*Lágyan kúszó fények lappangó sötétséget változtatják porrá, miként a homályban Seireitei ismét felfénylik. A reggelt madárcsicsergések hangja tölti ki a birtokon. Csak halkan suttognak a sürgő szolgák affelől, hogy milyen nap is ez a mai. Hírek sokasága érkezett a birtokra; mi titkon, mi szemek előtt gyanútlanul.
Már javában zajlik az élet, amikor egy halk kopogás zavar meg reggeli öltözködésemben, miben segítségemet egy ismerős személy jelenlétében lelem. De választ egyenlőre nem is adok, hiszen az obi megkötését sürgetni nem igazán lehet. Ennek a tárgynak valódi jelképe van, aminek még sokáig fent kell maradnia. Sok magasztos gondolat járhatna ezúttal a fejemben, hiszen karrierem csúcsán állok. De nem törhetek meg az árnyakból elő bújó gondolatfoszlányok alatt. A tettek mezejére lépve veszem sorra mai napi teendőimet, s már- már az egik tárgyalásomat venném előre, amikor eszembe jut Anao tegnap esti üzenete. Érdekes sóhajtást eresztek meg, mitől a segédem érdeklődve pillant felém. Intek egyet neki, hogy nyugodtan húzza el a mívelt tolóajtót. Az ajtó előtt két őr áll, valamint egy idősebb hölgy; a Kagami- ház tagja. Tagja ugyan, de leginkább csak azért, mert a szolgák főnökének van úgymond minősítve. A hölgy illedelmesen, meglehetősen mereven ad egy helyzetjelentést, majd meghajolva távozik, amint arra engedélyemet elnyeri. Szembe nézek magam tükörképével.
Ez volnék tehát én, az új Kagami Ai? Egy Kodoku no Hogosha, aki a Kagamik akaratát hordozza. Magamhoz veszem zanpakutomat, majd vállaimra terítem a vörös haorit. Miután végzek Anao edzésével, szolgálatot kell teljesítenem a 46-ok tanácsánál. A kettő között pedig egy titkos találkozóponton veszem át a titkos adatokat. Ezek mind olyan teendők, amikre azt gondolhatom, hogy az élet nem bánt velem kesztyűs kézzel. De mint már tapasztalhattam, semmi sem történik ok nélkül. Mindennek megvan az ok-okozati viszonya, amit viselnünk kell. Vannak dolgok, amik elől nem menekülhetünk; még akkor sem, ha megváltoztatni kényszerülünk. Az kiindulási pont és a cél akármennyire is eltérő lehet, sokszor mindegy a megtett út, mikor a cél egyébként is ugyanaz lesz. Mindenem megvan, amire valaha is vágyhattam. Habár a nemességben elért pozíciót nem akartam, mégis erre kényszerültem. De, ha már ez a keresztem, akkor keményen viselem; hátra tekintés nélkül.
Minek után elhagyom a birtokot, - mindenféle kíséret nélkül - villámlépésekkel elég hamar elérem a Juubantai barakkjait. A rongált falakon túlról jövő füstszagok nosztalgikus időkről adnak visszaemlékezést. Én viszont ellent állok az emlékek zuhatagának, hiszen ezek nem visznek előrébb; csupán hátráltatnak. Azok az idők elmúltak, egy új életkorszak köszöntött be. Ideje tovább lépni, és változni; miképpen a világ is mozgásban van.
A lomhán őrködő őrök melletti elhaladás gondtalan, hozzávéve magát a helyzetet, amiképpen őrködnek. A környezet pedig gondatlan és leéltnek tűnik. Miért vetődik fel bennem folyamatosan a gondolat, mintha csak Rukongai egy környékén sétálnék? Ám a helyes instrukciók gyanánt hamar megpillantom egy barát körvonalát. Sokat fejlődött, míg távol voltam; s jelenlétemmel még többet fog. Hiszen akik egyszer hálásak voltak, azoknak én magam is hálával tartozom. Anao barátsága pedig a számomra legalább olyan fontos, mintha csak Verashuval szemben állnék. Leszámítva azt, hogy Anao-sannal inkább bevetéseken voltunk sokat közösen, míg Suwun taichou a lelki problémák terén segített át sokat. Mind a ketten kétségtelenül fontos személyekké lettek számomra; szerencsére erről nem sokan tudnak. Akik egy kicsit is ismernek, tudják, hogy érzelmeimet nem igen mutatom ki. Akik pedig még jobban ismernek, azok pedig meglátják a sorok között rejtőző rejtelmeket, szándékokat, érzelmeket.*
- Üdvözletem, Anao! *Nézek komolyan a lány szemeibe, ki jelen pillanatban is oktondi gyengeségét rejtegetve igyekszik erős maradni lelki terhei felett állva. Ám a mimikáit meghazudtolva ereszkedik féltérdre, mintha csak egyenrangúságát kérdőjelezné meg. Ha ezt egy ember tenné, a beléjük vetett hitem inogna meg. Azonban a halálisteneket és Anaot ismerve a hitemet megingathatatlannak vélem. De ez viszont nem jelenti azt, hogy szavai nem váltanak ki belőlem egy arrogáns tekintetet. Kihúzva zanpakutomat, annak tompa felének pengevégével érintem meg a lány állát. Alulról felbiggyesztve lassan állóhelyzetbe kényszerítem egy kegyetlen pillantás kíséretében.*
- Akik nem elég magabiztosak, azok kérnek. Akik biztosak, azok jönnek. Mostantól hagyd el a jelzőket a nevem mellől. A barátaim számára "Ai" megnevezést veszek fel. *Intem meg egy kicsit Anaot, aztán végig nézek rajta és környezetén.*
- Először kint tegyél rendet, aztán megoldódik minden magától. Nézz körbe shinigami; a Gotei Juusantai ezen osztagának barakkjai mintha csak egy állandó háborús övezet lenne. Ha háború lenne, tán még megérteném. De a papírokkal folytatott küzdelmeteket meglehetősen haszontalannak vélem. Miért jó neked ez a szertelenség? De a legfontosabb kérdésem. Ha a shinigami zanpakutoja sokat árul el a shinigamiról; akkor Hyozanryuu kedveli a szertelenséget? *Pillantok kicsit oldalra.* - Amennyire én emlékszem Hyozanryuu nem ez a fajta. Talán a megoldás éppen ott lebeg az orrod előtt, de én nem adhatok számodra válaszokat. Előbb tudnom kell, hogy mennyit vagy hajlandó megtenni. Hiszen a szabályokat nem én fogom meghozni, hanem az a kard, mi ujjaid közt pihen. Változnod kell Hyozanryuuhoz, cserébe pedig ő is változik majd hozzád. Ez a kulcsa annak, hogy belső harmóniára leljetek. Az egymás közti távolságok eltüntetése nagy szerepet játszik ebben. *Ahogyan már tőlem megszokhatta, most sem vagyok túlságosan kedves vele, ha tanulásról van szó. Mindig is törekedtem arra, hogy amit megtanítok, az ne csupán egy átlagos száraz tananyag legyen, hanem egy gondolatmenet. A nyers és elgondolkodtató tények talán sokkal jobban elvezetnek a személyes megoldásokhoz, mintha körülírva rejtenénk el az igazságot. Az igazság mindig hozzánk igazítható, csak tudnunk kell az igazítási alternatívákat.*

*Nehéz az út idáig; talán a legnehezebb, amit hallistenként teljesíthet valaki. Shikai, bankai, senbankai? Kik már a páholyba ülvén tekintenek visszább az időben, ők oly' eltörpültnek látják ezen dolgokat, mint egy aprócska bogárka a legfiatalabbik virágszirmon. A zanpakutokkal kialakított kapcsolat, amelyet utad során egyre jobban megerősítesz..hűségesen megszolgál. Egyeseknek pedig, - akik mindenkinél nagyobb lélekenergiával és elszántsággal rendelkeznek – megtapasztalhatják a valódi köteléket. Azt, amikor a kezedben levő kard már nem csupán egy barát, vagy a lelked része; hanem egy fajta lelkiismeret, a hang a csendesség völgyében. Fény az árnyak bolygóján, és remény a pusztaságban.
Nagyot kell sóhajtanom ama gondolatra, hogy hány shinigamit vezettem már el zanpauto- forgató „játszmákban”. S akárhányszor tanítottam, azzal önön kapcsolatomat is erősítettem a zanpakutommal. S miként fejlődtünk mi is, úgy egyre magasabb fokokra érkeztünk. Válasz út előtt állok én magam is. Jól tudom, hogy nincs vissza út többé. Minden egyes szó, amely elhagyja számat; azok mind tökéletesen hatással vannak a történtekre. A felelősség szele fogj simogatni bőrömet, levakarhatatlanul. Az utolsó esély, hogy meghátráljak; hisz ezek után újra tanítanom kell, csak mint egy kapitány.
Sok- sok ilyen tekintettel találkoztam már. Meg sem rezzen bennem semmi, eme haragos tekintetre. Annyian próbálták már bebizonyítani nekem sértettségüket; mentorálásaimra pillantok vissza. Közben pedig érzem, ahogyan az engemet kísérő lelkek (angyalok) a pusztaság füvéről felállnak s tárogatni kezdik szárnyaik. Apró szél, emlékképekként kerülget; majd lesújtóvá válik tekintetem.*
- Urusai, Juubantai taichou! *Lágyan, egészen hátborzongató nyugodtsággal; lesújtó tekintetemmel szólok feléje. Szokatlan ridegségem ezúttal meglepetésként érheti. Lassacskán pedig egy hatrudas börtön materializálódik rajta. Börtönbe zárja őt, de a saját börtönébe, amit mintha csak maga kreált volna magára. Természetesen ez nem bélyegzi meg szavait, de mondatai egyre jobban süllyesztik el a kidou hatása alá.* - Nem látsz át gyerekességeden, ne tán? Ez már nem a gyerekek színpada! Nem egy rémálom a játékvárban, hogy majd jönnek a barátok és mindent megoldanak helyetted egy kis sírásért cserébe. Kelj fel végre, ez a valóság színpada; darab pedig az élet maga. Töröld le végre félelmed szülötte könnyeket; válj felnőtté! *Ekkor elhúzom kardomat, hogy magam mellett tarthassam. Felpillantok az égre, körülpásztázom a környéket. *
- Minden félelmed a lelked pusztítója, kardod gyengítése. Szedd össze magad, és ne hisztizz többé, csak mert nehézségbe ütközöl. Állj a lábadra és vállald fel a felelősséget, hogy e kard forgatója vagy! Senki sem cukorkát osztogatott, amikor azt mondta, hogy az Akadémián shinigamivá válhatsz. Te magad küzdöttél, te magad vállaltad ezt az utat. Te vagy a kardod mestere, tehát csak is te oldhatod meg ezt a problémát. Többé nem menekülhetsz a hátam mögé; nézz végre szembe a félelmeiddel..shinigami! *Utolsó mondatomat mintha a szívébe szúrnám, s nem véletlenül. Habár már felemelt hangommal nyomatékosítottam meg, mégsem ez nyerheti el a kellő hatást. Hanem a szavaim értelme. Cserben hagynám a barátom? Igen! De még mindig a jó szándékkal vezérelve teszem, amit most még nem biztos, hogy felismerhet. Hiszen már tudhatja, hogy részint egy kiszámíthatatlan jellem vagyok. S most túl drasztikusak a szavaim, hogy hihetetlenek legyenek. *
~ Meg kell tapasztalniuk az egységet. ~ *Feltörő lélekenergiám közepette hallom kardom szavát. Kicsit jobban szorítom meg, habár tudom, hogy a köztünk a kapocs már elszakíthatatlan. Fuhakuval elértük a létező legmagasabb szintű feloldási technikát. Ezzel pedig közelebb nem is kerülhettem a zanpakutom lelkéhez, ahogyan ő sem kerülhetett közelebb az én lelkemhez.
Nem mondhatnám, hogy nem ér meglepetésként Anao kardjának sújtása. Lélekenergiája szépen megemelkedett, a változó lélektükre pedig egy pillanatnyi tétovázást vált ki tudat alatt is belőlem. Késő volna a kard vagy technika, amit megindítanék ellene, így egy egyedi helyzetnek a szemtanúja leszek. A zanpakutom félig a saját gondolataimra, félig pedig önön szándék által vezérelve oldja fel magát bankai szinten. Furcsa érzés kezd kavarogni bennem, amikor a fénylángokból egy angyal alak sűrűsödik mellém, s lángjával megfogja Hyouzanryuu kardját.
- Mit csinálsz, Hyouzanryuu? *Alig halható, sistergő hangon szólal meg a láng, aminek alakja aztán megoldódik és kavarogni kezd körülöttem. A kard, amit forgatok mester szinten, védelmezőn jár körbe. Mintha „ellenségemnek” csak azt mutogatná, hogy ő nem hasonlít barátjára. Ő nem hogy csak megvédi forgatóját, de képes akár baráttól..sőt önmagától is megvédeni. *

*Sok szó, mit kiejtettem a számon, mind arra ösztökélt, hogy ennél már csak rosszabbakat mondjak ennek a lánynak a saját érdekében. Tán kegyetlenség mindaz mit művelek vele, mégis mindezt az érdekében teszem. Ismer már annyira az elmúlt évek alatt, hogy tudja, a tetteim s mondataim a javát szolgálják. Sajnos engem erre neveltek, s büszke is vagyok mindarra mit elértem. Büszke vagyok arra, hogy keménységemmel sokaknak voltam már példaképe. S büszke vagyok arra, amit elértem az életemben. Habár a boldogság szó néha nálam is relatív értelmű; ettől függetlenül nincsen rossz sorom.
Belső érzéseim pedig azt diktálják, hogy mindezt ne hagyjam abba. Fejlődnie kell, s a zanpakutom érzésére hagyatkozván bízhatok abban, hogy Shiroichi Anaot képes vagyok megtanítani a senbankaira. Vagy egyáltalán tényleg meg kell tanítanom? Lehetséges egyáltalán, hogy nem képes rá? Talán ezt még meg is cáfolhatom; ki tudja?! A lényeg az, hogy nem adom fel addig a harcot, míg a Gyémántsárkányt meg nem töröm. Egyszer már megtettem szilárd jellemem gyanánt az „angyalos” küldetés során, amennyiben tényleg szükséges, hát megteszem mostan is. Hűségemet tettem barátként Anaonak, s bár ez sosem fog megváltoztatni; az értéke nem múlhat. Kész vagyok akár nagyobb fájdalmat is okozni Anaonak azért, hogy megtanulja a senbankai igazi értelmét; mindez nem számít. Hiszen mindig is tisztában voltam azzal, hogy a jellemem nagy fájdalmakat okozhat másoknak, de a képességeimnek hála, gyógyítónak sem vagyok utolsó.
A láng, amely engem védelmezve angyalformát vett fel, mostanra kissé kifordítja Anao kardját. Nem tudom megmondani, hogy az egyébként önkívüli állapotba került shinigami éppen mekkora fájdalmat érezhet meg szívében a rettentő meleg lángoktól; de azért láthatóan a lélekenergiája azért megfelelőképpen megvédi ettől a hatástól. Mégsem akarok azért ártani neki, ha nem muszáj. Ettől függetlenül meglepődve tekintek saját zanpakutomra. Még sosem volt ilyesmire példa, hogy egy egyszerű gondolatfoszlányra reagáljon. Nagyon úgy néz ki, hogy Fuhaku felfigyelt egy régi ismerőse helyzetére. Talán még soha az elmúlt évtizedek alatt nem fordult elő, hogy a saját zanpakutom bármiféle érdeklődést mutasson egy másik shinigami irányába. Ezúttal bőszen állíthatom, hogy Fuhaku Yashival annyira sikerült harmóniába kerülnöm, hogy sokkal jobban megértjük egymás érzéseit.
A láng pedig lassacskán egyre jobban felhúzzák a kardot, hogy a lány abba kapaszkodván egyenesen egy félig materializálódott szempárba pillanthasson. Fuhaku egyszerűen egyfajta fokozott keménységet és komoly tartást mutatva fegyverezi le egy pillanatra a testet azzal a meghökkentő esettel, hogy egyenesen a shinigami és annak zanpakuto lelke szemébe tekint.*
- Zavarodott lelked képtelen ésszerű döntéseket hozni. Ekkora hévvel rátámadsz egy olyan shinigamira, aki egyszer már az életedet mentette meg? Sajnállak, hogy idáig süllyedtél, barátom.
*Ekkor Fuhaku, ahogyan felemelte, úgy egy kis lendülettel, méterekkel hátrábbra hajítja a testet és kardját egyaránt. Ezzel egy időben pedig akaratomra kiterjeszti magát körénk egy börtönt jelképezve, hogy valóban senki ne hallhassa a további beszélgetésünket. Már így is bizonyára érzékelhető, hogy két kapitány szintű shinigami nem éppen egy barátságos küzdelmet bonyolít le a 10. osztag kellős közepén. Én magam pedig felhúzom szemöldökömet eme jelenetre, s amikor a zanpakuto szavai veszélyesebbé válnak, akkor előre tartom kezemet.*
Bakudou 79: Kuyo Shibari! *Idézem mindezt Anaora, hogy lekössem. Remélhetőleg ezzel egy ideig lekötöm, mégis nem ez az, ami konkrétan aggaszt az egészben. Magamban bízok, azonban a shinigami lélekölőjében már annál inkább nem. Valami mintha elborult volna az elméjében, így tehát közel sétálok hozzá, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek.* - Jól jegyezd meg: Egy igazi shinigami sosem nézi eszköznek a lélekölőjét, így tehát hierarchia sem alakulhat ki kettejük között. Társak, nem pedig elnyomásban léteznek. Ha Anao nem ez a shinigami lett volna, megértettem talán egy kicsit ezeket a sérelmeket; de ismerem, s ő egy kiváló shinigami, minden hibája ellenére. Figyelmeztetlek, ha egy lépést is merészelsz tenni a shinigamid eltörléséért, én magam törlek szilánkokká..zanpakuto!
*Egyértelműen fenyegetem meg a kardot a véleményem kinyilvánításával. Azonban látva, hogy a kötésem lassacskán mit sem ér, hátrább shunpozok. De éppen hogy csak földet ér a lábam, a használó kezében a kard egy technikát aktivál.*  - Bakudou 81: Danku! *Magas szintű zanpakuto ellen egy magas szintű pajzstechnikával óhajtok védekezni, ám a támadás megtörténte egy újabb információt hint el számomra. Éppen ezért tekintetem mostanra már inkább haragossá lesz, mint sem hideg és közömbös. Ha ez a terve, akkor meghiúsítom. Inkább látom Anaot zanpakuto nélkül a 2. osztagban, mintsem egy ilyen zanpakutot a 10. osztag élén. Persze ezeket a dolgokat nem nekem kell eldöntenem; azonban az életben maradás még mindig az ő érdeke is. Ellentámadásomat az elfedésből kiváló lángcsóvákkal intézem. Sok kisebb láng, szint sarló alakban rohamozza meg őt; kicsit tesztelve a jelenlegi kardforgatási, avagy shunpo képességeit.*
- Ezzel sosem jutsz előrébb. Miért nem kegyelmezel neki? Miért olyan nehéz szeretettel és nyugalommal fordulnod a shinigamid felé? Ne légy… meggondolatlan! *Egy pillanatra komor tekintetem mutatkozik meg; mintha csak tétováznék az előző fenyegetésemet illetően.*

A küzdőteret lezárom, jutalmatok 300 LP és 3000 ryou.
Anaot valamit arra kérem, hogy a képességét rakja be a pályázataihoz, valamint linkelje be a KT-t is. Ugyan egy Yoru-féle ellenőrzésen már átment, a senbankait hivatalosan akkor írhatod fel az adatlapodra, ha ott is megvan.