A katedrális öt kiválasztott mágusa által fenntartott, állandó mágiával átitatott munkahelye. Pontosabban az Insignis Reliquia tetőzetén megtalálható ötágú csillagra emlékeztető építménye. Számos boltozat és növényi díszítések mellett a főhadiszállás egy kulcsfontosságú találmánya. Ugyanis az itt dolgozó mágusok szinte egész nap munkájukkal azon fáradoznak, hogy a vezér parancsára bármikor megnyithassák a "nagy átjárót". Eme mágikus létesítmény, amely a tetőzet közepén található, bizonyos időközönként a világok közti utazásokat teszi lehetővé. Fenntartásának egyetlen feltétele a nagy kristály egy szilánkja, valamint a dolgozó mágusok mágikus ereje. Elegendő varázserővel valójában bárki képes lenne megnyitni az átjárót, azonban vissza már nem tudna térni. Ennek kiküszöbölése végett a Pervium mágusai sajátos kiváltságokkal rendelkeznek a szervezeten belül. Munkájuk okán minden tettük amnesztiát nyer, amennyiben az a szervezetet szolgálja. Ellenkező esetben a Pervium mágusaival csak a vezér végezhet és jelölheti ki az utódokat. Úgy tartja a pletyka, hogy a Pervium rangidős vezére az Insignis Maxime Arbiter személyes tanácsosa is egyben.

*Még ő írta, az ő tollából született. Szürke és száraz lapok tömkelege tornyosul kezeim felett, ahogyan átlapozva azokat..sorok közt veszik el tekintetem. Érdekes, izgalmas és egyben velejéig ostobaságnak tűnő olvasmány. Egy könyv, ami nagyon sok mindent leír. Egy könyv, ami legalább annyira van tele labilis információkkal, mint a tény, hogy létem a Perviumi kilátóban materializálódik. S nini, egy érdekes csillag, oda fent az égen! Egy zöldellő üstökös, íve határozottan görbült. Sóhajtok egyet, s kezemben a könyv enyészetté érik. Balgatag ostobaságok, mégis valahol az igazak bántalmait gyűjtötte össze. A távolba tekintek, már látom magam előtt, ahogyan hajdani két drowom a mélységek birodalmába merül. Vállamat rántom, majd nyugodtan rá gyújtok egy cigarettára. A mögöttem fénylő betonzat fényét egy aljas sötétség töri meg, majd e sötétség a hold fényénél is nagyobb fényt bocsájt ki magából. De a fény nem nyúlik semerre, nem zavarja emberi gondolkodást. A mágia teljes mértékben megtöri ezt, s a mágus meghajol mögöttem tiszteletteljesen. Arcom új gondolatokra lel, ajkaim közt elégő cigaretta pedig a fellegek hideg, süvítő zuhanásba veszik. *
- Nagyszerű, indulok! *Jó kedéllyel megkent hangon szólalok tanácsosomhoz, majdan alakom elvész az átjáró pompás fényében. Teste pedig elemeire bomlik, odaát pedig fényes csillagok összetapadásával materializálódik egy hegy lábánál. Éles szemekkel pillantok fel a nem éppen barátságosnak tűnő felhőre, majd zsebre vágott kézzel indulok meg az egyre sötétebbnek tűnő barlangi járatban. Fejemet egy lepel védi a mennyezetről lehulló cseppektől, s ajkaim sejtelmes mosolyba ringatják önmaguk. A zsigereimben érzem eme hely felborult energiagyökereit. A szembe jövő szél borzadalmakról mesél. Például arról, hogy ezt a helyet szellemek, démonok védik. Aztán azt is rebesgetik, hogy nem kéne tovább haladnom, mert bajom eshet. A halál számomra sosem volt akadály, mindenféle tévhit ellenére. A démoni pecsét megoldása és az azt követő társaim eltávozása új célokat adott. Erőm pedig talán sosem fejlődött még ennyit az évszázadok alatt. Az elém kerülő ártó entitásokat könnyűszeri átkokkal sújtom, de egyet a magam oldalára kényszerítek sötét gyűrűm sötét parancsával. Így hamar eljuthatok a bejárathoz, Nyata birodalmába. Ám a cseppek felgyorsulnak, a légkör egyre kellemetlenebbé vál. S mikor megérkezek a bejárathoz, egy roppant régi varázspálcát húzok elő zsebemből. Az apám pálcája volt még, s utoljára az apám nyitotta meg a kaput a birodalomba. E vészes suttogások idézhettek elő oly’ háborúkat régen, minek ma már jelentősséget nem nyilvánítanának. Tehát a birodalom felnyitása a világnak lehetséges, hogy nem okozna semmit; viszont a legendákból fakadó szójárások ritkább esetekben még előfordulhatnak. A pálcát a leomlott sziklafal felé fordítom, azonban a várt esemény helyett valami más történik. A halatmas „úr“, e birodalom démoni urának alakja megszületik az árnyékokból. Érkezése pedig vakító fényben ér véget.*
- Idegen, ki megnyitná Nyata birodalmának kapuját, idegen..nevezd meg magad! *A sejtelmesség határát súrolva sem tudhatnám megállapítani, hogy női, vagy férfi hangot rejt a torz maszk mely fedi arcát. Fintorra húzom szám, de nem célom ujjathúzni ezzel a lénnyel. Így hát leengedem karom.* - Sortilegus Nocturn. *Hangom szinte kígyószerű sziszegésbe csap át, amely származásom bizonyítékaként létezik. E helyem magam sem tagadhatom félvérségem, amelyet világ előtt mindig is tökéletesen rejtettem. A démon közelebb suhan, majd kinyújtja karját felém. Egyre közelebb jönne, s már- már mágikusan felízzó kezeire a pálcám önmagától is reagál. Pusztító fájdalomba taszítja a démon lordot.*- Jól van, jól van! A lord szolgálatra készen, Theltas sarj. Mit parancsol? *A különös eseményre arcizmaim még csak meg sem rezdülnek. Egyenesen a lord felé irányítom pálcám, amellyel a reakciók szerint apám hajdanán betörte.*
- Rombold le Nyata Birodalmába vezető gátakat. Három nap múlva visszatérek a birodalmi ládáért. Addig is, ha bárki beteszi ide a lábát..lakmározzatok kényetekre. *A démon mélyen hajol meg, majd kibírhatatlan sikolyával ébreszti fel alattvalóit a munkára. Már csak idő kérdése, s Nyata újra megnyitja kapuit a háborús sugallatoknak. Addig is hazatérek, s felkészülök a láda ellopására. Mert Nyata kapui nem lehetnek tárva az idők végezetéig. A Nyataban rejlő dolgok még az Insignis Reliquianak is veszélypont. Tehát a belőle feltörő járványok sem terjedhetnek sokáig. Három nap..vajon ez a három nap miféle köveket mozgat majd meg? *