- Az Ame-chin megfelel, Shoko-san. ^^ - válaszolom a lánynak, aki azért valamivel kedvesebbnek tűnik a barátnőjénél, bár a gitáros lánynak biztosan csak rossz napja van, vagy valami. Nem erőltetem, hogy velünk jöjjön, ha akar, majd úgyis utánunk tart, meg aztán hamarosan valami vacsora lesz, ahol remélem, találok is valami finomat. Persze biztosan nem finomabb, mint amit Sachi~nee-san tud főzni! *w* Lassan már gyorsan enni is megtanulok, ráadásul sokat is, csak hogy Hentai Himojinak kevesebb jusson. >w> Azt hiszi, hogy kieheti Sachi~nee-sant a vagyonából, pedig ez nem is igaz. Én legalábbis nem fogom hagyni neki, és még a rosszullétet is vállalom a szent cél érdekében! Persze Himoji még mindig többet tud enni nálam, de múltkor már elértem, hogy az enyém legyen az utolsó hússzelet, még ha alig bírtam megenni, hiszen gyorsabban kaptam érte a pálcikámmal a tálon.
Sosem voltam igazán sportos alkat, no persze fontosnak tartom a mindennapi mozgást, ezt hivatásszerűen sosem szeretném csinálni. A mangákat én gyerekesnek tartom, régi iskolámban pedig amúgy is tiltott volt efféle képregények behozatala, a tanáraink meg is fedtek minket, ha ilyenekkel foglalkoztunk a szünetekben. Az olvasást pedig magányos dolognak tartom, nem igazán értem, hogy lehet ebből klubot csinálni. Furcsák ezek az állami iskolák, nálunk minden teljesen más volt. Persze, itt mintha sokkal több dolgot is lehetne csinálni, mint abban a magániskolában, ahol én tanultam, pedig minket is elvittek mindenfelé kirándulni, meg múzeumokat nézegetni, de sosem volt olyan, hogy ilyen szállókba hurcigáltak volna minket, hogy játszunk, meg ilyenek. Még mindig nem tudom, mi az, ami miatt igazán fontos ez a hely, amiért éppen ide kellett jönnünk, de eddig nem is olyan vészes, bár nem olyan jó, mint amire számítottam. Egyszerűen más, mint amihez szokva vagyok, ráadásul a klubok közül se nagyon tudok választani. Hazamenni meg nem akarok, hiszen utálok otthon lenni, no persze imádom Sachi~nee-sant, de utálom Hentai Himojit, és nem akarok vele egy légtérben többet lenni, mint amennyit feltétlenül szükséges. Úgyis csak állandóan eszik, meg a buta rajzfilmeket akarja a tévében nézni, pedig nincs azokban semmi érdekes. Igazán felnőhetne már, és nem kéne azokat a kitalált kalandjait mesélnie arról, hogy egyiptológus volt, meg kalandor, meg vándorcirkuszban dolgozott, pedig tudom én, hogy az egészből egy szó sem igaz.
- Olvasni otthon is szoktam Sachi~nee-sannál... Sportolni meg annyira nem szeretek. A mangák pedig gyerekesek.. - szorongatom a labdám meg a társasjátékaim, amiknek remélem, valami hasznuk is lesz. Ha más nem, végül mégis csak belépek talán valamelyik sport egyletbe, nem lehet olyan vészes. ^^"
Ez a bácsi igen különösnek tűnik, már-már rosszabb, mint a bohócok. Csak kisminkelt, maskarába öltözött, öreg, kopasz emberek azok is. De nem dörgölöm az orra alá, ha ennyire szegény, engem nem zavar, hogy többet akar itt dolgozni. Annyira még se lehet nagy ügy ez a szálló, ha ennyire sok munkájába kerül fenntartani, és még csak alkalmazottjai sincsenek azért, hogy ne egyedül csináljon mindent. Lehet, elküldöm ide Himojit, talán valami értelmeset is csinálna a firkászkodáson kívül. Még csak nem is tud írni. No persze sohasem vetemedtem arra, hogy akár egy sort is elolvassak az ő írásából, hiszen nem tartom őt elég jónak ahhoz, hogy megtiszteljem ekkora figyelmemmel. >.>
Az ebédlőben furcsa műsort kapunk, azonban ez, meg a bácsi szavai rávezetnek arra, hogy miért is olyan fontos nekünk itt lennünk. Áhá, tehát néprajz kutatunk! Minden világos. ^^ Ugyan én nem hiszek a tündérmesékben és a szellemtörténetekben, attól még érdekesnek tartom az egészet. A füsttől persze sikerül kicsit bekábulnom, nem igazán szeretem, és minden olyan ködössé válik tőle, hogy hű. @_@ Nem csodálom, hogy szegény Sakura rosszul is lett, majdnem én is jelentkezek azért, hogy vigyenek ki egy kicsit a friss levegőre, amikor azonban újra fény van a teremben, kicsit sikerül összeszednem magam. Már meg sem lepődöm persze, amikor az előbb még cilinderes-köpenyes bácsi megint új maskarát vesz fel, igazán ügyes trükk ez az átöltözés, de még mindig nem tudom, kit akar ezzel megtéveszteni. Jó, lehet, félre kéne tennem ezeket a dolgokat, és jobb lenne, ha egyszerűen a szórakozásra koncentrálnék, amiből akad itt lehetőség bőven, különösen, mivel Aoi-chan és Sho-chan között sikerül letelepednem.
A suttogós játékot még én is ismerem, annak idején a legjobb barátnőmmel játszottunk ilyet, azonban igazából amióta már ő is meghalt a matekverseny után, nem igazán volt kivel szórakoznom. Mielőtt ebbe a suliba jöttem volna, nem igazán kerestem a korombeliek társaságát, hiszen mind olyan vidámak, olyan gyerekként viselkednek, én pedig egyszerűen nem tudok ilyen lenni. ^^" Látszólag az a két idősebb fiú is hasonlóan gondolkozik, mint én, különösen a sötét hajú, aki nem adja jelét semmiféle életkedvnek. Bár nem igazán értem, miért vannak itt, biztosan nagyon buták, és sokszor buktak, ezért járnak még mindig középiskolába. Az én régi sulimban persze tilos volt a bukás, és ha nem érted el a megfelelő átlagot, akkor mehettél új iskolát keresni. ^^
A suttogós játéknál különös módon mintha nem csak Aoi suttogna a fülembe, hanem más hangokat is hallani vélek, de ez egészen biztosan a füst utóhatása. Még mindig kába vagyok picit tőle, így aztán kérek is egy csésze cukormentes jázminteát, hátha az felfrissít kicsit. Összezavarodva suttogok tovább valami butaságot, de még én is felkuncogok kicsit a mondat sületlenségén.
Aztán Aoi-chan talál ki egy új játékot. Úgy tudtam, ilyet csak butaságért kezelt emberek szoktak játszani, fejben mégis azon gondolkozom, mit is mondjak magamról, amikor hozzám kerül a Miyavi névre keresztelt plüssállatka. Nincs sok mondanivalóm igazán, és én sem tudom, hogy mi az, amit szeretek, és amiben jó vagyok, csak azt, hogy mi az, amit nem szeretek. Sóhajtok egyet, amikor nálam van a plüssmacska, és próbálok valami nem túl nagy butaságot mondani, hiszen én nem szeretnék olyan ostoba lenni, mint Himoji-san.
- Amewa Ruriko vagyok, elsős. Nemrég iratkoztam be a ti iskolátokba. Fogtechnikus akarok lenni. - válaszolok egyszerűen a cetlin lévő "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre. Megkönnyíti a dolgomat, hogy vannak ezek a kérdések, enélkül nem nagyon tudnék mit mondani.
Mikor vége a játéknak, a saját társasaim veszem elő, hiszen elég sokat hoztam belőlük. A kedvencem az, amiben mindenféle történeteket kell kitalálni, és el kell hitetni róluk, hogy igaz, de hoztam magammal kártyákat, nyomozósat, orvososat, kitalálósdit, meg ilyesmiket is. Az összesnek tulajdonképpen elég nagy súlya van így együttvéve, és remélem, hogy nem hiába hoztam el mindet. Otthon úgy sem tudok velük játszani, hiszen inkább azt mondom mindenkinek, hogy nem érdekelnek, mert nem akarok Himojival is játszani. Sachi~nee-sannak is azt mondtam, hogy nem is magam miatt hoztam őket, hanem egyszerűen megkértek rá. Remélem, elhiszi ezt nekem.

Kicsit meglepett, hogy a gyerekcsapat elvonulását való felkérésem mekkora hatással járt, hisz Sho-chan és az a másik lány, aki Ruriko néven mutatkozott be szintén kimentek a szobából. Legalább hangosabban is játszhattam anélkül, hogy az bárkit is zavarna.
Mikor végeztem a zenélgetéssel szerencsére megtaláltam Sho-chant az udvaron, így nem kellett egyedül mennem ebédelni. Én nem vettem el olyan nagy adagot, lévén most nem is voltam éhes annyira és jobban lefoglalt a rajzolgatás.
- Majd négyszemközt elmondhatom ha gondolod. Nem olyan téma ami ennyi fűl számára való. - feleltem a lánynak kedvesen. Tulajdonképp ez egy határozottan titkosított téma, amit csak azért osztok meg Sho-channal, mert ugyan abba a csapatba tartozik mint én, mármint ami a Daitenshit illeti. Szerencse, hogy van valaki aki nagyjából, úgymond közel áll hozzám. Sokak idegenek nekem itt, még Aoi-chan is bár az inkább a kettőnk közötti korkülönbség miatt. Viszont úgy tűnik, hogy az istenek nem fordították el tőlem a fejüket teljesen, hisz még az előadás előtt megjelenik Aoishi-kun is, ami azt jelenti, hogy végre került valaki aki velem egykorú. Tiszta mázli.
A füstös bemutatót végig unatkozom. Nem az én világom ez a fajta "szórakozás". Számomra túl unalmas ennyit egy helyben ülni, ha nincs hangszer a kezemben. De most kénytelen voltam ezt végigszenvedni, lévén kötelező cucc és nem akarok házi kapni fölöslegesen. Nem mintha ne suliban oldanám meg azokat. ^^"
- Jó, hogy itt vagy és ja, már akkor le lettél foglalva, mikor bejöttél. - közöltem a sráccal a bevállalósasággal kapcsolatos kérdésére. Igazából közel sem tudja, hogy mire vagyok képes, de az most amúgy is elmarad. Ez nem olyan kirándulás és különben is, most jöttem ki a kórházból, igazán lazíthatok kicsit.
- Az én nevem Gouto Asuka. - kezdtem bele a bemutatkozásba mikor Miyavi-nyan hozzám került Shuujinak köszönhetően. - Szintén végzős. - ezzel be is rekesztettem a bemutatkozást. nem igazán volt olyasmi amit elmondhattam volna ezeken a dolgokon kívül. Végül Miyavi-nyant visszaadtam Aoi-channak, lévén az ő tulajdonát képezi és nagyon szorosan kötődik hozzá így is-úgy is.
A következő játékból inkább kimaradtam. nem szálltam ki a kőrből csupán hagytam, hogy előttem sugdolózzanak. Az elején még érdekesnek is tűnt, hogy miket hordanak össze, de a vége felé kezdett egyre rosszabb érzésem lenni, amit a felerősödő suttogó hangok, melyek biztosan nem a társaságtól származtak gyanút kezdett ébreszteni bennem. Veszélyérzetes gyanút. Persze bárki gondolhatna arra, hogy csak félreértem a sugdolózást vagy valami, viszont annyi zenei érzékem van, hogy hallás alapján el tudjam különíteni a társaság hangját ezektől a másikoktól.
A végére már annyira zavaró lesz számomra, hogy már szinte ösztönösen küldök fejben üzenetet Sho-chan felé, hisz a közös csapatedzések alatt mindig fenn van a telepatikus kapcsolat és akaratlanul talán kicsit túl erősen is megszorítom a mellettem ülő fiú karját, mikor belekapaszkodok. Azt hiszem, hogy annak köszönhetően, hogy a képességemet még mindig nem tudom használni kicsit védtelennek érzem magam és ezért hagyatkozok a jó kondiban levő osztálytársamra.
- Én is kérek. - térek magamhoz a férfi felajánlására és a fejemben rögtön egy kis érdekes ötlet is körvonalazódik. Igaz, hogy a képességemet nem tudom használni, de ez a lélekenergiámra nem igaz és egy kisebb mennyiséget koncentrálva az ujjaimba nyúlok a pohár felé. Ezt normál esetben csak Sho-chan és Aoi-chan kellene észrevegye a kis csapatból, de nem is nekik szól a dolog, inkább az érdekel, hogy ezen a helyen van-e más olyan dolog ami esetleg érzékeny az ilyesmire. ha nem akkor az kicsit talán megnyugtat, de csak kicsit.

A kirándulás eddig nem valami rossz, csak ne tudtam volna meg, hogy mennyire messze van a legközelebbi kombini. Bár abban a hitben vagyok, hogy úgyis fogunk menni túrázgatni, amivel közel fogok kerülni egyhez és akkor bevásárolok. Ha pedig ismerteti a tanár a következő napok programjait, akkor tudni fogom, hogy mikor kerülök legközelebb olyan helyre, ahol van kombini és első alkalommal annyit veszek, hogy a másodikig kitartson.
Egy kicsit meglepődtem, amikor a tolószékes lány tüsszentett egyet, mikor megkínáltam nyalókával. Lehet, hogy elkapta Kiririn betegségét? Így még jobban oda akartam adni neki a nyalókát, hiszen attól biztos jobban fogja érezni magát. Lehet, hogy nem lenne jó, ha megbetegedne, gondolom nem lenne jó a tolószék mellé egy kis betegség is. Ennek ellenére odatoltam a többiekhez, ahogy kérte, mert bárki köhöghet csak úgy, például a portól és lehet, hogy most is ez a helyzet.
Végighallgattam a többiek bemutatkozását, majd én is hasonlóan tettem és meglepődve hallgattam, hogy Ame-chin, ha nagy lesz, mások szájában akar turkálni munka gyanánt. Közben Aojin senpai is megérkezett késve és ő is leült közénk játszani.
- Aojin senpai is velünk fog aludni? o.ő - néztem Asu-chinre, amiért kijelentette, hogy ő Aoijin senpaial fog aludni, pedig már bepakolt abba a szobába, ahol én meg Ame-chin is alszik. Viszont abban a szobában csak három ágy van, tehát vagy nem akar már velünk aludni, vagy négyen fogunk egy három személyes szobában lenni.
Folytatódott a játék, ami közben észrevettem, hogy Asu-chin nagyon néz, biztos unatkozott és megbánta, hogy nem akart részt venni a sugdolózásban. Integettem is neki egy kicsit, hogy jelezzem észrevettem, meg akartam volna dobni neki egy kis édességet a zsebemből, de azzal biztos megzavartam volna a sugdolózókat, ezért inkább nem tettem.
A játék után egy kis teázás következett, ahol is Asu-chin valamilyen oknál fogva a kezébe vezette a lélekenergiáját, amikor a teáért nyúlt. Nem tudtam ezt mire vélni, talán valamit jelezni akart ezzel? Lehet, hogy az előbbi nézésével is ugyanezt akarta, mint most, csak akkor nem különösebben foglalkoztam vele. Majd később rákérdezek, itt mindenki előtt nem akarom szóvá tenni.
Közben eszembe jutott, hogy Tomo-chint kihagyjuk a teázásból, ezért elvettem neki is egy pohárral és odavittem neki. Ekkor hallottam, hogy köhögött néhányat, odaadtam neki a poharat, majd a homlokához tettem a kezemet hátha lázas. Nem volt egyáltalán meleg a homloka, de ennek ellenére használtam a psychometriámat rajta, hogy a dolgok mélyére nézzek. Mintha valami betegség kezdeményt tényleg lenne benne, és ha nem teszünk valamit, akkor akár lázas is lehet. Mentem is oda a tanárhoz, hogy szerintem Tomo-chin beteg és adjon neki valamilyen gyógyszert, hogy ne legyen rosszabb az állapota. Magával is vitte Tomo-chint, hogy kérjen a személyzettől valami gyógyszert, hogy ne kelljen őt is hazaküldeni, mint Kirirint.
Amikor visszamentem a többiekhez, észrevettem, hogy többen az egyik fal felé néznek, ezért megálltam, hogy én is megnézzem. A korábbi füstös előadás mellékterméke még nem teljesen tűnt el a teremből, ezért a falon lévő régi tapéta mintázata olyan hatást keltett, mintha mozogna. Hosszabb ideig nézve viszont már kételkedtem ebben, mert sokkal valóságosabbnak tűnt, mintha egyszerűen a füst csinálta volna. Valójában arrébb kerültek a mintázat állatai és nem csak a képzeletünk szüleménye volt. A furcsa csak az volt a közelben mászkáló személyzet nem vett észre semmit, nem furcsállta a tényt, hogy mozog a tapéta mintázata.
Amint közelebb mentem, hogy jobban szemügyre vegyem, egy szarvas észrevett és elkezdett menekülni, végigfutva a falon, kiment a teremből. Nem követtem egyből inkább a tapétát akartam megérinteni, hogy érzek-e benne valami természetfelettit. Csak úgy nem szoktak életre kelni a tapéták és továbbvinni a mintázatukat a tapétán kívülre. Ha ezt megnéztem, akkor követtem az elszabadult erdőmotívumot ki a hátsókertbe.
- Ao-chin menjünk fürdeni! - szóltam oda Ao-chinnek, hiszen ő biztos benne van egy kis fürdésnek, a szarvast már úgy sem látjuk és lehet, hogy csak a fürdőt akarta amúgy is megmutatni nekünk. A tanár most úgy is el van foglalva Tomo-chinnek egy ideig, vagyis most szabad foglalkozás van. Ha pedig visszajönne, nem tudna egyből kirángatni, hogy folytassuk a betervezett programot, hiszen még meg is kéne előtte száradnunk. Vissza is mentem a szobánkba átöltözni és egy törülközőt is magamhoz vettem és indultam a kinti fürdőhöz.
- Elnézést. - szólítottam le az egyik pincért, aki éppen a közelben mászkált, mert eszembe jutott, hogy mit is lehet készíteni egy onsenben. - Kérhetek egy pár tojást? - ha onsen, akkor onsen tamago, fürdős közben lehet kaját csinálni, nincs is annál jobb érzés. Bár egy kicsit soká készül el, de megéri rá várni. Ezután folytattam utam a kinti fürdő felé, odaérve letettem a törülközőmet, majd belemártóztam a vízbe.