Daisuke vs Earl

Tárgy: Daisuke vs Earl Pént. Ápr. 19, 2013 12:31 am

- Fuss, fuss kicsi rovar, szaladj messzire, reméled, hogy már egyre kisebb az a távolság, ami elválaszt minket. Érzed, ahogy a lábaid tiltakoznak a megterhelés ellen, a szíved egyre gyorsabban zakatol, de valami még mindig arra kényszerít, hogy menekülj. Persze, miért is tennél máshogy? A saját szemeiddel láttad, mi történt a társaiddal. Hogyan tépte darabokra őket egy fekete árny, a feléd repülő végtagok, ahogyan mindent beborított a vér, és a fájdalmas, artikulált üvöltések, amik betöltötték a raktárt, ahol azt gondoltad, előnyben vagy. De most rosszul gondoltad, a vadászból lett a vad, hamarosan megérzed a halál jeges ujjait, ahogyan a gerincedre markolnak, és kitépik belőled.- a Hold ezüstös fénye gyengén világította be a tájat, a fák lombjai közt kevés fény szűrődött át, elvétve lehetett hallani kisebb neszeket, amiket talán az erdőben élő állatok adtak ki. Ám Earl figyelme arra a féregre összpontosult, aki hanyatt-homlok menekült. Nem volt túl jó bőrben a férfi. A ruhája véres volt, baljának csonkját görcsösen szorongatta magához, a szemeiben rémület csillogott, a nadrágja vizelettől volt nedves. Gyenge elméjének túl sok volt az, amit a mai éjszaka megtapasztalt. Csak pár órával kell visszapörgetni az időt. Amikor még azt gondolta, hogy megfogta az Isten lábát…
- Tehát az állítása szerint, valódi az a tárgy, amit megvásárlásra kínált. S’ hol akadt a nyomára?- a Nap még vidáman szórta a fényét a városra, mindenki boldog volt, hogy végre elmúltak a hideg napok, és beköszönt a meleg évszak. Bár Earlt ez nem különösebben érdekelte. Jobban lekötötte a figyelmét a telefonbeszélgetés.- Hm, értem. Mennyit kér érte? El kell ismernem, nem olyan kicsi összegről van szó, de megoldható. Hol kerüljön sor az üzletre? Rendben, igen, odatalálok.- letette a telefonját, és belekezdet az elhangzottak átgondolásában. Nem is olyan rég kezdett bele terjeszteni a hírt, hogy egy gazdag, külföldi üzletembert kifejezetten érdekelnek az ősi, antik tárgyak, amik körül némi bizar legenda is kering. S’ máris kapott egy hívást, ami szerint pontosan egy olyan ereklyéről van szó, amivel gyorsíthat azon a folyamaton, hogy Trollandot áthozza, és így némi apróságot rábízhat a… nos, nincs megfelelő szó, amivel illethetné azt a lényt. Feltéve, ha nem csalásról van szó. Satnya emberi férgek, akik a gyors pénz reményében rálépnek a bűn útjára. Amivel talán tényleg szert tehetnek némi anyagi haszonra, kivéve, ha nem a megfelelő személlyel kezdenek. A saját érdekükben tényleg náluk van a beígért ereklye, ha nem… nos, néhány féreggel kevesebb lesz.
Leszállt az éj, és Earl is megérkezett az erdő melletti raktárhoz, ahol már várták néhányan. Ha jól érzi a szagokat, akkor heten vannak, és fegyverolaj bűze is áthatja őket. Halkan sóhajtott egyet, és bement a férfiakkal a raktárba, ahol hamar kiderült, hogy igaza lett a sárkánynak, csak a pénzre van szükségük. A dolgok ezután, nos, némileg véresebb fordulatot vettek fel. Egymás után mészárolta le a férfiakat, kivéve egyet, akinek sikerült kimenekülnie, és habár megsérült, de még tudott menekülni. Gonosz mosoly ült ki Earl ajkára, és belement a játékba.
Az ostoba ember ereje már a végét járta, egy tisztásra még kiért, de a talajból feltörő láncok meggátolták a további menekülésben, Earl ujján pedig halványan derengett az 1 rovátkás gyűrűje. Lassú, kimért lépésekkel közelítette meg a férget, aki kínjában már csak nyüszíteni tudott, és érthetetlenül zagyválni valamit, ami talán könyörgés lehet. Nos, rendben van, könyörületes lesz Earl. A férfi csak egy röpke pillanatra élheti át csak a fájdalmat, ahogy egy kéz áthatol a hasfalán, a belső szervein, ahogy erős ujjak markolják meg a gerincét, és kitépik azt, a helyéről. Ahogy elszállt az élet a csalóból, úgy tűntek el a láncok is, amik a testét tartották fogva. Egy kis időre Earl arcára egy boldog mosoly ült ki, ám amikor meglátta a ruháját, undorodva elfintorodott.
- Most nézzenek oda, ezt nem lehet kiszedni belőle, pedig kifejezetten tetszett ez a zakó.- a szavaiban nem volt érzelem, a kezében fogott gerincmaradékot pedig egy laza mozdulattal eldobta.
- Úgy érzem, hogy némileg megbízhatóbb közvetítőt kell találnom, ez a mostani csalódást okozott, még egy féreg, akitől meg kell szabadulnom.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Pént. Ápr. 19, 2013 10:38 am

Telihold.
Megbabonázva bámulom a sápatag fénykorongot, miközben hollow-kra utaló reiatsu-szálakat keresgélek. Tudom, hogy fölösleges; ma este már háromszor átfésültem a várost anélkül, hogy akár egyet is találtam volna. Ritkaság.
Elszakítom tekintetemet az égboltról. Ha nincsenek lelkek a közelben, az ittlétem okafogyottá vált. Ideje hazaindulnom, különben nem fogom tudni kialudni magam, és holnap végig hulla leszek statikán. Ezzel a gondolattal sarkon is fordulok, és háztetőről háztetőre szökellve a Sayuki Teaház veszem az irányt.
Lassan magam mögött hagyom a várost, mikor távolról kétségbeesett sikoltozás és könyörgés üti meg a fülemet. Azonnal megtorpanok, és szememet lehunyva kiterjesztem reiatsu-érzékelésemet. Hollow-ra emlékeztető lélekenergiának azonban nyoma sincs.
~ Innentől nem az én dolgom ~ konstatálom leheletnyi bűntudattal.
~ Ennyire álmos vagy? ~ kérdezi gúnyosan zanpakutoum szelleme. Az árnyfarkas hangjából csöppet sem leplezett megvetés szűrődik ki.
~ A shinigamik dolga, hogy a holtak lelkeit átsegítsék Soul Societybe, és megvédjék az embereket a Hollow-któl ~ jelentem ki. A sikoltozás közben mit sem enyhül, de félreteszem az ezzel kapcsolatos kellemetlen érzéseimet. ~ Ez valószínűleg egy egyszerű rablás. Nem feladatom az emberek ügyeibe avatkozni. Halálisten vagyok, nem köpenyes igazságosztó.
~ Érdekes rabló lehet, aki közben keresztre is feszíti az áldozatait, márpedig a hangok alapján valami ilyesmi történhet épp ~ vág vissza Kuro-san, hangot adva az engem is rágó kételyeknek. A tétovázásomat érezve tovább erőlteti a témát. ~ Te is tudod, hogy az efféle kegyetlen lelkek haláluk után szinte biztosan Hollow-vá válnak… megelőznél egy jövőbeli problémát…
~ Nem fogok lemészárolni egy embert csak azért, mert kegyetlen és a halála után valószínűleg Hollow lesz belőle ~ felelem megütődötten, de lassan elindulok a zajok irányába.
~ Pedig a jelenlegi jogszabályok engem támogatnak… a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért halálbüntetés jár ~ húzza fel az orrát a zanpakutou.
~ Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a „karddal való feldaraboltatás” lenne az ítéletvégrehajtás optimális módja ~ ráncolom a szemöldökömet. A sikolyok teljesen elhaltak; helyükre zihálás, nyöszörgés és lábdobogás lépett. Begyorsítok, lehet, hogy ezt a fickót még meg lehet menteni. Ágról ágra ugrálva közeledek a hangok forrása felé. Frissen ontott vér szaga csapja meg az orromat. A súlyomat még elbíró ágak legmagasabbikára szökkenek, hogy jobban lássak; a mészárost remélhetőleg túlságosan lefoglalják a talajszinten zajló események ahhoz, hogy errefelé nézelődjön. Kevesebb, mint száz méterrel lehetnek előttem. Ekkor valami ostorcsapás és lánccsörgés keverékének tűnő zörej hangzik fel, és a lábdobogás megszűnik. Kétségbeesett vinnyogás és rimánkodás egyvelege hallatszik; ha tenni akarok valamit a fickó megmentése érdekében, ideje belehúznom. Elrejtem reiatsumat, amennyire tőlem telik, majd reishit gyűjtök a talpam alá (elvégre nem lenne szerencsés, ha az ágak neszezése elárulná közeledésem), és a tisztás fölé sétálok, épp időben, hogy lássam, amint a körszakállas alak keresztülnyomja kézfejét láncok közt vergődő áldozata hasán. A férfi elismerésre méltó mennyiségű reiatsut sugároz; nem ártana óvatosnak lennem.
- Hadou 50: Rei no kuron – mormolom saját magam számára is alig hallhatóan. A haldokló kétségbeesett sikolyai és gurgulázó hörgései remélhetőleg elnyomják ezt a pillanatnyi zajt. – Bakudou 26: Kyokkou.
A láthatatlanság leple alatt a raktár elé shunpozok. A korábbi zajok és a szag intenzitása alapján a titokzatos szadista többekkel is végzett; az ilyen hirtelen és erőszakos halált halt személyekből pedig jó eséllyel válik különösen veszélyeztetett Jibakurei. Ennyire erős és kegyetlen ellenféllel szemben túlságosan optimista dolog lenne arra számítanom, hogy a Konsou ráér a harc végéig, a raktár viszont elég eldugott helyen van ahhoz, hogy más shinigami jó eséllyel ne találjon el ide belátható időn belül. Jobb tehát, ha most körülnézek és átküldöm a megmaradt lelkeket, mielőtt megküzdenék a gyilkosukkal.
Sejtésem beigazolódott, odabent a brutálisan megcsonkított holttestek közt három, zavarodottnak és rémültnek tűnő lélek kóvályog. Szívem szerint villámtánccal kerülnék a közelükbe, mielőtt még elárulhatnák a jelenlétemet, de a gyors egymásutánban elmondott két kidou, amiket azóta is folyamatosan fenntartok, túl sokat vesz ki belőlem. A másodperc törtrésze alatt döntök: nincs szükségem a Kyokkoura. Morgolódása alapján a szakállast most túlságosan leköti ruhájának állapota, de a lélekklónom különben is el tudja terelni a figyelmét, és ha visszafojtom a lélekenergia-kibocsátásomat, valószínűleg akkor se fog észlelni, ha van reiatsu-érzékelő képessége. Elengedem a láthatatlanná tevő kidout, és shunpoval a lelkek közt ugrálva még azelőtt homlokon vágom őket a zanpakutoum markolatával, hogy felfoghatnák, mi történik. Eközben a klónom ellő egy Gekit, és puhán a szakállas előtt landol.
- Mit jelentsen ez az egész? – kérdezi vádlón, kardját a másik felé szegezve. Kétlem, hogy a bakudou olyan hatásos lenne, hogy megakadályozza ellenfelemet a beszédben; ha mégis, akkor is elég rövid idő alatt lerázhatja magáról, tekintve, hogy a Rei no kuron megidézőjénél lényegesen gyengébb hasonmást teremt. Leülök egy sarokba, kicsit kifújom magam, figyelem a kibontakozó fejleményeket. Remélhetőleg a másolatom révén valamelyest ki tudom tapogatni a fickó harcstílusát, képességeit. Számottevően erősebb nálam, szóval nagyon fontos, hogy kiismerjem az adottságait; úgy utasítom tehát a lélekklónt, hogy igyekezzen a felé induló támadások elkerülésére koncentrálni, de hagyjon apró réseket a védelmén, hogy azok hatását valamennyire meg tudja tapasztalni.
Közben végigpillantok a holttesteken is; a sebeik sokat elárulhatnak arról, hogyan haltak meg. A látvány nem tűnik különösebben biztatónak. A tépett sebszélek leginkább hatalmas karom- és fognyomokra hajaznak; Hollow-kon és különösen veszélyes vadállatokon kívül nem tudok olyan lényről, ami ehhez hasonló sérüléseket okozna. Az információszerzést tovább nehezíti, hogy a gyilkos lélekenergiája teljesen idegen mindentől, amivel eddig találkoztam: nem hasonlít se Hollow-ra, se shinigamira, de a magas reiatsuval rendelkező emberekétől is eltér. Miután ez a rövid vizsgálódás nem hozott komoly eredményt, figyelmemet visszafordítom az épületen kívüli események felé, és démonmágia szülte képmásomon keresztül tovább faggatom az idegent.
- Miféle lény vagy, és milyen jogon bolygatod meg a Sayukik védelme alatt álló terület békéjét?

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Vas. Ápr. 21, 2013 3:15 am

Ismeretlen illat tört utat az orrába, amitől ismét arra kényszerül, hogy elfintorodjon. Habár ahogyan érkezett, úgy távozott a nem tetsző arckifejezése, nem szeretné elárulni, hogy tudomása van a jövevényről, inkább továbbra is a karjára figyel, a vérfoltos ruhájára.
- Nem csupán férgek, de ráadásul túl sok mocsokkal járó férgek.- egy cseppnyi bűntudatot se érez az előtte élettelenül fekvő férfi miatt, akinek a lelke lassan megjelenhet, bár az se jelent túlságosan nagy problémát. Ahogy végzett a testtel, úgy fog végezni a lélekkel is. Bár így lehet meg fog majd fosztani egy hollowot a vacsorájától, de sajnálatosan mindenkinek áldozatokat kell hoznia, és ha ez azt jelenti, hogy éhezés következik, nos, ezzel a tudattal együtt tud élni Earl. Ám ennyi volt az elmélkedése az ilyen hasztalan dologról. Érzékeli, ahogyan eltalálja egy… mágiának alig nevezhető energia.
~ Szánalmas, ezek a férgek majmolják az igazi erőt, és arcátlanul mágiának hívják, szánalmas.- sikeresen kitérhetett volna, vagy éppen le is rázhatná magáról minden akadály nélkül (ami nem feltétlen igaz, de túlságosan beképzelt hozzá, hogy mást feltételezzen), ezt a támadásnak nevezett vacakot, de inkább kivár. Kíváncsi a fejleményekre. Amik már el is indultak a saját kis medrükben. Csordogál, mint egy gyenge vízér, talán hamarosan folyóvá is fog duzzadni, csak nehogy elsodorjon valakit.
- Mégis mire gondol? Arra, hogy a körülmények szerint, megöltem egy embert, vagy arra, hogy minden megalapozott ok nélkül megtámadott?- kérdezte tenyérbe mászó mosollyal az ajkán. Sejtette, vagy inkább tudta, hogy nem kerülheti el a harcot, ahogy azt is tudta, hogy egy shinigamival áll szemben. Akiket még inkább nem nézett semmibe. Hiszen mi dolguk van? A lelkekkel foglalkozni, ennyi. Ellenben egy kutyának több kötelezettsége van, ebből is látszik, hogy a féreg shinigamik, valahol a létezés legalján foglalják el a kiérdemelt helyüket. S a hollowok? Nos, az a faj annyival van előrébb, hogy ösztönlények, nem keresnek semmi hangzatos okot, amiért teszik azt, amit tesznek. Engednek a természetüknek, és élnek, ahogy tudnak. Tehát a hollowok a shinigamik felett állnak, de még mindig távol vannak attól, vagyis nem távol, hanem elérhetetlen messzeségben, hogy felérjenek Earlhöz. Olyan kár, hogy ezt sokan nem ismerik fel, el pedig nem magyarázhatja, mert esetlegesen megtörténhet az elképzelhetetlen, hogy akinek beszél, nem tudja megölni, akkor pedig kifejezetten problémássá fordulhatnak a dolgok. Így is végeznie kell ezzel a shinigamival, amiért meglátta, ahogyan egy féreg életét elvette.
- Illetlen az ilyen bizalmaskodás, főleg egy idegen felé. Ami pedig azt illeti, nos, minden jogom megvolt hozzá, hiszen nem láttam egy táblát se kirakva, hogy kik is védelmezik ezt a… csodás környéket.- nehezen tudott rá megfelelő szavakat találni, mert természetesen nem nyerte el a tetszését ez a vidék.- Kifejezetten kellemetlen, hogy akármerre visz az utam, mindig felbukkan valaki, aki magának mondja a területet. Megtudhatnám, hogy Önt mi jogosítja fel arra, hogy magáénak mondja a vidéket?- enyhén oldalra döntötte a fejét, miközben hozzálátott ahhoz, hogy megszabaduljon a fogságban tartó erőtől. S ahogyan gondolta, nem került túlságosan nagy erőfeszítésbe. Már mozdult is a keze, nem támadásra, hanem lassan, kimért mozdulatokkal vette le a fekete, selyem zakóját.
- Ha megbocsát, nem szeretném, hogy még mocskosabb legyen. Talán még megmenthető. Utána folytathatjuk.- lassan körbenézett, keresve egy megfelelő helyet, ahova felakaszthatja a zakóját, de sajnos nem olyan fejlet ez a világ, hogy az erdőben is legyenek fogasok, így be kellett érnie egy fának az ágával. Utána pedig visszasétál a shinigami elé, megropogtatja az ujjait, majd egy apró, félmosoly suhant át az ajkán.
- Nos, kezdődhet?- és ahogy feltette a kérdést, már támadott is. Igaz, nem mozdult el a helyéről, hanem az egyik átkához folyamodott, amivel a légzést akadályozta, így hamar befejezheti a harcot, anélkül, hogy még mocskosabb legyen. Bár nem akar hibát ejteni, így az átka mellé, megidézte még a dárdákat is. Apró, kis fekete füstként gomolyogtak a levegőben, majd lassan nőni kezdtek, formálódni, és végül felvették a dárda alakokat. Amik a születésük után, egyszerre indultak el a shinigami felé, azzal a céllal, hogy felnyársalják a férget.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Hétf. Ápr. 22, 2013 5:17 am

Tcha. Nem elég, hogy bepofátlankodik a területünkre és extra munkát csinál, de emellett van képe kiselőadásokat tartani az illemről?
- Sajnálom, de az erkölcsi kódexem tiltja, hogy tömeggyilkosoktól fogadjak el viselkedési tanácsokat – vág vissza druszám, miközben chūdanba helyezkedik. Hangjából és testtartásából egyaránt hűvös magabiztosság sugárzik.
Zanpakutoumnak persze semmi se elég jó.
~ „Amikor kamaeban állsz, akkor gyakorlatilag már az ellenfeled kezdeményezését várod. Gondolkodj el ezen alaposan. Én gyűlölöm a kamaet, hiszen a heihóban akkor kell a győzelmet megszerezni, mikor az ellenfél egyáltalán nem számít rá, mikor összezavarodik: elönti a méreg, félelem járja át, vagy kiesik ritmusából” ~ korhol Musashi szavait idézve.
~ Ha elfelejtetted volna, jelenleg épp az a cél, hogy megvárjuk az ellenfél kezdeményezését és kiismerjük a képességeit ~ emlékeztetem. ~ Mellesleg, érdemei elismerése mellett, Musashi emberi kardforgató volt, az ezzel együtt járó korlátokkal. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mindenben mérvadónak kellene tekintenünk.
~ Az alapelv a lényeg! ~ fortyan fel Kuro-san. ~ Tekintettel arra, hogy az ellenfeled is természetfeletti lény, nem számíthatsz arra, hogy a shinigami-létedből fakadó előnyök automatikusan győzelemhez fognak segíteni…
~ Ellenben arra igen, hogy az ő természetfeletti képességei komoly kellemetlenségeket fognak okozni, ha nem készülök fel rájuk előzetesen ~ vágok közbe. Hangsúlyom akaratlanul is egy csökkent képességű diákjának magyarázó tanárbácsiéra emlékeztet, lélekölőm nem kis bosszúságára.
Amíg vitatkoztunk, a fickó röhejes könnyedséggel kitört a bakudou fogságából, és felakasztotta a zakóját egy ágra. Ijesztő. Éles harci helyzetben egy klón inkantációval is csak kevesebb, mint egy másodpercre foghatja meg vele; ha én használom, kicsivel tovább. Ráadásul nem sokkal utána támadásba is lendül… legalábbis gondolom, mivel képmásom fél kézzel elengedi zanpakutouját és a torkához kap.
~ Rémesen amatőr ~ panaszkodik Kuro-san. ~ Elengedi a kardját? Normális ez?
Zavartan figyelem, ahogy hasonmásom vöröslő arccal, kétségbeesetten hörögve markolássza a levegőt. Hallottam már róla, hogy a kidou mesterei képesek parancsszó nélkül is aktiválni a démonmágiákat, de annak puszta ténye, hogy képes vagyok ellenfelem közelében mozogni anélkül, hogy reiatsuja leküzdhetetlen nyomást fejtene ki rám, arra utal, hogy ez valószínűleg valamilyen egyedi képessége lehet inkább. Márpedig ha egyedi képesség, akkor bizonyára van valamilyen szabályszerűsége… gyengesége… feltétele. Sajnos ezen nem agyalhatok sokáig, mert elvonja figyelmemet a szakállas vállai fölött csinos félkörben megjelenő öt apró füstpászma, melyek pillanatokon belül két méteresre nyúlva éjfekete dárdákká szilárdulnak.
~ Gondolkozz gyorsabban, egyre jobban gúvadnak a szemei ~ térít vissza az eredeti problémához zanpakutoum szelleme. Való igaz, egyre sürgetőbb lenne megoldást találni, ugyanis az obszidián fegyverek hangos szisszenéssel útjukra indulnak kétségbeesetten fuldokló célpontjuk felé.
~ Látnia csak kell a célpontját ~ döntök végül, és utasítom a klónt, hogy shunpozzon a fogasként használatos ág mellé, Utsusemivel maga mögött hagyva egy utóképet. Ha a csel beválik, és újra képes lesz szavak kinyögésére, képmásom következő feladata az összevérezett zakó shakkahou általi elszenesedett maradványokra robbantása lesz.
Ha ez a húzás nem hajszolja őrjöngő tombolásba a pszichót, akkor fogalmam sincs, mi teszi.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Kedd Ápr. 23, 2013 4:03 am

Tömeggyilkos? Kíváncsi arra, merre is lehet az említett személy? A legjobb tudomása szerint, Earl nem volt az. Az a pár ember, akiket megölt, még nem nevezhetőek tömegnek. Ám ez felvett egy kérdést, honnan tudja ez a férfi, hogy több férget is megölt? Vagy kapcsolatban áll valakivel, aki a megérdemelt ölések helyszínén tartózkodik, és megosztja a megszerzett információt, vagy elsőnek ott volt ez a féreg. Habár lényegtelen, majd elválik, hogy mi is történt, amikor már a féreg nyakán tapos, és amaz az utolsó korty levegőért fog küszködni.
- Oh, igazán nagy kár. Nos, de nem rendelkezhet mindenki kifinomult modorral. Sajnálatos, mit is várhatunk el egy féregtől?- csalódottan legyint a shinigami felé. Akinek a gyenge bénítását már lerázta magáról, és a zakóját is lerakta. Bár sajnos dobhatja majd el, hiába egy műremek, de már mocskos, egy féreg vére tönkretette. Most pedig egy másik miatt nincs ideje arra, hogy megmentse. Hatalmas veszteségként kell elkönyvelnie ezt a mai éjszakát. Az nem zavarja különösebben, hogy megpróbálták átverni, de hogy egy ruhaneműje is tönkrement, az már túlmegy minden határon. Valakin ki kell tölteni a mérgét, és mivel egy másik féreg is jelen van, aki már tud a létezéséről, még ha azt nem is tudja, kivel is áll szemben, akkor is el kell hallgatatnia, és még le is verheti rajta a zakó tönkremenését.
Elsőnek némi fojtogatást küldött a féregre, majd némi szúróalkalmatossággal akar pontot tenni az ügy végére, ám ez sajnálatosan nem sikerült. Sikerült kikerülnie a fojtogatásból, és a szaga alapján, a zakójához közel kerülnie, pontosabban annak rejtekébe akar… nem, mégse, mellé. Lassan fordul Earl a féreg irányába, aki az elképzelhetetlent viszi véghez. Tovább gyalázza a ruházati remekművet, és képes volt felgyújtani azt, majd Earl felé dobni. Bár majdnem kirobban Earlből a harag, de csak egy apró szemrángás a reakciója. Ha nem tudná kezelni az érzelmeit, az túl sok bonyodalom forrása lehetne, és elhamarkodott lépések sorozatát vonzaná maga után, amiből következnek a hibák, és a haszontalan sérülések, esetleg azoknál is rosszabb. Habár néha hasznos lehet, ha elengedni valaki a harag szörnyét, de túlságosan kockázatos lehet. Jobb az, ha valaki a teste, és elméje felett kontrollal bír. S’ ha már itt tart, akkor ideje a testét használnia, és végezni a féreggel, ám elsőnek nyugodt, és kimért hangon kommentálja a zakó elpusztítatást, aminek a maradványait félreüti Earl.
- Azért, ez kifejezetten kegyetlen megmozdulás volt.- habár nem rendelkezik a többi féreg által használt helyváltoztatásra alkalmas technikával. Habár nem is hiszi, hogy szükséges, mert mindegyikük csak a gyorsaságát használja, csak adtak egy hangzatos nevet, ennyi az egész. De most Earl is ahhoz folyamodik, csak éppen név nélkül.(Innen kéretik mindent feltételesen érteni, rajtad múlik, mennyire is leszek sikeres)
Követve a szagot kerül minduntalan közelebb a féreghez, és ha minden összeáll, akkor pontosan mögé érkezik meg. Mivel nincs ideje további gondolkozásra, hátulról kulcsolja át a shinigami fejét, és elég nagy erőt kifejtve, egy bevett mozdulattal kísérli meg a nyakkitörést. Remélhetőleg a várt hangot fogja hallani. A reccsenést, ami jelzi, hogy a nyakcsigolyák megadták magukat a kifejtett erőnek. Ami annyira nem is lenne meglepő, tekintve, hogy az emberi formájában is elég nagy erőt tud kifejteni Earl. Háromszáz kiló megemelésére, és annak a kinyomására, majd tartására is képes. Tehát ha ennek az erőnek csak a felét felhasználja a nyaktörésre, a siker esélye többnek kell lennie, mint száz százalék.
- Szunnyadj kicsi gyermek, álmod legyen rémes, és félj.- suttogta a szavakat, és hagyta, hogy az élettelen test a talajra hulljon. Talán nem ártana megszabadulnia tőle, de azzal már nem fog vacakolni. Egy ártatlan áldozat temetését kell elintéznie, szerencsétlen zakója, jobb sorsot érdemelt. Szebb halált, egy rossz tisztítást, esetleg egy finom bornak kellett volna kivehetetlen foltot hagynia rajta, és úgy szállni a sírba. Nem pedig egy alantas lény vérének beszennyeznie, majd egy még mihasznább féregnek elégetnie, és arra vetemednie, hogy a gazdája ellen fordítsa. Szemtelenség a legfelső fokon, és talán még gyalogolnia is kellene, ám azt nagyon nem akarja. Viszont mielőtt a szárnyaihoz akar folyamodni, még valamit el kell rendeznie. Elsőnek belenyúl a zsebébe, majd előveszi a telefonját, és megnyomva a megfelelő gombokat, már tárcsáz is.
- Igen, Én vagyok az. Mérje be a gépjárművem helyzetét, hozzon váltás ruhát, rakja be a kocsimba, és utána hajtson be a raktárba azzal a járművel, amiről lerí, hogy nincs a tulajdonomban, utána pedig gyújtsa fel az egészet, majd távozhat.- részéről ennyi volt a társalgás, kinyomta a készüléket, visszarakta a zsebébe, és belekezdett a várakozásba. Még nem látja a füstöt, ami az ég felé fog utat törni, addig nem távozik, biztosra kell mennie, és talán az itteni áldozatának is oda kell vinnie a testét, rossz lenne, ha itt találnának rá.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Szer. Ápr. 24, 2013 1:39 am

A koromfekete dárdák sorra csapódnak be klónom utóképébe: az egyik a szemgolyóján keresztül behatolva leszakítja a fél arcát, kettő a hasüreget feltépve nyálkásan csillogó beleket tár napvilágra, a negyedik hangos reccsenéssel zúzza véres csontszilánkok és cafatokra szaggatott hús vörösben pompázó masszájává a csípőcsontot, míg az utolsó a lábfejet szegezi a talajhoz. A borzongató látvány még pár másodpercig fennmarad – emlékeztetve rá, milyen sorsra számíthatok, ha egy pillanatra is alábecsülöm ellenfelemet -, majd hamuként szitáló lélekenergia-szemcsék felhőjévé bomolva hull a földre. Mindeközben hasonmásom az értékes zakó mellett köt ki, leakasztja az ágról, és feje fölött többször meglóbálva a szakállas felé dobja, mielőtt egy shakkahouval lángokba borítaná. Ezt mondjuk el lehetett volna intézni kevésbé felvágósan is, de nem akarok erdőtüzet okozni; a tűzgolyónak azonban nincsenek ilyen gátlásai, ezért célszerű volt a levegőbe lőni a járulékos károk elkerülése érdekében.
A manőver sajnos nem a várt eredményt hozta: a gerinctépkedős ismeretlen némi szemrángástól eltekintve nem sok jelét adja, hogy közel járna a Musashi által oly kívánatosnak tartott „ideges és zavarodott” állapothoz.
~ A lelki terror kiváltására irányuló képességeiden még van mit csiszolnod ~ jegyzi meg Kuro-san, bár pár pillanat múlva kiderül, hogy kritikája nem teljesen helytálló: ha mást nem, annyit elértem e húzásommal, hogy sikerült egy, a fickó hozzávetőleges fizikai erejére utaló támadást kicsalnom belőle. Igaz, ezzel a lélekklónom is elhasználódott.
~ Ideje személyesen is megtisztelned a csatamezőt a jelenléteddel ~ nógat lélekölőm gunyorosan. Én is hasonlóképp látom a helyzetet, úgyhogy lassan feltápászkodok. A rövid szünet alatt sikerült rendezni a légzésemet és felkészíteni magam a harcra.
- Hadou 50: Rei no kuron – idézek egy újabb klónt, és parancsba adom neki, hogy a hullák elhajigált lőfegyvereinek egyikét megragadva telepedjen le egy nagyobb láda mögött, és találja ki, hogyan működik a mordály. Nem is tudom, mikor volt ilyesmi a kezemben utoljára; ha a hasonmás a szellemi képességeknek is csak a felét örökli, ez eltarthat egy darabig…
~ Nem unod még a klónozást? ~ kérdezi Kuro-san egy szemforgatás telepatikus megfelelőjét sugározva elmémbe.
~ Nem várhatod el tőlem, hogy egyedül küzdjek meg egy ilyen szörnyeteggel ~ vonok vállat.
~ Egyedüüül? Itt vagyok neked én ~ hördül fel megjátszott sértettséggel az árnyfarkas. ~Hát mikor hagytalak én cserben?
~ Erm… mindig? ~ kérdezek vissza, kissé megütődve a képmutatásán.
~ Neem iiis ~ tiltakozik zanpakutoum. Kis szünet után kiböki: ~ Eddig kétszer is hasznodra voltam…
~ Ezzel sikeresen összehozva egy „évszázadonként egyszer”-nél picivel gyengébb átlagot ~ vágok vissza csípősen.
~ Nos, ideje feltornászni „89 évente egyszer”-re ~ biztat vidor hangon. Igazából a dolgok jelenlegi állása alapján úgy tűnik, semmiképp sem kerülhetem el lélekölőm használatát, bármennyire is húzódozok tőle normál körülmények között. Az eddig használt kidou-k kimerítettek egy csöppet, és az ellenfelem erőszintje még teljesen fitt állapotban is lényegesen meghaladná az enyémet. Na mindegy; ezen akkor is ráérek gondolkozni, ha az elkerülhetetlen már kézzelfogható közelségben van…
Katanámat vállamra vetve lassan kisétálok a raktár ajtaján. Nem sietek és nem erőltetem a támadást se, elvégre klónom még mindig a lőfegyver mechanizmusával szerencsétlenkedik, ami a koordinált csapásmérést kissé megnehezíti. Helyette éberen figyelem ellenfelem reakcióit és minden idegszálammal a védekezésre összpontosítok.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Csüt. Ápr. 25, 2013 3:14 am

Vér, és halál, vér, és szenvedés, vér, és végzet. Mindegy mit teszünk, ha egyszer elindul a vérfolyam, akkor a felsoroltak közül valamelyikhez vezet. Persze apró kis emberek ezt nem érthetik meg, hiszen náluk könnyedén előfordulhat, hogy vérezni kezdenek, de ez csak az esendőségük miatt van. Viszont, ha két erő egymásnak feszül, elkerülhetetlen a komolyabb vérzés, és ez által a halál. Bár talán nem olyan drasztikusan, ahogy a shinigami másolatát is elérte a végzete. Talán érzett fájdalmat, talán nem, nem is volt igazából fontos, csak az számított, hogy egyel kevesebb problémás tényezővel kell foglalkoznia, ám azzal se valami sokáig, hiszen pár pillanat múlva, már a galád is megfizetett azért, amiért tönkretette a nemes anyagot, amiből a csodás zakója készült. Reccsent a csont, fröccsent a vér, és elszállt a kéj is. A kéjes érzés, amit az ellenfél megölése okozott. Nagyjából egy, vagy két másodpercre kerítette Earlt a hatalmába, ám hamar kizárta magából ezt az érzelmet. Hiszen nem lehet boldogságot érezni, amikor eltaposol egy lárvát. Csak annyit tettél, hogy egy alantas csúszómászó lény életének vetettél véget. Semmi mást, ahogy most Earl is cselekedett. Lerázta magáról a shinigami mocskos bűzét, és még lehangoltabb lett, mint rég, hiszen már az ingét is bemocskolták. Lerendezett még egy telefont, és már csak várnia kell, még meglátja a füstoszlopot, akkor pedig a shinigami testét is a lángok közé dobhatja. Rá is néz, nehogy valami kosza vadállat legyen olyan bátor, hogy idemerészkedjen. Ám az elé táruló látvány csak fokozza a mai nap csalódótsági rátáját. A test nem volt már sehol, tehát ez csak azt jelentheti, hogy nem ölte meg, csak egy illúzióba került, és még valahol a környéken lehet, akkor pedig hajtóvadászatot kell indítania ellene. A másik pedig, hogy ismételten csak egy másolattal találkozott, akkor pedig az igazi a közelben lehet. Ha lesz némi esze, akkor természetesen nem fog előkerülni a shinigami, ám talán kötelességének érzi, hogy végezzen Earlel, mivel férgeket ölt, és részben a shinigamit is.
- Nos, a helyzet jelenlegi alakulását átgondolva. Arra a következtetésre jutottam, hogy némi időt még el kell töltenem a szabadban. Kellemetlen…- viszont ezt az apró kellemetlenséget kénytelen lesz elviselni, ha biztosra akar menni, márpedig kénytelen lesz arra menni. Habár nem jelentet túlságosan nagy gondot, ha egy shinigami látta volna. Hiszen mit tudhatna meg? Semmit. Annyit észlelhetne, hogy egy férfinak az ismerttől eltérő reiatsuja van, és könnyedén képes áthatolni az emberek hasfalán. Ez még nem olyan szokatlan. De mivel hajlamos a ruhák pusztítására, és bemocskolására, ezért szükségszerű az elpusztítása, de legalábbis a mások kifinomult ízlését tükröző ruhák iránti tiszteletet beleverni a fejébe.
- Hold, innen milyen apró, akár az ujjaim közzé is foghatnám, és egy mozdulattal összeroppanthatnám.- ám csak a látszat, mindenfelé csak a látszat. Mindenki megjátssza magát. A szerető apa, aki valójában már rég arra vágyik, hogy a kolléganőjével létesítsen nemi kapcsolatot, ahogyan az anya akarná ezt megtenni a férje fiatal ismerősével. A gyermek is eljátssza a szerepét, hogy minden rendben van az iskolában. Pedig mindennap megverik, csúfolják, és ha tehetik, akkor le is köpik. A politikusok, akik a nép érdekeit tartják a legfontosabbnak, legalábbis ezt állítják. Valójában azzal vannak elfoglalva, hogy minél több pénzt tudjanak bezsebelni, ezzel gyarapítva a saját vagyonukat. Hiszen ilyenkor miért kellene, hogy érdekelje őket bármi más? Számukra nincs több gond. Igen, mindenki csak megjátssza magát. Az idealista hősök is, akik azt gondolják, hogy rájuk van szükség, hogy majd rendet tudnak tenni a Világban. Ehhez erő is szükséges, ám ha valakinek megvan a kellő ereje, akkor álszentség elnyomni a vágyát, hogy használja is azt, és uralkodjon. Mint az itteni Sierashi Yuusuke. Hatalmas ereje van, megvan a kellő karizmája is, és mégis, önjelölt hős szerepébe láncolja magát, elpazarolva a tehetségét. Találkozott már Earl azzal a Sierashival, akivel szimpatizált, nem csoda, hiszen hamar kiderült, milyen shinigami is. Vágyott arra, hogy romba döntsön minden életet, éhezte mások szenvedését, és boldogan segített elérni Earl célját. Viszont az itteni Sierashit… nos, elég hatalmas nagy hiba lenne felkeresni, és szövetséget ajánlani. Túlságosan heves reakciót válthatna ez ki, amivel Earl a saját életét veszélyeztetné. Túl sok kellemetlenséget vállalna ezzel.
- Kellemes az éjszaka, nem gondolja? Csak némi bűz vegyült bele. De örülök, hogy az igazi is előkerült. Sajnálatosan elmulasztottam bemutatkozni, a nevem Earl.- nyugodt volt a hangja, mézes-mázos. S azt is tudta, hogy merre beszéljen, hiszen hamar megérezte a shinigami illatát, így nem okozott gondot kitalálnia, hogy merről is érkezik, így miután köszöntötte, felemelte a karját, és a féregre mutatott. Az ujja végén megjelentek a kis fekete gömbök, amik gyors egymásutánban indultak el a shinigami felé, aki ha el is kerülné őket, nos, ezek követni fogják. Kerek egy perc azaz időtartam, még képesek rá, utána pedig leállnak, és felrobbannak. Találat esetén pedig egy kisebbet robbannak, de azért még így is elég fájdalmas az a robbanás. Ám ez csak némi figyelemelterelés, mert inkább a tekintetével követi a shinigami útját (már, ha nem egy helyben állva védi le az 5 gömböt), és amikor lejárt az idő, akkor Earl is mozdul, kihasználva a gyorsaságát, a férfi előtt terem, és csapásra emeli a jobbját, ami időközben már felvette a sárkány formáját… részben. Alakra még emberi, csak éppen fekete pikkelyek borítják, és körmök helyet karmok jelentek meg, amik akár az acélt is képesek átszelni. Az arcáról pedig semmi érzelem nem tükröződik, csak teszi a dolgát.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Hétf. Jún. 24, 2013 10:28 pm

Csak egy hűvös pillantással reagálok az idegen szavaira, nem fecsérlem az időmet szellemes(nek szánt) visszavágásra. De legalább már a nevét tudom. Apró örömök.
Egy pillanattal később kiderül, mennyire jól tettem, hogy nem osztottam meg figyelmemet a fickó mozgása és szavai között, ugyanis egy hirtelen mozdulattal felém szegezi kezét, és néhány apró, de annál fürgébb fekete energiacsóvát indít meg irányomba. Gyorsan felugrok pár méterrel, és reishit gyűjtök a talpam alá, ezzel stabil támaszra téve szert. Kellemetlen meglepetésemre az éjszín lövedékek ahelyett, hogy ártalmatlanul elzúgnának a raktár felé, meredek ívben felfelé kanyarodnak, és bekerítenek: kettő hátulról, kettő oldalról, egy pedig alulról közelít. Még arra sincs időm, hogy egy tisztességesebb káromkodást megeresszek, még kevésbé, hogy végiggondoljam a helyzetet. Kitörök jobbra, kardommal célba véve a közelítő fénycsóvát.
~ Ha ez valami villám alapú dolog, nem állok jót a következményekért ~ morog lélekölőm. Egészen leheletnyi megkönnyebbülés fut végig rajtam, amiért a „megrázó élmény” szókapcsolatot nem erőltette, azonban nincs időm ezt kommunikálni felé, ugyanis pengém ekkor találkozik a lövedékkel.
~ Úgy tűnik, a célkövetésnek is vannak korlátai ~ szusszanok fel, mielőtt az alig diónyi energiacsóva a találat nyomán jó fél méteres tűzgömbbé robbanna. Szerencsére kardom elég hosszú ahhoz, hogy a legrosszabbat elkerüljem, de mivel közben aktívan mozogtam a lángok felé, a szélébe sikerült egyenesen beleszaladnom. Az égett hajszag és a homloktáji fájdalom alapján attól tartok, egy darabig kénytelen leszek szemöldök nélkül élni. Óh, az áldozatok, amikre az ártatlanok védelme érdekében kényszerülünk…
Eloszlatom a talpam alá gyűjtött reishit, hogy ezzel is időt nyerjek a hátam mögül közeledő lövedékekkel szemben, miközben megpördülve feléjük suhintok, és reménykedek, hogy mindig törekednek a legrövidebb útvonalon közelíteni célpontjuk felé. Egy pillanattal később hangos robbanás, és a combomat marcangoló éles fájdalom hívja fel a figyelmemet arra, hogy az alulról érkező lövedék elől talán nem volt olyan jó ötlet lefelé menekülni. Félhangos nyögés szakad ki belőlem. Lélekölőm pengéje azonban gondosan kiszámított pályája – meg, valljuk be, egészséges adag mázli – révén pont elkapja mindkét, immáron felülről közelítő energiacsomót, amik ártalmatlanul felrobbannak, mielőtt elérhetnének. Újra reishit gyűjtök a talpam alá, megfogva zuhanásomat, és az utolsó lövedéket keresem. Nem várat sokat magára, gyorsan közelít a mellkasom felé.
- Bakudou 39: Enkosen! – idézem meg a pajzsot, ami épp olyan távolságban materializálódik, hogy egy gyors hátraszökkenéssel az erőteret szilánkokra zúzó robbanás csak egy gyenge hőhullámként ér el. Lepislantok a combomra, a kárt felmérendő. A ruhával együtt jó kéttenyérnyi szakaszon a bőr is lejött, szakadozott cafrangokban lógva, de komolyabb károsodás úgy tűnik, nem ért.
~ Érzed, hogy a jól végzett munka öröme már-már kárpótol a fájdalomért, ugye? ~ érdeklődik zanpakutoum.
~ Ja, már-már ~ morgom összeszorított fogakkal. (Fordítás: baromira nem.)
Eszmecserénket azonban félbeszakítja a bal oldalamon hirtelen megjelenő Earl, aki egy sebtében növesztett fekete pikkelyes, karmos manccsal sújt felém. Gondolkodás nélkül felkapom kezemet, és ívben meglendített bal könyökkel eltalálom a felkarját, mielőtt még befejezhetné a mozdulatot. A kemény pikkelyek miatt ez nem épp kellemes élmény, de érthető okokból most nem vagyok különösen ugrabugrálós kedvemben. Remélhetőleg ez az ellentámadás kizökkentette annyira a ritmusából, hogy ne tudjon védekezni, mikor a nagyobb stabilitás érdekében kicsit hátralépve, csípőből rásegítve a mozdulatra, feléje döfök olyan májmagasságban.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Vas. Jún. 30, 2013 7:51 am

Bár szívesen élne a kárörvendéssel, köszönhetően annak, hogy néhány találatot sikerült bevinnie, pontosabban a mágiája volt az, ami ezt elérte. Bár ezzel arra is rá kellett döbbennie, hogy a jelenlegi erejével nevetségesen gyengének számít. Legalábbis az ebben a világban élő, legnagyobb erejű harcosokhoz mérten. Az így felmerült lehetőségek nem voltak annyira kecsegtetőek. Vagy megkeresi a lehetőségeket, amivel ugrásszerűen nőni fog az ereje, vagy az árnyak jótékony homályába fog burkolózni, és mint a bábmester, dróton fogja rángatni a játéka szereplőit. Meghagyva Őket abban az álomban, hogy minden úgy alakul, ahogyan kicsinyes terveik szerint haladni kell. Earl pedig csak mosolyogni fog mindenkin, hiszen alakuljon akárhogyan a történet, ebben a mesében, a végén csak is a gonosz varázsló fog győzni, a toronyban ragad majd a királylány, és ez lesz a boldog befejezés, boldog a sárkány számára.
- Az előző pajzsszerű energia, amit megidézett. Az a shinigamik egyik, úgynevezett démonmágiája volt? Érdekes.- azt kénytelen elismerni, hogy ezeknek a férgeknek a fegyvertára tartogathat néhány meglepetést, és a fegyverük, aminek az erejét is felszabadítják, elég figyelemre méltó. Bár a valódi mágiához mérten eléggé gyengék, sőt, a saját mágiájuk, amit felelőtlenéül démonmágiának neveznek, nos, egy igazi démon nem ilyen gyenge bűvész trükkökkel dobálóznak. De ahogy egy petárda is veszélyes tud lenni, úgy ezek is okozhatnak sérülést.
Ám itt az ideje, hogy megragadja a lehetőséget, és pontot tegyen az így is elnyúló estére. Sajnálatosan nem sikerült, túl sok volt a gyenge ellenfele, túlságosan elkényelmesedett, és nem számított arra, hogy kivédik az ütését, amit ráadásul még csak nem is teljesen emberi alakban volt a karja. Sőt, még vissza is támadt, bár nem volt túlságosan fájdalmas az ütés, mégis kellemetlen volt. A saját lendületének ereje, és a lentről érkező ütés együttese némileg kellemetlen volt. Ám korántsem annyira, mint a testébe hatoló hideg fém. Első pillanatokban még csak fel se fogta, hogy mi történt. Ajkán csak a mosoly, majd megremegtek a szemei, és kiült bennük a meglepetés. Arról is elfelejtkezett, hogy mit is csinálnak éppen, lassan letekint arra a helyre, ahol a teste és a kard csatlakoznak, és az ingjén egy vörös folt is megjelent. Leengedi a karjait, nem foglalkozva az előtte lévő férfival, gyors hátrálásba kezd, majd mikor végre néhány méterre vannak egymástól, megtapogatja a sebet, s véres tenyerét kezdi el nézni. Emberi vértől annyiban tért el, hogy Earl ereiben fekete vér keringett, fekete mint a szíve, és a színe az igazi alakjában.
- Hihetetlen. Ez egyszerűen hihetetlen, elismerésem. Már az idejét se tudom, hogy mikor láttam utoljára a véremet. Talán ezer, tízezer, vagy éppen egy millió éve volt az utolsó alkalom.- lassan, kimérten csattantak egymáshoz a tenyerei. Tapsolásba kezdett, ezt muszáj megtapsolnia.- Ám mégse ez az oka annak, amiért neheztelek a személyére. Megsérültem, nos, előfordulhat még máskor is. De ami tüske az oldalamban, az nem más, mint az, hogy nem csak a zakómat tette tönkre, de egy remek inget is, nem csak átszúrta, és ezzel tönkretette, de még meggyalázta azzal is, hogy a véremet folyatta rá.- folyamatosan tapsolt, miközben egy új hang vegyült be, hangosabb a tapsolásnál, a szövet szakadása, ezzel folytatva az ing gyalázását, és Earl háta mögül két, fekete, bőrlebenyes szárny tűnt elő. Rámarkolt az ingjére, és egy rántással letépte magáról, a vállaiból három tüske tört elő, a mellkasán a bőr egyre inkább megfeketedett, apró kis pikkelyek, a majd a maradék ruhaneműje fekete lángok martalékaként eléget a testéről, és immár az ember-sárkány alakjában volt látható.
- Megtisztelem azzal, hogy magasabb erőfokozatra váltok. Úgy érzem, hogy a másik formám jelenleg kevés lenne, az igazi pedig, nos, arra nincs ok, hogy azt is megmutassam.- új testhez új hang, mélyebb, rekedtesebb, gonoszabb (mint Deathwing hangja a WoW kiegjének introjából). Mozgatni kezdte a szárnyait, majd szélesre tárta őket, megfeszültek a lábai, és nagy gyorsasággal rohanni kezdett az ellenfele irányába. Ami tekintve a távolságot, nem volt túlságosan hosszú idejű. Ökölbe szorította a balját, és megcélozta vele a férfi gyomorszáját, még jobbját felemelte és a gyomros sikerétől függetlenül a könyökével célozta meg a férfi vállát/fejét, ahol éri, végezetül a farkával (nem azzal Razz

) porbálja kirántani a shinigami lábát, hogy a sajátját használva egy rúgással megkínálja.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Kedd Júl. 23, 2013 1:41 am

Pengém akadálytalanul siklik át a szöveten, és mélyen átdöfi a májat. Huh. Hát ez meglepően könnyen ment. Egy részem tartott tőle, hogy a karját borító pikkelypáncélhoz hasonló védőrétegbe ütközök, de semmi. Ez biztató; a máj fejlett érhálózata miatt egy ilyen mélységű sérülés viszonylag gyorsan számottevő vérveszteséget okoz.
Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy különösebben zavarná a dolog. Épp ellenkezőleg: hamvak és világokon túli üresség szagát hozó reiatsuja egy hatalmas szív dobbanásait idéző, egyre erősödő hullámokban tör fel, ahogy külseje fokozatosan torzul. A nagyobbacska tőrnek is beillő karmok és a hatalmas tépőfogak nem különösebben riasztanak meg, ellenben a teljes testét borító pikkelypáncél már annál inkább aggaszt.
~ A kardod épp annyira éles, amennyire erős a szándékod, hogy megvágd az ellenfeled ~ emlékeztet Kuro-san segítőkészen. Tcha. Mintha nem tudnám magamtól is. De nem is ezzel van a gond…
~ Az ő páncélja viszont épp annyira erős, amennyire nem akarja, hogy megvágják ~ hívom fel társam figyelmét a tényre.
~ Tehát, ha jól értelek ~ kezdi vészjósló nyugalommal zanpakutoum ~, most kifogásokat keresel, hogy miért nem akarsz megpróbálni ártani a feléd közelítő, körülbelül háromszáz kiló izommal és kiálló hegyes függelékekkel felszerelt pszichopatának, aki nem egyszerűen megölni akar, hanem eközben olyan fájdalmassá tenni e folyamatot, amennyire csak lehetséges?
~ Hát igen, küzdőszellemem legendás ~ válaszolom könnyeden. Közben azon gondolkozok, hogyan tudnám elkerülni, hogy a vastag védőréteg átlyukasztásával kelljen erőlködnöm. Sajnos nem agyalhatok ezen sokáig, mert eddigre az átváltozás teljesen lezajlik, és ellenfelem rohamra indul. Igyekszek összeszedni annyi gyilkos szándékot, amennyit csak lehet, és egy jobb vállam fölül indított csapásba adom minden erőmet, hátha a páncél csak kozmetikus jellegű, és sikerül megszabadítanom egy karjától.
A találat sikeresen eltérítette a gyomrom felé közelítő öklöt, de ezen kívül csak annyit sikerült elérnem vele, hogy az egész karom belezsibbadt; a fekete pikkelyeken egy karcolást se ejtettem. Ráadásul most még a könyöke is egyre növekvő sebességgel közeledik a halántékom felé. Kilépek oldalra, és elrántom fejemet a támadás elől. Sajnos ezzel a kelleténél instabilabb helyzetbe manővereztem magam, így nem tudom idejében visszanyerni az egyensúlyomat, mikor valami ostorszerű testfüggelék a lábamra tekeredik, és a levegőbe ránt. Tehetetlenül lógok ellenfelem előtt, aki egy egyenes rúgást intéz gyomrom felé. Kifújom a levegőt és megfeszítem hasizmaimat, de az ilyen trükköknek is vannak határai, pláne, ha a beérkező támadás egy betonfalat is le tudna dönteni. Képszakadás; érzem, hogy repülök.

- Aztarohadt – harákolom. Egyelőre nem érzem magam lelkileg felkészültnek ahhoz, hogy felkeljek, úgyhogy csak bámulok az éjszakai égboltra, meg a fölöttem magasodó fákra. Úgy tűnik, az egész tisztáson keresztülrúgott. Gyors ellenőrzés, eltört-e valami fontos az önbecsülésemen kívül… de mindenemet tudom mozgatni. Körbepislogok, merre van Earl. Lassan közelít a tisztás másik széléről… akkor még van idő pihizni egy kicsit.
~ Te meg mit művelsz? Kelj fel! Szólíts! Küzdj! ~ kiabálja lélekölőm egyre izgatottabban.
~ Nyugi ~ ingatom a fejemet, még mindig fekve. ~ Nyuuugiiii…
~ A földön fekve akarsz megdögleni? Szedd össze magad! Állj fel, ragadj meg és nézz szembe az ellenfeleddel, ahogy az egy harcoshoz illik! ~ korhol az árnyfarkas.
~ Csitt ~ intem le. ~ Neki súlyosabb a sebe. Csak idő kérdése, mikor veszít annyi vért, ami már erősen akadályozza a harcban; következésképp minden pillanat az én kezemre játszik. Ha felkelnék, ő is virgoncabban igyekezne errefelé. Szóval egyelőre maradok, hagyom vérezni. Máshogy úgyse tudom megsebezni.
~ Nem mintha minden erőddel igyekeztél volna ~ morgolódik Kuro-san.
~ Nem foglak előhívni ~ közlöm hűvösen. Zanpakutoum adottságai kiválóak csapatban dolgozó ellenfelek közti zavarkeltésre, vagy távolsági specialistákkal szemben, de jelenleg nem sok hasznát látom. Egyik technikám túlságosan megbízhatatlan, a másik túlságosan energiaigényes ahhoz, hogy indokolt legyen shikaiba váltanom.
~ Pedig ezzel most hozzáférhetetlen erőtartalékokat is felszabadítanál ~ kecsegtet a kardlélek. Nekem azonban más tervem van ellenfelem sebezhetetlenségének leküzdésére. Feltápászkodok, és a legközelebbi fa egy viszonylag magasabb ágára ugrok. Innen fokozatosan haladok felfelé, várva, hogy Earl utánam repüljön. A lombkoronaszint tetejének elérése után „lépcsőzve” folytatom az utamat, azaz egyre magasabbra lépdelek, és minden lépés után reishit gyűjtök a talpam alá. Ha ellenfelem követ, tartom a távolságot, amíg legalább olyan száz méteres magasságba nem érünk; ekkor úgy pozicionálom magam, hogy a félsárkány takarásában legyek, és utasítom klónomat, hogy a raktárból szerzett gépfegyverrel nyisson tüzet a pikkelyekkel nem védett szárnyakra, miközben én is alaposan cakkozom őket. Remélhetőleg a röpképessége miatt sosem volt rá szüksége, hogy kifejlessze a reishire támaszkodva lebegés képességét, így ez elég csúnya zuhanást fog eredményezni – márpedig az ilyen tompa sérülések ellen deformációra képes közvetítő közeg tud hatékonyan védeni, az ütközés energiájának elnyelése által, így a páncéljára csak kevésbé számíthat. Ha ez bejön, akkor ráadásként pár pillanattal később a talpam alá gyűjtött reishit is eloszlatom, és kardomat lefelé szegezve a szabadesés energiájának felhasználásával igyekszem annyira megnövelni a döfés erejét, hogy az már képes legyen áthatolni a kemény pikkelyeken. Ennek is megvannak persze a maga veszélyei (ha elmozog, földre érve ugyanúgy összetöröm magam, mint ő; ha nem sikerül átszúrnom, a teste nem fog energiaelnyelő közegként funkcionálni, így minimum kificamodnak a karjaim), de remélhetőleg a becsapódás után kb. fél másodpercben – amennyi ideje lesz cselekedni az érkezésem előtt – más fogja lefoglalni, mint az, hogy mi lehet az az égből felé közeledő sötét folt.
Ha nem hajlandó követni, akkor egy adott távolság elérése után láthatatlanná válok a Kyokkou segítségével, és úgy követem. A sérülése miatt az idő nekem dolgozik.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Csüt. Júl. 25, 2013 2:31 am

Lassan engedte le a lábát, és elégedetten nézte, ahogyan a shinigami messzire szállt tovább. Meg érdemli a fájdalmat, két igazán drága, és minőségi ruhadarabot is sikeresen viselhetetlenné varázsolt. S’ még így is szerencséje van, amiért Earlnek nincs elég ideje, mert akkor a továbbiakban kifinomultabb módszerekkel fogna hozzá a kínzáshoz, de jelenleg megelégszik azzal is, hogy kivégzi az illetőt. Bár igazán nagy elégtétel az lehetne, ha az Ő ruháját is tönkretehetné, de sajnos nem mindenki rendelkezik olyan kifinomult stílussal, és személyiséggel, hogy értékelni tudja a kifogástalan minőségű ruhák iránt. Ezért ezt a lehetőséget el kell vetnie, meg kell elégednie azzal, hogy a bőrt nyúzza majd le, vagy valami hasonló. Ám előtte kezdenie kell valamit a sérülésével is, és erre a legalkalmasabb a farka. A dereka körül, és sérülésre tekeri, és így szorítja el, egy ideig ki fog tartani, remélhetőleg addig, míg nem fejezi be a harcot.
- Hm, fogócska?- halvány fél mosollyal az ajkán kérdezte. Más esetben lehet, nem menne bele, de jelenleg felpezsdíti a fekete vérét a játék lehetősége, hogy még több rettegést ültethet ellenfele szívébe. A terveit ez nem befolyásolja, megengedhet magának egy kevés szórakozást. Lépéseit megszaporázza, és miután odaért a fához, amire a shinigami felmászót, egy a törzsre mért, jól irányzott rúgással kitörte a helyéről. Ám csalódnia kellett, a fára menekült macskája már madár lett, és az égben fészkelt tovább. Tekintetét a fekete égre irányította, majd csapkodni kezdet a szárnyaival, felkavarva a levegőt, és a port, végül pedig a magasba emelkedett, egyre magasabbra és magasabbra. De ez a kis mutatványával sajnos azt is elérte, hogy elvesztette szem elől a férfit, ami némileg bosszantotta ugyan, de ez csak egy apróbb kellemetlenség volt csupán. Viszont ami utána következett, azt már nem nevezné aprónak, sokkal inkább kifejezetten bosszantónak, és zavarónak. A szárnyát befedő bőrlebenyeken több apróbb kis lyuk keletkezett, ami akadályozta a levegőben maradást, és ha ez nem lett volna elég, előkerült a shinigami, aki fokozta ezt. Elérve, hogy a repülés képességét nélkülöznie kelljen, és hiába csapkodna tovább, tehetetlenül zuhan a talaj felé.
- Ez fájdalmas lesz…- hangosan csattant a talajba, felkavarva a port, és egy kisebb mélyedést is okozott. Lehetséges, hogy néhány bordája eltörhetett, és nem tartja kizártnak azt se, hogy belső sérülést is szenvedet, de abban biztos, hogy az egész testét átjárja a fájdalom. Ha az emberi alakjában lett volna, akkor talán még túl se élhette volna ezt a becsapódást. Ám köszönhetően a hibrid alaknak, túlélte, és képes a folytatásra is, csak egy kicsit össze kell szednie magát. Lehunyja a szemeit, és belekezd az ereje összegyűjtésébe, pár másodpercnek elégnek kell lennie, ám ennyi ideje sincs. Az esésénél még fájdalmasabb élményben van része. Érzi, ahogy áthatol a testén a penge, és kérlelhetetlenül tört utat a talajba. Fájdalmában kikerekednek a szemei, kiáltásra nyílnak az ajkai, de hang nem tör elő. Visszahanyatlik a feje, lassan mozdul fel és le a mellkasa, ismét lehunyja a szemeit, de csak egy pillanatra, hogy utána hamar felpattannak, elfeketedik mindkét szemgolyója, a bőre hullámozni kezd, a csontjai hangosan ropogni, törni kezdenek, a fejéből kinőtt szarvai növésbe kezd, és újjak törnek elő a bőr alól, a szárnyai szintén változik, még feketébb lett, sötétebb. Az egész teste egyre hatalmasabb, az arca megnyúlik, a fogai egyre nagyobbak lesznek, ahogy a karjai is. Ha a shinigami nem rántja ki a testéből a kardját, akkor az egész átváltozás alatt Earlön van. S’ mikor végbement, az igazi alakjában volt. Igaz, háton fekve, de ez volt a legkevesebb. Küszködések nélkül átfordult, igaz, ezzel letarolta a környező fákat, farka csapkodásával úgy tépte ki az apró kis fákat, mintha fogpiszkálók lettek volna. Hatalmas fogai közül nyál csorgott, morgása betöltötte a teret, orrlyukaiból füst szállt fel, gonosz szemei pedig vörösen világítottak. Ám ezzel együtt a sérülései nem nőttek tovább, bár már így is elég sok vért vesztett, ami hosszabb távon veszélyes lehet.
- El kell ismernem, elérted, hogy az igazi alakomban jelenjek meg előtted. A fajtádból sokan adják a kardjuknak a Sárkány nevet, most láthatsz egy igazit.- a hangja mélyebb volt, rekedtesebb, sokkal inkább démoni. Az ég felé emelte a fejét, fülsiketítő üvöltés tört elő a torkából, majd utána fekete lángcsóva törte az útját az ég felé. S’ ha még mindig benne csüngne a shinigami, akkor a karjával megpróbálja leszedni magáról, ha pedig nem, akkor a lángjait használva a környezetének a felgyújtásába kezedet bele, és mikor abba hagyta, nagyokat szívott a levegőbe. Keresve a shinigami szagát, hogy pontosabban tudjon célozni, és mikor megérzi, egy fekete tűzlabdát lő felé.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Szer. Aug. 07, 2013 11:32 am

Tervem fényesen bevált: a szárnyak valóban annyira elkényeztették ellenfelemet, hogy nélkülük képtelen a levegőben maradni. Kevesebb, mint egy másodpercig figyelem zuhanását, majd előreszegezett karddal utána vetem magam.
~ Woohoo ~ rivallja lelkesen lélekölőm, és őszinte meglepetésemre azon találom magam, hogy teljesen egyetértek vele. Normál esetben természetesen távol állna tőlem, hogy örömöt találjak egy olyan, természeténél fogva gyászos és kellemetlen tevékenységben, mint az élet-halál küzdelem, de egy elsőre sebezhetetlennek tűnő ellenfelet közel száz méteres zuhanórepülésből ledöfni… egyszerre tölt el izgalommal és a terv sikere miatt érzett büszkeséggel. Utóbbi érzést tovább fokozza, hogy egyelőre úgy tűnik, zanpakutoum segítsége nélkül is sikerül boldogulnom. E feltételezésem csakhamar igazolást is nyer, mikor egy töredékmásodperccel az után, hogy ellenfelem hatalmas porfelhőt verve becsapódik, pengém hegye is megérkezik, szabályosan földhöz szögezve a félsárkányt. Szinte ezzel egyidejűleg érkezek le én is, meglehetősen fájdalmas leckét szerezve arról, hogy egy acélkemény pikkelyekkel borított testen mennyire számíthat az ember puha landolásra.
- Ouch – mormogom sajgó térdeimet tapogatva. Úgy tűnik, a fájdalom ellenére is képes vagyok mozgatni, bár lehet, hogy megrepedt egy-két csont.
~ Igen, ezt talán mégse gondoltad át elég alaposan  ~ kajánkodik Kuro-san.
~  Sose hittem volna, hogy eljön a nap, amikor te fogsz alaposabban végiggondolt küzdelemre buzdítani  ~ morgom.
~  Ugye? Annyira büszke vagyok! Már buzdítanom sem kell, hogy önveszélyes manőverekbe kezdj! Istenem, milyen gyorsan nőnek…  - imitál meghatott zokogást az árnyékfarkas nem kevés gúnnyal.
~  Élet-halál küzdelemben még egy szilánkosra tört térd is csekély ár lenne a győzelemért  ~ vonok vállat. ~  Különben se tört el, ne dramatizáld túl a dolgokat.
~  Viszont az élet-halál küzdelmet se nyerted meg  ~ hívja fel figyelmemet az alattam hangos recsegés közepette egyre növekvő tömegre lélekölőm.
-  Azt a…  - szakad ki belőlem egy ijedt szisszenés. Gyorsan felpattanok, és lábamat a bemeneti nyílás mellett megtámasztva egy lefelé irányuló rántással igyekszem kiszabadítani kardomat. A harmadik próbálkozásra sikerrel is járok, hangos recsegés kíséretében tovább tágítva az ellenfelem mellkasán elhelyezkedő lyukat, ami így már majdnem tenyérnyi nagyságúra növekszik. A látvány egészen addig tölt el elégedettséggel, amíg rá nem jövök, hogy az alattam lassan teljes méretére növekvő bestia testéhez képest ez alig több egy karcolásnál. Ráadásul a szörnyeteg hegyomlásnyi teste mozogni kezd a talpam alatt, azzal fenyegetve, hogy átfordulás közben maga alá temet. Elrúgom magam tőle, amilyen magasra csak telik meggyötört lábaimtól. Elegáns hátraszaltóval landolok az eddigre átforduló sárkány bal szárnyának hegye fölött pár méterrel. Őszinte bosszúságomra úgy tűnik, hogy a sérülések, amik előző alakjában használhatatlan cafrangokra tépték szárnyait, itt csak a széleket cakkozták ki, és azokat is csak alig.
~  Hogyan?  ~ bosszankodok. ~  HOGYAN?! Tisztán keresztülszúrom a máját; egy ilyen szintű sérülés önmagában megölne egy átlagembert néhány óra alatt. Darabokra tépem a szárnyait. Lezuhan toronyháznyi magasságból, ami után még én is rajta landolok, és közben újra átszúrom… valahol a mellkasát, minimum a pericardiumot megsértve. Már legalább háromszor halottnak kellene lennie! Ehelyett mit csinál? Még nagyobbra nő, és AZ ÖSSZES EDDIGI SEBÉT ELINTÉZI EGY VÁLLVONÁSSAL!!!
~  Innen nézve inkább úgy tűnik, a fél erdőt lángba borítva őrjöng miattuk  ~ jegyzi meg csöndesen zanpakutoum. Ez furcsamód lenyugtat. Szokatlan tőle ez a hangvétel, de egyáltalán nem kellemetlen.
~  Heh. Nem is állunk olyan rosszul, mi?  ~ húzódik kis félmosolyra a szám.
~  De még mennyire, hogy nem  ~ feleli társam farkasszerű vicsorgás és nemtörődöm vigyor furcsa keverékét sugalló telepatikus üzenettel.
~  Ez a látványos gyógyulás akkor is böki a csőröm  ~ morgolódok. Ahhoz nem nehéz hozzászokni, hogy egyes képességek gond nélkül szemen köpnek olyan dolgokat, mint az anyag- és energiamegmaradás – a környezeti reishi manipulálásával ezek a jelenségek magyarázhatók, még akkor is, ha a harminc méteres sárkányok többnyire a különösen tehetséges kiváltságosak privilégiumai közt maradnak. De az ember elvárná, hogy az egyes alakok egészségi állapota közt legyen valamennyi konzisztencia…
~  Elvileg ez az igazi alakja  ~ ismétli unottan a már ismert információt Kuro-san.
~  És?   ~ kérdezem türelmetlenül, de alighogy kiejtem e szót, máris összeáll a kép. ~  Áhá! Az emberi alakba változás során nem koncentrálja az őt felépítő reishit, hanem egy zsebdimenzióban tárolja a fölösleget! Így nincs szüksége arra, hogy sárkányalakba változva leképezze az emberi forma sérüléseit, mert azok a sérülések már a teljes alakhoz viszonyítva történtek meg – csak ez nem volt eddig látható!
~  Ez egy briliáns… és egyben mérhetetlenül haszontalan okfejtés volt  ~ közli szelíden a kardlélek.
~  Igaz, de…  ~ tiltakozok erőtlenül, ám nem tudom megfelelően szavakba önteni. A felfedezés valóban semmivel sem segít ebben a harcban. Ugyanakkor… Kuro Kyouaku segítsége nélkül esélyem sincs a győzelemre ezzel a szörnyeteggel szemben. Zanpakutoum hatalmát azonban nem igazán tudom irányítani – ha előhívom az éjfekete farkast, onnantól nincs más, csak az esztelen pusztításvágy tomboló orkánja. És ha meghalok – aminek a lehetősége mindig fennáll -, erre az apró titokra se lett volna lehetőségem fényt deríteni.
~  Csak nem megfertőztek az egyetemen töltött évek? Nem hiszem, hogy az önmagáért való tudásszerzés valaha is motivált volna  ~ faggat lélekölőm, aki a jelek szerint az efféle kusza, teljesen szavakba nem öntött (önthető?) gondolatfoszlányokat is gond nélkül képes értelmezni.
~  Dehogy  ~ csóválom a fejem, majd tétován folytatom. ~  De... azt hiszem, természetes késztetésünk, hogy a halál árnyékában igyekezzünk… nem tudom. Bepótolni az elveszett lehetőségeket? Hagyni magunk után valami jelentőségteljes dolgot, ami túlél minket? A hosszú listáról ez tűnt az egyetlen jelenleg megvalósítható tételnek.
~  Örökségünk és lenyomatunk a világon: az ismeret, melynek akkor se venné hasznát senki, ha történetesen lenne módunk továbbadni  ~ mosolyog szomorkásan társam. ~  Látod, egy újabb ok, hogy túléljük ezt a csetepatét. Igazán nem lenne méltó ilyen keveset hagynunk az utókorra.
~  Akkor ne is húzzuk tovább az időt  ~ biccentek, látva, hogy a sárkány körül lassan kezd elfogyni a felperzselhető földterület, és ha ez bekövetkezik, a figyelme óhatatlanul rám fog irányulni. ~  Szükségem lesz a tartalékaidra… és értékelném, ha kivételesen nem szólnál bele, mit csinálok.
~  Én meg értékelném, ha egy csöppnyi bizalmat mutatnál felém legalább ötvenévente egyszer, de belátom, hogy ez túl nagy elvárás volna. Szólíts, és meglátjuk, mi lesz  ~ hangzik az érezhetően sértődött felelet. Ez nem sokat segít fenntartásaim eloszlatásában, de nem lehetek válogatós: ha egy tűzcsóva is eltalál, valószínűleg épp olyan gyorsan válok semmivé, mint a környező fák. Lángoló haláltusának nyoma sincs; az éjfekete lángnyelvek érintése a másodperc törtrésze alatt változtatta a zöldellő erdőt megfeketedett, füstölgő pusztasággá. Szükségem van a sötétség védelmére.
- Tōboe shiro, Kuro Kyouaku! – kiáltom. A fekete reiatsu szökőárként tör fel lényem legmélyéről. Elfehéredő ujjpercekkel szorítom zanpakutoum markolatát, próbálok úrrá lenni az energiaáradaton és a tudatomra rátelepedő esztelen vérszomjon.

…tépj a húsába szaggasd tárd fel a csillámló beleket vörösben és lilában pompázó csodálatos csillogó húsékszerek…

Nyugalom. Mély lélegzetvételek. Reszket a kard a kezemben; az előttem felvillanó pillanatnyi, látomásszerű képek még rosszabbak, mint a folyamatos pszichotikus duruzsolása. De nem hagyom, nem hagyhatom, hogy felülkerekedjen rajtam.

…ne küzdj ne küzdj engedd el magad ragadozó vagy vadász gyilkos ez a természeted a legmélyebb vágyad megízlelni a vérét a húsát átharapni a torkát…

A látomások áradata már olyan gyors, hogy követni sem tudom. Miért csinálja ezt? Miért olyankor, amikor egy pillanatnyi figyelemkiesés is élet és halál közti különbséget jelenthet? Az ostoba felelőtlensége miatt egyre nő bennem a harag; lassan az értetlenséget és az undort is elmossa.
~ ELÉG! Ez egy átkozott sárkány, ha nem vetted volna észre! Fogalmam sincs, mire próbálsz rávezetni vagy nevelni, de egészen biztos vagyok benne, hogy per pillanat baromira nem az ostoba nietzschei leckéidre van szükségem, hanem arra, hogy együttműködj velem, mert máskülönben a harminc méteres tűzokádó szörnyeteg elpusztít mindkettőnket! Szóval csak a tisztaság kedvéért: mostantól én vagyok a főnök, te pedig…

Nem értem, mi történt.

Érzem az égett hús szagát, és hogy zuhanok.

- Segíts – suttogom, magam sem tudom, kinek.

Alig érzem a becsapódás fájdalmát. A fölém tornyosuló szörnyeteg kontúrja eltakarja a véráztatta holdkorongot, de a vöröses derengésből tudom, hogy valahogyan, valamikor sikerült aktiválnom a Konoshitayamit. A sárkány gigászi méretei most ellene dolgoznak: hiába lát viszonylag messzire a lélekölőm teremtette sötétségben, így is legfeljebb a saját nyakában gyönyörködhet. A hangos szimatolás azonban egyértelműen jelzi, hogy ennyi nem elég a biztonsághoz.
-  Bakudou 49: Kuro Shitsui  – intek a hatalmas fej felé, mélyen merítve lélekölőm energiatartalékaiból.
~  Ez még így sem fog örökké tartani  ~ figyelmeztet az árnyékfarkas. ~  Javaslom, fejezzük be gyorsan. A sebeid sürgős kezelésre szorulnak, és a Konoshitayamit sem tudjuk már sokáig fenntartani.
~  A sebeim…  ~ pillantok le tétován. A bal karom és combom nagy része gyakorlatilag elszenesedett, akárcsak a törzsem közel harmada. Furcsamód egyáltalán nem fáj; az érzőidegek is eléghettek, vagy csak zanpakutoum hatalma nyomja el az érzést. Utóbbi valószínűbbnek tűnik, mert valamennyire tudom mozgatni a megégett végtagokat. ~  Hogyan…?
~  Hogyan élted túl? A shikai előhívásakor felszabaduló reiatsu-hullám valamennyire eltérítette és felfogta a támadás erejét, szóval igazából csak a széle kapott el. De most ne ezzel törődj. Terv?
~  …Szükségem lesz minden energiára, amit csak hozzáférhetővé tudsz tenni. Ha sikerül… úgyse lesz rá szükség; ha nem, amúgy is meghalunk  ~ sóhajtom, és felpattanok. Utasítom a lélekklónomat, hogy fejmagasságban indítson figyelemelterelő villámtámadásokat, a zanpakutoum teremtette sötétségből shunpoval váratlanul felbukkanva-eltűnve. Remélem, hogy Earl nagyobb fenyegetésnek fogja tekinteni a szemei körül vagdalkozó, a lehető legkellemetlenebb pillanatokban fel- és eltűnő ellenfelet, mint a látótávolságán kívül ügyködőt, akit különben is nemrég kapott el egy tűzlabdával.
- Ó nagyúr, a hús és a csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása – kezdem halkan mormolni az inkantációt, miközben cikk-cakkban shunpozva a szörnyeteg felé indulok.
-  Te, ki az ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar  – már beszédhangon kántálok, és érzem, ahogy a kölcsönkapott erő pulzálva örvénylik körülöttem, minden szóval egyre erősödő hullámokban összegyűlve. Eközben gyorsan végigfutok a hatalmas törzs mentén, amíg el nem érem a mellkast.
-  Tenger hullámzó akadálya indul dél felé  – ejtem ki fennhangon az utolsó szavakat, miközben a zuhanórepülésből ejtett, tenyérnyire tágított seben keresztül könyékig bedugom a sérült karomat, majd az összes eddig összegyűjtött energiát egyetlen elemi robbanásba koncentrálva megidézem a démonmágiát. –  HADOU 31: SHAKKAHOU!
Iszonyatos fájdalom hasít a tenyerembe, és a lábaim összecsuklanak alattam. Halk hasadó hang kíséretében az oltalmazó sötétség is szertefoszlik; vörös helyett immár fehér fény vetül a tisztásra. A sárkány teste alatti árnyékban nem tudom eldönteni, lélekölőm velem van-e még. Hangosan zihálva a talajra rogyok, de nem eresztem el katanám markolatát. Nem tudok mást tenni, mint várni Earl reakcióját.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Pént. Aug. 30, 2013 1:05 am

Halál, körbeleng mindent és mindenkit, hatalmas kaszájával lesújt mindenre, ami csak létezik, elvágja életük fonalát, és üreges szemgödrével nézi végig a haláltusát. Nincs kivétel, hiába mondják sokan magukat halhatatlannak, ez a fogalom nem létezik Élhetnek sokáig, évezredekig, vagy milliókig, de egyszer mindenkiért eljön az a fránya kaszás. S’ itt vannak ezek a lények, kik magukat istennek nevezik, halálistennek, mégis, törékenyek, sérülékenyek, hasztalanok, csak férgek, semmi egyebek. Ahogy az az ostoba kis pondró is, aki goromba volt, és tönkretette Earl kifinomult ízlését tükröző ruháit. S’ ha ez nem lenne elég, a látását is korlátozza, ám még mindig ott van a szaglása, ami alapján kiválóan tud tájékozódni, a látás csak némi extrát jelent a számára, csak hogy volt olyan mocskos ez a féreg, hogy a szaglásától is megfosztotta, most már vaktában okádja a fekete lángokat, csapkod tüskés farkával, és próbálja agyonnyomni a mancsaival. A sérüléseket megvizsgálva, Earl még mindig jobban áll, bár a testtömege miatt elég nagy támadható felületet nyújt, de bízik a pikkelyei által nyújtott védelemben és abban, hogy a méretei elrettentő erővel bírtak. Hiszen ki olyan ostoba, hogy megtámad egy majd harminc méter hosszú sárkányt? A harcnak ez is fontos velejárója, a lelki terror. Ám mégis volt olyan ostoba, hogy támadásba lendült, és Earl egyik leginkább sebezhető pontja körül kezdett támadni, a szemeinél. Kénytelen volt lehunyni azokat és a hallására támaszkodni, így a mancsaival folyamatosan odacsapott, ahol meghallotta a pikkelyeinek ütköző pengét, de még így valamivel gyorsabb volt a féreg. Nagy testnek is van hátránya, néha elég lomha tud lenni, ez ellen is tennie kell majd valamit Earlnek. Ám ha végre sikerül elkapnia a férget, akkor olyan erővel préseli össze a markában, mintha egy gőzgép lenne, és utána pedig a talajba passzírozza. S’ mielőtt eltudott volna mosolyodni, egy másik hang is megcsapta a fülét, egy idézés, ám már késő volt reagálni, megérezte a testébe hatoló kart, utána pedig leírhatatlan fájdalom hasított végig a belsőjében. Érezte ahogy a szegycsontja megreped, néhány bordája talán el is tört, és ahogy belülről égeti végig a robbanás okozta tűz.
- Ez…. ez… nagyon meglepő…- meg-meg tántorodik, a szájából a vére mint vízesés hullik alá, és ahogy tántorog a még sértetlen fákat is kiszakítja a helyükből, mintha csak papírba szúrt fogpiszkálók lettek volna. Apró remegésekkel emeli fel a karját, és helyezi a mellkasán tátongó sérülésére.
- Hihetetlen… évmilliók óta nem sikerült így megsebezni… boldogítson ez a tudat… amikor itt… kileheled a lelked…- erőtlenül csap a szárnyaival, és végül sikerül a levegőbe emelkednie, túl sok időt pocsékolt már el, és energiát. Biztos benne, hogy képes lenne végezni a féreggel, de megvan az esély arra is, hogy erősítés érkezik, akkor pedig kifejezetten nagy hátrányba fog kerülni, jobbnak látja a taktikai visszavonulást, és a sérülése se olyan, amit csak úgy félvállról vehet, jobb lesz ha ellátja, mielőtt eléri a Kaszás, azzal az ocsmány koponya fejével. Mert még sok dolga van, van pár személy, akit el kell pusztítania, és még egy egész fontos dolog, aminek véget kell vetnie, addig pedig, kerülnie kell a halált, és a jelek szerint, a további feltűnést. Még nincs az ereje teljében, sőt, kifejezetten gyengének számít az itteni lényekhez képest, addig is hagyatkozik az eszére, az még nem hagyta cserben.

//Köszi a játékot^^//

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Hétf. Okt. 14, 2013 10:52 pm

- Hihetetlen… évmilliók óta nem sikerült így megsebezni… - mennydörgi fölöttem a szörnyeteg. Nem igazán vagyok olyan állapotban, hogy ennek nagyon tudjak örülni. Embertelen kín marcangolja bal karomat és oldalamat, forog velem a világ, és annyi erőm sincs, hogy felemeljem a fejemet. Önkéntelenül is azon a széles körben elterjedt mítoszon jár az agyam, amely szerint adott mértéket meghaladó fájdalominger eszméletvesztést vált ki. Őszinte bánatomra ez nem igaz: ilyen helyzetekben nem a fájdalom maga, hanem a koponyát ért trauma vagy jelentős vérveszteség vezet ájuláshoz - két olyan tényező, amit jelenleg sajnálatosan nélkülöznöm kell. Ez a legkevésbé sem boldogító tudat jár a fejemben azalatt a durván három örökkévalóságnyi idő alatt, amíg összeszedek magamban annyi erőt, hogy megemeljem ólomsúlyú szemhéjaimat, és felmérjem környezetemet.
A sárkány eltűnt. Ez jó hír. Engedélyezek magamnak néhány szemhunyásnyi szünetet, hogy lélekben felkészüljek a továbbiakra, mert innentől szerintem csak lefelé vezethet az út. A „szemhunyásnyi”-nál konkrétabb időhatározók használatától bölcsen tartózkodok; azt hiszem, valahogyan mégis sikerült néhány másodpercre elérnem az öntudatlanság oly hőn áhított állapotát. Mikor újból kinyitom a szemem, a kezemben szorongatott tárgyra vetem tekintetemet.
A penge a markolattól néhány ujjnyira cakkos törésvonalban ér véget. A tisztáson szétszóródott fémszilánkok dacosan tükrözik vissza a ragyogó holdfényt. Ilyesfajta látványra számítottam, de gyomrom így is apróra szűkül össze. A „mindannyian egyedül halunk meg” közhelye alól a mi fajtánk sem kivétel. Rideg és kegyetlen irónia, hogy utolsó perceinkben pont attól nem búcsúzhatunk el, aki szinte minden harcunk során ott állt az oldalunkon. Szóra nyitom a számat, de hiába próbálom megformálni a mondatokat, csak érthetetlen motyogásra futja. Kénytelen leszek a búcsúbeszédet fejben megtartani. Mindegy is. Úgysincs senki, aki hallja.
~ Sajnálom. Ez az egész az én hibám. Arrogáns voltam és ostoba. Keményebben kellett volna gyakorolnom, jobban kellett volna törekednem, hogy megértselek ~ kezdem tétován. No, ebből se lesz világhíres monológ. Nem mintha lenne, aki továbbadná, ha mégis. Meg különben is, vigasztalhat a tudat, hogy szónoknak se lehetek rosszabb, mint sárkányölőnek. A gondolat apró kuncogást csal ki belőlem, de az oldalamba hasító fájdalom hamar meggyőz róla, hogy szerencsésebb komolynak maradnom. ~ Akárhogy is, ha ezt túlélem, jobban fogok bánni veled. Ha kell, megalázkodok előtted, ha az sem működik, erővel kényszerítelek, de el fogom érni, hogy taníts. Erre megesküszöm.
E szavak kimondásával mintha a maradék erőm is elszállna. Hagyom a hasznavehetetlen markolatcsonkot kicsúszni kezemből. Amit el kellett mondanom, elmondtam; bár valahol reménykedtem benne, hogy elhatározásom kicsal valami reakciót a farkasból, úgy tűnik, a halálközeli élmény kiváltotta lecke most elmarad.
Már csak egy teendő van hátra: megvizsgálni a karom állapotát. Erre viszont már végképp nem érzek elég erőt magamban; különben is, mit változtat a mostani helyzetemen, hogy menthető, vagy reménytelenül elroncsolódott? Bízok benne, hogy valahogyan helyre lehet rakni, ahogy abban is bízok, hogy a többiek még azelőtt megtalálnak, hogy meghalnék. Mást úgyse tudok tenni.

Lehunyom szemeimet, és várom a léptek zaját, vagy a végső sötétséget... amelyik előbb ér ide.

Tárgy: Re: Daisuke vs Earl Kedd Dec. 03, 2013 11:05 am

Sayuki Daisuke: 300 LP és 2500 ryou
Earl: Mivel az volt írva a lezárásokhoz, hogy nem kér jutalmat, ezért nem kap.

A küzdőteret ezzel LEZÁROM.