Namie Fujishima

Tárgy: Namie Fujishima Kedd Okt. 28, 2008 7:53 am

◦Név: Namie Fujishima
◦Nem: Nő
◦Kor: 18 éves
◦Karszt: 13. osztag hadnagya =)
◦Kinézet: Hosszú fekete hajú, aranysárga szemű, magas és karcsú testű

◦Felszerelés: Katana; Mágiák és Varázslatok Könyve; Regeneráló szérum (rózsaolajból nyert ital);
Virágmagvak és egyéb növények, melyeket a ruhájában található titkos zsebekben tart.

◦Zanpakuto: Hasu Hana (Lótuszvirág)
◦Parancsszó: Bara appu shindaisha chamen (Kelj fel alvó tündér!)
◦Fajta: Természet/Növényzet
◦Kinézete: A kard normál alakjában sima katana; mikor kimondják a parancsszót, a kard kettétörik, s két
katana lesz belőle. Az egyik keresztvasán arany-vörös lótuszminta, míg a másikon egy csillogó,
fehér szárnyű tündér van. A kardhüvelyen indák és lótuszminták vannak kifaragva.

Namie Fujishima Katana_III_by_claramcallister_www.kepfeltoltes.hu_

Namie Fujishima Katana_III_by_claramcallister_www.kepfeltoltes.hu_

◦Előtöri (átdolgozva):

„Már kiskorom óta érdekelt a keleti harcművészet, de nem vehettem részt semmi küzdősportban, mert a szüleim fölöslegesnek tartották. Sokat csavarogtam az utcákon, mikor egyik nyári délutánon, másik úton mentem hazafelé. Az egyik utcába befordulva kardok összecsapását hallottam. Kíváncsi természetemnél fogva, érdekelt mi zajlik arrafelé. Mikor közelebb értem egy fiatalokból álló kis csoportot láttam magam előtt. Ahogy később megtudtam ez a kis közösség két dolgot tanult az ottani öregektől: az egyik fele harcművészetet a másik pedig sötét mágiát. Izgalmasnak tartottam, ezért én mind a két ágba belekóstoltam, de legfőképp a mágiák érdekeltek. Pár hónap alatt megtanultam több száz varázslatot. A harcolás nemigen ment, főleg úgy, hogy csak fiúk tanulták, s velük edzettem, ezért azt hanyagoltam. Ekkor voltam 15 éves. Az életemben változás történt, mikor kamasz lettem… nem érdekeltek már a varázslatok és a harc sem kötött le. Akikkel addig együtt voltam, elhanyagoltam… a kardokat és a varázskönyveket felváltotta lányos holmik tömkelege…

Fiatal voltam… s mint minden fiatal, sok buliban benne van… Ez lett a vesztem…
Egyik nap bulizni indultunk a közeli szórakozóhelyre. Az otthonomhoz közellakó barátokat összehívva felszálltunk a buszra, s átutaztunk a városba. Mikor megérkeztünk összeszedtük az embereket és elindultunk a szórakozóhely felé. Hajnalig ott tanyáztunk a haverokkal. Olyan hajnali 3-4 környékén, mikor elfáradtunk és untuk a hangos zenét hazaindultunk. Én egy fél órával előbb kimentem, mert eléggé zúgott a fejem. A haverok lassacskán kisereglettek.
’-Hé, ember! Hogy jutunk haza?
’-Nekünk van buszunk, asszem azt még el is érjük. De akkor siess már!
’-És mi? Mi hogy menjünk haza?-fordult felém barátnőm.
’-Én nagyon sokat ittam, vezetni nemigen tudok…
’-Hülye vagy! Nem is ülnék be melléd… te még józanon is úgy vezetsz, mint egy őrült!
-És mi lenne…-folyattam-ha fognánk magunkat és elmennénk az állomásig?
’-Namie, már bocs… de az ku*va messze van!
-És? Az időnkbe belefér… meg ahogy ismerelek titeket nem időre mentek haza… annak örültök, hogy nem vagytok otthon.
’-Namie-nak igaza van! Gyerünk skacok! Addig is, míg odaérünk, marháskodunk!-így hát fogtuk magunkat és elindultunk az állomás felé. Hogy ne keljen sokat kerülnünk más úton mentünk. Hangoskodtunk, s a fiúk a sörösüvegeket dobálták a falhoz. Az utca nem volt megvilágítva, ezért alig láttunk. Az utca végénél egy kisebb csoport állt. Hirtelen megálltunk.
’-Szerintem kerülni kéne…
’-Mivan?! Idáig eljöttünk, szépen kikerüljük őket…
-Hát srácok… nem tudom…-haboztam, hogy arra kéne-e menni. Aztán a többiek rábeszéltek. Mikor közelértünk, mintha a bandatagok ránk vártak volna, körbekerítettek.
’-Ide a pénzt, vagy nagy bajok lesznek! Gyerünk, ne tetvészkedjetek!~Tudtam!Tudtam, hogy ez lesz!-kipakoltuk a zsebeinket, s a maradék pénzünket és ékszereket mind-mind odaadtuk.
’-Ennyi?! Na ne szórakozzatok velünk!
-Ennyink van…-szólaltam meg végül. Természetemnél fogva, nem bírtam tartani a számat… s ami a szívemen az a számon…
’-Hú de nagy a pofája ennek a csajnak még ilyen helyzetben is!
’-Szerintem vigyük magunkkal!
-Hozzám ne merj nyúlni!!!!-reflexszerűen a lábamat lendítve arconrúgtam, úgy, hogy 360 fokos fordulatot vett az ismeretlen a tengelye körül. ~Basszus! Mit csináltam?! Így is nagy gázban voltunk… hülye!!!
’-Hééé leverte a tesót!
’-Gyere ide te ringyó!-rohant felém az egyik tag. Nagyon megijedtem még elfutni sem tudtam.
’-Takarodj Naime közeléből!-hangzott a fiúmtól, s bevert egyet a tagnak. Hatalmas bunyó kerekedett ebből. Egyre jobban eluralkodtak az indulatok. A csapatunk végül menekülőre fogta. Siettem volna én is, de a hátam mögött termett egy tag, s megragadott. Arcon könyököltem, de azzal a mozdulattal párhuzamosan kést rántott. Már csak arra emlékszem, hogy a földre kerülök, de a barátom karon ragad.
’-Siess Namie! Itt nincs esélyünk!-a maradék erőmmel vele elszaladtam. Mikor úgy gondoltuk leráztuk őket megálltunk.
’-Huh, ez nagyon rázós volt… Namie…-ránéztem, de homályosan láttam. Köhögni kezdtem, s a kezemet a szám elé tettem. Véres lett a kezem.’-Úristen! Namie! Mi történt?!-még ami volt kicsi erőm, megfogtam a hasamat, s az is tiszta vér volt. Valamit mondani akartam a fiúmnak, de elhagyott az erő és összerogytam. Még arra is emlékszem, hogy hangosan a nevemet kiáltja, és mentőért kiabál az arra érkező barátaimnak. Aztán nagy csend lett…

Mintha egy rossz álomból ébrednék. Egy ágyban voltam, a szobában kályhával fűtöttek. Faház lehetett az épület, amiben keltem. Nem tudtam, hol vagyok, vagy mi történt. Eleinte tényleg azt hittem, hogy csak egy rémálom volt. Kikászálódtam az ágyból, s alaposabban megvizsgáltam magam. ~Nincs sebem… még sebnek nyomát sem látom…-elindultam a szobából. Ahogy kiértem a konyhába pár számomra ismeretlen ember fogadott.
’-Anya felébredt! A lány! Felébrett!-a kis konyhából egy kedves nő lépett ki.
’-Óh, felébredtél, kedvesem? Látom nincs semmi bajod… ennek örülök.
-Ömm… hol vagyok? Mi történt velem?-a nő végül elmondta, hogy az életemet vesztettem, amitől egy kicsit kiborultam. Elmondta, hol vagyok, és hogy jöttem ide.
Eleinte nehezen tudtam hozzászokni a gondolathoz, hogy egy lelkeknek kialakított „mesterséges” helyen vagyok. Igaz nem mérték, de a hónapok gyorsan teltek. Itt újra kezdtem tanulni a harcművészetet, de csak utcai szinten. Persze a mágiákat sem hanyagoltam el. Egyik nap viszont különös dolog történt. Szokásuk volt a shinigamiknak, hogy néha ellátogatnak hozzánk és körülnéznek, nincsenek-e a közelben lidércek… de szerintem inkább csak kiruccanás miatt járnak felénk. Akkoriban még nemigen tudtam mit jelent shinigaminak lenni. A szerencse vagy csak a véletlen műve-e, nem tudom… De mikor mellettem elvonult pár shinigami, valami fura érzés töltött el. Nem igazán tudom mi volt… éhség, düh és harckedv töltött el. Az egyik shinigami visszafordult felém, karján rangi szalag volt.
’-Éhes vagy, ugye? Hatalmas lélekenergiád van… gyere az akadémiára!-súgta a fülembe, majd eltűnt…

Jobban utánajártam a dolgoknak, és elhatároztam, hogy én is shinigamivá válok! Az akadémiára beiratkoztam, ahol rengeteg mindent megtanultam. Harc, sötét mágia, történelem… csupa-csupa számomra érdekes téma. Mindenből a legtöbbet hoztam ki, bár a harcmodorom nem volt a legtökéletesebb. A sötét mágia természetesen a legjobban ment. Rengeteg emberrel megismerkedtem, közülük sok segített a tanulmányaimban is. A volt hadnagy, Shiba Kaien a 13. osztagnál szolgált. Nagyon mély barátság szövődött vele. Lehet, ő miatta kerültem végül a 13. osztaghoz… nem tudom. Azóta is ott vagyok, s a napjaimat vagy a semmittevéssel vagy a lidércek kergetésével pengetem.”

Tárgy: Re: Namie Fujishima Kedd Okt. 28, 2008 8:00 am

Szépen kifejtetted a történetet. Nekem tetszik. ^^
Üdvözlünk újra itt!!
Kezdő összeg: 4000 Ryu
Lélekenergia: 5000
Készítsd el az adatlapodat és játszhatsz!