Jelszó: Sötétkék
~ Adatlap
Név: Yamaguchi Sora
Nem: Férfi
Kaszt: Ember
Szül. ideje: 1995.11.01
Kor: 18
~ Előtörténet
Az életem? Egy nagy rakás lócitrom egy kis vagány esernyővel beletűzve. De azért mégse mondanám, hogy mindig rossz volt az. A szüleim csóró drogos semmirekellők voltak, azok az igazi mintapéldák, amire egy gyereknek szüksége van. Nem is tudom igazán, hogy mi volt az első emlékem. Még emlékszem a szüleimre halványan, bár a legtöbbet csak az árvaházban hallottam vissza. Emlékszem az anyámra, nem volt valami nagy szám. Kivéve a haja. Emlékszem arra a gyönyörű sötétkék hajzuhatagra... Arra is ahogy a vérben ázva szétterült. Ja hát igen a fater. Ő nem volt százas, de mégis mit vár az ember egy drog függő vadbaromtól? Minden pénzt a narkójára költötte, és amikor anyám lenyúlt belőle egy keveset eldurrant az agya. Vajon szerencse volt-e az hogy túléltem akkor, nem tudom. Amikor elsőnek mesélték el, úgy gondoltam hogy egy angyal jöhetett el hozzám és mentett meg, egy rendőr formájában. Valami szomszéd beszólt a rendőrségre, hogy azok az őrült függők már megint zajolnak. Nem is tudott senki anyámékon kívül arról, hogy én vagyok. Mondjuk lehet azért, mert szinte sose sírtam. Egyedül amikor az anyám előttem feküdt a saját vérében ázva.
Az élet csak onnan kezdődött igazán. Árvaház. Sok ember olyan negatív érzéseket csatol ehhez a helyhez. Számomra a legszebb napokat rejti magában ez a szó. Az érzés, hogy mindenki retteg tőlem, mert tudják hogy milyen emberek voltak a szüleim. Féltek tőlem, hogy én is őrült vagyok mint az apám. Jobban kellett volna tudniuk, én sokkal rosszabb vagyok annál. A fiúkkal folyton verekedtem, bár azt hiszem nem lenne igazságos verekedésnek hívni azt, amikor ők a földön fekszenek és én pedig csak gyepálom őket. Ó és ezen kívül még a suli. Egy barátom se volt, de sosem éreztem úgy hogy ez valami negatív dolog lenne. Az emberek gonoszak, rosszak, és csak bántani akarnak. Hogy máshogy tudnám ezt elkerülni, minthogy olyanná válok mint ők, és hamarabb bántom őket, mint ők engem. Talán tíz évet tölthettem bent összesen, már nem emlékszem pontosan, annyira összemosódtak a napok. Azt tudom, hogy 12 éves voltam, amikor minden megváltozott. Valaki „örökbefogadott”. Fogalmam sincs, hogy ki lehetett. A papírokat elintézték, és amikor elvittek a házhoz, senki sem várt ott. Egy teljesen üres ház várt rám, egy borítékkal a kanapén. A borítékban egy levél volt, és mellette még rengeteg pénz. Apró gyerek voltam még, és annyira sok minden történt, annyira rövid idő alatt, nem tehettem arról, hogy össze voltam zavarodva. Erre élénken emlékszem, ez egy igen meghatározó pontja volt az életemnek.
Apró, de annál gyorsabb levegővételek, remegő kéz, izzadságcsepp csordul végig a hátamon, hideg van, remegek. Ingatag állásom még bizonytalanabb lesz, mikor kinyitom a gondosan összehajtott papírt, amiben a következő állt:
„ Yamaguchi Sora!
A Szervezet intézkedett. Életed még messze nem kezdődött el, de kérlek ne hidd azt, hogy nem foglalkozunk veletek. Persze, ellenszolgáltatásként szeretnénk látni valami fejlődést is. Ha egyedül nem sikerül, azonnali támogatást nyújtunk. A legszebb jövőt!
Üdvözlettel, Z „
Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a világomat nem tudtam. Nem tudtam ki az a Z, azt se tudtam miről beszél vagy miféle fán terem ez a Szervezet. A fenébe még a saját nevemet is alig bírtam megemészteni. De az én nevem állt ott, így hát valószínűleg nem történt félreértés. Legalábbis nagyon reméltem. Ahogy tudatosult bennem, hogy mi is történt egyre jobban lassult a légzésem, a lábaim stabilabbak lettek, és a szám sarka egyre jobban felfelé görbült.
Bárki bármit is akart ezzel, a tökömet se érdekli. Egyedül maradtam. Nincs senki akinek megkell feleljek, és még pénzem is van?! Az izgatottságtól egy apró remegés futott végig a testemen, majd felcsillanó szemmel üvöltöttem el magam.
- SZABADSÁÁÁG!!! – majd mikor kifogytam a szuszból, gyorsan körbejártam a házat. Lehet, hogy még elég fiatal voltam, de az árva élet gyorsan rákényszeríti az embert az önállóságra. Egyébként sem volt én hülye, megértem a pénzem. Ahogy telt az idő egyre jobban pörgött az agyam, hogy mennyi mindent megtehetek, viszont valami felötlött bennem, és nem akart eltűnni. Ahogy telt az idő egyre erősebben ott volt. Magány. Sose hittem volna, hogy hiányozni fognak azok az embereket, akiket megállás nélkül kényem kedvem szerint verhettem. Hosszas töprengés után végül akkor úgy döntöttem, hogy még ráérek tanulni. A pénz pedig csak segít benne. Ha akkor másképp döntök ki tudja, hogy hol lennék ma. Minden úgy alakult ahogy ők akarták...
Az események ezután nem úgy alakultak, ahogy én azt vártam volna. Történt valami, amire nem számítottam. Itt rengeteg nálam nagyobb és furcsább ember volt. Sok idegen, sok ijesztő arc. Nem voltam félős, de valamiért a hasam görcsbe rándult bármikor egy nagyobb tömegbe keveredtem akkor. Túlságosan egyedül voltam ismeretlenekkel körülvéve, hogy megpróbáljam átvenni az uralmat az életük fölött. De ez mind csak időhalasztás, senki sem menekülhet Sora hatalmassága elől! Valami ilyesmi járhatott a fejemben minden ilyen görcsölős pillanatomban. Ha tudtam volna, hogy mi vár rám.
A sok idegen közül persze egyre több ismerős arc vált ki, főleg azután hogy kezdtem megismerni az osztályt és a környezetemet. Valamiért ez továbbra sem segített a gyomromon, de nem is tudott érdekelni. Volt ami elterelje a figyelmem, egy lány. Senkivel nem beszéltem, senkit nem tartottam méltónak arra, hogy időt fordítsak rájuk. De ő valamiért másnak tűnt. Nem volt különösen szép, még a haja is egy nagy kóchalmaz volt. Mégis amikor láttam nevetni egy zavarosan meleg érzés járta át a hasam, ami elterelte a figyelmemet a görcsökről. Az a lány különleges volt. De úgy tűnik, azok az emberek akik nekem különlegesek... Nem húzzák sokáig. A lány neve Aki volt. Nagyon sokat szenvedett a bátyja miatt, aki elérte a lázadó korszakát, és kicsit komolyabb problémákat zúdított a családja nyakára mint azt gondolta. Rossz társaságba keveredett, és sok pénzzel tartozott nekik. Mivel tényleg rengetegről volt szó, nem volt meglepő hogy a családtagok is a célkeresztbe kerültek. Aki egy nyári délután ment hazafelé az iskolából, amikor egy nagy fekete kocsi megállt mellette, és egy gyanús fekete öltönyös fickó berángatta a kocsiba. Mikor becsapódott az ajtó, már szinte rögtön beletaposott a sofőr a gázba, és egyre távolodott a kocsi tőlem. Tudtam, hogy nem versenyezhetek egy kocsival de valamiért úgy éreztem utánuk kell mennem. Nem hagyhatom az egyetlen figyelemre méltó személyt elveszni az emberek kegyetlen mocskában. A lábaim maguktól indultak meg, de ahogy megtettem az első lépést valami nagyon különös érzés terjedt szét a testemben. A görcs mintha szétáramlott volna minden apró porcikámra, aztán hirtelen eltűnt, maga után csak kirobbanó erőt hagyva. Ahogy elkezdtem futni tűnt fel, hogy alig-alig lemaradozva, de tudom tartani a lépést a kocsival. Ezt ők is észrevehették, mivel megpróbáltak gyorsítani, de ez csak még inkább arra ösztönzött, hogy gyorsabban kell futnom. Nem tartott sokáig ez az üldözős jelenet, szerencsétlen sofőr körülbelül annyira érthetett a vezetéshez mint nagyanyó a heavy metalhoz. A kocsit egy villanyoszlop állította meg, aminek láttán egy pillanatra kihagyott a szívem. A kocsit lényegében keresztbe vágta, és a benne ülőkből csak véres massza maradt. Megálltam és döbbentem néztem, hogy mi a fene történt, amikor hirtelen az összes végtagomba belenyilalt a fájdalom, de olyan intenzitással hogy összeestem. Próbáltam közelebb küzdeni magam a kocsihoz, meg kellett mentenem Akit, de erőlködésem nem érte el a célját. A sötétség mindent ellepett.
Mikor magamhoz tértem egy kórházban feküdtem. A kórterem üres volt, se nővérek, se más betegek. Nem tudtam mit keresek ott, amikor egyszer csak mint egy nagy hullám megtámadtak az emlékek. Elfogott a remegés ahogy Aki-ra gondoltam. Vajon ő is itt van valahol? Túlélte? Úgy éreztem meg kell keresnem, és megpróbáltam kimászni az ágyból, aminek az lett a következménye hogy összerogytam a földön. Erőtlen volt mindegyik végtagom, és mint valami dísz ott hevertem a hideg csempén. 5 perc sem telhetett el, mikor nyílt az ajtó és valaki belépett. Nem láttam ki lehet az, mert a fejem pont az ellenkező irányba nézett, és arra sem volt erőm hogy megfordítsam. Ahogy az a valaki aki bejött észrevette, hogy mi történt odasietett mellém, és segített visszafeküdnöm az ágyra. Megláttam megmentőm arcát, egy gyönyörű nőét. Nem viselt ápoló ruhát, így valószínűleg nem itt dolgozhatott.
- Ki maga? Mit keresek itt, mi történt, hogy…- nyögtem erőtlenül, de nem tudtam befejezni a mondandóm, mert a nő csendre intett. Most, hogy jobban megnéztem észrevettem valami furcsát. A nyakán keresztbe egy hosszú vágás nyoma volt.
- Nyugodj meg, idővel minden kérdésre választ kapsz. A nevem R, Z küldött. A Szervezettel vagyok. Tegnap egy autóbaleset közelében találtak rád a mentők, ahogy eszméletlenül fekszel. Valószínűleg az erőd lehet az oka, bár számunkra még ez ugyanolyan ismeretlen, mint neked. Hacsak te nem tudod, hogy mi is történt valójában. – búgta kellemes hangjával, de szemei mint a prédára leső ragadozóé, úgy fürkészte az arcom. Ahogy a kocsit említettem felszisszentem, mert még mindig nem tudom mi történt a benne ülőkkel, viszont most hogy mondja ez az R vagy kicsoda, tényleg történt valami furcsa.
- Amikor megláttam, hogy elrabolták Aki-t… Úgy éreztem utánuk kell mennem. Én se igazán értem, hogy mi történt de lépést tudtam tartani a kocsival. Nem igazán tudom, hogy meddig tarthatott de mikor végre utolértem őket a … villanyoszlopnál, mintha minden erőm elszállt volna és összeestem. Aztán itt keltem fel ebben a rohadt korteremben, a többit pedig maga is tudja. Mi történt Aki-val?!- lassan formáltam a szavakat, mivel az is nagy erőkifejtésbe került, hogy érthetően beszéljek, de úgy tűnik a hallottak megfeleltek R-nek. Csillogott a szeme, és mintha próbált volna elrejteni egy mosolyt. A kérdésemre nem válaszolt, hanem fogta magát és kiviharzott a kórteremből, engem ott hagyva a rengeteg ismeretlennel. Egy fél napot fekhettem még ott, amikor éreztem hogy kezd visszatérni az erőm. Óvatosan felkeltem, és enyhén sajgó lábakkal kicsoszogtam a mosdóig. Mikor visszatértem a mosdóból, az ágyon ott voltak a ruháim, valamint a cuccaim, amiket az iskolában hagytam a nagy rohanás közepette. Nem voltam biztos abban, hogy elmehetek-e már, de mivel senki sem keresett, vagy akart tőlem valamit habozás nélkül felkaptam a ruháimat, és elindultam az otthonom felé. Már majdnem hazaértem, amikor feltűnt, hogy egy kocsi áll a ház előtt. Az események miatt gyanú lángolt fel zaklatott lelkemben, így egy kerítést kínkeserves erőfeszítések közepette átmásztam, majd a puha pázsiton landolva megközelítettem a kocsit. Nem láttak, én se őket, viszont így még mindig biztosabban megvizsgálhatom őket. Közelebb érve ajtó csapódást halottam, amitől a vér is megfagyott az ereimben, de ezután jött a nyugalom is, mivel csak cigizni szálltak ki. Kettő férfi lehetett a hangjuk alapján, de nem ez foglalkoztatott, hanem hogy kik ezek és mit akarnak.
- Tényleg ilyen nagyszám az a kölyök, hogy 4-en kellünk? Mármint nem azért, de ez csak egy 14 éves kis taknyos, egyedül is eltudnám látni a baját.
- Nem hiszem, hogy bölcs dolog lebecsülni az ilyeneket. R elmondása szerint ez a kölyök tartotta a lépést egy száguldó kocsival legalább negyed óráig! – A hallottak után elkerekedett a szemem. Negyed óra lett volna?! Sokkal kevesebbnek érződött. De egyáltalán hogy voltam képes erre? Mi a fene, most még több kérdésem van mint volt!
- Futni én is tudok, ez nem azt jelenti, hogy erős is! – mondta szinte vádlón, de a másik csak felröhögött. Óvatosnak kellett lennem, mert minél több időt töltök a közelükben, annál nagyobb az esélye, hogy észrevesznek, de meg kellett tudnom hogy mi folyik itt.
- Ez egy nem átlagos ember te idióta. R elemzése alapján, a gyerek megtudja erősíteni magát. Egy rossz lépés ellene, és eltöri a nyakad mielőtt azt mondhatnád, hogy állj!
Elfelejtettem levegőt venni egy pár másodpercig, mikor tudatosult bennem, hogy miről beszélnek. Gondoltam, hogy nem normális ahogy futottam, de hogy ez képesség legyen? Ez… nagyon menő. Mindig is tudtam, hogy többre vagyok teremtve, de ez csodálatos! Viszont még mindig nem tudok eleget.
- Ehh jó. Legyen igazad. De akkor se értem, hogy miért kell nekünk. Őt is majd felboncolják, mint a többit vagy mi? Z nem igazán kezeli emberséges módon ezeket. Még azt a kislányt, valami Aki, azt is ő raboltatta el. De hogy honnan tudta, hogy ezt kell, még mindig nem tudom. Z valahogy mindig ráérez, hogy hogy kell előcsalni ezekből a rejtett erőiket. – ismét ajtónyitódás hangja.
- Mit csináltok ennyi ideig? Nem beszélgetni jöttünk. A fiú bármikor ideérhet, és váratlanul kell elkapnunk. Ha bármit is megneszel kínszenvedés lesz bevinni.
A hang olyan ismerős volt, mintegy villámcsapásként ért. R is itt volt velük. De nem ez foglalkoztatott igazán. Aki meghalt. Megölték, méghozzá ezek a söpredékek. A fáradtság mintegy falevél egy szeles őszi reggel elröppent, és borzalmas düh áradt szét bennem. Megint megéreztem a testemben szétáramló erőt, de ez most más volt. Sokkal intenzívebb. A fedezékemből villámgyorsan előugrottam, majd a közelebb álló férfira ugrottam. A kezem könnyedén csúszott a nyakához, majd egy erős rántással olyan erővel fordítottam el a fejét, hogy a csont megadó hangon roppant egy hátborzongatót. R és a másik fickó épp csak feleszméltek, hogy mi történt, amikor a fickó előrántott egy pisztolyt. Nem volt ideje elsütni azt, mert addigra odaértem hozzá, a kezét kicsavarva elvettem tőle, és az álla alá dugva azt, meghúztam a ravaszt. A golyó könnyedén süvített át a koponyáján, aminek következtében vér fröccsent mindenhova. Ekkor nyílt az ajtó, és egy negyedik ember lépett volna ki rajta, de villámgyors reflexeimmel a torkába lőttem kettőt, így erőtlenül esett vissza a kocsiba. A pisztolyt R-re szegeztem, miközben a dühöm kezdett elpárologni, és nagyon fájdalmas fáradtság terjedt szét bennem. Úgy tűnik még ilyen rövid időn belül is megterheli a szervezetem. R döbbenten bámult rám, látva hogy mindenki más meghalt a csapatából. Zavartan tekintett körbe, miközben próbált hátrálni.
- Add át Z-nek, hogy jövök érte. Meg fogom találni és ugyan az lesz a sorsa, mint ezeknek itt.
Hangom remegett a dühtől, de R-nek valószínűleg fel sem tűnt. Mikor befejeztem a mondandóm, megpróbált elfutni, de nem hagytam neki. Belelőttem a lábába, aminek következtében összeesett az út közepén. Odasétáltam hozzá, és egy nem túl erős rúgást mértem a fejére, aminek következtében elvesztette az eszméletét. A pisztolyt eldugtam a zsebembe, majd sietősen távoztam a helyszínről. Alig mehettem egy 20 perce, amikor összerogytam, és remegni kezdtem. Megöltem három embert. Fogalmam se volt róla, hogy képes vagyok erre. Nem volt időm marcangolni magam, így hát tovább indultam. Próbáltam minél messzebb jutni a városból, el máshova, ahol biztonságban lehetek addig, amíg meg nem erősödök, és ki nem derítek mindent erről a Szervezetről. Komolyan gondoltam a bosszúmat. Senki sem packázhat velem.
4 év telt el azóta. Karakura városába költöztem, és jobb ötlet híján egyszerű diáknak tettem magam, és próbálok megélni valahogy. Nem telt el nap, hogy ne használtam volna a képességem, és próbálok minél többet megtudni róla. Bármi is ez, úgy néz ki hogy fejleszthető, és igen hasznos. Egyedül élek egy egyszerűbb kis lakásban, próbálom kerülni a kapcsolatot az emberekkel, és próbálok csak eltűnni a tömegben. Még nincs itt az ideje, hogy utánuk induljak, de nem adom fel. Bárkik is ezek, bármit is tettek a múltban, mindenért bosszút fogok állni.
~ Kinézet
Dús sötétkék haja nem igazán kelti fel az emberek figyelmét, ám öltözködési stílusa, és a magassága annál inkább szembeötlő. A csekély 187 centiméterével, és ragyogó kék szemével nem éppen hétköznapinak mondható. Hipszter szemüvegén kívül mindig hord magánál egy fejhallgatót. Általában testhezálló farmert hord, ami kiemeli karcsú de szálkás alkatát, valamint egy vékonyabb egyszerű fekete pulcsit. A bal fülében egy fülbevaló van, amire mindig nagyon odafigyel, de soha senkinek nem mondta el még az okát.
~ Jellem
Nemtörődöm hozzáállású, enyhén egocentrikus személyiség, és rossz tulajdonságai közé sorolható, hogy nem igazán érzi a szociális társadalom által felállított határokat, így előfordulhat hogy külső szemlélők modortalan taplónak látják őt. Ez persze csak azon keveseknek tűnhet fel akikkel egyáltalán szóba áll, mivel nem igazán foglalkozik senkivel. Egyedül él, nincsenek kapcsolatai, és nem is érzi ennek hiányát. Előszeretettel mered hosszas ideig csinosabb lányokra, de ez is csak a határok nemérzékelésének írható fel.
~ Szeret-nem szeret
+ Saját magát
+ Az általa több hónapon keresztül gyűjtött, több száz órás össztartamú zenéit.
+ Mindent ami finom
+ Szép lányokat
+ Meg még az annál is szebbeket
- Úgy nagyjából az emberiség 99%-át
- Azokat akik megzavarják a pihenését
- Akik gyengébbek nála
- A túl közkedvelt dolgokat
- Tömeget (rosszul lesz sok ember közelében, egyféle sokkot kap, amitől képtelen lesz mozogni egy fél óráig)
~ Képesség(ek)
Neve: Power-UP!
Típusa: Erő növelő
Támadások:
-Power Punch:
Hosszas edzés eredményeképp, Sora képes koncentrálni a képességét kizárólag a karjába, így csökkenteni a képessége negatív hatásait, de 2x-ezni annak hatását. /2x-es büntetéssel 4x-es ütést tud végrehajtani. Fél óránként 4 használható./
-Power Kick:
Hasonlóan működik, mint a Power Punch, de ez a képesség nem csak harcban használható. /2x-es büntetéssel 4x-es rúgást tud végrehajtani. Fél óránként 6 használható./
Leírása: A képesség, a használó fizikai képességeit tudja megsokszorozni. Ha egy ember egy fél óráig bír futni, akkor ezen képesség 2x-es fokozatán, fél óra alatt kétszer akkora távot tud megtenni. Minél nagyobb a szorzó, logikusan annál kevesebb ideig bírja, de annál nagyobb a felhasználó ereje. A képesség annál effektívebb, minél erősebb a felhasználó.
