni a székből, de erőtlenül térdre rogyott. - A bor! Mérgezett volt a bor! Keltsetek fel mindenkit! Senki nem mehet el…- a férfi köhögni, majd öklendezni kezdett, és nem szólalt meg többet. A ház felbolydult, mint egy termeszvár.
Felemelték Lucíát, aki már egyre homályosabban látott. Nem tudott mozogni, a keze a földet súrolta, a feje erőtlenül oldalra dőlt, homályosuló látóterébe bekerült a házigazda, és az őt felnyaláboló két szolga. Serafin is alig volt már magánál.
- Ne… halj… meg!- Lucía lehunyta a szemét, és egy színes, értelem nélküli álomba zuhant. Az ugráló alakok nevetésén át még hallani vélte az orvos, illetve Claudia hangját, mielőtt végleg elvesztette minden kapcsolatát a valósággal.

*

Öt alak állt a piramistemplom koponyákkal, szétszórt emberi maradványokkal tarkított helyiségében. Négy férfi, akik a terem egyik felében álltak, barna ruhát, kalapot, és az arcot takaró kendőt viseltek. A tőlük messzebb álló lányon egy barna bőrnadrág, lovaglócsizmák, és bő fehér ing volt, a kezében pedig egy apró, több pisztolyból összetákolt fegyvert fogott a négyesre.
Mercedes óvatosan tapogatta végig az elhagyatott, pogány templom falát a szabad bal kezével, miközben a jobbját az általa átalakított, hatcsövű, így hatlövetű muskéta egyik elsütő gombján tartotta. Noha már korábban ledobatta a fegyvereiket, tudta, hogy ha elveszik a pisztolyt tőle, vége van, éppen ezért nem hagyott egy pillanatnyi esélyt sem hozzá, hogy rátámadhassanak. Az övében lévő tőrrel esélye sincs négy megtermett férfi ellen, és biztos, hogy még náluk is van kés.
Sikerült kitapintania egy téglát, ami mozdítható volt. A súlyos kőlap potenciális nyitó gombja, de éppen így lehetett csapda is, amit az olyanok ellen tettek ki, mint amilyen ő is. Az azték építészet zseniális volt, ugyanakkor kissé nevetségesnek tartotta, mennyire monumentális dolgokat építettek teljesen értelmetlenül. Ha ezt erődítménynek csinálják meg, a kedves apjuk elfeledve rohadna valahol a dzsungel mocsaraiban.
Mercedes elgondolkodott. Ha ez egy csapda, akkor elég kicsi a túlélési esélye, miután megnyomta- ha szerencsés, már nem működik, vagy nem a megnyomó személyt iktatja ki, esetleg túléli kisebb sérülésekkel, de ha csapda, valószínű meghal. Ha nem csapda, nos, akkor valószínű, hogy végre megtalálja, amit akar. Csak egy pillanatig tétovázott, amíg megnyomta a téglát. A kőlap nagy zajjal felemelkedett.
Mercedes a falhoz állt, és intett a pisztollyal, mire a négyes tétovázva az ajtó felé indult. A tétovázás azonban elmúlt, amint megpillantották bent a felhalmozott aranyat, és belevetették magukat. Mercedes éppen csak átlépett az ajtónyíláson, és a kőajtónak dőlve állt meg, a szemeit a négy férfin tartotta.
- Tartom a szavam, mindenki fogjon annyit, amennyit elbír, és tűnjetek innen! Nem érdekel az arany, ha akartok, később visszajöhettek a többiért is- a négy férfi sebtében megtömte a zsákját, a ruháit, egyikük még le is nyelt egy rakás kisebb ékszert, mielőtt eliszkoltak. Mercedes egy darabig figyelte, ahogy elmennek, azután visszatette a pisztolyt az övére, az általa készített bőrtartóba. A fegyvere nagyon drága volt, és tény, hogy jelenleg egy hadseregnek sokkal gazdaságosabb inkább egy nagy rakás gyalogost kiállítania, de biztos volt benne, hogy ez a jövő. Mindig sajnálta szegény Serenát, amiért megragadt az izzadt, büdös, fémvértes férfiaknál, amikor ez már a puskapor kora.
Elővett egy darab papírt, és elkezdte leírni, mit lát a falon, a jeleket különös pontossággal leírva. Ő maga nem nagyon hitt a varázslatokban, de ez az utolsó esélyük, hogy újra élve lássák a három elvesztett testvérüket, és ha ennek az ára, hogy egy csomó időt és pénzt elveszteget egy szerencsétlen vén bolondra, aki magát a templom korábbi papjának adja ki, hát legyen.
Amíg gyerekkorában egy menekültfaluban nevelte egy írnok, megtanulta az azték írást, és ha már nem is emlékezett rá teljesen biztosan, annyit világosan látott, hogy teliholdkor kell végrehajtani a rituálét, olyan helyen, aminek négy sarokpontja egy kajmán, egy anakonda, egy jaguár és egy tapír szíve, ahol néhány perce új élet fogant, és szükség van hozzá a halottak valamilyen testrészére, vagy legalább a vérére. Ha sikeres a rituálé, a nő gyereke nem születik meg, az ő életét helyette a feltámasztott kapja meg. Mercedes a fejét csóválta, hogy hogyan képes valaki hinni ilyen dolgokban még manapság, és a maga részéről rendkívül kevés esélyt látott rá, hogy működjön.
Az utolsó pillanatban látta meg a tükörképet egy aranytáblán maga mögött, és egy gyors mozdulattal hátrafordult, miközben a pisztolyt kirántotta a tokjából, és a mögötte álló alakra szegezte. Egy falándzsa szegeződött a mellének, még az ócska fegyver is túl könnyűnek tűnt a viselője gyenge kezeinek.
Egy csont-sovány bennszülött lány nézett vele farkasszemet. A szakadt rongyokba öltözött lány bal vállán, a nyaka bal oldalán és az arca bal oldalán régi égési sérülések nyomai látszottak, tekintetén egyértelműen látszott, hogy tudja, hogy mi a kis fémcső, amit rászegeznek. Nem lehetett több négy-öt évesnél, amikor ezt tették vele, de úgy tűnik, tisztán emlékezett. A lába és a keze is remegett, ahogy Mercedes rá szegezte a pisztolyt, és lassú mozdulatokkal kihátrált a lándzsa hatótávjából. A bennszülött lány annyira ledermedt, hogy hagyta.
Mercedes elgondolkodott egy pillanatra, hogy a legjobb az lenne, ha lelőné, amivel egyrészt biztossá tenné, hogy nem szól a társainak, és vadásszák le őt, másrészt megszabadítaná ettől az élettől, ami bizonyára szörnyű lehet számára, de gyorsan elvetette ezt a lehetőséget. Az indok, amit felhozott, különben is ostobaság.
Miután Serenát visszahozta a lova, és a hozzá kiérkező orvos egyrészt megállapította, hogy nő, és legombolt róluk egy csinos összeget a hallgatásáért, másrészt konstallálta, hogy a nővére karját már csak a páncél tartotta helyén, a lázálomban lévő lány könyörgött, hogy öljék meg. Ha nem hal bele az üszkösödésbe, ami a rosszul kezelt csonk miatt jelent meg, bizonyára idővel talált volna új célt az életének. Főleg, ha befejezte volna az a már majdnem tökéletesített műkart, amivel, ha kardot nem is, pajzsot még viselhetett volna.
(- Nem bántalak)- Mercedes összeszedte magát, hogy a lehető legjobban sikerüljön azon a nyelven megértetnie magát, amit tíz éves koráig használt mindenkivel a nővéreit leszámítva. (- Bármit elvihetsz, amit szeretnél, én nem az aranyért vagyok itt)- a lány némán, de meglepetten nézett, majd felkapott néhány marék aranyat és egy arany maszkot, amivel kirohant. Mercedes csak óvatosan lesett ki, de alaptalan volt az óvatossága, a lány éppen eltűnt a fordulóban, nem dobta vissza a lándzsáját.
Mercedes a körülötte heverő aranyra pillantott. Ha egy évvel ezelőtt szervezi meg az expedíciót, és a töredékét hazaviszi, megvehették volna azt a földet, és akkor talán mind élhetnének. Persze, a múlton keseregni ostobaság, nagyon sajnálja, hogy Daniella mostanában ennyire elhagyta magát, amikor a jövőbe tekinthetne.
Tudta, hogy a legidősebb nővére érzéketlennek, önzőnek tartja őt, amiért a saját álmait, céljait ennyire előre helyezi, kockáztatja az életét, amikor a halála fájdalmat okozna a többieknek, sőt, talán azt is mondta neki, hogy nem érez semmit sem három nővére elvesztése miatt. Pedig ez nem igaz, neki éppen úgy fájt a haláluk, mint Daniellának, csak neki sikerült feldolgozni, és a kesergés helyett a jövőbe pillantani. Ő az egyetlen, aki egyáltalán próbálkozik valamivel.
Végül úgy döntött, hogy elvisz a kincsből egy keveset, úgyhogy megtömte a vállán lógó táskát a legértékesebbnek tűnő dolgokkal, szándékosan kerülve a nagyon nehezeket. Egy apró gyémánt többet érhet tíz kiló aranynál, márpedig annál többet nem cipel, az túlzottan lelassítaná, és nem so ideje van teliholdig. Ez elég lesz hozzá, hogy ne legyenek pénzügyi problémáik többet. Ami őt illeti, ő egyetlen arany nélkül is elboldogulna, számtalan olyan terve van, amit eladhatna bármelyik hadseregnek, illetve könnyedén kirabolhatna még egy sírt.
A lába alatt hirtelen besüllyedt egy kő, és egy halk kattanás, majd süvítés hallatszott: mérgezett nyilak repültek ki a falból, egyenesen felé. Reflexszerűen vetődött előre, a nyilak többsége pedig ártalmatlanul csapódott a szembefalnak, kettőt kivéve. Ahogy Mercedes felállt, észrevette, hogy azok a táskájába szúródtak, úgyhogy kiszedte, és a földre dobta őket.
Mosolyogva sétált ki a kapun, és indult el lefelé a hosszú lépcsősoron. Daniella túlaggodalmaskodik mindent. Az ember nem olyan törékeny, mint amilyennek ő hiszi, sokkal szabadabban kell felfogni az életet.
Az olyan emberek, akik az életet azzal töltik, hogy évtizedes terveket, áskálódásokat, ellenségeskedéseket bonyolítanak le, csak hogy öregebb korukra pénzeszsákok legyenek, és szeressék azt a pénzt, amit azután a fiaik és lányaik elherdálnak, elpocsékolják az idejüket. Az élet nem arról szól, hogy mások vágyainak akarunk megfelelni, azt kell csinálni, amit szeretünk, amit csinálni akarunk. A pénz csak egy eszköz, nem egy cél. Nem azért szerkeszt új találmányokat, hogy pénzhez jusson, azért akar pénzt, hogy új gépezeteket fejleszthessen. Ki tudja? Talán ő lesz az, aki megépíti a levegő tengerén úszó hajót, amivel majd kapcsolatot teremt a Föld és a Menny között. Ha a kuruzslónak nem jön össze, majd szépen elviszi oda magával Daniellát és Juliát, és meglátogatják a halott testvéreiket.
Örömmel nyugtázta, hogy a társai nem vitték el a lovát- nem mintha olyan nagy gond lett volna az egy nap gyaloglás, hat golyó bőven elég, hogy megvédje magát szinte bármitől gyalog is, amíg a fogadóhoz ér, amiben megszállt. Ráadásul van nála tartalék, szóval, újra is tud tölteni. De azért csak kényelmesebb lóháton. És még azt mondják, az emberekben nincs hála, pedig valószínű minden következmény nélkül elvihették volna a lovát is.
Kényelmes tempóban indult el az úton. Nem rettentették az erdő neszei, amik altatódalként szolgáltak régen. Természetesen figyelt, nem csak a veszély miatt, hanem mert aki csukott szemmel jár, rengeteg lehetőséget szalaszthat el. Az álmodozást meg kell hagyni a magányos, biztonságos hálószobákra, kint pedig mindent figyelni kell.
A Nap különösen gyönyörűen sütött, a friss eső le-lecsöpögött Mercedes arcára, aki egy mosollyal pillantott az égre. Az élet nem olyan sötét, amilyennek az elmúlt egy évben mutatkozni próbált, tartogat fényt is bőven annak, aki hajlandó meglátni. Talán Juliának, akit a többiek mindig úgy kezeltek, mint egy gyermeket, van a legtöbb sütnivalója, amikor azt mondja, „minden rendben lesz.” Talán neki is azt kéne tennie, mint a nővérének. Hinni benne, hogy minden jóra fog fordulni.
Nyílvessző süvített át Mercedes előtt, a szele meglibbentette a lány haját, mielőtt egy fába csapódott, de sérülést nem okozott. A következő már pontosabban érkezett, de az első íjász megmentette a lány életét, aki a ló nyakára bukott, és megsarkantyúzta, mire az állat vágtázni kezdett az úton. A lány bal kézzel irányította, míg jobbal előhúzta a pisztolyát.
Nem jutott messzebb száz méternél, amikor nem sokkal előtte észrevett egy kifeszített kötelet. A pisztolyát a kötél felé emelte, hogy ellője, de azután nem lőtt. Mozgó állat hátáról lőni egyenlő a tölténypazarlással, és ha sikerülne, sem biztos, hogy nincs több kötél, tehát jobb úgy harcolni, hogy hatot lőhet. Megfordította a lovát, és felkészült, hogy ha egy nyíl süvítését hallja, leugrik a nyeregből.
Tizenkét bennszülött jött elő a fák közül, egytől egyig izmos férfiak, nyolcan lándzsával és kőkarddal, négyen íjjal felfegyverezve. Óriási túlerő, ami azt jelenti, hogy azt akarják, adja meg magát, ezért mutatkoztak.
Mercedes gyorsan elvetette azt a lehetőséget, hogy eldobja a pisztolyt, és hagyja magát elfogni. Nem csak, hogy mindenét elvennék, és így nem tudná időben megcsináltatni a rituálét, de valószínű amúgy sem hagynák életben. Nem vágyott rá, hogy megerőszakolják, kitépjék a szívét vagy megegyék, úgyhogy gyorsan megjegyezte, merre áll a négy íjász. Ha őket lelövi, és elindul, még mindig van egy lövése, amivel segíthet a lónak megtisztítani az utat, és meglóghat előlük. A hatodik golyót magának tartogatta. Emellett persze megpróbál tárgyalni is, hátha beérik az aranyával.
Nyíl süvített el, ismét centikre az arcától, mire oda fordult, de mielőtt lőtt volna, meglátta az égett arcú lányt, aki félreütötte az íjász kezét. A lány nem egészen érthető dialektusban vitatkozni kezdett az egyik férfival, miközben felmutatta az arany maszkot. Mercedes feszülten figyelte az életéről szóló vitát, de nem tett semmit, hogy közbeavatkozzon.
Néhány perc után a csapat vezetője intett a lándzsájával, és pár szót kiabált, mire a kötél leereszkedett, majd egy szúrással az imént még lezárt út felé jelezte Mercedesnek is, hogy mehet. A lány megfordította a lovát, a pisztolyt visszacsúsztatta a tokjába. A tekintete egy pillanatra összetalálkozott az égett arcú lányéval, akinek egy mosolyt vélt felfedezni az arcán. Viszonozta a mosolyt, azután megsarkantyúzta a lovát. Néhány percen belül maga mögött hagyta az indiánokat. Egy mosollyal nyugtázta, hogy ezúttal is az mentette meg az életét, amit Daniella és Catalina mindig akkora gyengepontjának gondoltak, a vajszívűség.

*

- Megjöttem!- Julia kiabálására egy inas rohant elé, akinek odaadta a kalapját és a kabátját, a kezében tartott pólyát ellenben magánál tartotta, szorosan átölelte. Az arcán széles mosollyal rohant fel a lépcsőn, hogy megkeresse a nővérét. Hosszú, rózsaszín szoknyája végigsúrolta a lépcsőket, egyszer-egyszer meg is botlott, de nem esett el.
Daniellát, ahogyan várta, az étkezőben találta, teljesen egyedül. Nővére mintha tíz évet öregedett volna, a szeme beesett, élettelen volt, az arca elvesztette sápadt volt, a haja kócos, tépett, akár a koldusasszonyoké. Az ujjai között egy borosüveg, aminek a nyakát fojtogatta, egy kicsit arrébb egy másik, ami már teljesen üres volt.
- Daniella, nézd mit találtam!- Julia szétnyitotta a pólyát, aminek belsejében egy kiscica aludt. Az állat ásított egyet, aztán még jobban összegömbölyödött, és odabújt az őt tartó lányhoz, aki elmosolyodott, és megsimogatta a szőrös kis buksit. A másik lány csak egy futó pillantásra méltatta, azután meghúzta a borosüveget. - Veronica, hozzon valamit enni a macskakölyöknek, ezt pedig vigye el innen!- Julia kitépte nővére erőtlen ujjai közül a borosüveget, és a szolgálólány felé nyújtotta. Daniella megmozdult, de mielőtt bármit tehetett volna, húga intésére, a szolgáló elment a borral együtt. Julia kihúzott egy széket, és leült a nővére mellé.
- Össze kell szedned magad, Dannie. Fel kell dolgoznod, ami történt, különben bele fogsz betegedni. Lucíán, Serenán és Catalinán már nem tudsz segíteni, meghaltak, és nem a te hibádtól. Az élet megy tovább, azokra kell koncentrálnod, akik maradtak. Például gondolj egy férfira, erre a cicára, vagy arra a rengeteg szegény gyerekre, aki az utcán él.- Daniella csendesen nézett maga elé, anélkül, hogy bármiféle jelet adott volna rá, hogy figyel. Julia felsóhajtott, és letette a kismacskát, aki sietve az ajtón lógó függöny rágásába fogott.
- Minden rendben lesz, meglátod. Én is úgy éreztem, mint te, de nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk ez a sötétség. Tudod mit? Lovagoljunk ki, keressük meg Mercit, rajta még segíthetünk. Egy óra múlva az ajtónál várlak.- Julia felállt, és egy puszit nyomott a nővére arcára, aki ettől összerezzent. - Három testvért elvesztettünk, ne veszítsünk el még többet!- Daniella lehunyta a szemeit, amiket néhány könnycsepp hagyott el, Julia pedig megsimogatta az arcát, azután magára hagyta. Tudta, hogy nővérének most egy kis egyedüllétre van szüksége, hogy végre feldolgozhassa ő is a történteket.
A szobájában villámgyorsan átöltözött, lovaglócsizmát, lovaglónadrágot vett, a szolgákkal pedig pakoltatott élelmet néhány napra. Egy pisztolyt és egy tőrt is eltett, bár tudta, ezeknek az ő kezében semmi haszna, ő gyűlölte az erőszakot, ha csak tehette, kimaradt belőle. Az ő világképében az olyan dolgok, amik a testvéreinek természetesek voltak, egyszerűen nem fértek bele, és mindig sajnálta, hogy nem élhet abban a világban, amikbe a gyerekeket a mesék berántják. Útravalónak betette még Lucía utolsó olyan történetét, amit nem olvasott még el.
Meglepetésére, Daniella már az ajtónál várt rá. A lányt hosszú ideje először látta olyannak, mint régen: határozottan állt a bejárat előtt, és adta ki a távollétükre az utasításokat a szolgáknak, úgy, ahogy az a ház úrnőjéhez illik. Julia szívét melegség járta át, és úgy érezte, megkönnyebbült- az utóbbi heteket, amikor teljesen egyedül kellett vezetnie a háztartást, nehezen viselte. Daniella közelében mindig biztonságban érezte magát, és örült, hogy nővére visszanyerte régi fényét.
A következő napok nem vezettek eredményre. Sem a kikötőmesterek, sem a különböző városok fogadósai nem ismerték fel bennük Mercedest, akiről fogalmuk sem volt, merre mehetett, és mi célból, így hát nem tudták, hol keressék. Még a banditák, sőt, a bennszülöttek sem tudtak semmit, ami aggasztó lehetett volna. Julia azonban nem aggódott. Tudta, hogy a húga akkor is életben maradna a dzsungelben, ha meztelenül kitennék a közepén, márpedig rengeteg fegyverrel szokott mászkálni, majdnem annyival, mint Daniella, azt pedig nem hitte, hogy baja lett volna. Akkor valaki mesélt volna róla valamit. Az egyetlen pletyka, amin végül elindulhattak, egy piramishoz igyekvő sírrabló lányról szólt, úgyhogy oda vették az irányt.
Julia felpattant a lovára. Az elmúlt három napban végig próbálta szóval tartani Daniellát, aki eleinte csak tőmondatokban válaszolt, de aztán az elmúlt éjszaka, a fogadóban végre beszélni kezdett- igaz, be nem fejezte végül, amit elkezdett, de egy pillanatra mosolygott. Julia újra látni akarta ezt a mosolyt, majdnem annyira, mint Mercedest.
- Dannie, te amúgy sosem gondolkoztál azon, hogy férjhez menj? Úgy értem, neked olyan sok pasid volt, soha nem jutott eszedbe, hogy egyet megtartasz?
- Nem, egy férj nem fért bele soha az én terveimbe. És ha belefért volna is, a legtöbb pasi csak meg akar baszni, csak néhány kivétel van, akik a pénzedet akarják inkább.
- Ez azért túlzás szerintem. Biztosan sok rendes férfi van, például Paolo rendes fiú, igaz, hogy egy szegény lovászfiú, de ettől még nem hiszem, hogy csak a pénzt akarná.
- Nem ismered a férfiakat, kedves. Sajnos, nem olyanok, mint a mesekönyvekben. A legjobb, ha olyat választasz, aki átmenetileg szórakoztat, azután pedig kidobod. Egyébként, hogyhogy te még szűz vagy? Egy rakás udvarlód volt.
- Igen, de egyik sem volt az igazi. Olyat szeretnék magam mellé, akivel érdemes leélni egy életet, aki szeret és vigyáz rám, akivel lehetnek közös gyerekeink. Ezzel a valakivel akarom az első alkalmat, valami igazán különleges helyen.- Daniella megcsóválta a fejét.
- Álomvilágban élsz, kicsim. A valóságban Hófehérke hulla marad, és megbasszák a törpék. Felejtsd el a hercegeket, ha mindenáron férjhez akarsz menni, keress valakit, aki jóképű, nem agresszív, és annyi esze van, mint a tehénszarnak, és akkor úrnő lehetsz, és talán még jól is fogod érezni magad mellette. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem tudom, én soha nem szerettem senkit rajtatok kívül.
- Csak figyelj, Dannie! Egy napon majd megtalálom, akit keresek, meglátod. Talán neked is sikerül egyszer, és akkor minden jobb lesz… álljunk meg egy percre!- Julia leugrott a nyeregből, és lesétált az útról, egy bokor takarásába.
Soha nem értette, hogyan lehet remény nélkül élni, anélkül, hogy várnánk arra, hogy majd valaki eljön értünk, akire érdemes várni, hogy minden jobb lesz. Az a sok éhező gyermek, az a sok megnyomorodott szerencsétlen, az a többszázezer hazátlanná vált, rettegő bennszülött hogy élhetné túl, ha nem lenne bennük remény? Ha nem élne benne remény, hogy hihetné, hogy egy ilyen vérrel és könnyel teli év után még kisüthet a Nap? Nem, mindennek rendben kell lennie, ahogy az éjszakát is követi a nappal.
Erőtlen nyivákolást hallott a háta mögül, mire sietve felpattant, és magára rángatta a nadrágját. Egy kíváncsi, fekete párduckölyök nézett rá, nagy zöld szemeiből inkább játékos kíváncsiság látszott tükröződni, mint félelem. Nem sokban különbözött egy macskától, leszámítva persze a méreteit, már most jóval nagyobb volt egy kifejlett macskánál.
- Elvesztél? Ne félj, nem bántalak! Éhes vagy, igaz?- a kölyök egy rövid, csipogás szerű nyávogást hallatott, miközben összehúzta magát. Megmozdult a bozót Julia jobb kezénél, és mély, morgásszerű hangot adott ki az onnan előbújó állat. A kölyök nem volt egyedül.

*

A kormányzó szeme elkerekedett, ahogy egy kés szorult a nyakának, a keze megállt a combon felfelé menet. A lány keze remegett, de még az álarcon keresztül is gyorsan megállapította, hogy nem a félelemtől, hanem a haragtól, a gyűlölettől. A zöld szempár élesebbnek tűnt, mint a nyakának feszülő kés, szinte keresztülszúrta őt.
- Ideje megfizetnie, kormányzó!- az alulöltözött, mindössze egy alsószoknyát és a karneváli álarcát viselő nő meglepő erővel vágta hasba a férfit, majd lökte a földre. A férfi megpróbált felállni, de a nő a mellkasára tette a lábát, és a földre nyomta. Olyan erősen nyomta le, hogy az öregedő, de még mindig erős férfi nem tudott felállni, és mielőtt kiáltott volna, a nő egy kis méretű pisztolyt rántott elő, a szoknyája alól, és nyomra a férfi arcába. - Elvett tőlem mindent, amit szerettem- Daniella letépte a karneváli maszkját, és átdobta a korláton- a maszkabál fakelléke nagyjából azon a helyen érhetett le, amit úgy emlegetnek két éve, a vörös zátony.
- Te… te Daniella Paloma vagy! Mit akarsz tőlem?
- Megfizetni a testvéreim haláláért. Ha maga nincs, még mind élnének.- Daniella kibiztosította a fegyvert. - Az elmúlt évet azzal töltöttem, hogy a maga kibaszott életét figyeltem, összegyűjtöttem mindent, amit tudni lehet magáról, tudod mindent magáról.
- Mégis miről beszélsz? Nagyon sajnálom a testvéreid, de semmi közöm a halálukhoz! Hármat közülük nem is láttam soha! Ha bosszút akarsz állni, Daniel Valazquez a te embered, az ő fia gyilkolt meg kettőt a testvéreid közül.
- Szóval most már azt mondja, hogy mégis a Valazquez ölte meg Catalinát? Pedig, ha jól emlékszem, maga volt az, aki a felmentő ítéletet meghozta, hiába volt négy tanú. Catalina és Ferdinando Valazquez ellenségeskedése nagyon jól jött magának, a korona kezén maradt a birtok. Vagyis, a magáén, gondolom, nem az égből hullott a pénz, amin az új kúrókúriája épült. És a párbaj… ennél szebben nem is alakulhatott volna, nem? Az egyetlen Paloma fiú halott, Valazquez szintén, megspórolta a méreg árát, és maga csak a jóságos, lovagias öregember maradt, aki végül megállította a gonosz varjakat, akik sajnos addigra már elpusztították az ártatlan galambokat. Az emberek annak ellenére szeretik, hogy egy részük már napok óta nem evett. Maga felelős Lucía haláláért is.
- Ez ostobaság! Bárki is volt a tettes, a fiam is megmérgezte! Hetekig lebegett élet és halál között, és azt mondják, soha nem lesz már a régi.
- Kibaszott rosszul hazudik, kormányzó. Daniel Valazquezt bizonyára azért záratta börtönbe, mert pogány isteneket imádott. Ezt a baromságot még a leghülyébb faszfejek sem hiszik el, mindenki sejti, hogy a mérgezés miatt került börtönbe. Egy darab szaros földért halt meg öt testvérem, akik még mind élnének, ha maga nem akarja azt a földet magának, és odaadja bármelyiknek a két család közül. Korrupt fasszopó… most kéne látniuk az embereknek. Kíváncsi vagyok, Károly császár mit szólna magához, bár valószínű ő is el van foglalva azzal, hogy megbasszon minden lányt az udvartartásban, nem ér rá.- Daniella teljes erőből a kormányzó fejébe rúgott, aki felkiáltott, a rúgás nyomán megeredt a vér. A lány szeméből könnyek kezdtek folyni, miközben letérdelt, és belenyomta a pisztoly csövét a rémült férfi szájába. - Van fogalma róla, min mentem keresztül?! El tudja képzelni, hogy mit érez az ember, ha a húga elmegy egy bálba, és néhány véres hús és csontdarabot hoznak vissza? Ha a másik húgának még a temetés előtt levágják a karját, maga pedig nem ülhet az ágya mellé, mert az orvost kell lefizetnie? Ráadásképpen, néhány nap múlva megkapja a harmadik testvére halálhírét is. A családja lassan széthullik, maga pedig nem tudja többé, mit kéne csinálnia. A harmadik testvérét temeti el, alig néhány hónapon belül, akiket mindennél jobban szeretett. A negyedik azután nyom nélkül eltűnik, hogy soha többé nem tudhatja, mi lett vele, akitől már soha nem kérhet bocsánatot az utolsó szavaiért. Végül, a legkedvesebbet, aki semmit nem tud az életről, darabokra tépi egy vadállat, a testét soha többé nem látja.
Az élet mindig megy tovább, mindenki azt mondja, hogy tovább kell lépni. Mégis mi értelme tovább lépni? Mi várhat még rám? Nem maradt bennem más, csak gyűlölet, keserűség, fáradtság. Ma megszabadulok tőlük, és végre pihenek. Ami pedig magát illeti… talán egy nap megérti, mit éreztem- Daniella a földhöz verte a kormányzó fejét, és mire magához tért, mindkét kezét a korláthoz kötötte, a száját pedig betömte. - Azt hallottam, hogy szereti a különleges játékokat. Remélem, hogy elégedett lesz.- a kormányzó nem tudott mozdulni, a kiáltása pedig belefulladt a rongyba, miközben Daniella lehúzta a nadrágját, és a kezébe vette a kést.

Daniella a régi faházikójukban üldögélt, és egy dalt énekelt, amit közösen találtak ki, még tizenöt éves korukban. A régihez hasonló, levelekből készített ágyékkötőt és melltakarót viselt, és mezítláb volt, mint annak idején. A lyukacsos tetőn behullott a zuhogó eső, ő pedig fázott, de nem érdekelte. Csak énekelte a dalt.

Nevess ég!
Zavard szét a felhőket, nevess ég!
Ne sírj, nyisd ki a szemed, nevess ég!
Száradjatok, könnyek, nevess ég!

De az eső nem állt el. Az ég nem nevetett, mint akkor, amikor hatan énekelték neki ezt a dalt. Daniella sírt. Minden pillanatban újabb emlékek, szavak rohamozták meg, a nevetés hangja, szinte érezte a meleg érintést a vállán. Az ölelés helyett csak a hideg vízcseppek ostorozták.
Lassan felállt. Az utolsó dolog volt nála, amit magával hozott a civilizációból. A fejéhez emelte a pisztolyt, és lehunyta a szemét.

Nevess, ég!
A Föld magához ölel, nevess ég!
Vigaszt nyújt, nevess ég!
A sírás véget ér, nevess ég!
Nevess ég…

Daniella elsütötte a pisztolyt. Hátra esett, és elkezdett zuhanni. Perceknek tűnt, mire végül leért a talajra, amit olyan puhának érzett, mintha csak egy dunyhákkal teli ágyba dobta volna be magát. Pislogott egyet, és mire kinyitotta a szemét, a testvérei között feküdt.

*

A hatalmas galamb egy fordulóval tért ki a kék energiasugár elől, amit a földön álló farkas küldött felé. A hatalmas, fehér madár egy fordulóval tért ki a kék gömbök elől is, és felkészült rá, hogy lecsapjon, és belevájja karmait a földön rohangáló adjuchasba, aki lényegesen kisebb volt nála. Először felrepült a Hold irányába, hogy azután úgy csapjon le, hogy a háta mögött van, így talán akadályozza a másik célzását.
Az újabb kék energiasugár láttán a madár előbb úgy tűnt, hogy jobbra akar fordulni, de azután mégis balra kezdett dőlni, így nem volt elég gyors: a cero eltalálta a maszkját, és dugóhúzóba kerülve zuhant alá, és landolt több száz méterre, egy homokbucka mögött.
- A tollas kígyó büdös picsájába, miért nem hagyjátok, hogy én vezessek? Ááá, ez kurvára fáj, a rohadt életbe!
- Mi történt?
- Nem tudom. Sssz, ez tényleg fáj.
- Meg fogunk halni?
- Nyugi, nem, minden rendben, csak gyorsan szálljunk fel újra!
- Nem megy, valami baj van a szárnyainkkal!
Sűrű, szürke színű füst folyt ki a hollow fejéből, és elkezdett alakot ölteni. Egy hosszú hengerbe állt össze előtte a földön, ami egyre kisebb, sűrűbb lett, míg végül egy alabárd alakját öltötte.
Hirtelen valami vörös takarta el a hollow szemeit, aki rémülten kapott oda a szárnyával. A lányok tágra nyílt szemekkel látták, hogy az azt a valamit félrelökő dolog egy kéz. Óvatosan felálltak, és végigtapogatták, végignézték magukat. Továbbra is egy testben maradtak, de ez már emberi test volt, majdnem tökéletesen olyan, mint az eredeti, amennyire belső nézetből meg tudták mondani. A hajuk színe viszont vörösre változott, és egy lyuk volt a csípőjük bal oldalán, a maszkjuk azon része, ami nem az arcon volt, pedig megmaradt.
A domb tetején feltűnt a farkas, és diadalittasan vonyított, azonban ez a vonyítás félbeszakadt, ahogy megpillantotta a lent álló, meztelen lányt. Pár másodpercig tétovázott, ami elég volt az újonnan született arrancarnak, hogy felvegye az alabárdot, és amikor a hollow felé ugrott, egy mozdulattal felnyársalta.
- Úgy tűnik, újra emberi testünk van.
- Pedig kibaszottul imádtam repülni. Szerintem, ha már így alakult, nézzük meg azt a várost, amit a levegőből láttunk.
- De nincs rajtunk ruha…
- Eddig sem volt, édesem. Na, menjünk!
- És találjunk ki valami rendszert rá, hogyan osztozunk ezen a testen, mert a hatan hét felé nem megoldás.

Tárgy: Re: Dalarea Cortéz Szer. Dec. 25, 2013 11:22 am

Név: Dalarea Cortéz
Keresztnevek: Daniella, Julia, Catalina, Serena, Mercedes, Lucia
Vezetéknév: Cortéz
Emberi élet: 1520- (1541: Catalina, Lucía, Serena) (1542: Mercedes, Julia) (Daniella: 1543)
Kaszt: arrancar (természetes módon létrejött)
Nem: nő

Kinézet:
Dalarea 165cm magas, 54kg a súlya. Annak ellenére, hogy arrancarként már nem fekete, hanem vörös haja van, tisztán látszik rajta, hogy félig latin, félig őslakos, a bőre néhány árnyalattal sötétebb az átlagosnál. A szemei sötétzöldek, a tekintete rendkívül mély. A szája kicsit teltebb az átlagosnál.
A teste izmos, talán még izmosabb is, mint amilyen a jelenlegi nőideál, köszönhetően a kemény emberi életnek, de ezzel együtt is vonzó külsejű nő, aki viszont az egzotikus, veszélyesebb típushoz tartozik. A maszkmaradványa a nyaka hátsó részéről indul, és végig a gerinc mentén halad, de mivel a haja elég hosszú, még akkor sem nagyon lehet belőle semmit látni, ha teljesen meztelen. A hollow lyukát szintén nem látták túl sokan, az alig hat centiméter átmérőjű lyuk az ágyéka bal oldalán helyezkedik el.
A ruházata minden nap teljesen más, a hat testvér teljesen különböző személyiségéhez egészen más öltözködési stílusok tartoznak, éppen ezért számtalan különböző stílusú egyenruhája van. Az ehhez tartozó smink, parfüm is naponta változik, nagyobb változások azonban csak hetente fordulnak elő (pl. hajvágás).
Daniella nagy karimás kalapot, hosszú fehér kabátot, feszülős nadrágot, és csizmát hord, a kezein pedig fehér kesztyűt visel. A testvérek közül egyedül ő nem használ se sminket, se illatszereket.
Julia hosszú szoknyát, magas sarkú cipőt, és egyszerű felsőt szokott viselni, az arcát enyhén sminkeli csak ki, illatszerek helyett pedig virágokat tűz a hajába.
Catalina kivágott hátú felsőt, szoros, a combjain szabályos távonként kivágott nadrágot, és egyszerű, fekete cipőt hord, zöld színű rúzst és szemfestéket használ, illatszerek terén pedig próbálja mindig a legújabbakat használni. A haját többnyire összeköti egy copfba.
Serena egyenruhája leginkább egy középkori spanyol páncél fehér változatára hasonlít, a módosítás csak annyi, hogy ujjatlan kesztyűket hord. A testvérek közül a legagresszívabb élénkvörös rúzst és szemfestéket használ, illatszerként pedig azt, ami először a kezébe kerül a polcról. A haját hajpánttal hátrasimítja, hogy ne lógjon az arcába.
Mercedes egyenruhája olyan, mint egy teljesen átlagos pulóver, rövid szoknya és póló, emellett harisnyát és egyszerű cipőt hord. Egyszerű, rózsaszín sminket használ, illetve csokoládé illatú dezodort.
Lucía ruházata egy rendkívül keveset takaró topból, egy miniszoknyából, és egy combközépig érő csizmából áll. A sminkeléshez egzotikus színeket használ, az illatszereit pedig önmaga keveri, senki nem tudja, hogy miből, de kétségkívül fokoznak a kihívó külsején.

Személyiség:
Daniella: ő a legidősebb, és egyben leghatározottabb az ikrek közül. Már kiskorától kezdve határozottan, magabiztosan állt hozzá minden problémához, és rendkívül gyorsan sikerült mindig előállnia valamilyen tervvel. Mivel a világ sötét oldalát első kézből láthatta, nincsenek illúziói, a filozófiája szerint csak az élhet, aki megfelelően erős hozzá, hogy életben maradjon. Soha nem hezitált, bármilyen eszközt kellett bevetnie ahhoz, hogy javítson az életfeltételeiken. Csillapíthatatlan gyűlöletet érez mindenki iránt, aki fenyegeti vagy bántja a testvéreit.
Azzal, hogy a húgaival egy testet kapott, a legfőbb célja, hogy őket biztonságban tudhassa, évszázadok után végre megoldódott. Jelenleg nincsen igazi célja, csak élvezi a hétfőket Las Noches kocsmáiban, ahol lehetőleg csak annyit iszik, hogy a húga ne legyen másnapos, és ha verekedésbe kerül, próbálja elkerülni az olyan sérüléseket, amik még másnap is fájnak vagy rondák. Az italon és a verekedésen kívül szereti a zenét, egyetlen szórakozása emberi életében a zongorázás és az éneklés volt. Manapság már inkább gitározik.
Elég rondán tud káromkodni, némelyik szófordulatról már talán senki más nem tudja, hogy melyik részeges, évszázadokkal ezelőtt élt tolvaj csonka száját hagyták el eredetileg, nagyon lekezelő és szarkasztikus tud lenni. Nem öltözik nőiesen, nem használ illatszereket, de erre igazán nincs is szüksége, Las Noches kocsmáiban még így is kiemelkedően szép, a legsötétebb, legprimitívebb helyekre jár csak. Itt még az sem zavarja az udvarlóit, hogy néha bagót rág vagy szivarozik, illetve hogy eddig talán csak egy vagy kettő érte el a célját.
Furcsa szokása, hogy szereti a drámai, hatásos belépőket, úgyhogy gyakran tör be ajtókat, falakat.

Julia: Julia viselkedése meglehetősen gyerekes. Életében imádta a természetet, az állatokat, arrancarként a legtöbb idejét vagy virágokkal, vagy kisebb hollowokkal tölti, akiket úgy kezel, mint életében az állatokat. Gyakran énekelget régi gyerekdalokat, vagy dúdol rég elveszett altatókat. A szabadideje jelentős részét tölti olvasással, szinte mindenről tud valamit.
Rendkívül kedves, sokat mosolyog, és szinte soha nem agresszív. Az álma, hogy egyszer eljöjjön érte a szőke herceg, fehér lovon, és magával vigye a kastélyába, és akárhány évszázad telt is el, nem vált türelmetlenné. Mindig optimista volt, amivel egészen a végsőkig tartotta a testvéreiben a lelket, és tartja bennük most is, ha kell. A látszólagos naivitása ellenére azonban nem hiányzik belőle a reális helyzetfelmérés képessége, egyszerűen csak nem hagyja elveszni a reményt.
A hanglejtése magasabb, csengőbb, dallamosabb, mint Danielláé, még elvétve sem lehet benne káromkodással találkozni, és ha éppen ő használja a testüket, a korai húszas éveiben lévő lány nem tűnik többnek egy tizenöt-hat éves tinédzsernél.

Catalina: bármilyen furcsán hangzik hatos ikreknél, de Catalina a család szépe, legalábbis, a lányok egymás között tartott versenyét ő vezeti udvarlók terén egyértelmű fölénnyel, pedig, ahogy ő mondja, a szerdai nappal már eleve óriási hátrányból indult, mert a szerda a legrosszabb dolog a legtöbb ember életében. Leszámítva persze azokat, akikébe ő éppen belekerül.
Catalina hangja olyan, mint a méz, isszák a mondandóját, ő tud a legjobban beszélni, a szavaival tökéletesen tud másokat manipulálni, szemrebbenés nélkül hazudik, erőlködés nélkül szerez meg úgy információt, hogy az átlagos intelligenciájú áldozat rá sem jön, hogy meglopták. Ez csak nagyon kis részben tanulás eredménye, inkább a rengeteg gyakorlatnak köszönheti, aminek a segítségével akár a spanyol királyi udvar báljain is elboldogult volna. A lányok között ő volt a leganyagiasabb, ez most már inkább arra irányul, hogy minél jobb pozíciót akar szerezni Las Nochesen belül. Ő sem igazán válogat az eszközökben, bár az erőszakot azért többnyire ráhagyja Daniellára vagy Serenára, ha teheti, mert nem élvezi a harcot.
A célja egyszerű, hatalmat szerezni, és élvezni, de ő is beismeri magának, hogy inkább az oda vezető utat, az áskálódást, az intrikát élvezi, a hozzájuk kapcsolódó élvezetek már másodlagosabbak.

Serena: a testvérek közül Serena örökölte a legtöbb tehetséget az apjuktól harc terén, számtalan képzett harcost ölt már meg hátrányos fegyverzettel, de mivel nőnek született, nem kaphatott soha elismerést. Emiatt sokszor öltözött férfinak, hogy bizonyítsa magának, hogy úgy megkapná az elismerésüket.
Az ő célja csak annyi, hogy elismerjék, mint harcost, illetve, hogy erős ellenfelek ellen bizonyíthasson. A közös testük fizikai állapota többek között Serenának köszönhető, ő jár egyedül edzeni, de a csütörtök szinte végig azzal telik, és gyakran nem csak Mercedesnek, hanem még Lucíának is izomláza szokott lenni.
Serena keveset beszél, de amikor megszólal, akkor azt egyszerű hangnemben, nagy hangerővel teszi, amivel azonnal felhívja magára a figyelmet. Ahogy ő gondolja, sok beszédnek sok az alja, és könnyebben elveszik benne az igazság, ő pedig nem szeret hazudni, mert amennyire tudja, a lovagi kódexet követi.

Mercedes: ő a legkisebb a lányok közül, bár ennek viszonylag kicsi a jelentősége ikreknél.
Őt érdeklik a legjobban a technológiai újítások a testvérek közül, az ideje nagyját számítógépjátékokkal, televíziózással és különböző játékokkal tölti, illetve, mivel többnyire komoly izomláza, és néha sérülései is vannak az előző napról átörökítve, próbálja nem megerőltetni magát. A legtöbben, akik látják, azt hiszik, hogy lusta, pedig ha éppen nem készülnek leszakadni a végtagjai, szívesen mozog- ugyanakkor valóban a kényelmet preferálja, a ruházatában nincs semmi, ami egy kicsit is kényelmetlen lenne. Imád dolgokat tervezgetni, összerakni. Ő talán a legokosabb a hat lány közül.
A hangja enyhén búgó, kicsit olyan, mint egy galambé (mivel galamb-szerű hollowként egyesültek, ő úgy is hiszi, hogy ez egy jel arra, hogy ez a test az ő erejéből készült), de egy macska dorombolására is hasonlíthat. A hangja úgy is csábító, hogy nem törekszik rá, hogy az legyen. Jellemző tulajdonsága, hogy nem érdekli, hogy a hallgatósága meg akarja-e hallgatni, amit mond, arról beszél, amiről akar.
Ő az egyik legönállóbb a hat lány közül, emiatt sosem ment neki igazán jól a csapatjáték, mindig a saját feje után ment, ami miatt sok konfliktusa van/volt Daniellával. Az aggodalmaskodást, a félelmet betegségnek tartja, szerinte, aki nyitva tartja a szemét, az nem csak többet lát, de a veszélyt is időben észreveszi.
Az életfelfogása lényege, hogy mindig előre kell tekinteni, nem szabad a múlton keseregni- emiatt sokkal könnyebben dolgozta fel a testvérei elvesztését, mint Daniella. A vagyonról, a hatalomról az a véleménye, hogy csak eszközök, amik segíthetnek a célok elérésében, maga a hatalom soha nem lehet cél. Mercedes célja jelenleg az új világ technológiájának minél jobb megismerése.
Mercedes nem szeret erőszakot alkalmazni, különösen akkor nem, ha olyannal szemben kell megtenni, aki nem jelent közvetlen veszélyt- de közvetettet esetleg igen. Ebből a tulajdonságából komoly problémáik éppen úgy származtak, mint a legváratlanabb pillanatban érkező, életmentő segítség.
Ő is fiatalabbnak hat a testében, hasonlóan Juliához. Önálló testre vágyik, nagyon kevésnek érzi azt az életet, ami így megadatott neki, ugyanakkor ezt soha nem tenné olyan módon, hogy a testvérei tudatát próbálja elnyomni, és ha kapna saját testet, akkor is a közelükben maradna.
Érdekesség, hogy senki nem tudja róla, hogyan halt meg, ezt nem árulta el senkinek, ahogyan azt sem, hogy miért nem. Lehetséges, hogy ő maga nem is emlékszik a halálára.

Lucía: még nem fejezett be szombatot egyedül az ágyában, és erre rendkívül büszke is. Rendkívüli sebességgel képes elcsábítani a férfiakat, és már nagy tapasztalata is van ebben, egyedi parfümöt tökéletesített magának, rendkívül gyorsan felméri, hogy milyen szavakat, milyen hangnemet, milyen mozdulatokat érdemes alkalmazni az adott férfi felé, és azután mit kell csinálnia az ágyban. Ironikus módon, emberi életében kifejezetten ügyetlen volt szociális kapcsolatok terén, és Catalinát próbálta másolni.
A kapcsolatai természetesen rendkívül gyorsan véget érnek, köszönhetően az egy hetes szünetnek. Saját testet akar, hogy saját, normálisnak nevezhető élete legyen, normális párkapcsolatban, bár a testvéreitől soha nem távolodna el túlzottan, nagyon ragaszkodik hozzájuk, és Daniellát leszámítva talán ő tette a legtöbbet a védelmükben, és hozzá hasonlóan ügyes volt a túlélésben.
A hanglejtése olyan, amilyennek szerinte az adott szituáció megkívánja, bár nem megy olyan jól neki a játék a hanggal és a szavakkal, mint Catalinának, ő inkább a gesztusaival hódít. Amikor éppen nincs senki, aki tényleg tetszene neki, olyat választ, aki párkapcsolatban él, számára szórakoztató próbára tenni az ilyen kapcsolatok erősségét.
A szexuális típusú szórakozásai mellett még azzal szórakoztatja magát, hogy történeteket ír, többnyire a saját élettapasztalataiból, de akad közöttük olyan is, ami a fantáziája szülöttje. Az álma, hogy egyszer elismert írónő lesz, úgyhogy a nap egyedül töltött felében leírja, amit a hat nap kontroll nélküli idejében kitalált. Ő használja a legjobban a galambpostás technikát, neki van hozzá a legtöbb kreativitása, hogy megfelelően pontos, és ha kell, nagyon zavaró képsorokat juttasson célba. Emellett, nagyon szeret főzni.

Közös jellemvonások: nagyon fontosak egymásnak, amit semmi sem mutat jobban, hogy annak ellenére, hogy majdnem két év telt el, amíg először Catalina, majd utolsóként Daniella is meghalt, mind a házukhoz láncolva maradtak kísértetként, amíg újra együtt nem lehettek mind.
Rendkívül erős élni akarás dolgozik bennük, szinte élhetetlen körülmények között kellett boldogulniuk, és túl kellett élniük évszázadokig Hueco Mundoban, de sikerrel vették ezeket az akadályokat, elsősorban azért, mert tökéletesen képesek együttműködni, ha a szükség megkívánja, egymás hibáit nagyon ügyesen kiegészítik.
A kötött megállapodást, miszerint a hét első hat napját szétosztják egymás között, és mindenki pontosan huszonnégy órát tevékenykedhet önállóan, betartják, és igyekeznek elkerülni minden olyan tettet, ami kellemetlenséget okozna annak, aki utánuk jön, és ilyenkor csak néha szólítják meg azt, aki éppen a testet irányítja, mivel annak mentálisan választ adni és természetesen viselkedni egyszerre nehéz. Ami a vasárnapokat illeti, azt általában elvonulva töltik el, pihennek valahol, látszólag mintha félig-meddig aludnának, valójában ekkor beszélgetnek egymással, és döntik el, hogy mi hogyan legyen.
Mivel nem akarnak őrültnek tűnni, titkolják, hogy több személyiség is lakik a testükben, ám így aki két különböző napon látja őket, komolyan furcsállhatja, hogy a vagány, kocsmákat járó nő miért énekelget gyerekdalokat, azután a következő nap miért tölti minden idejét edzéssel.
Harc közben nem feltétlenül a domináns személyiség irányítja a testet, a helyzettől függően váltogathatják az irányítást, mivel közülük mindenki másban jó: Daniella puszta kézzel harcol jól, Julia sonidoban a legjobb, Serena bánik a legjobban a fegyverrel, Mercedes céloz a legjobban, Catalina tudja a legjobban kitalálni, milyen típusú üzenetekkel lehet a legjobb hasznot hajtani, és Lucía készíti el az üzeneteket a legjobban.

Képesség:
Cartero (Postás): A képesség segítségével megidézhető egy reiatsuból álló galamb, ami egy üzenetet tárol. A galamb képes egy üzenetet továbbítani, ami a célszemély felé indul el, ha az a hatótávon belül van (LP/10 méter), és ha eléri, akkor beleolvad, és a célszemély azonnal megkapja az üzenetet. A galambot képes visszaküldeni, ha erősen koncentrál rá, hogy választ adjon, de ha nem tudja, pontosan hogy kell, az üzenete zavaros lehet, vagy éppen olyan információk is felkerülnek rá, amiket nem akart megosztani. A zanpakutora rakott pontokért +1 galamb küldhető ki egyszerre, maximum 25, teljesen azonos üzenetek szétküldéséhez nem kell több idő, mint egy üzenetéhez.
A képesség hátránya, hogy ha bárki érintkezik útközben a galambbal, akkor az eltűnik, és az azt megérintő kapja meg az üzenetet, igaz, a galamb ezt próbálja elkerülni, a sonidoja megegyezik a karakterével. A fizikai találat elpusztítja a galambot, igaz, ilyenkor az üzenet is elvész. A karakter azonnal értesül róla, ha az üzenet megsemmisül vagy célba jut, illetve ha nem az kapja meg, akinek szánta.
7 ponttól a képességgel képek és képsorok, 12 ponttól pedig komplett, videó-szerű emlékek (vagy akár teljesen fiktív képsorok) hanggal is megoszthatók, innentől a magasabb pontszám azt mutatja, hogy azok mennyire élethűek. 20 ponttól akár teljesen reális, szagokat, ízeket, érzéseket, érzelmeket tartalmazó üzenet is küldhető.
A képesség használható spamelésre is, felesleges információk tömkelegét is lehet vele küldeni, ami összezavarhatja a befogadót- igaz, csak rövid időre, ezektől a felesleges információktól az agy védelmi mechanizmusa rövid időn belül megszabadul.

Ressurección:
Paloma (Galamb)
Parancs: Sekasero (Siess!)
Külső: a Zanpakuto fizikai formája egy egyszerű alabárd.
Ressurecciónban, bárki is uralja épp a testet, bármilyen ruhában, az összes ruhája és sminkje eltűnik, helyette egy más típusú ruházat jelenik meg: tollakból álló ruházat, alul egy bokáig érő szoknyával, felül viszont egy éppen valamit takaró, melltartó-szerű toppal. A szemei alatt három-három fehér csík jelenik meg, a feje tetején pedig megjelenik egy madárkoponya, ami a szemöldökéig lefelé takarja a fejét. A két kezén madárkarmokra hasonlító kesztyű jelenik meg, és a szoknya rejtekében, a sípcsontjáról három-három hatalmas, görbe penge mered előrefelé.

Képességek:
Pacificador: (Békéltető) galambok kezdenek körözni egy adott terület körül, ahol minden szürkévé változik. Ezen a területen belül, minden támadás hatástalan, bárki indította bárki ellen, az nem okoz sérülést, fájdalmat, és még meg sem löki- a körből kívülre érkező támadások viszont működnek. A körön belül az erőszak minden formája blokkolva van, kizárólag az olyan képességek működnek, amik nem ártanak másoknak (például, gyógyítani lehet, ahogy a pajzsok is effektíven funkcionálnak tovább, bár értelmük nem sok van, de például az olyan illúziók, amik félelmetesek, vagy fájdalmat okoznak, már hatástalanok). A karakter nem képes támadni, ha használja ezt a képességet, viszont csak a körön belül sebezhetetlen.
A képesség Ressurección használatonként meghatározott ideig használható: az 1-9 közötti pontokért pontonként egy percig, 10-19 közötti pontokért pontonként két percig, a 20-24 közötti pontokért pontonként 3 percig, (összesen 44 perc, 24 pontnál). Egy lefedhető kör sugara 5 méter, minden 2000 LP-ért egy újabb kör fedhető le, legfeljebb tizenöt méterre a karaktertől. A képesség a megidézése után legalább fél percig működik, tehát nem alkalmazható a védekezés utáni meglepetésszerű riposztokra.
A képesség hátránya, hogy az ellenség is támadhatatlan, ha egyszer beért a körön belülre, eltávolítani onnan kizárólag akkor lehet, ha magától megy ki, vagy ha azt nem erőszakos testi kontaktussal érik el- az erős taszításnak semmilyen hatása nincs, ellenben egy csók lehet hatékony, különösen, ha egy azonos neműtől érkezik. A szavak is hatékonyak lehetnek, ha jól választják meg őket. A kör helyhez kötött, nem a karakterhez, úgyhogy további hátrány, hogy nagyon mozogni sem tud, amíg aktív a képesség, ha idő előtt elhagyja, nem tud védekezni.

Carta Bomba (Levél bomba): A képességgel számtalan [(LP:100)x(LP:1000)x(LP:10000)] galamb idézhető meg, amik az üzenetvivő galambhoz hasonlóan, a használó sonidojával megegyező sebességgel haladnak, azonban ezek nem üzenetet visznek, hanem felrobbannak. A robbanásuk nem erősebb egy baráénál, de mivel már alacsony szinten is száz felett idézhető meg, ha a fele talál, az akár halálos is lehet. A robbanások veszélyesek lehetnek akár a használóra is, ha a galambok valahogy célt tévesztenek, vagy ha egyszerre olyan sok robban fel, hogy nem csak a célpontot sebzik meg.
A képességnek a támadáson kívül a másik hasznos felhasználási módja az üzenetek fedezése: 400 galamb közül lehetetlen kiválasztani a megfelelőt, főleg, hogy a rossz választások eredménye az, hogy a próbálkozó felrobban. A képességnek ugyanakkor van egy komoly hátránya: a robbanógalambok azonnal felrobbannak, ha a Pacificador képességet az arrancar aktiválja, függetlenül attól, hogy hol vannak. Dalarea telepatikusan irányítja a galambokat, de minél többet irányít egyszerre, annál kevésbé képes különböző célpontokra fókuszálni őket- természetesen nem kell egyszerre minden galambot megidéznie.

Szeret: /akinél hátul van, hogy a testvéreit, annak az egyéni céljai fontosabbak/
Daniella: testvéreit, inni, verekedni, énekelni-zenélni-zenét hallgatni, badass belépőket
Julia: testvéreit, állatokat, meséket, a kedves dolgokat általában, gyerekeket, a „szőke herceget”
Catalina: vagyont, hatalmat, szépséget, cselszövést, választékos beszédet, az intelligens és jó külsejű férfiakat, figyelmet, lenyűgöző ruhákat (és a testvéreit)
Serena: testvéreit, harcolni, becsületet, igazmondást, tiszteletet, elismerést, edzeni
Mercedes: kalandot, veszélyt, technológiai újításokat, számítógépjátékokat, filmek közül a váratlanokat (és a testvéreit)
Lucía: testvéreit, szeretkezni, lovakat, csillogást, kedves embereket, írni, szép dalokat, verseket és történeteket, egyedi keverésű parfümöket, pozitív megerősítést, játszani a nem szimpatikus emberekkel

Nem szeret:
Daniella: a gyáva embereket, aki megfenyegeti és bántja a testvéreit, a túlzottan nyomulós alakokat, a romantikus férfiakat, ha becsapják, önzőséget
Julia: erőszakot, ronda beszédet, szomorúságot, az alkoholistákat, az elnyomást és igazságtalanságot
Catalina: egyszerűbb megoldást, szegénységet, a vele szemben arrogáns embereket, naivitást, a primitív vagy ronda férfiakat
Serena: gyávaságot, becstelenséget, képmutatást, hazugságot, köpönyegforgatást, igazságtalanságot, szabályozatlan erőszakot
Mercedes: elavult dolgokat, „szükséges kegyetlenséget”, hazugságot, ha parancsolgatnak neki, minden unalmas dolgot, ha valaki félbeszakítja, a depressziót
Lucía: ha valaki túl gyors, ha valaki felesleges dolgokról locsog, politikai és hatalmi harcokat, a gyenge minőségű irodalmi műveket, a sznobságot

A karakter örököl Zelinétől.

Tárgy: Re: Dalarea Cortéz Szomb. Jan. 11, 2014 12:12 am

Jóóó hosszú, de rendkívül élvezetes előtörténetet hoztál össze. Kifejezetten tetszett, hogy mindegyik személyiséget külön-külön megismertem haláluk előtt, és még így is jutott hely az adjuchas béli időkre. Lenyűgözőek voltak a váratlan fordulatok a történetben, abba se tudtam hagyni az olvasását, még ha ez a rózsaszín roppantul szemölő is volt egészen a végéig! x”D No, de nem csépelem tovább a szót, egy-két elgépelésen kívül nem volt hiba, ami ilyen hosszú szövegnél nem is olyan nagy vétek, ezt egy átolvasással te is kiszúrnád. Így, mivel nincs mibe belekötnöm (talán a rózsaszínbe, amit valójában szeretek, de ekkora mennyiségben… na jó, nem Rolling Eyes

) ELFOGADOM az előtörténetedet! Kíváncsian várom a karakter kijátszását!

Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5600 LP *
Kezdőtőke: 4000 ryou
*a karakter átalakításból örökölt LP fele

Az alábbi képzettségeid között oszthatod el pontjaid:
× Fegyverhasználat
× Pusztakezes harc
× Hollow képességek
× Sonido
× Ressurreción
× Hierro

A pontozás elkészítéséhez való részleteket itt találod. Az adatlapod és pontozásod elkészítése után, kellemes játékot! ^v^