Kaminari Taka

Tárgy: Kaminari Taka Vas. Júl. 14, 2013 12:44 pm

Shikai átdolgozás, és harmadik képesség pályázat.

Engedély: van
>>Eredeti:
Zanpakuto:
Név:雷鳴 - Raimei (mennydörgés)
Fajta: villám
Shikai parancsa: uchinarase Raimei--> (uchinarasu =zeng [elvileg])
Shikai kinézete:
Fényesen felragyog, majd átalakul egy pár páncélkesztyűvé, és pácélcipővé. Az ezüstszínű fém egész a könyökéig tart, kívül a könyökén túl nyúlik pár cm-el. A végén kétoldalt egy-egy 5cm-es tüske található. Mint a cipőjén, úgy a kesztyűjén is rúnák futnak végig, melyek ébenfekete színben pompáznak.

Spoiler:

>>Változatlan:

Spoiler:

>>Név változás:

Spoiler:

>>új:

Spoiler:

>>Harmadik képesség:

Spoiler:

Tárgy: Re: Kaminari Taka Vas. Szept. 01, 2013 8:39 am

ELFOGADOM a pályázatot, gratulálok a harmadik shkai technikádhoz.

Tárgy: Re: Kaminari Taka Csüt. Jún. 12, 2014 5:37 am

Engedélyek:
Bankai pályázat:Van
Egyéni technika:Van
Jellemváltozás:Van

Bankai Pályázat

Parancs:-Kaminari-ō no Isan Villámkirály hagyatéka
Kinézet: Ököl méretű azúrkék gömb, melyet olvashatatlanul apró, megszámlálhatatlan jel borít.
Képességek:

>Előfeltétel:
Ki kell jelölni egy középpontot, avagy a megidézésének helyét (a jelölés "láthatatlan"), amint elhelyezett egy jelölést az nem módosítható, vagy vonható vissza. A következő két módszer egyikét használhatja:

-A helynek 'Zanpakuto pont' méteren belül kell lennie, nem "tapasztható" (Tehát ha egy követ jelölök meg, akkor hiába van arrébb rúgva a kő, a technika középpontja egy fikarcnyit se mozdul) oda semmihez, és ki kell mondani "Célpont megjelölve" (Akár fennhangon, akár suttogva), valamint három percen belül aktiválni kell, különben tizenöt percen keresztül nem kísérelhető meg újbóli próbálkozás. Ebben az esetben a célpont akár a levegőben is lehet, ha azt a célpontot képzeletben megjelölte. Az így megjelölt helyről a jelölés nem mozdítható el. (Pl.: Két méterre mögöttem a föld felett 2 méterrel. Akkor ez a "pont" lesz a technika középpontja.)

-Érintéssel jelölés: Ebben az esetben meg kell érintenem az adott célpontot, s az érintés helye lesz a technika középpontja. Ez a módszer is igényli a "Célpont megjelölve" legalább suttogását. Hiába mozdul el, a jelölés követni fogja. (Pl.: Megérintek egy követ, és akkor ejtem ki célpontomul választva, ha azt a követ eldobom, akkor a kővel együtt mozdul el a technika középpontja is.) Az adott tárgy 50%nál nagyobb kár esetén elveszti célpont szerepét, ez esetben újra megtehető a jelölés minden korlátozás nélkül.
Egyéb információ: a jelölés és a technika alkalmazója közötti távolság lényegtelen, a korlátozás csupán a jelölés pillanatáig él.

>A Technika:

#Aktiválását a következő módon tehetem meg: Ki kell választanom a célpontot/helyet, majd meg kell idéznem a bankait. (hangosan /legalább beszédhangerőn/ kimondva: "Bankai: Kaminari-ō no Isan")

#Aktiváláskor a Bankai kiejtésénél a kiválasztott helyen megjelenik egy ököl nagyságú gömb, melyet olvashatatlanul apró, megszámlálhatatlan jel borít. Abban a pillanatban, amint kiejtettem a teljes nevét befejeződik az aktiválás, és létrejön a technika.

#Maga a technika:

-Aktiválást követően a gömb megnő teljes méretére, és henger formát vesz fel, melynek méretei: zanpakutoupont szor öt méter sugarú kör, és kétszer akkora magasság. (Ugyanakkora a kör síkjától felfele, és még lefelé is.) A technika területén őrjöngeni kezd a villámalapú lélekerő, és mindent elpusztít. (Már amit el tud.)

-Megszökni belőle vetekszik a lehetetlennel, kivéve, ha az illető immúnis az elektromosságra. Így az egyetlen lehetőség a hárításra (amennyiben meg van jelölve), ha abban az alig egy másodpercben, amíg a név kiejtése tart kívül kerül a technika hatóköréből. Amennyiben nincs megjelölve így a lehetőségei kis mértékben növekednek, mivel a jelölés nem követheti. Természetesen mindehhez rá kell jönnie, hogy elhelyezték a technikát, hogy az nem tud mozogni, avagy a rajta, vagy máshol elhelyezett jelölésből megidézett gömb nem követi, vagy mozoghat. A jelölés láthatatlan így még akinek elmondták, hogy rajta van is könnyedén veheti blöffnek, s tényleges aktiváláskor a meglepetés mérhetetlen hátrányba taszíthatja.

-Ezt a tomboló erőt meglehetősen nehéz irányítani, így nem tud megkülönböztetni "ellenséget és barátot"

-Az említett terület és a technika használója negyed óráig elektromosan túltöltötté válik. Ezen a területen belül a technika használójának valamennyivel jobb lesz a reakcióideje és jobban tud összpontosítani, mint általában. Mindenki másra viszont az ellenkező hatást váltja ki. Rosszabb reakcióidő, nehezebben koncentrálnak.

-Meglehetősen fényes egy technika, így kis időre ideiglenes vakságot is okozhat.

-Vele azonos lélekerővel rendelkezőket, akik nem bírnak különösebb védelemmel a technika ellen, azokat közepes eséllyel kiüti, a fele akkora erővel rendelkezőket előfordulhat, hogy megöli.

-Komoly égési sérüléseket okoz, valamint nagy eséllyel rövidebb-hosszabb ideiglenes bénulás egy vagy több testrészben, rosszabb esetben az egész testben.

-Nem csak a terület, hanem az érintett személyek is "túltöltöttek" lesznek. A terület elhagyásakor egy az előbb átéltnél negyede erővel rendelkező csapás éri őket.

-A területre utólag belépőket is egy a technika alap erejének a negyedével rendelkező villámcsapás éri, ahogy az eredetileg bent tartózkodókat kilépéskor.

-A területen belül megidézett villám alapú technikák érezhetően erősebbek lesznek. (7 Zanpakuto pontonként erejük kétszerese. (10 zanpakuto pontnál 2X, 17nél 3X 24nál 4X)

-A negyed óra elteltével jelentkeznek majd a mellékhatások az idegi és testi túlterhelés miatt. (Reakcióidő lelassulása, koordinációs zavarok, enyhe zavartság.)

-Használat után a Bankai-t legalább 24 órán át, a Shikai-t 12 órán át nem képes használni.

spoiler

Spoiler:

Halovány fény szűrődik be az ablakon. Az ágyban félig felülve félig feküdve üresen bámulok magam elé. Nem gondolok semmire, mégis sok mindenen tűnődöm. Tsuki, Yoriko-chan, Raimei, Tsuki... Nem tudom mennyi ideig kalandoztak gondolataim szabadon, mikor a nap elérte azt a szöget, hogy a szemembe villanjon. Önkéntelenül is elrántottam a fejem, s visszazuhantam a jelenbe. Ásítottam egy nagyot, kicsit nyújtózkodtam, majd megindultam a fürdő felé. Egy gyors tusolás, kis igazítás a hajamon, bár teljesen feleslegesen, hisz öt perc múlva ugyanolyan kócos lesz. A pár falat közben, amit reggelinek állítottam be ma, megpróbálom átgondolni, hogy mit is fogok ma csinálni. Először is egy kis átruccanás Raimei-hez, aztán irány Yoriko-chan laborja. Elkövettem azt a hibát, hogy ígértem neki valami olyat, amit nem kellett volna. Egy baromira furcsa kísérletet akart csinálni, valami interdimenzionális kapuszkenner... vagy az isten se tudja mit említett valami másik dimenziókkal kapcsolatban. Néha már nem tudom mit gondoljak róla, zseni, vagy valami másvilági. Olyan dolgokkal tud előrukkolni, hogy hihetetlen. Az utóbbi időben egész jól kijöttem Raimei-vel. Természetesen a cukkolásom, és az időről-időre való gyepálásom nem változott, de valahogy nem is éreztem úgy, hogy nagyon akarom, hogy változzon. Vidáman indultam meg a tizenkettedik osztag felé, s valaki már messziről integetett nekem. Visszaintettem, s nem sokkal később fel is ismertem. Ugyan a nevét nem tudtam, de gyakran kísért el Yoriko-chanhoz. Erről kicsit bizarr felismerés üt meg, hogy mennyit is kísérletezik rajtam. Mikor odaérünk egy nagy ajtóhoz, akkor meghajol, majd visszafordul a kis tiszt. Kis... Nah igen, én sem vagyok az a baromi nagy ember, de ő még talán nálam is fiatalabb. Én csupán intek neki, majd nem sokkal később kopogásra emelem a kezem, de már nem is jutok el odáig, mert nyílik az ajtó. Tuti rajtam tartotta a szemét.... Ilyen szempontból néha... nah mindegy, mosolyodom el. Ez az arckifejezés is hamar eltűnik, mikor meglátom, hogy az egész szoba tele van mindenféle kütyükkel, meg berendezéssel, s a közepén van egy szék. Nyelek egy nagyot, de már nincs visszaút. Köszönök Yoriko-channak olyan vidáman, és fesztelen, hogy egy picit le is izzadtam, és remegek, mint egy nyolcvan éves reumás. Egy fertály órás magyarázás, amiből szinte semmit sem fogtam fel, s már ott ültem egyedül a székben. Igazából elég nehéz megmondani, hogy mi milyen sorrendben történt, vagy mi történt egyáltalán. Sokáig, vagy nem is olyan sokáig? Egyedül ültem ott, valamiket közben mondott, aztán volt kiáltozás vagy kiabálás? Nem sokkal utána, igen biztos utána, fehér vakító fény, meleg víz, és gőz. Az, hogy hogyan kerültem egy fürdőbe azt nem tudom, viszont kellemetlen szorongás tört rám. Hirtelen felülök, s egy félig üres szobában találom magam. Az egyetlen fényforrás a hold, a csendet csupán halk ciripelés töri meg. Elfog a szédülés, egyik kezemmel megtámasztom magam, a másikkal a fejemet fogom.
-Mégis mi az isten történt?
Fogalmazódott meg félhangosan a kérdés. A futon kellemesen puha, és jó illatú volt, egy hálóinget is kaptam úgy tűnik. Elvörösödöm, majd egy nagy levegővel megnyugtatom magam. Nincs az az isten, hogy Yoriko, vagy Ts..... Ebbe bele se megyek. Felkelek, lassan az ablakhoz sétálok, és... Teljesen ismeretlen környezet. Sehol nem látok fényt, se egyéb épületet. Megpróbálom érzékelni a környezetem, de furcsa az egész.
-Ez biztos nem Seireitei, de mit keresnék az emberek világában?
Úrrá lesz rajtam a fáradság, és még mindig nagyon zavartnak érzem magam, így inkább az alvás mellett döntök.
Hirtelen ülök fel, s egy pillanattal később szinte ugyanazzal a lendülettel indulok meg visszafelé is. Túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy valahogy érezzek a helyzet iránt. A semmibe tekintve várom, hogy történjen valami, amikor rájövök, hogy mi az a hiányérzet ami már este is belém vágott. Raimei. Felkelek, körbenézek. Veszek egy nagy levegőt, aztán megindulok. Kilépek, és meg is torpanok. Egy üres folyosó, semmi különleges, de még is szép. Mivel nem tűnik annyira kicsinek a hely, és kellemetlenül érzem magam a jelen pillanatban nem tudom elhatározni magam egy irány felé, s tovább haladni. Ekkor jut eszembe az a kis „edzés” Amikor Verashu-taicho elvette Raimei-t, és elrejtőzött, majd ezt követően meg kellett találnom. Nem sokban különbözik ez a mostani helyzet sem, vagyis magát szituációt nem ismerem, de valamerre el van rejtve, nekem pedig meg kell találnom. Megpróbálok ráhangolódni, majd egy perc után már tisztán érzem merre kell mennem. Azonban a célszoba előtt megtorpanok. Több jelenlétet is érzek, melyek kicsit aggasztanak, annak ellenére is, hogy kettő a háromból valószínűleg egyáltalán nem jelentene rám fenyegetést. Kopogok, majd meglepődöm, hisz egyáltalán nem volt szándékomban jelet adni magamról, csupán nem tudtam eldönteni hogyan tovább. Egy női hang invitál be. Nincs más hátra, mint előre, így hát belépek. Pislantok kettőt, egy velem egykorúnak kinéző lány jobb oldalt, bal oldalt azért már látszólag jóval idősebb (de azért a 20at talán még nem üti meg?), középen pedig egy öregember.
-HENTAI!
A szó éles fájdalommal visszhangzik a fejemben, azonban én csak lesek ki döbbenten a fejemből rá, hogy mi a fene... A nő elkezd szakadni a nevetéstől.
-Lehet kicsit a kelleténél jobban kiütötted tegnap Ayako.- Szólalt meg az öreg, mire a fiatalabb: -Nekem úgy tűnik, hogy nem egészen... még életben van...- De a másik sem hagyta szó nélkül. -A fürdődben landol, leütötted és utána mit is csináltál vele neesan?
Eddig csak zavarodott voltam, most viszont bevillant az a rövid emlék, és teljesen bevörösödtem, majd még néhány alaposan megválasztott célmondattal szépen kiütött. Valamivel később furcsa érzés fog el, de nem tudom mi, aztán nem sokkal később hang is társul hozzá.
-Yui-chan ne böködd...
Mintha a kisebbik hangja lett volna, aztán ahogy tisztul a fejem úgy fogom fel, hogy jelenleg evőpálcikával böködik az arcomat.
-Vicces, ki kellene próbálnod.
Nem sokkal később a másik oldalról is érkezik egy bökés, aztán kuncogás. Erőt veszek magamon, és a következő bökés elől kitérek. Morcos vagyok, amiért csak így szórakoznak velem.
-Oh, szóval magadnál voltál, perverzebb vagy, mint gondoltam...
Ez annyira váratlanul ér, és felidézi az imént történteket, hogy a lendület maradékával hanyatt vágódom, és totálisan vörös leszek.
-N..ne...nem é, én n. nem., öhm izé, ….
Újabb harsány kacaj, majd egy rendre intő mélyebb hang. Úgy tűnik ebédre készültek, s én is meg voltam hívva. A „jó étvágyat” egy szó nélkül ért véget az étkezés, bár hálás voltam, hogy ezúttal megúsztam a cikizést, de erre a gondolatra is bepirultam.
-Lányok, elbeszélgetnék a vendégünkkel, úgyhogy menjetek edzeni, majd hamarosan csatlakozunk.- Érdekes módon csak bólintottak, és távoztak. Őszintén szólva kissé ijesztően hat ez a hirtelen komolyság. -Nos, akkor szeretném, ha a bemutatkozással kezdenénk, én Shichika vagyok.
-Kaminari Taka.- Hajlok meg amennyire ülő helyzetem engedi. A vezetéknevemre, mintha egy pillanatra megváltozott volna az arckifejezése, de nem vagyok benne biztos.
-Nos, Taka-kun, szeretném, ha elmesélnéd, hogyan is kötöttél ki itt nálunk, tekintve, hogy nem tudok egy ember lakta területről sem a közelben, s mégis minden előjel nélkül felbukkantál.
Őszintén szólva meg voltam kissé rémülve, és nem tudtam, mivel, hogyan, mennyire részletesen kezdjem. Eltelt egy perc, majd még egy, de óráknak tűnt. Az öreg csak várt és várt. Nem éreztem semmiféle rosszindulatot, vagy ellenszenvet, így belekezdtem. Onnantól kezdve, hogy egy Seireitei nevű helyről jövök, shinigami vagyok (itt a kérdésére kifejtettem), és hogy egy kísérleten vettem részt, ami után itt kötöttem ki. (A foszlányos emlékeimet inkább hanyagoltam). Meglehetősen türelmesen hallgatott meg, és mindent elkönyvelt magának, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki kételkedne a szavamban. Egészen feloldódtam a mesélés alatt, így utána egy kis beszélgetés is sikeredett. Úgy tűnik, hogy itt maradok amíg ki nem találunk valamit. Persze be kell szállnom a napi ritmusba, ami a sok órás ház körüli munka és az edzésekre is vonatkozik, melyeket nap, mint nap megtartanak. Raimei-t visszakaptam, így kicsit nyugodtabb is lettem, és vele is megtarthattam a napi rutinjaimat. Természetesen ő is jó viccet csinált belőlem, mikor beszélgettem vele az eseményekről, aztán még a végén jól meg is agyalt...
Hogy őszinte legyek furcsa az egész. Ahogy fogadtak, ahogy én „otthonosan” éreztem magam. Valahogy sokáig nem is tudatosult ez bennem. A napok az elején baromi nehezen teltek. Folyamatos cukkolások, és csapdák. Minden második lépésemnél belesétáltam valamelyikük kelepcéjébe. Meghökkentő és rémisztő dolgok is kiderültek. Olyanok, mint: az idősebbnek kinéző (17-20) valójában 12 éves, és a kis loli meg (22?!) bár ez utóbbi mikor fél füllel hallottam, és visszakérdeztem, „HOGY MENNYI?!” után csak azt hallottam, hogy „12, világos?” és roppant a nyakam, majd sötétség. Érthetően az előbbi a meglepő, az utóbbi a rémisztő. Az öreggel is sokat beszéltem. Ő az én „erőforrásaimról” tanult, én pedig az övükéről. Kiderül, hogy utólag kerültek ide, és emberek. Az öreg egyik rejtélyes technikájával képesek voltak a végletekig kitolni az élettartamukat, ami még számomra, mint lélek számára sem tűnt kevésnek. Ugyan nem mondta meg hány éves, de abbahagytam a tippelést, mikor még a 350-el sem voltam közel... A legtöbb technikájukkal inkompatibilis voltam, de így is rengeteget segített. A hakudám jelentősen javult részben hála az öregnek, részben pedig a csajok zargatásainak köszönhetően. Az lefogó technikákból szabaduláson keresztül a random kihívásokig mindenből jutott, s ezek csupán a ráadás voltak a napi edzéshez képest. Az önbizalmam rohamosan fejlődött, és a gátlásosságom is egyre jobban kezdett megszűnni. Mind köszönhetően az öregnek (na jó, még Yui-nak és Ayakonak is). Beszélgetések, tanácsok, tanítás, és természetesen a vizsgáztatás balszerencsémre a csajok által. Biztosított egy edzőtermet nekem, ahol szabadon „vadulhattam”, valamilyen erőtérrel volt körbevéve az egész, így a jelenleg legerősebb technikámmal sem tudtam egy karcolást sem okozni a teremben.
-Kaminari-san, egy pillanatra kérem...
Az első pillanattól gyanús volt, sőt már előtte is, hogy mi? Az öreg másképp viselkedett, valahogy érezni lehetett rajta, hogy teljesen más hangulatban van, akármilyen is az. Az tette be a pontot az i-re, hogy most vezetéknevemen teljes tiszteletet adva hívott félre. Eddig minden egyes alkalommal keresztnevemen gyerekhez méltóan kezelt, amit nem, mintha bántam volna, valahogy passzolt hozzá. Beléptem a szobába, majd becsukta mögöttem az ajtót. Odalépett egy díszes ládikához, majd néhány mozdulattal kioldott rajta valamilyen zárat, s egy tekercset emelt ki. Felém fordulva kimérten lépett kettőt, majd féltérdre ereszkedés után felém nyújtotta. Ugyan meglepődtem, de már nem akadtam ki azon, mit kezdjek a helyzettel, bár nem értettem mit is akar jelenteni ez az egész, megadva a kellő tiszteletet vártam, hogy tudtomra adja célját ezzel az egésszel.
-Ezt szeretném átadni önnek.
Nem sok, nem is kevés amit mondott. Valami fontos irat lehet, ha így kezeli. Kimérten nyúlok érte, átveszem, majd enyhén meghajlok. Alaposan végigjáratom rajta a szemem, és valóban különlegesnek tűnik, de valahogy még sem „idegen”. Ez az érzés a legfurcsább mind közül, itt egy teljesen idegen világban, nem tudom kikkel, és mégis folyamatosan ebbe az érzésbe ütközöm. A pecséten állapodik meg végül a szemem, s azon kapom magam, hogy jó ideje csak bámulom. Már megkopott, de a lényege kivehető. Egy sólyom. Aztán feleszmélek, és látom, hogy Shichika-san előttem áll, és vár, hogy ismét felé fordítsam figyelmem, amit meg is teszek.
-Azt szeretném kérni, hogy az edzőteremben nyissa ki, és töltse tanulmányozásával a napot. Étel, ital lesz ott, és nem fogjuk megzavarni. Amikor úgy érzi mára, vagy végleg eleget tudott meg róla tegyen belátása szerint. Most, ha megbocsájt.
Mindössze bólintottam neki, mert nem tudtam mit is kellene válaszolnom. Sok volt a kérdés, de még is tudtam, hogy egy egyszerű bólintással cselekszem a helyeset. Az öreg meghajol majd távozik. Elmosolyodom. Régen hebegve habogva idegeskedtem volna magam, hogy „mi van” meg hasonló. Elintézem a dolgaim, felkapom Raimei-t, és megindulok az edzőterembe. Ott bezárom az ajtót, majd feltöröm a tekercset. Amit benne találok... Az elsőre hihetetlennek tűnik, majd sokkol, s végül mérhetetlen izgalommal tölt el. Egy villám alapú technika, mely kidoura emlékeztet, sőt erősen gyanús, hogy ez valóban kidou, amit mi shinigamik használunk. Tehát ezért értett meg mindent olyan könnyen a vén csont. Széles vigyor kerül az arcomra, és akaratlanul is felborzolom a lélekenergiámat. Már találkoztam hasonló technikákkal, a legközelebb álló talán az egyik shikai képességem. Az elektromosság elnyelése, és felhasználása. Azonban nem olyan egyszerűen, mint ahogy én teszem, erő, vagy saját elnyelt formájában. A hatásfoka függ a rendelkezésre álló erő mennyiségétől, de nem kihatása van, hanem magának a használónak a határait tolja ki. Erőkifejtés, gyorsaság, érzékelés, feldolgozás. Gyakorlatilag egy óriási buff, ráadásul energiaforrásként tiszta feszültséget használ. Tehát hiába idézem meg a technikát, amíg nem tudom ellátni elektromossággal, viszont az ellenem irányuló ilyen támadásokat ugyan úgy el tudom nyelni, gondolom van azért határa, legalábbis a saját technikámat alapul véve ez a logikus, és ezt elnézve... …Órákon át csak a pergament bámultam, és fejtettem, mikor már zúgott a fejem a sok információtól tettem le egy rövid időre. Ettem, ittam, majd Raimei-hez ellátogattam. Beszámoltam neki mindenről, és elbeszélgettem vele a „kidou”-ról. Valamit ő is tervezget, ebben biztos voltam. Kóstolgat, keresztkérdéseket tesz fel, mintha vizsgáztatna, elhagyta az egyoldalú veréseket is, és inkább a limitemre kíváncsiskodva nyúzott. Mindent összegezve ott most egész pihentető időtöltésben volt részem. Visszatérve folytattam a tekercs tanulmányozását. Másnap valamikor kora délután keveredhettem ki egy rövid alvást követően. Minden visszatért a szokásos kerékvágásba, az egyetlen változás a plusz néhány óra, amit egyedül töltöttem az edzőteremben.
Felmerült bennem pár kérdés, amivel megbombáztam egyik nap Shichikát-sant. A technikáimról, és az instabilitásukról volt szó. Sokan törtük a fejünket, majd eszébe jutott egy technika, amit talán képes lennék eltanulni, hisz nem más mint egyfajta „önkontroll”. A belső energia, ahogy bennem folyik, átalakítom, felhasználom, és így tovább. Ennek a stabilitására feküdtünk rá, külön napokat szántunk rá, hogy teljes egészében ennek az elsajátítására koncentráljak. Ez az egész nem állt másból, mint naphosszú meditálás. Érezni a környezeted és önmagad. Tisztára mosni a tudatod, és felállítani egy folyamot, egy csendes patakot, mely sodrása akár egy örvényé. Miután sikerült ezt elsajátítanom vezette be a nehezítést, melyben a lányok kezdtek verbálisan zavarni, aztán idővel ahogy fejlődtem jött a kőhajigálás, fene tudja honnan, s ez így ment amíg aktuális harcban nem vált olyanná számomra, mint a levegővétel.
Három év telt el. Sokat gondolkoztam a visszajutási lehetőségeken, de valahogy befuccsolt az összes elképzelésem. Rettentően sokat változtam, s a régi énem már csak könnyed esti humorként jött elő. Ekkor történt, hogy Raimei „elszánta” magát. Nem tudom pontosan mikor kezdődhetett, vagy hogyan jutottunk egyről a kettőre, de végül is a jelen számít. Kijelentette, hogy végre elég „érettnek” tart engem. Bár nem tudom hogyan is gondolta, valószínűleg a szó többszörös értelmében. Reggel 1, az éjszaka közepén, s én az edzőterembe tartok. Nem érzem magam fáradnak, hisz az egész nap nem telt mással, mint meditálással. Nyugtalan forróságot érzek magamban, és megmagyarázhatatlanul higgadt vagyok a zavartságom ellenére, vagy fordítva? Az ajtót bezárom magam mögött, a terem közepére sétálok, leülök és ölembe veszem a kardomat. Pillanatok alatt a belső világban találom magamat, „ő” már türelmetlenül vár. Nyújtja a kezét, mire én kérdés és gondolkozás nélkül belemegyek. Egymás alkarját fogva a szemembe néz, majd kijelenti:
-Ez csak a kezdet, ha képes leszel elviselni mindent, amit „rád hagyok” akkor elismerem a fejlődésedet, és „tovább engedlek”.- Az elhatározás egyértelműen beásta magát a szemembe, így válaszolnom sem kellett. -Akkor kezdem.
Az egész belső világot ellepte a villámok sokasága, és fénybe borította az éjszakát... … Hosszú idő telt el azóta, de az első katasztrofális kudarc után egyre jobban kezdtem hozzászokni, és valahogy „érezni” a feszültséget ami átjár. Közel fél év elteltével ismételten itt állok Raimei előtt, ma lesz a nap, hogy ismét vizsgára bocsájt. Ezúttal egy szemernyi bizonytalanság sem volt bennem. Megfogtuk egymás karját, s Raimei rögtön a közepébe vágott, majd rohamos tempóban fokozta a végletekig az elektromosságot kettőnkben, míg nem szinte már fehér izzásban volt a testünk. Széles vigyor terült el az arcán. Talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen reakciót láttam tőle. Megszűnt a töltés, s néhány pillanattal később már csak itt-ott jelentek meg az íves áthúzások kisebb sistergéssel. Büszkén léptem hátra. Végre sikerült... Ahogy nem hagyott alább Raimei arckifejezése, úgy kezdett az enyém is hasonlóba átmenni.
-Nos, megfeleltem?
-Végre remekeltél, és most jön az a része, hogy megtanítalak, hogyan is engedd szabadjára ezt az erőt.
Félelmetes technikát tanított nekem Raimei, azonban vannak hátulütői, melyek akár végzetes hátrányba is taszíthatnak, ha felelőtlenül használom. Magamban gondolkozva lépkedek az edzőteremből visszajövet, mikor felkapom a fejem egy roppant irritáló jelenlétre. Nem tudom miért, de borsózik a hátam ettől az ellenséges kisugárzástól. Megszaporázom lépteimet, s ennek köszönhetően még éppen látom, ahogy a két lány gyakorlatilag kirobban a házból, és megindulnak egy irányba. Gondolkodás nélkül utánuk eredek, való igaz, hogy erősek, de akkor is aggódom, valahogy rossz előérzetem van. Magamban mérgelődöm, amiért nem fordítottam elég energiát a shunpóm javítására, egyre távolodnak, s egy perc sem telik el, mire kikerülnek a látóhatáromból. Egy nagyobb lélekenergia kiugrás, majd robbanás hangja jut el hozzám. Veszek egy nagy levegőt, s ha nyugalmat nem is, de higgadtságot erőltetek magamra. A harcoló felek hirtelen két irányba szétváltak, mikor megérkeztem. Felém Yui és Ayako érkezett, az ellentétes irányba egy humanoidnak tűnő valami nyert magának távolságot. Mögöttük megjelent még négy kisebb lény, rájuk már nem lehetett nagyon az emberi szót használni.
-Hátráljatok el, amennyire csak tudtok.
-Meg hagyjuk, hogy a kis perverz kölyök beleélje magát a fantáziájába? Nah még mit nem.
Le kölyköz, mikor csak a korához képest túl érett testileg. A chibitől meg csak néz rám, bámul, aztán magát és bokán rúg. Elkerekedik a szemem, mind a reakció, mint a bokán rúgás érzése miatt. Gyerek kinézete ellenére szorult bele erő, azt meg kell hagyni.
-Csak bízzatok bennem.
Szúrós szemmel néznek rám, de látszik rajtuk, hogy alaposan kiverekedték már magukat mire ideértem. A kissé nyúzott arcukra egy halovány mosoly került, majd bólintottak, s visszább vonultak egy a magaslatra, ahonnan érkeztem. Elég messze lesz... Futott át az agyamon. Mindeközben valamit nagyon papolt a magasabb csodabogár, mert öntelt vigyorral nézett rám, már ha nevezhető ki az a grimasz, ami kiült a fejére. Sok dolog jött most össze. Meglehetősen megkedveltem a csajokat, az összes baromság ellenére, amivel nap, mint nap nyúztak. Így nem csoda, hogy irdatlanul feldühít, hogy így láttam őket. Amúgy is elkeseredett vagyok, mert már négy éve, hogy nem láttam Tsukit, és a többieket. Valahol pedig ezt a feszültséget le kell vezetni, amihez pedig tökéletes célpontot nyújtanak ezek.
-Most pedig...- Kezdem közömbösen, majd arckifejezésem elsötétül, ahogy végre ráérzek arra, milyen is volt legutóbb teljes erőbedobással harcolni valami ellen, amit megvetek. Ugyanolyan szörnyeteg volt az a renegát shinigami, mint ezek. -...vége az életeteknek.
A vigyor eltorzult, úgy tűnik nem vették jó néven, de már meg is indultam feléjük egy shunpóval. A nagy arc leteremtette a többit, hogy az ő prédája vagyok, s csupán ez után indult meg ő is felém. Hiba. Ez pedig nem marad kihasználatlanul. Utsusemi technikámmal hagyok egy feléje haladó képet, míg én mögé kerülök, s a könyököm fúródik bele a hátába. -Célpont megjelölve.- Mondom alig hallhatóan, szinte csak magamnak. A karjaimat magam elé rántom, s hálát mondok a reflexeimnek, hogy ez nem talált telibe. A karjaim az oldalam mellé engedem, mintha vas láncok húznál lefelé őket. Nem csoda, hogy nem bírtak vele a csajok, a fizikai ereje valami elképesztő. Mindössze reménykedni tudtam, hogy mágiát csak minimálisan, vagy egyáltalán nem tud használni. A szavai nem érték el a tudatomat. Hatalmas vigyor terült el a számon ahogy látszott az ellenségen, hogy fölényében sütkérezik. Hát, akkor adjuk meg a tiszteletet, és süssük ropogósra! Hangom ércesen, bár számomra lassan, mégis gördülékenyen ontotta a szavakat.
-Bankai: Kaminari-ō no Isan!
Ugyan megérezte a megugró lélekerőmet, és a mögötte létrejövő energiagömböt is, de késő. A pillanatnyi habozás melyet a meglepetés, és a túlzott önbizalma okozott megpecsételte az ő és társai sorsát. A henger alakú tomboló villamos vihar néhány másodperccel később alább hagy, és csak egy felhevült „ringet” hagy maga után, melyben apróbb villámok jelennek meg, ahogy a túltöltöttség itt-ott sűrűsödik, s hígul. A szerencsésebb négy szinte azonnal elporladt, viszont a nagypofájú még él, bár már nem virul. Egyik keze bénán lóg, szemei összeszűkültek, kissé görnyedt a tartása, és pöppet meg is pirult. Erősen, és nagy levegőket veszek. Ugyan már elsütöttem gyakorlásképpen, de meglehetősen megterhelő egy technika. Még nincs vége, ha eddig eljöttem, akkor most itt az ideje „azt” is bevetni.
-Hasítsd ketté az eget, és zúzd össze a földet! Taszítsd le trónjukról az isteneket, s hangod törje meg a hallgatás csendjét! Ten no Rakurai!
Mintha lassított felvételben néztem volna, ahogy rám néz, majd elrugaszkodik. Kétség kívül nagy sokkot szenvedett a teste, és nem kevés sérülést, de még így is maradt ereje a harchoz. Öt percen át püföltük egymást, de óráknak tűnt számomra, mind a furcsa időérzékeléstől, mind az egyre növekvő terheléstől. Ekkor követte el a végső hibát. Megpróbálta elhagyni a területet. Egyértelműen hátrányban volt itt, és másodlagos tervként szerepelt neki a túszejtés. Legalábbis ez tűnt logikusnak, hisz a néhány tucat méterre lévő lányokat próbálta elérni. Ahogy elhagyta a területet, ismételtem elektromos sokkot kapott a teste, melyet már nem volt képes elviselni. Úgy zuhant a földre, akárcsak egy rongybaba. Nem kellett kétszer átgondolnom a teendőimet. Először a kidou-t szüntettem meg, majd a bankaiom utóhatását, mely a túltöltött területben nyilvánult meg. Ahogy megszűnt az elektromos, és adrenalin okozta feszültség térdre rogytam, majd arccal indultam meg a föld felé.
Kicsit talán eltúloztam a dolgot. Futott át az agyamon, s ahogy egyre tisztábbak lettek a gondolataim úgy egyre jobban hajtottam valami cél felé őket. Aztán felébredtem. Nem volt erőm felülni, de abból amit láttam könnyű volt rájönni hol is vagyok. A kevés fény is csupán a teliholdnak köszönhető. Tucatjával telhettek a percek, mire összeszedtem annyi erőt, hogy körülnézzek. Ekkor láttam meg valami olyasmit, amire szívből elmosolyodtam. A testvérpár ott ült nem messze az ágytól egy széken, és aludtak. Tehát jól vannak, de talán a legjobban az esett, hogy aggódtak miattam. Óvatosan felkecmeregtem, majd amint sikerült kicsit összeszednem magam fogtam a takarót, és betakartam őket, majd lementem az étkezőbe. Nem lepődtem meg azon, hogy az öreg ott ül az asztalnál két csésze teával. Szinte olvasott a gondolataimban, nem kellett semmit mondanom, ő kezdett el beszélni. Megköszönte, hogy kisegítettem a lányokat, és ezúttal elmesélte, hogy mit is értett akkor régen az egyetlen emberlakta terület alatt. Több kis „település” létezett ebben a dimenzióban, amit békés lények, köztük az emberek használtak. Ezek mindegyike rendelkezett két közös dologgal. Egy energiaforrással, és egy elzáró pecséttel. Ez utóbbi volt az, ami a jogtalan behatolástól védte a lakóit, pontosabban azoktól a „vadaktól” akik ezeken a területeken kívül egy kegyetlen világban éltek. Egy mukkot nem értettem az ezt követő szövegéből, csak annyit tudtam a végére leszűrni, hogy ebből az erőforrásból merített, hogy létrehozzon valamit, s ezért gyengült meg ez az erőtér, ami védte őket. Aztán valami olyat közölt velem, amitől megfagytam. Nem tudtam, hogyan is érezzek az iránt, hogy reggelre készen lesz az, amivel hazajuthatok. Hosszas csend után mindössze megköszöntem, és felmentem a szobába. Az egyik hobbim, melyet idekerülésemkor sem hagytam el a festészet. Most nekiálltam, és egészen pirkadatig alkottam. A két lányt a holdfény világánál a széken aludva, s magamat mögéjük festettem, ahogy takarom be őket. Amolyan búcsúemléknek szántam. A jobb alsó sarokba odaírtam a három nevet, majd felkaptam Raimei-t, s megindultam az öreggel megbeszélt helyre.
-Biztos vagy benne, hogy így akarsz elmenni?
-Egyáltalán nem, de valahogy úgy érzem, nehéz lenne elbúcsúzni tőlük.
Bólintott, majd belekezdett a magyarázásba, hogy mik is a teendőim. Egy szertartás szerű technika, mely a fene tudja hogyan, de hazajuttat. Már majdnem nekikezdtünk, mikor nem, hogy felállt a szőr a hátamon, de oda is fagyott attól a duó kiáltástól.
-TAKIIII- Néhány pillanattal később megjelent Yui és Ayako. -Azt hitted, hogy csak úgy megléphetsz te kis törpedémon?!
Törpedémon mi? Pedig nem keveset nőttem az elmúlt négy évben, szóval már nem is vagyok törpe, annyira. Hozzám vágtak egy csomag ruhát.
-Ne merészelj abban a szakadt valamiben hazamenni...- Mondta Ayako.
-A végén még valami szikrányi esély lesz arra, hogy ne gyere ki a történtekből perverz kis ingyenélő kölyökként....- Egészítette ki Yui.
Csak elmosolyodtam, hiányozni fognak, ahogy az öreg is. Csak remélem, hogy nem utoljára látom őket. Gondolataim közben megindultam átöltözni, ami közepette észrevettem, hogy ez nem a „szokásos” ruhatárból van. Mikor visszaérkeztem helyeslően bólogattak, s szinkronban szólaltak meg.
-Nincs az az isten, hogy búcsúajándék nélkül menj el!
Tehát ők ezzel készültek. -Köszönöm Yui, Ayako! Remélem még látjuk egymást!- Először történt egy közös ölelés, amiből nem lett sem kiátkozás, vagy egyoldalú verés. Távozáskor még integettünk egymásnak.
Sötét... Beletelt néhány percbe, mire hozzászokott a szemem. Különböző eszközök, ilyen-olyan kacat, és a fene tudja még mi nem. Azonban ismerős volt a környezet. Megindultam az ajtó felé, majd kinyitva felborítottam egy Shinigamit. Shinigamit? Tehát visszajutottam.
-Egyben vagy?
Kérdeztem, s nyújtottam a kezemet. Felsegítettem, majd bemutatkoztunk egymásnak, és elkísértettem magamat Yoriko-chanhoz. Sok mesélni való lesz azt hiszem...

Pályázott technikák:

Spoiler:

Jellem módosulás:
Régi:

Spoiler:

Új:

Spoiler:

Kinézetmódosulás a 4 év alatt:
Régi:

Spoiler:

Új:

Spoiler:

Referenciaképek: (Egyelőre szabad válogatás van, nincs rendezve)

Spoiler:

Tárgy: Re: Kaminari Taka Vas. Júl. 13, 2014 6:38 pm

Nyuff! :3

Szerintem rendben van a pályázat. Én legalábbis nem találtam benne semmi problémás dolgot, és én a technikákhoz megadott pontot illetve árat se módosítanám. Szóval, csak hogy a lényeget is mondjam: a pályázatodat elfogadom.

Gratulálok! :3