Wilhelmina Grimm
Insignis Reliquia
 
Hozzászólások száma : 8
Age : 39
Registration date : 2012. Dec. 12.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: nincs
Hovatartozás: Insignis Reliquia
Lélekenergia:
    (7000/15000)
 |  Tárgy: Wilhelmina Grimm Szer. Dec. 12, 2012 5:26 am | |
| Jelszó: a ieia ae i // e
Engedély multi indítására: Soifontól
Külön köszönöm Natinak az előtörténetben való ICnél a segítségét!
Név: Brynna Wilhelmina Tanwen Grimm // Emrys
Nem: nő
Kaszt: Különleges karakter (negyedvér tündér)
Születési ideje: 1792.10.31.
Kor: 220; külsőleg 27 körülinek tűnik
Külső: Hosszú mézszőke haj, melyet különböző módon szokott hordani, gyakran öltözékével egyezik meg, hol pedig kedve szerint változtatja annak állapotát. Szőke hajzuhatagához kitűnően illő, illetve származását remekül alátámasztó azúrkék szemei vannak. Arcán elengedhetetlen az apró, ravasz mosoly. Testalkata európai mércét tekintve arányos. Kedveli a varázsló tunikákat; hosszú fodros szoknyákat. Kezében, ha nem minőségi borral teli üvegpohár, akkor egy hosszúszárú, elegáns pipa, esetleg varázsbotja pihen.
Jellem: A több mint két évszázadot megélt idő, s tapasztalatgyűjtés okán művelt. Ismeri az etikett formuláit, bár már – már nevezhető maradinak is öltözködése és bizonyos szemléletei okán, de nem konzervatív, szívesen ismeri meg az új dolgokat. Határozott és magabiztos, nehezen enged szavaiból. Egészen békés személyiségnek mondható a maga szemszögéből, több mint kétszáz év után is élvezi az életet, hiszen ha még van mit tanulnia nincs oka csak úgy eldobnia magától. Viszonylag nyugodt, titokzatos, s ravasz, de olykor – olykor felszínre tör benne némi lobbanékonyság, mely által megmutatkozik a kegyetlen, pusztító hajlama, amelyet igyekszik a meglepetés pillanatára hagyni. Szeret szórakozni, s ennek érdekében bármit képes megtenni, ezt olyannyira élvezi akár a tanulást. Kedvét leli a logikai játékokban, s vonzódik a természethez, illetve az állatokhoz.
Felszerelések:
- 8 darab kártyalapból álló varázspakli;
- Cirokseprű: egy teljesen közönséges söprű, amelyet bizonyos varázslataihoz képes alkalmazni.
Alapvető képességei:
- Famulus: vagyis állatok, melyeket magához képes „láncolni”, afféle hűséges társként vígban – bajban. Ebből kifolyólag elég összetett esemény, s két varázsige csatlakozik hozzá. Amennyiben eldöntötte, mely élőlényt kívánja famulusának tenni, attól először is engedélyt kell kérnie, mely az alábbi verses igében történik meg:
„A holdra, mi éjjel fényes, s napra, mi nappal éget,
Kérdezlek egyszer és kérdezlek kétszer, nem pedig háromszor vagy négyszer.
Ugass, hápogj, netán nyávogj: mindenképpen választ várok.
Felelj hát: mellém szegődsz? Leszel nekem hű segítőm?”
Amennyiben helyeslő mozdulatot tesz az adott állat, melynek ezt a varázskérdést feltette, utána következhet az elnevezése, viselhetett bármily’ megszólítást azelőtt. Azonban ez fontos a famulus és a közte lévő kapcsolat kialakításához. A névadáshoz újabb ige szól, mely így hangzik:
„Új nevet adok én most neked, ezentúl viseld titkos neved.
A titokra nem derülhet fény, csak mi tudjuk: te meg én.
Varázsigét mondok én rád, varázsnevet aggatok rád.
Ezentúl neved …!”
(A pontozott részhez a kiválasztott állat új megnevezése kerül.)
A karakter 2500 LP pontonként képes újabb famulust választani maga mellé. Eddig kettő van mellette, ezek – név szerint – az alábbiak:
- macska (Creirwy) – egy közönséges fekete macska;
- holló (Branwen) – albínó madár.
- Pálcafaragó ráolvasás: egyes pálcák kifaragása után, a hatékonyabb működése okán szükséges eme ige alkalmazása.
„Az él, ha vág, nem magamért:
Nem vért ontott, nem csontot ért –
Ha varázsvesszőt metsz neked,
Használd az erőt – hisz tied.”
A pálca elkészítése rendkívül összetett feladat. Először is csak újhold éjjelén szerezhető be az adott ág, melyből a pálca készül, s még így sem feltétlenül biztos, hogy az adott fa, s annak tulajdonosa jóváhagyja az ehhez szükséges ág levágását! Amennyiben egy lehetőleg egyenes ágat sikerült beszerezni, arról el kell távolítani az oldalágakat, leveleket, majd ezután a varázsló kedve szerint faraghatja ki az athame (vagyis boszorkánytőr) segítségével a pálcát. A díszítés lehetnek rajta akár kristálykövek, titkosírás, különböző csavart motívumok.
A karakter saját varázspálcát 5000 LP pontonként hozhat létre magának!
- Vivien köre: a varázslat lényege, hogy megvédi őt (esetleg másokat) a varázserejű (vagyis kidou, hollow – vagy reiatsut igénylő) támadásoktól, amíg el nem hagyja a sóból szórt varázskört. A kör körül négy név izzik fel: Gladde, Larfor, Jaypes és Pranxtor, melyek hatalmas szellemek, s hatékony védelem okán el kell képzelnie, hogy az alábbi négy személy az, mely megvédi őt a külső hatásoktól. A pajzs létrehozásához az alábbi igét kell elmondania:
„Gladde keleten, Jaypes nyugaton:
Ha védenek, nagy nyugalom.
Larfor a dél, Pranxtor észak:
Varázslóknak védelmét add!
Beállok a varázskörbe:
Ide a gonosz nem tör be!
ATHEMALKA! ATHEVINA!
ATHEHOKMA! LAYORLAM!”
A pajzs ereje a különleges képességétől függ, minél nagyobb az ellenség kidou/reiatsu/hollow képesség pontjainál, annál biztosabb a hárítás; egyenlőség esetén még kivédi ugyan, de utána megszűnik a pajzs, amennyibe pedig gyöngébb a karakter különleges képessége, akkor a pajzs már a technika becsapódásakor megszűnik.
A karakter képessége a „Varázslástan – Merlin titkai” c. könyvből származik!
Ereklyéi:
- Athame: vagyis más néven boszorkánytőr. Számtalan módon alkalmazható különbféle varázslatokhoz, elixírek készítéséhez, pálcafaragáshoz. A tőr különleges jellegzetessége, hogy élét nem veszíti el, azonban csak mágikus kéz képes felhasználni, egyszerű mágikus képességgel nem rendelkező személy kezeiben egy életlen, rozsdás penge. A tőrt még maga az ősapja régi athameja, mely nagy családi örökségnek számít.
- Mogyorófa bot: egy hosszú, mogyorófából faragot varázsbot, Wilhelmina előtti, szintén varázslatra érzékeny felmenője faragta ki a tőrrel, ki rendkívül nagy tehetséges mutatott a jövendőmondásban, ennek köszönhetően neki is javult érzéke a helyes jövendöléseinek az aránya. Különleges varázsereje nincs azon kívül, hogy egy jövőbelátást kártyavetés vagy kristálygombon keresztül, a környezeti mágiákat erősítse.
- Kristálykódex: a varázskönyv, mely szintén családi ereklye, hét generációval ezelőtt jutott vissza a családi kézbe Britanniában, ahol erdőjárók találták meg a Broceliande erdőben. A könyv a leszármazottak kezében új tudást mutat meg, minden lapja új csodát rejt, s maga Merlin, saját kezével írta meg, s védte le erejével a külső rosszakarók elől, melyeket kisebb energia kisülésben részesít, amennyiben meg kívánják fogni felhatalmazás nélkül. A lélekenergia pontoktól függően mutat meg új varázslatokat, elixír receptjeit, de az éppen használó varázsló tudása is folyamatosan íródik benne új – új lapokon, ez jelöli a varázsló és a könyv összekötetését, melyet csakis Merlin leszármazottai képesek alkalmazni. Előtörténet:
Ez így nem tökéletes, megfelelő helyzetet kell előteremtenem…
A kétszárnyú ablakok előtti sötét függönyöket elhúzva, majd a kerek tölgyfaasztalról a már amúgy is sűrűn telerakott könyvespolcokon fellelhető kisebb zugokba sűrítem a rajta fellelhető apróságokat. Ezután dolgom annyira szűkült, hogy a helynélküli, földön lévő könyvkupacok alól előássam a mécseseket, s frissen öntött gyertyákat helyezzek bele, melyeket gyufa segítségével boríthattam lángokba, ezáltal kellemes hangulatfényt előteremtve velük.
Helyet foglaltam az asztal mellett, s közben kezemben lévő nyolc darabos kártyapaklit kevergettem, s a kérdésre gondoltam, mely megválaszolásra várt lelkemben. „Ostoba kártyajáték” – gondolhatnák sokan. S igaz is, többnyire nem tükrözi az igazságot, de akinek nincs is hozzá érzéke, az nem várhat pár lapocskától sok mindent, nemde? Szerencsére azon kivételek közé tartozom, kik némileg képesek olvasni a jövő fonalaiból, melynek bekövetkezési valószínűsége igen csekély, sosem lehet tudni előre, mi vár ránk. De azért nem árt valamilyen módon felkészülni, nem igaz?
A pakliból a felső öt lapot helyezem ki magam elé: az égtáj négy iránya felé néz egy – egy, s az ötödik közéjük kerül. Apró, feszült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy végighordozom a lapok hátoldalán tekintetemet, mindvégig a kérdésen járt a fejem, miközben kevertem a lapokat. Tudni kívántam, van-e esélyem új mestert találni, ki bevezet a mágia mélyebb és rejtélyesebb világába. Félbe maradt tanulmányaim cseppet sem segítenek elhelyezkedni eme sötét földön. S egyszerűen nem állíthatsz meg gyanús alakokat az utcán, feltéve nekik a kérdést, hogy netalántán varázsló vér csörgedezik az ereiben és fogad e tanítványt?
Felkacagok.
Olyan abszurd, hihetetlen ez az elképzelés. Ki válaszolna ilyen már – már tébolyodottnak nevezhető illető kérdésére – a hitetlenek mai szavával élve? Senki. Legjobb esetben is csak a máglyán végzik az ilyen merészszavú egyének. Rosszabb az, ha vízbe fojtatják a magunk fajtákat, vagyis azt hiszik, hogy közénk valóak. Tudniillik, hogy a történelemkönyvek sok mindenről írnak, de nem feltétlen az igazságról. Ha annyi kötetet adtak volna ki a múltról, amennyi boszorkányt, s varázslót valóban kivégeztek, sajnos a tárkészlet nem lenne elég egy könyvtárra sem.
Felfordítom a középső lapot, mely egy jegesmedvét, mögötte pedig égig nyúló hegycsúcsokat ábrázolt.
Tétlenség, ridegség, makacsság…
A jelenemet tekintőleg valóban igaz volt eme három fogalom. Makacsul ragaszkodtam a tanokhoz, melyet még ősapám kezdett meg, név szerint Merlin Emrys, vagyis a nagy varázslóként is emlegetett mágus, kit egy tölgyfába zártak el a Broceliande erdőben. A szerelem megrészegít, s ennek lett rabja ő maga is.
Elfintorodva vettem egy pillantást az asztalra, mely amazon fatípus anyagából készült, mellyel fogságba ejtették ősömet. Tartózkodnom kellene, hátha ellenségeim engemet is így próbálnak meg félretenni az útból? Áh, biztosan nem! Oly’ régi varázs volt, oly’ más a mai bűvös igékhez képest, hogy képtelenség, sőt mi több lehetetlen az, bárki rendelkezzen akkora hatalommal, mint amelyet az akkori Nimue hajtott végre ősömön.
De a tétlenségről sem szabad megfeledkezni. Nevezhető semmittevésnek mindez, melyet összeállítottam mai nap, megfelelő környezetet, s csillagállást kivárva egy apró jövendőmondásnak? Rendben, nevezzék a rövidlátók hobbinak, ha úgy jobb lelkületüknek. De az alkímia mellett remek időtöltést a jövő szinte már – már kifürkészhetetlen rejtelmeivel bíbelődni. Valahogy fel kellett találnom magamat kellemetlen temperamentumú fivérem mellett, bár isten nyugosztalja amúgy áldott jó szívét.
Bal szélső lap, égtáj irányt meghatározván nyugat; a melegséget árasztó, becses főnix madár.
Egy ellenség, bizonytalanság, hanyatlás…
A múlt. Meglepetten közelítek rá a felfordított kártyalapra, miközben lelki szemeim előtt megjelenik ama varázsló képe, ki agyafúrt mágiával megölte testvéremet. Ez is csak azt tanúsította, mily ostobaság elfogadni egy párbajt ittasan. De legalább tanulságos esemény volt számomra, s egy dolgot jól az eszembe véstem: illuminált állapotban nem érdemes harcba szállni, főleg ha nem bírod az italt.
Csúf halál volt, annyi szent, de vérem kötelez, s egy bosszút feljegyezhetett magának, azaz alattomos kígyó! Első és utolsó legnagyobb hibája volt, hogy életben hagyott engem és nem végzett velem ott akkor, mikor volt rá lehetősége. Bár már évtizedek teltek el azóta, s rá kellett döbbennem, hogy hiába maradt rám a családi örökségként számon tartott varázsbot, könyv, tőr, s tudás, bosszúm nem lesz teljes, míg nem folytatom tanaimat. Hacsak nem kívánok oly’ fejetlenül halálba rohanni, mint egykoron fivérem is tette.
Jövőmet ez okon hanyatlás jellemezte, a mágiát övező létrán nem kerültem feljebb, de ügyeltem arra, hogy lejjebb sem, más tanulmányokhoz fordultam: nyelveket ismertem meg és történeteket… rengeteget, két legidősebb fivéreim által, kikhez beköltözhettem Berlinbe. Velük együtt utazhattam is más országokba, ismereteket szerezve különböző kultúrákból, s a későbbiekben a politikából, melyet roppantul unalmas témakörnek találtam. Vagyis nem fecséreltem el az időmet a mai napig sem, kihasználtam minden egyes percet. Végül is, a családban jómagam voltam az egyetlen, kiben fellángolt a nyomokban, ereinkben csordogáló tündéri vér, s ezáltal lassabb öregedés adatott meg nekem a sors kereke. Ennek okán családom nagyobbik részét láthattam elmúlni, s immáron már utódaiknak az utódait ismerni, kik lassacskán már nem is tudtak létezésemről, megfeledkeztek rólam. Az igazság terhe nagy foltot hagyott volna családunkban, ha továbbra is figyelemmel kísérem életüket.
A keleti irányban elhelyezkedő lap, fejjel lefelé fordulva, füves réten álló bivaly, mögötte erdőrészletek bontakoznak ki.
Józanság, gazdaság, csodálat…
Szóval eme dolgokat rejtegetné magában a jövő? Mindenképp pozitív az irány, amelyet megmutat. Olyan jó lenne hinni ennek, de a sors bárhogy fordulhat az elkövetkező időkben. Jelenleg nincs személy, kit csodálhatnék, nincs tudás, amellyel gazdagodhatnék, a józanság, haha, többnyire lehetetlen!
Elmélkedésemet félbeszakítja a hátam mögött felcsendülő fülsüketítő zaj, melynek okozóját hamar meg is látom. Koromfekete macska rohan be a szobába felöklelve könyvkupacokat, majd felugorva egy alkímiai eszközökkel felszerelt asztalra, annak széléről is leöklelve a –szerencsére kupakját biztosra húzott – borospalackot. A macska – becses nevén szólítva Creirwy – nem állt meg, tovább rohant, ismét ki a szobából. Feltehetőleg már a zaj elől szaladva tova.
Apró sóhaj kíséretében emelkedek fel az asztaltól és veszem fel a lelökött palackot a földről, melyet kinyitva, szerencsére megkímélt pohárba töltöm bele a borosüveg maradék tartalmát. S immáron az itallal foglalva ismét helyet az asztalnál, ahol még mindig vár két kártyalap felfordításra, mely megmutatja ki is az a két személy, ki szerves része a jóslatnak a maga – maga tulajdonságaival.
Észak és dél, tűz és víz, a két ellentét; a kopár pusztaságon lángot pöfékelő sárkány és a tenger zord hullámain lovagló delfin.
Egység, erő, hiúság… öröm, tapasztalat, egy nő személye.
A vizet előidéző kártyalapon jobb mutatóujjammal végigsimítok. Érdekes, jómagam is tapasztalatra vágyom mindenekfelett. De ez, a tűz lapjával előidézett személy… vajon ki lehet ő? Ismerem? Vagy csak meg fogom ismerni? Erő, hiúság, egység; nem is olyan rossz tulajdonságok.
Elmosolyodom. A kezemben tartott üvegpoharat számhoz emelem, s belekortyolok a vörös nedűbe. Remek évjárat, s kíváncsian várom ama időszakot, mikor eme jóslattal, s benne felidézett személlyel a valóságban kell szembenéznem.
Békésen üldögélek az Insignis Reliquia könyvtárának egy varázsfényekkel megvilágított asztalánál, miközben a Kristálykódexet lapozgatom. A sárguló lapjai egyikére rögzített nyolcdarabos paklin azonban megakad a szemem, s halvány mosollyal az arcomon szedem ki belőle a kártyalapokat, hogy mihelyst gyönyörködtem bennük az előttem ülőre pillantok és átnyújtom neki a dekorált kártyákat.
- Megkevernéd, Nocturn? – kérem meg rá, s államat jobbommal támasztom meg ezután, mely során másik kezemmel becsukom a varázskönyvemet. - Közben igazán beavathatnál fenomenális tervedbe, vagy ennek még nem jött volna el az ideje? – érdeklődve pillantok az előttem ülő kimért férfira. Rejtélyekkel teli, sejtelmes mosolyára felvonom szemöldökömet, hányszor volt szerencsém látni tőle ezt a nézést, mióta ismerem.
- Miféle tervbe? Nem tudok én semmiről! – szól ártatlanul, de a benne megbúvó hazugságot szeméből könnyedén felfedezem, ha csak a beszédére figyelnék, ostobán be is dőlnék szavainak. De jómagam sokkal körültekintőbb vagyok, azonban kérdésem is megválaszolásra találtatott. Visszaveszem tőle a megkevert lapokat, s ötöt kihelyezek belőlük az asztalra; négy az égtáj egy – egy irányába néz, s az utolsó azok között foglal helyet.
- Hát persze! Ugye tudod, hogy mindig valami ilyesmit mondasz, ha tervezel valamit? – költői kérdés hagyja el ajkaimat, miközben végigsimítok mutatóujjammal a középre kihelyezett kártyalapon, s szemügyre veszem a rajta lévő mintát és a köré írt régi, welsi nyelven írt szöveget.
Lapos pillantással lesek időnként fel, hogy szemügyre vegyem a mágus mozdulatait. Lehangoltsága elég szembetűnő, legutóbb mikor maga alatt volt, ha jól emlékszem majdnem tönkretette magát, ki is segített neki? Áh, megvan! Azaz elviselhetetlen, hangos drow a felső emeletről. Furcsa, hogy mostanában nincs ki miatt idegeskednem és dübörögnöm szerencsétlen seprű nyelével, hogy csendre intsem. ^.^”
- Mindent a maga idejében… nem lenne olyan érdekes… – felsóhajtok; milyen makacs! Ténybe tény így sokkal szórakoztatóbb. Egy sakkjátszmában sem tudod előre soha, mikor is kapod a mattot, nemde bár?
A középen lévő lap; föld, rajta bika áll a mezőn, mögötte erdőrészletek.
Irigység, anyagiasság, kapzsiság…
Elgondolkodva nézem a mintázatot egy ideig, s bár szívem szerint más felől érdeklődnék tőle. Pontosan arról, hogy mégis ezúttal miket forgat a fejében, mibe kíván újfent belevágni a két drowelf hiányában, mire fel ez a nagy búbánata?
- Van mostanában valami vagy valaki, amire, avagy akire irigy vagy? – térek el gondolataimtól, teljesen más irányba evezve beszélgetésünket. Ha nem kívánja most megosztani velem, akkor nem erőltetem, ha csak nem tudom megkerülni valahogy és, hogy úgy mondjam… meglepetésszerűen kihúzni belőle azt, amire kíváncsi vagyok. Bár mégis csak az Insignis Arbiterről beszélünk. Lehet, hogy célom elbuktatik, de emiatt még nem fogom feladni. ^.^
- Ha tudnám...  – incselkedve válaszol, melyre nemtetszésem jeleként morcosan félrehúzom ajkaimat. Most szórakozik, avagy sem? Olyan kiismerhetetlen. Rendben, legyen, akkor tapogatózom a sötétben!
- Ha nem adsz egyenes feleletet, képtelen leszek magamtól rájönni a kérdésre, amire szíved mélyén választ vársz. Ezért is szórakoztató a jövőben olvasni, nem igaz? – mosoly kúszik arcomra, miközben már a balszélső lappal szemezem. - De a jövő forgandó, sosem tudhatod, melyik idővonalból olvasol. Hm… kiszáradtam, elfogadnék egy minőségi bort, 1956-os tokaji aszút, az remek évjárat volt. – adok számára apró betekintést célomba, miért is vettem elő a jóslásra alkalmas kártyalapokat.
Tetteit felvont szemöldökkel figyelem, ahogy szokatlan módon reagál mondandómra, miközben kiegyenesedve, furcsa tekintettel illeti az asztalra kihelyezett jóslapokat, s karja megmozdul. Már-már ama cselekedetet várom tőle, hogy mérgében letaszítson minden mozdíthatót a faasztalról. De mindez elmarad, s egy teli borospohárral lep meg, melyet megszeppenve fogadok. Lenyűgöző varázslat!
Kezembe veszem az üvegpoharat, s orromhoz emelem aprót szippantva közben, ezáltal megállapítva, hogy az ital nem más, mint a jó régi ínycsiklandozó bor. Megemelem felé poharamat, mintha csak köszönetet mondanék neki, jókedvű kacaját eleresztve fülem mellett. El sem merem képzelni, milyen arcot vághattam az imént, amibe ennyire örömét leli.
- Miből gondolod, hogy válaszokra van szükségem? Avagy miért éppen velem foglalkozol kedves Wilhelmina?
- Ugyan, miért ne foglalkoznék veled Mesterem? Válaszokra mindenkinek van szüksége, de miért is szakítanád félbe egy tanítvány gyakorlását? – reagálok, miután belekortyoltam a pohárban lévő édes nedűbe, nem is értem, hogy ő miért csak csapvizet iszik e helyett a minőségi ital helyett. :/ Olykor – olykor azt mondják, hogy a kérdésre jobb kérdéssel felelni. Kezemmel mindeközben előrenyúlok, hogy felfordítsam a bal oldalsó kártyalapot.
A balirányban elhelyezkedő, az elmúltat jelölő lap; tűz, lángot pöfékelő sárkány a sivár pusztaságon.Egység, erő, hűség…
Aprót hümmögve figyelem az ábrát, mely az egyértelműről tanúskodik, de még mindig nem körvonalazódott bennem, hogy a mágus mire is gondolhatott, miközben a kártyalapokat tartotta a kezében.
- A múltad tiszta, teljesen látható. Egység, erő, ez mind a szervezetre vonatkozik ugyebár? – apró kérdőhangzót szövők bele mondanivalómba, mintha csak érdekelne, mit gondol ő maga a lángot okádó – a névlegesen kihalt fajról – vörös színű sárkányt mintázó lapról.
- Mert szokatlan nekem ez a nagy kérdezősködés. Túlságosan kíváncsi vagy Will. - Bármire értendő novíciusom. A kártyák csupán egymás mellett értelmezhetőek... külön- külön értelmetlen az összes.  – jókedvűen int óvatosságra az érdeklődésemet illetően, de állítását a kártyát illetően nem egészen vagyok hajlandó elfogadni. A jelek szerint eme kártyalap komoly igazságról tanúskodik, ritka eset, hiszen sosem lehet tudni, mikor szólnak igazat, nagy ritka a valósággal való egyezés.
- Valójában a kártyák szellemének a szavait továbbítom, Nocturn arbiter. ^.^ Nem is értem, miért feltételezel rólam ilyesmit. Eme kártyajóslás nem hiába ilyen vontatott, értelme van annak, hogy ilyen szép, lassan, egyenként fedi fel, mit is rejt a lefordított kártyalap. Anno eme ősöm, ki kiötlötte ezen lapokat, igazán szeretett játszadozni a jövője után érdeklődőkkel, sajnos meg is lett ennek az eredménye. – halk kacagás hagyja el ajkaimat. - De most, kérlek, felelj őszintén. Nem érdekel a folytatás, hiszen most jön a legjobb rész! – hajolok az asztal fölé, hogy mélyen a szemeibe nézhessek, majd megejtek egy apró pillantást a még lefordított lapokra. Tulajdonképpen a jövőre utaló kártyalap, s a két szerves részt játszó személyt jeleníti meg az a három, amely vissza van még.
- Nem talált  – hahotájára fennhordott orral dőlök vissza székembe. Kissé megbántva érzem magamat eme pillanatban, mintha csak őseim tehetségét nevetnék ki! Rendben, a kártyajóslás inkább kedvelt szórakozása a varázstudatlan népnek, de aki egyszer megtapasztalta a függöny mögötti igazságot, az nem vonja kérdőre a tényeket. - Na jó... bökd ki mit akarsz?
- Nem is tudom. Talán egy új famulust, vidéki házat, Merlin 13 elrejtett ereklyéjét… – merengek el kérdésén hangosan, s felsóhajtva adom be a derekamat, hogyan is gondoltam azt, hogy megkerülve a közvetlen kérdezést rájöhetek, miken is szövi gondolatait mostanság? - Csupán a magam módján igyekszem rájönni a titkaidra, Mester. – felelek immáron helyesen a palástolatlan kérdésére, majd apró mosolyra húzom ajkaimat. - Csirió. ^.^ – emelem poharamat, így jelezvén feladásomat az ügyet illetően, kíváncsiságomat szóban berekesztve, megtartva magamnak kérdéseimet. Egy könnyed mozdulattal veszem fel az asztalra kihelyezett öt kártyalapot, s rakom össze őket, hogy visszahelyezhessem a paklit a Kristálykódexbe. Így az örökkévalóság titkára hagyva ama három lap jelentését, s azon múltbéli eseményt is megtartván magamnak még egy ideig, mely régi jóslatomról szól, amelyből ismeretet szereztem Nocturn, az Insignis Reliquia arbiterje, vagyis Mesterem érkezéséről. |
|
