*Mikor is volt utoljára, hogy ilyen könnyű napom lett volna? Talán hónapokkal ezelőttire tehetném ezt. Mára viszont némi pihenő időt kaptam a birtokon, ha lehet ezt nevezni pihenő időnek. Egy ideje már nem nagyon járok haza, aminek komoly oka van. Mióta Soifon a fejébe vette, hogy átakarja adni a család vezetését, azóta inkább csak kerülöm, amennyire lehet. Nincs szükségem efféle nemesi herce- hurcára. Én a Féregboly parancsnoka vagyok, nem pedig holmi Shihouin testőr. Noha, mindig is tiszteletben tartottam családom tradícióit;de ezzel nem tudok egyetérteni. Egyszerűen a hideg ráz ki attól, ha a Fon- házat kell vezetnem. Elég időt ölel fel számomra a Kanritai, nem igazán akarok beleszólni a politikába. Lehetséges, ha így tennék, kicsit változnának a nézeteim. Nekem pedig tökéletesen jó úgy, ahogy van. Nem való nekem a bájolgás, amikor a munkám ennek ellenkezőjéről szól. Mégis hogyan bájologhatnék olyan alakoknak, akik részint olyanokat börtönöznek be, kik nem tehetnek semmiről?
Chh, nevetséges! Nem tetszésemet pedig azzal fejezem ki, hogy amennyit csak lehet, oda lent tartózkodom;menekülve a kondor keselyűktől. De nem lehetek mindig lent (sajnos), ezért a kötelező szabadidőket fent szokás tölteni. Ezeken a szabad órákon, vagy napokon pedig hol Nadeshikoval ütöm el valahol az időt, hol pedig időt szentelek valami másnak. Ideje lenne már rendezni az életemet, főleg, minek után egy kellemetlen küldetés alatt hosszú évekig őrzött titkom napvilágra került. Azóta sokak véleménye kicsit megváltozott irányomban; természetesen mindezek véleménye nem számít. Nekem többet jelent ennél a saját húgom épsége, így hát nem fogok eltántorodni a feladattól, hogy megvédjem ezek után is. Habár rengeteg kérdés, és vakfolt van a mi kapcsolatunkban, de egyelőre ezt így is kell hagynom. Egyszerűen korai lenne még letámadni, előbb hagynom kell, hogy ülepedjen minden. Nyilvánvaló, hogy nem számíthatott arra, hogy nem csupán egy támogatója lesz. S ugyan nem ismerem Kagami Ritsut, annyit azért tudok, hogy nagyban eltérek a lánytól. Gyengén sóhajtok egyet, amikor megérkezem a birtokra. A rejtőzködésre pontosan alkalmas ösvényen pont hogy kiszúrok pár Fon-házbelit, amiért kárörvendő mosolyt engedek meg magamnak.*
- Nem elég jó, kezdjétek újra! *Hanyagul nyilvánítom ki véleményemet a gyakorlatozásukkal kapcsolatban. Soifon biztosan nem fog örülni a leszólásomnak; de ha egyszer nem elég jó? Nem tehetek arról, hogy a fiúk mindig elrontják a rejtőzködős részt. Ha nem a fák lombjában, hanem a törzseknél bujkálnának, nehezen lehetne ilyen ködös időben észrevenni. Ám ezek a kupolát válasszák, amihez elég egyetlen egy reccsenés, hogy az egész kiderüljön. Idő pazarlás, de legalább rávilágítok majd egyszer a problémásabb részekre. Végtére is, fontos, hogy házam alkalmas legyen a Shihouinok védelmére. Tovább megyek, s mielőtt betérnék a rezidenciába megfordulok egy pillanatra; különös érzés uralkodik el rajtam.*
- Kisama, Dareda? *Fenyegető hangon szólalok fel, de mire bármit is reagálnék, egy kéz ránt el. Valahonnan a semmiből egy átjárón rángatnak át, mindenféle kitérési lehetőséget ignorálva. Behunyt szemmel sóhajtok egyet fel, hiszen puszta tapasztalatból tudom, hogy ez nem vezet jóra. Egészen nyugodtan várom, míg testem átkerüljön a másik helyre; s miként megjelenik végre az alak megnehezítem dolgát a zárkába csapást illetően. Mégis mit gondol, kivel van dolga? A Féregboly lakója vagyok; sértés maga a helyzet, hogy az alak jól bevág a ketrecbe. Azonban elkerülve mindenféle bajt, egy szaltóval védem ki az esetleges csapást. Komoly tekintetemet emelem a kialakult helyzetre, mire materializálódik előttem, hogy nem vagyok egyedül.
Néhányunkat szintén bezártak, bizonyos okok miatt. Az idegen lélekenergiájából érezve pedig talán az is tudható, hogy ez nem a Gotei. Miért is lenne az? Miért zárnának be egy olyan személyt, kinek létezésétől félnek? Senki sem akar rab lenni; nem igaz? Leülök, higgadtan. Egy ilyen helyzetben ez teljesen nonszensz, hogy ily’ nyugodt tudok maradni a rácsok mögött is. Viszont tudom, hogy az agresszió ebben a helyzetben nem vezet semmire. S mikor meghallom az alakot, hogy valakit szórakoztatni kell;s hogy akármit teszünk ez vár ránk..nos, kárörvendő mosoly fut végig ajkaimon. Lassan felemelkedem, s a testem néhány pontján megtaálható ginjotant rögzítem. A szalagok, amelyek a pusztakezes harcművészetet gyakorlók számára védelemként szolgálnak, kezem által lassan kifeszülnek. Az csak természetes, hogy nem kívánok az itt jelenlévők közül egyel sem párbajba keveredni; viszont olna itt valaki, akinek egyetlen ütést azért leosztanék.
Ő pedig nem más, mint Kazuho Kira; ki nem is olyan régen elárulta az osztagot. Ugyan, rosszat nem akarok; csupán egy figyelmeztetés, hogyha eljár a szája, akkor nagy bajban lehet. Az onmitsukidou nem tűri az ilyen dolgokat, legyen szó akár a Daitenshiről is. Mi a belső rendfentartószerv vagyunk, tökéletesen tisztában lehet a szabályainkkal. Aki innen lelép, és jártatja a száját, könnyen lehet, hogy a Féregbolyban találja magát. Biccentek egyet neki a régi emlékekre, aztán körbe nézek. Azzal meg sem próbálkozok, hogy a börtönnel foglalkozzak. Egyértelmű, hogy aki képes elrabolni, az a ketreceket sem hagyja mágia, vagy speciális anyag nélkül. A keigun óta eléggé paranoiás vagyok az ilyen dolgok iránt. Mindazonáltal megfordul a fejemben, hogy vajon otthon látta-e valaki a rablásom? Mert ha igen, akkor könnyen lehet, hogy Soifon kissé pipa lesz. Persze nem a rabló miatt, hanem, hogy valakinek egyáltalán sikerült engem elrabolnia! Ez egy patthelyzet, ami még számomra is igen kellemetlennek titulálható. Kicsit közelebb sétálok a rácsokhoz, majd Kirához fordulok. Biztosan emlékszik még az onmitsukidou titkos kézjeleire, melynek különösen nagy hasznát fogom most venni; csaknem felejtette el ezalatt az idő alatt, míg a Daitenshiben volt.*
- „Ha szórakozásra vágynak, megkaphatják. Kedvem van deaktiválni az elrablónkat.“ *Kézjelekkel mutogatok felé, amit talán még értelmezni is tud. Emlékszem még én, hogy régebben mennyit bajlódtam ezeknek a megtanulásával; ideje élesben is hasznát venni ennek a hasznos kommunikációnak. Egy kis szerencsével a megfigyelők nem tudják miféle jelek ezek, s akkor egy sajátos nyelven legalább ketten képesek lehetünk együttműködni. Azért a szabadnapomon ilyen szituációba belekeveredni? Na ezért nem tudok sosem lazítani; ha én nem keresem, akkor a baj keres engem!*

*Az idő anélkül is ketyeg, hogy mi megállítanánk az órát. Az idő akkor is jelen van, amikor környezetünkben zajló dolgok megállnak egy pillanatra, s a homály megvilágosodik. Az éles látás lényege az időn való átlátás. Mindig tudni kell, hogy mennyi, mikor, mi..analizálni kell. Már túlontúl sok ilyen eseten vagyok túl ahhoz, hogy kétségbe tudnék esni a bezártság érzésétől. Bezárni a Féregboly parancsnokát? Olyan, mintha a szabadba helyeznél egy kutyát. Nem tudok különbséget tenni a szabadság, és a ketrecek között; hiszen napjaim kilencven százalékában börtönben élek. A hadviselést pedig különösen jól állom. Jinzen pózban várom az eseményeket, mert nem pazarolhatom energiámat holmi kétségbeesésre, vagy pánikolásra. Méltán erős nyugalommal figyelem az eseményeket, ahogy a többi jelenlevő mimikáin, gesztusain meg-megmutatkoznak jelenlegi gondolataik. Egészen halkan felsóhajtok bizonyos részletekre. Nem lenne restem senkit sem védeni, viszont taktikailag helytelen lenne. Ha ez egy aréna, és cél a valaminek a legyőzése; az esélyeket csak is a csapat emelheti. Még akkor is, ha alapvető esetben az érdekek és szempontok nem megegyezőek. De mivel diplomáciai tárgyalásra most nincsen lehetőség, így csak bízni tudok abban, hogy mindez a többiekben is tudatosul. Egyedül senki sem lesz képes kijutni, hiszen megvolt a lehetőség rá, hogy nem tudnak elrabolni. Mégis képesek voltak rá; kénytelenek leszünk egymás kiegészítésére szolgálni. Behunyom szemeimet, de nem meditálok; már rég feladtam reményeimet aziránt, hogy a zanpakutommal valaha is valamit kezdhessek. Egyszerűen Hahen és én nem tudunk közös nevezőre jutni.*
- "A nő is a Daitenshi tagja?" *Természetesen felfigyeltem Kira és annak a nőnek a kapcsolatára. Egyértelmű mimikáik voltak, így nem árt rákérdeznem erre. Mondjuk nem azért vagyok itt, hogy informálódjak a Daitenshit illetően, s valahol ez nem is az én dolgom. Már régóta nem foglalkozom ilyen piti ügyekkel; csupán szeretek tisztában lenni azzal, hogy kik vesznek körül. A politika nem az én asztalom, annak ellenére, hogy a nagyszerűnek titulált Fon- ház jelenlegi örököse vagyok. Hiába is eskették fel a házat a Shihouinok szolgálatára; attól én még mindig igyekszem elzárni magam a nemesek politikáitól. Mióta az onmitsukidouba kerültem, az életem gyökeresen megváltozott. Nyolv évtizednyi előzetes szolgálat az Internálásban pedig sok olyan dologra ébresztett rá, minek után a nemesség egy eldobható tárggyá vált. Nem számíthat a származás, ha a Féregboly megnyílik egy delikvens számára. Nem bánhatok, és nem is fogok az árulókkal különbül bánni. Egyedül a Nibantai tagjai felé hajlok aszerint, hogy nincs szükség magánzárkára; ők amúgy is tudják, hogy nem szökhetnek meg.
Amikor megindulnak a ketrecek egy gép hatására, akkor kiszakadok ebből a gondolatmenetből, s újra a külvilág felé kezdek orientálódni. Nem esik a nehezemre nyugodtnak lenni, mert amíg itt bent vagyok..addig kintről erőlködés kell a bejutásra. Egy fajta védelmi vonalként érzékelem a ketrecem, s a tömeg nyüzsgése pedig valóban az arénákra emlékeztet. Kinyitom szemeimet, kicsit átmozgatom karjaimat; lábaimat. Ha szükségem lesz a hakuda tudásomra, legalább ínszakadás lehetősége ne álljon fent. Nincs rosszabb annál, amikor szakadt inakkal kell harcolni. Kicsit közelebb lépek a rácshoz, amikor a sötétségbe szűrődő fény lassan piszkálni kezdi a szemeimet. Ismét becsukom a szemem, majd hunyorítással érem el, hogy a hirtelen felcsapó világosság ne okozzon pillanatnyi vakságot. Nem mutatok meglepettséget, pedig éppen elégé meglepődtem a helyrajzi látványon. Nem tudom pontosan hol lehetünk, de a hely maga igen sajátos. Arénának még talán pont, hogy megteszi; de az alkotó adott egy kis előnyt. A romok, valamint a templom rejtőzési lehetőségeket ad. Ez olyan, mintha az onmitsukidous kezébe adsz egy információt. Már pedig az onmitsukidousok kegyetlenül képesek kihasználni az információkat!*
- Yare, yare.. *Halkan sóhajtok lemondóan. Nem igazán érdekelt az alaknak a neve, akit ki fogunk remélhetőleg iktatni. Leginkább viszont az érdekes információval lát el, ahogy beszámol a jelenlegi tétről. Aztán hozzábiggyeszt egy olyasmi dolgot, aminek komoly célja lehet. Ismét Kira felé mutogatok.* - "Ezt hívják úgy, hogy pszichikai hadviselés. Ne dőlj be a közönségnek!" *Szólítom fel az ifjú, volt onmitsukidoust. Egy pillanatig sem zavartatom magam azt illetően, hogy most társamként kezeljem. Egyszerűen nem érdekel, hogy ezt az utat választotta; csak ne árulja el valósan az osztagunkat. Kicsit jobban körbe nézek, hogy megállapítsam nagyjából a térviszonyokat. Az egyetlen dolog, ami frusztrál, az a templomnak a jelenléte. Mi értelme van a csatatéren egy templomnak? Ez is csak akkor állná meg a helyét, ha olyan ellenfelet kapnánk, akinek valamiért szüksége van rá. Nekünk nem igazán lenne rá szükségünk, ha kiiktatnunk kell, még mielőtt bennünket iktatnának ki.
Elkezdődik a nevek felsorolása, mely miatt kicsit sötéten pillantok fel Valentainera. Oyashimaru is kicsit stikkes lehet, de ez az alak nem igazán normális. Előre beközölni mindenki nevét, ráadásul az alapvető információk közlése sem igazán nyeri el a tetszésemet. Kik ezek, hogy tudnak a Féregbolyról? A börtönről, ami még Seireitei lakóinak 99%-a előtt is titok. Vajon gondolhatnék-e arra, hogy a jelenlegi aréna vezetői valamikor bármiféle kapcsolatban álltak a Féregbollyal? Ha így van, akkor csak is szökött shinigamiról beszélhetünk, vagy áruló shinigamiról. Akárhogyan is, zanpakutoval rendelkezik. Tehát egy "A" lehetőség már is megszületett a kilét felfedésére. A legnagyobb előny továbbá az is, hogy az aréna vezetője japán névvel rendelkezik. Közölte is ezt, csak a jelenlegi adottságok szerint nem nagyon lehet utána járni ennek az Oyashimarunak. Marad a kemény várakozás, és a dolgok struktúrájának felállítása.
Ami megint csak kiemelődik előttem, az az a kicsinyke dolgok mögötti jelentés, hogy mi lesz akkor, ha a túléléshez egymáson át kell gázolnunk? Bizonyára ezért lett ennyire vegyesen beválogatva a csapat. Számítanak első szinten arra, hogy a bount, quincy párok széthúz egymással, és shinigamikkal szemben is. Aztán a Daitenshi tagok a Gotei tagokkal. De mivel a Juuichibantai nem az együttműködéséről méltán híres, így nincs meg a biztosíték arra sem, hogy Chiyo-san együtt fog működni. Ergo, akkor hiába a csapatalkotási lehetőség, ha a végső cél mégis egymás kiiktatása különböző eszközökkel. Okos pszichikai hadviselés, hiszen elhitetik velünk, hogy hősök vagyunk..de a végén egy erős glatiátort akarnak valamire. Ez esetben egy darabig okos ötlet egyetérteni, majd a vége fele beadni egy pofára esetős csavart. Elmosolyodom, viszont belegondolok a kézjelekbe. Ha tudnak a börtönről, akkor a kézjelekről tudnak-e? Ezt itt most le is teszteljük. Valentain felé fordulok, amikor kinyílnak a cellák.*
- " Mi a végső díj?" *Mutogatom neki, hiszen a szemeiből vagy a válaszreakciójából úgy is kiderül ez majd. Egyre jobban és sokaságilag nagyobb nagyságban érkeznek felénk az érkező hangok. Megint csak megmozgatom vállaimat, s személy szerint felugrok a cellám tetejére. Persze Kira- san rögvest előre veti magát; de látva, hogy a fegyver mit sem ér, kaján mosoly apróbb szikrája jelenik meg mimikámban. Amit kard nem vág el, azt a kéz darabokra töri. Hátat fordítva szaltózok le a ketrecről úgy, hogy a talpam az egyik lény nyakán érkezzen, még pedig maximális erőbevitellel. Ennek következtében egy kráter keletkezik a lény körül, de hogy milyen hatással van ez rá..nos, bizonyára kellemetlen lehet, ha egyáltalán túlélte.*
- Aki nem akar fasírt lenni, jobb ha küzd. *Magam is felugrok az egyik ilyenre, ahogyan Kira-san tette, s megragadom a bölényt a szarvnál fogva. Elegendő erőt fejtek ki arra, hogy egy kézzel is fenn maradhassak, s közben a shinigaminak üzenjek.* - "Egymás ellen kéne terelni ezeket egy ütközéshez. Mit szólsz?" *Közben az uniformisomra feszített kunaiokat arra használom, hogy magamra hívjam a figyelmet, és várok. Jelenleg nekem ez tűnik egy technikának, mert erősen megkönnyítené a dolgunkat. Ha összetereljük őket, akkor az ütközés pillanatában akár egy robbanást is lehetne alakítani. Mi meg tudunk már magunkra vigyázni, hogy nem szaladunk bele egy robbanásba. *

Azért valami párnát rakhattak volna ebbe a ketrecbe. Kurva kényelmetlen tud ám lenni az, hogy ezeken a szar csöveken kell ülnöm. Még a rendőrségi fogdában is volt egy priccs, igaz, ha volt budi, az általában teli volt szarva, és valamiért azt hitték az alkalmi lakótársak, hogy leszek olyan kedves, hogy takarítok. Bár igazuk volt, mert amikor belenyomtam a fejüket a szarba, akkor a budit le is húztam. Kellemest a hasznossal, mindig azt mondom, hogy ha van alkalmam, akkor jó dolgokat kell tenni. Legalábbis olyat, ami nekem jó. Mindenki, aki nem ember, vagy a fajtám, az le van szarva, főleg, ha a tetves mészárosok fajába tartozik. Ennél már csak az a rosszabb, ha egy quincy barátságba kerül egy gyászhuszárral, vagy egy ember. Mindegy ki az, szerintem egy életre megutálnám, és eltakarodnék a közeléből. Még magamat is megutálnám, vagy előbb vágnám ki a szívemet, mint segítsek egy shinigaminak. Még a hollowokat is többre tartom. Ők ösztönből cselekednek, ilyenek, és kész, teszik, amire születtek, nincs ebben semmi szégyellni való, sőt, valamekkora tiszteletet is érdemelnek. Ellenben az elbaszott shinigamik, akik nem akartak tárgyalni, hiába mondták, hogy igen, csak a konkurenciát akarták eltüntetni. Utálom mindet. S szerintem, ha még tovább fogok itt ülni, anélkül, hogy akármi is történne, akkor tuti, hogy megpróbálom kirágni magamat, vagy addig pisálni a rácsokra, még a rozsda meg nem eszi. Utána pedig viszlát mindenki, tőlem meg is dögölhettek.
Na, de még várok, inkább rágyújtok megint, azzal is telik az idő, bele meg csak nem halok, nem igaz? Alig gyújtottam rá, de már valami mozogni kezdett. A hangok alapján, mint valami horror film egyik jelenete. Jönnek feláldozni minket, csak ne lenne ennyire unalmas, még megérkezik a felszolgáló. Lassan kifogyok a cigiből, és akkor morcos leszek, meg működésképtelen. Nem fogok jól esni annak, aminek felszolgálnak minket, megfekszem a gyomrát, és reményeim szerint fosni fog. Szép halál is lenne, de a szebb az lenne, ha a torkán akadnék, akkor legalább nem egy kupac, gőzölgő szarként végezném be a pályafutásomat, hanem idővel egy szép, rothadt hulla lenne belőlem. Jobbnál jobb elképzelések, de legalább már a fémkarok megragadták a ketreceket, és elindultunk felfelé, kár, hogy egyszerre kell menni, egyedül izgalmasabb lenne. Bár az egyre erősebb hangzavar, az már kezd érdekelni.
S végre megérkeztünk, egy igazán faszányos helyre. Egy aréna, azt hiszem, ez tényleg elég érdekes lesz, már csak az a kérdés, egymással, vagy valami más ellen kell harcolni? Akkor már csak az a kérdés, hogy mikből raktak össze minket. Ha akad a sajátom, akkor az már is előny, de ha nem, nos, akkor se olyan nagy a gond, ha nem tetvesekkel vagyok kénytelen egy levegőt szívni. Na, és végre megszólaltak, vagyis megszólalt az a kis szaros, aki ide rángatott a békés piálásom után, hogy esne ki az összes foga, és a seggéből meg legyen tarisznya, és igazam volt. Ahogy tippeltem, ez egy aréna, valami Oyashimaru arénája. Van stílusa az már biztos, bár a kölyökről ezt nem mondanám. Legalábbis a szülei be lehettek tépve, amikor nevet adtak neki. De már a célt is tudom, túl kell élnem, és ennyi. Nem egy nehéz feladat, megoldható, meg is fogom oldani. Na, de előbb jelzem, mennyire is hiányzik a látványa. Felemelem a jobbomat, és a középső ujjamat leszámítva, mindet félig begörbítettem, egy univerzális kifejezést mutattam.
- Bekaphatod.- nem hiszem, hogy nagy reakciót váltok ki ezzel a kis mutatványommal, nem nagyobbat, mint az a tag, aki németül magyaráz… Hé, ismerős valahonnan, csak nem tudom hova rakni. Mindegy is, majd visszatérek még erre, de azt tudom, hogy nem fostos seggű shinigami. S végre elkezdi a bemutatást, és kap egy pluszt is, amiért velem kezdte. Sőt, nem is gúnyolt a kis takony, hanem olyan volt, mintha még el is ismerne, igaz, a becenevem nem valami eredeti, de legalább találó. S ha már van pár rajongom is, akkor tényleg nem okozok csalódást, én benne vagyok a játékban, főleg, ha az ilyen mókásnak ígérkezik. Akkor showra fel. Felálltam, majd felemeltem a karjaimat, és az ujjaimmal jelzem, hogy lehet éltetni, közben pedig szemtelenül vigyorgok. Nem vagyok egy Spartacus, az már igaz, de ha műsor kell, akkor miért is ne adhatnék? Majd leteszem a kezeimet, és inkább megnézem, kik is következnek.
Egy csaj, aki valami hülye, és nehezen kimondható nevű szervezet tagja. Bár a ruhája ez nem rossz. Majd a bunyó után, lehet szóba elegyedek vele, hátha lesz kedve levezetni a felgyülemlett feszültséget, egy kiadós kis baszással. Na meg nem vagyok én zsidó, szeretem a sonkát, még ha kötözött is. Na, de nézzük meg, hogy ki a következő. Az a pasi, akivel már biztos, hogy találkoztam. Várjunk csak, előbb rálőtt arra a repülő vacakra… azt hiszem ezzel a faszival már verekedtem, és akkor se volt éppen százas, ahogy most se az. Ki a következő? Aha, egy csöcsös vörös, lehet inkább vele kéne kezdeni valamit, vagy esetleg egy édes hármas, bár nem leszek telhetetlen, majd egymás után, nem kell pina túladagolás. S most következett az, amikor undor ült ki az arcomra, és elég látványosan köptem a porba. Sejtettem, hogy nem lesz szerencsém, és lesz egy telibebaszott shinigami is, remélem hamar bedarálják. De nem, nem elég, sőt, van egy másik is, akit nagyon is mustrál a Vadmacska. Vagy ismeri, vagy meg akarja ismerni, bár ahogy elnézem azt a gépfaszt, nem sok mindent tud kezdeni egy nővel. Max megolajozza egy kicsit, de most már el is vesztettem az érdeklődésemet a vörös iránt. Az, hogy érdeklődik egy köcsög iránt, az pedig egy nagy mínusz, kivéve, ha meg akarja ölni, akkor még segítek is neki. A végére már csak az maradt, hogy elregéli a szabályokat. Mit ne mondjak, de nem igazán leptek meg azzal, hogy nincsenek szabályok. Csak a szokásos, túl kell élni. Egyszer már bekrepáltam, vagy olyasmi, másodjára nincs kedvem. Bár, ha ehhez az kell, hogy társuljak, vagy egy takonynak kelljen megmenteni, akkor inkább megdöglök. Inkább az, mint a szégyen, hogy a fajtám irtói mentsék meg a seggemet. Kapják be, de nem, arra ott van a baunti meg az ember csaj. Na, mindegy is, a ketrecem nyitva, ki kell nyújtóztatni a végtagjaimat. Cigivel a számban lépek ki a rácsok zord világából, és körözni kezdek a karjaimmal, kis bemelegítésnek megteszi. Éppen jókor, a zene is beindult, és minden gamer tudja, hogy ez mit jelent. Közeledik az első adag leverendő banda. Asszem nézni kéne valamit, amit használhatok fegyvernek. Jobb ötletem nincs, jó lesz egy nagyobb kődarab is, koponyákat zúzni tökéletes. S alig vettem fel az alkalmi fegyveremet, már meg is érkeztek az első vacsora vendégek.
- Szépek vagytok… Na mindegy, szép nap ez a halálra.- mondtam halál nyugodtan, (pedig nem terveztem a halált) utána pedig, egyre inkább szélesedni kezdett a vigyorom. Ha már a Bestia lennék, akkor úgy is cselekszek. *Elég hangosan, és elmebeteg módon felröhögök, és rohanni kezdek a csorda felé, és a hozzám legközelebb esőnél elrugaszkodok a talajtól, hogy lehetőleg mögé érkezzek, utána pedig megpróbálok felugrani a hátára, azzal a kezemmel, amelyikben nincs a kő, azzal megkapaszkodni, a kővel pedig erősen ütni kezdem a fejét. Habár azt kell észrevennem, hogy ezzel nem sokat érek el. Akkor inkább már eldobom szegény kis fegyveremet, helyette inkább kiveszem a cigit a számból, már úgy is kevés van belőle, legyen haszna. S ha van rá lehetőségem, egyenesen belenyomom az egyik szemébe, majd más megoldás nem lévén, bepróbálkozok egy nyaktöréssel, ami ha sikerült, akkor hamar lepattanok róla, és mivel ahogy látom, nem éppen ölelgetni, vagy barátkozni akarnak, inkább letépni a fejemet, és belém szarni, ezért jelenleg arra a döntésre jutok, hogy jobb lesz kicsit eltávolodni, és egyenként elintézni ezeket. Vagy legalábbis nem tömegességgel. Elég kemény a bőrük, vagy mi a faszom van nekik, és ahogy elnézem, nem is mondanám lassú dögnek egyiket se, tőlem legalábbis gyorsabbak, nem túlzottan, de azok. Na mindegy, amit van még egy szabadon, legalábbis támadható helyzetben, akkor megint csak következik a támadás. Ismét fel a levegőbe (még jó, hogy nincs tériszonyom), és kap egy jó kis Kuchinukit. Remélhetőleg pont abba a ocsmány fejébe. Utána meg megint csak egy kis hátrálás.
- Ha ti vagytok az előétel, milyen lehet a főfogás? Sőt, a desszert!?- kérdeztem fanatikus vigyorba torzult ajkakkal. Ami talán még szélesebb lesz, ha valami csodás meglepetés miatt, a megdögleni való shinigamik közül, tényleg megdöglőt legalább egy, vagy legalább a halálán van. Nem is tudná jobban feldobni a napomat. Aréna, harc, közönség, megpusztult shinigamik. Tényleg, rá kéne nézni a többiekre, mi lehet velük? Legalábbis azokkal, akik nem a rohadékok közzé tartoznak. Most még jól jön, ha ritkítják a bandát, majd a főgenyánál kell az, hogy verjék le az életét, de rendesen, utána kidőlhetnek, aztán majd Én beviszem a végső ütést, és nyertem is. Jöhet az ünnepelés, kaja, pia, pina.

Áh, ez a hang, ez a hang, ami a csont reccsenését jelenti, nem is tudom mihez hasonlítani. Talán a sör felnyitása, vagy a nők nyögése, amikor megdolgozom őket, talán azoknak lehet még ilyen remekbe szabott zenéje. De így felesleges volt a cigimet eloltani a szemében, na mindegy, majd a szusszanásnál rágyújtok egy másikra. Most inkább foglalkozom azzal, hogy a közönséget tovább tüzeljem. Tudom ám, hogy mi kell ennek a kurva bandának. Vér, belek, a csonka testek látványa. Na, ha nem lent lennék a porondon, akkor tuti a szurkolok közt foglalnám el a helyemet. Bevadít a kiömlő vér illata, részegítő érzés, amikor látod, hogyan lehelik ki a lelküket, sőt, még mámorítóbb az egész, ha a kezed is benne van. Szerintem még ide is fogok költözni, ha lehet, részt venni ebben a kis mókázásban, eltörni pár csontot, meg letépni néhány fejet, és ráadásul ezért nem bezárnak, egy faszt, még népszerű is leszek tőle. A picsába, Nekem találták ki a gladiátorságot, és nesze, már kettő hullajelölt megint csak érkezik. Vadállatias vigyort virítok rájuk, majd mozgásba lendülők, és igaz, hogy amelyiket megcéloztam, az volt olyan szemét, hogy elkerülte, és alattam, bujt át, de legalább a másikat telibe kaptam a rúgással. Csak éppen nem sok mindent értem el az egésszel, kicsit hátrált ugyan, de ennyi az egész. Én meg szépen talpra érkeztem, és kiköptem oldalra.
- Nem is lenne jó, ha hamar kidőlnétek! IGAZ, KÖZÖNSÉG!!?- üvöltve kérdeztem a nézőktől, és habár lehet nem is hallják, de a faszt se érdekli. Adom a műsort, és még DVD-re is kiadhatják, merre nem szarom ezt le? Számomra csak az a lényeg, élvezem az egészet, és talán a rohadékok is meg fognak dögölni, legalább egy, és már is jó volt a napom. De vissza a mulatságba, ahol már vár egy kis meglepetés. Egy fentről érkező lesújtás, igaz, elég esetlen volt, de marhára fájhatott volna, ha telibe talált. Csak ám nem sikerült, mivel még azelőtt elkaptam a karját, hogy bevihetett volna egy kritikus találatot. Én pedig, hogy viszonozzam ezt a kis kedvességet, egyre erősítettem az ujjaim szorításán, még lehetőleg nem hatolok be a húsba, és vért nem fakasztok. Utána pedig elmebeteg vigyor ül ki az ajkamra. Némi lélekerőt gyűjtők a lábamba, kell bele az erő. Utána pedig rántok egyet a dög karján, és elengedem. A támadásom pedig pofonegyszerű, ahogy dől felém, felhasználva azt a kis pluszt, amit a lábamba nyomattam, elrugaszkodok a talajtól, és ha minden sikerült, elsőnek elkapom a vállait és húzom lefelé, közben pedig emelem mindkét térdem. Ha ügyes voltam, akkor pedig találkoznak ennek a dögnek az állával, pontosabban az álla alatt, és a találattal egyszerre lökök a vállain, hogy sikerüljön is hátraesnie. A tervem egyszerű volt, mint egy rajzszeg. Ha minden darabja illeszkedik a kirakósnak, akkor az egyik ellenfelem az elterül, és Én pedig talpra érkezek. De naná, hogy nem hagyom baszatlanul a drágát.
- Wahahahahahahahaha…- röhögök, mint valami rossz mangaszökevény fő gonosz. De az okom is megvan rá. Mert megint csak elrugaszkodok a porból, remélve, hogy a szörnyecske elég kába a reagáláshoz. Mert bizony akkor, amit megláthat, a bakancsom két talpa, pontosabban a sarkai, ahogyan közeledik az arcába, és nem csak taposás, nem ám. Ugrásból bele, az egész testsúlyommal, nem beszélve arról, hogy bizony nem holmi turkálós lábbeli ez. Egy faszt, márkás, acéltalpas, acélorrú bakancs. Melegen remélem, hogy bejött az, amit kitaláltam, mert akkor bizony az ellenfelem arcából nem marad más, csak egy pépes, véres, csontszilánkos massza. Mit érdekel most az, hogy lehet fájnak a térdeim, csak úgy száguld bennem az adrenalin, nem érek rá olyan dolgokkal foglalkozni, mint a fájdalom, vagy fáradtság, mert találni kell még egy személyt, aki kényeztetésre vár. Bizony, akinek sikerült elkerülni a rúgásomat, ha minden igaz, az bizony mögöttem van. Nem is szarozok, és hamar megfordulok, hogy szembenézzek a következővel. Ha meg nincs, hát nem leszek kedves, és gyorsan keresni kezdem, amikor pedig megvan, röhögve felé iramodok. Bár nem nagyon érdekel, hogy most azt akartam lerúgni, vagy se, a lényeg, hogy a hozzám legközelebbit ismét betámadom. Nem gond az, ha elloptam valakitől, úgy is elég bénának látszanak. Gyászhuszárok, meg még két valami más, ennyi.
- Gyere a papához!- kedvem volna röhögni, de nem hiszem, hogy az elvenné a kedvét a továbbiaktól, és milyen jó is hogy így van. Mit ér egy harc az arénában, ha gyávákkal van teli? Odalenne a dicsőség, a jól megérdemelt éltetés a nézők részéről, az életben maradtak felsőbbrendűségi érzése, mert túlélték, ahol mások elbuktak, erősebbek, mint a többiek. Jobbak, mint mindenki más.
- Erről van itt szó!!- lehet kiérdemeltem a Bestia nevet, mert eddig úgy tettem, mint egy szörnyeteg, sőt, a tekintetem is azt sugallhatja, hogy inkább vagyok a játszópartnereink közzé való, mint abba a szar bandába, ahol gyászhuszárok is akadnak. De tegyünk pontot ennek a végére, szabadítsunk meg valakit az élet gyötrelmétől.
Elméletileg már nincs messze a kiszemelt, így hát csak egy-két nagyobb lépés, és már ott is vagyok. Megtorpanok előtte, és ökölbe szorítom a jobbomat, az esetleges ütéseket megpróbálom kikerülni, majd egy jól irányzott, erős ütéssel a gyomorszáját veszem célba. Már ahol lennie kell, ha már majdnem embernek néznek ki. S’ ha betalált, akkor hátrább lépek egy kicsit, hogy ismét szembe legyek a drágaságommal. Annyit akartam ezzel elérni, hogy kiszaladjon a levegő a tüdejéből, és eltátsa a száját, és persze lehetőleg előregörnyedjen. Akkor pedig folytatom tovább. Egyenes ujjak, és be a szájába, a balommal az alsó fogsorát, jobbommal pedig a felsőt tisztelem meg.
- WÁÁÁÁÁÁÁHHHHH!!! DÖGÖLJ MEG, A KURVA ANYÁD!!!
Elsőnek ráfeszítek, utána pedig belekezdek egy apró, de hatásos támadásba. A balomat lefelé kezdem húzni, még a jobbomat felfelé. Nem titok, azt akarom elérni, hogy ismét halljam a csont reccsenését, sőt, a ballal még nem csak lefelé húzom, de enyhén jobbra ívelem az irányt, a hatás kedvéért, és hogy nagyobb esélyem legyen a sikerre, és arra, hogy le is tépjem az állkapcsát. Habár figyelnem kell arra is, hogy talán a kezeivel próbál majd valamit, akkor bizony, ha nem vagyok elég gyors, kénytelen leszek felhagyni ezzel a kis művelettel, és kirántani a kezeimet a szájából, hátra ugrani, majd ismét előre, és mielőtt reagálhatna, mindkét hüvelykujjamat a szemeibe mélyeszteni. Az is van olyan jó, mint minden más. Sőt, ha ezt kell tennem, akkor annyi, hogy a szemgödrében is hagyom az ujjaimat, rámarkolok a fejére, és kitöröm azt. Persze, ha sikerül az állas mutatványom, remélem a nézők álla is le fog esni, nem csak a szörnyemé. Sikeres végeredménynél pedig hagyom, dőljön csak ki még egy. Végeredménytől függően, hogy a vére fröccsent Rám, és a kezeimre, vagy a szemnedvéből kaptam valamennyit, egy keveset lenyalok a jobb kezemről, majd kiköpöm, és véres ajkakkal vigyorgok, miközben a balommal végigsimítok a fél arcomon, összekenve vérrel. Adva még egy kis bestiális külsőt magamnak, nem elég a tekintetem, és a vigyorom, meg ahogy kinéztem eddig, nem, vér is kell ide.
- AKARTOK MÉG!?- ismét csak a nézősereget kérdezem, és hamar nézek egy másikat, és HA találtam még szabad prédát, akkor nem vagyok rest ismét belelendülni a harcba. Bár a testem már kezdi a tudtomra adni, hogy bizony ideje lenne egy kis pihenésnek. De ráérek még ilyen marhasággal, ha majd érkezők az első pálya főellensége. Egy-két perc szünet csak lesz, addig meg kipihenem ezt a fajta kis testmozgást, vagy legalábbis némileg. Na, de most vissza a buliba. Az a helyzet, hogy akadt még egy, aki csak arra vár, hogy táncpartnert kapjon. Milyen férfi lennék, ha nem kérném fel? Naná, hogy egy szaralak, ezért is, amikor már elég közel érek hozzá, nagyjából olyan két kartávolságra, ismét a levegőben találom magamat, és megpróbálkozok azzal, hogy átszaltózok felette, majd mögé érkezve, egy lábsöpréssel kirúgjam alóla a talajt, és remélhetőleg pofára esik. Megint csak nem hagyok időt arra, hogy reagáljon a testem a beérkező ingerekre, a hátán termek, rátérdelek, utána pedig megmarkolom a karjait, és elkezdem felfelé feszíteni azokat. A célom ezzel az, hogy teljesen előrenyomjam a karjait, és így kitörjem mindkét vállát. Így már harcolni se fog tudni, és nem jelent sok veszélyt, de azért a biztonság kedvéért, ha sikerült a törés, akkor lepattanok róla, majd ismét ugrás, és egyenesen a gerincére, többször is egymásután. Remélem darabokra fog törni, és ismét tehetek egy x-et a nem létező listámba, amiben írom, hogy mennyivel is végeztem eddig. Nagyjából a hatodik ugrástalpalás után lelépek róla, széttárom a karjaimat, és egy állatias üvöltést hallatok.
- JÓL SZÓRAKOZTOK!!? MERT ÉN IGEN!!- a többiek nem tudnak itt semmit arról, hogy kell a közönség kedvében járni. Vért, vérengzést, darabolást, halált akarnak. Azért persze amennyire tudok, figyelek, hogy elkerüljem az esetleges meglepetés támadásokat, nem lenne jó, ha sztárolás közben kapnék be egyet.

*Tekintetemet nem kerülheti el a tény, mi szerint az arénázó társak lassacskán fejüket vesztve vetik bele magukat a harcba. A magam részéről mindig is feleslegesnek tartottam az ilyesfajta megnyilvánulásokat. Több energiát emészt fel, mint amit magába egy technikába kifejthetünk. Sosem fogok imponálva harcolni valakinek, az mindig valamiféle orbitális hibához vezet. Mindenesetre, minek után látom, hogy a hajdani Nibantaios kiengedi kardját, nosztalgikus érzések törnek rám. Az oldalamon levő kunaira pillantok egy kicsit pillanatra, nem szem elől tévesztve a csatateret.
Hahen, a törött zanpakuto. Én csupán így nevezem, hiszen sérült zanpakutoról beszélünk. Még fivére roncsolta le nagy százalékban a zanpakuto szellemem megtestesülése miatt. Hahen egy gonosz zanpakuto, aki talán lelkem másik felét képviselheti. Mindazt, miben nevelkedtem, amire neveltek. A többi testvéremtől eltérően számomra sosem volt választás, hogy miként és merre tanítanak majd. A Féregboly parancsnokának akartak, ekképpen pedig olyan pszichikai terrort kaptam egész életemben, hogy a zanpakutom kialakulásán igazából meg sem lepődöm. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos esetekben nem hiányzik Hahen. Mégis csak könnyebben harcolnék egy zanpakuto használó ellen, ha volna saját aktív zanpakutom. Hahen viszont talán soha többé nem lesz normálisan egybe. Ennek hátrányára pedig mindig fel kell készülnöm. Ha itt lenne Nadeshiko, ő biztosan látná tekintetemben a komorságot, ami egyben kis irigység is. A valódi shinigamiság értelme a zanpakuto és forgatója közti kapcsolat. Én viszont már majd egy évszázada megszüntem shinigaminak lenni. Mondhatni a zanpakutom létezik is meg nem is, vagy ki tudja.
Ettől függetlenül most viszont harcolnom kell, hogy túl legyünk ezen a helyzeten. Eléggé kellemetlen még mindig, hogy csak így elrabolnak. Habár annyira nem is bánom, hogy kicsit messze lehetek Soul Societytől. Alig jártam az emberek világában, vagy alig küldtek el már jó ideje egyéni küldetésre. Legutoljára hivatalos küldetésen a 66-os Rukongai környéken voltam, húgommal és hadnagyával.
Azóta jócskán megváltoztak a dolgok Seireiteiben. A Daitenshi megjelenése az, ami leginkább aggodalomra adhat okot. Most látva, tagjai nem utolsók a harcban. De ez vajon hány ellenséget hoz majd a Gotei fejére? Vagy hányan nyitják fel a szemüket olyannyira, hogy többé nem láthatják a napsugarakat? Nagyot sóhajtok s közben az állát hátán vágtatva valamiképpen elintézem, hogy az uniformisom felső felétől megszabaduljak. Egyszerűen idegesít már az itt- ott megszakadt ruhacafat. Jobb lesz ettől megszabadulni, még akkor is, ha ez a mozdulat indulatot fog kiváltani a közönségben. S minek után ezzel végeztem, figyelve Kira- san akcióját, hozzá igazodom én magam is. Megfogom a lény szarvát jó erősen, és rántok rajta egy akkorát, hogy még mielőtt ütközne néhány társával, inkább maga után hívja őket, hogy egy nagyobb csapat összeütközését imitáljuk. Ekkor egy hátra szaltóval érkezek a földhöz, s reakcióidőt nem hagyva míg shunpoval vetem be magam a tömegbe, aktiválok egy hakudát erősítő technikát.*
- Hadou 44: Kokutan Kou! *Kamisori Kaze nevezetű hakuda stílus használata közben erősítem a harcstílus erősségét, majdan remélve, hogy idővel elfogy a társaság kilépek az éppen kidőlni készülő bölény banda közepéből. Kissé morcosan pillantok Kira-sanra.*
- Ennek semmi értelme. 11. osztagos hentelés az egész! *Jelentem ki, míg megroppantom vállamat és keresem tekintetemmel a következő ellenfelet. Habár a jelenlegi álláspontokat nézve, leginkább csak nézelődni tudok. Ugyanis ebben a mérhetetlenül nagy Anarchiában mintha mindenki megtalálta volna a maga ellenfelét. Vagy ha nem, akkor az ellenség találta meg őket. Végül is lényegtelen, a cél úgyis egyre jön ki: ölni kell. Ettől függetlenül a magam részéről még mindig előnyben részesítem a fegyelmezett, higgadt..és némi észt is megkövetelő csatákat.*