Urufu Mae

Tárgy: Urufu Mae Vas. Jan. 20, 2013 6:45 am

Jelszó: Uuu ae
Engedély: megvan, Urahara Kisuketól
Rokoni kapcsolat: egyeztetve, Urufu Yashuhiro júzerével

Név: Urufu Mae
Nem: nő
Faj: shinigami
Szül. ideje: 1735.12.24.
Kor: 278
~ emberként: 25
~ lélekként: 253

Külső: Hosszú sötétbarna, már – már fekete színű haja van, frufruját gyakran két oldalra igazítja. Szeret hosszú hajával játszani, van mikor csak egyszerűen bontva van, de gyakran tűzi fel vagy fonja be. Kiküldetésben mindig fel van fogva, hogy a hirtelen harci helyzetekben ne zavarja őt. Borostyán színű szemei jól illenek a vörös öltözékekhez, melyeket rendkívül preferál ruhatárában. Szolgálat közben és bevetéskor a shinigami egyenruháját viseli, ahogy az elvárt. Zanpakutoját bal oldalt szokta hordani az obijára rögzítve, hogy könnyen elő tudja rántani, ha szükséges. Mindkét kezén fekete színű kardvédő van, mely a tenyerét, illetve alkarjait fedi be. Viszonylag magas 175 cm, teste edzett, de a nőiesség nem hagyta el. Arca bal oldalán egy X alakú forradás van, amit első bevetésén szerzett seb begyógyulásából származik.

Jellem: Elsődlegesen befelé forduló személyiség, leginkább a megfigyelésnek szenteli az időt, hogy a látott, vagy elmondott információkat aprócska részletekre bontsa önmagában. De nem az értelmezéssel vannak gondjai, remek elmét tudhat magáénak, egészen hamar megérti az új dolgokat. Szóval nem azért tér ki az apróságokra, hogy átlássa rendesen a helyzetet, hanem azért, hogy bővebben átfontolja, hogy a kapott dolgokat miképpen tudhatná a továbbiakban a legmegfelelőbben hasznosítani. Sokszor előfordul vele, hogy vannak megvalósíthatatlan elképzelései, meglátásai, gondolatai, vagyis egyedi gondolkodásmódját képtelen lefordítani másoknak, azonban rendszerezett tervekben hangoztatni tudja azokat, ha úgy gondolja, megéri az erőfeszítést kifejteni elméjében felötlő dolgokat másoknak. Az intelligenciát nagyra tartja, szívesen él az elme háborújával, s tisztában van vele, hogy nem feltétlen szükséges mindenhez kardot rántania. Harcstílusa is erről árulkodik, amiért a könnyed, légies mozgást preferálja, s a védekezése, de leginkább az elkerülésre összpontosít, hogy meglelje minél előbb az ellenfél gyengepontjait, s azokat támadja.
Nehezen fejezi ki érzéseit, illetve fogja fel másokét, emiatt érzéketlennek, ridegnek tűnhet mások szemében. Rendkívüli tehetsége van a véleményformálásban, kritikái olykor megbántóak is lehetnek a hozzáállásával, még ha nem is szánta annak, ez ama szamuráj eszmére lehetséges visszavezetni, mely az őszinteséget lebegteti.
Nagy jellembéli hibája, hogy meg van győződve arról, bármely állítása esetén neki van igaza, csak akkor fogadja el az ellentétét, ha az rendesen meg van indokolva neki, hibáit azonban indokok ellenére sem hajlandó elfogadni, egyszerűen számára elképzelhetetlen a hibázás fogalma. Ennek okán a ridegséget sugárzó kifejezése mellé egy arrogáns és elitista címet is magáénak tudhat. Gyakran már – már zavaróan okoskodó. Jó tulajdonságai közé tartozik azonban a kitartása és a magabiztossága, legtöbb helyzetben határozott az előrelátásának köszönhetően, illetve rendkívül udvarias. Ki nem állhatja, ha nem lát át valamit tisztán és megfelelően. Jó hallgató a megfigyeléssel való összpontosítása okán.
Stressz helyzet alatt, főleg ha valamit nem ért, értelmetlen, ismétlődő, fizikai tevékenység megszállottjává válik (alkohol fogyasztás), így az ilyen szituációkat a legtöbbször elkerüli, ugyanis az alkohol nagy gyöngeségei közé tartozik (kellemetlen, de nem bírja sokáig józanul), mivel már becsípve is eléggé elviselhetetlenné válik, hirtelen megered a nyelve és egészen addig nem hagyja abba, ameddig egy kívülálló el nem hallgattatja, vagy a túlzott elfogyasztott italmennyiséggel ki nem üti magát. Továbbá, ha nem tudja itallal levezetni, akkor kontrolláló és utasító lesz, túl sok alternatívát sorakoztat fel egy probléma megoldására, emiatt képtelen eredményhez jutni, illetve a jobb ötletek hangoztatásával kapcsolatban hezitál, hogy megossza-e, avagy sem. Ilyenkor csendesen indulatos és hajszolt, ha beszél is csak a lényeges dolgokat hangoztatja.
Elsődlegesen olyasmi dolgokkal foglalkozik, amihez ért, érdekli, ami számára unalmas, érdektelen azzal nem törődik sokat, elhanyagolja, nem igazán foglalkozik vele. Például mágia tudása is emiatt csekély. Ami azonban érdekli, azzal teljes odaadással foglalkozik, már – már megszállottan, ilyen a fegyverhasználatban való jártasságának a növelése is.
Névmemóriája rendkívüli, azonban arcmemóriája rémes, emiatt azokat, kiket kevésbé lát hajlamos más néven szólítani, ami éppen eszébe jut, de leggyakoribb – főleg nagyobb társaság esetében –, hogy a megnevezéseket keveri az egyéneknél.

Zanpakuto:
- neve: Kazagurumaru – Szélforgó
- típus: vihar
- kinézet: Egyszerű katana, melynek markolata sárga, kandium színű árnyalata van, és a keresztvasa szélforgó formájú. A markolat végén un. velencei vörös színű szalagon egy apró, borostyánból álló villám embléma függ.
- belső világa: egy tágas, piros szín szélforgókkal tarkított mező, melynek látómezeje végletekig elér. Az ég mindig viharfelhőkkel ékesített, a távolban villám cikáznak.
- szelleme: egy barna farkas, melyen piros és arany szín szamuráj páncél van. Szeme, mint borostyán úgy fénylik. Emberi alakja nem tér el állati formájától sokban, vörösesbarnás haja és borostyán szín szeme van. Felszerelése egy egyszerű kimonon lévő szamuráj páncél, amelyet állat formájában is látni lehet rajta. Arcán lévő X alakú sebhely akárcsak Maen, az övén is fellelhető.
SHIKAI
- parancs: Yoarashi ni izanae, Kazagurumaru! – Jöjjön el az éjjeli vihar, Szélforgó!
- kinézet: Egy nodachi, aminek a keresztvasa helyén a szélforgó velencei vörös színű lesz. Markolata ugyan olyan marad mint alapállapotában, csupán a fegyvernem változása miatt meghosszabbodik. A puha anyagon végig borostyánból álló villám alakú kövek húzódnak, melyek az alapállapotában lévő függővel egyezik meg. A kard normál állapotában lévő piros szalag megvastagszik és egy ostor képét ölti magára. A kis villám embléma megnagyobbodik és „összenő” ezzel az ostorral, bő 30-40 cm lesz és elektromossággal van feltöltve.
- Támadásai:
~ Nayaminasai, makaze – Zavard (kérlek), ördögi szellő: jobb kezében az ég felé emeli a nodachit és forgatni kezdi, melynek hatására az ég elkezd beborulni és villámok cikáznak mindenfelé, majd rámutat a szenvedő félre és fölötte egy elektromossággal töltött hurrikán kezd kialakulni, s ez körbefonja a célpontot. A hurrikán, mivel elektromos feszültséggel hevített, ezért azon kívül, hogy kilöki a szenvedő alanyt az egyensúlyából, áramütésben is részesíti, amennyiben a technikát sikeresen végre tudja hajtani.
Ezt a technikát annyiszor tudja bevetni, ahány képzettség pontja van a zanpakuto kezelésen!
~ Ukasarettekure, shitsurai – Tombolj (kérlek), hirtelen lesújtó villám: a nodachit függőlegesen maga elé tartja, közben a velencei piros színű lélekenergiája felelevenedik teste körül. A keresztvason lévő szélforgó pörgésbe kezd, s az ég beborul fölötte. Több villám csap le egyenesen a kardba, mely a reiatsujába vezeti úgymond az elektromos feszültséget. A lélekenergiája ezután gömbburokként materializálódik teste körül, amely elektromossággal töltött, így időnként látni lehet a pajzson, hogy az áram áthúz a felszínén. A burokból bizonyos időközönként villám csap ki a zanpakutoval megsebzett ellenfél/ellenfelek irányába, kiket kellemetlen, rázós élményben részesít ezzel a technikával. Előnye, hogy távolsági technikának kitűnően megállja a helyét, azonban jelenlegi szintjén elég alacsony a hatóköre, illetve nem tudja befolyásolni a becsapódás irányát. A burok védelmet nyújt gyöngébb kidouk és zanpakuto technikákkal szemben.
-> A villámok száma és „kicsapódásának” ideje zanpakuto pontok alapján van:
1 zanpakuto pont: 10 perc;
2 zanpakuto pont: 9 perc;
3 zanpakuto pont: 8 perc […]

Spoiler:

-> A hatótávolság is a zanpakuto pontokkal mérendő, ahány pontja van ezen a képzettségen, annyi méteres távolságon belül kell elhelyezkednie a célpontnak, különben a villám csak egyszerűen a levegőben sül ki, kivéve, ha nincs valami olyan tereptárgy a közelben, ami vonzza az áramot.
-> A burok védelme a zanpakuto képzettségének a pontjaitól függ, amennyiben az ellenfél kidouja alacsonyabb a zanpakuto használatánál, akkor a pajzs felfogja azt. Maximum 9 pontos technikákig véd!

Szeret – nem szeret:
+ Elmélkedni;
+ szélforgókat;
+ klasszikus zenéket, táncot;
+ régi történeteket, verseket írni, olvasni;
+ villámlás, esőt, vihar előtti/utáni csendet.

× Hőséget;
× alkoholt;
× tudatlanságot;
× sötét, zárt helyeket;
× ha zavarják meditálás során.

Előtörténet:

„Elhull a virág,
virágzó fák szirma is
lehulló virág.”

„Vannak históriák, amik igaz valójukban maradnak fent az utókornak, de vannak történetek, melyek sorról – sorra változnak nemzedékről – nemzedékre szállva. S vannak történetek, melyekről sosem hallani, pedig megtörténtek és jelentős befolyással voltak életekre. Az alábbi sorok talán soha nem kerülnek napvilágra, de mégis lejegyzem, mert tudom: egyszer fény derülhet az igazságra. És miért is vonnánk meg a valóságot a jövő generációjától?
A történet húgomról: Urufu Maeról, Urufu Choukichi és Namikawa Fukoko lányáról, egyben legfiatalabb gyermekéről szól. Kyouhou kor, 19. évében, a Sivasu hónap egyik leghűvösebb napján született. Nevét egykori dicső nagyanyánkról Zenko Maeról kapta.
Élete kezdete óta ott élt benne az ősi szamuráj vér, ahogy egyre cseperedett, annál jobban látszott rajta családunk ősi hagyatéka. S lassan már járt, beszélt és tettei bizonyossá tette számunkra, hogy jobb szeretett volna férfiként élni. Mindig irigykedett rám és fivéremre, hogy mi ketten részletesebb kiképzést kaptunk, sokáig hangot is adott ennek, melyen akkor, fiatal fejjel jót derültünk rajta, de az idő során beletörődött. Taníttatások, amiket nem kapott meg a férfiágról, édesanyánk kitűnten pótolta azt, elsajátította a hangszerjátékokat, éneklést, etikettet, írni és olvasni tanult… mindent, amellyel egy úri hölgynek foglalkoznia kellett akkoriban. Azonban szüleink nem tudták azt, amit én, avagy fivérem. Mi ketten tisztában voltunk azzal, hogy mennyire szerette volna teljes valójában követni hagyományunkat, bizonyítani a csatamezőre való rátermettségét, így csupán általunk kaphatott betekintést további küzdőstílusok megismerésére.
Rengeteg év telt el így, titkolózások mögé bújva, s mégis boldogan, mikor hűbérurunk Seishiro-dono magához rendelt minket a család férfi tagjait, s rendkívüli ügyet tárt elénk. Öccse ellene fordult, magának, s idővel a fiának akarta a földeket és, hogy megszerezze bármit képes lett volna elkövetni, így alakult ki belviszály földesurunk családjában. Döntenünk kellett, mint hű szamurájok, mely testvér mellé állunk, kinek védjük meg családját, érdekeit, jövőjét. Az idősebbik fivér pártját fogtuk, talán egy szív bánta csak akkoriban azt a döntést, húgom arca beleivódott emlékeimbe. Gyöngéd érzelmei az ifjú hűbérurunk fia irányába, Seishiro Ayumu felé leplezve voltak, de akkor kitárult előttünk, akár egy későn érő füge. Magának konok módon nem vallotta volna be érzéseit semmi pénzért sem; tetteire visszatekintve, a múltra gondolva azonban érdekelten teszem fel a kérdést, vajon mi járhatott ekkor a fejében? Tényleg csak apró fellángolás volt szívében, vagy komoly volt, mit akkor érzet? Húgom, bár ismertem huszonöt éven át, mégis idegen volt számomra. Sosem mutatott meg magából sokat, csak épp annyit, amennyit kellett, tartását komollyá és rideggé téve ezzel.
A belviszályok okozta háborúban nem egy csatán mentünk keresztül és éltük túl, azonban erőink fogyatkoztak. Utolsó rohamnál sokat kellett fizetnünk a sikerért, sarokba szorítottak minket, s nekünk a hűbérurat és családját kellett védelmeznünk. Ketten maradtunk csak, ki hűségüket betartva óvták a famíliát, kinek védelmére felesküdtünk. Tragikus, fájdalmas esemény volt az számunkra, hiszen láttuk, ahogy famíliánk legcsodálatosabb harcosai: testvérünk, szüleink mind – mind odavesznek egy kegyetlen, véres küzdelemben. A dicső végtisztességet nem tudtuk megadni nekik, a harcmezőn kellett hagynunk testüket. Remélve, hogy lelkük egyedül is eltalálnak a körforgás kapujába. De felejteni nem volt könnyű, vajon húgom fejében mi járt, mikor vérük tapadt kezünkhöz, az ő vérük? Emlékül utolsó szavaik, dicső fegyvereik és egy életre szóló tanításaik voltak.
A gyász nem tarthatott sokáig, hogy is tarthatott volna, háború volt, mi meg katonák, eskünk szólt kötelességünkről, melyet életen – halálon keresztül, de be kellett tartanunk. Újabb megbízatást kaptam a hűbérúrtól, hogy a családi viszályt el lehessen simítani Seishiro-dono egy ötlettel állt elő. Öccse fiát, kinek a földeket és a mi erőnket akarta a szebb jövőjéért, likvidálni kellett, hogy béketárgyalásokat kezdhessen vele, amiért így csupán egy lánya marad, kit Daimyo-dono fiának hitveséül lett ígérve, már születése első perce óta. Azonban szigorúan olyan körülmények között, hogy ne lehessen visszakövetkeztetni arra, ki is áll a gyilkosság mögött, hogy ki küldte. Vagyis életért, élettel kellett fizetnem, a jó érdekében.
Meglepetésként ért azonban húgom közbelépése, nem elég, hogy illetlen módon közbeavatkozott Seishiro-dono és én köztem folyó bizalmas beszélgetésbe, de még magára is kívánta vállalni a feladatot, amelyet nekem kellett véghezvinnem. A családunk jövőjére hivatkozott, két gyermekemre és boldogságunkra. Nem fogadta el, hogy nekem kell végrehajtanom ezt a feladatot, s bármily’ önző módon húzott a szívem arra, hogy átadjam neki szerepemet: féltem. Féltem, hogy tisztánlátását érzelmei ködösítik el, ha elbukik, azzal a hűbérurunk családja is oda lesz, kötelességünket nem végezvén megfelelően rangunk, nevünk, becsületünk vész el.
Nemleges válaszom ellenére, még aznap éjszaka elhagyta a családi házat.
Nem mehettem utána, tudtam, mire adta a fejét, hogyha sikerrel elvégzi feladatát, akkor nem lehetek szemtanúja az eseménynek, ha már én is a beavatottak közé tartozom. Szörnyű, nyár eleji hónap volt az, telihold éjszakája. Kellemesen meleg idő uralkodott, s ama időszakban nyíltak a legszebb, s legillatosabb virágok valamennyi közül. De mindennek eljön a vége, akár a virágoknak, akár az embereknek. Kinek előbb, kinek később, hogy húgomnak ez volt megírva, számomra nehéz volt elfogadnom. Egy évben kellett megválnom egész családomtól. Szinte hallottam a távlatokból is a penge hangját, ahogy keresztülmegy húson, csonton, felszakítva a nyaki ütőeret, melyből lassanként távozik a forró vér. Egy szamuráj dinasztia tagjának legdicsőségesebb halála, jobbat nem is kívánhatott volna, s mégis fáj, majd szétreped mellkasom még most is, ahogy visszaemlékezem erre a napra. Miért így kellett elengednem az Urufu klán első olyan tagját, ki életét áldozta a Daimyo-donoért? Vele született az igazság, s általa is távozott. Hazugságon épülő békén épült tovább a Seishiro – család házának további élete, s senki sem tudta mi történt azon a nyári éjszakán valójában… rajtam kívül.”

– Urufu Kaoru, egy fájó emlék ecsetvonásai
Kansei kor, 11 éve, Uzuki

„Ébredj fel! Ébredj!
Legyünk útitársak,
szendergő lepke.”

A vörös pecséttel zárt régi tekercset gondolataimba mélyedve, lassan tekertem vissza ama állapotába, ahogy megtaláltam. De nem tettem le, továbbra is görcsösen szorítottam kezemben, mint aki attól fél, hogy elveszik, akár gyermektől a játékát. Tekintetem minduntalan a poros irattár polcaira tévedt, melyet menedékül választottam az arrancarok elől, melyek váratlanul rajtunk ütöttek, miközben a 12. osztag által mért furcsa energia kilengéseket kellett tanulmányoznunk Japán eme zónájában. Hárman indultunk el az Ichibantai berkeiben megnyitott senkaimonnál, s már csak én és az egyik társam maradtunk életben, másik bajtársunk életét vesztette az egyik arrancar ellen. Csekély veszteségnek számított, hiszen így most erőfölényben vagyunk, azonban mi ketten is megsérültünk. Nagy hibámra az én sebem volt a súlyosabb. Elterelésképpen különváltunk, jómagam menedékbe húzódtam ide, mert engem nézett ínycsiklandozóbb falatnak a szörnyeteg. Társam, ha minden igaz már rég ágon – bokron túl van és amennyiben a megbeszéltek alapján cselekszik, akkor most erősítést kér Sereteiből. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem egy ifjú halálistennel kellene összedolgoznom.
Megrökönyödött sóhaj hagyja el az ajkaimat.
Több mint kétszáz éve szolgálok eme szervezetnél és mindvégig hamis személyazonossággal éltem mindennapjaimat. Yuriye, vagyis a liliomok kegyelméből nevet azért kaptam Sousuke-kuntól mikor megtalált a gyerekekkel, mert eme virágzó növényekkel gazdag mezőn leltek rám annakidején a Rukongai déli égtáj felől számolandó 33. kerületén. A nevet bár több évszázadul szolgált megszólításomul most mégis idegennek éreztem, ahogy egyre többször az Urufu Mae névre pillantottam borostyánszín szemeimmel. Ezt inkább ítéltem sajátoménak, mintsem az évek óta használt Yuriye nevet.
Az emlékek, melyek leperegtek lelki szemeim előtt miközben a papírost olvastam, hihetetlen volt. Boldog érzelmektől a szívszorongató, könnyfakasztó érzésig járt végig bennem minden, mintha újra átéltem volna egy szakaszt múltamból, melyet elástam, elfeledtem, tán örökre, ha nem tértem volna be ebbe a rozoga faépületbe, s szakadt volna le alattam az elgyöngült padlószerkezet, amely kíváncsiskodók elől rejtette az úgynevezett Urufu klán ősi, felcímkézett történetgyűjteményét.
Apró fájdalommal hintett fintor kúszik arcomra.
A hirtelen mozdulattól vérben ázó bal vállam kellemetlen szúró érzettel adta tudtomra, hogy nem díjazza az ilyesfajta mozzanatokat, mint az előbbi. A fájdalomtól megszédülve hátráltam a falhoz, s lassan földre ereszkedve ültem le a poros, hideg aljzatra. A fejem fölött tátongó lyukra néztem, melyen keresztül tiszteletemet tettem eme régi, emlékekkel teli helyre. Gyáván menekülve a gonosztól! Nem ez volt az első alkalom, mikor a visszavonulást választottam… mikor rukongaiban éltem, a viszonylag békés címszóval ellátott körzetben, emiatt nem készültünk fel a lidérc támadására. Teljesen váratlanul ért minket és Sousuke-kun a bölcs visszavonulás helyett az öngyilkos akciót választotta, hogy engem és a nevelt gyerekeket védje. Az általa elsajátított gyógynövények és kezelési módok ellenére mégsem tudtam megmenteni életét, ha akkor nem jönnek a halálistenek, akkor jómagam is életemet vesztettem volna aznap. De a sors fintora az volt, hogy Yuriye akkor tovább éljen és ne tekintsen vissza, hanem haladjon előre.
Lehunyt szemmel hajtom le a fejemet, a balomban lüktető fájdalmat igyekeztem kizárni elmémből.
A jövőre koncentrálni cseppet sem volt könnyű számomra. Ezután a baleset után rémálmok kísértettek. A térdre ereszkedett Sousuke-kun mögött álltam, egy katanával a kezemben, mellyel ítélkeztem sorsa felett. Elvettem életét, minden éjszaka, mint egy kegyetlen ismétlődő körforgás rémképe. Zaklatottan, verejtékkel ellepett testtel ébredtem hajnaltájt, olyankor a csillagos eget viharfelhők takarták el, villámok szánkáztak le belőlük, dörgő hangjáték kíséretében. A hűvös szél simogatta kiizzadt arcomat, mely beszökött az ajtó és ablakok résein. S az álom nem maradt abba, helyette újabb jelenetekkel bővült egy sötétbe rejtőző szörnyet láttam a zöldek takarásában, de akkor még nem láttam, hogy mi az, ki az. Lassanként éhséget is éreztem, s előbb – utóbb azon kaptam magamat, hogy már nem csak megszokásból, hanem azért eszek, mert valóban igényli szervezetem. Egyik éjjel azonban egy halálisten, Aikawa-san látogatott el hozzánk, s számolt be a tünetek okáról, melynek orvoslásául a Shinigami Akadémiát ajánlotta, mint tökéletes gyógyszer.
Apró mosoly kúszik arcomra.
Vonakodtam az ügyet illetően, minthogy én, halálisten. Nevetni volt kedvem ezen, de a shinigami meggyőzően beszélt. Nagojiro-kun képes volt meggyőzni arról, hogy menjek el és próbáljam meg, ő és barátnője tudnak gondoskodni a gyerekekről. Mindent végiggondolva jobban is tettem így, hogy elmentem ebbe az intézménybe, mert így nem voltam a terhükre.

„Hídpalló résén
nőtt páfrány, holdbámulós
emléket idéz.”

Haragos üvöltést, s viharillatot hoz a szél rideg szárnyain.
Gondolataim vízbe dobott kő által keltett áramlatszerűen tűnnek el lelki szemeim előtt. A távoli hang hallatán összerezzenek, lélekenergiámat reflexszerűen amennyire tudtam elfedtem, hogy az arrancar ne találjon rám. Kisugárzását messziről érzem még, de jobb félni, mint megijedni. Tisztán emlékszem, hogy az akadémián nem készítettek fel váratlan fordulatokra, mindezt gyakorlatokból kellett elsajátítanunk saját bőrünk által. Tanoncként mennyivel könnyebbnek tűnt minden! Az elméleti részt nemes egyszerűséggel tanultam meg, a pár év után behozott gyakorlati órákon azonban volt, ami kifogott rajtam, s falnak ütköztem általuk. A pusztakezes harcot kevésbé tartottam nőhöz méltónak és előnyösnek egy küzdelem során, s meglepetésként ért egykoron, hogy oktatás nélkül fegyvereket mily’ könnyedén tudok forgatni, mintha csak pont az én kezembe találták volna ki a gyakorlókardokat. Lélekenergiát mozgató órák rendkívül kimerítőek voltak és bizonyos szögekből megközelítve unalmasak. A kidouk, bár harcban, bizonyos esetekben előnyös taktikáknak mondhatóak nem mindegyik keltette fel érdeklődésemet. Tanárunk többször is kifejezte szelektáló központú hozzáállásommal kapcsolatban nemtetszését. A villámtánc azonban sokkal inkább elnyerte tetszésemet, s bár nem jeleskedtem belőle olyan jól, mint a fegyverhasználatból, ez volt a másik tárgy, melyet erősségemnek nevezhettem az akadémián töltött éveim során.
Baljós szellő, dühödt csaholás hangját kíséri.
Összehúzom magamat. Összeszűkült pillantással kémlelem a padló rését, melyen bezuhantam ide. Jobb kezem baloldalamon csüngő zanpakutom markolatára csúszik. Zaklatott lélegzetemet igyekszem visszafogni és csendben maradtam, nehogy megneszelje az arrancar, hogy eme épület belsejében lapulok. Jobb szerettem volna én meglepni őt. Mit gondolsz Kazagurumaru, szerinted sikerülhet?
~ Nem tudom, te vagy az ész, én csak az erőt kölcsönzöm neked, amivel végrehajthatod tervedet. ~
Kazagurumaru szokás szerint kihúzza magát a feladat alól. Mikor megtudtam, hogy a rémálmokban ő volt a szörny, ki valójában segíteni szeretett volna nekem, hogy túllépjek azon a rémes emlékképeken, lelkem megkönnyebbült. Volt valaki, akire támaszkodhattam, rengeteg dolgot köszönhetek neki. De viselkedése időnként a sírba visz! Először az akadémia harmadik évben beszéltem vele, s egy év múlva pedig már nevét is tudtam, s első technikáját is megtanította nekem, melynek használatát egészen a hetedik évig volt időm csiszolni, rendesen megismerni, hasznosítani. Mikor már az osztagban szolgáltam, melynek most is tagjának mondhatom magamat, azokban az időkben, pár évtized múltán mutatta meg a másik képességét is, mikor felkészülten ítélt rá. Sokkal nehezebb volt elsajátítanom a Hirtelen lesújtó villámot, mint az Ördögi szellőt. De a kitartó gyakorlások meghozták a gyümölcsét; azonban a nagyja még hátra van ahhoz, hogy Kazagurumaruval tökéletes párost alkothassak.
Korhadt fa megadó repedése szűrődött le fentről, apró faszilánkok potyogtak lefelé a lyukon keresztül, melyen lezuhantam ide.
Összehúztam magamat, hogy a fadarabkák ne érjék a nyílt sebemet. Egyenruhámat több helyen is felszaggatta. Mikor a faszálkák esője abbamaradt guggoló helyzetből, reishit gyűjtve a talpam alá rugaszkodom fel a levegőbe, ily módon távozva az ősi papírosok által telerakott helyről, melyeket mélyen belül megmagyarázhatatlan okból kifolyólag óvni akartam. Figyelembe kellett vennem, hogy bal karom mozgássugara rendkívül lecsökkent az ezelőtti harc során, így csak fél kézzel tudok harcolni, zanpakutom feloldása nélkül, amiért egy nodachit nem tudnék jelen állapotomban forgatni. De büszkén vonultam harcba immáron tudva, hogy ki is vagyok valójában.

„Nemes lélek az,
ki nem a villámfénytől
világosul meg.”

Könnyű préda voltam az arrancarnak, de az erősítés azelőtt megérkezett, mielőtt végső csapást mérhetett volna rám. Sikerült eme emberek által nem lakott ponton tartanom, ezáltal megakadályozva, hogy ártatlanokat támadjon meg. Hogy ezután mi történt pontosan, magam sem tudom. A negyedik osztag berkeiben tértem magamhoz és pár napos lábadozásom után a kapitány engedélyt adott arra, hogy visszatérjek tiszti szolgálataimhoz, melyet a szabadnap igénylésével ki is használtam, s ellátogattam ahhoz a mezőn fekvő régi faépületbe, ahol ama elrejtett történeteket találtam, hogy így fényt derítsek múltam elfelejtett részleteire.

Tárgy: Re: Urufu Mae Vas. Jan. 20, 2013 7:26 am

Üdv!

Nagyon szép, minőségi előtörténet. Végig érdekfeszítővé tetted így, hogy a küldetésed hátterébe szőtted bele az eddigi életét a karakternek. ELFOGADOM az előtörit!

Szint: 1.
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou
Osztag: 13. osztag

Mint minden shinigami, kapsz ingyen öt darab animében és mangában is szereplő, szintednek megfelelő technikát.

Képzettségeid:
- Zanjutsu
- Hakuda
- Kidou
- Shunpo
- Zanpakutou
Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 13 pontot oszthatsz szét közöttük. Részletekért ide kattints.

Mihelyst elkészítetted az adatlapod és bejelentetted a pontelosztásod (topik), hozzákezdhetsz a játékhoz. Jó szórakozást és sok sikert a karaktered kijátszásához!