A múlt árnyéka I - A bajok forrása

Tárgy: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Hétf. Ápr. 01, 2013 4:20 am

Felügyelő:
Aaroniero Arruruerie

Résztvevők:
Sakurai K. Steelheart
Corten McArmann

Mesélő:
Este van, a sátrak között még ég a tábortűz, amit nagy kőrben sokan ülnek körbe, s csupán ketten vannak a tűzhöz közelebb. Egy férfi van kikötözve egy cölöphöz, hajából egy sastoll lóg, testét csupán egy nadrág fedi. Egy másik alak, akinek arca festék mögött rejtezik, szokatlan fejdíszt hord, ruhája különböző dolgokkal van teleaggatva. A baljában egy tál van, jobbja üres, azzal az ég felé mutat, valamit motyog. Kisvártatva jobb mutatóujját a tál tartalmába mártja, s a kikötözött férfi arcára keni.
- Amennyi telet láttál, annyi télen át gyötörjön éjszakánként a jövő álma. – Lehet hallani a díszes ruhás alak hangját, aztán a kikötözött férfi másik oldalára sétál. S újra a tál tartalmába nyúlt, és azt ismét a férfi fejére kente. – Lássad, ahogy véred gyerekei, egészen, míg véred meg nem szakad, álmodban lássad, hogy a fehérek furcsa tárgyai álmukból ébrednek, és bajt kavarnak. – Újra megkerülte a férfit, s újra a tálba nyúlt, s a tartalmát most a kikötözött férfi mellkasára kente. – Érezd a jövőálom kétségbeesését, bűntudatát. – Újfent megkerülte a férfit, s most miután a mutató ujját a tálba mártotta a férfi jobbjára kente. – S mikor a telek száma már a múlté, legalább kettő holdtölte ideje múltán kezed váljék ébresztő kézzé, ahogy véreidé is azok lesznek. – Ezután a sámán felegyenesedett, tett hátra pár lépést és a szellemek nyelvén kezdett el kántálni, minek végén a táltartalmát a tűzre öntötte. A tűz egy pillanatra sápadt kéken fellobbant. Az átok megfogant.

Pár héttel ezelőtt Kyushi, egy fejvadász az Avenir szolgálatból egy levelet írt, egy olyan személy számára, aki potenciális jelölt lehet a társaság tagjai közé.
„Kedves Steelheart-san,
remélem, nem zavarja, hogy levélben keresem fel önt. Lehet, hogy ismerjük egymást, ahogy az is lehet, hogy nem. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy apját, Kurd Steelheart-sant ismertem, és ezúton fogadja őszinte részvétemet, hogyha arrafelé járok, viszek ki virágot a sírjához.
Gondolom az is érdekelné, hogy miért kerestem fel? Erre is mindjárt kitérek. Mikor azt írtam, hogy ismertem az apját azalatt azt is értettem, hogy miféle bajokkal küzdött, ahogy az ő apja, és Annabelle Rousinghand, valamint ön. Kérem, ne ijedjen meg, nem akarok semmi rosszat önnek, csupán segíteni szeretnék. Tudtommal az apja egyszer már elkezdte kutatni a felmenőit, és amit össze tudott gyűjteni róluk, egy könyvbe írta le. Hogyha megleli a bajok forrását, akkor talán könnyebb lesz megértenie a helyzetét.
Én is utána néztem néhány dolognak. Mivel nem akarok sem hiú reményeket táplálni önben, sem hazudni, ezért csupán annyit osztanék meg az általam találtak közül, hogy talán köze lehet a bajának egy dakota faluhoz. Valamint, gondolom, tudja, hogy régen a sámánoknak varázserőt tulajdonítottak, ezért akár egy sámán átka is szerepet játszhat benne, hogyha másban nem, akkor misztikus hátteret, elképzelést nyújt.
Hogyha úgy dönt, hogy ön is utána kívánna járni a múltjának, hogy megtalálja a forrást, akkor kérem, nyugodtan hívja fel a következő számot: -=CENZÚRA=-, és mondja, hogy Kyushi ajánlotta.
Üdvözlettel Kyushi”
A lapot gondosan összehajtotta, és egy új, fehér borítékba tette, majd nedvesítő rongy segítségével lezárta. Ez nála már megszokott volt, mióta néhány évvel ezelőtt halottnak lett nyilvánítva, azóta igyekszik minél kevesebb nyomot hagyni magam után.

Sampuu Mitsuhide Karakura-ban lakott a családjával mióta csak megszületett. Most a házát az egyetlen unokaöccsével osztja meg. Egy esős napon, mikor Sakurai nem volt a házban, Kyushi érkezett hozzá, egy rég látott arc.
- Youkoso, rég láttalak. – Köszöntötte barátságos hangon a tolószékéből.
- Én is téged, Mitsuhide, viszont nem maradok sokáig, csupán arra kérlek, hogy ezt a levelet – elő húzott a kabátja alól egy fehér borítékot – add oda Sakurainak.
- Rendben, és továbbra is hallgassak rólad? – Kérdezte sóhajtva.
- Igen, és köszönöm, valamikor még újra látni fogsz személyesen, de most megyek. – Azzal a távozott a Sampuu család házából.
- Ajánlom is, Sayu.

Mindketten teszitek a napi dolgotokat. Sakurai, mikor haza ér nagybátyjától megkapja a levelet. S hogyha felhívja a telefonszámot, amit a levélben olvasott, akkor az nem csöng ki. Corten, amikor ellenőrzöd, hogy hívtak-e az Avenir-től az egyik telefon nem fogadott hívást jelez ki, egy ismeretlen számtól. Hogyha lenyomozod a hívást, akkor megtudod, hogy egy mobilról érkezett, ami egy amerikai állampolgár tulajdonában áll, viszont a hívás maga Karakura egyik kerületéből jött, ahol, hogyha utána nézel, akkor az egyik fejvadászod is lakik. Hogyha a hívónak is egy kicsit is utána nézel, akkor kiderülhet, hogy egy másik fejvadászod fia az. A fiú egy MIT-n végzett mérnök, valamint különleges képességgel bíró személy, amiről az anyja egyik jelentésében olvashatsz.

Sakurai K. Steelheart:
Esik, már reggel óta esik, viszont legalább nem a hó, hanem az eső. Volt szerencsém átfutni kicsit a világ híreit, legalábbis azt, ami eljutott idáig, és olvastam, hogy vannak országok, ahol pár napja a hó is esett. A mai nap csupán pár, apróbb javítást kellett eszközölnünk, amik előre láthatóak voltak, valamint egy karbantartást végeztünk el, ami pont ma volt esedékes. Most meg a buszon zötykölődök, s mivel valahogy semmi ötlet nem jut eszembe, csak bambulok kifelé az ablakon, és nézem az elsuhanó, eső áztatta tájat.
Majdnem túlutaztam, ez az idő képes, és elálmosítja az embert. Nyújtózok egyet a buszmegálló tábla előtt, a kabátomat megigazítom, s kissé sietős létekkel haladok haza. Holnap és holnapután nincs műszakom, így azokat a napokat arra fordíthatom, hogy a robotláb elméleti részét végre kigondoljam. Viszont a mai nap lehet, hogy legfeljebb csak elvégzem az esetleg fennálló házimunkákat, és azután ledőlök pihenni.
Alig hogy elindulok a buszmegállóból egy nő suhant el mellettem. Úgy látszik ma, akit nem nyom el az álmosság, és nem pihen, azoknak mind siethetnékük van. Nekem is az van, gyorsan otthon kívánok lenni, hogy pihenhessek.
- Haza értem! – Szólok nagybátyámnak, ahogy belépek az ajtón.
- Üdv itthon! – Válaszol, ahogy az általános japán illemhez illik. – A konyhában vagyok, gyere ide, beszélni kívánnék veled! – Cipőmet lecserélem az otthoni papucsra, s a konyhába térek be. Szokatlan itt látni őt, viszont nem rossz dolog, ez talán azt jelenti, hogy kezd felépülni lelkileg is a sérüléséből, hiszen az, hogy állandóan a számítógép előtt ül, és online szerencsejátékokat játszik, nem tesz jót neki.
- Én vagyok itt, mit szeretnél mondani? – Kérdem tőle, ahogy a konyhába érek.
- A helyes nyelvtana az, hogy „Itt vagyok.” vagy „Én itt vagyok.”. – Javítja ki elsőnek a japánomat.
- Itt vagyok. – Mondom, már helyesen, egy apró sóhaj után.
- Szépen haladsz, már csak az akcentusodon kell javítani, de ez most lényegtelen. Ma járt itt egy futár, és egy levelet hozott neked. – Nyújt át egy borítékot, amit a tolókocsija oldalából húzott elő.
- Milyen futár? – Kérdem, miközben átveszem a borítékot.
- Hoppá, ez majdnem kifutott. – Mitsuhide-san inkább a főzéssel foglalkozik, minthogy válaszoljon nekem. Vagy titkol valamit, vagy csupán nem meri bevallani, hogy ő sem tudja. Vállat vonok, s elindulok a szobámba.
- A szobámban leszek, hogyha segítség kell.
A szobámba érkezve felkattintom az olvasó lámpám, és úgy forgatom, hogy az ágyban feküdve is segítsen. Ledőlök az ágyamra, és felbontom a levelet. Kanjival és kézzel írták, így egy kicsit nehezebb elolvasnom, de nem lehetetlen. Másodszori olvasásra már meg is értem, s felmerül bennem egy gyanú, hogy ez csupán a nagybátyám vicce. Bele megyek a játékba, telefonom előveszem és felhívom a számot. Arra számítok, hogy valami ismerőse veszi fel, és mondja, hogy „Április bolondja!”, vagy valami hasonlót. Viszont nem ez történik, egyszerűen ki sem cseng, azt nem értem, hogy mit mond a gépi hang, csupán sejtem, hogy ez egy kikapcsolt telefonnak a száma. ~Talán a barátja még nem ébredt fel? Próbáljam meg később? Vagy rontsam el a játékát azzal, hogy közlöm vele, hogy besült a poénja, mert nem kapcsolható a barátja? Nem, nem akarom a jókedvét elrontani. Majd később újra próbálom.~ Telefonom zenelejátszójában beállítom Mozart – Requime-jét, s lehunyom a szemem, hogy pihenjek egy kicsit.
Sötétebb van, és csupán az eső kopogása hallatszik. ~Úgy látszik, sikerült bealudnom.~ Felülök, nyújtózkodok egyet, és megnézem az időt a telefonomon. ~Két és fél órát aludtam. Talán már bekapcsolta a telefonját…~ Újra felhívom a számot, de újra ugyan az fogad.
A vacsorát én készítem el, s miközben eszünk megemlítem, hogy a levél vicce nem jött be, mivel a barátját nem tudtam elérni. Csalódottságra számítok, viszont helyette értetlenséget kapok, s váltig állítja, hogy nem ő írta tréfából a levelet. Ez szöget üt a fejemben, hogy talán mégis igaz a levélben álló szöveg, talán apám egy japán barátja írhatta? De miért most, miért nem keresett fel eddig, és ki lehet ő?
Estém és a szabadnapjaim azzal töltöm, hogy próbálok visszaemlékezni, hogy apámnak volt-e ilyen könyve, illetve hol lehet, valamint a dakotás, sámános dolognak, hogy bármelyik felmenőmnek lehetett-e köze hozzájuk. Valamint néhány óránként próbálom elérni az, aki Kyushi szerint segíthet.

Tárgy: Re: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Kedd Május 28, 2013 11:09 am

Megvártam az est leszálltát, amikor az utolsó cselédem is hazament. A szerencsétlen bejárónő, akinek munkát adtam, nem különbözött sokban az inquilineseinktől, azoktól a földönfutóktól, akik nem is élnek, csak halogatják a halált. Én nem követeltem tőle sokat, és jól megfizettem, de tudom, a másik három munkaadója nem ily kegyes a szegény, kicsi japán nővel, aki elvált, beteg gyerekkel. Mindenki, minden követőm, aki nem tud az igazi tervemről, azok közé tartozik, akik megnyomorítják az ilyen embereket.
- Aludjon jól, Miku-san!- becsukom a bejárónő után az ajtót, aki pont akkor fordít hátat, amikor a szemeim felvillannak, hogy lássák a gyenge, halványan világosszürke lelket, ami a testében van, és ami kitart, azóta, hogy ismerem őt, szinte semmi nem szennyezi. Az ilyen emberek szegények, és az olyan szörnyetegek, akik mindenhonnan az undorító mosolyuk villogtatják, élnek palotában.
Ma szükségem van az álarcomra, döntenem kell egy újabb lélek sorsáról. A férfi értelmiségi, büntetlen előéletű, de a családi háttere, és az, hogy ő sem átlagos ember, azt jelenti, hogy veszélyes. A legmocskosabb munkát végzi az anyja, amit ember végezhet, és vele ellentétben, neki természetfeletti erő is adatott hozzá, úgyhogy rövid távon meg kell szabadulnom tőle, még az én kezemben is túlságosan veszélyes eszköz. Sajnos, ezt kell tennem, a nagyobb jó érdekében.
Felöltöm a csizmám, az övembe csúsztatom a McArmannok ősi kardját, középkori, csuklyás köpenyt húzok, a lábamra pedig a fekete pasztával lefestett, pepita csizma kerül. A teljes fegyverzetem kell, az ő lelkét kiszedni nem lesz olyan gyors, mint másét. Ha erőszakoskodik, még a helyszínen végzek vele, ha nem, még kap egy esélyt. Elképzelhető, hogy ő nem gazember, bár az alma a fájától nem esik messze.
A motorom fényszórójának fénye tükröződik a sötétben, a zuhogó eső cseppjein, amik jótékonyan eltakarnak, amik a környékre nem érek, és ott nem hagyom az egyik szűk mellékutcában a járművet, ami most a lovamat helyettesíti. Ez a nap deja vu, de persze, valakinek, aki annyit látott már, mint én, ritkán van valami, ami új- ez az éjszaka mindenesetre, nagyon hasonlít egy fiatalkori rajtaütésemre, még a függetlenségi háború idején, ahol az esőben, titokban, mint tolvajok, csaptunk le. Ma is ezt fogom tenni.
Gyorsan megtalálom a házat, ahol az a férfi él, aki keresett, itt él az egyik vérebem is, nem volt nehéz. Lassan megyek az ablak alá, ahol a függönyön keresztül látszik a lámpa fénye- ideális érkezési pont. Rövid koncentrációval teleportálom magam a csizmával a függöny mögé, és mivel a férfi nem vesz észre, van rá időm, hogy kinyissam az ablakot belülről, mintha a szél vágta volna ki. A felreppenő függönyökre aztán biztosan felfigyel, ahogy ott állok, mint egy sötét árnyék az ablakban, és a maszk miatt eltorzított, hallható, de nem túl zajos hangon beszélek hozzá.
- Ne kiabálj! Ha egy hangos szó elhagyja a szád, az lesz az utolsó, amit életedben kimondasz- a maszkon keresztül ugyan nem látom jól, de viszonylag világosnak tűnik a férfi lelke- még. Miközben becsukom az ablakot, figyelem, hogy ne próbáljon futni, ha mégis megteszi, kénytelen leszek erőszakot alkalmazni. - Ritkán keresnek engem idegenek, Mr. Steelheart, feltételezem, magának nyomós indoka volt rá. Rengeteg időnk van, most elmondhat mindent, amit akar.

Tárgy: Re: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Szer. Júl. 03, 2013 5:39 am

Mesélő:
Teltek a telek, múltak a nyarak, Vasszív bár maradhatott a faluban, senki sem szerette sokáig közelségét, egy törzse bélit, Zuhanó rigót kivéve. Telek, nyarak váltakozása alatt egy pár lettek, s született egy fiú, Szélfútta levél. Az ifjú csupán tizenöt telet látott, mikor Vasszív nem sokkal az után, hogy a negyven hetediket látta, az örök vadászmezőre költözött.

Sakurai K. Steelheart, arra jutottál, hogy a Portland-i házatokat újra fel kellene keresni, mert a kérdésedre, hogy apádnak volt-e olyan könyve, csak ott kaphatsz választ. Ennek oka egyszerű, nem emlékszel semmiféle könyvre, vagyis apád titkolta előled. Ez újabb kérdéseket vethet fel benned, mint például, miért titkolta, vajon mit titkolt még, mire juthatott az ideje alatt? Az indián rokonságra, kapcsolatra utaló nyomokat sem az interneten, sem az emlékeidben nem találtál. Előbbiben azért, mivel kulcsfontosságú neveket, valamint évszámokat nem tudsz, talán apád titkos könyvében ezek az évszámok, sőt talán a fő kérdésre a válasz is benne lehet.

Corten McArmann, vagyis Devin nagymester, a motorodat nyugodt szívvel hagyod ott, hiszen ez egy békés környék, békés lakókkal, akiknek általában a legnagyobb gondjuk is csekélység a te legapróbb gondodhoz képest is. A hely legfurcsább, úgymond legkétesebb lakói az emberkeresőid, az úgymond fejvadászaid, hiszen titokban kell élniük, hogy fel ne fedjék se a kilétüket, se az Avenir létezését. Látványos belépőd nem marad hatástalanul, a férfiú felkiáltva leesik a székéről, de van annyi esze, hogy hallgasson rád. A szoba ahol állsz nincs túlzottan felszerelve, egy ágy, egy két ajtós szekrény, egy asztal, amin monitor – rajta egy repülőtér honlapjával – , klaviatúra, egér, könyvek, papírok, olvasó lámpa, egy szék az asztal előtt asztal alatt egy asztali számítógép, a túloldalán egy ajtós szekrényke, a plafonon egy dísztelen csillár – ez világít. A falak fénytelen, fakózöld tapétával vannak befedve, ezen kívül csupán az ágy feletti könyvespolc és amellett néhány kép, amikről a fejvadászodat, Sampuu Sayu-t, már, hogyha emlékszel a nevére, de felismered az emberkeresődet. A képek a nőt, a férjét, illetve a fiút ábrázolja, s egy-egy kép, a szülőkről, fekete szalaggal a sarkában jelzi, hogy elhunytak, ezt furcsállhatod, hiszen a nő, a tudomásod szerint még él, sőt az asztalon ott egy levél az ő kézírásával is.

Sakurai K. Steelheart:
Keresek, kutatok, agyamban, gépemen, interneten, de mind-mind oda jutok, hogy sok-sok dolog hiányzik a tulajdonomból, bár arra emlékszem, hogy Annabelle nagyi valami Haven nevű faluból származik, de hiába kutattam utána, nem találtam, úgy tűnik hogy ez a dél-dakotai falu már beleolvadt valami városba. Viszont a többi, hiányzó tudás, vagy a tudást biztosító okmány, papír, könyv még hiányzik. Nincs se az emlékemben, se a szobámban olyan tárgy, papír, ami segítene. Talán apám holmijai között, igen, otthon, Portland-i lakásban lehet, hogy van olyan könyv, vagyis az a könyv, amit Kyushi említett, és hogyha létezik, hasznos is lesz, sőt időspórolás is, remélem, bízom abban, hogy apám legalább a fontos neveket, dátumokat felírta oda.
A hétvégére, valamint péntekre szabadságot vettem ki, hogy holnap az USA-ba elutazzak, s minél többet kiderítsek a múltamról. A névtelen segítő, akit Kyushi, az ismeretlen levélküldő ajánlott, még nem jelzett vissza sehogy sem. Nem vagyok türelmetlen ember, de a kíváncsiság hajt, és hogyha csak az utam után tudom csak elérni, az sem baj, sőt talán jobb is lenne, mert akkor talán még pontosabban, konkrétabban tudnám előadni a segítségkérésemet. Viszont, hogyha útközben, hétvégén veszi fel velem a kapcsolatot, vagy én ő vele, az sem okoz majd gondot.
Egy segítő vázat már „rég” összeraktam Mitsuhide-sannak, hogy a tolószékéből ki-be tudjon szállni, valamint annyira megtartsa, segítse, hogy a polcokat, pultot, tűzhelyet elérhesse. Mielőtt feljöttem volna átnéztem, igazítottam rajta, állítottam rajta, karban tartottam. Nagybátyám már-már túl idegesítőnek találta a talán kicsit túlbuzgó ügyködésem a hibátlanul működő szerkezeten. Ennek szót is adott, amire én csupán higgadt hangon kifejtettem neki az aggodalmamat, valamint inkább feleslegesen szerelgessem, minthogy baja essen. Ezután a szobámban összepakoltam némi váltás ruhát, s aztán felmentem a Tokyo-i reptér honlapjára, hogy járatot keressek Portland-be. Másnap reggel nyolc órára találok olyan járatot, amit gond nélküli csatlakozásokkal el tudok érni. Telefonomba belepötyögöm a reptér telefonszámát. Egy kedves hang fogad, egy nálam nem sokkal idősebb nő hangja, legalábbis a hangja alapján, bár néha ez is csalóka lehet egyes embereknél. Az éjszakai ügyintéző hölgy – nagyon is remélem, hogy nem egy vékony hangú férfi az, hogy a sérelmet elkerüljem nem nélküli megszólítást használok egész végig. Szóval a telefonvonal túloldalán lévő személy segítségével sikerül egy jegyet lefoglalnom a kívánt járatra.
Alig, hogy leteszem a telefont, s nyújtózkodok, de váratlan esemény történik, minthogyha valami rémfilmbe csöppentem volna, az ablakom kivágódik, a függönyöm a beáramló levegőtől széthúzódik, az eső bever, és egy árnyalak áll ott. Felkiáltok rémültemből, valamint közben megugrok ültemben, és le is esek a székemből. Agyamban rémület cikázik kérdésekkel keringőzve. Ez meg ki? Hogy került ide? Mit akar? Miért itt van? Honnan került ide? Riadt szemekkel lesem, s csendben, ahogy kérte hallgatom a mondani valóját, csak akkor szólalok meg, amikor megengedi, bár kissé dadogva, s a már elhalványult akcentusom a riadtságtól felerősödik.
- M-mr. Unknown! E-egy ismerős magáé a-adta od-da telefonszámát. K-kyushi írta – mutatok az asztalomra, ahol a levél kinyitva hever a billentyűzetem mellett – a-azt, h-h-hogy ön képes segít nekem a m-m-múltam enyém megismerésben. Én kerestem ezért. Sorry. I did't want to make you angry to me. I very sorry, mister. – Itt elhallgatok, s csak most nézem meg a látogatómat, s gondolkodok el azon, hogy hogyan is jöhetett be.
A szobaajtómon nem jöhetett be, azt csak észrevettem volna. :|Ezért a logikus magyarázat csupán az lehet, hogy létrával az ablakomhoz mászott, kívülről kinyitotta, s macska ügyességgel, vagyis ninja ügyességgel, hangtalanul, ablakot kitárva beugrott a szobámba. Kissé kitisztult a fejem, ezért már jobban tudok gondolkozni, felállok, s óvatosan megpróbálom kideríteni látogatóm kilétét, indokai nagy részét tudom, hiszen én hívtam.
- Elnézést, nem kívánnék tiszteletlen lenni, sem neveletlen. Örülök, hogy sikerült kapcsolatba lépnem önnel, viszont szeretném megkérdezni, hogy hogyan szólíthatom. – Valamilyen álnévre, becenévre számítok, hiszen aki az arcát takarja, az a nevét is takarhatja. Rövid szünet után folytatom a mondandóm, ami már az eredeti kérdéskörre terelődik vissza. – Kyushi, mint a levélben olvashatja, írta, hogy az apám már egyszer elkezdte kutatni a múltunkat, a családi átok eredetét, amihez Annabelle Rousinghand nagyi, egy dakota falunak is köze van, valamint ő írta, hogy ön akár a segítségemre lehet. Azért telefonáltam, hogy megpróbáljak segítséget kérni. A levélben említett könyv, ami az apámé, az portland-i házunkban van, egy holnap reggeli járatra már foglaltam jegyet. Azt nem tudom, hogy ön hogyan tudna segíteni, hacsak nem tudja, hogy Haven, egy régi falu Dél-Dakotában, melyik városba olvadt be, vagy, hogy Kyushi melyik dakota falura gondolhatott? Vagy esetleg a családom sújtó átokról, valamint a származásáról, amit Steelheart-nek nevezek, nem-e tud valamit?

Fordítás:

Mesélő:
Corten McArmann, vagyis Devin nagymester, valamikor olvastad egy könyvben, s most a fiú szavaira felrémlik, hogy a „vadnyugat” ideje alatt volt egy Haven, telepesek által alapított, indián barát falu. Valamint, talán ugyan abból a könyvből, rémlik a Rousinghand név is, ami talán csak egy régi családnév, vagy talán egy indián neve, az már nem biztos, hogy tisztán rémlik. Lehet, hogy ez valamilyen szórakoztató regény volt, talán egy Carl May könyv, de az is lehet, hogy egy ember naplója, vagy emlékirata volt, ahogy az sem lehetetlen, hogy valamilyen egy feljegyzés, vagy szakmunka volt.

Tárgy: Re: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Szomb. Dec. 14, 2013 12:05 pm

Ahogy vártam, a férfi megriadt, de szerencsére nem volt a keze ügyében semmi, és nem úgy tűnik, mintha megpróbálna védekezni. Ha rám lőne, az mindkettőnk életét sokkal bonyolultabbá tenné- valószínű kénytelen lettem volna megölni, amit nem szívesen teszek meg a hozzá hasonló, tiszta lelkűnek mondható emberekkel.
- Beszéljen azon a nyelven, amin tud, megértem mindkettőt- igazság szerint egy tucatnyi nyelvet beszélek anyanyelvi szinten, még ugyanennyit értek valamennyire, igaz, ebben benne vannak azok a nyelvek is, amiknek azóta teljesen megváltozott a szókincse, és ma már nem értetném meg magam abban az országban.
Nem tudom, milyen kapcsolat lehet Kyushi és a férfi között, de azon túl, hogy a levelet írta, a fényképek között felismerem az övét is. Persze, nem fogok rákérdezni, a rosszul feltett kérdések azt mutatják, hogy nem tudsz valamit, ez pedig egy gyengepont. Ha ezt az embert beszervezem, nem hagyatom, hogy azt higgye, van, amit nem tudok, az azt a látszatot keltené, hogy van esély engem hátba támadni.
- Szólítson Sir Gracynek!- Sir Archibald Gracyt, aki közvetve felelős a családom haláláért, már több, mint hétszáz éve fejeztem le a Stirling-hídnál, nélküle lett volna feleségem és gyerekeim, egy kevésbé magányos, és valószínű sokkal rövidebb élet jutott volna nekem. Ironikus, hogy pont az ő nevét használom most álnévként.
Ismerősek azok a nevek valahonnan, amiket emlegetett, bár talán az lenne érdekes, ha kétszáz év újságolvasás után lenne olyan „aktuálpolitikai” kérdés, amiről nem hallottam volna. A tizenkilencedik században megfordultam néhányszor az Egyesült Államokban, bár ebben a faluban nem jártam- azt viszont nem tudom, hogy miért mondták ennek a férfinak, hogy az én segítségem kell neki, és hogy tudok segíteni. És persze, hogy fogok-e segíteni, az is fontos kérdés.
- Nem vagyok sem földrajztanár, sem családfakutató, Mr. Steelheart, sokkal jobban boldogulna az ő segítségükkel, őszintén szólva nem tudom, miért az én segítségemet kérte- tényleg fogalmam sincs, mit képzelt az a nő, aki az Avenirhez irányította ezt az embert. Aktuálpolitikával, gazdasággal, hadüggyel foglalkozunk elsősorban, és bár szó szerint mindenhol vannak fontos kapcsolataink, azért kicsi az esélye, hogy előkerítünk egy embert, aki ismeri egy nevenincs indiánfalu történelmét. - Ha történetesen tudok segíteni, azért cserébe adnia is kell valamit. Ahogy elnézem ezt a házat, pénze közel sincs elegendő hozzá, hogy kifizesse a segítségemet. Mit tud felajánlani?- nem mondanám, hogy hiány van mérnökökből, sokan közülük pályázhatnak a legjobbaknak járó címre, úgyhogy ha ennyit tud nekem felajánlani, akkor nincs rá szükségem. Rengeteg utazás, idő, és nem kapok érte ellenszolgáltatást, ez egy totálisan rossz vétel üzleti szempontból. Elsősorban a különleges képessége érdekelne, az emberfeletti képességek tulajdonosai mindenképp használhatóak, és ha egyetért a céljaimmal is, akkor talán az egyik legfontosabb szövetségesem lehet.

Tárgy: Re: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Hétf. Jan. 06, 2014 9:08 am

Valamelyest megkönnyebbültök, vagyis megkönnyebbülést érzek, mikor az idegen tudtomra hozza, hogy anyanyelvemet is megérti. ~Legalább a tökéletlen japán szókincsem és nyelvtanom nem fog félreértésekhez vezetni.~ Suhan át a fejemen.
//Innentől a karakter angolul beszél, még az előző posztban olvasható utolsó kettő, kivastagított szövegrészt is angol nyelven mondta.//
~Sir Gracy~ Nevét egy bólintás kíséretében memóriámba integrálom, s mondandómat folytatom. A válaszán meglepődök, bár talán nem is azon, hanem, hogy inkább azon, amit Sir Gracy is furcsállhatott, hogyha ezekben nem tud segíteni, akkor miért is ajánlotta „Kyushi”? ~Nem értem, hogyha ez a férfi nem segíthet megtalálni az őseimet, sem azt a falut, akkor… akkor talán az átok megszűnésében segíthet? Merült fel bennem az ötlet, hiszen átkok léteznek, ezt saját bőrömön, életemen tapasztalhatom, ebből logikusan következik, hogy léteznek, vagy csak léteztek olyan emberek, akik elszórhatták azokat. S az erő-ellenerő törvénye alapján, mivel a mágnesnek is kettő pólusa van, biztosan voltak, vagy talán ma is vannak olyan személyek, akik képesek feloldani átkokat. ~S talán Sir Gracy egy ilyen ember?~ Jól látja tényleg nincs sok pénzünk, s amink van, vagyis amim van, azt a járássegítő eszköz olcsó, bárki számára elérhető, nem túl bonyolult eszközre kell, hogy fordítsam, hiszen akkor Mitsuhide-san újra munkába állhatna, s így talán még az internetes szerencsejáték-függőségéből is felgyógyulhatna. S egyszer, valamikor talán még újra síelhetne is. Így a tudásomon, munkámon, munkáimon, a pincében lévő terveimen kívül semmim sincs, mit felajánlanom.
- Sir Gracy. – Felállok, s meg szólítom az idegent, aki véleményem szerint megszabadíthat engem, s családom az átok alól. – Talán önt nem is a családfám, vagy Haven falu miatt ajánlották nekem, hanem az átok miatt, vagyis annak megszüntetése, feloldása okából. Ahogy látta, valóban nincs sok pénzem, viszont azzal kiegészíteném, hogy, az elnézését kérem, de nem is kívánnám a meglévő vagyonomat önnek felajánlani, mivel azt nagybátyám megsegítésére akarom felhasználni. Viszont, hogyha önnek is kedvező ajánlat, akkor önmagamat, a tudásomat kínálnám fel. Viszont mielőtt válaszolna, hogy elfogad-e fizetség gyanánt, kérem, engedje meg, hogy mutassak önnek valamit. A pincében kialakított dolgozó szobámban.
Óvatos, lassú mozdulattal magamhoz veszem a telefonom, s megnézem rajta az időt. Nagybátyám rossz szokásához híven most már a szobájába zárkózva hazárdjátékozik a számítógépén. Bár, most ez a rossz szokása hasznosnak tűnik, mivel így számára észrevétlenül lemehetünk a pincébe. A férfinek csupán oldalt fordulva elindulok a szobám ajtaja felé.
A pincénk első ránézésre csupán egy átlagos pince, ahol ott a kazán, néhány poros, kevésbé poros polcszekrény, rajtuk papírdobozok, szerszámok, alkatrészek, valamint jó pár cső is látható, szóval olyan átlagos pince kinézete van. A szomszédok pincéitől csupán kettő dologban tér el: az egyik, hogy a lejárattól jobbra lévő falra egy viszonylag nagy, első ránézésre múzeumba, vagy középkori, európai várba való fali szőttes van fel akasztva, szóval nem egy tipikus japán ház dísz. A másik, hogy első ránézésre a mi pincénk kisebbnek látszódik, mint a többi.
Miután belépek a pincelejáróba, az ajtótól balra lévő villanykapcsolóval felkapcsolom a pincét megvilágító kettő villanykörtét, s egyenesen a fali szőttes felé indulok, ami csupán szuvenír, hogyha jól emlékszem, akkor egy szakmai út alatt vettem, még egyetemista éveim kezdetén, Londonban. Amolyan tipikus középkori jelenetet ábrázol, ahogy a hős lovag ledöfi a gonosz sárkányt.

Mesélő
Corten: Ennek a szőttesnek az eredetijét több száz évvel ezelőtt már láttad. A „lovag” egy skót hadfi, akit csak „Kos”-ként emlegettek, s az eredeti szőttes annak állított emléket, hogy a piromániája miatt „Sárkány” gúnynevet viselő angol hódítót megállította egy jól irányzott dárdával. Valamint feltámad benned egy gyanú, hogyha a másoló ügyes, s okos ember volt, akkor a szőttes középen kettéválasztható, így tökéletes rejtett járatok elfedésére, akár az eredeti.

A szőttest a szobatársammal arra használtuk, hogy az italkészletünket, értékesebb, illetve közös munkáinkat elrejtsük. Most viszont a dolgozószobámat rejteti, nem is tudom, hogy miért ez a nagy titkolózás a részemről, hiszen nagybátyám tudja, hogy létezik az a szoba, talán a megszokás lehet.
- Ez mögött található az, amiért jöttünk. – Azzal a szőttest készítője által benne lévő „szakadáson” keresztülnyúlok, s az egyszerű, csak befelé nyíló ajtót benyomom, s mikor átlépek rajta Sir Gracy számára nyitva tartom az ajtót. A szoba nem túl nagy, összességében nagyjából ugyan akkora, mint a hálószobám. Az ajtót is tartalmazó fal üres. Az ajtótól jobb kéz felé a szoba végében egy ajtós szekrény van, mellette az ajtóval szemközti falra tolva egy íróasztal található, ami előtt egy kissé kopottas görgős szék helyezkedik el. Az asztaltól balra, nagyjából az ajtóig elnyúlóan egy másik asztal van, ami alatt polcok vannak, azokon megannyi üres lap. A kettő asztal fölött polcok húzódnak, rajtuk fémtani, szabványokat tartalmazó, egyéb műszaki könyvek, táblázatgyűjtemények, valamint körző-, ceruza- és vonalzókészletek. Az ajtótól balra polcos szekrények vannak, amiken mappák, s dobozok vannak.
- A számítógépes tervezésnek is megvannak az előnyei, de én jobbszeretek kézzel szerkeszteni. – Magyarázom, nem is tudom, hogy miért Sir Gracy-nek. Azután a baloldali, főleg üres mappák felé mutatok. – Ott vannak, amiket fel tudnék ajánlani. – Az egyik dobozt kijjebb húzom, s egy kisebb (500x500-as) makettet veszek elő, aminek az „alapja” egy szántófölt, ami mellett ott van egy nagy henger, aminek nincs teteje, hanem a felső pereme tölcsérszerű, a henger mellett kerti esőztetőre hajazó valami van, s a másik végén egy oszlop, minek tetején piros lámpa van, valamint a szántóföld négy sarkánál kisebb edények. A dobozra az „Intelligens esőztető” felirat van ráírva. – Ez egy intelligens szántóföld esőztető. Hogyha lenne elem és egy-két pohár víz nálunk, akkor láthatná, hogyan működik. Eredetileg egyetemi versenymunkám lett volna, de betegség miatt kicsúsztam a határidőből, de attól függetlenül befejeztem. Képes érzékelni, hogy esik-e az eső, vagy sem, valamint a hőmérsékletet is tudni fogja ellenőrizni, így ezek segítségével a megfelelő programmal, amit írtam is hozzá, begyűjti az esővizet, és hogyha huzamosabb ideig nem esik az eső, akkor először ellenőrzi, hogy aznapra, vagy a következőre van-e eső ígérve, ezt szimbolizálja a piros lámpa, s hogyha nincs eső előre jelezve, akkor a megfelelő napszakban megöntözi a szántóföldet. Ezzel a szárasság okozta termésveszteség kiküszöbölhető. Bár, hogyha a gazdák az őseinktől rendesen példát vennének, akkor ez a munkám nem a kiküszöbölésre készült volna el, hanem a modernizálásra. Mielőtt megkérdezi, hogyha már nincs elég esővíz, akkor vagy egy megfelelő erősségű szivattyúval a talajvizet használná, vagy a közvízhálózat vizét használná, ez már a megrendelőtől függene, hogy melyiket akarja. Ez megtenné fizetségképpen?
Ezen kívül még három doboz van felcímkézve, amiken a következők állnak: „STAR WARS: AT-ST lépegető”, „Védelmező” és „Iron Man”.
Hogyha kéri, akkor a többit is megmutatom, s akár fel is ajánlom, kivéve a „Védelmező”-t, mivel az még egyáltalán nincs kidolgozva, vagyis kezdeti státuszban lévő projekt az.
//az egyszerűség – számomra egyszerűség – kedvéért felsorolásosan leírom, hogy miket mond, hogyha a másik három dobozra is rákérdezne Corten. A sorrendet majd te megválaszthatod magadnak, feltéve, hogy érdekelnek azok.//

„STAR WARS: AT-ST lépegető” dobozánál:
Ebből a dobozból, a filmekből ismert kicsi lépegetőnek a kicsiny mása kerül elő, valamint egy egyedi irányítópanel.
- Szobatársammal unaloműzésképpen versenyeztünk, hogy melyikünk tudna építeni egy olyan miniatűr AT-ST lépegetőt, ami valós méretben is megállná a helyét. A bíránk az egyik professzorunk volt. Az eredmény döntetlen lett, mivel mindketten megvalósíthatót építettünk, legalábbis Smith professzor szerint. Szóval csupán méreteket kellene átírni, és akár gyártásra is küldhető lenne, elméletileg. Hogyha kéri, akkor ezt is oda tudnám adni fizetség gyanánt.
„Védelmező” doboznál:
A doboz egyelőre csupán néhány jegyzetet, vázlatocskát tartalmaz, valamint a Full Metal Panic! egyik úgy nevezett Védelmezőjének a bábúját.
- Az utolsó nyáron, mikor még egyetemista voltam, egy hétvégét töltöttem itt, a nagybátyámnál. Véletlenül kapcsoltam oda egy animére, a Fullmetal Panic-ra. És abban láttam ezt a szerkezetet, vagyis nem ezt hanem egy másikat, ahogy a szereplők asztaliteniszeznek velük, meg valami játékot játszanak. Akkor valahonnan megszállt a gondolat, hogy ilyen gépeknek hasznát lehetne venni, például katasztrófa sújtotta helyeken, vagy más bolygókon. Ezért kezdtem el rajta dolgozgatni, viszont a nagybátyám sérülése miatt a háttérbe szorult, s most valami számunkra is elérhető árfekvésű megoldáson gondolkozok, hogy újra munkába léphessen. Ezt nem tudom így felkínálni, hacsak nem azt kéri, Sir Gracy, hogy önnek dolgozzam ki teljesen a projetet.
”Iron Man” doboz:
Két-három fényképet veszek elő belőle, s nyújtom oda a férfinek. A képeken kettő, enyhén szólva gyenge vasember utánzat látható. Három pózban: egymás vállát átkarolva, minthogyha éppen felszállni készülnének, és minthogyha verekednének.
- Két éve halloween-i partyra csináltuk a jelmezeket. Én a baloldali vagyok, vagyis a szebb kidolgozású. – Mind kettő ugyan annyira kidolgozott, csupán a színük tér el, mivel Vasember kettő különböző páncélja azok. – Eléggé súlyos darabok voltak. Talána lovagi páncélokhoz tudnám hasonlítani, bár azoknak a talpán, tenyerén és mellkasán nem voltak lámpák. Igen, sejtem, hogy komolytalannak gondolja, de őszintén elmondom, hogyha lenne hozzá energiaforrás, valamint legálisan tudtunk volna szerezni hajtóműveket, akkor mi is égbe emelkedhettünk volna, bár az automatikus célpontkiválasztó, valamint a többi fegyver hiányzik belőle, de szerintem megfelelő kiindulási alapot képezhetne.

Tárgy: Re: A múlt árnyéka I - A bajok forrása Kedd Márc. 11, 2014 12:47 am

Jutalmatok 500 ryou.