Badru Sawalha

Tárgy: Badru Sawalha Vas. Júl. 07, 2013 5:33 am

Spoiler:

Jelszó: au aaa

~ Adatlap

Név: Badru Sawalha;
Egyéb nevei: Sherlock Holmes; Sherlock; Mr. Holmes; Dr. Sherlock Holmes; Doktor; Kívülálló;
Nem: Férfi;
Kaszt: Különleges Karakter; Dzsinn;
Szül. ideje: ismeretlen, más dimenzióban született;
Kor: Ismeretlen, kinézetre 20évesnek látszik.

~ Előtörténet

Mit jelent a szabadság? Mit jelent a szabadság azoknak, akiket a tér és az idő kivetett magából? Ezen személyeknek kellene a legnagyobb nyugodtságban és gondtalanságban élniük. Én mégis itt állok egy zárt ajtó előtt. Számomra, akinek csak olyan határok léteznek, amiket magam állítottam fel, olyanok, melyeknek én parancsolok, szabnak határt csak, a legszabadabb részembe, ott ahol a határ szó fogalma teljesen érvénytelenné válik, létezik egy sötét zug, egy nagyon sötét zug és ott egy ajtó. Egy nagy fekete ajtó vastag aranyláncokkal és nehéz aranylakatokkal. Nekem meg csak egyetlen kulcsom van, ráadásul nem is ezekhez a zárakhoz.
- Szezám tárulj! – csaptam rá az ajtóra. Tudtam, hogy semmi sem fog történni. Egy értéktelen és értelmetlen varázsszó volt. Csak ki akartam próbálni. Biztos, ami biztos. Biztosan nem nyílt ki. De miért is nyílna? Hisz ez egy álom. Az igazat megvallva nem is tudtam, hogy tudok álmodni. Aludni szoktam, lévén az jó időtöltés arra, hogy átvészeljek bizonyos időintervallumokat, meg az idő számomra amúgy is értéktelen és értelmetlen. De álmodni nem szoktam. Erről jut eszembe… Ébresztő!
Nagyot nyújtózódtam és ásítottam, majd a szemeimet kinyitva sikerült el is csodálkoznom. Az ébredésem nem csak rám volt hatással, ez a magyarázat arra is, hogy a szemeim előtt egy nő meztelen felsőteste volt. Kicsit tapogatózva pedig több nő, szintén meztelen teste került a kezem ügyébe. Szerencsére az emlékezőtehetségem teljesen hibátlan, így erre a helyzetre is tudom a tökéletes választ. Tegnap este kirúgva a hámból kereken huszonegy nőt hoztam fel a lakásomra és töltöttem el velük az éjszakát. Vad éjszaka volt. Most már viszont értéktelenek és unalmasak számomra.
Lehámozva magamról a lányokat reppentem ki az ágyból egyenesen a fürdőszobába. Szeretem az embereket, igazán kedves és bugyuta lények, de néha túl sok belőlük. Ez érthető, végtére is én nem vagyok ember. Soha nem is voltam és nem is leszek.
A gyors reggeli zuhanyzás és magamban tetszelgés a tükör előtt relatíve hamar lejárt és mindössze egy törülközőt a derekamra kötve sétáltam ki, majd egy gyors kávékészítés után leültem a nappaliban levő laptop mellé. Persze sokan feltételezhetik, hogy egy olyan személy abszolút nulla a modern tudományokhoz, aki már a kőkorszak idején is a világot járta, viszont én nem vagyok holmi hollow, shinigami vagy épp a múltban leragadt lélek. Nem sértésként mondom, de néha igenis megfigyeltem, hogy az említett fajok tagjai nem igazán érdeklődnek a fejlődés és a változás irányába, pedig az egy nagyon esszenciális része annak a körforgásnak, aminek ők is a tagjai. Arról nem is beszélve, hogy mint katonai szervek fegyverként is használhatnák a tudást, valamint a belső dolgok ellátására is. De minek is erről beszélni, hisz eddig se hallgatott meg egyik oldal se, és kétlem, hogy ezután megfognak.
Ezeket a felesleges gondolatokat félretéve merültem bele az aznapi első dologba és mindössze pár kattintást és egy kis gépelést követve már szabadon mászkáltam az országos és nemzetközi szervek adatbázisaiba valami érdekes és szerintük megoldatlan rejtély után. Sajnos csak nagyon szánalmas és unalmas problémákkal találtam szembe magamat, amiket hamar sikerült megoldani pár elektronikus levél elküldésével. Néha elgondolkozom azon, hogy meg kellene ismertetni a hétköznapi emberekkel a földöntúli és másvilági dolgokat, biztos más szemmel néznének a világra és újraértelmeznék az összes lehetséges filozófiai és vallási dolgot. Kész káosz lenne és felborulna a harmónia. Értelmetlen gondolat. Kukázva.
Nagyot nyújtózva állok fel észrevéve, hogy már csak egy üres csésze van a kezembe. Úgy tűnik, hogy koncentrálás közben megittam a kávét. Nem mintha valamiféle hatása lenne rám nézve, lévén a szervezetem teljesen eltér az emberekétől. Számomra az enni és innivalók is csupán érzelmi töltéssel bírnak, lévén a szervezetemnek nincs rájuk szüksége az ízeket viszont érzem. Lerakva a poharamat csettintettem egyet, aminek köszönhetően a levegőben egy kisebb átjáró nyílt meg, majd belépve rajta egy kis séta után és egy másikon kilépve Hueco Mundoban találtam magam. Egész pontosan Las Noches egyik tornyának egyik szobájába. Határozottan nem a táj „szépsége” miatt jöttem, hisz ilyen unalmas hely kevés van, mint ez, viszont egy nagyon jó partim van itt. Ivela nella Sinestezia. Talán az eddigi legjobb parti, aki valaha is a része volt létezésemnek. Ráadásul attól sem kap szívrohamot, hogy teljesen meztelenül megjelentem a semmiből a szobájában. Úgy tűnik, hogy a hirtelen felállástól leesett az engem takaró törülköző, de az, hogy beinvitált maga mell az ágyba azt jelezte, hogy ez cseppet sincs ellenére. Na, ne is legyen, hisz nem azért járok folyton vissza, hogy ilyesmiből problémát és hisztit csináljon, bár ő nem is az a típus, aki ebből csinálna. Jobban haragszik, ha véletlenül kétszer ugyan azzal a prostituálttal fekszem le. Bár nem csodálom, hisz ha valaki nem olyan kaliberű személy, mint ő, akkor második alkalommal már rémunalmas és ezen az üres szavak sem változtatnak.
Ami azt illeti, ennek a lánynak, vagyis nőnek, nevezzük nőnek. Hollowoknál egyáltalán számít az ilyesmi? Szóval Ivelának van még egy különlegessége. Képes valahogy kiváltani belőlem, hogy az egykori emlékek erőssebben és intenzívebben törjenek fel. Várjunk csak… ez a két szó nem szinonimája egymásnak? Mindegy, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a közelébe valahogy mindig feltörnek bennem az emlékek. Talán ez a hollow mivoltából lehet, lévén egy hollow több lélek egyesült egyvelege. Mintha sok gyümölcsöt turmixolnál össze és így az italba minden kerülne mindenhonnan. Na jó, azért remélem mindenből nem került bele, van amit még én sem tolerálnék. Viszont az könnyedén előfordulhat, hogy sok személyisége valahogy kapcsolódik az én életemhez. Sőt biztos, hisz kinézet ügyileg egy számomra egykor nagyon fontos emberét szerezte meg valahogy.

Körülbelül valamikor az 1800-as évek közepén lehetett. Abban az időben emelkedett ki az őskáoszból egyik személyiségem. Igen, több ilyennel is rendelkezem, nem kell megkövezni. Szóval akkor született meg Sherlock Holmes. Fogalmam sincs, hogy jöttem elő egy ilyen idétlen névvel, de tetszett. Azt hiszem, még mindig tetszik, hisz hanem nem használnám, nem igaz? Egy ügyön dolgoztam. Illetve felkértek, hogy oldjam meg hisz azelőtt is segítettem a rendőrségnek felgöngyölíteni pár ügyet. Jó párat. Könnyű volt okosabbnak lenni egy rendőrnél, hisz aki abban az évben az összes fellelhető információt magába olvasztotta az még egy egyetemi professzort is megfogott a saját pályáján. Ez ma sincs máshogy.
Szóval egy londoni színházban ücsörögtem a helyemen a rémunalmas előadást nézve. Persze lehet kérdezni, hogy miért is csináltam ezt? Figyelemelterelés. Van az agynak egy érdekes funkciója, persze az emberi agynak korlátai vannak, de ha eleget gyakorol, akkor annak is megy. (Hajrá, jó gyakorlást!) Lévén az én agyam közel sincs egy emberéhez, így számomra sokkal egyszerűbb volt egyszerre több dologra figyelni. Az én elmém könnyedén megjegyez és elraktároz mindent, még azt az agyalágyult csótányt is, aki Shakespeare-nek képzelte magát a színpadon. Így a japán kurtizánoknak öltöztetett fiatal nők sem kerülték el a figyelmemet. (Csak nem képzelted, hogy pont őket nem látom meg? Vak nem vagyok!) Nem kellett olyan sok gondolkodás, hogy hamar rájöjjek, hogy küldetésem egyik legfontosabb fonalát vettem észre a női bájakban. Mikor az egyik ilyen kis hölgy valamiért különösebb bejelentés nélkül akadt ki és kezdett el ordibálni az egyik hátsó sorban, elérkezettnek éreztem az időt, hogy elkezdjem a nyomozást. Szerencsére az egyik első sorban kaptam helyet így kievickélve onnan ragadtam meg a legközelebbi ilyen fiatal lányt.
- Beszédem van önnel! – szavaim, bár suttogtam, parancsolóak voltak. A nő nem is ellenkezett és magával húzva nyitott ki egy kis rejtekajtót az egyik falon, ami egy kis szobába vezetett, majd becsukta mögöttünk.
- Itt beszélhetünk. – bár a szavai tiszták és az üggyel kapcsolatosak voltak, az izzó szempár láttán pár dolgot le tudtam szűrni. Persze nem kellett ezen olyan sokat agyalni, hisz a következő pillanatban már rám mászva halmozott el csókokkal. Én meg hű férfihez illő módon engedtem az erőszaknak. A végjáték viszont már nem tetszett, ezt hivatott jelölni a vörös kéznyom is az arcomon.
- Mondja el mi történt? – folytattam a nyomozást a kis kerülőút után közben egy csomag jeget tartva az arcomhoz. Elég erőset tudott ütni az a nő.
- A nevem Dr. Joanne Watson. Katonaorvosként szolgáltam. Nem igazán emlékszem hogyan kerültem erre a helyre, feltehetőleg az utcáról raboltak el. Beöltöztettek ebbe a maskarába és valami gyógyszeres kezelésnek vetettek alá, aminek köszönhetően az előbbihez hasonló reakció váltódik ki belőlem. A szer nem tart sokáig. – hadarta a nő. Olyan volt, mintha eddig nem is beszélhetett volna. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mi történik, hogyha a szer tovább marad hatásban, de ahogy a reakcióját elnéztem ez az első alkalom, hogy ez történt vele, viszont az érdeklődésemet sikeresen felkeltette.
- Értem, Ms. Watson. Azt meg tudja mondani, hogy ki áll az ügy mögött? – vettem le a jeget az arcomról és dobtam le a földre. A pofoncsapásnak már hűlt helye volt. Szó szerint.
- Margaret nővér. – felelte gondolkodás nélkül. Nem igazán az volt, amit hallani szerettem volna, de tudtam, hogy igaza van. Már rég megtanultam, hogy soha, de soha ne dőljek be a nővérek cselszövéseinek. (Ezt te is jegyezd meg jól ott! ) A szent szerepét könnyű eljátszani, de szentek nem léteztek soha és a veszély úgyis ott leselkedik a leginkább, ahol senki sem számítja. Meg aztán voltak már hasonló összetűzéseim a nővérekkel.
Ami azt illeti Margaret nővér más volt. Egy dáma, egy igazán veszélyes londoni nő. Közvetlenül sohasem piszkolta be a kezét. Nem is kellett neki, hisz olyan szolgákkal, amilyenekkel rendelkezett ez teljesen felesleges lett volna. Az ügyködéséhez szükséges dolgokat is könnyedén beszerezhette és felépíthette azt a várat, amit úgy gondolt, hogy senki sem fog bevenni. Elismerem, hogy egy normális ember valóban nem lett volna képes minderre, de én sem ember, sem pedig normális nem voltam. (Így van, tudom nehéz elhinni, de kénytelen leszel.) Míg másokat erkölcsi vagy fizikális esetleg szellemi korlátok akadályoztak addig számomra ilyenek nem léteztek. A nyomozást teljes valójában meg tudtam élni így nem okozott nehezemre megfélemlíteni a megfelelő embereket a megfelelő nyomok és bizonyítékok megszerzésének érdekében. Meg ki ne hinné azt, hogy maga az ördög jelent meg előtte, ha csak úgy felemelkedtem a földről?
- Hogyan jutott be ide? – látszott a nővér arcán az ijedtség. Naná, hisz bárki megijedt volna, ha váratlan vendég jelenik meg a bezárt ajtó mögött. Ez csak természetes. (Nem, nem az. Egy normális, valamire való bűnöző mindig rendelkezik B és C tervel is. Nem igaz?)
- Akartam kopogni, de elfoglalt volt mindkét kezem. – emeltem fel a két mellső végtagomat. Mindkettőben volt egy olyan bizonyíték, ami fatális volt a nőre nézve.
- Ki maga? – igyekezett nyugodtságot erőltetni magára.
- Sherlock Holmes. – feleltem kurtán. Látszott az arcán, hogy olvasott rólam. Mégis volt előnye annak, hogy írtak a megoldott ügyeimről az újságokba.
- Nem tud megállítani, Mr. Holmes. Az ütőkártya az én kezemben van. – elismerem, hogy megijedtem, mikor a robbanószerkezetet felemelte. Minden porcikámban hirtelen azt éreztem, mintha fel akarnának robbanni. Némán vettem elő a zsebemben szinte ugráló aranyórát. A kis szerkezet hamar megmutatta, hogy mi volt az ami miatt ez a különös érzés hatalmába kerített. A robbanószerkezet nem az akkori idősík része volt. Egy teljesen másiké volt, egy sokkal későbbi.
- Az micsoda? – hangom hirtelen váltott tónust és mélyebb valamint ridegebb lett. Valahogy úgy éreztem, hogy porzik a torkom.
- Bomba. A jövőből. Ha ezt felrobbantom, akkor ez az egész épület és a környező pár utca teljesen eltűnik az összes magához hasonlóval együtt. – a nő válasza sokkolt. Na jó, nem, de szemeim előtt az események gyorsan leperegtek. A robbanás, a következmények és a végkifejlet. Olyasmit éreztem, amit addig még soha korábban. Dühöt. Azt az érzést, ami akkor kerít hatalmába, hogyha valami azt fenyegeti, aminek fenntartásáért én felelek. Nem vagyok isten. (De isteni azért igen.) A harmónia viszont számomra mindennél fontosabb. Tulajdonképp lehet, hogy ez a születésem és létem egyetlen valós oka és forrása.
Egy pillanatra a szemem vörössége felizzott. Feltehetőleg az érzelmeim kivetülése volt. A következő megmozdulásom egy csettintés volt, aminek köszönhetően a nő alatt és alattam egy átjáró nyílt meg. Ugyan abban a pillanatban kerültünk abba a világba ahol én és egyedül csak én uralkodom. Esés közben elejtette a szerkezetet és az hamar helyet kapott elmém számára kialakított szegletében.
- Ki az ördög vagy te? – halálra vált arccal kérdezte a nő az elmém egyik kóbor útján fekve. Hosszú ballonkabát volt rajtam mikor mellé sétáltam (Hamar átöltöztem, mi?), kezeimet annak zsebébe süllyesztve néztem rá úgy, mint hóhér az áldozatára.
- A Doktor. – feleltem hűvösen. (Ez egy másik személyiségem. Mindig nem ilyen, ez egyszeri eset volt. Remélem.) – Az én dolgom a gyógyítás és megvédés. Ön pedig egy nagyon súlyos és halálos betegség.
- Mit akar velem tenni? – a nő hangja el-elcsuklott és úgy remegett, mint a nyárfalevél. (Nem hibáztatom. Természetes reakció.)
- Én? Semmit. Az a magába forduló csillag ott ön alatt? Helyettem mindent. – egyetlen csettintésemre az űr végtelen óceánja jelent meg a nő alatt egy átjáró túlsó oldalán, valamint egy mély sötét lyukba örvénylő csillag. Az égitest által generált gravitáció hatalmas volt, mindössze egy kis hengernyi sávban volt hatással az elmémre, de az útjába kerülő utak süllyedni kezdtek. Egy olyan világba ahol nem létezik a gravitáció.
- Segítsen! – a nő kiáltozott. Szemeimben viszont csak megvetés volt, semmi több. A vékony üvegréteg hamarosan betört a nő alatt és a magába hulló csillag milliónyi darabkára szakíthatta, azt már nem vártam meg, hisz az átjáró becsukódott utána.
- Szabálymódosítást kérek. Ettől a pillanattól fogva ebben a világban tilos az erőszak minden formája, részemről is. – szavaimat nagy fényhatás kísérte kilépésemet követve. Immáron ballonkabát nélkül teremtem ismét a színházba. Mindenhol rendőrtisztek voltak. Több embert is letartóztattak, az elrabolt nőket pedig egy helyre gyűjtötték.
- Ő hozzám tartozik. – ragadtam meg Ms. Watson kezét és húztam fel magamhoz. Kicsit meglepett, hogy mennyire engedékeny volt, de őszintén szólva cseppet sem zavart.
- De nem viheti el, Mr… - szólt rám az egyik tiszt.
- Mr. Holmes. És de igen, elvihetem. Semmi olyan bizonyítékot nem szolgáltathat önöknek, amit én már ne adtam volna át. Mindazonáltal Ms. Watson a társam és lakópartnerem, így rám hárul a felelősség, hogy megfelelő ellátásban részesítsem. Csak nem megkérdőjelezi a dolgot, hadnagy? – hangom eléggé erősnek tűnt a hirtelen elnémult helyiségben. Feltehetőleg mindenki a kialakuló helyzet miatt izgult.
- Nem. Semmi ellenvetésem, uram. – hallottam, hogy a férfi sziszeg még valamit, de nem nagyon érdekelt. Az jobban elfoglalt, hogy a sokkolt nőt minél hamarabb a szállásomra kísérjem, ahol majd lenyugodhat és a későbbi dolgokról beszélhetünk.

- Miért hozott ide? – jelent meg a nappalimba körülbelül három-négy órával a történtek után Ms. Watson egy hálóingben. Miután a kocsi hazahozott minket lefürdött és átöltözött még sokkos állapotban, aztán elaludt. Én addig elfoglaltam magam azzal, hogy megpróbáltam kideríteni, hogy miféle szert használtak rajta, valamint, hogy a nővérnél levő szerkezet hogyan is épül fel. Igazán nagy szerencse, hogy az elmém a legbiztonságosabb hely az egész dimenzió együttesben.
- Itt a legbiztonságosabb magának. Feltételezem se munkája se lakhelye itt Londonban. Mindkettőt ajánlhatok magának. Ami azt illeti ennél többet is. Természetesen, csak ha elfogadja. –feleltem, miután kényelmes fotelemből felkászálódtam két lábra.
- Azt hiszem, hogy maradt még a szervezetembe abból a vegyszerből, Mr. Holmes. – mosolyodott el a nő. Igazán csinos volt így.
- Ezt nagyon kétlem, Ms. Watson. – feleltem komolyan.
- Férfiak… - sóhajtott fel. – Bejön akkor a hálószobába vagy külön kérést kell írnom?
A kérés megírása aznapra már elmaradt. Vannak dolgok, amiket nem kell kétszer elmondani. Ezt a napot sok más követte. Sok érdekes és egyedülálló nap. Ms. Watson hamar beletanult abba az életbe, amit én is élek. Különleges volt. Szerencsére több köze volt az én világomhoz esperként, mint azt gondoltam volna, mikor először megláttam. Így nem is okozott neki nagy gondot felfogni mindazt, amivel én rendelkezem. Talán csak egy dolog volt, ami mindig is zavarta az életemben. Én nem öregedtem. Rá viszont ez nem volt igaz és hamarosan már a halálos ágyán feküdt én pedig az egyik sarokban a falnak dőlve figyeltem. Órák óta hozzám beszélt teljesen összefüggéstelenül. (Szörnyen unalmas és idegesítő volt…) A halálának és láznak biztos jelei voltak.
- Holmes. Miért? – ezek voltak az első szavak, amikre odafigyeltem. Ezekből tudtam, hogy a vég már nagyon közel jár számára. Habár én nem ismerem a halál fogalmát, mégis többet tudok róla, mint szinte bárki ezen a világon. olyan mintha mindig kézen fogva járnék vele valahogy.
- Az idő, Ms. Watson. Számomra nem létezik. Én teljesen kívül állok az időtől. Dzsinn vagyok, számomra az idő olyan, mint bármilyen más szó. Üres és értelmetlen. A természet törvényei rám nem úgy hatnak, mint az emberekre. Én őrzöm őket és nem ők engem. – feleltem lassan és kimérten. Nem éreztem bánatot, csalódást vagy bármit. Most az üres tényeknek volt a helye. Meg amúgy is a Doktor volt felszínen.
- Miért én, Holmes? – okos nő volt, ezt el kellett ismernem. Habár most már van nála okosabb.
- Néha nekem is a földön kell járni. Benned volt valami különleges. Ezért.
- Ki vagy te valójában? – És igen, a nagy kérdés. Ki vagyok én? Ki a Doktor? Ki Sherlock Holmes?
- A nevem Badru Sawalha. – szavaim már értelmetlenek voltak. A tekintete üveges volt és a teste merev. A halál annak a szánalmas dolognak a végkifejlete, amit olyannyira utálok. Az öregedésnek.

Tulajdonképp akkor hagytam el Londont. Ms. Watson halála és Sherlock Holmes eltűnése felkeltette a média figyelmét. Meg valami írócska is elkezdett valami fikciót írni az eseteimről. Nem hibáztatom miatta, jól tette. De hogy miért lett a történeteiben Watson férfi azt sohasem értettem. Nem volt probléma a heteroszexualitásommal.
Ezt az időszakot pár hosszú év követte egy újabb személyiség képében. A Kívülálló. Legalábbis így nevezte magát. Fura és sötét figura. Egyszer sem lépett ki a világomból, csak berántott embereket és dolgokat. A nagy fehér bálna is így került be, meg az a fehér ló is, amelyik az óta is a kiutat keresi, csak nem tűnt még fel az almaevő agyának, hogy körbe-körbe gyalogol. Nem egy olyan személy, akiről sokat lehet beszélni Igazán unalmas két év volt. Az alatt tanultam meg pár kézimunkát és készítettem egy nagy plüss kimérát. Aztán a következő pillanatban már Hueco Mundoban voltam. Nászútra pocsék egy helyszín lenne, de akkor valamiért tetszett. Otthonosnak éreztem, bár már rég nem az a személyiségem volt elől. Most én voltam, csak én, meg a plüss kiméra. Bolyongtam. Nem épp a Hollowok világa a legjobb hely erre tudom, de valami vonzott. Nevezzük csak egyszerű megérzésnek, lévén nem volt pontos, hisz ebben a világban sokszor eltévedtem és nagy fura szerzetektől kellett útbaigazítást kérnem, akik csak hörögni meg nyáladzani tudtak. Végül egy kis lakáshoz elérkezve tudtam, hogy jó helyen járok.
Kopogtam, majd különösebb gondolkodás nélkül sétáltam be az ajtót kinyitó hölgy mellett az egyik szabad helyre letéve a plüssállatot.
- Takaros kis hely, kisasszony. öröm lehet itt élni. netán időnként nincs kedve megosztani ezt valakivel? Milyen tiszteletlen vagyok, hisz még be se mutatkoztam. A nevem Badru Sawalha, örvendek. – szemét kis vigyor volt az arcomon és a nő adottságainak köszönhetően valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy szemkontaktust létesítsek vele, de valamiért nem dobott ki. Tulajdonképp így ismertem meg Ivelát. Persze az óta évek teltek el, meg fracción vagy micsoda lett, ez persze nem pont engem akadályoz abban, hogy a kapcsolatunkat fenntartsuk. Ezt mi sem jelzi jobban annál, hogy most is az ágyában vagyok vele. Tartós kapcsolat. Csak nem tudom mi a titka.
De a lényeg az, hogy itt vagyok, hol Doktorként, hol Sherlock Holmesként, hogy jobb hellyé tegyem a világot és fenntartsam a harmónia létét. Kerüljön bármibe.

~ Kinézet

Badru: 185 centi méter magas, jóképű és fiatal férfi. Bőrszíne pár árnyalattal sötétebb az európainál, haja fekete és befonva körülbelül a térdéig ér le. Szemei általában vörös színűek, főleg ha csábítani akar valakit. Ruházatát nézve egy arab keffiyeh-t visel egy rövid fekete póló felett, egy szintén fekete arab thawb-ot visel nadrágként, ami a bokája felettig ér. Cipőt egyáltalán nem visel.

Sherlock: Általában frissen tisztított és vasalt, fekete színű, nadrágot, fehér inget, szintén fekete és jól gondozott mellényt, zakót és egy frissen lakkozott fekete cipőt hord. Mindezek felett ezen oldalához hozzátartoznak az elengedhetetlen detektív jegyek: a detektív sapka, az antik pipa, detektív kabát, valamint egy régi nagyító.

Doktor: Fehér ing, sötétbarna barna, csíkos öltöny, nyakkendő, nadrág, barna félcipő. Mindezen egy világosbarna ballonkabát, ritkán szemüveg. A szemeiben ilyenkor elég jól fel lehet fedezni a tudásvágyat.

Kívülálló: Ebben az állapotban általában kiengedett, összevissza álló haj jellemzi. Ruháját tekintve mindössze egy sötétszürke kényszerzubbony fedi a testét.

~ Jellem

Badru: A négy személyiség közül a legdominánsabb és az eredeti. A dzsinnek egy különleges fajának a tagja, melyeknek a harmónia fenntartását tűzték ki feladatul, habár ezt mindenikük a maga sajátos módján oldja meg. Badru rendkívül hiú, mind saját, mind pedig partnerei kinézetét illetően. Ő igazából amolyan poligám alkat, és a nők elcsábításáért képes minden féle, természetfeletti szépségéből adódó, eszközt bevetni és általában sohasem marad alvóhely nélkül. Ugyanakkor teljes szívéből ellenzi az erőszak minden formáját, ezért van az, hogy egyáltalán nem folyamodik ilyesmihez. Természetesen, lévén nem isten, kivétel így is akad, viszont annak a személynek vagy személyeknek roppant súlyos cselekedetet kell elkövetnie/niük a harmónia nagyon instabil egyensúlyával szemben, hogy nála elérkezzen ez a szint. Ezen alkalmakkor Badru önkényesen szab ki az illetőre/illetőkre büntetést, ami minimum egy örökkévalóságig tarthat. (ha nem tovább Rolling Eyes

)

Ugyanakkor ez a személyisége talán a leg „józanabb” mind közül. Míg többi személyiségnek valami sajátos célja, meggyőződése és látóköre van, addig ő igyekszik a lehető legnyíltabban gondolkodni és a lehető legtöbb nézőpontot megnézni. Sokszor ezért is félreérthető egy-egy tette, hisz az egyensúly fenntartásához sokszor nem épp a „jóknak” kell a segítség.

Sherlock: A híres detektív tökéletes mintaképe. Relatíve az egyik legfiatalabb személyisége a karakternek. Semmi más nem érdekli csak a bűntények és rejtvények megfejtése. Habár a eredeti személyiség a legdominánsabb, mégis gyakrabb az, hogy ez a személyiség van előtérbe helyezve. Az egyetlen negatívuma ennek a személyiségnek az, hogy ha intellektusának nem talál megfelelő bűntettet vagy rejtvényt, akkor a narkotikumok andalító világába menekül.
Ugyanakkor mindenkit a híres nyomozó múltjából való valamelyik személyiség nevével illet. Ha tetszik az illetőnek, ha nem.

Doktor: Mint ahogy a neve is mutatja a megmentő a gyógyító. A legnyugodtabb és legnyughatatlanabb személyiség mind között. Sokkal jobb és koncentráltabb hallgató, mint a Sherlock személyiség, így bárki nyugodtan fordulhat hozzá, ha valami problémája van vagy csak ki akarja önteni a szívét. Ugyanakkor ez a személyiség a legkíváncsibb és ebben található a legtöbb felfedezői szellem. Feltehetőleg a Badru által birtokolt tudás nagy része neki köszönhető.

Ritka ugyan, de előfordulhat, hogy a Sherlock nevű és ez a személyiség valamiért egyszerre tőr fel. Ez könnyedén észrevehető, hisz ilyenkor általában „Dr. Sherlock Holmes”-ként mutatkozik be. Ezen ritka esetben a két személyiség minden tulajdonsága megtalálható benne és a legnagyobb zűrzavart is ekkor szokta okozni.

Ennek a személyiségnek van egy sötétebb, radikálisabb oldala, aminek előjötte csak egyszer történt meg Badru eddigi életében. A feltörésének fontos feltétele, hogy valaki olyan tettet hajtson végre, ami merőben ellene van Badru morális értékrendjének és a világ harmóniájának. Ez az egyetlen olyan állapot amikor Badruban a düh és a bosszúállás megtalálható. Ilyenkor a lehető legkegyetlenebb módszer kerül kiválasztásra, hogy a vétkes személy megbűnhődjön.

Kívülálló: A legzordabb, legsötétebb és legradikálisabb személyisége. Mondhatni a depressziójának és a negatív érzelmeinek a kivetülése. Száraz, nyers és érzéketlen. Nem törődik azzal, hogy akivel beszél az milyen rangot, titulust vagy korosztályt képvisel. Ugyanakkor ez az egyetlen személyiség aki nem megjelenik az általa kiválasztott személyek előtt, hanem elragadja őket a zsebdimenzióba egy nem túl felemelő beszélgetésre. Szerencsére ez a személyiség tőr fel belőle a legritkábban.

~ Képesség(ek)

Repülés és Levitáció – Képes bármi nemű eszköz, vagy végtag nélkül lebegni és repülni. A maximális gyorsasága körülbelül egy saséval vagy sólyoméval egyenlő, annál több semmiképp sem lehet. (Az is csak extrém esetben)

Zsebdimenzió – Szabad bejárással rendelkezik egy zsebdimenzióba, melyet használhat akár átjárókét is, más dimenziókba (HM, SS, Emberek Világa). Ez a bizonyos zsebdimenzió tulajdonképp Badru teljes elméjének a kivetülése, ezért, az emberekkel ellentétben, nincs arra kárhoztatva, hogy bizonyos dolgokat el kelljen felejtenie, és ezen a helye bármikor visszakereshet bármit, valamint egyes emlékképek statikusan jelennek meg, szereplőkkel és helyszínek teljes másolataként. Fontos szabály ugyanakkor ebben a dimenzióban, hogy semmiféle erőszakos cselekedet nicns megengedve. Egyszerűen képtelenség, hogy bárki bántalmazzon bárkit. (Ez Badrura is igaz)
Ugyanakkor a dimenzióba való be és ki jutás csak Badru engedélyével és segédletével történhet meg.

Mágiaérzékenység és felismerés – Képes észlelni a mágikus energiákat, illetve tárgyakat (utóbbit, csak ha a kezében van), ugyanakkor képes meghatározni egy használt mágia fajtáját, hatását viszont nem (ereklyék képességeit sem tudja felismerni). A felismeréshez szükséges látnia a varázslatot/mágiát, vagy fizika kapcsolatba kerülnie az adott tárggyal.
Legfőképp a tér illetve idő mágiákra érzékeny, hisz az ezen mágiák által létrehozott anomáliákat már-már ösztönösen megérzi és felkeltik az érdeklődését.

~ Szeret-nem szeret

+ Ivela;

+ Nők;

+ Magát (?);

+ Nyomozás;

+ Játszadozni másokkal;

+ Szórakozni másokon;

+ Az okos személyeket, akiket megéri kihívások elé állítani;

+ Visszatérni azokhoz, akiket már halálra idegesített és ezt újra elkövetni;

+ Harmónia fenntartása;

+ Repülni/lebegni;

- Idióták;

- Harcolni;

- Erőszakosságot vele szemben;

- Azokat, akik a harmónia meglétét fenyegetik;

- Öregedést;

~ Felszerelés(ek)

Óriás plüss kiméra! (Ivelánál tartja Rolling Eyes

)

Az idő homokja: Egy aranyszínű zsebóra kinézetű ereklye, melynek különleges tulajdonsága, hogy képes egy tárgyról vagy személyről megmutatni, hogy pontosan melyik időből származik (jövő/múlt/jelen). Ugyanakkor mutatja a pontos időt, valamint egy tárgy vagy személy pontos életkorát.

Salamon szeme: Badru nyakán található vörös színű ékkő. A „Mutasd!” paranccsal lehet aktiválni a képességét melynek köszönhetően képes egy válaszútnál megmutatni minden egyes döntés végkimenetelét, a döntés megkönnyítésének érdekében.

A köd szíve: A karjain található aranyszínű karperecek, melyeket aktiválva képes fél percig teljesen anyagtalanná válni, vagyis látható marad, viszont képes áthatolni szinte bármin. (energia alapú támadások természetesen kivételt képeznek, hisz ebben az alakban akár belső sérüléseket is képesek okozni számára)

A vörös ékkő pálcája: Egy rövid, aranyszínű markolattal rendelkező varázspálca, melynek a tetején egy gyönyörűen megmunkált vörös ékkő található. A pálca képessége, hogy képes a zárakat vagy béklyókat kinyitni, illetve visszazárni. Természetesen a zár/béklyó nehézségétől függően változik a rá fordított idő mennyisége.

A kulcs: Egy aranyszínű és kissé kopottas 5-6 centiméter nagyságú kulcs. A kulcs képessége, hogy akinek a tulajdonába van, vagyis akire Badru rábízza, az szabad bejárást nyerhet a zsebdimenzióba (vagyis Badru elméjébe) akkor is, ha a zsebdimenzió tulajdonosa nincs a közelébe. A kulcs tulajdonosának kicsivel nagyobb szabadsága van, mint azoknak akiket Badru magával ránt a dimenzióba, ugyanis a tulajdonos képes a nem titkosított emlékeket és megjegyzett tudást előkeresni/előhívni. Ugyanakkor a kulcsot nem lehet lemásolni semmilyen módon (mágikus módszereket is beleértve), valamint a tulajdonosát is csak Badru választhatja meg.
Ha a használó esetleg elhalálozna, vagy lélekszemcsékre bomlana, akkor a kulcs automatikusan bekerül a zsebdimenzióba.

Megjegyzés:

-A karakter useri és önszánti engedélyből sem képes harcolni vagy súlyosabban bántalmazni bárkit, lévén ez teljes mértékben ellenállna a személyiségével.

- Fajleírás a dzsinnekről az adatlapban.

Tárgy: Re: Badru Sawalha Csüt. Júl. 11, 2013 1:59 am

Üdv!

Érdekes lenne, ha a (rég)múlt legendás történeteiről, alakjairól szépen sorban mind kiderülne, hogy különleges karakterek álltak az események mögött. Újraírhatnánk a történelmet \o/ ELFOGADOM az előtörténetet és az öt ereklyét is, Badru Sawalha.

Szint: 1.
Lélekenergia: 7000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou

Képzettségeid:
- Fegyveres harc
- Pusztakezes harc
- Ereklyehasználat
- Helyváltoztató képesség (ha van)
- Különleges képesség
Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 14 pontot oszthatsz szét közöttük az LP-d okán. Részletekért ide kattints.

Mihelyst elkészítetted az adatlapod és bejelentetted a pontelosztásod (topik), hozzákezdhetsz a játékhoz. Jó szórakozást és sok sikert a karaktered kijátszásához! Az alábbi linkeken további segítséget is találsz!

Tájékoztató újoncoknak |x| A pontrendszer használata |x| Színválasztó |x| Avialany foglaló |x| Az én karakterem...