|
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Neliel Tu Oderschvank Mesélő
Hozzászólások száma : 46 Age : 32 Tartózkodási hely : :3 Registration date : 2012. Nov. 17. Hírnév : 4
| Tárgy: Kabócák éneke Vas. Dec. 23, 2012 12:34 am | |
| Résztvevők:
- Amewa Ruriko
- Aoyama Tsubakimine Yui
- Asahi Shinjirou
- Gouto Asuka
- Hayashi Aoi
- Heinrich Haydn
- Kirino Sakura
- Kitai Panji
- Murasaki Shouko
Korán reggel gyülekeznek a diákok, és egyetlen kísérő tanáruk az iskola kapujában, várva az érkező buszra, ami pontban hét órakor be is fut, azonban nem teljesen üres, ahogy azt várhatják. Már ketten is fent ülnek, Kitai Panji és Asahi Shinjirou negyed órája szállt fel a buszpályaudvaron a járatra, és talán nem is értik, hogy a külön értük ékezett busz mért áll meg az iskola előtt, ahelyett, hogy a nyeremény útjukra vinné őket. Az ok nagyon egyszerű, és a buszsofőr készségesen válaszol, bármelyik fél tegye is fel a kérdést. Panji és Shinjirou egy nyereményjátékon nyerték az ingyenes hétvégét egy vidéki, tradicionális szállóban, míg a diákok ugyanennek a szállónak a felajánlása miatt szállhatnak meg ingyenesen a tanulmányi kirándulás alatt, valamint a tulajdonos a szállás nevével és logójával ellátott saját buszát is értük küldte, hogy két legyet üssön egy csapásra, és a vendégek biztosan megérkezzenek. Nincs mit tenni, a diákok a két idegennel indulnak útra, és talán a több órányi buszút alatt még össze is barátkoznak. Majdnem négyórányi buszozás után egy erdei útra kanyarodik a busz, az ágak hozzá-hozzácsapódnak az ablaküvegeknek, és a kerekek is döcögve fordulnak át a nagyobb kavicsokon, míg végül egy kissé romosnak tetsző épületegyüttestől néhány méterre megáll. Miután leszálltatok, és magatokhoz vettétek minden csomagotok, a busz egyszerűen elhajt. A felkavaródó porban is jól látjátok, hogy senki nem érkezik értetek, így a főépületnek látszó építmény felé kell indulnotok, hogy elfoglalhassátok a szállást, azonban minél közelebb értek, annál öregebbnek látszik az épület. Belépve megpillantjátok a recepciós pultot, rajta egy hívogató csengővel, amit ha valaki megnyom, a pult mögül rögvest egy idősebb úr egyenesedik fel, közel hajolva a delikvenshez, egy kis névjegytáblán a Hiroko név áll. - Üdvözlöm a Zengő Kabóca Szálláson! Miben segíthetek? – Miután felügyelő tanárotok, és a két nyertes tisztázzák a helyzetet, majd felmutatják a foglalásról szóló igazolást, barátságos mosolyt ölt az arcára, és kilépdel a pult mögül, miután egy vendégkönyvbe rögzítette adataitokat. – Kérem, kövessenek, megmutatom a szobákat, és szállodát! – Indul el az egyik folyosón előttetek. - A szobák három, illetve két ágyasak a diákok részére, önöknek pedig három egy ágyast készítettünk elő – Pillant Heinrichre, Panjira és Shinjiroura. – Minden szoba a kertre nyílik, valamint ha ezen a folyosón végigmennek, akkor a meleg vizes fürdőhöz jutnak, ezenkívül a kert végében található egy kinti fürdő is. Az bentiek nemekre vannak bontva, míg a külső koedukált. Ha valamiféle játékra vágynának, tollas, vagy hasonló, akkor a másik épületben találnak ilyesfajta eszközöket, amit nyugodtan igénybe vehetnek. Ezután végig menve a folyosón, a számotokra kijelölt szobák mindegyikébe egy-egy kulcsot helyez, így tudjátok, hogy melyek vannak számotokra kijelölve, azt pedig ti döntitek el, melyik kié, és hogy ki, kivel is alszik. Miután mindegyik kulcsot elhelyezte Heinrich felé fordul, mivel kora okán őt gondolja a csoport vezetőjének. - Helyezzék magukat kényelembe, és nyugodtan szóljanak az alkalmazottaknak, ha bármire szükségük volna! – Hajol meg, majd a dolgára siet. Ezután eldönthetitek, hogy a tanár úr, vagy ti osszátok-e be a szobákat, és mikor mindenkinek megvan a helye, kezdődhet a kicsomagolás. A szobák berendezése minimális, hagyományos mivoltjából adódóan futon, kisszekrény, olvasólámpa, és egy nagyobb szekrény a fürdő használatához szükséges kellékekkel. Az ebédig szabad foglalkozás van, nyugodtan fel lehet fedezni a szálló minden zugát, ebédkor azonban mindenki az étkezőben gyűlik össze, ahol svédasztalos menü fogad titeket, amiből kedvetekre válogathattok. Kicsit furcsállhatjátok, hogy amíg körbejártatok, egyetlen lélekkel sem találkoztatok, se vendéggel, sem pedig más alkalmazottal. A sarokban most is csak az idősebb úr áll, ám most pincér ruhát visel, és ha megnézitek a kitűzőjét, most a Hiroto olvasható rajta. Talán csak véletlen, vagy rokonok, és a szálloda egy családi vállalkozás, nem tudhatjátok. Amint befejeztétek az étkezést, azonban senki sem távozhat a teremből, mert egy kis csengettyűvel jelez az idős úr, és amint csönd lesz, majd meg is szólal…
- Spoiler:
Határidő: Január 10.
|
| | | Kitai Panji Különleges karakter
Hozzászólások száma : 46 Age : 33 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2009. May. 29. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: különleges karakter, Műsorvezető Hovatartozás: Független Lélekenergia: (9750/15000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Vas. Dec. 23, 2012 9:10 am | |
| Érdeklődve kattintgatott mailjei között, mikor felfigyelt egy válaszra. Kíváncsian ment rá a különös levélre, miközben szabad kezével rózsaszín, filtteres hajgumiját piszkálgatta kontyában. Csücsörítve kezdett neki az olvasásnak, s mire a szöveg végére ért, szemei tányérnagyságúra nőttek, és egyre jobban csillogtak. Végül hatalmas sikításban tört ki boldogságában, és forgószékén szélsebesen kezdett körözni. A nagy örömtől végül felpattant, és körbecikázott a helyiségben, miközben továbbra sem engedte le két kezét magasból. Aztán sikeresen megbotlott a puha szőnyeg szélében, amitől szerencsésen az ágyára vetődött. Ott egy pillanatra befagyott, de aztán tovább folytatta repdeső halmozgását. Még sosem nyert semmit életében, ezért nem kellett több, hogy eufórikus állapotba kerüljön. Egy apró könnycseppet is elmorzsolt, miközben nagy ugrándozása közben fején landolt plüsskutyája. Rögtön magához is szorongatta, és alaposan végiggurult rajta. Természetesen az utazásra senki mást nem képzelhetett volna el maga mellé, mint Ani-t. Ezért ölébe kapta rá emlékeztető játékát, magával szembe fordította és ismertette vele a jelen felállást. Megmondta neki, hogy reméli, nagyon örül Ő is, hiszen együtt mennek kirándulni. A képe alapján pedig hihetetlenül szép környéken fognak megszállni. Panji iszonyatosan izgult! Nem is tudta, hogyan fog eltelni az idő, szíve szerint már hajigálta volna bele cuccait a legnagyobb bőröndjébe, és kalapot húzva száguldana a buszhoz. Tűkön ült egész végig, mikor végre elérkezett az utazás napja. Biztonság kedvéért előtte lévő nap újra megzargatta Ani-t, remélve nem felejti el közös kalandjukat. Még aznap este lázasan kezdett Panji készülődni. Előhorgászta szekrénye mélyéről hatalmas fehér, színes pöttyökkel díszített bőröndjét, és sorba vette, mi minden szükséges egy ilyen kiránduláshoz. Pakolt mindent befelé, még olyan vackokat is belesuvasztott, amiről ő sem volt meggyőződve, valóban hasznát venné. Lelkesedését még az sem törte, alig bírta lenyomni a bőrönd tetejét. Erejét megfeszítve ugrott rá, miközben cipzárt húzogatta. Természetesen mindig kimaradt valami, amit okvetlenül magával kellett vinnie. Így a nehéz feladatot párszor megismételte, a végére úgy lefáradt, semmi másra nem vágyott, csak egy forró fürdőre, és egyik munkatársa hívására. Míg távol lesz, addig ő vigyáz Cherí-re. Bízott annyira a srácban, ráhagyja. Most tényleg kikapcsolódni készült, és bármennyire szereti drága kiskutyáját, a vakarcs folyamatos ugatásának nem biztos örülne. Pancsolás után betámadta pihe-puha ágyát, ahol még egy darabig netezett. Jobban felkutatta pink laptopja segítségével a helyet. Megnézte merre található, milyen a szállás, és mit érdemes megnézni a környéken. El volt tőle ragadtatva. Úgy érezte tökéletes lesz ahhoz, viszonozza Ani kedvességét. Ugyan késői időjárást tekintve nem mutathatott arany színekben úszó lombkoronásokat, de ezüstös fenyvesekben bőven gazdálkodott a táj. Panji imádta a vidék hangulatát. Annak ellenére, szereti a nagyvárosi életet, jó volt néha elszakadni tőle. sok helyen megfordult már élete során, viszont új tapasztalatok után éhezve bármire nyitott volt. Az ilyen mókából meg ki nem hagyná Ani-t! Reggel csörgött is ébresztője, amitől olyan sebességgel pattantak ki szemei, mint még soha. Kirándulni megy! Fülig érő vigyorral kísánkodta le magáról a pizsit, végigvitte reggeli rituáléját, és már kapta is egyik kezébe a bőröndöt, a másikba pedig Cherí-t a kutyahordozóval. Az utca végén találkozott munkatársával, akivel sajnos nem volt ideje túl sokat beszélgetnie, ha nem akarta, hogy lekésse a járatot. Maga után húzva a hatalmas bőröndöt úgy szökdécselt végig az utcákon, mint aki most nyerte meg a lottó főnyereményt. Miután kiszúrta a buszpályaudvaron a céges járatot, örömteljesen vágtatott elé. Annak reményében, már Ani fent ücsörög a buszon, intett föl a sofőrnek, segítsen bepakolni a csomagtérbe holmiját. Miközben pedig a férfi azon ügyeskedett, hogyan forgassa be az irtó nehéz bőröndöt a busz aljába, addig Panji kémkedett az ablakokból. Sajnos nem látta Ani-t fent, ezért elhúzta a száját. Gondolatait azonban továbbra sem ködösítették rossz gondolatok, ezért úgy határozott körbejárja a buszt, hátha megillantja Ani-t. valahogy nem lett volna túl sok kedve elindulni, ha nincs vele Ani-ja. Hiszen ezt az utat kettőjüknek pályázta. Azt akarta mindnyájuknak legyen szabad pihenőideje. Egy darabka aszfaltrögöt rúgott arrébb, mikor távolból felfigyelt a srácra. Extázisban tombolva, több száz wattos vigyorral integetett felé. Mikor közelébe ért, nem volt rest jó alaposan megölelgetni. Persze szeretetrohama után durcás képpel bökte meg Ani karját, ne merészelje többet megijeszteni. Nem is kellett több, szélvészként kapkodjon Ani esetleges cuccai után. Nagyobb táskák csomagtartóba, a fontos dolgok pedig az ülés fölé mentek. Már rég megcélzott egy tökéletesnek számító helyet Panji, ezért ő lépett föl először a buszra. Hevesen mutogatott, mindenképp Ani-nak kell ablak mellé ülnie, hogy lássa a gyönyörű tájat utazás közben. Panji nagyon jól ellesz azzal, figyelje Őt, vagy a buszon tartózkodókat. Nem mellékesen hozott magával zenelejátszót, PSP-t és 4 órás útra bőségesen elég nassolnivalót. Besózva rugózott az ülésen, mikor végre beindították a motort és elindultak. Az út első felét érdeklődve ülte végig. Ámuldozott a tájon, végigpillantott az időközben felszivárgó diákokon, és néha-néha elmajszolt egy süteményt. Még szép, hogy nem akarta kihagyni belőle Ani-t! Orra alá dugta a zacskót, bármikor nyugodtan vehet belőle. Ezen kívül felajánlotta, odaadja fülese felét, ha szeretne zenét hallgatni. Békás pénztárca mellé természetes, békás hátizsák dukált, amit felcsempészett magával a buszra. Abból szedett ki mindenféle holmit, aminek épp szükségét érezte. Szinte félóránként meg kellett jegyeznie, nagyon reméli, tetszeni fog Ani-nak úticéljuk. Alig várta, mérgezett egérként szaglássza végig a szállót és környékét. Órák múlva eszébe jutott, elhozta magával polaroid fényképezőjét. Óvatosan, csendben kihúzta táskájából azt, és sunyi módon lekapta Ani-t, ki közben az ablakból nézelődött. Ezen jót kuncogott, de mikor észrevették szörnyű bűntettét, jobban összehúzta magát. Úgy tett, mintha csak véletlen lett volna, és mosolygott. Ezek után magáról is muszáj volt lőni egy képet. Grimaszolt, nyelvét nyújtotta, ujjaival mutogatott. Aztán eszébe jutott valami, mikor újra ránézett Ani-ra. Bátortalanul böködte meg vállát, majd felemelte a fényképezőt. - Csak egyet, légyszi! – motyogta orra alatt megszeppenve. Mindenképp akart egy közös képet vele. Nem akarta mutogatni másnak, csak önző módon magának akarta. Az elkészült képeket egy kupacba gyűjtötte, és óvatosan besüllyesztette jegyzetfüzete közé. Nagyon remélte, nem esik bántódásuk az út során. Panji azt vette észre, kifogyott az ötletekből, Ani-t pedig már nem akarta zargatni. Olyan békésen elfoglalta magát a rejtvényfejtéssel, hogy nem lett volna szíve minden fölöslegesnek számító butasággal elterelni figyelmét. Kezdett egyre látványosabban unatkozni, de esze ágában sem volt ezt megemlíteni. A busz zötykölődött a rossz utakon, és hangosan zörgött a motor. Panji már megitta az utolsó kortyot is gyümölcsös üdítőjéből, és már az sem kötötte le, kétszázadik tekerést csinálja kócos hajában. Egyre laposabbakat pislogott, és jóízűen ásított. Végül aztán teljesen álomba zuhant, amitől elgyengült feje. A hepehupás út miatt végül feje kikötött Ani vállán, ahol olyan remekül szundizott az út végéig, mintha csak az ágyában tenné. Mikor befékezett a busz, és megszűnt a zötyögő mozgás, lassan kinyitotta szemeit, és egy jót nyújtózkodott, halk nyöszörgés kíséretében. Le se esett neki, eddig Ani-n kiterülve aludt. Nem zavartatva magát pattant fel helyéről, intett Ani-nak, aztán összeszedte a cuccait. Ugyanolyan lelkesedéssel ugrott le a busz lépcsőjéről, mint mikor elindultak. Megszenvedett ugyan a bőrönd kivételével, de fújtatás után bevárta a másik srácot és együtt indultak meg a recepció felé. Panji nem győzött ájuldozni a látványtól. Nagyon kellemes érzéssel töltötte el a környék, a recepción meg a bácsi is igen kedvesen bánt vele. Nem is kellett több ahhoz, Panji teljesen meg legyen elégedve. Büszkén húzta ki magát, s miután körberajongta saját szobáját, rá kellett döbbennie arra, nincs túl sok kedve, sötét éjszaka egyedül aludni. Ismeretlen környék, ki tudja, melyik percben szándékozik beosonni ablakán valamilyen vadállat. Nem akar mosómedve harapást elszenvedni. Felismerés jeleképp csettintett egyet, mellette lévő szobában cuccolt le Ani! Határozott mozdulattal kapta össze az összes holmit, ami csak elfért kezei között, és ninjákat szégyenítő mozdulatokkal araszolt ki a folyosóra. Kicsit megkönnyebbült, senki nem tartózkodott ott, ezért halkan végigmasírozott rajta, és gyengéden bekopogott a másik ajtón. - Aniii~h! Nem szeretnék egyedül lenni abban a hatalmas szobában. Átcuccolok, jó? – virul fel tekintete, és meg sem várva a választ már bedobta a bőröndöt, és áthúzta a futont. Másra egyelőre nem is volt szüksége, csak személyes homijaira, és persze Ani-ra. Annyira fel volt dobódva a rengeteg lehetőségtől, amit a szálloda kínált, kedve támadt hozzá, mindet végig próbálgassa. Ez alól meg Ani sem kivétel! El fogja hurcolni magával egyet fürdeni, mert egy ilyen hosszú utazás után, jól fog esni mindkettejük számára. Maradt idejük arra, leüljenek a szobában a közös étkezésig. Panji nem sokat beszélt, csak Ani-t figyelte. Azt azért meg merészelte említeni, ha nem fogja élvezni a pihenést, Ő fogja belelökni a fürdőbe. Amit persze Panji sem gondolt komolyan, hiszen képtelen lenne ekkora mamlasz srácot pöcköléssel belehajítani a vízbe, ezért jót nevetett rajta. Kedvét semmi nem tudta szegni. Még utoljára rápillantott telefonja kijelzőjére, idő után érdeklődve, aztán Ani közelébe pattogva, derűs képpel kinyújtotta kezét felé. - Menjünk, és együnk valamit! – mosolygott földöntúli erővel.
|
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Kedd Dec. 25, 2012 8:19 am | |
| Irodájában ült. Fejét támasztotta. Semmibe révedt. Kezében vihargyújtó tetejével játszott. Órákon át hallgatta a fém csattanását. Nem jutott megoldásra. Eredménytelenségen gondterhelten mordult fel. Kigombolta öltönyét. Székében feszengett. Vállait mozgatta lazítás gyanánt. Sikertelenül. Ugyanolyan feszült maradt. Idegességében lerúgta az asztali lámpát. Nem volt elég. Összevont szemöldökkel öklözött bele a kemény fába. Fogait csikorgatva morgott. Utálta. Kiborította, amikor át merészelték verni. Bosszú. Sérelme megtorlásának vágya izzott szemeiben. Vicsorogva felkapott néhány iratot. Rájuk sem hederített. Találomra választotta ki mindegyiket. Dühtől forrongva összegyűrte. Rájuk köpött. Meggyújtotta szélüket. Lángra kapó papírokat hanyag módon kukába dobta. Végzett az illetővel. Halott volt. Rövidesen ténylegesen. Mérget vehet rá nincs lezárva ügyük. Tönkre fogja tenni. Elveszi mindenét. Kisemmizi. Elteszi láb alól összes bizalmasát. Kicsinálja barátait. Egyesével kínozza meg családtagjait. Ráuszítja ellenségeit. Páholyból nézi végig rohadt gyötrelmes szenvedését. Bűnhődni fog. Bele fog rohadni árulásába. Nem tesz neki szívességet golyót repít koponyájába. Sínylődni fog! Hosszan. Sokáig. Könyörögni fog haláláért. Nem nyugszik, míg lélegzik az a mocskos pondró. Soha büdös életben nem nézi el, meglopják. Ad alamizsnát dögivel. Más yakuza-hoz képest tejben vajban fürödnek emberei. Ezért sem engedi fejére nőjenek. Főnököt akarnak játszani!? Előbb keljenek fel. Csírájában fojt el minden lázadást. Lakolni fog az összes kétszínű féreg! Vörös ködből ki se látva fújtatott. Remegő kézzel borította asztalra gyógyszeres dobozait. Sorba állította színes bogyóit. Egymás után nyelte le mindegyiket. Min ki önkívületi állapotban üvöltözött. Pohár vízért rohant. Mindet az égő kukára borította. Számon kérőn követelt magyarázatot. Nem érdekelte. Leszarta mi problémája van. Arra vágyott bekussoljon. Szétvetette a méreg. Elvesztette fejét. Izomból feje mellé vágta napszemüvegét. Ijedtében végre befogta száját. Félve bámult rá. Irritálta. Jobban kiborította. Közel állt hozzá pofán gyűrje. Felerősödött lelki ismerete. Nem akarta bántani. El kívánta kerülni a lehetőséget. Kivágta irodája ajtaját. Öles léptekkel robogott keresztül bárján. Halántékát dörzsölve fékezett be a szabad levegőn. Cümmentve ütött rá homlokára. Mehetnéke volt. Körülnézett. Felé lóduló testőrnek maradást intett. Arra vágyott kiszellőztesse fejét. Zsebre dugta karjait. Céltalanul megindult az utcán. Üres fejjel rótta a kilométereket. Tojt a hidegre. Köpött a veszélyre. Egyedül kívánt lenni. Elfagyott végtagokkal fékezett le. Száját flegmán elhúzta. Zsebében rezgett mobilja. Senkivel sem szándékozott kommunikálni. Off gombot ostromolva pillantott kijelzőre. Felvillanó néven dünnyögve forgatta körbe szemeit. Telefont bűvölve gondolkozott. Néhány csörgés múlva határozott. Fogadta a hívást. Színtelen hangon dörrent bele a vonalba. Szükségtelennek érezte ecsetelni ki lenne. Lényeget sürgetve köszöntötte beszélgető partnerét. -Mond, Panji!-Érkező visongáson felmordult. Készüléket eltartva fülétől várakozott. Türelmesen malmozott befejezze a hisztérikus ordibálást. Biztosra utazott. Síri csendig lapított. Néma sercegést követően közölte tömény véleményét. Tőmondatokkal tudta le az információ szerzést. -Aha. Baromság. Felőlem. Rendben. Hány nap? Jól van. Ott leszek.- Nyomta ki a fecsegő gyerkőcöt. Fejét megingatva dörzsölte szemeit. Tartott a kirándulástól. Megfordult fejében visszalép. Nincs lazulós hangulatban. Nem tehette. Kapóra jött. Elkövetkezendő napokban jobb, ha nincs a városban. Klán teszi a dolgát. Felverik a méhkast. Több lövöldözés. Merénylet kísérletek hada. Útban lenne. Könnyebbséget jelentene nem kell védelmére fokozottan ügyelni. Rühellte. Kivonult a frontvonalból. Beszari patkányként lapított. Messzire poroszkált a balhétól. Nem tiltakozhatott. Jobb keze akarata ellenére küldené melegebb éghajlatra. Ilyenkor utált főnök lenni. Prioritást élvezett nyomorult élete védelme. Mindenesetre, ha már így alakult, kísérletet tesz a száműzetés elviselhetővé tételére. Belement Panji ajánlatába. Barom játékon két fős utat nyert. Szállóban áztathatta seggét. Nem repesett a boldogságtól, de inkább lóg gyerkőccel, mint rohadjon valamelyik vérebekkel őrzött családi kéjfészekben. Hazaesve felcsörgette Min ki-t. Leadta tervét. Utasította figyelmeztesse a kirándulás dátumát megelőző napon. Előre tudta elfelejti. Illetődötten vonta fel szemöldökét, amikor beosztottja elé állt. Morogva idézte fel hova hivatalos. Felismerésen tarkóját masszírozta. Fáradtan dőlt hátra irodai székében. Gyors eszmefuttatást végzett. Számba vette mire lesz szüksége. Grimaszolva hóna alá csapta mindenesét. Munkát berekesztve indult lomos apartmanja felé. Kocsijába ülve változtatott tervet. Begurult az első bevásárló központ parkolójába. Drága szövetkabátját nyakig gombolva lépett mozgólépcsőre. Min ki anyanyelvén káromkodva hőbörgött. Nem nyerte el tetszését utolsó percben szerez be mindent. Hidegen hagyta. Pénze van. Ideje nincs. Lakásában méteres kupi. Semmi sincs kéznél. Egyszerűbb vásárolni. Rendet rakni lusta. Takarítás nem az ő műfaja. Találnak, amit találnak. Azt visz, amit ebben a bazi nagy pénznyelőben vesznek. Válogatást eleve Min ki-re bízta. Hordár volt. Kosarat tartott. Szatyrokat cipelt. Bankkártyáival se kellett vesződnie. Minden bizalmasánál volt. Kizárólag előtte landoló blokkokat írta alá. Sikeres túrán vett részt. Néhány órán belül hanyag módon dobhatta ágyára sporttáskáját. Mellé nyúlva pihent le. Min ki ölébe fészkelődve lazított. Mellkasán landoló házi állatára ingerülten morrant fel. Fejét karjával takarva pihentette zsongó agyát. Lemondott fürdés, vacsora, drog lehetőségéről. Alvásra vágyott. Több teendője úgy sem akadt. Mindenese ismerte a járást. Saját kulcsa volt. Akkor ment el, amikor jónak látta. Magától tudta mi a teendő. Távollétében gondoskodnia kell Pandáról. Beütne a vész, mobilon elérték. Többnyire. Ezek birtokában viszonylag nyugodtan aludt be. Korai indulás nem jelentett akadályt. Automatikusan ötkor kelt. Arrébb pakolta mindenesét. Levitte Pandát futni. Vett rejtvényes újságokat. Bevette kábszer adagját. Lezuhanyozott. Megivott egy pohár frissen facsart narancslevet. Napilapokat olvasva dünnyögött. Leküzdött torkán néhány falat pirítóst. Órájára pillantott. Vállára dobta sporttáskáját. Csendre intette kutyáját. Bezárta az ajtót. Fejébe húzta kapucniját. Ráérősen elsétált a közeli buszmegállóhoz. Munkába igyekvő tömegen flegmán fújtatott. Távolabb lefékezve elővette fülesét. Zenére lazítva figyelte a járművek számozását. Felpasszírozta magát a neki kellő járatra. Hosszas zötykölődés után átszállt metróra. Nyomorgás után jöhetett pattogó gyerkőccel fűszerezett külön busz. Szemöldökét felvonva pillantott a kidekorált tragacsra. Akadtak fenntartásai az üggyel kapcsolatban. Melegen ajánlotta ne packázzanak vele. -Pontos voltam.-Grimaszolt unottan. Szemét forgatta felé vetődő fénycsóvára. Üdvözlés gyanánt fejével biccentett. Derekánál megtartva flegmázott. Az nem zavarta nyakán csüngnek. Könnyű volt gyerkőc. Min ki mellett fel sem vette természetét. Egyre ment milyen jelenetet rendez. Hagyta kitombolja magát. Készségesen odaadta holmijait. Előre eresztette a buszon. Ablak mellé ült. Neki ezek lényegtelen dolgok voltak. Rejtvényt bárhol fejthetett. Busz rázkódása nem zavarta. Gyerkőc fészkelődése se idegesítette. Eldobta magát székén. Kezébe vette tollát. Felcsapta az újságot. Nyugodtan haladt sorról sorra. Felverető tini osztály sem zökkentette ki hangulatából. Nem foglalkoztatta jelenlétük. Összesen egyszer pillantott fel. Kiszúrt valakit. Hosszasan végigmérte. Annyi információra vágyott besaccolja életkorát. Végezve a művelettel folytatta hobbiját. Gyerkőc vergődése továbbra sem hozta lázba. Egy darabig kizárhatta. Fényképező géppel találkozva kénytelen volt ingerülten cümmenteni. Lencsét leárnyékolva tolta arrébb. -Nincs fotó!-Szigorúan pillantott gyerkőcre. Nem tréfált. Kép nem készülhetett róla. Nem kockáztatja gyerkőc testi épségét. Rászállhatnak. Kiszivárog közös képük, neki befellegzik. Saját érdekében teszi. Megkímélné a maffia ügyletektől. Valamit felfoghatott határozottságából. Leszállt róla. Vállán bóbiskolva húzta a lóbőrt. Neki megfelelt. Zavartalanul fejthette a feladványokat. Érkezésig maximálisan lekötötte. Célnál türelmesen kivárta lehömpölyögjön a tömeg. Ráért. Utolsóként szállt le. Úton toporgó gyerkőcön csak elhúzta száját. Motyóját nyugisan vállára lökve lépett mellé. Fejét megpaskolva veretett be a recepcióhoz. Nyálas alkalmazotton nyakát vakarva fintorgott. Unta a banánt. Ömlengés helyett adhatta volna a kulcsot. Idegenvezetéstől egyenesen frászt kapott. Ezen szolgáltatásra vágyna, igényelné. Borús hangulatát bőszen napszemüvege mögé rejtette. Némán követte a díszes társaságot. Leszarta, miről áradoznak. Az sem foglalkoztatta, melyik szobát kapja. Elvette a neki maradó kulcsot. Kikereste a hozzá tartozó számot. Belépve szobájába első dolga volt felmérni. Átforgatta a berendezési tárgyakat. Poloskát, fegyvert, üzenetet keresett. Semmit sem talált. Átmenetileg biztonságban tudhatta magát. Ezen felsóhajtva dobta le sporttáskáját. Kis asztalra górta mobilját, kulcsát, napszemüvegét, fegyverét és pulcsiját. Illemre téve felrakta tetejére talpát. Lábszárához erősített késeket operálta le. Tépőzárral bajlódott, amikor kopogtattak ajtaján. Pánik legkisebb jele nélkül morgott belépési engedélyt. Tudta ki az. Eddig elviselte, bírja ki szokásait is. -Gyere.-Vállat vonva ült az asztal szélére. Karba tett kezekkel követte szemmel gyerkőcöt. Eszébe se jutott segíteni. Rászorulna, megkérheti. Teljes lelki nyugalommal malmozott. Arrébb emelte lábait. Megfogta gyerkőc ágyneműjét. Eltolta útban hagyott bőröndjét. Párnájára dobta kutyás plüssét. Költözés után kezébe vette a program füzetet. Egykedvűen átlapozta. Sok víz volt. Nem szerette. Gyerkőc raplizhatott, nem fog benne ázni. Morogva dobta félre a szórólapok közé. Propaganda szövegelésre nem pazarolta idejét. Vacsoráig még elintézett néhány hívást. Erkélyre vonult. Értesítette Min ki-t megérkezett. Helyzetjelentést kért jobb kezétől. Bevette esti tablettáit. Utolsó hívását intézte, amikor gyerkőc keze landolt orra előtt. Szemöldökét ráncolva tekintett rá. Kérésén nyűgösen sóhajtva dobta félre mobilját. Kezét megfogva egyezett bele unszolásába. Fapofával sétált mellette az étkezőig. |
| | | Hayashi Aoi Ember
Hozzászólások száma : 77 Age : 26 Tartózkodási hely : Karakura Raizer Team főhadiszállásán, Midori~onee-channél, Karakura Highschool ESUO-ESU clubjában, betámadva Souru Society valamely pontját, helpelni Holmes-mesuta~nak the detectiv feladatokban *3* Registration date : 2011. May. 15. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Karakura Highschool harmadik évfolyamos diákja, Seitokai - Junior alelnöke, Karakura Raizer Team al'vezetője, Raion tag, Michiwonka szerelmgyár alkalmazottja Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (15000/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Dec. 27, 2012 5:03 am | |
| Vidáman rakosgattam el mindent a bőröndömbe, amit Mido~onee-chantól kaptam kölcsön the torippuhoz, tippjeit felhasználva a ruhákat és egyéb holmiijaim elrakásához. Mert szerinte nem mindegy, hogy mit rakok felülre and mit alulra. Nem is hittem volna, ennyire lényeges az, hogy a nassolni való és szendvicsek felülre kerüljenek, nem pedig the doressuk alá, mert így könnyebb hozzájuk férni. Bár ha Mido~onee-chan no herupuzött volna bepakolni nem is ment volna, mert annyira, de annyira vártam már a kirándulást, hogy semmire sem tudtam figyelni! *.* Nagyon sokan ott leszünk, például Yui~nee, meg Sho~onee-chan, aki szintén Seitokai tag and Daiyamondo-nee, aki pedig Raizer úgy, mint I. *o* Már annyi tervem van, mert biztos nagyon szép helyre megyünk, fogunk sokat játszani, és meg akarom rokkuzni az egész környéket, Miyavi-nyannak is látnia kell, meg Holmes-mesutanak is megígértem, hogy sok – sok imeejit fogok neki csinálni, hogy lássa milyen csuda jó helyre is megyünk kirándulni. Szegény Mido~onee-chan and Atamaga~nii, alig tudtam elaludni és egész éjjel piszkáltam őket, képtelen voltam elaludni, annyira izgatott voltam. Biztos emeletes busszal megyünk, vagy ha nem akkor is nagy busz visz minket the torippu pontjához. Mido~onee-channak még azt is megígértem, hogy hozok neki szuvenírt, meg persze mindenki másnak is Raizereknek és a Seitokai tagoknak és a basukettoboruuteiimunak is. Szóval sok pénzt kellett összekérnem Holmes-mesutatól és Mido~onee-chantól, meg Atamaga~niitől és Nyuu-chanéktól is. Reggel Holmes-mesuta~ vitt el the sukuuruhoz, ahova a busz jött és a többiek is gyülekeztek. Vigyorogva integettem már a jelenlévőknek, míg oda no értem. Ott láthattam, hogy Heinrihi-sensei lesz the kísérőnk. - Heinrihi-sensei! :3 Miyavi-nyan és Tsuka… ízé Hayashi Aoi, Seitokai junior alelnök jelentkezik a másodikosoktól the torippurara! – még Miyavi-nyant is felemeltem és megmutattam Heinrihi-senseinek, hogy lássa, a plüsskyattot is hoztam, mert őnélküle nem megyek én aztán sehova! - Milyen hamar fogunk megérkezni? – kérdezem, mert már nem emlékszem, mit is mondott Hime-senpai, mikor elmondta the torippus dolgot nekem. - Áh! Yui~nee, kérsz? – kínálom meg sutoroberiis rágóval, majd fordulok a többiekhez is hátha szeretnének ők is venni belőle. Nagyon finom szerintem, nekem és Miyavi-nyannak az sutoroberiis rágó a kedvencünk. De szeretem az sutoroberiis csokit, sutoroberiis nyalókát, sutoroberiis sütit és tortát is, sőt még az sutoroberiis tejet is imádom. *-* Hoztam is magammal direkt, mert no knowolom, hogy lesz ott bolt, ahova megyünk, bár biztos… de nem lehet tudni, hogy árulnak ott sutoroberiis tejet, de remélem majd igen. De nem baj, mert Mido~onee-chan vettem nekem sutoroberiis tejet direkt the torippura, mert tudta, hogy nagyon, nagyon szeretem. :3 - Yuu ki vagy amúgy, hogy hívnak? – fordulok a feketehajú gaaruhoz. Emlékszem, hogy már láttam, de még nem ismerem és ezen sürgősen változtatni kell! Wan torippun az ismerkedés is biggu lényeg! - Az I neemum Aoi, másodikos vagyok, ő pedig Miyavi-nyan. *3* - emelem meg kezemben a plüsskyattot, hogy lássa, ki is az a Miyavi-nyan. - Leszünk furendok? – kérdezem lelkesen tőle. Remélem, hogy beleegyezik, mert I szeretnék a furendonője lenni, ha megengedi. - Ő Yui~nee, az osztálytársam az egyik legjobb furendonőm. Ismered már? *w* – mutatom be Yui~neenek azért. - Mondd, szeretsz sportolni? I imádok! Főleg the basukettoboruu, the ranningut meg az aikidót szeretem. *o* – mesélem neki, majd kérdőn figyelem a buszt, ami behajt az sukuuruudvarra, hogy felszállhassunk rá. Igaz, nem biggu kétemeletes busz, de így is nagyon kuuru, már alig ueitolom, hogy megérkezzünk! A buszra lelkesen szállok fel, értetlenül pislogok a már tsuu fent lévő személyre. Oldalra billentem the fejemet, majd Miyavi-nyan mancsával integetek feléjük, széles mosollyal. - Guddo mooningu! *o* – majd tovább álltam, no is knowoltam, hogy más sukuuruból is jönnek kirándulni. Ezt meg is jegyzem Yui~neenek, mert no knowlom, hogy szabad e velük beszélgetni. - Szerinted Yui~nee, ők hova járnak sukuuruba? Miért nincs rajtuk egyendoresu? No értem… – megvonom végül a vállamat, majd az elsős felé fordulok, mert knowolom, hogy ő elsős, emlékszem az évnyitóról rá. Az én misshonom amúgy is herupuzni az alsósoknak, szóval ott szinte mindenkit ismerek, vagyis többnyire… legalábbis kevesen vannak, akiket nem. - Áh, Ruri-chan! Hogy tetszik neked eddig the sukuuru? Szereted? Biztos izgalmas lehet elsősnek lenni. *o* – yes, tuti az! I szerettem a tavalyi évemet, olyan sok jó dolog történt velem. - Jársz már valamilyen délutáni kurabuba? Ha szeretnéd, knowolok adni tippeket is hozzá, csak sayeld, mik érdekelnek. – kacsintok rá, hüvelykujjammal siker jelet felmutatva. Jobb híján a tegnap esti animékről kezdek sayelni, amit leadtak meg, hogy melyiknek a részét no knowoltam látni, mert még pakoltam, pedig érdekelt volna. Időnként ki – kitekintek az uindon, hogy lássam, merre járunk, mikor érünk oda, mert már úgy szeretném látni, hol fog zajlani the torippu. Amikor megérkezünk kérdőn vizslatom az épületegyüttest, ami annyira hasonlít abban the ritoru falucskában lévő egyik házacskára, ahol a nagyapi is él. De tényleg, ha no knowolom, hogy kirándulni mentünk, akkor azt sayelném, hogy hazajöttem, pedig nem! - But hasonlít Masami-oojii-sama házára, otthon. Masami-ooji-sama the nagypapa szomszédja and van wan ebiru doragonja the pincéjében elzárva, ami minden furumuunkor kitör onnan and olyan gyerekeket eszik, akik no alszanak! – mesélem el Yui~neenek, mikor leszállunk a buszról és a csomagomat megigazítom a vállamon and körülrokkuzok. A kilátás nagyon byuuteifuru, nagyon tetszik! Biztos sok feltérképezetlen hely van itt, ami felfedezésre vár, sőt! Nyomozói készséget követelő misshonok is ueitolnak itt ránk, mert tuti, hogy történik valami baleset, amit Holmes-mesuta~ herupujeként Aoitsonként kötelességem kiderítenem a rejtélyeket. - Heinrihi-sensei, now mit fogunk csinálni, bemegyünk? – hogyha igen, akkor követem the senseit, de nem hagyom abba Masami-oojii-samaról a mesélést, a pincében lapuló doragon csak a kezdet, ugyanis több halott szellem van a házában, mint a temetőben. I láttam őket, but tényleg! Ők folyton elrejtették Masami-oojii-sama evőeszközeit, ezért folyton dühöngött, mert Masami-oojii-sama no mindig látta őket. Persze a híres Gojira and the Rakéta teiimut sem felejtettem ki, akik időnként megszálltak nála, és a mézeskalácsból készítet kert… hmm… nyami! But vigyázni kellett vele, mert ha fülön csípet, akkor a dühe rosszabb volt még the doragonénál is! - Goddu napot! – köszönök a bácsinak a pultnál, aki fogad minket, hátul a sorból integetve neki, majd hallgattam mit sayel. Széles sumairu kúszik az arcomra, ahogy hallom, hogy meleg vizes fürdő is van itt. - But guddo! Majd fogunk oda menni fürödni ugye, Heinrihi-sensei? *o* – ugrok párat egyhelyben izgatottan, ahogy ueitolom the sensei válaszát. - Úúú, Yui~nee, mi legyünk wan szobába! :3 Ruri-chan, Kiri~nee valamelyiktők no szeretne velünk lenni wan szobában? *o* Heinrihi-sensei, mi ketten Yui~neeval szeretnénk lenni and még valakivel, ugye szabad? *-* – rá is mutatok mindjárt doara, hogy hol legyünk, mert az viszonylag közel van mindenhez, vagyis legalábbis úgy tűnik. Ahogy bemehetünk le is dobom az egyik futonra a csomagomat. Érdeklődve körbejárom a szobát, mindent megfogok, megrukkuzok, uindon is kirukkuzok. - No akarja valaki körbesétálni az udvart velem? *o* Biztos nagyon byuuteifuru, engem érdekelne, meg sok imeejit kell készítenem! – remélem, valaki velem jön, egyedül uncsi lenne, úgy no is megyek sehova. But the szabadfoglalkozást ki kell használni. - Mi vagyunk vajon az egyetlen kirándulók? – kérdezem a többiektől, mert senki sem járkál itt rajtunk kívül, ráadásul az ebédnél sem volt a mi teiimu[i]nknál [i]and the másik két idegenen kívül senki. - Hiroko-sama… öhm… vagyis… Hiroto-sama? O.o – billentem oldalra fejemet értetlenül, ahogy látom, hogy ez a bácsi no ugyan az, aki fogadott minket and now itt van pincérkedni. - Hiroko-sama no is sayelte, hogy van testvére. – hangoztatom meglátásomat fejem vakarva tanácstalanul, but mindegy is, mert a kérdésemet neki is fel knowolom tenni. - Mások nincsenek is ide meghívva? – vagy voltak, but valami baleset miatt eltűntek? Óó… akkor the Raizereknek akushon bakell, hogy lépjenek! |
| | | Heinrich Haydn Különleges karakter
Hozzászólások száma : 23 Registration date : 2011. Jun. 10. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: Író Hovatartozás: Mazoku Szindikátus Lélekenergia: (7500/15000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szomb. Jan. 05, 2013 12:57 am | |
| *Csipp- csöpp, ki van ott? Ki hallja ezt a hangot? Kint a sötétségben halk karomhangok itt-ott felbukkanó csikarása özönlik be. Sötétedő tekintetemmel én pedig felülök az ágyamon. Apró fénysugár csendes sistergése csillan be szállásom szakadt függönyén keresztül. A „holtak“ reggele újra elérkezett. Semmit mondó tekintettel pillantok a szobában található szekrényre. Undorodom a gondolattól, hogy e nap annyi alantas halandóval töltsek el egyetlen napot is azon a helyen. Egyenként kellene a sikolyvér alá taszítani, hogy megfáradt izmaik örökké elernyedjenek. Bűnös gondolatok támadnak, de emlékezetem szerint még mindig kénytelen vagyok a koszos köz közé emelkedni. Így aztán a kiválasztott ruhadarab egy fekete sportzakóra és vöröses vér színében pompázó ingre esik. A többi már csak részletkérdéses ügy, ámbár a szolid szemüveg pontosan leíró értékű. Csak egy tanár vagyok, aki mellesleg Japán egyik leghíresebb sci-fi írója. Chh..szánalmas. Kinézek a ház ablakán, s csöppen..csipp-csöpp; miféle jó idő is van kint. A maga melankolikus csendje, s a sötét árnyak órája végzetes ihletet adó. De nem léphetek most a patkányok mezejére, hogy a fekete leplek alatt fénylő remény szilánkja ontja a véres igazságokat. A mai nap a színdarab részévé kell válnom. Egy elegáns bőröndbe készítettem elő a szükséges dolgokat, s ide is rejtettem családom régi dísz katanaját. Az egyetlen dolgot, ami emlékeztet végső célomra; melyet egy nap be is váltok. E mellett ruhák, könyvek, s néhány üres lappal még rendelkező megkezdett könyv. A cirádás betűsorok a mai nap folytatódnak. A novella kötet új epizóddal bővül, egy iskolai kirándulással. S én csupán csendben távozom, elkészülve. A teleport rendszeren keresztül a város szélére kerülök, majd taxit választom a tömegközlekedés helyett. Sokáig vizslatom a sofőr tekintetét, míg azon gondolkodom, hogy minő gyönyörű festmény válna belőle. A halott sofőr balladája címmel alkotnám meg, ezúttal viszont nincs idő az alantas munkákra. Kiszállok az autóból, s az elvállalt feladatot teljesítem. Megállok a kapuban, s csak csendesen várom az érkezőket. A diákok már nem első alkalommal találkozhatnak velem, de minden alkalom olyan lehet nekik, mint egy izgalmasan különleges óra. Mosolyra nyílnak ajkaim a lány üdvözlését illetően, bár, ha igazán tudná.. ironikus mosoly ez.* - Valóban? Akkor házi feladat, hogy készítsetek nekem egy borítót a nyaralásról. Az epizódbeszámolójáért pedig külön jegy jár. *Behunyt szemmel villantom ki fogaimat. Morbid arckifejezésemet noha mindenki honorálja, de a valódi jelentése már kevésbé közönséges. Intek nekik, hogy szálljanak fel a buszra, közben pedig a jelenlévőek számát sasolom; simogatva a jobbomon levő karperecet. Melyik szerencse is, hogy mindenki megérkezett! Csak egy gyenge pillantást vetek a buszon már fenn levő alakokra. Ez a kirándulás sem lesz átlagos, bár én ezt egyáltalán nem bánom. Felszállok a buszra, s biccentek egyet a hahotázó porhüvelyekre.* - Míg megérkezünk, illik egy kirándulós dallamocskát énekelni. Mire négyszer elénekelitek, már ott is vagyunk. Húzzatok bele! *Szókincsem meglehetősen megváltozott a színdarab részében, viszont én valahol az ismeretlenek közelében foglalok helyet. Kezembe veszem a telítetlen könyvet, majd az aranyozottnak tűnő tollat; amellyel máris neki látok az új történetnek. „Elindult a sikátor macskakövén, hogy az azon megcsillanó Hold fényét követhesse. Útja során arcát meleg szél fújta, de ajkai a hideg párlatának színét vette át. Szemei körül gyenge karikák sorakoztak fel a kegyes lilaságok homlokán...“ S mondataimat egyre jobban lelassítom, ahogyan a táj kirívósága elvonzza tekintetemet az üvegen keresztül. A táj átlagos, semmi különleges nincs benne. Ettől olyan lenyűgöző, hogy átlagosságra inti az érkezőt. De az átlagosságok órájában nincs semmiféle átlagos. Tehát egy újabb megfejtésre váró paranoid képzetek támadhatnak fel a gondolkodók körében. Mi ez hely? Miért ilyen lepusztult a ház, ahogyan leszállva közelebb érünk hozzá? Számomra egyre barátságosabb ez az egész. Patkányok, megint csak húsra vágyó kondorkeselyűk. Hosszú ideig nézegetem bőröndömmel az oldalamon, kezemben egy tollal és könyvvel a házakat, míg aztán elindulok a főépület felé.* - Nagyon úgy néz ki, hogy ez volna az. Gyertek utánam! *Olyasmivel már nem is foglalkozom, hogy rendezett sorokban, meg a cuccaikat el ne hagyják. Nem vagyok én a porhüvelyük megteremtője. Az anarchisztikus felállást pedig külön kedvelem, ahogyan egyik áttapos a másikon. Persze ők többnyire kislányok, kik talán pontosan itt vesztik el majd a fehér bárány harangját. Átlagos gyermek kirándulás, és a szülők erre küldték gyereküket? Ugyan! Lassú léptekkel haladok a „fogadóba“, majd a recepciós elé egy levelet rakok csak le.* - Ez volna az, „jó“ uram! *Jóság, gazság, tébolyultság; hazugság. Kedvességétől még a pókok is a falra másznának, de mi tagadás; a kislányoknak jól adja elő magát. Vállat rántok a lényegtelen dolgok felett.* - Mindenki úgy rendezi magát, ahogyan csak akarja. Nyaralunk, nem? *Háborodom fel látszólag ezen a rendszerezésnek látszó dolgon.* - Amíg nem csináltok bajt, addig mehettek ahová akartok. A kötelező programra mindenki jöjjön el, vagy házi feladatot osztok ki. *Kicsinyes fenyegetéssel állok eléjük; ugyanakkor én örülnék a legjobban annak, hogyha leszállnának rólam. Ezúttal nem leszek véres húscafat, melyre éhes piócák ragadhatnak. Csupán le akarok pakolni a szobámban, hogy íróasztalhoz ülhessek. Minek után vége a hercehurcának, becsukom magam mögött az ajtót. Ágyam alá helyezem a bőröndöt, a benne levő kardot pedig az asztalra. Körbe sem nézek, csak felhúzom kicsit jobbon ujját, s leülök írni. Az óra ketyeg, a tinta pedig szárad. Három oldalnyival végzek, mire újra fel kellene keltenem kíváncsiságomat az itteniekkel szemben. Erre legjobb alkalom az ebédidő volna. Nem vagyok éhes, én másra éhezem. Mégis leülök egy különálló asztalhoz, minek után befejeztem az írást, és megérkeztem a gyűlés helyszínére. Magam előtt kulcsolom össze két kezemet, míg enyhén előre dőlve várom a romlott, alantas szavakat. Hiszen ezek sem az ételhez, sem pedig a fogadáshoz nem értenek. * |
| | | Gouto Asuka Daitenshi
Hozzászólások száma : 42 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Registration date : 2010. Sep. 16. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: ♥ Kavicslány ♥ Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (6000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szomb. Jan. 05, 2013 6:38 am | |
| Egy jó ideje csak forgolódtam az ágyamban, mikor már kénytelen voltam rávenni magam a felkelésre. Hogy is mondjam, kicsit még furán éreztem magam, habár már van pár hete, hogy kiengedtek a kórházból. Pontosan emlékszem mindenre ami azelőtt történt, mintha csak tegnap lett volna. Ugyanakkor arra a valamire is emlékszem ami kómába kerülésem alatt volt. Nem mondanám álomnak, sem pedig látomásnak. Inkább valamiféle kapcsolatfelvétel lehetett vagy nem is tudom. Zavaros az egész. - Mindjárt kész vagyok. - feleltem édesanyám szólítására, habár némi hazugság volt a dologban, hisz mindössze egy törülközővel voltam bebugyolálva és a cuccaim is szanaszét hányódtak. Egyedül az újonnan kapott gitárom volt a tokjába csomagolva útra készen. A felöltözést követően viszont egy kis segítséget használva rövidítettem le a becsomagolás időtartamát. Valami különös oknál fogva kicsivel könnyedebben tudom használni különleges képességemet amióta megjártam a kórházat. Talán amiatt a furcsa erő miatt, amit képes voltam használni, vagy nem is tudom. De nem is lényeg, hisz most csupán egy egyszerű iskolai kirándulásra megyek, ahol amúgy sem fog kelleni használnom a képességeimet. Habár ezt sem lehet tudni pontosan, hisz az osztálykirándulás is ilyennek indult voltaképp. ^^" - Elmentem. - közöltem a nyilvánvaló tényt szüleimmel mielőtt kiléptem az ajtón. A gitárt és táskámat magamra aggatva fogtam meg a bőröndömet és indultam el az iskola irányába, hisz ott kell a buszra felülnünk. Az iskolát elérve és a bepakolást követve, immáron bőröndöm nélkül, szálltam fel a buszra. Shoko-chant és Aoi-chant egy néma intéssel üdvözöltem, lévén csupán ők voltak az egyetlenek akiket ismertem a jelenlévők közül, na meg a tanárt, de lévén férfi, igazán megtehetné, hogy ő köszön előbb. Léteznek illemszabályok. ˇ^ˇ Két széket egy az egyben lestoppoltam magamnak, hogy márpedig az út során mellém ugyan senki nem fog ülni. Talán maximum Sho-chant engedem ide, bár azt biztosan nem garantálhatom neki, hogy túlságosan érdekfeszítő társaság lennék az út folyamán, hisz jelenleg egészen más dolgok foglalkoztatnak, mint a semmitmondó beszélgetések. Táskámból kis kotorászás után sikerül előhalásznom egy jegyzetfüzetet és egy írószert. Lassan lapozgatok bele, habár mindenik oldalon javarészt ugyan az a két kanji található. "神気". Tulajdonképp amióta magamhoz tértem a kómából javarészt csak ezt a két betűt írom le folyamatosan. Még akkor is, ha csak úgy elgondolkodom a semmin, a kezeim automatikusan leírják ezeket. - Gyere, cuccoljunk egy szobába, Sho-chan. - bököm finoman oldalba a könyökömmel az említett lányt, miután leszálltunk a buszról és beléptünk a fogadóba. Cseppet sem volt kedvem megvárni amíg a tanár nekiállna osztogatni, vagy épp valamelyik alsós lefoglalna engem vagy épp újonnan általam kinevezett szobatársamat magának. Fene egye meg, hogy Kana most nincs itt. Sokkal jobban élvezném ezt az egész kirándulást... - Ez az enyém. - adom szobatársam tudtára az ágyválasztásomat, miután a bőröndömet és a táskámat lehajítottam rá. Ezt követően gitáromat tokjából elővéve ültem le az ágy szélére, majd miután felmértem, hogy lehangolódott-e, halkan nekiálltam valami véletlenszerű dallamot játszani rajta. Igazán hiányzott már, hogy végre a kezemben tarthassak és játszhassak egy hangszeren, pláne mióta a régi tönkrement egy sajnálatos baleset miatt. - Távozzatok. Most. Kérlek. - utasítottam a szobába betoppanó alsós lányokat miután az ujjaim egy pillanat alatt abbahagyták a játékot és mielőtt még egy újabb lépést tehettek volna. Az utolsó szó, mely igaz halkabb volt a többinél, kifejezetten a kis lánycsapat egyik tagjának, Aoi-channak, szólt. Lévén ő volt az egyetlen akit ismertem a csapatból, számítottam arra, hogy veszi a lapot és barátnőjére hatást gyakorolva elhagyják a szobát. Nem igazán volt ma kedvem kisgyerek felügyeletre. - Menjünk ebédelni, Sho-chan. - szólaltam meg ismét, mikor véglegesen abbahagyva a dallamok kicsalogatását elpakoltam a hangszert és magamhoz vettem a buszban is használt jegyzetfüzetemet és az írószert, majd, remélhetőleg Sho-chan társaságában, indultam el az ebédlő irányába. Egy üres asztalhoz ültem le miután egy kevés ennivalót összegyűjtöttem a svédasztalról. Csupán pár apróság volt a tányéromon. Jelenleg sokkal fontosabb cél lebegett a szemem előtt, mint az evés. Jobb karomon feltűrtem az inget a felkaromig, hogy szabadon láthatóvá tegyem a könyökhajlatban pihenő tetoválásomat, amit igyekeztem a lehető leghitelesebben lerajzolni a jegyzetfüzetembe. Több dolgot kellene előkotorásznom erről az egészről. A kíváncsiság hajt, nem tehetek róla... - Spoiler:
Remélem nem baj, hogy ennyit interaktoltam Sho-chant. >< Ha bármi baj, óhaj-sóhaj van, visítsatok. ._.
|
| | | Desmond Phellera Espada
Hozzászólások száma : 340 Age : 63 Tartózkodási hely : Las Noches Registration date : 2009. Jul. 25. Hírnév : 56
Karakterinformáció Rang: Segunda Espada Hovatartozás: Las Noches Lélekenergia: (48500/65000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Hétf. Jan. 07, 2013 3:28 pm | |
| Életem első osztálykirándulására készülhetek. Őszintén szólva először nem lelkesedtem az egészért, hiszen inkább maradnék Sachi~nee-sannal, mégis csak ritkán van szabad hétvégéje, másrészről viszont azt hiszem, kellett egy kis levegőváltozás. Beleegyeztem hát ebbe az egész kirándulásosdi dologba, és az utolsó pillanatban én is felírtam a jelentkezők listájára a nevem, főleg, mivel nővérem is támogatott, mert azt gondolja, hogy igazán jót tenne nekem. Pedig jól vagyok én, de tényleg! Hiszen miért is lenne szükségem bárki másra, amíg ő ott van nekem? Tehát, készülhetek a kirándulásra, pakolom is elő újra bőröndöm, s kínos pontossággal használva ki minden helyet, gyakorlatilag vákuumot teremtek benne, hogy minden, de tényleg minden beleférjen, amire szükségem lehet. A szokásos váltóruhák mellé biztonság kedvéért túracipő, és pót-túracipő is tartozik, és egy fürdőruha, meg két darab törölköző. Szúnyogriasztó, aspirin, sebtapasz, fertőtlenítő, vécé papír, fésű, hajkondicionáló, a hétfői leckéim, harisnya és pótzokni, saját bögre, tányér, pálcika, megfázás esetére kamilla tea, zseblámpa, pokróc, zsebkendő, esti olvasmány, tb kártya, lánymagazinok, meg néhány társas játék. Szóval, valami ilyesmi az a lista, amit magammal viszek, éppen csak legnagyobb sajnálatomra Sachi~nee-sant nem sikerült begyömöszölnöm a bőröndömbe, se pedig a hátizsákomba, a szendvicsek, ásványvíz meg a pénztárcám mellé. T^T Persze az is igaz, ha Sachi~nee-san nem vitt volna ki kocsival a buszig, akkor biztosan nem tudtam volna ennyi mindent hozni, de hát mindenre fel kell készülni! Az én karom legalább nem fog viszketni, ha összecsípnek a szúnyogok, mondtam is meg a magamét Hentai Himojinak, amikor kinevetett, amiért olyan büdös az egyik kenőcs, amit magammal vittem. Attól, mert nem leszek néhány napot, továbbra is rajtad tartom ám a szemem, ne aggódj! >.> Nem csodálkozom rajta, hogy két olyan felnőtt is felszáll a buszra, akiket nem ismerek. Biztosan ők is kísérő tanárok, csak még nem láttam őket. Végtére is, attól, mert valakit nem ismersz, attól még létezik, amit nem tudsz viszont, azt nem keresed. A holdjáró medve esete a kosárlabdázóakkal, a tanulság adott, ilyen egyszerű az egész. Inkább próbálok ismerős arcokat keresni, pillantván meg Aoi-chant pedig csak-csak kerül egy mosoly az arcomra. Nem tudok róla sokat, az igaz, azt viszont mindenképpen, hogy mindig tele van energiával, és az emberek pedig szeretik az olyan vidám embereket, mint amilyen ő. Talán én is elég emberi vagyok akkor, ha én is kedvelem annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak egy szünet alkalmával beszéltünk. Miután a bőröndöm a buszsofőr és Sachi~nee-san segítségével elhelyeztük, és jó hosszas búcsút vettem az én egyetlen Sachi~nee-sanomtól, akinek még a bentomat is felajánlottam, ha velünk jön valahogyan, de ha legalább felhívhatom, amikor ráér, csüggedten bár, de utazásra készen szállok fel az autóbuszra. Még sosem ültem ilyenben. o.O Szerencse azért, hogy nem Sachiko vezeti, különben azt hiszem, hogy ezúttal tényleg mindannyian meghalnánk. - Szió. ^^ Leülhetek melléd? – kérek helyet Sakura-chan mellett, hiszen máshol már nem nagyon találhatok. Kicsit türelmetlenül fészkelődök ezután helyemen, bevallom, türelmetlen vagyok mind az indulást, mind az utazást illetően. Út közben igaz, másokból hozhatom ki a türelmetlenséget, amiért fél óránként meg kell állni vécézni, de nem tehetek róla, gyors az emésztésem, és nem bírom ki, ebben a fülledt melegben pedig amúgy is muszáj a folyadékot pótolni… Nem volt egyszerű menet, már-már visszasírtam Sachi~nee-san autóját, na nem azért, mert az jobb lett volna, de már biztosan réges-régen megérkeztünk volna, még akkor is, ha tudom, mellette kész életveszély a délutáni autózás. Egész megszoktam viszont, ha becsukom a szemem, és inkább a tegnapi filmre gondolok, általában könnyebb is kibírnom. Szóval a busz olyan gyorsan mozog, mintha reumája lenne, vagy csak ennyire elszoktam a rendes vezetéstől, már én sem igazán tudom. o.O Ütöm el az időt mosdóért rinyálással, zenehallgatással meg beszélgetéssel, és még hangosabb zenehallgatással, amikor a tanár azt akarja, hogy énekeljünk. Na ne, nem, nem és nem, én nem énekelek… Nem vagyok már pisis, mégis úgy beszél velünk, mintha óvodába járnánk. Ha nem Sachiko vezet, négy dal kevés a négy órás úthoz. ._. - Hát, annyira nem nagy dolog. Még nem igazán gondolkoztam ezen. – és valóban nem. Valamelyik tanár, talán épp az osztályfőnök, már mondott valami olyasmit, hogy válogatnom kéne a különböző szabadidős klubok között, de őszintén szólva tényleg nem tudom. Nem tudom, mi az, ami érdekel, nem szoktam ilyenekkel foglalkozni. Persze kiskoromban szerettem rajzolni, de az már tényleg régen volt. Nagyon sok minden változott róla. - Majd ha beköltöztünk, segítesz választani? Nem tudom, milyen klubok vannak. – talán így lesz a legjobb. Azzal még nem ártok senkinek, ha segítséget kérek. - Menj csak velük, Sakura. ^^ Azért ha elmentek valamerre, majd szóljatok. T^T – meghagyom Sakurának, hogy Aoi-channal és Yui-channal lehessen egy szobában. Én majd megoldom. Megoldása problémámnak persze csak egy ígérkezik. Arcom felveszi hajam színét, ahogyan bekopogok, majd bemasírozok a másik lefoglalt szobába, ahol két felsőbb éves lány lakik a kirándulás idejére. Nem nagyon van más választásom, ha nem szeretnék a folyosón aludni, de nem éreztem volna magam jól, ha nem engedtem volna át Sakurának, hogy elfogadja Aoi-chan és Yui-chan meghívását. Talán így lesz a legtisztább, ők pedig úgyis csak ketten vannak. - Ne haragudjatok, nincsen máshol hely. ^^ Amewa Ruriko vagyok. – az illem attól még illem marad, mutatkozom be a gitározó lánynak és a seitokai elnöknek. Vagyis azt hiszem, ő a seitokai elnöke. Igazából nem vagyok benne biztos, hajlamos vagyok összekeverni a dolgokat, ha túl sok információt kapok egyszerre valamiről, az meg úgy azért még sem az igazi, ami azt illeti. Nem zavarok túl sok vizet, legalábbis igyekszem, inkább birtokba véve ágyam húzom rá a saját ágyneműmet, és terítem be azt a saját pokrócommal. Még egy átöltözést is elintézek, hiszen a fülledt buszban szerintem valamennyire mindenkinek sikerült megizzadnia. Szóval, nem telik bele sok időbe, míg az ágyam és az éjjeli szekrényem el nem árulja, hogy az én területem. Csupán apróságok, meg némi precizitás és praktikusság, hogy minden kéznél legyen, amire tényleg szükségem lehet, de valahogy mindig sikerül így kialakítanom környezetem. - Máris jövök, várjatok meg! – integetek a bekopogóaknak. Igaz, az egyik felsőbb éves lány úgy gondolja, a legjobb lesz, ha egyszerűen elküldi őket, pedig igaziból semmit se csináltak, én mégis megkérem őket, azért egy pillanatot még várjanak. Éppen csak annyit teszek, hogy a nyakamba akasztok egy fényképezőgépet, felveszek egy szandált, és felkapok egy frizbit, egy felfújható labdát és egy társas játékot, hiszen ha már kimegyünk a kertbe, foglaljuk is el magunkat valamivel. Kicsit megtorpanok, amikor a recepcióst pincérként látom, de elképzelhető, hogy Aoi-channak igaza van, és valójában ikrek, azért van belőlük kettő. Vagy nemes egyszerűséggel éppen az a baja, amiért odahaza is Sachi~nee-san főz, takarít és vezet egyszerre. Nálunk odahaza ezt mindig mások csinálták. - Szerintem csak nagyon szegény, és ezért kell sokat dolgoznia. – adom meg a kézenfekvő magyarázatot, persze nagyon halkan súgva, különben még megbántom a bácsit. Egyszer az időt sértettem meg azzal, hogy elütöttem, ezért megállt. Még egyszer nem fordulhat elő. |
| | | Murasaki Shouko Daitenshi
Hozzászólások száma : 32 Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagy ott Registration date : 2012. Sep. 08. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Seitokai riporter, Tenshi Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (12500/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Jan. 10, 2013 7:55 am | |
| Ez lesz az első iskolai kirándulásom, mióta ide járok, így egy kicsit izgatott vagyok, milyen is lesz. Katsu-chint is magammal akartam rángatni, de ő valamiért nem akart jönni, pedig mondtam neki, hogy biztos jó lesz. Mindegy, ő tudja, majd leshet, hogy miről maradt le, mert ha visszaértünk beszámolok neki. Bár ha jobban belegondolok, talán az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltam, mert egy csomó mindent bevállaltam. Nem elég, hogy jelentkeztem a seitokaiba, de még Sacchin által csatlakoztam a Daitenshibe, amiről ugyan még nem tudok mindent, de idővel ezen változtatok. A bepakolással nem sok időt töltöttem el, más lányokkal ellentétben, akik mindig úgy pakolnak, mintha több hónapra mennének a pár nap helyett. Csak minimális ruhát raktam be, csak éppen annyit, hogy minden napra legyen egy, mert nekem annyi bőven elég. A bőröndömben a legnagyobb helyet kétség kívül a nassolnivalók foglalták el, amit korábban vásároltam össze. Finomabbnál finomabb dolgokat szedtem össze elvégre kirándulok, megengedhetem magamnak ezt a kis kényeztetést. - Ohayou! - köszöntem az iskola előtt álló kis tömegnek, amikor megérkeztem a találkozóhelyre. Nem sok mindenkit ismertem, mert sok volt az alsós, mondjuk ott van közöttük Ao-chin is, aki szintén seitokai tag, így ott találkoztam már vele. Meg persze ott volt Asu-chin is, akit viszont Sacchin közreműködésével ismertem meg. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, mert meg is érkezett a busz, amibe becuccoltunk és indulhattunk is kirándulni. Ahogy felszálltam gyorsan lefoglaltam magamnak két helyet, mert kellett a hely a nassolós szatyromnak is, hiszen nem elég csak a bőröndömben hozni a finomságokat, az úton is kell valamit ennem. - Kérsz, Ao-chin? - nyújtottam Ao-chin felé egy doboz epres pockyt hátha kér, mivel amíg a buszra vártunk epres rágót osztogatott, így lehet, hogy szereti az epret. Persze nem csak őt kínáltam meg, hanem aki még ott volt a közelembe, azok felé is nyújtottam, csak őket külön nem szólítottam meg. A buszúton egyik harapnivaló után a másikat vettem a kezembe és tüntettem el az összest az utolsó morzsáig. Viszont mivel az út egy kicsit hosszú volt és korán kellett amúgy is kelni, így két falat között egyszerűen elfogott az álom. Csak akkor ébredek fel, amikor egy faág nekicsapódik az ablaknak és zajt csapott. Még félálomba kinéztem az ablakon, hol is vagyunk és valamilyen erdős részen haladtunk át. Ezután már nem kellett sokat várni, meg is érkeztünk a célunkhoz, ami viszont nem olyan volt, mint vártam. Bár nem volt olyan ronda az épület és belülről biztos takaros, de attól még egy kicsit régi volt. - Jó. - válaszolok röviden Asu-chin ajánlatára, hogy legyünk egy szobában, miután bementünk az épületbe és a tanár egyeztetett a recepcióssal. Egy umaibout ettem, miközben követtem a recepcióst, aki megmutatta a szobáinkat. Ezután a recepciós leváltotta Asu-chinre és ő utána mentem a kiválasztott szobánkba. Először a bőröndömet helyeztem el az egyik fal mellé, mert nem terveztem, hogy kipakolok belőle, úgyis kiveszem belőle, ami kell, majd leültem a szobában lévő egyik székre és egy gyümölcsös nyalókát kezdtem el szopogatni. - Te tudsz gitározni, Asu-chin? - csodálkoztam egy kicsit, ahogy Asu-chin elővette a gitárját. Ugyan kérdésemre nem is nagyon akartam választ kapni, mivel a látottakból is könnyedén kitaláltam. Valószínűleg, hogy nem csak dísznek hozott el egy gitárt Asu-chin, mert az nagy butaságra vallana, de persze itt nem ez a helyzet. - Gyere csak. Murasaki Shouko~nanodayo. - figyelek fel a szobába toppanó alsósra, miközben a széken hintázok és nyalókázok, majd hozzá hasonlóan én is bemutatkozok. Ezután csak figyelem mi történik körülöttem, mert szeretem figyelni az embereket. - Te hányadikos vagy... Ame-chin? Jó, ha így hívlak? - kivételesen megkérdeztem valakit, hogy is nevezzem, mivel most egy kicsit tanácstalan vagyok, mert nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az Ame-chin becenév. Ezért is kérdeztem meg az érintett személyt és majd ő eldönti, hogy neki ez megfelel, vagy egy másik legyen. - Én is megyek, Ao-chin. - jelentem ki, amikor megérkeznek az alsósok, hogy elhívják a szobánkba költöző társukat. Ahogy Asu-chin viselkedett én is megértettem, hogy egy kicsit egyedül akar lenni, így Ao-chinékkel tartok, hogy felfedezzük a környéket. Bár, amit én keresek, biztos nem fogjuk megtalálni, mert olyan messzire úgy sem megyünk, hiszen ebédre vissza kell érnünk. Csak bólintottam Asu-chinnek, hogy mehetünk ebédelni és egyből követtem is. Az ebédlőbe érve jól megrakott tányérral ültem le az asztalhoz, amit Asu-chin választott. Jóízűen kezdtem neki az ebédnek, hiszen ez a nap egyik legfontosabb étkezése a reggeli és a vacsora mellett. - Sumimasen, meg tudja mondani, hogy található-e a közelben kombini? - amikor repetáért indultam, megláttam a pincérnek öltözött recepcióst és megragadtam az alkalmat, hogy feltegyem neki a kérdésemet. A legfontosabb, ha új helyre megyek, hogy megnézzem van-e valamilyen egyedi ízesítésű umaibou itt, mert azokat nem sok lehetőségem van megkóstolni. - Mit csinálsz Asu-chin? Nem eszel? - amint visszatértem az asztalhoz egy újabb tányér étellel, észrevettem, hogy Asu-chin rajzol valamit. Pontosabban egy kanjit ír le, de fejjel lefelé nem tudom elolvasni, így megkérdeztem, hátha elmondja. |
| | | Aoyama Tsubakimine Yui Ember
Hozzászólások száma : 18 Age : 26 Tartózkodási hely : Kokoro no Shiro Registration date : 2012. Jan. 25. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: onmyouji Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (4000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szomb. Jan. 12, 2013 2:17 am | |
| Mire az iskolához ért, uniformisa már cseppet sem abban a kifogástalan állapotban leledzett, mint amilyen még a kastélyból való indulásnál volt. Ádáz csatába keveredett útközben, nem tehetett róla, hogy emiatt a nyakában lévő piros masni kibomlott, a szürke kabátka pedig félig lelógott már a válláról. Legalábbis bárki kérdezné, démoni lényekről kezdene hadoválni teátrális kézmozdulatokkal, pedig csak zavarta a fojtogató ruha, ezért részben megvált tőle, ahogy máskor is szokta. Gombok, masnik, fűzők, mind az ellenségei voltak, ha nem lehetett egyszerűen, egy mozdulattal megoldani a ruházkodást, mint mondjuk egy cipzárnál. Más kérdés, hogy cipzáros öltözete vajmi kevés volt, most is csak az egyenruhához tartozó szoknya. Sajátja pedig talán egyáltalán nem volt. Maga mögött egy méretes gurulós bőröndöt húzott rendületlenül, arckifejezése pedig a szokásos szenvtelen, hűvös vonásokat mutatta. Végigmérte a várakozókat, és meg kellett állapítania, hogy nem sok mindenkit ismert, így Aoi mellett kötött ki, aki éppen a tanítójukkal beszélgetett, majd hozzáfordult. ... ohayou, Sawarineko - köszönt bágyadtan intve osztálytársának, majd tekintetét a kicsiny csomagra vezette, mely rózsaszínes színben játszott, és egy eper képe díszelgett rajta. - ... átlátok rajtad, átok macska, ma nem mérgezel meg - lépett egyet hátra, kezeit pedig védekezően maga elé emelte. Nem először kínálta már a lány különféle édes mérgekkel, ennek a szokásnak, valamint Miyavi-nyannak köszönheti Aoi a bece álnevét. Gyanús volt számára a mostani csomag is, így eltekintett a kóstolástól. Az egyetlen dolog, ami ízlett neki, és kínálta vele valaha, az a chips volt. A busz időközben befutott, és miután a jármű gyomra megette a bőröndjét, kissé remegve felszállt az ismeretlen négykerekűre, ami olyan volt, mint egy túlméretezett autó, de mégsem. Az ördögi masináról végül Aoi terelte el a figyelmét két újabb ismeretlenre átirányítva azt. A lány szavain hosszasan eltöprengett, miközben mereven bámulta őket. Különösen az egyikük, a szőke keltette fel az érdeklődését. Aurája több, mint ismerős volt. - ... az Árnyékrend papnője és szolgája - válaszolt végül osztálytársának, az már magától értetődött számára, hogy nem szabad a közelükbe menni, legalábbis rajta kívül senki sem élné túl a találkozást. Miután leültek, azután sem vette le a szemét távoli rokonáról, fel volt rá készülve, hogy ha bajt okoz, akkor azonnal akcióba léphessen és megállítsa a benne tomboló onit. Akár még az is lehetett, hogy az illetőt esetleg megszállta egy rokona, ám most túl sokan voltak körülöttük ahhoz, hogy erről meggyőződhessen. Az út hosszú volt, és zötyögős, többször is arra kapta fel a fejét, hogy entek támadták meg a buszt, vagy hogy romlott lelkű kavicstestvéreknek köszönheti a beütött könyökét, fejét egy-egy zökkenés után. Ezt leszámítva csendben, csak a minimális interakciókra törekedve töltötte el az utat, türelmesen várta, hogy megérkezzenek. A jármű végül megállt egy meglehetősen régi épület előtt, aminek látványa fellelkesítette. Egy ilyen öreg fogadó csakis a táptalaja lehet a rendellenességeknek! - ... erősebb pecsétre van szükség. Itt is lehetnek... - reagált Aoi meséjére a pincébe zárt sárkányról, és tekintetével máris fürkészte a környéket, hátha megérzi, tapasztalta más youkaiok jelenlétét. A szőke jelenléte azonban elnyomta az összes érzékét, sikeresen megakadályozta őt, és segítette a társait a rejtőzésben. Az Árnyékrend papnője félelmetes ellenfél volt, ezt meg kellett hagyja. Lévén ezzel volt elfoglalva, így ellenállás nélkül sodródott az események tengerében, azaz jobban mondva követte Aoit a szobába, amit kiválasztott nekik. A fogadósra csupán egy pillantást vetett, hogy felismerje, egyelőre nem foglalkoztatta a létezése. Kezében ismét ott volt a bőröndje, hiszen a busz gyomra épségben megőrizte azt, és mikor a szobába érve felnyitotta, mindent hiánytalanul ott talált. Zavaró egyenruhájától szélsebesen meg is szabadult, és felvett egy jóval kényelmesebb és legfőképp egyszerűbb ruhát. Mindjárt jobban érezte magát így, bár némileg furcsállta, hogy nem sertepertélnek körülötte öltözködéskor, és emiatt hosszú haja is kissé rendezetlenül maradt, ő nem gondolt arra, hogy meg kellene igazítani. - ... meg kell tisztítani a szállót, mielőtt leszáll az éj - közölte hirtelen, és azzal a lendülettel magához vett néhány cetlit, majd megindult felfedezni a fogadót. Először a többiek szobáját célozta meg a vele tartó Sawarinekoval, hogy biztonságban tudja őket, ám mikor beléptek az ajtón, a legnagyobb lány érezhetően nem látta őket szívesen. Fenyegető jelenléte hatására szemei lila izzásba fogtak, ámde valamiféle félreértés keletkezhetett, mert a másik két szobalakó kijelentették, hogy velük tartanak. De hová? Szövetségesre talált volna ezen az elhagyatott helyen? - ... kik vagytok? - kérdezte meg a két lányt, akik csatlakoztak hozzájuk, Aoi viszont talált valamit, így az ő ösztöneire hallgatva kikerültek a szobából és az udvaron találta magát rövidesen. Veszélyes feladatra készült, így észrevétlenül különvált a többiektől, és felragasztotta a cetliket a szálló különböző pontjaira, hogy védelmet adjon maguknak az ártó szellemektől. Legnagyobb fájdalmára ezek egyszerű fecnik voltak, még nem volt elég képzett ahhoz, hogy felruházza varázserővel a papírdarabkákat. Mire eljött az ebédidő, újra csatlakozott az iskolástársaihoz, és erősen fülelte beszélgetésüket. Rendellenességet tapasztaltak, ezt tisztán kivette, és a fogadós felől értekeztek éppen. Pillantását egyből a férfira szegezte, és árgus szemekkel leste minden mozdulatát. - ... a papnő cinkosa. Csapdába csaltak minket - fejezte ki véleményét, az étkezést pedig ebben a pillanatban abba is hagyta, és villáját a kezébe véve felkészült rá, hogy harcolnia kell az életéért. Már várta, mikor jelenti be az Árnyékrend sötét tervét, mellyel világuralomra törnének, ha ő és bajtársai nem lennének itt, hogy megmentsék a fogadót a pusztulástól. |
| | | Tomoyori Emi Ember
Hozzászólások száma : 12 Registration date : 2012. Nov. 27. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Lélekenergia: (3000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szer. Jan. 16, 2013 10:50 am | |
| Emi igazán nem akart hinni a fülének, de kénytelen volt elismerni, hogy mindez a rettenetes valóság volt, kíméletlen és kínkeserves. Más sokkal enyhébben is fogalmazta volna talán, de számára a hír lesújtó volt, még ha arcán összevont szemöldökei csak egyszerű bosszúságot mutattak is. Ugyanis kirándulásra akarták vinni, sőt... NEM! El is döntötték, nélküle, hogy kirándulásra viszik, ráadásul még csak nem is nyugodt, csendes környezetbe. Mert hogy a régi iskolájában egy diákcsoport indult több napos kirándulásra, vagy hasonlóra, s szimpátiából, hogy kimutassák az intézmény most is törődik vele, őt is beleszervezték. Bosszantó volt, hogy az emberek ennyire képtelenek voltak megérteni vágyait, s helyette véltek dolgokat jónak vagy rossznak. Mi hasznára válna sok ember között eltölteni időt, ha mindössze rajzolgatni szeretne a füzetkéjébe, hogy mások békében hagyják élni? Mostanában főleg változatosak voltak az érzelmei ezzel kapcsolatban, főleg a firkászlány... vagy lesifotós látogatása után, aki olyan dolgokról akart beszélni vele, amit nem érdekelték. Legalábbis nem annyira, mint amit ő maga szeretett nézni és csinálni, látni furcsa dolgokat és elmúlt embereket, s mi több, lerajzolni őket! Egyetlen vigaszát füzetkéje és ceruzái jelentették, melyeket magával vihetett egy kis táskába bújtatott élénkítő injekciókon kívül, mert hogy már régen belátták, hogy bajára nincsen gyógyszer. Nem volt komoly diétán vagy gyógyszereken, ezeket az injekciókat leszámítva, melyeket akkor kapott, ha túl inaktívnak tűnt az ablakon kifelé bámulva, most pedig a felelős tanár felelősségére vannak bízva, hogy mikor kellenek. Nem mintha bármikor is jól estek volna neki, újabb dolog a listáján azok között, melyeket állítólag jobban tudtak nála... Mit sem tudott arról, hogy pontosan milyen gyerekek és felnőttek társaságában lesz, de azt bizonyosnak érezte, hogy túl sokat fog hallani mindennapi beszéd témákról, melyek őt egy cseppet sem vonzották. Nem is csoda, hogy talán tudat alatt, de amint a busz megérkezett a kórház közelébe, Emi feje lebiggyedt és halk szuszogása jelezte csak, hogy elaludt. Igaz, zavara az éjjel ébren tartotta, így hát, ha nem is védekező reakció, de az álmosság eluralkodott rajta. Nem kellett így átélnie, ahogy felcipelték a buszra székestől, s ahogy az úton zajongtak körülötte, vagy mondjuk bökdösték. Álma azonban volt, egy hadseregnyi gyerek között ült a földön, s valamennyiük egyszerre beszélt hozzá, pónikról vagy műkörmökről csacsogva... parányinak érezte magát.
Aztán elmosódtak az álmok, s meglepetésére ugyancsak tiszta fuvallat járta át légútjait. Éreute tolószékét maga alatt, ahogy döcögött a földön ismételten meglepő módon, mert ennyire nem szokott rázkódni. Fáradtan nyitotta ki a szemeit, s elé homályos zöld foltok kavalkádja tárult, pillanatok teltek bele míg látása kitisztult, s fülei hallottak. Beszélgettek körülötte, szemei pedig egy erdős hegyoldalt pillantottak meg, messzebb pedig még több hegy ködbe burkolózó alakjait. Végigaluldta az egész időt, de a látvány annyira meglepte, hogy nem nézte ki tolta székét, vagy hogy ki szólt éppen hozzá. Az ilyen látvány egyszerűen... nem volt mindennapi! Annyira, hogy egy időre még az egyre közeledő kis épületeket sem vette szemügyre, nem hogy más gyerekeket vagy felnőtteket. Akkor ocsúdott fel, amikor egy ajtón kívül ülve székében, egy öreges hang szűrődött ki a házból. Fürdő? Egy forró vizes tó... de jó lenne ott ülni éjjel, a csillagokat nézve... de! Ó igen... a kirándulás... nagyobb társaságban... tehát valóban végigaludta az egész utat, ami nem volt nagy veszteség, bár az álmát lehet így utólag mégis elcserélte volna vele. Egy kicsit megint visszaesett, s némán pislogott, akkor is mikor ismét elkezdte valaki tolni, akit most lopva nézett meg magának, még csak nem is köszöntött neki. Nem került emeletre, némi gurulást követően sor záróként egy folyosóhoz vitték, végül egy szobába tolták. Kissé zavarodottan nézett körbe, s feszülten meredt rá egy barna lányra. Egy másik éppen akkor sietett ki, szinte csak sötét hajának libbenését látta szeme sarkából, s a barna lány már szintén ment is a nyomában... vagy fordítva?
Nem emlékezett pontosan, sokáig bámult maga elé a füzetkéjét szorongatva vehemensen, hogy senki ne tudja elvenni tőle. Harmadszorra is rátelepedett valami, s most tolószéke mozgása ébresztette fel, ahogy egy helyiségbe vitték. Többen is voltak ott, no meg ennivaló is... ő inkább az utóbbi felé kéredzkedett, s pálcikával óvatos csipegetésbe kezdett, az étel valahogy könnyítve frusztrációján, legalábbis a figyelmét egy kicsit lekötötte. Bal kézzel fogta pálcikáit, míg jobbja elkeseredett erővel fogta füzetét, ha bárki megpróbálta volna elvenni tőle. Ha valaki evés közben hozzá szólt, csak akkor válaszolt, ha olyan kérdést tettek fel, ami őt is érdekelte... ami pedig ebben az esetben, a "hova akarsz evés után menni?" lehetett, melyre a válasz... - Már este van? - kérdezte, de ebédidő lévén nem vitette el magát a kinti fürdőhöz. Most azonban kíváncsibban nézett körül, azt szerette volna tudni, hogy kik voltak éppen a közelébe, s most már valamivel hajlandóbb volt válaszolni nekik.- Spoiler:
Kirino-san helyére jöttem, ha nem gond egyikőtöknek se?
|
| | | Neliel Tu Oderschvank Mesélő
Hozzászólások száma : 46 Age : 32 Tartózkodási hely : :3 Registration date : 2012. Nov. 17. Hírnév : 4
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Jan. 17, 2013 4:04 pm | |
| -Természetesen, bár nem a közelben, a város elég messze van, még kocsival is. - Feleli Shoukonak. - De itt mindent megtalál, amit csak óhajtani tetszik!
- Nem kérdezte a kisasszonyka! Válaszol Aoi kérdésére. Ó, természetesen rengeteg vendégünk volt már ezidáig, hiszen ez egy történelemmel bíró szálló! Rengeteg szellemes históriája van, csak hallaná Hiromo öcsénk meséit De most foglaljon helyet a kisasszonyka, mert nagy meglepetés lesz!
Azzal csenget is Amint minden arc felé fordul, megköszörüli a torkát, majd belekezd a kis beszédébe. - Még egyszer legyenek üdvözölve a Zengő Kabóca Szálláson! Örömünkre szolgál, hogy elfogadták a meghívásunkat, kérem, szórakozzanak jól a következő kis műsorunkon Azzal kettőt tapsol, mire az ablakokon leereszkedik a zsalu, és szinte korom sötét lesz a teremben, majd hirtelen, mintha csak kék tűz lenne, a terem közepén felvillan valami. Aztán el is alszik, és a halovány füst között megpillantjátok az idős urat, aki ezúttal frakkot, cilindert és egy hosszú fekete köpenyt is visel, hasonlóan fest, mint egy porondmester. Az arca elé húzza a köpenyt, így a füst mögött tulajdonképpen csak a szemeit látjátok, és csak sejtitek, merre is rajzolódik ki alakja, végül pedig a szürkés füst, mintha alakot öltene. - Sok-sok évvel ezelőtt, még mikor az erdőt a szellemek lakták, és az emberek odalent éltek, tisztelve élőhelyüket, és azt, hogy ez egy szent terület, itt élt Oyamatsumi. A füst egy férfi alakját vette fel, aki a hegyek felett állt. A hatalmas isten szentélye a hegy lábánál volt, a falubéliek minden évben áldoztak neki, hogy ne omlassza rájuk a hatalmas hegyeket. Aztán messzi földről zarándok érkezett, aki mit sem tudva a föld szentségéről, a hegyen és az erdőkön keresztül indult útnak, megrémisztve az ott élő szellemeket, és magára haragítva ezzel Oyamatsumit. A férfialakja egy köpenyes formáját öltötte, aki kissé hajlott háttal, a fák között sétált. Oyamatsumi az útját állta a vándornak, és azt mondta: Megszentségtelenítetted a természetfeletti földjét, mutasd arcod, hogy szembenézz ítéletünkkel! Azzal hatalmas ereje szélförgetegként söpörte le a zarándok csuklyáját, és az addig sötét erdő szinte felragyogott a szépségétől, ugyanis egy fiatal lány nézett vissza az ifjú istenre. Azzal egy női- és egy férfialakot formált a füst, s a szürkesége kicsit fel is izzott volna pirosas fénnyel. Oyamatsumi szíve azonnal szerelemre gyúlt az gyönyörűséges lány láttán, aki dacosan nézett vele szembe, és aki szintén azonnal beleszeretett az erős istenbe. A két forma összekapcsolódott. A férfi házat épített szeretett asszonyának, hogy az ne az erdőben legyen kénytelen élni, és elhalmozta szeretetével. Egy ház alakját veszi fel a füst. Ezen a szent helyen emelte szerelmesének az otthont Oyamatsumi, és itt éltek, amíg meg nem haltak - Azzal elengedi köpenyét, ami elsodorja a füstházat, és a szürke légnemű semmivé lesz. Aztán újabb villanás, és az eddig is csupán sejlő alak eltűnik, így kicsit talán csodálkozva néztek körbe, de a korom sötétben továbbra sem tudtok kivenni semmit. Végül újabb tapsolást hallotok, és a redőnyök fokozatosan felnyílnak, beengedve a fényt, ami először kicsit bánthatja a szemetek, de aztán fokozatosan ismét hozzá szoktok a fényviszonyokhoz. A bűvésznek sejlő egyént már nem is látjátok, csupán a pincér ruhát viselő Hiroto áll ugyanott, ahol eddig, mintha meg sem mozdult volna ezidáig. Kezd az egész egyre érdekesebb lenni, de a furcsa műsor után valahogy sokkalta jobb hangulatban van mindenki, mintha csak boldogságot szippantottatok volna magatokba. Sajnos nem mindenki felhőtlenül jókedvű, Sakura ugyanis rosszul lett, így előbb az orvosi szobába vitte Hirotoval Heinrich, majd a későbbiekben megérkeztek érte a szülei, hogy hazavigyék. Eközben a teremben maradtak nem aggódnak túlságosan, hiszen boldogok, valamiért szinte felhőtlenül boldogok, fel is vetik, hogyha már így együtt vannak, játszanak valamit közösen, hogy jobban megismerjék egymást. A székeiket az asztalok előtt egy nagy körbe rendezik, és mindenki mond néhány szót magáról bemutatkozás képpen, majd pedig valaki felveti, hogy suttogós játékot játszanak. Ennek a lényege, hogy az első a mellette ülő fülébe súg egy mondatot, az pedig tovább adja a következőnek, amíg körbe nem ér, a legutolsó pedig hangosan is kimondja, persze a sok emberen keresztülhaladva a mondat végül egészen más lesz, ráadásul csak egyszer lehet elsuttogni, nincs ismétlés. Heinrich a játék közben érkezik vissza, és beül hozzájuk, hogy maga is kivegye a részét, meg persze követelik tőle előtte a bemutatkozást, bár a diákjai tudnak róla néhány dolgot már. Mókázás közben azonban mintha más suttogását is hallani vélnék, nem csak egymásét, s ez úgy hat, mintha a falakból jönnének. Idejük viszont nincs töprengeni ezen, mert megérkezik Hiroto. - Egy kis teát valaki? Kérdezi mosolyogva, mintha nem lenne semmi furcsa sem, pedig ekkorra már-már érthető hangok hallatszódnak
Határidő: Január 31 |
| | | Hayashi Aoi Ember
Hozzászólások száma : 77 Age : 26 Tartózkodási hely : Karakura Raizer Team főhadiszállásán, Midori~onee-channél, Karakura Highschool ESUO-ESU clubjában, betámadva Souru Society valamely pontját, helpelni Holmes-mesuta~nak the detectiv feladatokban *3* Registration date : 2011. May. 15. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Karakura Highschool harmadik évfolyamos diákja, Seitokai - Junior alelnöke, Karakura Raizer Team al'vezetője, Raion tag, Michiwonka szerelmgyár alkalmazottja Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (15000/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szer. Feb. 20, 2013 7:23 am | |
| Már now sok érdekes dolog történt a kiránduláson, pedig ez még csak az első nap! Yui~nee szerint fokozott figyelemre lesz szükség, mert valami shadoopapnő és harcos is van itt! Sokat segített a gondolkodásban Sho~onee-chan fincsi sutoroberiis pockeya amivel megkínált, még dobott is egyet a külsőmön, ezzel olyan Sherlock Holmesosan nézek ki, bár Holmes-mesuta~ a legjobb Sherlock Holmes! Meg aztán Heinrihi-sensei ötlete is bevált, énekeltünk and nagyon hamar odaértünk. *o* Mármint nem énekelt mindenki, no is knowolom miért… >3> Hát senki sem ismeri itt the Sailor Moont? Pedig Tuxedo Kamen the legkuurubb! :3 - No hiszem Yui~nee… bár kiknowolja! Lehet, hogy itt taigafogú bojlerkrokodilok vannak, amik este the fürdéskor krokisodnak ki the forró vizű forrásból, hogy megkergessék the pancsoló embereket! °o° – elfehéredek, ahogy belegondolok a szörnyű jelenetbe, mintha csak the Gojira taposná San Fransiscot. Őrületes! Lehet, hogy Yui~neenek igaza van, és tényleg pecsét kellene ide, but no hoztam magammal cédulákat, amit a nagyapi felszentelt. :/ Miután elfoglaltuk a szobánkat hárman and leraktam a holmiijaimat and felvetettem, hogy menjünk körülnézni Yui~nee rögtön kapott az alkalmon és velem tartott bár… O.o” - Yui~nee, szerintem itt ki van takarítva, I no rokkuzok itt port. – jegyzem meg Yui~neenek és meglepetten pislogtam the goosutoűző cédulákra. - Nahát! °O° No is knowoltam, hogy yuu értesz ilyesmihez is Yui~nee! *w* – szólok lelkesen, majd szobatársunkra pillantok. - Yuu no szeretnél velünk jönni? – kérdezem a tolókocsiban ülő lánytól, picit oldalra döntött fejjel, kíváncsi aizukkel rokkuzve rá, de kezdett elbóbiskolni, ezért nem erőltettem. A kezébe adtam Miyavi-nyant, mert majd ő vigyázz rá addig and követtem Yui~neet. - Sziasztok~ *o* megyünk körüljárni the gaadent, jöttök? *<* – kérdezem lelkesen the többiektől, ha már Yui~nee megtalálta őket. Széles mosollyal néztem körül, s bár Raizer társam nem repdesett the happiitől, nem mosta le rólam a jókedvet. Knowolom miért volt csüggedt, beteg volt, biggu beteg! Még Raizer teendőit is mellőznie kellett, but now jól van és meg kell gyógyulnia és nem csak testileg, hanem lelkileg is! *w* - Rendben, Daiyamondo~nee, but mosolyogj~ :3 – lépek mellé, majd széles mosoly kúszik arcomra, hogy lássa miképpen értem, but valamiért nem akart, ezért nem erőltettem. - Amúgy byuuteifuru the gitaarod. *o* - fűzöm hozzá, aztán Ruri-chanra and Sho~onee-chanra rukkuztemtem, akik kijelentették, hogy velünk tartanak. - Okey, akkor rettsugo, rettsugo! *w* – ragadtam meg Yui~nee karját, hogy ne bőszítse fel Daiyamondo~neet, ő az idősebb, és ha szeretne egyedül lenni, akkor hagyjuk magára wan picit, az esti elfoglaltságokról azonban nem menekül! ˇoˇ - Kontesutto! Ki ér ki előbb the gaadenbe? *<* – néztem a többiekre, hátha belemennek the gemuuba, de észrevette, Ruri-chan által hozott dolgokat. - Úúú, booru! Labdázzunk majd, ha körülrukkuztünk! – kérem a többieket, majd Ruri-chanra rukkuztem. No felejtettem ám el, tippeket fogok adni neki klubbokra, hátha érdekli valamelyik. - Jajj, Ruri-chan, akkor sutooriizek neked the délutáni kurabukról! *o* Igazából the mi sukuurunk the legváltozatosabb ilyen témában, sportot tekintve szinten minden van basukettobooru, bareebooru, futtobooru, tenisu, asurechikkusu … vagy ha the harcművészetek vonzanak, akkor van kendo, aikido and judo kurabu is. Meg van művészetekkel foglalkozó peinto, miideia, myuujikku, dorama. Meg ott van az egyik legjobb the SOS kurubu, ott mangákat csinálunk. *<* But van bukkukurubu is, ott az olvasni rajongók gyűlnek össze. Meg szerintem the legbadobb, amit nem ajánlok the hazamenők kurubuja, vannak páran, akik élnek vele, but ehh… :/ Mi abban the szórakoztató? I no knowolom, na and yuu, Ruri-chan? Nyugodtan kérdez and sayelem the részleteket ám the kurubukról, amelyik érdekel! *o* Bár volt, ami no jutott eszembe… mit hagyhattam ki szerinted Sho~onee-chan? – pillantottam Seitokat társamra, mivel a felsőbb évesek egyike, biztos knowolja. No sokkal később azonban eljött az ebédidő, éhes voltam, szóval örültem neki, nyomban az ebédlőbe mentem a többiekkel, ahogy azt Heirihi-sensei is sayelte, nem akartam plusz házit kapni, de eszembe jutott szobatársunk. Lefagytam egy pillanatra és dermedten rukkuztem körül, mi lenne, ha felmennék érte? But no kellett valaki már lehozta, szóval nem volt semmi gond. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. - Ú, but sok itt the finomság! *o* Alig knowolok választani. – jegyzem meg the többieknek, mikor a fogások közül került sor a választásra. De amikor megláttam Hiroko… ízé Hiroto-samat nagyon meglepődtem. Lehet, Ruri-channak van igaza, but ez, öhm… furcsa. - Hiromo? – kérdezem csodálkozva, tálat tartva the handomben, rajta a sok finomsággal, majd értetlenül pillantok Ruri-chanra. A hirtelen támadt sötétséghez nehezen szokik hozzá aizum, and the terem közepén pislákoló fény egyszerűen vonzza a tekintetemet. But guddo! Micsoda fuirumus effekt! *o* Amikor meglátom a cilindert and the köpenyt, nyomban a „Csak no Tuxedo Kamen?” – kérdés fut át a fejemben, but sajnos nem ő volt. Igaz is, ő rózsát dob oda, ahova érkezik no buryuu szentjánosbogarakat. Csodálva rukkuztem az előadást, álmélkodva, teljesen lenyűgözve. Bár the sutoorii annyira nem volt ismeretlen számomra, Oyamatsumi the hegyek, tengerek, háborúk ura, Amaterasu egyik bátyja. Amint vége az előadásnak és ismét látni lehet, leteszem az asztalra a tálamat, hogy megtapsolhassam a nagyszerű előadást, ami telis-tele volt csodás effektekkel, mint a menő, mostanában nagyon is gyakori 3D-s fuirumukben! *o*Bár el sem knowolom képzelni, hogy lehet Hiroko-samanak ennyi testvére, vagy ha valóban egyedül csinálja, akkor hogy knowol ilyen speedon átöltözni meg ennyi csiribu-csiribát végrehajtani. *w* Ahogy befejezem az evést rögtön the szobatársunkhoz mentem, akire rábíztam Miyavi-nyant. Remélem jól vigyázott rá, nekem nagyon fontos Miyavi-nyan, mondjuk, ha otthagyta the ruumuba az se baj, majd elmegyek érte. - Szia. *o* The neemum Tsu… Hayashi Aoi! *o* Yuu is the sukuurunkba jársz? Találkoztunk már? Vigyáztál Miyavi-nyanra? Knowolod, mikor elmentünk körülnézni the környéken yuu elbóbiskoltál and inkább otthagytam Miyavi-nyant, knowolod ő varázskyatto, megérzi the baddo gosuttokat and elijeszti őket. *w* Tök guddo, no? – próbálkozom meg beszélgetni vele, mert nagyon elkülönült a társaságunktól. Voltaképpen az egész terem kezd szétesni, és ez egyáltalán no tetszik. Tök guddo ez a nap, miért ne lehetne akkor még guddobb? *o* - Úúú, mindenki, geemuljunk valamit! Amivel mindenki knowol, mondjuk egyszer geemultam olyat, hogy wan körbe leültünk, majd mindenki húzott wan színes peepaat and aszerint kellett bemutatkoznia meg sayelni magáról valamit and the peepaara írt speciális kérdésre is meg kellett fogalmaznia the válaszát. Tök guddo volt, akár csinálhatnánk mi is ilyet, csak now lapocskák helyett kérdezzünk valakit the soron lévőtől! *o* – hozakodok elő az ötlettel, majd ha a többiek is beleegyezett el the geemuba, el is kezdtem székeket pakolni wan körbe. - I kezdem! *w* And akinek odaadom Miyavi-nyant az fogja folytatni, okey? *<* – amint rábólintottak the többiek egy köhintés után kezdtem bele. - The neemum Hayashi Aoi, régen Tsukatani Aoi voltam, but now is az vagyok, meg Hayashi is, mióta megtaláltam Sherlock Holmesnál is jobb detekuteibu apukámat. *o* The Karakura Highsukuuru másodikos tanulója vagyok, Yui~nee osztálytársa and the Seitokai tagjaként képviselem the sukuurut Sho~onee-channal. *w* Szeretem az sutoroberiis édességeket and the kyattokat, nagyon félek the kutyáktól. Imádom the sportot, főleg the basukettoboorut and the ranninguut! *o* Fontolgatom, hogy következő évben belépek the basukettobooru teiimuba. Azt hiszem ennyi. *<* – ezután tovább adtam Miyavi-nyant Ruri-channak, hogy ő sayeljen el now magáról mindent. Aztán mikor mindenki bemutatkozott valaki felvetette, hogy geemuljunk suttogósat. I szerintem sok furcsaságot hallottam, mert biztos nem ezt mondták először… volt, hogy azt súgtam tovább, hogy: „pizzát esznek a giliszták”, vagy the „cerkát sose várj” and the „szkanderezik a csigaház”. - I kérek! *o* – jelentkezem Hiroto-samanak, majd Yui~neere rukkuzök, aki mellett ültem. - Valami puroburemu van? – döntöm oldalra the fejemet, olyan furcsa arcot vágott, mint aki rémeket rukkuzik, vagy hall. |
| | | Kitai Panji Különleges karakter
Hozzászólások száma : 46 Age : 33 Tartózkodási hely : Karakura Town Registration date : 2009. May. 29. Hírnév : 5
Karakterinformáció Rang: különleges karakter, Műsorvezető Hovatartozás: Független Lélekenergia: (9750/15000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Pént. Márc. 22, 2013 11:10 am | |
| Bőréből majdhogynem kiugrott a boldogság miatt. Motyóját egyelőre egy kupacba rendezte. A futon áthúzása után kissé leverte a víz, amitől nagyokat fújtatott. Nem mondhatni, nagyon hozzá lenne szokva az igazi fizikai munkákhoz. Voltaképp sosem nyílt rá alkalma, belekóstolhasson. Kis vézna karizmai erről tettek tanúbizonyosságot. Miután áthúzta a futont, nagy intenzitással szuszogott és frufruja alatt verejtékező homlokát törölgette. Még szerencse, hogy akadt a zsebében illatos papír zsebkendő, amivel végigpacsmagolhatta arcát. Ezek után szinte reflexszerűen igazított bele hajába. Erőt gyűjtve végül nekilátott kényelmes kuckót kialakítani. Minden vackot ideiglenes ágya köré gyűjtött, mintha csak falakkal akarná megerősíteni aprócska palotáját. Pár perc leforgása után végül bevonta a műveletbe Ani-t is, ha már annyi szabadideje akadt. Panji különben is úgy látta rajta, unatkozik, ezért megragadta az alkalmat és gonosz ördögként rászabott néhány egyszerű feladatot. Plüsspakolás és kencék asztalra kipakolása után diadalittasan vetődhetett kis szőke az ágyába. Nagyokat nyújtózkodott, akár egy kölyök macska és élvezte a páratlan kényelmet. Most mindent szépnek és jónak érzett. Kellemes környezetben lehetett, ráadásul nem egyedül! A legtöbbet jelentette számára megoszthatja kis kalandját Ani-val. Jobb társaságot, még ha keresne, akkor sem találna. Vele mindent páratlanul szupernek érzett. Kézen ragadva szökdécselt, elveszve virágos mezők illatos ködfelhőjében, mikor befordult a sarkon és beléptek együtt az étkezdébe. A legszuperebb helyet kiszúrva kettejüknek bökött előre a két szék felé. Nem is várakozott túl sokat az ajtóban, egyből betámadta, miközben gyöngéden rángatta maga mögött Ani-t. helyet foglalva pattogott közben pedig a lehető legközelebb evickélt Ani-hoz. Rengeteg ismeretlen fiatallal találta körben magát, amitől nem bírt lenyugodni. Olyan nagyon izgult, hogy szinte remegett. Teljesen más érzés kerítette hatalmába, mint mikor felvételt készítenek. Sok különleges emberrel ücsörgött, és figyelte, mit csinálnak körülötte. Zsongott a terem, nem tudta, hova kapja fejét a gyors események között. A legközelebbi sarok felé nyúlt, ahonnan levett egy darabka süteményt. Derűs arccal körbeszaglászta, majd jóízűen majszolni kezdte. Az édességtől boldogan vetődött neki a háttámlának és elismerően hümmentett többször is. Imádta a finomságokat, ezért az apró sütemény befalása után ismét elkalandozott keze a tálca irányába. Kis mókusként morzsált magának, miközben próbálta elhitetni Ani-val, mennyire ínycsiklandozóak tudnak lenni azok a teasütemények. Megtömött pofival kukkolt frufruja alól, mikor véletlenül összetalálkozott tekintete egy fekete, hosszú hajú kislányéval. Annyira rémisztő tekintete volt, hogy Panji azonnal le is vette róla szemeit. Nagyon megijedt tőle, még az a kicsi falatka is alig akart lecsúszni a torkán, amit akkor rágott. Anyátlanodott ábrázattal kucorodott neki Ani karjának, amibe jó alaposan belecsimpaszkodott. - Az a lány olyan morcosan néz rám… leettem magamat, vagy rosszul áll a hajam? – motyogta orra alatt teljesen kétségbeesve. A biztonság kedvéért letörölte szája szélét, és igazított frizuráján. Elkeserítette, hogy olyan rosszkedvűen látta magával szemben, pedig ez nem egy szomorú alkalom volt. Nem értette, miért nem beszélget ő is olyan jókedvvel a társaival, mint mindenki más. Annyira beleette magát az előbbi kép Panji memóriájába, hogy alig bírt másra gondolni. Még szerencse, hogy itt van vele Ani, aki mindentől megvédi. Figyelmét az előző bácsi terelte el, aki szép, hosszú mondókába fogott. Panji tűkön ülve várta az előadást, ám mikor leeresztették a rolókat, egyre jobban elkomorult hangulata. Már-már félelemig hajszolt kedvétől alig bírt figyelni a mesére. Túl sok varázslatos effekt volt az előadásban, amit nem tudott feldolgozni megfelelően. A sötétségtől és a néha felvillanó, különös fényektől borsódzott a háta. Lebiggyesztett szájjal szinte már belebújt Ani ölébe kínjában. Nem tagadta, hogy rémesen félt. Nem tetszett neki az előadás, főleg miután a bácsi szempillantás alatt köddé vált. Gyanakvása egyre jobban arra ösztökélte, hogy karon ragadja Ani-t és kirohanjanak a teremből. Lehet ezt kellett volna tennie. Viszont annyira félt, egy tapodtat sem tudott volna mozdulni. Berezelt nyusziként sóhajtozott, és próbálta visszaszerezni szertefoszlott erejét. Miután ismét világosság szökött be a helyiségbe, sokkalta jobb kedve támadt, mint eddig. A sötétben ücsörgés nem tarthatott tovább pár percnél, mégis egy örökkévalóságként élte meg az egész produkciót. Nem győzött elégszer bocsánatot kérni Ani-tól, amiért többször is belemart karjába, mikor megijedt. Próbálta mindenfélével elnyerni bocsánatát, és megígérte, többször nem fogja megszorongatni a karját. Helyette tövig lerágja inkább a körmét, mint Ani-nak fájdalmat okozzon. A kedve ugyan nem volt már olyan fényes, mint megérkezésükkor, viszont a teremben ismét felszabaduló jókedv kicsit enyhített kellemetlen érzetén. a legnagyobb fejtörést számára az az leányzó okozta, aki igazán furcsán beszélt. Tudta, ha jól értette, valami játékról lehetett szó, de bamba tekintetéről szinte lesült, hogy teljesen fogalmatlan. Inkább úgy döntött némán meghúzza magát ismét Ani oldalán, és kivárja, míg történik valami. Annyit azért megjegyzett Ani-tól, hogy mindig legyen óvatos. Már bőszen kattogott azon, mit szabad elmondani magáról, és mit nem. Csak az volt kérdéses, ki mit tart fontosnak, vagy elmondhatónak. Buksiját keményen törte, és néha felnézett tanácstalanul Ani-ra. Valahogy nem volt kedve most játszani. Jobban érdekelte őt az a furcsa bácsi. Ezt óvatosan meg is súgta Ani-nak: - Az a sertepertélő alak nekem nagyon nem szimpatikus… te is érzed ezt a… ezt? – böködött a bácsi irányába. Nagyon reménykedett benne, hogy titkos ügynök Ani-ja nem fogja félreérteni a helyzetet. Még csak az kéne, teljesen butának nézze, miket zagyvál össze. Panji nagyon furcsán érezte magát, mikor a közelében sétálgatott a bácsi. Valami érthetetlen dolog úszkált a levegőben. Kézzel nem fogható, de érezte, hogy itt valami nem stimmel. Nem tudta volna elmagyarázni érthetően Ani-nak, de teljes erőbedobással küldte a jeleket felé, hogy minél előbb felhívja rá a figyelmét.
|
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szomb. Márc. 23, 2013 8:40 am | |
| Érdekes kencéken meg sem rándult arcizma. Gyerekes lomok. Színes. Mintás. Cukinak gúnyolt baromságok. Leszarta. Nem izgatta miket ken magára. Szükségét nem látta. Kölyök képe volt. Gyerkőcnek szakállra nem fiatalító kúrára lenne szüksége. Ettől még szíve joga tönkre tegye bőrét profithajhász vackokkal. Nyilvánvaló hazug disznók készítik. Többet ártanak, mint segítenek. Dőljön a lé. Minden másra köpnek. Sok hiú bolond pénzét szórja ezek a szarokra. Gratulálni tudott az összesnek. Gyerkőcre ráhagyta ezt a felhajtást. Nincs hozzá köze. Azt tesz magával, amit akar. Véleményét megtartotta magának. Unottan fogadta a sorjában érkező lomokat. Mindegyiket felhalmozta az asztalra. Következő felvonásként érkező plüssöknél flegmán elhúzta száját. Vatta dögökhöz képest elég korosnak számított. Kinőhetett volna belőlük. Nevetségesen festett. Nem izgatta. Egyéni probléma. Gyerkőcnek ez kell, legyen. Kiválasztott egy tetszetős helyet. Futon távolabbi fele. Megfelelt. Bal kezébe fogta mindegyiket. Néhányszor levegőbe hajította őket. Ráérősen odadobálta mindet. Egyesével. Senki sem siettette. Gyerkőcöt kivéve. Dolgát végezve hátradőlt volna. Nem tehette. Interaktív ágyfoglalója kézen fogta. Kirántotta szobájából. Étkező felé vette az irányt. Pisis szökdécselésébe nem ment bele. Hagyta, élvezze az ugrálást. Tudta tartani a lépést. Tovább nem izgatta. Nyugodtan haladt mellette. Kimért léptekkel menetelt. Oda se hederített szétrázzák karját. Nem zavarta. Hiperaktív törpék veszik körbe. Megszokta a ráncigálást. Semmi volt munkájához képest. Ennél kizárólag rosszabb élménye fogadták. Sétagalopp. Könnyed cikázás a hullámvasúton. Befordulva az étkezőbe kelletlenül elhúzta száját. Némileg lefékezett. Gyerkőc csuklóját megmarkolta. Visszafogta lendületét. Továbbra sem gátolta. Pattoghatott. Bele se szólt hova tart. Némán követte. Arra ügyelt ne borítson fel senkit. Van határa a féktelen jó kedvnek. Hely hemzsegett a figyelmetlen iskolásoktól. Nem hiányzott frontális ütközés. Karjával navigálta gyerkőcöt. Vészesen közel került valamihez, arrébb húzta. Többet nem tett. Leült a választott székre. Hátradőlt. Kissé lentebb csúszott. Felhördült. Térde beleütközött az asztalba. Szemeit forgatva kihúzta magát. Bámészkodó közönségre nem vágyott. Elfordult a tömegtől. Gyerkőc irányába fordult. Hanyag mozdulattal fellökte kezét a támlára. Egykedvűen támasztotta fejét. Szó nélkül figyelte gyerkőc sütit majszol. Igazából leszarta, mit művel. Nem foglalkoztatta. Semmibe meredt. Pihent. Kikapcsolta agyát. Nem gondolkozott. Nem pörgette a fogaskerekeket. Teljesen kiürítette fejét. Üres volt. Észlelte a külvilágot. Tisztán hallott. Pontosan látta gyerkőcöt. Érezte az aprósütemény illatát. Zsibbadt könyöke. Minden érzékszerve üzemelt. Kizárólag fejben szünetelt. Bevált módszerként alkalmazta. Kisegítette. Megúszta szétrobbanjon agya a sok terheléstől. Meditálásból könnyű kizökkenteni. Felszínes ejtőzés. Ugyanolyan gyorsan megszüntethető. Elegendő egyetlen hangosabb szó, vagy érintés. Erre hamarosan sor került. Gyerkőc gondoskodott róla. Folyamatosan ismétlődő nyikorgással mellé oldalazott. Ennyi elég volt. Homlokát megdörzsölve tért vissza a jelenbe. Nyűgösen morogva hallgatta panaszát. Nem értette a problémát. Feltűnő jelenség. Sokan bámulhatják. Nagylelkűen még is vette a fáradtságot ügy végére járjon. -Hm…-Pillantott a megnevezett lányra. Átható undorral mérte végig. Lentről felfelé haladt. Veszélytelen. Számára. Ennek hangot adva időzött el tekintetével arcán. Egyenest szemeibe nézett. Prédára éhes vadként meredt rá. Egyelőre figyelmeztette. Néma fenyegetésnek szánta. Közölte a játékszabályokat. Hezitálás nélkül torkának ugrik. Gyerkőc hozzá tartozott. Kóstolgatja, ráfázik. Tett az olyan baromságokra gyerek, lány, fiatal. Lényegtelen szarságok. Védte, amit akart. Ennyi. Több nem számított.–Jelentéktelen senki. Ne foglalkozz vele. Irigy lehet…- Bökte oda foghegyről. Alakításhoz vállát is megvonta. Gyerkőc előtt színészkedett. Nem szükséges tudnia mit tesz. Elegendő, célszemélyhez eljut. Nyomatékosításként, véleménye alatt végig az érintettet kémlelte. Utána nem izgatta. Visszafordult gyerkőc felé. Megpaskolta fejét. Felesleges volt feszengnie. Műsoron meg főleg. Agyzsibbasztó szemfényvesztés volt. Átlagos bűvész bemutató. Tett rá. Unottan felpakolta napszemüvegét. Bántotta szemét a sok villódzó fény. Gyerkőc ijedt szorongatására oda se hederített. Mellkasa előtt összefont karokkal számolt vissza. Lassan. Megfontoltan pörgette a számokat. Záró felvonást várta. Nem hiába. Mesében eljutottak a boldogsághoz. Szerelmesek egymásra találtak. Vége szakadt a nyálas történetnek. Tapsokon gúnyosan elfordította fejét. Tőle nem kaptak elismerést. Hajbókolásnál jobban foglalkoztatta a szálló dolgozója. Ugyanúgy nézett ki. Ugyanaz voltak. Nem értette. Baromság szerepeket játszani. Mondja ki, egyedül van. Senki se háborodna fel rajta. Ez a szerepjáték szánalmas. Nagyobb szarság, mint az iskolások játéka. Azoknál magyarázat lehet a kor. Neki az agyalágyultság adhat felmentést. Egyelőre tett nélkül lázongott. Kivárt. Érdekelte meddig folytatódik. Hova lyukad ki ez a baromság. Játékba nem szállt be. Feje belesajdult az angolt idétlen módon keverő lány szavaiba. Idétlen bemutatkozás volt. Eszében se jutott fecsegéssel kiadni személyazonosságát. Mesélni sem akart. Hallgatást választotta. Szó nélkül továbbadta az ölébe kerülő plüss macskát. Érdeklődése teljes mértékben vendéglátójukra koncentrálódott. Egy darabig. Elkalandozott. Hangokat hallott. Étkezőn túlról mondatfoszlányok szűrődtek be. Feltűnés mentesen hallgatózott. Jelét sem adta valami megfejtésén munkálkodna. -Nyilvánvaló. Ne kószálj el!-Adta ki rövid parancsát. Rosszat sejtett. Ez nem a véletlen műve. Valami készült. Vihar előtti csend volt. Készült a káoszra. Halvány mosollyal várakozott. Ugrásra készen pásztázta a termet. |
| | | Murasaki Shouko Daitenshi
Hozzászólások száma : 32 Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagy ott Registration date : 2012. Sep. 08. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Seitokai riporter, Tenshi Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (12500/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szer. Márc. 27, 2013 3:32 am | |
| Amikor Ao-chin meg egy másik lány, akit nem tudom kicsoda, bejöttek a szobánkba, hogy menjünk sétálni, észrevettem, hogy az ismeretlen lány úgy viselkedik, mint aki ellenséges területre keveredett. Mondjuk ez részben érthető volt, mert Asu-chin nem éppen a legkedvesebb volt, de nem kell ennyire a szívére venni. - Murasaki Shouko~nanodayo. - mutatkoztam be a Kik vagytok? kérdésre, majd megnyomkodtam egy kicsit mutatóujjammal Ao-chin barátnőjének arcát csak úgy játékból. Nem akartam, hogy fájjon neki, csak olyan távolságtartóan viselkedett és hátha így feloldódik. Ezután végre elindultunk, hogy körbenézzünk, ekkor Ao-chin előre futott, hogy versenyezzünk, de én nem szeretek versenyezni és futkározni, ezért a saját tempómban haladtam. A hosszú lábaimnak köszönhetően, így is nagyokat tudtam lépni és nem maradtam le nagyon. - Én nem tudok többet. A Seitokaiban biztos össze van írva az összes, nem? - próbáltam segíteni Ao-chinnek, de hát még nem ismerem annyira az iskolát, hiszen még nincs féléve, hogy Karakurába jöttem. A klubokról való beszélgetés után elkezdtünk labdázni, ami már nem olyan megerőltető, mint a futás, ekkor tűnt fel, hogy valaki hiányzik. - Yama-chin wa doko? - intézem kérdésem Ao-chin felé, elvégre az ő barátnőjéről van szó. A nevét az indulás előtt sikerült megtudnom, amikor megbökdöstem az arcát, így könnyebben tudtam felőle érdeklődni. Gyorsan elszaladt a szabadfoglalkozásra szánt idő és mennünk kellett ebédelni, ami jól is jött, mivel kezdtem éhes lenni, annak ellenére, hogy egy umaibōt bekaptam séta közben. A svédasztalnak nagyon örültem, hiszen így annyiszor repetázhattam ahányszor akartam. - Ao-chin a svédasztalnál mindig azt kell csinálni, hogy először mindent megkóstolsz, utána pedig a legfinomabból eszel többet. - miután meghallottam, hogy Ao-chin nem tud választani, nem bírtam ki, hogy ne osszam meg vele a svédasztalról evés technikáját. - Ehh! - szörnyedek el, hogy milyen messze van innen a kombini, pedig én el akartam menni oda. Remélem, megyünk majd látványosságokat nézni és útba esik, hogy bemehessek. Még jó, hogy sok mindent hoztam és addig nem fogok nélkülözni. Amint végeztünk az étkezéssel elsötétedett a terem és egy köpenyes fickó kezdett előadni valami füstjátékot vagy mit. Ki is használtam az alkalmat, elővettem egy nyalókát az egyik zsebemből és elkezdtem nyalogatni, miközben az előadást néztem. Mikor vége lett a köpenyes eltűnt a sötétséggel együtt, ekkor egy ideig bántotta a szemem a fény, de egy-kettőre hozzászokott. Megpillantottam, hogy Ao-chin a tolószékes lány felé megy, ezért én is odamentem, hogy hallgatózzak. - Kéred? - nyomtam egy nyalókát a lány arcához, csak hogy én is mondjak valamit és ne csak álljak ott. Később Ao-chin kitalálta, hogy játszunk valami, ezért a terem közepe felé indultam, de egyből meg is torpantam. - Te is jössz? Oda toljalak? - Ao-chin is biztos azt akarja, de ő most a székek pakolásával van elfoglalva, ezért ha akarja, akkor segítek neki. - Murasaki Shouko~nanodayo. Negyedik évfolyamos tanuló vagyok, és ahogy Ao-chin mondta a Seitokai tagja. A kedvenc ízesítésű umaibōm a garnélás majonézes. Ennyi. - amint hozzám került a plüssmacska elmondtam a rövid bemutatkozásomat, majd tovább adtam a soron következőnek. Egyik játék után következett a másik. Most pedig suttogósat játszottunk, amiben furcsábbnál furcsább dolgok jutottak a fülembe. Például egyszer azt adtam tovább, hogy pizzát akarok grillezni, pedig a pizzát nem is szokták grillezni. - Én is. - jelentkezek teáért, amit a pincér kínálgat, jó lesz leöblíteni a nyalókát. Remélem, hamarosan ismerteti a tanár a holnapi programot, hogy felkészülhessek a kombini látogatásra. |
| | | Desmond Phellera Espada
Hozzászólások száma : 340 Age : 63 Tartózkodási hely : Las Noches Registration date : 2009. Jul. 25. Hírnév : 56
Karakterinformáció Rang: Segunda Espada Hovatartozás: Las Noches Lélekenergia: (48500/65000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Pént. Márc. 29, 2013 1:06 am | |
| - Az Ame-chin megfelel, Shoko-san. ^^ - válaszolom a lánynak, aki azért valamivel kedvesebbnek tűnik a barátnőjénél, bár a gitáros lánynak biztosan csak rossz napja van, vagy valami. Nem erőltetem, hogy velünk jöjjön, ha akar, majd úgyis utánunk tart, meg aztán hamarosan valami vacsora lesz, ahol remélem, találok is valami finomat. Persze biztosan nem finomabb, mint amit Sachi~nee-san tud főzni! *w* Lassan már gyorsan enni is megtanulok, ráadásul sokat is, csak hogy Hentai Himojinak kevesebb jusson. >w> Azt hiszi, hogy kieheti Sachi~nee-sant a vagyonából, pedig ez nem is igaz. Én legalábbis nem fogom hagyni neki, és még a rosszullétet is vállalom a szent cél érdekében! Persze Himoji még mindig többet tud enni nálam, de múltkor már elértem, hogy az enyém legyen az utolsó hússzelet, még ha alig bírtam megenni, hiszen gyorsabban kaptam érte a pálcikámmal a tálon. Sosem voltam igazán sportos alkat, no persze fontosnak tartom a mindennapi mozgást, ezt hivatásszerűen sosem szeretném csinálni. A mangákat én gyerekesnek tartom, régi iskolámban pedig amúgy is tiltott volt efféle képregények behozatala, a tanáraink meg is fedtek minket, ha ilyenekkel foglalkoztunk a szünetekben. Az olvasást pedig magányos dolognak tartom, nem igazán értem, hogy lehet ebből klubot csinálni. Furcsák ezek az állami iskolák, nálunk minden teljesen más volt. Persze, itt mintha sokkal több dolgot is lehetne csinálni, mint abban a magániskolában, ahol én tanultam, pedig minket is elvittek mindenfelé kirándulni, meg múzeumokat nézegetni, de sosem volt olyan, hogy ilyen szállókba hurcigáltak volna minket, hogy játszunk, meg ilyenek. Még mindig nem tudom, mi az, ami miatt igazán fontos ez a hely, amiért éppen ide kellett jönnünk, de eddig nem is olyan vészes, bár nem olyan jó, mint amire számítottam. Egyszerűen más, mint amihez szokva vagyok, ráadásul a klubok közül se nagyon tudok választani. Hazamenni meg nem akarok, hiszen utálok otthon lenni, no persze imádom Sachi~nee-sant, de utálom Hentai Himojit, és nem akarok vele egy légtérben többet lenni, mint amennyit feltétlenül szükséges. Úgyis csak állandóan eszik, meg a buta rajzfilmeket akarja a tévében nézni, pedig nincs azokban semmi érdekes. Igazán felnőhetne már, és nem kéne azokat a kitalált kalandjait mesélnie arról, hogy egyiptológus volt, meg kalandor, meg vándorcirkuszban dolgozott, pedig tudom én, hogy az egészből egy szó sem igaz. - Olvasni otthon is szoktam Sachi~nee-sannál... Sportolni meg annyira nem szeretek. A mangák pedig gyerekesek.. - szorongatom a labdám meg a társasjátékaim, amiknek remélem, valami hasznuk is lesz. Ha más nem, végül mégis csak belépek talán valamelyik sport egyletbe, nem lehet olyan vészes. ^^" Ez a bácsi igen különösnek tűnik, már-már rosszabb, mint a bohócok. Csak kisminkelt, maskarába öltözött, öreg, kopasz emberek azok is. De nem dörgölöm az orra alá, ha ennyire szegény, engem nem zavar, hogy többet akar itt dolgozni. Annyira még se lehet nagy ügy ez a szálló, ha ennyire sok munkájába kerül fenntartani, és még csak alkalmazottjai sincsenek azért, hogy ne egyedül csináljon mindent. Lehet, elküldöm ide Himojit, talán valami értelmeset is csinálna a firkászkodáson kívül. Még csak nem is tud írni. No persze sohasem vetemedtem arra, hogy akár egy sort is elolvassak az ő írásából, hiszen nem tartom őt elég jónak ahhoz, hogy megtiszteljem ekkora figyelmemmel. >.> Az ebédlőben furcsa műsort kapunk, azonban ez, meg a bácsi szavai rávezetnek arra, hogy miért is olyan fontos nekünk itt lennünk. Áhá, tehát néprajz kutatunk! Minden világos. ^^ Ugyan én nem hiszek a tündérmesékben és a szellemtörténetekben, attól még érdekesnek tartom az egészet. A füsttől persze sikerül kicsit bekábulnom, nem igazán szeretem, és minden olyan ködössé válik tőle, hogy hű. @_@ Nem csodálom, hogy szegény Sakura rosszul is lett, majdnem én is jelentkezek azért, hogy vigyenek ki egy kicsit a friss levegőre, amikor azonban újra fény van a teremben, kicsit sikerül összeszednem magam. Már meg sem lepődöm persze, amikor az előbb még cilinderes-köpenyes bácsi megint új maskarát vesz fel, igazán ügyes trükk ez az átöltözés, de még mindig nem tudom, kit akar ezzel megtéveszteni. Jó, lehet, félre kéne tennem ezeket a dolgokat, és jobb lenne, ha egyszerűen a szórakozásra koncentrálnék, amiből akad itt lehetőség bőven, különösen, mivel Aoi-chan és Sho-chan között sikerül letelepednem. A suttogós játékot még én is ismerem, annak idején a legjobb barátnőmmel játszottunk ilyet, azonban igazából amióta már ő is meghalt a matekverseny után, nem igazán volt kivel szórakoznom. Mielőtt ebbe a suliba jöttem volna, nem igazán kerestem a korombeliek társaságát, hiszen mind olyan vidámak, olyan gyerekként viselkednek, én pedig egyszerűen nem tudok ilyen lenni. ^^" Látszólag az a két idősebb fiú is hasonlóan gondolkozik, mint én, különösen a sötét hajú, aki nem adja jelét semmiféle életkedvnek. Bár nem igazán értem, miért vannak itt, biztosan nagyon buták, és sokszor buktak, ezért járnak még mindig középiskolába. Az én régi sulimban persze tilos volt a bukás, és ha nem érted el a megfelelő átlagot, akkor mehettél új iskolát keresni. ^^ A suttogós játéknál különös módon mintha nem csak Aoi suttogna a fülembe, hanem más hangokat is hallani vélek, de ez egészen biztosan a füst utóhatása. Még mindig kába vagyok picit tőle, így aztán kérek is egy csésze cukormentes jázminteát, hátha az felfrissít kicsit. Összezavarodva suttogok tovább valami butaságot, de még én is felkuncogok kicsit a mondat sületlenségén. Aztán Aoi-chan talál ki egy új játékot. Úgy tudtam, ilyet csak butaságért kezelt emberek szoktak játszani, fejben mégis azon gondolkozom, mit is mondjak magamról, amikor hozzám kerül a Miyavi névre keresztelt plüssállatka. Nincs sok mondanivalóm igazán, és én sem tudom, hogy mi az, amit szeretek, és amiben jó vagyok, csak azt, hogy mi az, amit nem szeretek. Sóhajtok egyet, amikor nálam van a plüssmacska, és próbálok valami nem túl nagy butaságot mondani, hiszen én nem szeretnék olyan ostoba lenni, mint Himoji-san. - Amewa Ruriko vagyok, elsős. Nemrég iratkoztam be a ti iskolátokba. Fogtechnikus akarok lenni. - válaszolok egyszerűen a cetlin lévő "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre. Megkönnyíti a dolgomat, hogy vannak ezek a kérdések, enélkül nem nagyon tudnék mit mondani. Mikor vége a játéknak, a saját társasaim veszem elő, hiszen elég sokat hoztam belőlük. A kedvencem az, amiben mindenféle történeteket kell kitalálni, és el kell hitetni róluk, hogy igaz, de hoztam magammal kártyákat, nyomozósat, orvososat, kitalálósdit, meg ilyesmiket is. Az összesnek tulajdonképpen elég nagy súlya van így együttvéve, és remélem, hogy nem hiába hoztam el mindet. Otthon úgy sem tudok velük játszani, hiszen inkább azt mondom mindenkinek, hogy nem érdekelnek, mert nem akarok Himojival is játszani. Sachi~nee-sannak is azt mondtam, hogy nem is magam miatt hoztam őket, hanem egyszerűen megkértek rá. Remélem, elhiszi ezt nekem. |
| | | Aoishi Shuuji Quincy
Hozzászólások száma : 14 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakurachou Registration date : 2012. Dec. 23. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Független Lélekenergia: (23300/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Aug. 22, 2013 5:49 am | |
| Elkéstem. Mondhatni szokás szerint, sikerült annyit szöszölnöm indulás előtt, hogy egy induri-pindurit később indultam el a kelleténél, aztán útközben át kellett kísérnem egy komplett nyugdíjasklubot is az úttesten, sőt, még egy macskát is megmentettem és visszaadtam a gazdijának, aki egy édes-aranyos kislány volt. Így történt, hogy amikor a suli elé értem, a busz már nem volt sehol. Józan ésszel arra gondoltam, hogy majd biztosan megvárnak. You know, hiányzik egy "gyerek" a listáról, hát megpróbálják elérni meg stuff, ám mivel nem csörgött a mobilom, meg Nee-chan se hívott, hogy keresnek, nem is aggódtam amiatt, hogy már rég ott kéne lennem. Csak akkor tudatosult bennem, hogy mi van, amikor a kirándulásra jelentkező sokaságnak a hűlt helyét találtam Semmi pánik, ez még nem jelenti azt, hogy itthon is maradok, meg nem is szándékoztam így tenni. Telefon elő, tárcsáz és máris kicsöng Nee-channál, kedvenc nővérkém pedig a hír hallatán lélekszakadva rohan, hogy kisegítse bajba jutott öcsikéjét. Na jó, ezért ez túlzás, de mindenképp többet kaptam tőle, mint vártam. Nekem csak egy pontos cím kellett volna, Nee-chan azonban nemsokára befutott motorja nyergében. Mon dieu, nem kicsit volt ciki számomra, hogy terhet raktam a lány vállára a hülyeségem miatt, azt hiszem nem ártana nekem is befizetnem egy jogsira lassacskán. A motorok amúgy is bejönnek a csajoknak, mert cool Az út jó hosszú volt, beletelt pár órába, míg feljutottunk a hegyekbe és a motort sem a hepehupás, kavicsos emelkedőre tervezték, így nem is tudtunk úgy hasítani, mint a sztrádán, de végül csak megérkeztünk egy lerobbant fogadó elé, ami a Zengő Kabóca nevet viselte. Leszálltam, sisak le, táska fel, puszi, ölelés, hálálkodás, jó szórakozást, vigyázz magadra hazafelé szóváltás és máris leshettem, ahogy Nee-chan tovatűnik a masináján. Sóhajtottam egy nagyot, felcsaptam a napszemüvegem és beljebb tessékeltem magam, majd kiválasztottam a legszimpatikusabb épületet, ami amúgy a főbejáratnak tűnt és behatoltam az épületbe felderítésre. Kár, hogy a recepciós pult rögtön szemben volt, szívesen elkommandóztam volna a konyháig, majd vissza, miközben kerestem a dolgokat - Buongiorno! - nyomkodtam meg a csengőt, mire felpattant egy alak. Remekül passzolt a vén épülethez - Az iskolás teamhez tartozom, sorry a késésért, közbejött valami - mutattam rá az egyenruhámra, és egy bemutatkozás után már csak meg kellett lelnie a fazonnak a listáján. Príma, megkaptam a tájékoztatást, irány az ebédlő. Ninja módjára surrantam be, méretes utazótáskámmal tökéletesen el tudtam rejtőzni a kíváncsi szemek elől... Na persze, gondolom kábé mindenki pillantása rám szegeződött :PKerestem a pillantásommal a senseit, de már csak annyi időm volt, hogy levágjam magam egy székre, mert a csávesz, aki eddig a recepciónál volt... vagy ez nem ő volt? Hunyorítottam a szememmel, más állt a névtábláján. Paff, whatever. Szóval bekonferált valami műsort, amit kelletlenül bár, de végignéztem. Valami japán folklórmese volt, és bár jobban foglalkoztatott, hogy tisztázzam a helyzetet a tanár úrral, azért odafigyeltem annyira a romantikus sztorira, hogy a lényegét megjegyezzem. Hátha fontos lesz később, ki tudja mit talál ki a sensei? Tartott annyi ideig az amúgy látványos show, hogy mikor felhúzták a redőnyöket, akkor hozzá kellett volna újra szoknia a szememnek a világossághoz, ha nem trükköztem volna, de mivel betakartam az egyik szemem, így pillanatok alatt megvolt a látásom és odabattyoghattam Haydn tanár úrhoz. - Bocsánat a késésért, szemtanúja voltam út közben, ahogy egy kutyus elcsúszott egy banánhéjon és el kellett vinnem az állatorvoshoz. Még egyszer, warui! - hajoltam meg tiszteletteljesen, majd készséggel visszatértem a többiekhez. Csak most konstatáltam, hogy csupa lány :|Na nem mintha baj lenne, én aztán lányok körében is jól tudom érezni magam, meg az ilyen kirándulások amúgy is népszerűbbek a csajok körében, de nem éppen a saját korosztályomhoz tartozott a többségük, és hogy a helyzet még rosszabbá váljon, az egyik csini lány rosszul is lett, így összvissz A-chan maradt a saját súlycsoportomból. Végül mellette is foglaltam helyet, mikor körberendeztük a székeket és küldtem is osztálytársamnak egy mosolyt, míg a bemutatkozós játék elkezdődött. - My name is Shuuji. Aoishi Shuuji - kezdtem bele én is amolyan James Bondosan, mikor kezembe került a plüssmacsek - Végzős vagyok, a Seitokai első számú mindenese és nemhivatalos tagja, de amúgy a suli kosárcsapatának kapitánya. És ha már ennyi csinos lány van a köreinkben, akkor hadd ajánlgassam kicsit a pompomos lányok klubját. Nem csak a testmozgás miatt, nekünk is jól esik, ha halljuk a lelkes szurkolást az oldalvonalról, szóval ha van egy kis szabadidőtök, nézzetek be oda és csatlakozzatok - kacsintottam rá az egyik random csajra, majd a mutatóujjamat is felemeltem, mintha eszembe jutott volna valami - Ja igen, és a kérdés: elég bevállalós vagy-e ahhoz, hogy egy szobában aludj velem? - vigyorogtam rá pimaszul Asukára, ahogy továbbpasszoltam neki a plüsst, amit a lelkes kisebbik A-chan adott körbe a bemutatkozós játékhoz segítségül. Ez a kérdés ment volna mindenkinek en general, ha nem pont játszottunk volna, ugyanis egyedül nem fun aludni és hátha van olyan lány, akit nem ijeszt meg az, hogy srác vagyok. Így viszont osztálytársamnak tettem fel, akiről hallottam már egyet s mást.. khm... Nemsokára újabb játék jött, ami nem volt túl élvezetes, mert semmi versenyszellemre nem volt hozzá szükség és különben is, rengeteg volt a holtidő, míg a mondat elért a sor egyik végétől a másikig. Valami hatalmas zöldség jutott el hozzám griffezett kolbászos-rájás pizzákról, de ha ezt hallottam, hát ezt is adtam tovább egy vállvonással. Úgyis az a lényeg, hogy a vége legyen a röhögés, mikor kiderül, mi volt az eredeti. - Én kérek! Esetleg valami gyümölcsöt nem kaphatnék mellé, please? - jeleztem a pincér uraság felé, mikor nekiállt teát kínálgatni. Igaz ami igaz, már elég szomjas voltam, nem ittam, mióta Nee-channal motorra ültem. Lehet rögtön megiszok egy egész kancsóval! Meg is bolondultam, már hangokat is hallok a szomjúságtól @.@ |
| | | Gouto Asuka Daitenshi
Hozzászólások száma : 42 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Registration date : 2010. Sep. 16. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: ♥ Kavicslány ♥ Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (6000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Aug. 22, 2013 6:59 am | |
| Kicsit meglepett, hogy a gyerekcsapat elvonulását való felkérésem mekkora hatással járt, hisz Sho-chan és az a másik lány, aki Ruriko néven mutatkozott be szintén kimentek a szobából. Legalább hangosabban is játszhattam anélkül, hogy az bárkit is zavarna. Mikor végeztem a zenélgetéssel szerencsére megtaláltam Sho-chant az udvaron, így nem kellett egyedül mennem ebédelni. Én nem vettem el olyan nagy adagot, lévén most nem is voltam éhes annyira és jobban lefoglalt a rajzolgatás. - Majd négyszemközt elmondhatom ha gondolod. Nem olyan téma ami ennyi fűl számára való. - feleltem a lánynak kedvesen. Tulajdonképp ez egy határozottan titkosított téma, amit csak azért osztok meg Sho-channal, mert ugyan abba a csapatba tartozik mint én, mármint ami a Daitenshit illeti. Szerencse, hogy van valaki aki nagyjából, úgymond közel áll hozzám. Sokak idegenek nekem itt, még Aoi-chan is bár az inkább a kettőnk közötti korkülönbség miatt. Viszont úgy tűnik, hogy az istenek nem fordították el tőlem a fejüket teljesen, hisz még az előadás előtt megjelenik Aoishi-kun is, ami azt jelenti, hogy végre került valaki aki velem egykorú. Tiszta mázli. A füstös bemutatót végig unatkozom. Nem az én világom ez a fajta "szórakozás". Számomra túl unalmas ennyit egy helyben ülni, ha nincs hangszer a kezemben. De most kénytelen voltam ezt végigszenvedni, lévén kötelező cucc és nem akarok házi kapni fölöslegesen. Nem mintha ne suliban oldanám meg azokat. ^^" - Jó, hogy itt vagy és ja, már akkor le lettél foglalva, mikor bejöttél. - közöltem a sráccal a bevállalósasággal kapcsolatos kérdésére. Igazából közel sem tudja, hogy mire vagyok képes, de az most amúgy is elmarad. Ez nem olyan kirándulás és különben is, most jöttem ki a kórházból, igazán lazíthatok kicsit. - Az én nevem Gouto Asuka. - kezdtem bele a bemutatkozásba mikor Miyavi-nyan hozzám került Shuujinak köszönhetően. - Szintén végzős. - ezzel be is rekesztettem a bemutatkozást. nem igazán volt olyasmi amit elmondhattam volna ezeken a dolgokon kívül. Végül Miyavi-nyant visszaadtam Aoi-channak, lévén az ő tulajdonát képezi és nagyon szorosan kötődik hozzá így is-úgy is. A következő játékból inkább kimaradtam. nem szálltam ki a kőrből csupán hagytam, hogy előttem sugdolózzanak. Az elején még érdekesnek is tűnt, hogy miket hordanak össze, de a vége felé kezdett egyre rosszabb érzésem lenni, amit a felerősödő suttogó hangok, melyek biztosan nem a társaságtól származtak gyanút kezdett ébreszteni bennem. Veszélyérzetes gyanút. Persze bárki gondolhatna arra, hogy csak félreértem a sugdolózást vagy valami, viszont annyi zenei érzékem van, hogy hallás alapján el tudjam különíteni a társaság hangját ezektől a másikoktól. A végére már annyira zavaró lesz számomra, hogy már szinte ösztönösen küldök fejben üzenetet Sho-chan felé, hisz a közös csapatedzések alatt mindig fenn van a telepatikus kapcsolat és akaratlanul talán kicsit túl erősen is megszorítom a mellettem ülő fiú karját, mikor belekapaszkodok. Azt hiszem, hogy annak köszönhetően, hogy a képességemet még mindig nem tudom használni kicsit védtelennek érzem magam és ezért hagyatkozok a jó kondiban levő osztálytársamra. - Én is kérek. - térek magamhoz a férfi felajánlására és a fejemben rögtön egy kis érdekes ötlet is körvonalazódik. Igaz, hogy a képességemet nem tudom használni, de ez a lélekenergiámra nem igaz és egy kisebb mennyiséget koncentrálva az ujjaimba nyúlok a pohár felé. Ezt normál esetben csak Sho-chan és Aoi-chan kellene észrevegye a kis csapatból, de nem is nekik szól a dolog, inkább az érdekel, hogy ezen a helyen van-e más olyan dolog ami esetleg érzékeny az ilyesmire. ha nem akkor az kicsit talán megnyugtat, de csak kicsit. |
| | | Neliel Tu Oderschvank Mesélő
Hozzászólások száma : 46 Age : 32 Tartózkodási hely : :3 Registration date : 2012. Nov. 17. Hírnév : 4
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Vas. Ápr. 06, 2014 8:14 am | |
| Lassan kezdi mindenki megismerni egymást, a játék kicsit fel is élénkít titeket, ahogy a tea hatása is frissítő. A beszűrődő fényben jól kivehető lesz, hogy terem falát régi tapéta fedi, amin az erdő motívumai kivehetőek, fák, bokrok, vadvirágok, és a sűrűben békésen legelésző állatok. Talán eddig fel sem tűnt senkinek, mert korából adódóan egészen haloványak már, de ha valaki közelebb merészkedik, jól látható, hogy kézzel van felfestve minden egyes alak. A figyelmet azonban egészen más vonzza magával, ugyanis mintha egyre-másra látható lenne, ahogy az erdő állatai lassan egy irányba indulnak. Először csak úgy tetszik, mintha a füst utóhatásaként mozognának a növények levelei, aztán néhány állat képe látszódik úgy, mint amik arrébb vándoroltak, végül egészen kivehető lesz egy őzsuta mozgása, ami vékony lábain indul meg a falon, az erdőben festett egyik csapáson. Nem halad kifejezetten gyorsan, és úgy tűnik, a pincér ruhát viselő férfi rá sem hederít, a többieknek azonban meg sem kell erőltetniük magukat, hogy immár feltűnő legyen mozgása. Ha közelebb mentek, láthatjátok, ahogy végül megretten, és sebesen kezd végigfutni a képsorokon, kifelé a teremből, ahol a folyosót képező rizspapíron is megjelenik az erdőmotívum, így azon is képes keresztülfutni. Gyorsan halad, de a festésnek hála, aki szeretné, az követheti. Végül kifut a szállásról, akik pedig követték a hátsókertben találják magukat, ahol megpillantják a külső fürdő gőzölgő vizét. Itt egy bambuszcsobogó ütemes hangja hallható csupán, de közvetlen mellette egy kis épület látható, ahol a fürdőzéshez találnak kellékeket, hogyha valaki a szobába már nem szeretne visszamenni, az is nyugodtan kipróbálhassa a felfedezett meleg vizes forrást. Innentől kezdve már nem látjátok az őzsutát, a másik épület falán nem tűnik fel, mintha csak kámforrá vált volna, ahogy leugrott a falról. A víz hívogató, de látszik az is, hogy a hátsókertet egy kerítés sem választja el az erdőtől, a kis fogadó mintha csak annak része lenne, és bármikor érkezhetnének onnan négy lábú vendégek. |
| | | Murasaki Shouko Daitenshi
Hozzászólások száma : 32 Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagy ott Registration date : 2012. Sep. 08. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: Seitokai riporter, Tenshi Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (12500/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Vas. Ápr. 13, 2014 12:28 am | |
| A kirándulás eddig nem valami rossz, csak ne tudtam volna meg, hogy mennyire messze van a legközelebbi kombini. Bár abban a hitben vagyok, hogy úgyis fogunk menni túrázgatni, amivel közel fogok kerülni egyhez és akkor bevásárolok. Ha pedig ismerteti a tanár a következő napok programjait, akkor tudni fogom, hogy mikor kerülök legközelebb olyan helyre, ahol van kombini és első alkalommal annyit veszek, hogy a másodikig kitartson. Egy kicsit meglepődtem, amikor a tolószékes lány tüsszentett egyet, mikor megkínáltam nyalókával. Lehet, hogy elkapta Kiririn betegségét? Így még jobban oda akartam adni neki a nyalókát, hiszen attól biztos jobban fogja érezni magát. Lehet, hogy nem lenne jó, ha megbetegedne, gondolom nem lenne jó a tolószék mellé egy kis betegség is. Ennek ellenére odatoltam a többiekhez, ahogy kérte, mert bárki köhöghet csak úgy, például a portól és lehet, hogy most is ez a helyzet. Végighallgattam a többiek bemutatkozását, majd én is hasonlóan tettem és meglepődve hallgattam, hogy Ame-chin, ha nagy lesz, mások szájában akar turkálni munka gyanánt. Közben Aojin senpai is megérkezett késve és ő is leült közénk játszani. - Aojin senpai is velünk fog aludni? o.ő - néztem Asu-chinre, amiért kijelentette, hogy ő Aoijin senpaial fog aludni, pedig már bepakolt abba a szobába, ahol én meg Ame-chin is alszik. Viszont abban a szobában csak három ágy van, tehát vagy nem akar már velünk aludni, vagy négyen fogunk egy három személyes szobában lenni. Folytatódott a játék, ami közben észrevettem, hogy Asu-chin nagyon néz, biztos unatkozott és megbánta, hogy nem akart részt venni a sugdolózásban. Integettem is neki egy kicsit, hogy jelezzem észrevettem, meg akartam volna dobni neki egy kis édességet a zsebemből, de azzal biztos megzavartam volna a sugdolózókat, ezért inkább nem tettem. A játék után egy kis teázás következett, ahol is Asu-chin valamilyen oknál fogva a kezébe vezette a lélekenergiáját, amikor a teáért nyúlt. Nem tudtam ezt mire vélni, talán valamit jelezni akart ezzel? Lehet, hogy az előbbi nézésével is ugyanezt akarta, mint most, csak akkor nem különösebben foglalkoztam vele. Majd később rákérdezek, itt mindenki előtt nem akarom szóvá tenni. Közben eszembe jutott, hogy Tomo-chint kihagyjuk a teázásból, ezért elvettem neki is egy pohárral és odavittem neki. Ekkor hallottam, hogy köhögött néhányat, odaadtam neki a poharat, majd a homlokához tettem a kezemet hátha lázas. Nem volt egyáltalán meleg a homloka, de ennek ellenére használtam a psychometriámat rajta, hogy a dolgok mélyére nézzek. Mintha valami betegség kezdeményt tényleg lenne benne, és ha nem teszünk valamit, akkor akár lázas is lehet. Mentem is oda a tanárhoz, hogy szerintem Tomo-chin beteg és adjon neki valamilyen gyógyszert, hogy ne legyen rosszabb az állapota. Magával is vitte Tomo-chint, hogy kérjen a személyzettől valami gyógyszert, hogy ne kelljen őt is hazaküldeni, mint Kirirint. Amikor visszamentem a többiekhez, észrevettem, hogy többen az egyik fal felé néznek, ezért megálltam, hogy én is megnézzem. A korábbi füstös előadás mellékterméke még nem teljesen tűnt el a teremből, ezért a falon lévő régi tapéta mintázata olyan hatást keltett, mintha mozogna. Hosszabb ideig nézve viszont már kételkedtem ebben, mert sokkal valóságosabbnak tűnt, mintha egyszerűen a füst csinálta volna. Valójában arrébb kerültek a mintázat állatai és nem csak a képzeletünk szüleménye volt. A furcsa csak az volt a közelben mászkáló személyzet nem vett észre semmit, nem furcsállta a tényt, hogy mozog a tapéta mintázata. Amint közelebb mentem, hogy jobban szemügyre vegyem, egy szarvas észrevett és elkezdett menekülni, végigfutva a falon, kiment a teremből. Nem követtem egyből inkább a tapétát akartam megérinteni, hogy érzek-e benne valami természetfelettit. Csak úgy nem szoktak életre kelni a tapéták és továbbvinni a mintázatukat a tapétán kívülre. Ha ezt megnéztem, akkor követtem az elszabadult erdőmotívumot ki a hátsókertbe. - Ao-chin menjünk fürdeni! - szóltam oda Ao-chinnek, hiszen ő biztos benne van egy kis fürdésnek, a szarvast már úgy sem látjuk és lehet, hogy csak a fürdőt akarta amúgy is megmutatni nekünk. A tanár most úgy is el van foglalva Tomo-chinnek egy ideig, vagyis most szabad foglalkozás van. Ha pedig visszajönne, nem tudna egyből kirángatni, hogy folytassuk a betervezett programot, hiszen még meg is kéne előtte száradnunk. Vissza is mentem a szobánkba átöltözni és egy törülközőt is magamhoz vettem és indultam a kinti fürdőhöz. - Elnézést. - szólítottam le az egyik pincért, aki éppen a közelben mászkált, mert eszembe jutott, hogy mit is lehet készíteni egy onsenben. - Kérhetek egy pár tojást? - ha onsen, akkor onsen tamago, fürdős közben lehet kaját csinálni, nincs is annál jobb érzés. Bár egy kicsit soká készül el, de megéri rá várni. Ezután folytattam utam a kinti fürdő felé, odaérve letettem a törülközőmet, majd belemártóztam a vízbe. |
| | | Hayashi Aoi Ember
Hozzászólások száma : 77 Age : 26 Tartózkodási hely : Karakura Raizer Team főhadiszállásán, Midori~onee-channél, Karakura Highschool ESUO-ESU clubjában, betámadva Souru Society valamely pontját, helpelni Holmes-mesuta~nak the detectiv feladatokban *3* Registration date : 2011. May. 15. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: Karakura Highschool harmadik évfolyamos diákja, Seitokai - Junior alelnöke, Karakura Raizer Team al'vezetője, Raion tag, Michiwonka szerelmgyár alkalmazottja Hovatartozás: Raion Lélekenergia: (15000/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Vas. Ápr. 13, 2014 3:28 am | |
| - Hmmm, akkor lehet, hogy the sukuuruban erről guddobban knowolak informálni, the Seitokainál tényleg van wan ilyen mindenes peepaa, Sho~onee-chan guddol sayeli, the biggu herupudre lenne the választásnál – széles mosollyal az arcomon mondom mindezt Ruri-channak, hogy ne csüggedjen, hogy most nem volt semmi kedvére való klub a felsoroltak között. A mi sulink tényleg menő ilyen tekintetben, sok-sok minden van, mint a mesékben, így persze, hogy mindenki talál valami kedvére valót a lehetőségek közül és még a választás i nehézkes. Én például alig tudtam dönteni, mikor a klubokról volt szó. Mondjuk, alig ismerek olyan diákot a suliban, aki ne lenne valamilyen klubnak a tagja. Olyan nagyon lelkes voltam, hogy mindenki benne volt a játékban, mert együtt minden viccesebb, még az étkezés is. Még ha most svédasztal is volt, amiről Sho~onee-chantől tudtam meg, hogyan is kell étkezni, mikor a választásnál voltam óriási bajban. Mert hát tényleg sok volt a felhozatal, ahogy az a svédasztaloknál szokás. - Áh, I shii! – bólogatok nagy okossággal, majd megkóstolok pár dolgot és jól felpakolom magamat, főleg sütikből, amik nagyon ízlettek. Tálacskámon végül főleg epres édességek voltak, mert azok mindig finomak, minden felhasználásban, minden sütiben és nem édességben is, akár egymagában vagy csak turmixban! *-* Szóval a játékhoz teljes egészében készen álltam, nassolni valóm is volt bőven, meg aztán mindenki beleegyezett meg minden, és már alig vártam, hogy megtudjak mindenkiről valamit, mert mint Seitokaios ilyesmit tudnom kell, ugye-ugye? :3 - Wow Ruri-chan, I no knowoltam, hogy touusutechnikus akarsz lenni – mondom leesett állal. - I is the rabulnék ez lenni ám’ – széles vigyorral húzom ki magamat. Bár nem biztos, hogy tényleg ez szeretnék lenni, de tetszetős munkakör! Ruri-chan tökmenő elképzelései vannak! *_* Persze előfordul, hogy nem mindenki szeretne játszani, de azért a mogorva bácsi megmondhatta volna a nevét, hogy tudjuk ki ő, mi ő. Felfújt pocokarccal álltam fel, majd kértem el Miyavit attól, akinek továbbadták és mutattam a plüsscicával a bácsira. - Semmi puroburemu nincs azzal, hogy the bácsi no rabul geemulni velünk, but the neemudat tényleg elsayelhetnéd, hogy knowoljuk, hogy szólítsunk, ha csak no vagy wan suupaa shiikuretto-mitkos supaiügynök, mert akkor I megértem – hadarom el. És tényleg megértem, én is Raizer vagyok, de senki sem kötelez arra, hogy megosszam, magánéletben másokkal mentem meg Karakurát! - Vaaagy kénytelenek leszünk kitalálni samushingut! – jelentettem ki felcsillanó szemekkel. Nem volt ellenemre a dolog, szeretek neveket kitalálni, de ha a bácsinak jobb dolga van, mint velünk játszani, akkor nem piszkálom tovább és inkább visszamegyek a székemhez. De akkor is hívnunk kell valahogy, ezért fejemben már ott voltak a nevek, amiket ráaggathatunk a bácsira. - Nekem van wan ötletem, hívjuk the bácsit Majiesuteikku Supeedoos~nii-channek, mint the myuujikkuban, amit now adtak ki no olyan régen, mert the kuuru and the bácsi kellően titokzatos hozzá! – hozakodtam elő ötletemmel izgatottan, mert én tényleg szeretek másokat nevükön nevezni és csupán bácsizni olyan öregítő hatása lenne meg minden. - I is raikulom the umaibo-t Sho~onee-chan, főleg the chokoreetosat, meg the chiizusat and the karamerusat is kóstoltam már. Bár már régen eateltem T~T – mondtam szomorúan hozzáfűzve Sho~onee-chan bemutatkozásához, ahogy meghallottam a kedvenc umaibo ízét. Mikor a másik nem velünk jött öhmmmm… különleges hajszínű lányhoz (?) ért Miyavi-nyan, óriási kíváncsi szemekkel néztem rá, hogy róla is megtudjuk ki ő. Remélem, ő neki van kedve játszani, mert a bácsi, akivel úgy nézett ki, együtt van, neki nem volt, sajnos. - Ú~úú~ nekem lehet wan kuesuchonöm? – jelentkeztem lelkesen, majd széles mosollyal, tűkön ülve vártam, hogy megadja nekem az engedélyt a kérdésre. - Biggun tetszik the heyaad~ *-* Olyan, mint the animékben, fested, Nee-chan? – érdeklődöm lelkesen. - Wááá, senpai – integettem Himeko-senpai osztálytársának, aki időközben beesett. Mondjuk, csak látásból ismerem, de ez is több mint a semmi, meg tényleg többször láttam a Seitokai körül forogni, szóval van ebben némi igazság. Nem mintha kételkedtem volna az általa mondottakban, vagy ilyesmi. - No is knowoltam, hogy yuu is jelentkeztél the kirándulásra – pedig aztán mi, Seitokaiosok, sok mindenről tudunk. - Úh, basukettobooru *q* Arra gondoltam, hogy jövőre jelentkezek the kurabuba, szerinted elég magas vagyok hozzá? – emeltem tenyeremet magam fölé, kihúzva magamat nézve meg, hogy vajon így ülve milyen magas is vagyok. Mikor Daiyamondo~nee visszaadta nekem Miyavi-nyant meglepetten pislogva néztem rá, mert hát, több mindenre számítottam tőle. Vagyis, hogy picit több mindenről fog mesélni magáról. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, majd halkan kérdeztem meg tőle: - Daiyamondo~nee, zavarban vagy? – őszinte kíváncsisággal meredek Raizer társamra. Nem vettem még észre, hogy ennyire feszélyezné a tömeg, mert ha így van, akkor ki kell gyógyítani belőle, ismerek egy nagyon jó orvost, kalapja is van meg minden! - Úh, Ruri-chan mit hoztál, milyen társasgeemuid vannak? Geemulunk the egyikkel? – ugrálok oda hozzá, hogy közelebbről megnézzem, mit hozott. - The többieket no hívjuk? Talán lenne még valakinek kedve geemulni, többen fuaniibb – mondom el ötletemet széles mosollyal Ruri-channak. - Sho~onee-chan jössz geemulni? – kérdezem meg tőle, mikor látom, hogy lézeng a szobában, vagy nem is tudom, mit csinál. Amikor közelebbről tanulmányozza a falat kérdőn billentem oldalra a kobakomat. - Van valami puroburemu, Sho~onee-chan? – értetlenül nézek a többiekre, akik esetleg velünk társasoznak, közöttük Ruri-chanra, kivel, ha összenéztem tanácstalanul vontam meg vállaimat felé. Ha kapunk rá választ, mi is vezérelte erre, akkor azért, ha nem akkor pedig azért állok fel én is, és indulok meg Sho~onee-chan után. - Rukkuzunk utána mi is *>* – szólok hátra lelkesen a többieknek. Mikor kiérünk az udvarra meglepetten, eltátott szájjal nézek a fürdőre, ami elénk tárul. - But biggu guddo!! – rikkantok fel örömömben. - Yes, rettsugoo, rettsugoo! – bólogatok Sho~one-chan ötletére. - Ruri-chan the boorudat behozhatjuk the uotaaba? Geemulhatunk ott is akár, no? Ugye yuu is jössz fürdeni, guddo fuanii lesz! – lépek Ruri-chan mellé, ha ő is kijött, óriási vidámsággal, és remélem ő is velünk tart. Majd nyomban siettem is vissza a szállásra átöltözni, meg törölközőért. Félúton visszafelé pedig külön szóltam azoknak, akik esetleg nem hallottak a felfedezett fürdővízről, hogy ők is tudják, van ilyen lehetőség! *-*
- Spoiler:
Igyekeztem mindenkinek IC részt adni, remélem sikerült >o<~ És a párbeszédeken kívül visszafogtam a japlishelést, mert így könnyebb az írás a karival
|
| | | Amewa Ruriko Ember
Hozzászólások száma : 126 Registration date : 2009. Dec. 01. Hírnév : 15
Karakterinformáció Rang: Hovatartozás: Független Lélekenergia: (3000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Csüt. Ápr. 24, 2014 3:54 am | |
| Kicsit izgatott voltam a bemutatkozás alatt, holott nem sok dolog van, amiről szeretnék beszélni. Jó lenne új barátokat szerezni, és megismerni nagyon sokakat, de az se jó, ha túl közel engedem magamhoz őket. Az élet ugyanis kegyetlen, és úgyis visszavesz tőled mindent, ami jó. Az emberek meghalnak. Ez a dolguk. Mindenki, aki ebben a teremben van, meg fog halni. Egyszer csak. Azt pedig sosem tudni, hogy mikor jön el ez a pillanat, tehát a legjobb lesz nem a véletlenre bízni a dolgokat. Felesleges tényleg megkedvelni valakit, akit lehet, holnap már elveszítesz. Legjobb tehát csak egyszerűen fenntartani a barátság felszínes látszatát. Légy mindenkivel jóban, és akkor nem eshet bajod. Nem szeretném ugyanis, ha kiközösítenének, a legtöbben pedig, néhány embert kivéve, eddig egészen kedvesek és aranyosak voltak velem. Főleg Aoi-san. Sajnálom, hogy egyszer neki is meg kell halnia. Minden esetre ez most a látszatbarátságok kialakításának a napja. Ha megvan a látszat, akkor senki sem fog piszkálni. Normálisnak gondolnak majd. Szerintem egyébként ők a nem normálisak, amiért ennyi lényegtelen dologgal foglalkoznak. Nem ismerik az életet annyira, mint én. Nem láttak annyi embert meghalni, mint én. Amilyen egyszerű, annyira szükségszerű. Nem fogok a közönséges emberek szintjén leragadni. Csak azt nem szeretném, ha Sachi~nee-san tudná, hogy mennyire másképpen látom a világot, mint ő. Szeretnék én is annyit mosolyogni! *.* Mert akkor majd szeretni fognak. - Hát igen… ^^” Ehhehhe… – reagálok a döbbenetekre, ami az álmomat illeti. Reális elképzeléseim vannak a jövőt illetően. Sok pénzt pedig akkor keresel, ha olyan szakmát tanulsz ki, amire kereslet van. A korombeli lányok pedig általában seiyuuk, idolok, meg hercegnők és kozmetikusok, vagy állatorvosok akarnak lenni. Én viszont nem élek álomvilágban. Nem tudom, hogy miért akadnak fenn ennyien azon, hogy határozott elképzelésem van a jövőmet illetően. Már azt is tudom, hova fogok gimnáziumba, majd pedig egyetemre járni. ^^ Talán egyedül Aoi-san az, aki legalább a látszatát mutatja annak, hogy szerinte jó az, amit csinálok. Lehet, csak rájátszik. Nem tudom. De nem is olyan buta ez a lány, mint a többiek. Kedvelem, azt hiszem. Egészen kedvelem. Ami azt illeti, ráfér a helyre egy jó alapos szellőztetés, hiszen egészen bekábultam a helytől. @_@ Picikét még lehet, hallucináltam is, ugyanis úgy tűnt, mintha a falon mozognának a minták. De hiszen miért is mozognának? O.O Ilyen nem létezhet. Ilyen a valóságban nincsen. Bár olvastam ilyet a Harry Potterben, még régen, ahol a festményekben is mozogtak a portrék. Egészen vices lehet. A filmet is nagyon szerettem. ^^ A mogorva bácsik között sündörgök el (nem izgulok miattuk sem, mert egyszer ők is meg fognak halni úgyis), hogy egy kis friss levegőt szívjak. Fülledt volt már odabent, valamint a játék sem volt annyira jó. Azonban én hoztam nagyon-nagyon sok másik játékot is, ami biztosan sokaknak fog tetszeni. *-* Így hát a szobám felé veszem az irányt, s kullogok Shouko-san mögött, hiszen ő pontosan tudja, merre is kell mennünk. Nem félek tőle, hogy eltévedek mondjuk, de a legjobb, ha teljesen biztosra megyünk. - Melyik társast szeretnéd? Hoztam sokat… csak lehet, hogy sokáig tart elmagyarázni a szabályokat. – sok játékot ráadásul még csak nem is játszottam soha. Például van egy, egy Trónok Harcás, amit nagyon szeretek, de sosem játszhattam vele, mert mindig kevesen voltunk hozzá. Pedig mindig is ki akartam próbálni. Ugyanis ebben egyszer mindenki meghal. - Hűűűű, vigyük ezt! *-* Kicsit bonyolult lesz először… De még sosem tudtam játszani vele. *.* – mutogatom Aoiéknak. A fürdőben is tudunk játszani vele, biztos van annyi hely, hogy leterítsük a térképet… Átöltözés után szedem össze a cókmókjaimat. Aoiéknak nem kellett sokat győzködniük, hogy velük tartsak. Út közben a szabályokat magyarázom, igaz, a lapokat, szimbólumokat csak helyben tudom megmutatni nekik.
- Spoiler:
Minőségért sorry... Elfelejtettem, milyen volt a kari az előző körben, kiestem a szerepből, és vakon tapogatózok, hogy a küldibe visszarázódjak. Tudom, gyatra lett a post, de ez van... most nem telik többre.
|
| | | Gouto Asuka Daitenshi
Hozzászólások száma : 42 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura Registration date : 2010. Sep. 16. Hírnév : 6
Karakterinformáció Rang: ♥ Kavicslány ♥ Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (6000/12000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Pént. Május 02, 2014 11:37 am | |
|
Örültem annak, hogy Shuuji itt van, legalább került valaki a korosztályomból, annak viszont nem örültem, hogy erről a különös helyről és az itt észleltekről nem tudok senkivel beszélni. - Igen. Azt, hogy hol és hogyan fog aludni pedig majd én megoldom, Sho-chan. - természetesen tisztában voltam vele, hogy a szoba három személyes és azzal is, hogy csak lányok vagyunk ott. Remélhetőleg egyiküket sem fogja zavarni Shuuji jelenléte, ha pedig gondot jelent, akkor átvackolok vele egy másik szobába. Nem akarok ebből felfordulást vagy problémát okozni. - Nincs semmi, Aoi-chan. - került arcomra egy zavart mosoly. Az eddig tapasztaltakat mégsem közölhetem vele itt mindenki füle hallatára. Különben sincs semmi bizonyítékom és a fáradtságra, vagy arra fognák, hogy most jöttem ki a kórházból és annak az utóhatását tapasztalom. Pedig szinte teljesen jól vagyok. :/ Sajnos a későbbiekben sem jártam sok sikerrel, egyrészt Sho-chan is csak visszaintegetett, pedig igazán belemászhatott volna a gondolataimba vagy valami ilyesmi és akkor a helyzetemet is közölhettem volna vele és esetleg tanácsot is kérhettem volna, de semmi. Úgy ahogy a kis lélekenergiás trükkömnek sem lett semmilyen eredménye, még csak egy fűszál sem rándult meg sehol, nem hogy valakinek feltűnjön az egész. Lehet, hogy ez nem az én napom? Végül beletörődve abba, hogy a meg nem értettek életvitelét kell folytassam, kissé duzzogva, kóstoltam meg a teát amit a pincér adott. Nagyon is úgy érzem magam, mintha paranoiás vagy őrült lennék. Azt pedig el sem akarom képzelni, hogy milyennek tűnhetek egy külső személy számára, mondjuk Shuuji számára. Végül feladtam az ezen való gondolkodást is, felhúztam a lábaimat a székre és a hátamat Shuuji oldalának vetettem és úgy iszogattam a teát. Igazából most érzem úgy, hogy talán nem is kellett volna eljöjjek, jobb lett volna otthon maradni és kipihenni magamat amíg újra a régi nem leszek. A hirtelen nagy csend és a többiek egy irányba való figyelése zökkentett ki a gondolataimból. Nem is értettem, hogy miért nézi mindenki a falat. Lehet, hogy beletettek valamit a teába? o.O Azért magam is elkezdtem figyelni a falat és minél inkább kivehető volt a mozgás annál biztosabb voltam benne, hogy korábban igazam volt és valami tényleg nincs rendben ezen a helyen. ~ Tudtam!- ragadtam meg a mellettem ülő srác kezét mikor az őzsuta menekülni kezdett és magammal rángattam, hogy kiderítsük hová is fut. Bármennyire is feltüzelt ez a dolog, sajnos olyan hamar le is lombozódtam mikor kiderült, hogy csak egy fürdőhöz jutottunk. Valaki csúnya játékot játszik velünk. ~ Ez nem lehet igaz... - letörten döntöttem a fejemet Shuuji mellkasának. Talán ha képes lettem volna rá sírva is fakadok, mint egy kislány, mert megfosztották a játékától. Egészen biztos voltam benne, hogy igenis valaki csúnyán mozgatja a szálakat, de azt is éreztem, hogy olyan, mintha magamat hajszolnám bele és nincs is semmi gond. Teljesen össze voltam zavarodva. - Gyere, cuccolj be a szobánkba. Aztán esetleg visszajöhetünk fürödni. - fogtam meg Shuuji csuklóját és meg se várva a válaszát indultam el, először az étkezőbe, hogy magához vehesse a csomagjait, majd pedig a szobánkba, hogy lepakolhasson és átöltözhessünk fürdéshez alkalmas overallba. Szerencsére Sho-chanékat elkerültük, hisz ők sietősebbre vették a dolgot, bár érthető, számukra más dolgok a fontosabbak. Én most jobban örülnék annak, ha a széteső tudatomat össze tudnám fogni. - Nem érzed úgy, hogy valami nincs rendben? - kérdeztem meg végül hosszú belső filozofálgatás után, immáron fürdőköpenybe öltözve Shuujitól. persze nem akartam megvárni, míg felteszi a hülye kérdését erre a kérdésre. - Úgy értem, hogy ezzel az egész hellyel kapcsolatban. Az a mozgó állat is furcsa. Nem hiszem, hogy egy ilyen helyre modern kütyük lennének a falba szerelve. Nem igaz? - kérlelve néztem rá, abban reménykedve, hogy igazat ad nekem. Legalább ő megtehetné, hisz osztálytársam, meg kell, hogy értsen engem. - Tudod mit? Nyomozzunk egy kicsit. Most mindenki a külső fürdőnél van, hátha megtudunk erről a helyről valamit. Légyszi. - mindent bedobtam a nyájasabb beszédet, a kiskutyanézést és a szempilla rebegtetést is. Tisztában vagyok vele, hogy ezek olyan fegyverek, amiknek az ellenkező nem tagjai képtelenek ellenállni. Igenis el fogom érni azt, hogy Shuuji eljöjjön velem nyomozni ebben a szállóban, még ha sírógörcsöt is kell imitálnom hozzá. Elmennék egymagam is, de még nem épültem fel teljesen és védelemre van szükségem. Különben is egy törékeny nő vagyok, egy virágszál. ˇ^ˇ |
| | | Asahi Shinjirou Xcution
Hozzászólások száma : 67 Age : 31 Tartózkodási hely : Titkosított adat Registration date : 2012. Sep. 04. Hírnév : 2
Karakterinformáció Rang: ember, yakuza, bártulaj Hovatartozás: Xcution Lélekenergia: (16000/30000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Szomb. Május 03, 2014 4:35 am | |
| Már rühelltem a tulaj humorérzékét. Idétlen vicc lehetett az előbbi felhajtás. Mellékesen nyoma sincs. Felszolgálók szart se csinálnak. Munkájukon kívül. Hozzák a rendeléseket. Egyebet nem tesznek. Legyen. Nem foglalkoztat tovább. Néhányszor még feléjük pillantok. Fő az elővigyázatosság. Kiszámíthatatlan a hely. Elő is veszem telefonom. Küldök egy üzenetet jobb kezemnek, nézzen a hely után. Nem szimpatikus. Valami nincs rendben. Kattant a vezető. Fura dolgok történnek. Mindezek tetejében, bosszantó nyugtalanság lett rajtam úrrá. Valami azt súgja, távozni kéne… Megfigyelésből kizökkent a nagyképű ficsúr belépője. Felvonom szemöldököm szavain. Újabb nyelveket keverő balek. Gúnyosan felmorranok. Alacsony lányra pillantok. Manapság úgy fest a tinédzser kor egyenlő egy kis európai konyhanyelvleckével. Néhány hangzatos szó a szövegbe és elalél a tömeg. Kreatívabb megoldás? Mással nem képes kompenzálni? Mi szüksége rá ennyi idősen? Agyrém! Főként, hogy senkit nem zavar több nemzetet tesznek röhögés tárgyává, élen a sajátjukkal. Egykedvűen zsebembe csúsztatom telefonom. Válasz nem fog azonnal érkezni. Ezután irodalmár viselkedése vonja el figyelmem. Érdekes hablatyával kér, nevezzem meg magam. Erre elég sok választ adhatnék. Nem játszadozom vele. Türelmesen kivárom, végighadarja tervezetét. Felvonom szemöldököm a javaslatra. Ennél rövidebb név eszébe sem juthatott volna. Lényegében, mindegy. Leszarom, mit talál ki a megszólításomra. Bárhogy hívhat. Elviselem. Nem izgat. -El kell szomorítsalak. Hétköznapi diák vagyok.-Adok választ a légből kapott ötletre.-Asahi Shinjirou. Végzős. Iskolakerülő. Kérdésre válasz: nem érdekel a tanulás. Nem sportolok. Nem vagyok klubtag. Nincs álom munkám.- Fűzöm hozzá vállvonással. Megelőzés. Rövidre zárom a beszélgetést. Többi bemutatkozás alapján, közlöm a tartalmat. Eloszlatom az esetleges érdeklődés csíráját, miért nem látnak az épület közelében. Nincs kedvem hazudozni. Remélhetőleg gyerkőc is veszi a lapot. Oldalba bököm. Gáz lenne, lebuktat az értetlenkedésével. Helyeseljen, vagy maradjon kussban. Némi hantázás belefér. Ha már ennyire csüng rajtam. -Az öcsém! Féltestvérek vagyunk. Félős, de biztos érdekelné a mókázás.- Biccentek felé fejemmel. Van szája. Többit közölheti magától. Velem ellentétben, könnyedén szóba elegyedhet a tini bagázzsal. Mehet velük, amerre akar. Engem a hely foglalkoztat. Feltérképezném. Továbbra se tetszik. Elindulnék körbejárni. Előtte irodalmárnak azért foghegyről odaszólok. -Úgy szólítasz, ahogy akarsz. Felőlem a nagyapád is lehetek.- Felállok a székről. Ekkor a gyereksereg megindul az egyik fal felé. Magasság különbségnek hála átpillantok felettük. Tapétát bámulják. Összeráncolom homlokom. Ingerülten felcümmentek. Nem látok benne semmi különöset. Elfordítanám fejem, de egy őzsuta ugrik ki a teremből. Felhümmentek a látványon. Ügyes trükk. Közelebb sétálok a falhoz. Velem egyetemben a nyurga kajás lány ugyanezt teszi. Megérinti a felületet. Csendesen szemlélem. Nem kérdezek rá, mit művel. Végignézem. Én szart se érzékelek. Szokatlan bizsergés jár át néhány másodpercre. Ezen kívül semmi rendellenesség. Nem jeleznek az érzékeim. Kizárólag telefonom rezeg. Mérgesen lépek hátrébb. Fogadom a hívást. Közben lila nyakigláb után nézek. Érdekesnek tűnik. Kani nyikkot nem hallok a hívásból. Szakadozik a vonal. Nincs rendes térerő. Nagyra tartott technika hasznavehetetlen. Dühösen hajítom el a telefont. Rákényszerülök a nyomozásra. Mindent nekem kell kideríteni. Elindulok feltérképezni az épületet. Szándékosan kerülöm az udvart. Messzire hallani merre tombol a gyereksereg. Odabent indulok el. Pincér után megyek. Elegendő teret hagyok kettőnk között. Halkan lépdelek mögötte. Jártas vagyok a nesztelen követésben. Útközben több ajtó mellett haladok el. Lopva mindegyik mögé bepillantok. Foglalkoztat mi céljuk az értelmetlen szerepcserével. |
| | | Aoishi Shuuji Quincy
Hozzászólások száma : 14 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakurachou Registration date : 2012. Dec. 23. Hírnév : 0
Karakterinformáció Rang: - Hovatartozás: Független Lélekenergia: (23300/26000)
| Tárgy: Re: Kabócák éneke Pént. Május 09, 2014 1:21 am | |
| As expected, szeme se rebbent, úgy válaszolt a kérdésemre. Kicsit meg is lepett, nem gondoltam komolyan, de a felelet halálkomolynak tűnt, és olyan természetességgel közölte, mintha teljesen mindennapos lenne, hogy mi ketten egy szobában alszunk. Asuka mindig is kicsit különc lány volt, és ezt nem csak a közvéleményből szűrtem le, hanem a saját tapasztalatom is ezt mutatta. Nem ismertem túl jól, nem engedte, hogy megismerjük. Most is, semmit se mondott el magáról, hozta a formáját. Én se folytam bele eddig az életébe, könnyebb volt arrafelé sodródni, amerre az ár vitt, ha élhetek ilyen költői hasonlattal. Márpedig feléje semmilyen áramlat nem vitt eleddig, talán most jön el az alkalom, hogy kicsit jobban is megismerjem. Ideje lett volna már Végtére is "jócsaj", no - Ha zavarok, szólj nyugodtan, megoldjuk, hogy mindenki happy legyen - reagáltam Sho-chan enyhe zúgolódására. Go with the flow, ha már így alakult. Ami azt illeti, én aztán nem jövök tőle zavarba, ha lányokkal kell egy szobában lennem, kivéve ha az Nee-chan és ragaszkodik hozzá, hogy az ágyamban aludjon, de az más tészta. Azt viszont el tudtam képzelni, hogy ha A-chant nem is, de a szobatársait piszkálja a gondolat, szóval jobb megelőzni az esetleges kellemetlenségeket, n'est-ce pas? - Ülve feltétlenül, Aoi-chan - válaszolok a kosárlabdás érdeklődésre, rákacsintva a kislányra. Bevallom, lövésem sincs, hogy az ő korosztályában a lányok körében magasnak számít-e vagy sem, nem edző vagyok, hanem játékos - Szurkolócsapatba akkor senki? - néztem körbe, hátha csak nem vettem észre a magasba nyúló kezeket, de mivel nem volt nagy lelkesedés, kénytelen voltam lemondani arról, hogy itt bárkit is láthatok abban a falatnyi miniszoknyában, kezében azokkal a mütyürökkel ugrálni. Lehet majd A-chant azért ráveszem, legalább cosplay szintjén Apropó, csak nekem tűnt úgy, hogy a lány mintha ideges lenne? Lehet, mert csak az én karomat szorongatja olyan erővel, hogy elfehéredett tőle a bőröm. Nem jeleztem feléje direkt, de egy nyugtató simit megkockáztattam, miközben felszolgálták nekünk a teát. - Daijoubu sa? - kérdeztem afféle gondoskodó hangnemben. Volt egy olyan érzésem, hogy A-chan rám akar támaszkodni, és nem csak azért mondom, mert szó szerint nekem vetette a hátát, hanem tényleg, a viselkedése olyan volt, mintha várná tőlem, hogy törődjek vele. Gondolom azért, mert a többieket még nálam is idegenebbnek érezte, de mégis szüksége volt valakire... Hm... Egyet se félj, szépségem, én itt vagyok neked Kicsit mellesleg tényleg leült a hangulat, én is kicsit elpilledtem, így örömmel tartottam ellen a lánynak egészen addig, ameddig is híján le nem bucskáztam a székről, mert eltűnt mögülem A-chan háta! Egyszer csak azt vettem észre, hogy megragadja a csuklóm és megfuttat, kellett pár pillanat, míg rendeztem a soraimat. - Mi van, mi történt? - kérdeztem zaklatottan, de mivel összekapartam magam annyira, hogy észleljem a környezetet is, így én is észrevettem a falon rohanó őzikét. Wha-? Illetve, jobban mondva, oh... mire ez a nagy felhajtás, csak életre kelt a fal mintázata Futni értelmetlen volt utána, de annyi pozitívuma volt a dolognak, hogy kikötöttünk az onsennél. Már ezt is tudjuk, hol van \o/ - Határozottan támogatom az ötletet Addigra a kicsik is végeznek talán - reagáltam a lányra bámészkodás közben, miközben elgondolkodtam kicsit. Simán bevállalta, hogy aludjunk egy szobában, még ha nem is kettesben, lazán közeledik hozzám, most meg együtt akar fürdeni velem, ha nem értettem félre? Hallottam róla ilyen-olyan pletykákat, de nem állt össze mégse a kép. Nem flörtölt velem, nem akart tetszeni, egyszerűen csak nyomatta ezeket a közös programokat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem vágom, mit akart vele elérni. Rángatnia nem kellett, végig fogtam a kezét és nem engedtem el, igaz magam se tudom, miért. Az egész... különös volt Sóhajtottam egyet, túl sokat járattam az agyam. Jobb lesz csak simán adni magamat és nem túlkomplikálni a nap hátralevő részét. Az ebédlőbe visszatérve megvizsgáltam közelebbről is a falat, mielőtt felszedtem volna cuccaimat, de jól gondoltam, sima festék volt felmázolva, és nem valami vetítő által bejátszott képsor volt. Egyelőre nem tudtam, és nem is akartam mit kezdeni az infóval, láttam már elég furcsaságot ahhoz, hogy ne sápadjak le tőle. Ameddig nem veszélyes, addig nincs gond. Követtem a lányt, és megjegyeztem, hol a szoba. Nem volt nagy rendetlenség - még. Nem is én fogok csinálni, de a lányokat ismerve ebből a szobából a kirándulás végére háborús övezet lesz Lepakoltam és diszkréten elfordulva tőle szedtem ki a legszükségesebb dolgaimat, mint a fürdéshez szükséges kellékek és az iskolai melegítő, amibe majd átöltözhetek. És a nyugalmas időtöltés ezennel véget ért. - Hát figyelj, az tuti, hogy amit láttunk, nem normális. De én inkább azon vagyok meglepődve, hogy nem ijedtél meg tőle - komolyan válaszoltam, nem hülyéskedtem el - Az ismeretlentől tart az ember, ezért is nem hoztam fel eddig a dolgot, és próbáltam normálisan viselkedni. Szóval te vagy kalandvágyó vagy és szimplán őrült, vagy rejtegetsz valamit - fontam össze karjaimat a mellkasom előtt. Már kinőtte azt a kort, amikor a kíváncsiság vezérli inkább, és nem is lelkesedett úgy. Nem tudom, volt egy olyan érzésem, hogy rejteget valamit, és pont azért, mert én is azt teszem. Számomra tök normális jelenség az ilyen, és ő is úgy viselkedett, mintha nem először látna kvázi paranormálisat. - Lehet, hogy veszélyes. Nem hagyhatom, hogy veszélybe sodorja magát egy olyan törékeny lány, mint amilyen te vagy - eltűnt a szigor a hangomból, helyette gyengéden mosolyogtam és közelebb léptem hozzá, hogy a felkarjára tehessem a kezeimet - Ha semmiképp sem tudlak meggyőzni róla, hogy nem jó ötlet, akkor veled tartok, de figyelmeztetlek: drága testőr vagyok és nem félek behajtani a fizetséget - kacsintottam huncutul vigyorogva. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Kabócák éneke | |
| |
| | | |
1 / 1 oldal | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|