Natalie & Diego

Tárgy: Natalie & Diego Csüt. Okt. 11, 2012 8:15 am

*A napszakokat vajmi nehéz meghatározni Las Nochesben. Mindenki tudja, hogy van nappal és éjjel, de ezeknek váltakozása alatt a ciklust nem mindig lehet megállapítani. Ilyen téren a jelenlegi napszakot is csak nagyjából lehet meghatározni. Nagyjából késő délután lehet, amikor a mesterséges nap még nem ontja ki fényét, s adja át a terepet a hol fakó, sápadt fényének. Szokványos napjaim egyikén vagyok éppen, azzal a különbséggel, hogy az egyik tervezendő és betanítás alatt lévő fracciónom hibájának egyikén áll. Xaverre néhány nappal ez előtt figyeltem fel az egyik kimozdulásom alatt. Az egyik bárban éppen a rubik kockájával játszadozott, amin érdekes képleteket pillanthattam meg. Xaverről rövidesen kiderült, hogy régebben is már Szayel fracciónja volt; csak éppen a mestere "halálával" nem találta meg újabb mesterét. Így mikor elárultam neki a nevem, azonnal letette hűségét irányomban. Ám tegnap már kezdtem pedzegetni a témát, hogy miért is ilyen kitagadott alak. Alig néhány perce ki is derült, hogy annyira megszállottja a technikai zárnyitásoknak és kódtöréseknek, hogy sikerült felnyitnia a torony melletti egy bunkernek a karanténját. Ezzel pedig elérte, hogy ajkaimat elhúzzam az ügy felett. A fracciónjaim mögöttem állva szembesülhetnek azzal, hogy mi történik akkor, ha valaki ilyen szinten hibázik a szolgálatom alatt.*
- Remek tároló lesz belőled, Xaver! *Pontos, egyenes ütésemmel másodpercek alatt ütöm le a jelenlegi, valamint volt fracciónom fejét. Nincs kétség afelől, hogy ezt a fajta brutalitásomat az utóbbi időben egyre jobban hozom a felszínre. Nem önszántamból, feszült vagyok. Mióta megkezdhettem a hougyuku kutatást, valamint elsajátítottam a resurrección második szintjét, nehezen viselem, ha a dolgok nem úgy végződnek, mint ahogy én azt akarom. A legújabb jelentésre, amely pedig a kivetítő panelen keresztül érkezik, mély sóhajtással tölt el. Nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz közöm a Sanador Equipohoz. Munkájuk iránt eddig is közömbösséget és érdektelenséget mutattam, ezt a jövőben sem kívánom megváltoztatni. Leginkább azért, mert Diegot hasznos espadanak érzem köreinkben. Ám mindennek megvan a maga kellő foka, amit most talán egészen véletlenül léphettek át. Nem is olyan messze a tornyomtól egy egész gyógyító csapat éppen a szökött alanyaimat igyekeznek meggyógyítani. Egy fekete köpenyt terítek magamra, ami majd megvéd Hueco Mundo kicsit éppen szeles időjárásától. Alig néhány perc múlva méterekre az incidensektől megemelkedik a lélekenergiám. A gyógyítócsapat figyelmét pedig talán olyan szinten magamra vonhatom, hogy amint elengedem ezt a feleslegesnek tűnő közjátékot, máris megérzem a felettesüket köreikben. Közelebb sétálok hozzájuk, az alanyaim rémüldöző tekintetükkel illetnek. Az egyik pedig botorságában inkább elém veti magát bocsánatomért esedezve. Ki tudja hányadrangú barámmal semmisítem meg testét pillanatok alatt.*
- Ki kezét teszi a tulajdonomra, az élvezheti megtorlásomat. De nem az alattvalóidat büntetem, az szinten aluli és személyiségemnek ellent mondó lenne. Diego Canino, ne értsd félre..tisztelem a szövetségünk. Ám, aki az én területemre lép, - legyen az ellenség, vagy szövetséges - az nem ússza meg büntetlenül. Mindenkinek érdeke, hogy végezhesse a munkáját. Ti pedig tönkre tettétek gyógyszereitekkel a kutatásom. Mégis hogyan kívánjátok ezt rendbe hozni? *Komoly tekintetemmel egyenesen az espadat kémlelem. Valóban nem szándékszom a szövetségünket felbontani, de maga is megérezheti szavaimban az igazat. Bár nem ő tehet arról, hogy a beosztottjai nem tudtak arról, hogy ezek a félig kész állapotban levő arrancarok éppen egy fontos kutatásom részei. Pontosabban a hougyuku kutatások részesei. Éppen ezért is kell személyesen kezeskednem az ügyük felől. Az információ innentől kezdve úgysem jut ki. Ennek ellenére néhány beosztottja mégsem hagyja abba az ellátást, talán nem halhatták elég jól ki a figyelmeztetésem. Előre tartom kezemet, s mivel éppen Diego mögött helyezkedik el a társaság...így ráirányítom a sötét rózsaszínben materializáló technikámat.*
- Cero! *Kérdéses a technika kimenetele. Lehet, hogy az espada nem hagyja, hogy elpusztítsam az alanyokat a beosztottjaival együtt;de ha nem áll el az útból, tudnia kell, hogy ez a Primera ceroja. A magam részéről elég hanyagul állok a témához, noha nem az erő különbség okán. Egyszerűen nincs érdekem abban, hogy ellensége legyek a szövetségesemnek. De, amit elvettek tőlem..azt szeretném visszakapni; ez lényem egyik alapfeltétele. Az egyenletlengések vezérelte espada vagyok.*

Tárgy: Re: Natalie & Diego Szomb. Okt. 13, 2012 2:26 am

Begyűröm a papírlap sarkát, majd becsukom a könyvet, és ledobom az ágyra. Nyugodtan kelek fel az ágyamról, és veszem magamhoz a fegyvereimet, a karóimból egyet-egyet elhelyezek a ruháim ujjában, majd a zanpakutomért nyúlok, és felcsatolom a hátamra. Az arcomon nem látszódhat semmi, ahogyan a csuklyát viselő arrancarra emelem a tekintetem, aki talán csak most kezdi felfogni, hogy akármennyire sürgős valami, nem kellene kopogás nélkül rátörnie egy Espadára a saját szobájában. Legalább tanulékony, ha nem lenne az, valószínű nem is szolgálhatna alattam, az én alárendeltjeimnek kiemelt intelligenciával kell rendelkezniük. Sajnos, ő még nem tudhat magáénak ilyet.
- Ha még egyszer betörsz a szobámba engedély nélkül, megöllek- nem fenyegetem, ígéretet tettem az alárendeltemnek, miközben elsétáltam mellette. A fizikai kontaktust elkerültem, az erőszak olyan tanítási módszer, amit az ostobákon kell alkalmazni. A szavaim megfelelő súlyúak önmagukban is ahhoz, hogy félelmet ébresszek velük az arrancarban, aki a továbbiakban biztosan jobban meg fogja gondolni, hogy mit tesz. Ha nem… nos, könnyedén pótolni tudom.
Csendben hallgatom végig a jelentést, miszerint sérült arrancarok jelenlétét észlelték Las Noches mellett. Furcsa, hogy ha idáig eljutottak, nem voltak képesek beljebb vánszorogni, főleg, hogy ilyen sokan vannak, és mindnek pont most fogyott el az energiája a mozgáshoz. Az osztagom négy tagja már a helyszínen tartózkodik, de lényegesen gyorsabban végzünk az én segítségemmel, különösen, hogy a Sanador jelentése szerint nem egyértelmű, hogy mi a problémájuk, nem természetesek a sérüléseik. Testrészeik hiányoznak, de olyan, mintha már régen elvesztették volna őket, és valami természetellenes módszerrel meggyógyították őket, így többé-kevésbé, de életképesek.
Nagyjából akkor érek oda, amikor megérzem, hogy mi lehetett az arrancarok sérüléseinek oka, a Primera Espada reiatsuja az osztagom tagjaitól alig néhány méterre jelent meg. Amikor odaérek, éppen végez az egyik arrancarral, ami kevésbé teszi érthetővé számomra a szituációt, talán nem is kísérleteket folytatott rajtuk, hanem egyszerűen az ellenségei voltak? Ahhoz túl gyengék voltak, hogy Las Noches leghatalmasabb Espadája ellenségként tekintsen rájuk. Mégis inkább kísérleti alanyok, de akkor nem értem, miért öli meg őket.
A szavai nagyjából megértetik velem, hogy miért nincs szüksége a továbbiakban ezekre az arrancarokra, én ugyan nem vagyok túl jó az ilyen dolgokban, de egyes gyógyszerek keveredése is okozhat kellemetlen mellékhatásokat, elképzelhető, hogy a kísérleteket is negatívan befolyásolhatja. Persze, valamire még így is jó lehetne, ráadásul kétlem, hogy az egész kísérlet elég fontos lenne ahhoz, hogy felrúgjuk a szövetségünket Seth ellen. Kevés ennyire fontos dolgot tudok elképzelni, részemről talán semmi sem változtatna az elhatározásomon.
Mielőtt válaszolhatnék neki, Natalie egy hozzá képest valószínű gyenge, de az enyémnél erősebb cerot indít útjára egyenesen felém. Legalábbis azt hiszem, hatalmas lélekenergiája van, biztos képes ennél jobb cerora is, azzal legalább arra rákényszerítene, hogy kitérjek, és hagyjam elhamvadni az alárendeltjeimet. Mert nem áldoznám fel magam értük. Ilyen a hollowok világa, az erős él, a gyenge meghal, aki pedig nem képes ezt elfogadni, gyenge. Néha félre kell tenni mindent a túlélésért cserébe.
Megemelem a lélekenergiám, miközben egy függőleges vágással nehezen, de kettészelem a cerot, a kettévált energianyaláb pedig messze mögöttem robban fel, biztonságos távolságba kerülve az alárendeltjeimtől, akik csak most vették észre, hogy baj van. Egyetlen intéssel jelzem nekik, hogy tűnjenek el, hagyják hátra a sérülteket is, nem lényegesek, elvégre Nataliehoz tartoznak. Bizonyos helyzetekben még a normális arrancarokat is hátrahagynám, ha nem lenne más választásom.
- Ha hozzád tartoztak ezek az arrancarok, be kellett volna zárnod őket, Natalie-san- én soha nem hagynám a gyógyszerkivonáshoz szükséges kígyóim, vagy a különleges hollowok számára, hogy kijussanak a toronyból, még befelé sem engedélyezem akárkinek a látogatást. Furcsa, hogy pont Las Noches legintelligensebb arrancarja hagyja szabadon kószálni, mindenféle megkülönböztetés nélkül a tulajdonát képező rabszolgákat. Az egyik megragadja a lábam, amire egy ösztönös mozdulattal fordítom lefelé Áspidot, és szúrom bele azt a hátába. Ha Natalie számára nem értékesek már, számomra sem többek egyszerű torzszülötteknél.
- Tényleg ennyire értékesek voltak?- a kezem látszólag lazán tartom a kard markolatán, de felkészülök rá, hogy a pengéjén lógó holttesttel együtt felemeljem, ha további támadás érne a Primera részéről.

Tárgy: Re: Natalie & Diego Szomb. Nov. 17, 2012 6:02 am

*Elsőre talán picikét kegyetlennek tűnhetek; pedig igyekeztem ám a leggyengébb támadásomat alkalmazni. T.T Nem tehetek arról, hogy vannak nálam gyengébbek, akik nem bírják elviselni az ilyen alattomosan harmadrangú technikákat. Ennek ellenére elejét akartam venni az egésznek. Ha már kicsinálták az én kis kísérleti alanyaimat, akkor valamiféle ellenszolgáltatást szerettem volna elérni. Ennek ellenére az én kis játékomba az espada erőlködése árán ugyan, de beleszól. Csóválni kezdem kellemetlenül a fejemet, majd elmosolyodom.*
- Na de Diego-san, ezt most miért? T.T Elrontottad a kísérletemet, én miért nem rombolhattam le megegyező értékű bábudat? *>* *Csillagozott szemekkel pislogok az espadára. Noha teljesen egyértelműnek tűnik, hogy félti a beosztottjait. Én se szívesen adnám Kiyot vagy Ricet bárkinek is, tudom azt, hogy mennyit érnek a terveim elérésében. De még ha így is van, lehet, hogy egy espada támadása elöl azért nem védenék meg egyet sem. Elég lenne később összefoltozni őket, aztán feltűnni, mintha az espadanak felesleges erő pocsékolás lett volna az egész. Felér egy cuki arcon csapással, ugye? *-* Mindenesetre totál felháborodottan kezdek el a kardommal hadonászni, mi alatt elmagyarázom neki, hogy milyen fontosak is voltak az alanyok.*
- Ők a génkutatásaim egyik kulcsai voltak. De ezek a kis nyomik itt.. *Küldök rájuk egy barát izgatottságomban, melyre a maradék is kinyuffan.* - Túl okosak lettek és megszöktek. Aztán jöttetek ti mindenféle szerekkel, hogy stabilizáljátok az állapotukat. Csakhogy a gyógyszerek a bennük levő anyagoknak a hatástalanító összetevője. Ehh...felesleges is fecsegnem. Vége a pillangó kísérletnek, most mihez kezdek? T.T Diego-san..kérek szépen kísérleti alanyokat tőled! >.> *Teszem csípőre a kezem, s véresen komolyan felháborodom, hogy a kísérleteimnek fuccsot mondott. Mégis hogyan fogunk így együttműködni a későbbiekben, ha egyszerűen hátráltat? Foghatnám arra is, hogy Seth elleni kísérleteimnek egyike volt, ami ugyan az igazságtól nagyon távol áll; de azért nem hangzik rosszul. Yare, yare; de sok gond van ezekkel az arrancarokkal. Mindig jönnek mindennel nekem, de sosem segítenek igazán. Pedig reménykedtem abban, hogy Diego más lesz, mint a többi. Talán jobb volna egy kicsit bekeményítenem? Többre mennék, ha néha nem lennék olyan pillangó királylány? Na de nem szabad bántani az arcsimarcsikat, mert megharagszanak. >.> Kifújom magam, majd visszateszem kardomat a köpenyem alá. De mire Diego szemében lejátszódna a mozdulat, én már alig fél méterre állok tőle. Még mindig szeretem a fogócskákat, talán ennek most is hasznát fogom venni. Habár egyáltalán nem vagyok meggyőződve affelől, hogy Diego-sancsi majd fogócskázni szeretne velem. ._. Így eszközökhöz kell folyamonom azért, hogy picikét felcukkolhassam.*
- Sálálálá! Razz

*Mosolygok rá, míg egy pusztakezes fogással kicsavarom kezéből a kardját, s egyszerűen ellopom tőle. A sonido mozdulatomnak köszönhetően nem egy látható klón jelenik meg mellettem, ahogy méterekkel odébb kerülök.* - Gemelos. Ha egy arrancar elég gyors, képes klónokat létre hozni maga mellé, a célszemély összezavarása miatt. Találj meg espada. Wink

*Kacsintok rá, majd összevissza cikázok a technikámmal, hogy mindig hagyjak egy-egy klónt, amelynek kezében ott a kardja. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fogja majd kitalálni, hogy melyik is vagyok. Bizonyára fontos eszköze lehet a zanpakutoja, én pedig kíváncsi vagyok arra, hogy meddig húzhatom az idegeit igazából. S hogy konkrét legyek, elindulok egy pontos irányba; maga is észre veheti, hogy pontosan a hollow erdő felé veszem az irányt. Mindig úgy haladok, hogy egy-egy klónomat hatástalaníthassa, de ne legyen mindig egyértelmű, hogy melyikőnk az igazi. Ez az igazi játszma.*
- Ahhoz, hogy bánthass, vissza is kell szerezned a zanpakutodat. Rolling Eyes

*Hergelem picikét, hiszen olyan kis édi kardja van. Láthatóan még meg is simogatom, s vigyázón fogom kezemben. Nem szándékom kárt tenni benne, de kíváncsi vagyok arra, hogy miként lesz képes kivenni a kezemből ezt a roppantul fontos eszközt.* - Mondd, neked mi a resurrecciónod? *Érdeklődöm, ha már nálam a kardja elméletileg. Bizonyára hamar meg is fogja szerezni, de majd teszek azért, hogy végre kifogócskázhassam magam. Fontos lenne, hogy legalább az erdőt elérjem, amelyben elbújhatok; mint régebben Tuival a mikulás bácsival. *.* *

Tárgy: Re: Natalie & Diego Szer. Nov. 21, 2012 10:55 am

Nem értem teljesen Natalie-sant. Ha az alárendeltjeimet kérte volna a kísérleti alanyai helyett, annak lenne számára is látható haszna, de így, hogy egyszerűen bosszút akar állni, de csak egy általa kiszámított mértékben, nem értem a logikáját. Mi haszna van neki néhány egyszerű, névtelen arrancar halálából? Főleg, hogy mint a parancsnokuknak, az én felelősségem volt az eset, bár legalább félig az ő hibája, hogy nem jelölte meg vagy különítette el őket.
- Nehéz manapság megbízható alárendelteket találni- elég kevesen maradtunk, gyógyító képességgel még a legtöbb Sanador Equipos arrancar Ressurecciónja sem rendelkezik, sokan csak az általam összegyűjtött és továbbfejlesztett reiatsukezelő technikákat sajátították el. Sokak szerint, csatlakozni a Sanador Equipohoz egyet jelent a feladással, a tagjait lenézik, és a legtöbben még úgy sem akarnak a tagjai lenni, hogy az egyenruhájuk lehetővé teszi, hogy titokban tartsák a személyazonosságukat. Azok, akik a csapatom tagjai, majdnem annyira megbízhatóak, mint Thea, persze, nekik soha nem fogom elárulni egyetlen komolyabb tervemet sem. Túl sokan vannak, nekem pedig csak két szemem van, kicsúszhatnak az ellenőrzésem alól.
- Pontosan mire lenne szükséged? Viszonylag sok arrancarról rendelkezek feljegyzésekkel, különösképpen azoknak az egészségi állapotáról, akik a közelmúltban gyógyításra szorultak- egy kicsit gyanakvóan összehúzom a szemem. Ha kéri, átadom neki bármelyik alárendeltemet, talán Theát kivéve, de nem tudom, mit akar pontosan. Jobb lesz vele óvatosnak lenni, még mindig nem vagyok benne biztos, miféle játékot játszik velem, ahogy azzal sem, minek tervez benne engem: játékosnak, vagy egyszerű, mozgatható bábunak. Ostoba voltam, hogy megbíztam benne, Seth mellett ellene is ki kell találnom valamit. Az, hogy ez csak most jutott eszembe, talán már végzetes hiba.
Minden hollow rendelkezik gyengepontokkal. Teljesen természetes, hiányzik a lelkünk egy része, és ha szerencsések is vagyunk, a negatív tulajdonságainkat veszítjük el, mint a felesleges érzelmek, a félénkség, a lustaság, a hiszékenység, de ezek mellett természetszerűleg elveszítünk valami pozitív tulajdonságot is, és mivel az emberek sem tökéletesek, a mi, csak néhány lépcsővel feljebb álló evolúciós fejlődésünk sem lehet az. És talán ez az én gyenge pontom, elhiszem, hogy egyszer majd változni fog valami, megbízhatok valakiben, hihetek valakinek. Megbíztam Aizen-samában, aki valószínű végig csak elterelésnek szánt minket a terveihez, és nem szerepelt bennük az életben maradásunk. Megbíztam Slarinban, akiről végül most, hogy meghalt, derült csak ki, valójában ismeretlen volt számomra. Megbíztam Deiben, az első tanítványomban, aki végül bebizonyította, alkalmatlan rá, hogy engem kövessen. Megbízom Theában, aki pedig egyértelmű, hogy nem mutatja meg nekem, ki is valójában. És most, megbízom valakiben, akiben soha nem lenne szabad. Natalie-san talán a legveszélyesebb mindközül, esélyem sincs rá, hogy kitaláljam, mit gondol, mit tervez valójában. Már nincs szükségem útmutatásra, nem hihetem el senki szavát vakon. A hatalom nem a lélekenergiában, a sebességben vagy az erőben, a kardokban vagy öklökben, a feltámadásban és a lenullázásban nyugszik. A hatalom a hazugságokban pihen, azokban, amiket másoknak mondunk, és azokban, amikkel magunkat tesszük bolonddá.
A következő pillanatban Natalie-san visszateszi a kardját a helyére, majd eltűnik a szemem elől, hogy mellettem tűnjön fel, és mielőtt kihúzhatnám a kardom a holttestből, vagy akár csak arra fordíthatnám a szemeim, már el is vette tőlem a zanpakutom, ami a holttestből kihúzva vért permetez rám. Soha nem láttam még ilyet, senki nem volt soha ennyivel gyorsabb nálam, nem is hittem, hogy lehetséges, hogy valaki ennyivel gyorsabb legyen nálam. Én nem voltam képes gyorsabbá válni sehogy sem, a lábaim elérték a maximumot fizikailag, a reiatsu-kezelésemet eddig nem sikerült fejleszteni, a reakcióidőm pedig gyakorlatilag képtelenség még gyorsabbá tenni, ahhoz egyszerűen az kellene, hogy gyorsabban mozogjak, mint ahogy megtervezem a mozgás útvonalát. Natalie-san nem tűnik különösebben izmosnak, a lábai egészen biztos, hogy vékonyabbak az enyémeknél, persze könnyebb, de egyszerűen emiatt nem lehet gyorsabb, tehát vagy a reiatsukezelése ennyivel jobb, vagy ő képes arra, amit lehetetlennek hittem, és mindössze tizedmásodpercek alatt képes útvonalakat megtervezni. Soha nem láttam még hasonlóan gyorsat sem.
- Végül is, te vagy a Primera- azon talán gondolkozhatok, hogy mégis hogyan lehet ennyivel jobb, de abban, hogy tényleg így van, felesleges kételkedni, habár én is Espada vagyok, teljesen más kategória vagyunk mi ketten. Azzal, hogy elvette a kardomat, gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, de ő valamiért elkezdett menekülni, ráadásul nem is olyan sebességgel, ami számomra követhetetlen. Vajon miért akarja, hogy kövessem? Jobb fegyver híján, felkapom a lábaimnál heverő arrancar hullát, amire ráhelyezek egy fehér reiatsusiklót, hogy hozza helyre egy kicsit. Persze, feléleszteni nem tudom, de a test bomlását megakadályozom, talán valamire jó lesz még.
A sonidom segítségével elindulok a lány után, aki sokkal magasabb szinten használja a Gemelos sonidot nálam, de azt nem értem, miért világosított fel a technika működési elvéről. Igaz, amikor Slarinnal gyakoroltam, még nagyon gyenge, mondhatni figyelmet is alig érdemlő arrancar voltam, már akkor is képes voltam a Gemelos sonido használatára, ha nem is túl magas szinten. Nem gondoltam volna, hogy pont ő bármit elfelejt. Talán ezt kihasználom, de előbb hagyom, had higgye csak, hogy egyszerűen csak követem, és a holttestet a lábánál fogva használom fegyverként, hogy elpusztítsam az utóképeit. Kellemetlen lenne, ha az igazival találkoznék szembe, semmit nem érne ez a támadás ellene, de úgy tűnik, valamiért menekül. Ha minden igaz, valahogy le akar jutni a Menos erdőbe, legalábbis mintha egy olyan pont felé tartana, ahol gyengébb a talaj.
Amikor elkezd kérdezősködni, használom ki a pillanatot, hogy felé dobjam a hullát, majd a Gemelos sonidomat használva teremjek mellette, és próbáljam megragadni a kard markolatát, ami elég hossz ahhoz, hogy ne kelljen hozzáérnem a kezéhez. Nem biztos, hogy sikerül, de úgy tűnik, nem számít rá, hogy én is képes vagyok ennek a technikának egy fejletlenebb változatát használni.
- Miért hoztál ide?- elég messzire eltávolodtunk a palotától, és biztos vagyok benne, hogy nem ok nélkül.

Tárgy: Re: Natalie & Diego Vas. Nov. 25, 2012 9:41 pm

*Amikor két egymással hasonlatos lélek találkozik, ott mindig születik valami kézzel foghatatlan dolog. Egy pillanatra talán én is úgy érezhetem, hogy e pillanatban pontosan ilyesmi születik. Tán egy kicsit intelligencián aluli az, amit teszek, de mégis ezúttal sokkal felszabadultabb vagyok, mint általában. Utoljára ilyesmit Desmond közelében éreztem, aki Hueco Mundo egyetlen olyan személye, aki pontosan megérti a személyiségemmel járóakat. Ő egy olyan személy a számomra, aki egyaránt üdítő és egyben veszélyforrás is. Mindezeken kívül nem ez az, ami összeköt engem a Segundával. A kapcsolatunk a rejtélyes titkokban merül el, s most meglepetésemre egy olyan alak szövetségese vagyok, aki nem hittem volna, hogy hasonlóakat lesz képes valaha is kiváltani belőlem. Igazából olyannira nem is érdekelnek azok az alanyok, hogy megöljek egy espadát miatta, aki hasznos lehet..csupán érdeklődve figyelem lelki szemeimmel, tesztelve őt. Számtalan hiányok és előnyökre nézve ez az egyetlen olyan kártékony személyiségjegyem, amitől nehéz volna megválnom. A kíváncsiság a véremben van, ettől kezdve pedig csak keveseknek adatik meg ama kiváltság, hogy személyes kezem által haljon. Nem én volnék a halálosztó, ki kis teremtmények közt királyként uralkodik. Meg lett volna a lehetőségem rá, mégis a sötétség lepléből kifelé bámulva figyeltem világunk változásait. Mert a primera cím elnyerésével akár Hueco Mundo királynéja is lehettem volna Seth előtt. Mégis a tudomány hálójába ragadva éreztem magam jól, hiszen így is többek, minőségiek állnak az én oldalamra.
S garantáltan, aki Natalie Salazaar Granz szövetségese lesz, az előrébb jut oly' magaslatokig, miről eddig csupán álmodni tudott. Mert bár gyűlölöm a korlátokat, mégis a nemlétező lelkem valahol Las Nochesért van. S aki engem támogat, azt cserébe én is támogatni fogom addig a pontig, míg haszonnal szolgálja az előre kitűzött célt. Ezért sem fogok fennakadni egy jelentéktelen hullákon csak azért, mert tönkretették. Diego az ellenállás egy vezéralakja lesz, akinek nevét egész Hueco Mundo rebesgeti majd. Míg én az alapító, csendben húzza majd meg magát egy barlangban az önön érdekeiből kifolyólag. Számomra hasztalan a hírnév és a dicsfény, pont ezért kedveltem a néhai espadát Slarint. Bár, ő már a múlté, a terveiből egy-két dolgot átvettem puszta tiszteletből. Tán egyszer majd mindenki megérti, hogy a kíváncsiságok mezején túl nem csupán balgatag alattomosság rejlik, hanem tisztának látszó igazak is. Hisz emberből vala arrancar, a tudomány egy igazi áttörése. Talán az egyetlen olyan arrancar lehetek, kinek lelkében emberi érzelmek is lapulnak mélyen; furcsa ösztönöket állítva föl. Ezek az ösztönök pedig napról- napra hullnak vízalá, ahogyan másik felem és a hatalomnak látszó tömörülést szolgálom úgymond. Egy nap majd megszűnök én magam is ilyennek lenni, s majd akkor leszek igazán arrancar; egy olyan porhüvelybe rejtett lidérc, aki már nem a felemelkedésről áhítozik, hanem a hatalomról, amelyet csak az igazán erős személyek szerezhetnek meg. Akkor, s csak is akkor szabadul majd ki a pillangó igazi bábjából; akkor már többé nem lesz Natalie...csupán néhai önmaga. Szerencsére viszont ehhez sok idő kell még, sok változás, és sok megélt pillanat. Éppen ilyesmik járnak a fejemben, amikor végre megérkezünk a hollow erdőbe. Bizonyára Diegot is foglalkoztathatja a tény, hogy miért jöttünk ide; hamarosan majd megérti, hogy miért ez a kedvenc helyem e világban az összes közül. Támadása majdnem sikerrel jár, de annál természetesen okosabb vagyok, hogy ily' primitív próbálkozásnak bedőljek. Pillanatokig nem is fog látni, mert valahová megyek, majd visszatérek, amikor már kezemben semmi fegyver nem lesz látható a sajátoménál.*
- A primera csak egy ostoba jelző, amit mindannyian rám aggattok. Elárulom, hogy nem jelent semmit. Hiszen én még Slarin fracciónjaként döntöttem le a hajdani Primerat. *Először talán nem is értheti, hogy miről beszélhetek; de ha egy kicsit gondolkodik, eszébe juthat, milyen áttéteket képeztem ezalatt. A legkisebb fracción ledönti a hatalmas espadat; mégis hogyan? Hát itt kezdődik a történet, amit mások igazán csak úgy titulálhatnak, hogy az okosabb fölényeskedik a butább felett. Tehát pontosan értheti, hogy miért ítélem el ezt a rangjelzőt; egyszerűen csak okosabb voltam nála és kész.*
- Emlékszel még arra a napra, amikor szövetséget kínáltam neked? Láttam a szemeidben olyasmit, amiről azonnal felismertem a Seth ellenességed. Javíts ki, ha tévedek, de te nem csupán gyógyítasz, hanem te egyszerűen szereted azt ahol vagy. S ha azt ahol vagyot felborítják akkor szomorú leszel, avagy dühös. Fájdalom, ez egy olyan fény, aminek megmutatására csak azok képesek, akik nem a hatalomért élnek. A mostani státuszod pedig igazolta a feltételezésemet, hogy egyike vagy a különleges arrancaroknak. Furcsa, de Szayel-nii bizonyára szívesen kísérletezett volna rajtad, pedig ez nála ritkaságokba menő, hogy bármi is érdekelné. *Sóhajtok egyet, majd oldalra billentett fejjel rá pillantok.* - De mi van akkor, ha létezik még egy arrancar, aki képes átérezni azt, amit te? Mi van akkor, ha van olyan, aki érti az árulást? *Gondolataim régi időkre terelődnek. Azokra, amikor Szayel még emberként a gyógyulásmat ígérte, majd egy nap egyszerűen arrancarként ébredtem. Az ébredés volt életem legszörnyűbb pillanata, de most ez itt nem lényeg.*
- Mit tennél, ha egy nap olyas valakivel találnád szembe magad, akiben teljesen megbízhatsz? Elvakítana a biztonság adta félelem, és hidegvérrel megölnéd? Vagy talán képes lennél megbízni benne valósan? *Ha lehet itt ilyenekről beszélgetni egyáltalán. Különös, de Diego részben hasonlít rám; ettől olyan tökéletes alany lehetne a számomra. Mégsem kívánok hozzányúlni sehogysem, ő csak egyszerű szövetséges.*
- Nézz körbe Diego, és lásd fajunk civilizációját. A lidércek számtalan formái fellelhetőek itt. Alsóbb rendűektől egészen az adjuchasokig. S elárulok neked egy titkok, valamelyiknél ott a zanpakutod. De ne félj, nem esik a kardodnak semmi baja. de neked kell rá jönnöd, hogy hogyan találd meg a több százezer létforma között. S míg keresed, gondolkodj el valamin. Az esdapak fracciónjai milyenek? *Engedem végül útjára, majd letelepedek valahová. E nap még biztosan megküzdök vele, amint megtalálja a kardját.. de vajon tényleg ott lesz-e, ahol keresné?*

Tárgy: Re: Natalie & Diego Pént. Dec. 07, 2012 1:41 pm

Gyűlölöm, ha mások irányítanak engem, ha érzem, nincs választásom, csak egyetlen utam van, alternatív lehetőségek nélkül. Ha harcolok, mindig olyan körülmények között teszem, hogy gond nélkül vissza tudjak vonulni. Ellentétben az ostoba shinigamikkal, soha nem éreztem úgy, hogy egy harcban kellene lennie bármiféle becsületnek, amit esélytelenként is folytatni kell, amíg porrá nem leszünk. Én tudom, mi a háború, mi a fájdalom, ellentétben velük, akik nem látnak mást egy harcban, csak valami fennkölt, szent baromságot, ahol dicsőség úgy meghalni, hogy tudod, ki volt az ellenfeled.
Persze, ők álomvilágban élhettek, míg ők napról napra nem csináltak mást, csak egy földbe vert cölöpöt csapkodtak egy bottal, vagy egy kényelmes asztal mellől, teázás közben megtanulták könyvekből, hogyan is lehet varázsolni, én napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre lelkeket nyeltem el, harcoltam a túlélésemért, miközben a saját emlékeim akartak elpusztítani. Nem volt másom, csak a fájdalom, és az ösztön, ami nem hagyott meghalni.
Azzal, hogy arrancar lettem, végre megszabadultam a bilincseimtől, de önként vállaltam kötelékeket, először Aizenét, most pedig Nataliét. A szabadságom talán mindig csak illúzió volt, mindig szolgáltam valakit. „Aizen-samáért”, „Las Noches érdekében”, „Slarinért”… Van nekem célom? Mit akarok elérni? Hollowként arra vágytam, hogy megszabaduljak az éhségtől és a személyiségem elvesztésének rémétől. Arrancarként arra vágytam, hogy tartozzak valahová. Slarin fracciónjaként arra vágytam, hogy megbecsüljenek, és hogy elég erős legyek ahhoz, hogy a társa lehessek. Mindig vágytam rá, hogy elismerjenek. És mire vágyok azóta, hogy elismernek, hogy erős vagyok, hogy vannak társaim, akikben többé-kevésbé, de megbízhatok? Mit akarok? Vannak még saját céljaim? Las Noches védelme? Vagy azok védelme, akik fontosak számomra? Keresek valamit? Ha igen, mit? Mi az, ami többé tesz engem, mint egy bábot, aki más bábokat irányít egy táblán? Talán nem vagyok több, mint egy király a sakktáblán, amit Natalie mozgat, és akin keresztül irányítani akarja a katonákat. Valóban ezt akarom? Elég nekem, hogy egy fontos, talán pótolhatatlan, de mégsem önálló katonája vagyok valaminek? Jó nekem, hogy más céljait szolgálom, és közben nem tudom, mit akarok én?
A kard visszaszerzése nem sikerül Natalie pedig könnyedén eltűnik, én pedig jobb híján, kénytelen vagyok követni őt, le a mélybe. Csak néhányszor jöttem ide, amióta arrancar lettem, akkor is csak a gillianok Negación technikái miatt kerültem ide, és nem is maradtam sokáig, többnyire súlyosan sérült voltam, vagy siettem haza. Most, hogy már nincs nála a kardom, muszáj lesz körülnézni, hol hagyta, itt kell lennie valahol. Gyűlölöm, ha irányítanak, gyűlölöm, ha szabályok szerint kell játszanom mások kicsinyes játékait…
Nem értem, Natalie mit akart mondani azzal, hogy még fracciónként győzte le az elődjét, elvégre sejtettem, hogy nem Espadának született, sőt, amennyire tudom, az eredeti Espada tagok közül már az utolsó is régen, nagyon régen meghalt. Az persze érdekes, hogy Slarinnal ellentétben, aki először egy gyengébb Espadát győzött le, ő rögtön elbánt egy erősebbel, de igazából nincs komoly jelentősége. Ami pedig a szám szerinti kategorizálást illeti, természetes, hogy arról, aki a legerősebbnek járó számot viseli, mindenki tudja, hogy erős. És vannak azok, akikről senki nem tudja, mennyire erősek, mint az a fehér hajú fickó, akiből időközben Espada vált, és ha a meglehetősen hátrányos szellemi képességei miatt nem is feltételeztem volna róla, hogy egyszer majd Espada lesz, azonnal láttam, a képességei megvannak hozzá. Talán alábecsültem, talán Seth számára nem számít az ész… ki tudja, a lényeg, hogy amíg nem emeli fel a fejét, nem láthatjuk, mire is képes egy közkatona. Az Espadák fracciónjainak azonban viszonylag jó esélyük van rá, hogy egyszer valakik legyenek, amennyire tudom, rajtam kívül más Espadák is Slarin alárendeltjei voltak a jelenlegiek közül, nem csak mi ketten.
- Természetesen fontos számomra az otthonom, ahogyan mindenki számára. Csak azok az ostobák, akik még embernek hiszik magukat, gondolják azt, hogy még találhatnak bármiféle boldogságot az Emberek világában. Akár tetszik, akár nem, arrancarok vagyunk, a saját fajtánk körében kell élnünk- soha senki nem fog megbízni bennünk, mi mindig az ellenségei leszünk mindenkinek. Természetesen, az arrancarok sem bíznak meg egymásban, de másokkal ellentétben, megértjük a társaink fájdalmát, soha senki más nem lehet képes rá, hogy felfogja, mit jelent arrancarnak lenni.
Halványan emlékszem a leírásokra, amik Szayel Aporroról szóltak, ha jól emlékszem, ő is tudós volt, de Natalieval ellentétben, csak Octava rangban, és soha nem is tisztelték annyira, mint Nataliet. Az arrancarok számára fontosak a számok, talán fontosabbak minden másnál. Ha Theácskára tetoválnánk egy kettest vagy hármast, talán hónapk is eltelnének, mire valaki egyáltalán hozzá merne szólni. Az én számom azonban már inkább célponttá tesz, valakivé, akiről azt gondolja mindenki, könnyedén a helyére léphet.
- Az árulás természetes dolog ebben a hideg világban, ahol nem fontos más, csak a hatalom, Natalie. Soha, senkiben nem bízhatunk meg teljesen. Neked sem szabad bíznod bennem- megejtek egy halvány mosolyt a Primera felé, de a szemeimen láthatja, nem viccelek. Én sem bízok meg benne.
Elfordulok, és azon kezdek gondolkodni, merre lehet a zanpakutom, miközben folytatom. - Soha nem tudhatjuk előre, mit tennénk, nem igaz? Szeretnék én is bízni valakiben, de tudom, hogy nem tehetem, csak akkor tudnám megmondani, mennyire tudok a józanészre hallgatni, ha találkoznék azzal a valakivel- talán nem kellene ennyire pontos pszichológiai képet festenem magamról valakinek, akit Las Noches legnagyobb tudású arrancarjaként ismer a világ, de persze lényegtelen. Nincs olyan, akiben megbízhatok, akiben valaha megbíztam, már halott. Már nem vagyok olyan naiv, mint régen, hogy bárkinek a kezébe adjam az életem. Natalie soha nem fogja tudni kihasználni ezt a gyengepontomat.
Annyira nem érzem nehéznek megtalálni a kardomat, csak annyi a feladatom, hogy a reiatsuérzékelésem segítségével keresek valamit, ami hasonlít a saját lélekenergiámra. Itt kell lennie a közelben, úgyhogy gyorsan rá fogok akadni, és magamhoz is veszem, nem számít, hogy kinél van, egyetlen hollow sem szállhat szembe velem, egy perc elteltével a kardom újra a kezemben lesz.
Ami Natalie újabb kérdését illeti, nem érzem úgy, hogy bármit változtatna az előző témán. Egyfelől, egyetlen fracciónom van csak, másfelől nézve viszont én rendelkezek a legtöbbel egész Las Nochesben, ha a teljes alárendelt-gárdámat beleszámítjuk. Velük szemben persze nincsenek komoly elvárásaim, nem is tekintem őket fracciónnak, talán majd egy-kettő közülük ki fogja érdemelni.
- A fracciónom kellemes társaság, hasznos segítőtárs, talán barátok is vagyunk, de benne sem bízok meg feltétel nélkül- nem értem, mire akar kilyukadni a Primera, miért tesz fel nekem kérdéseket. Talán tényleg egy gyengepontot keres, amivel uralni tud, talán mutatnom kellene neki egyet, hogy azt higgye, képes lehet rá, de végül úgy döntök, egyelőre nem teszem. - Te vagy az első számú Espada, talán neked van a legnagyobb tekintélyed közülünk, sokan szeretnének a helyedre kerülni. Te biztosan tudod, hogy könnyelműség lenne pont azokban megbízni, akik ennyire közel kerülnek hozzánk, és akik mindenkinél többet tudnak rólunk- nem igazán ismerem egy fracciónját, de biztos, hogy Natalienak is van terve ellenük, ha jól tudom, ők is mind hasonlóan intelligensek, mint ő. Nem lehet őket félvállról venni.

Tárgy: Re: Natalie & Diego Kedd Júl. 09, 2013 11:35 pm

Mivel Diego jelezte, hogy szeretné lezáratni a küzdőteret, ezért megteszem. Jutalma 500 ryou, míg Natalie ezúttal üres kézzel távozik, lévén miatta fagyott be a játék.