Aj, biztosra veszem, hogy ma esni fog. Érzem a csontjaimban, hogy ma valami lesz, hó, eső, vagy vihar, de biztos, hogy történni fog egy olyan dolog, ami nem fogja elnyerni a tetszésemet. Pedig fiatal vagyok még, az öregkori reumás dolgoknak még nincs itt az ideje. Hiába havas a ház teteje, de a kazánban még mindig ég az a tűz, ami majd lángra lobbantja Kohaku szívét is, vagyis azt már nem kell lobbantani, lángol már, helyette csak némi fát lökök rá, hogy sose aludjon ki. Ám most dolgom van, a kicsik már várnak, ideje több okosságot folyatni az apró kis fejecskéjükbe. Na, irány hát az Akadémia.
S már túl is vagyok az első órámon. Tudom, hogy a legtöbbeknek ez bizony unalmas tantárgy, de sajnos muszáj ezt is megtanulni, az egyik legfontosabb óra. Megtanulhatják mik is azok a hollowok, mi a létezésük célja, hogyan születnek, a gyengéiket, és a legfontosabb, hogyan is tudják legyőzni ezeket az árnyékban megbújó rémeket.
- Ejej, hát hogy lehet ilyet írni?- mosolyogva rázom meg a fejemet. Kicsit suta az, amit ebben a dolgozatban leírtak, de azért kreatív, és a többi megoldás aránylag helyes, ezért se adok rá egyest. Egy hármas szerintem megfelelő lesz. Na, vajból van a szívem, és még ezek nem is a vizsgák, majd ott leszek kicsit kegyetlenebb.
- Akkor a következő…- sajnos a mai javítás elmarad, máskor ennek még örülnék is. Én se szeretek dolgozni, de hogy egy robbanás szakítsa félbe, ami ráadásul akkora volt, mint egy földrengés, azt enyhén túlzásnak érzem. Még a kedvenc Kohakus képem is majdnem összetört. Pedig ezt nehéz volt megszereznem, úgy kellett követnem, és lefényképezni, amikor nem figyelt. Más esetben, ha észrevesz, akkor a gépem is, meg a fejem is betört volna.
- Ha valaki minimum nem evett meg annyi spenótot, mint a főkapitány, akkor itt bizony nem egy diák a ludas.- fel is kaptam a zanpakutoumat majd az ablakhoz siettem, ahol bizony azt kellett látnom, hogy nem látok semmit.
- Ezért fájt hát a bajcsontom.- morogtam az orrom alatt, majd úgy döntöttem, hogy nem vagyok már alig kétszáz éves, hogy az ablakon ugráljak kifelé, megmutatva a suhancoknak, hogy is kell menőzni. Inkább az ajtó mellett döntöttem, mentem is volna, de vagy Én szívtam be a füstből, vagy valami hamar elsuhant előttem.
- Már megint az a csont. Most vagy kimegyek, és megnézem, vagy megyek és segítek a kicsiknek… Francba, Kohaku drága, remélem azért meglátogatsz majd a mutatványom után, ha túlélem.- szélesre tártam az ablakot, majd elkezdtem kimászni, egyszerre csak az egyik lábamat, majd a következőt, mert hogy nem fogok kiugrani, az biztos. Azt se értem meg, hogy vannak, akik ezt megteszik, de legalább ne a csukott ablakon keresztül csinálnák.
- Mai fiatalok. Na ja, mintha jobb lennék, vén fejjel mit csinálok már megint, aztán ha kitörik a nyakam, nézek nagyokat. - ráztam a fejemet, de végre csak sikerült lejutnom, fogtam is a derekamat, meg a térdeim is reccsentek egy jó nagyot.
- Gyerünk gyerekek, már majdnem ezer éve rohangálunk együtt, ne most adjátok fel.- valahogy csak sikerült életet verni beléjük, most pedig elindultam arra, amerre az árny suhant. Nagyon nincs jó érzésem ezzel, főleg, hogy alig látok, és még a számat, orromat is el kellett takarnom. De a bajcsontom remeg, biztos, hogy valami nincs rendben, és ha valaki ártani akar a kicsiknek. Annak kitépem a belét, és lenyomom a torkán. S’ talán most nekik kéne segítenem, de ha igaza lesz a csontomnak, és bajt jelent ez az árny, akkor köze lehet a robbanáshoz is, akkor pedig elejét vehetem a további káosznak, ha leverem ezt a valakit, vagy valamit, vagy valakiket, lehetne még fokozni.1*
Koncert van itt, vagy mi a fene? Ott szokott ekkora por lenni, na jó, nem por, hanem füst, de azon is alig lehet átlátni. Most se nagyobb a különbség, talán csak annyi, hogy most kicsit jobban aggódok, mert itt nem csak az én bokámat rúghatják el, hanem szegény gyerekek is megsérülhetnek. S ez a rossz érzés se akar megszűnni, ha nem tartanék attól, hogy véletlenül rossz személyt vágnék le, akkor kihúznám a tokjából a zanpakutoumat, és úgy vágnék át ezen az egészen, de inkább nem kockáztatok. Ha pedig már bokáról volt szó, azt hiszem nem ártott volna a lábam elé is nézni, mert sikerült valamibe belelépnem, és indultam lefelé. Volt egy érzésem, hogy a leérkezés nem lesz kellemes. Próbáltam a gurulás közben elkapni valamit, amivel lassíthatok, vagy esetleg még meg is állhatok, és ha szerencsém van, akkor most csüngök is egy kicsit.
- Na, most hogy tovább?- nem tudom kitől kérdezem, csak úgy jött magától. De talán ha lemegyek, akkor lehet, hogy valami hasznos dolog is kisülhet belőle. Ezért hát óvatosabban, de elkezdtem lefelé mászni, csak hogy így kicsit sokáig tartott. Megvontam a vállaimat, nyeltem egy nagyot, majd folytattam úgy, ahogy kezdtem, száguldással lefelé, és ha leértem, hát körbenéztem, hátha találok valamit, esetleg reiatsu maradékokat, valami bomba maradványt, egy testdarabot, vagy éppen egy járatot. Ha pedig nem, nos, akkor valahogy visszamászok, és folytatom az utamat. Bár remélem lesz itt lent valami, és az nem egy tremors lesz. 2*
Bár jobbak a látási viszonyok, még akkor se fotóznék itt. Nem jók a fényviszonyok, a por is elég zavaró tud lenni. Talán csak valami ásatást tudnék itt elképzelni. Keresni régi dolgokat, amiket kirakhatnék a falamra, és Kohaku, a csodás Kohaku majd le lesz nyűgözve, mert láthatja azt is, hogy érdekelnek a régiségek. Művelt vagyok, és tehetséges is a jó dolgok megtalálásában. Serényen nézegetek is tovább, hátha nem csak nyomra, de még másra is bukkanhatok.
- Nocsak, azt hiszem valamit már találtam is.- odasétálok ahhoz a fekete folthoz, ami arról árulkodik, hogy talán az lehetett a detonáció kiindulási pontja. Leguggolok mellé, majd az ujjamat végighúzom rajta, és az orromhoz emelem. Talán a szagáról fel tudom ismerni. Majd pedig fintorogva húzom el az arcomtól.
- Az biztos, hogy nem Kohaku főzte, annak jobb lenne az illata, még így is.- kiegyenesedek, és beletörlöm az ujjamat a nadrágom oldalába, majd ki lesz mosva.
- Ideje innen kimászni, majd szólok valakinek, hogy nézzen itt körül…- indultam volna arra, ahol lebuckáztam, hogy ott is másszak ki, de erről el lett vonva a figyelmem. Köszönhetően annak a három kis labdacsnak, ami mellém pottyant le. Az a hang se volt kellemes, amit az érkezésük váltott ki, hát még ami utána következett, a kanóc szikrázása nem sok jót ígért. Főleg, mert nem az Én szemeimnek találták ezt ki. Ilyenkor lenne jó annak az egyletnek a tagjai közzé tartozni, legalább el tudnám takarni a szemeimet valamivel, de most nem marad más, mint, hogy félre nézzek, és csak most tűnik fel, hogy a talaj, amiről ugyan nem ettem volna, nem is annyira tiszta már, és a legrosszabb, hallhatóan valaki még van is itt, aki nagyon is élvezheti ezt.
- Ki aaaaz?- kérdeztem elnyújtott hanggal, és lágyan. S elő is lépet az illető, akinél sajnos akadt még legalább egy ilyen kis gránátszerűség, bár az arca volt az, ami leginkább zavart. Sajnos ismerős volt, hamar komor lett a tekintettem, a szemeim pedig haragosak.
- Ito kedvesem. Merem remélni, hogy csak eltévedtél, és véletlenül keveredtél ide. Eh, kinek akarok hazudni?- legyintettem.- A diákokat mentik nálam jobbak is, és bár igaz, inkább lennék velük, mint ebben a lyukban, egy csalódást keltő diákommal. Habár, ha jó leszel, és szépen megadod magad, ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy ne legyen bántódásod.- remélem belátja, hogy nem nagyon van esélye arra, hogy megússza, ha ellenkezik.
S megvártam a válaszát, ami ha nemleges, akkor leszegem a fejemet, bánatosan sóhajtok egyet, majd hirtelen előrántom a zanpakutoumat, oldalra kitartottam, és shunpoval indultam el felé. Nem akarom megölni, csak ártalmatlanná tenni, és erre tökéletes az is, hogy megfosztom a mozgástól. Nem, nem akarom levágni a lábait, csak a zanpakutoum lapjával a sípcsontjára mérni egy ütést, hogy eltörjem, és akkor már is nyert ügyem van. 3*
Valahogy sejtettem, hogy nem lesz ennyire egyszerű a dolgom, és játszhatok egy kicsit egy külföldön kedvelt játékot. A neve nem jut eszembe, de egy labdát kell elütni benne, na, most azt teszem. Amit felém dobtak, azén visszaütöttem, mindegy, hogy félre, vagy egyenest ehhez a rosszasághoz, a lényeg, hogy ne legyen túl közel.
- Egy sima karddal nem lesz esélye… d.- azért csak befejeztem a mondandómat. Pedig nem lehetett volna a számlámra írni, hogy nem teszem meg. De az, ahogy használta a zanpakutout, az elég egyedi volt. Leginkább egy arrancar resurectionra hasonlított az egész, de nyoma se volt arrancar reiatsunak, továbbra is shinigamis volt. Ez elég érdekes, annyira sikerült elbambulnom, hogy majdnem eltalált egy olyan kis bombával. Egy kis menekülés nem árt, legalábbis az elkerülés mindenképpen szükséges. Ezért is rohangálok körbe-körbe.
- Ito, kedvesem. Mi történt veled? Nem voltál ilyen, a karod legalábbis biztos nem. Mintha egy arrancar lennél. Tudod, tanultad is, a hollowok egy változata. Akik shinigami erőre tettek szert.- nem hiszem, hogy sok értelme van annak, hogy beszélek hozzá, de talán annyira elvonom a figyelmét, hogy elég időm legyen az ellentámadásomra.
- Hadou 04: Byakurai - megálltam egy pillanatra, és megcéloztam egy kis bombát, remélve, hogy a robbanása kihat a hozzá közel lévőkre, és egy kis időre elvakítja Itot, utána pedig beleszúrtam a zanpakutoumat a talajba, és szaladni kezdtem felé, s mikor a megítélésem szerint elég közel értem, kirántottam a földből.
- Chigiri!- felszakadt a talaj, és sok kisebb, és néhány nagyobb földdarab repült Ito felé. Ez ismét lekötheti egy kicsit, még végül beviszem a végét.
- Senka!- nem akartam ilyesmihez folyamodni, de ez a legegyszerűbb, és leghumánusabb megoldás. S ha sikerült, akkor a végén pedig.
- Bakudou 04: Hainawa.- persze azt is meg kell akadályoznom, hogy megszökjön. Bár a kivivése is kicsit nehéz lesz. Még kipihenten se egyszerű, de így? Elég sokat kivett belőlem ez a kombo.
- Ideje menni Ito, és tényleg kezdj beszélni, akkor majd felszólalok a védelmed mellett, és nem említem meg ezt a kis közjátékot se.- bár merem remélni, hogy egy gyerek se halt meg, mert akkor én se lehetek elnéző.4* - Ito kedvesem, látod, néha figyelned kellett volna az órán is, nem csak a fiukat nézned. Akkor most lehet ki tudnál szabadulni. És nem kell félned, Seretei nem fog elbukni.- fáradtan, szakadozottan vettem a levegőt. Na, el kell ismernem, elmúltam már ezer, nem vagyok már olyan pattogó, mint a legtöbb fiatal, ez a kis mozgás ki tudott fárasztani. De nincs időm ilyen badarságokra, itt van egy rab, akit most ki kell cipelnem innen, és átadni a 2. osztagnak. Csak hogy a szavai megálljt parancsoltak.
- Hogy mi!? Noboru is? Ezért voltatok folyton egymás nyakában, pedig már kezdtem örülni, hogy egy románc bontakozik ki. De el kell keserítselek, nem fognak sikerrel járni. Most pedig induljunk, sajnos azt hiszem, nem fogok tudni segíteni…- megragadtam a ruhájánál, és már emeltem volna, de megint csak olyat mondott, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet.
- Oh-oh. Utsusemi!- ennyit tudtam tenni, ezután nem várt más, csak a perzselő forróság, és végül a sötétség.
Nem tudom, mennyit is lehettem eszméletlen, de amikor magamhoz tértem, úgy hasogatott a fejem, mintha egy egész héten keresztül alkoholizáltam volna. Forgott a szoba, sajgott minden porcikám, alig kaptam levegőt, és ha ez nem lett volna elég. Sehol egy ajándék Kohaku szépségemtől. Áh, tudom már, biztosan nem akart így látni, sérülten, és ezért se küldött semmit. Hogy bármi erre emlékeztesse, olyan aranyos tud néha lenni.
- Várjunk csak… mi történt az Akadémiával!?- hamar akartam felülni, aminek a következménye az lett, hogy éles fájdalom hasított a bordáimba, és sajnos kénytelem voltam visszafeküdni. De így legalább észrevettem egy kis csomagot, az ágy melletti asztalon. Valahogy csak sikerült az ölembe venni, és kibontogatni, a látványtól pedig a bal szemem összeszűkült, a jobb pedig elkerekedett.
- Ennyit a nyugodtabb napokról.- nem volt más a dobozban, mint egy karszalag, ami kifejezte a viselője rangját.- Hadnagyság? Tényleg? Mondtam, vén fejjel hülyeség a hősködés.- nincs mit tenni, akkor vár egy nagyobb beosztás, egy másik osztagban, de azért jelzem majd, hogy a tanítást akkor se fogom abbahagyni. Már ha maradt hol, de ha megkaptam ezt a "kitüntetést", akkor csak sikerült megúszni nagyobb bajok nélkül. Merem remélni, hogy a drágáim is jól vannak.
1*Mesélés: Mondhatni minden nyugodt volt a levegőben, semmi érdekesség nem zavarta meg napi rutinodat. Mégis némi feszültséget érezel mióta kikeltél az ágyból. Feltételezheted, hogy csak a frontot érzed korod okán, azonban eme meglátásod hamar megváltozik, mikor a Lélektovábbképző Akadémián teszed a dolgodat. Már egy tanórán is túl vagy mikor hatalmas robbanás rázza fel a környéket, talaj, bútorok beleremegnek az ablakkeretek rázódnak meg tőle, a falra kifüggesztett képek potyognak le róla. Hamar megállapíthatod, hogy ez a földet is megmozgató detonáció nem egy diák félresikerült kidouja okozhatta, s mikor egy ajtó/ablak egyéb módon próbálsz kilesni az udvar irányába, ahonnan a robbanás fülsüketítő hangja is érkezett megrökönyödve tapasztalhatod, hogy szinte alig látsz el az orrodig a porfellegtől. Távolban rémült ifjú diáksereg hangját hallod, melybe oktatók vezényszava keveredik. Miközben a füstfelleget tanulmányozod, egy árnyat láthatsz benne elsuhanni, oly váratlanul, hogy hirtelen azt is gondolhatod, csak képzelődsz, azonban tapasztalataid miatt sokkalta gyanakvóbb vagy a jelenéssel szemben. Nálad van a döntés: vagy utánanézel annak, hogy ki tartózkodik a porfelhőben – ha csak nem hallucináltál valóban –, avagy munkatársaidnak segítesz az ifjú halálisten tanoncok védelembe helyezésében.
2*Mesélés: A megérzéseidre hallgattál és követtek a furcsa árnyat, amit láttál – ha valóban láttad – azonban hiába járod a belső udvart a porréteg egyáltalán nem akaródzott elillanni, ami némi aggodalmat is kelthet benned, hiszen érzed, ahogy jár a levegő, így annak előbb – utóbb, de el kellene oszlatnia a felleget. Ebben az átláthatatlan porrétegen azonban nem veszed észre a lábad útjába kerülő mélyedést, melyen leszánkázva landolhatsz a mélyében, amennyiben nem hiúsítod meg ezt valamiféle furfangos tervvel. De akár az se lehet rossz, hogy megnézd mi lehet eme óriási kráter fenekén, mi okozhatta egy eszköz vagy egy kidou, melynek hűlt nyoma sincsen már?
3*Mesélés: Nagy szerencsésnek gondolhatod magadat, hogy eben leértél az aljára, ahol már könnyebben átlátsz a porrétegen mint odafent. A kráter közepén pedig meg is pillanthatsz egy kormos részt, mely arra utalhat valahol itt robbanthattak is. Miközben a helyszínt tanulmányozod három furcsa méregzöld színű, gömb alakú tárgy esik le melléd, melyek a talajjal érintkezéskor petárda hangján durrannak és a belőlük kiálló kanóc vége fényes pukkanásokba kezd, akárcsak holmi csillámszóró egy születésnapi tortán. Míg ezekre terelődik figyelmed azt tapasztalhatod, hogy nem csak az általuk keltett szembántó villódzás és a fülsüketítő zaj a gondod, hanem a térdmagasságig keltett porfelleg is dolgod megnehezítését tetézi, hisz így nem vagy képes tovább tanulmányozni a talajt újabb kézzel fogható bizonyítékokat szerezve azáltal, hogy talán veszélyes betolakodók ólálkodnak a környéken.
- Hoy~hoy, sensei - hallhatsz egy némileg ismerős, vidám hangot, mely még erősen mutálódik. Az üdvözléshez lassanként arc is párosul, az akadémia egy diákja áll előtted. Jobb kezében egy fekete bombaszerű eszközt dobálva fel-le, hasonlót mellyel az imént elvonta a figyelmedet. -
Aish... csalódva látom, hogy itt van. Miért nincs a többi tanárral, a diákokkal? :/ - rázza meg a fejét rosszkedvűen. -
Áh igaz is... az öreg és tapasztalt Tenzo Hanbei - sensei nem bíz semmit sem a véletlenre, nem igaz? Hogy megfogja bánni, hogy utánam szimatolt a diákok kimenekítése helyett. - pillantása elkomorodott, miközben abbahagyta a robbanószer dobálását, s ujjaival rászorított az eszközre, készen állva arra, hogy kibiztosítva feléd dobja ha szükséges.
(Az NJK egy a lázadók közül, aki az akadémiába épült be az egyik osztályba így már találkozhattál vele. A neve: Tokiya Ito)[/quote]
4*Mesélés: Az előtted álló "diákod" minden bizonnyal erre a lépésedre számított, míg feléd dobta a kezében tartott robbanóeszközt és annak hárításán ügyeskedsz, addig ő maga a levegőbe ugrott, majd a kezdő halálisteneknél lévő még lélektelen kardot vette a kezébe. Jobbjával a markolatát szorongatta, a másikkal pedig kitámasztotta a penge élét. Ugyan próbálkozásában kételkedhetnél, mikor is hangot ad annak, hogy mennyire is tisztában van annak, miképpen tudja működésbe hozni zanpakutoját.
- Bakugou shiro, Fuegos artificiales! (Robbanj, Tűzijáték!) - a paranccsal ágyúhoz hasonlatos csontkinövései keletkeztek, ahogy a kezében tartott kard beleolvadt két tenyerébe. Ugyan átalakulása az arrancarokéhoz hasonló, kisugárzása továbbra is a halálistenekével volt egyenlő. Dolgodat ezúttal megnehezítette, ugyanis immáron nem kellett külön a bombák kibiztosításával pepecselnie, hanem könnyedén mért sorozatlövéseket a tenyerén materializálódott ágyúszerű kinövésekből feléd, ráadásul még sebességét is kihasználta, mely nagy előnyhöz juthatja veled szemben. Azonban cseppet sem rendelkezik olyan nagy tapasztalatokkal, mint te egy küzdelem terén, akár ki is cselezheted, hiába tűnik úgy, mintha kifejezetten nagy erőfölénybe keveredett nálad azáltal, hogy robbanószereket lövöldöz és a gyorsaságára hagyatkozik.
5*Mesélés: Sikeresen vonod el Ito figyelmét többszörösen is, és viszel be nem egy csapást, mellyel leteríted a lábáról, s csupán a szerencséjén múlott, hogy a senka elől időben kitért, mielőtt megfoszthattad volna reiatsujának áramlásától. A lekötést szolgáló kidoud azonban megakadályozta, hogy további lövedékekkel soroljon, esetleg elillanjon mellőled megneszelve a veszélyt. Úgy tűnik nem hiába mutatták jegyei, hogy a mágia használatában roppantul csekély a tudása, tényleg képtelen bármit is tenni ellene.
- Ne hívjanak Tokiya Ito-nak, ha egy vénembernek kifecsegném a titkunkat! Elég annyit tudnod, hogy most már minden bizonnyal bajban van az összes diákod és Seretei is a bukás szélén áll! - köpi a szavakat, élesen nézve a szemedbe. -
Hehehe, Mizuki és Noboru már minden bizonnyal megkezdték az akciót - közli veled az alábbiakat, nem törődve azzal, hogy egyáltalán tudod kikről is beszél. Ámbár Noboru neve roppantul ismerősen csenghet számodra, szintén egy tanulóval tudod összefüggésbe hozni, ki az akadémiára jár. Azonban hiába kérdezel felőlük, nem válaszol, csupán gúnyosan rád vigyorodik.
- Örömmel fog elönteni, hogy a sensei sem éli meg a felemelkedésünket. Bomba atómica (Atombomba)! - aktiválja nagy horderejű képességét, reiatsuját két tenyerén elhelyezkedő ágyúszerű csontokba összpontosítja, mely ezáltal egy nagy horderejű robbanást idéz elő. Még van időd reagálni, elfutni semmiképpen, de akár egy kidouval vagy más praktikákkal megkísérelheted kikerülni az alábbi detonációt.
A használt kidouk: Japán név: Bakudou 04: Hainawa
Magyar név: Kúszókötél
Leírás: Egy lélekenergia-kötél, ami gúsba köti a célpontot.
Japán név: Hadou 04: Byakurai
Magyar név: Fehér villám
Leírás: Fényvillám szerű, erőteljes támadás.
Japán név: Chigiri
Magyar név: Talajhasítás
Leírás: A használó a kardját nagy erővel a földhöz csapva energiát szabadít fel, mely feltépi a talajt. A szanaszét repülő méretes kövek, föld-, esetleg aszfaltdarabok elsősorban az ellenfél megzavarására valók, ám a megfelelő talajon akár sérülést is okozhat a felszakított törmelék.
Japán név: Senka
Magyar név: Villámvirágzás
Leírás: Ezzel a technikával a használó villámtánccal az ellenfele mögé kerül és egyetlen mozdulattal átvágja és megsemmisíti az áldozat Saketsuját és Hakusuiját, a két pontot amely a lélekenergia használatáért felelős, ezáltal elvéve a szenvedő fél erejét.
