Yuya könyvesbolt és antikvárium

Tárgy: Yuya könyvesbolt és antikvárium Hétf. Nov. 19, 2012 1:27 pm

Kívülről ódon háznak tűnő épületnek üvegezett ajtaja egy csodálatos világot rejt azok számára, akik készek átlépni küszöbét. A pult mögött álló idős Yamada-san mosolyogva üdvözöl mindenkit, aki boltjába érkezik.
A falakat belülről szinte csak könyvek fedik, de nem csupán új kiadások, hanem régebbi kötetek is, hiszen a bolt antikváriumként is működik. A fenti részen, ahova egy falépcsőn lehet feljutni, egy kellemes olvasó sarok van kialakítva, kényelmes ülőhelyekkel, és hangulatos világítással. Itt rendeznek felolvasó esteket, dedikálásokat, és hetente kétszer könyvklubot is a lelkes olvasók. Az árak kedvezőek, a családias hangulat miatt pedig sokan járnak vissza, hogy ismét érezzék azt a varázslatos légkört, ami körbelengi az egész boltot.

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Hétf. Nov. 26, 2012 10:48 am

Awkward Cukkerness

Sachi-channak naonsokk szeretettel ^.^

Olyan bűbájos nyugalommal sétálok, olyan édes kislányos aura leng körül, hogy aki rám néz, csak egyet gondolhat: Gyilkos! (o.O !!!) De legalább is, hogy tolvaj, vagy rabló, testvérverdeső, huligán, szökött fegyenc. Ezt mind, a csak egy lehetségest gondolhatják, mert arcátlanul örülök a fejemnek, mikor két tölcsér fagyival mehetek vissza Naraku-sanhoz egy kimerítő edzés után. Nekem eper van és puncs, rózsaszín, édes, nyamnyam mindkettő, nii-san meg azt mondta, azt viszek neki, amit akarok, úgyhogy feltételezvén, hogy úgysem fog kérni belőle, ha van helyette cigi, az egyik gombóc sztracsatella, a másik meg áfonyás. Legalulra csokit kértem, hogy ha mégis kiütném a kezéből a cigit, legyen, amivel megakadályozzam, hogy eltörje a kezemet. Ravasz önvédelmi taktika ez, úgy ám.
Némileg rontja az idillt, hogy az egyik saját fagyim félelmetes gyorsasággal fogy, a másik pedig úgy cseppen a kezemre, folyik a karomon végig és landol a ruhámon, mintha ez lenne az egyetlen dolga, olyan természetes és vitathatatlan. Bosszúságomat nem tükrözi az arcocskám, már csak azért sem, mert ha ilyen gyorsan olvad, bizony kénytelen vagyok megkóstolni a sztracsatellát is, rendben no, kénytelen-kelletlen feláldozom magam és belenyalintok, ami olyan jól sül el, hogy felváltva habzsolom immár a kettőt. Ekkor támad először az a sanda gyanúm, hogy ma sem jön el az a nap, mikor Naraku-nii-san bedob egy teljes gombóc csokoládé fagylaltot, de egy könyves bolt kirakata éppen elsuhan mellettem bőszen hirdetve, hogy holnap is lesz nap, szóval némileg megnyugtat. Annyira, hogy megállok a kirakat előtt, szemügyre veszem a plakátot, zöld, egyáltalán nem megy a mai ruhámhoz, krémszínű hatalmas kék masnival a derekán, de egy fokkal jobb a helyzet, mintha tegnap fékeztem volna le ugyanitt, babarózsaszínben. A plakáton a mai dátum megnyugtató ismerőssége mellett a név is belevésődik a buksimba, következésképp cseppen egyet a csoki fagyi, csak néhány centivel véti el a cipőm orrát.
Tomo Asami. Valahonnan ismerős. Valahol én ezt a nevet már láttam, sőt, egy csomószor elolvastam, még visszafelé is megpróbáltam kimondani. Ahogy lejjebb vándorol a nyelvem a fagylalton és a tekintetem a plakáton, elpattan a szikra: a könyvborító, amit napilappal takargattam, „Az időtlen szerelem”. Két nap és egy este alatt elolvastam takaró alatt, zseblámpával, ez a csudicsudi könyv a hősnőről, aki annyi viszontagságon keresztül ment, de végül rátalált az igaz szerelem, olyan csodálatos történet volt, és most itt van az írónő, éppen az orrom előtt!
Még tőlem is szokatlan gyorsasággal behabzsolom mindkét fagyit és ha lehet, még gyanúsabb vigyorral betáncolok az üzletbe.
- Khm. Csókolom! – csilingelem bűbájosan az ajtó fölé akasztott csengővel egyszerre. Ő üti meg a szebb hangot, én meg a változatosabbat. Nem figyeltem a plakáton az időpontot, csak azt, hogy ma van itt a helyem, fagyi meg a várakozó Naraku-san ide vagy oda. Majd írok neki SMS-t.
Az üzletben csak néhány ember lézeng rengeteg könyv között, de sokan láthatóan nem miattuk vannak itt: az ablak melletti fotelon ücsörögnek, beszélgetnek, arcátlanul, legalább olyan hangosan, ahogy én beköszöntem, dübörögnek a lábukkal. Biztos itt lesz nemsokára.
Gyorsan, mielőtt a lelkes üzletvezető bácsi letámadhatna, észre veszem a szemében a szándékot és elslisszolok, hozzá természetesen vidáman, bárgyún mosolygok és hüvelyk ujjammal intek, hogy az ifjúsági irodalom felé veszem az irányt. Két polc közé bekuporodom, ahol biztosan nem láthat sem ő, sem más a dolgok jelen állása szerint, előkapom az új telefonom, elmormolok egy köszönetet Belial-samának, amiért nekem ajándékozott egy ilyen szerkezetet, bizonytalanul megnyomok néhány gombot, köztük a küldést és mint aki jól végezte dolgát, szemügyre veszem a rózsaszín egérkét az egyik könyv gerincén, éppen szemmagasságban. Pont annyira kelti fel az érdeklődésem, amennyire valószínűleg Naraku-samáét az üzenetem, ha meglátja: „DLGMvnkssőb m érkEz VJR MEG!”

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Csüt. Nov. 29, 2012 1:42 pm

Yuya könyvesbolt és antikvárium Emoticon-3-011

Awkward Cukkerness

Enyhén reszkető lábakkal, és összeszorult gyomorral léptem be az impozáns épületbe, ami kintről inkább tűnt valami régiségkereskedő ódon fészkének, mint könyvesboltnak. A legrosszabb része a Novellek írásának nem is az volt, amíg í történet szálat vezettem, vagy, hogy a szerkesztő rágta a fülem kéziratért, hanem ez. A közönség találkozó, egy felolvasó est, vagy egy egyszerű dedikálás. Mindig gyorsabb tempóban vert a szívem, mikor egy hasonló eseményen kellett megjelennem, mert sosem tudhattam, mikor fog egy ismerős helyet foglalni az érkezők között. Soha, semmilyen körülmények között nem jöhet rá senki arra, hogy mivel is keresi a kenyerét a fotózáson kívül. .__. Soha. Főleg nem Himo~jiisan, vagy Ruriko~chan! Ruriko~channak a kezébe sem kerülhet efféle olvasmány, fiatal még az ilyen dolgokhoz. >w> Majd ha nem nála fog lakni, harmincévesen, majd akkor olvashat effélét, addig elégedjen meg a lánymagazinokkal. Igaz abban is vannak butaságok, de azt át tudom cenzúrázni, mielőtt elolvassa. Neutral

Szóval kissé zaklatott lelkiállapotban nyitottam be a boltba, ahol köszöntem az idős úrnak, de nem fedtem még fel a kilétem, hiszen előtte gondos előkészületek szükségesek. Tomo Asamit mindig is egy külön személyként kezeltem, akinek saját élete van, egy másik dimenzióban. Neutral

Egy nagyobb méretű kézitáska volt nálam, benne minden fontos kellékkel, amik az átváltozáshoz kellettek. Kicsit azért sajnáltam, hogy nem vagyok képes úgy átalakulni, ahogy az anime szereplők szoktak, hogy csak kimondom a varázsszót, és egy csillámörvény felkúszik a lábamnál, és mire felér, már teljesen máshogy nézek ki. Ehelyett bő húsz percre van szükségem, hogy a sminkem elkészítsem, és parókát húzzak. Persze érkezhettem volna készen is, de Himo~jiisan pont otthon volt, így is alig bírtam meggyőzni, hogy ne kísérjen el, mert nem enni megyek. .__.
De nem volt mit tenni, hátra-hátra tekintve behúzódtam a legtávolabbi könyvespolcok közé. Szerencsére, a képességemnek köszönhetően az öltözés másodpercek alatt megvolt, hiszen csupán annyi volt a dolgom, hogy kimondjam a varázsszót. Yuya könyvesbolt és antikvárium 464751818

Yuya könyvesbolt és antikvárium 464751818

- Change! – Suttogtam fojtott hangon, és a táskából előhalászott ruha már rajtam is volt, míg az eddig viselt a kezemben csüngött.
A teendőknek ez volt a legkönnyebb része, ezután következett a smink. A lecserélt ruhákat a táskába tettem, és leguggoltam az onnan előkerülő nagyobbacska tükör elé, hogy tökéletesen öntudatos, karrierje csúcspontjára ért, harmincas nőt maszkírozzak magamból. Nem volt egyszerű feladat, azonban a megfelelő tónusokkal a vonásaimat megerősítettem, s néhány vonással még halvány ráncokat is képes voltam alkotni a szemeimhez. Tökéletes! *o* Néha megijedtem saját képességeimtől, ha Ruriko~chan így látna, valószínűleg rám sem ismerne, és így Himo~jiisan sem kezelhetne gyerekként! ˇ^ˇ Bár lassan huszonöt éves leszek, egyáltalán nem kellene gyerekként kezelnie. Gondolataimon kicsit mérgelődve már a parókát próbáltam felhúzni, amikor a szemem sarkából észrevettem a mozgolódást. O_O Arra fordítottam a fejem, és olyat láttam, amitől mindig is féltem, de ezidáig nem következett be. A kislány, aki valószínűleg ugyanolyan meglepetten nézett vissza rám, mint ahogy én rá, nem más volt, mint Takuo~kun unokahúga! Vagy húga? o_O A lényeg, hogy lebuktam! T.T Chibi~chan meglátott, ami azt jelenti, hogy Takuo~kun megtudja, aztán Himo~jiisan, és végül Ruriko~chan is… Nem lehet! TwT Szerettem volna láthatatlanná válni, de nem ment, arra nem voltam képes. .__.
- Chibi~chan, ez nem az, aminek látszik - Életem legrosszabb kifogása hagyta el a számat. Valaki nagyon nem szerethet odafent. .__.

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Szomb. Dec. 01, 2012 10:24 am

Awkward Cukkerness

Amennyire ügyetlenül használom még mindig a telefonom, főleg az SMS funkciót, mikor sokszor egymás után kell megnyomnod bizonyos gombokat, annyira jó vagyok az egy helyben kuporgásban és a könyvgerincek nézegetésében. Ott ragadtam hát, még Tomo Asamit is elfelejtettem megkeresni, bár gyanítom, hallottam volna, ha már megérkezett volna, a rajongók sikolya meg a szokásos köszönetnyilvánítások elárulták volna; úgyhogy volt időm. Vombatokról szerettem volna találni valamit a hatalmas polcok között, de ha van is, majdnem biztos, hogy nem a gyerekkönyveknél. Itt csak unalmas, se íze, se bűze könyvek vannak unalmas tinikről, akik várják az első csókot meg az első szerelmet, de ehelyett mindent elszúrnak és rájönnek, hogy jobb nekik külön. Semmi tudomány, semmi szeretkezés, csak az unalmas találgatások, úgyhogy az ilyeneket nagy ívben kerülöm.
Átkúszom a másik oldalra, ott meg hableányokról szólnak a könyvek meg „rosszcsontokról”, akik kerülik az iskolát. Igaz, ez utóbbiban ráismerek magamra, de bármelyik iskolásnál okosabb vagy, bleee. Képzeletben most kinyújtom a nyelvem, sőt, Naraku-nii-san megtanított, mit jelent az, ha felmutatom a középső ujjam. Na, most fölmutatom, míg mozgásra nem leszek figyelmes a szomszéd polcnál. Innen, erről az oldalról rögtön meghallom, ezért hát nem sokáig kell biztonsági kamerát nem tűrő pozícióban maradnom. Ha már így felmerült, körülnézek azért, nincs-e valahol rejtett gép, melynek felvételein esténként jól szórakozhat a biztonsági őr, de mivel egy ilyesmit sem találok, gyanítom, hogy őr sincs.
A biztonsági kamerákról a képdobozban láttam egy érdekes műsort, azóta van egy bizonyos fokú gyanakvásom, akárhova belépek, de félni valóm természetesen nincs, hiszen mindig kifogástalanul viselkedem. Imádni valóan lopakodom át tehát a másik oldalra és mivel a hangokból nem arra következtetek, hogy valaki ABC rendben bámulja és lapozgatja a könyveket, tehát bizonyára valami gyanúsat csinál, nem árulom el magam. Talán én leszek a hős, aki bebizonyítja, hogy igenis kellenek ide kamerák. Megakadályozom egy lopást, vagy talán egy kiugrást a következő ablakból – melynek különösebb következménye nem lenne, legfeljebb az utca fűtése, ami legfeljebb megbotránkoztatni tudná az üzemeltetőt, de reklámozni nem.
Amit látok, megdöbbent. Egy lány ténykedik nekem háttal, kuporog, ahogy odaát én tettem, de ő nem SMS-t ír. Egészen halkan még dúdol is valamit, úgyhogy biztosan nem rabló, mert azok csöndben lopakodnak. Kettőnk közül ki is tette ezt az imént? Mielőtt megszólíthatnám, megfordul és néz rám úgy, mintha szellemet látna. Tomo Asami.
- Mi történt a hajaddal? – kérdezem, de ő ugyanekkor szólít meg, hőköl hátra és tartja védekezőn maga elé a kezét. Ez árulja el, és ezzel jutok át a döbbenetből valahová máshová: letaglóz. Tomo Asami arcához Sachi-san haja és hangja tartozik, úgy szólít, ahogyan ő tette és még a körmei is ugyanolyanok. Mielőtt megkérdezhetném, mit tett az írónő Naraku nii-san barátjával, ezzel valószínűleg nagyon kinevettetném magam, leesik, mi a helyzet. A sminktáska, és a nagy táskából kikandikáló paróka…
- Te vagy Tomo Asami? – suttogom hitetlenkedve. A következő már sikítva lenne ugyanez, de Sachi-chan befogja a számat. Lepisszeg és nagyon ijedtnek tűnik. Lefejtem a kezét a számról és lássa, hogy kivel van dolgom, suttogok hozzá, úgy lépek beljebb a polcok közé, nehogy meglásson valaki.
- De hát ez nagyszerű! Igazán szeretem a műveidet, olvastam már kettőt is, az Időtlen szerelem nagyon tetszett, két és fél nap alatt olvastam el, de csak este, mert nappal tanulok, képzem magam. Meg sétálni is szoktam, képzeld, már eltalálnék egyedül Flamolandbe, de húha, ezt álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt találkozunk? Ez az arc igazi, vagy valami maszk? – közelebb lépek hozzá és indul a kezem, hogy az arcába csípjen, de Sachi-san még időben elkapja. A tekintete most más. Bátrabb. Nem nevet rajtam, de elszántnak tűnik.
Azon gondolkodom, mi rosszat mondhattam. Semmi nem jut eszembe, csak sminktáska, paróka, hableány és vombatok.

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Csüt. Dec. 06, 2012 10:43 pm

Awkward Cukkerness

Hogy mi történt vele? O_O Mind egy szálig kiőszült ebben a néhány másodpercben, az már biztos! >w< Elképzelni sem tudtam ezelőtt, hogy mit tennék akkor, ha lebuknék, és most máris előállt ez a helyzet… Valamit sürgősen ki kellett volna találnom, de egyszerűen lefagytam, és azt sem tudtam, hogy hova kapjak. Nem volt az megbeszélve, hogy egyszer csak találkozunk ilyen kompromittáló helyzetben. Szinte füstölve jártak az agykerekeim, de semmilyen ok nem jutott eszembe, amiért hátul, a polcok között kellett volna sminkelnem, leszámítva a tényt, hogy nem akartam, hogy meglássanak. Legközelebb csak és kizárólag olyan helyre megyek, ahol van mosdó is, zárható fülkékkel! Ott biztosan nem zavart volna meg senki. .__.
Mielőtt világgá kürtölné, hogy hol is vagyok, és mit csinálok egy gyors mozdulattal tapasztottam kezemet a szájára, mert nem szerettem volna lebukni. Már korábban is észrevettem, hogy igen eleven gyerek, de hogy ennyi energia és hang szorul egy ilyen apró testbe, az mégis csak furcsa volt kicsit. A szám elé illesztettem az ujjam, hogy éreztessem, nem kellene világgá kürtölnie, hogy itt vagyok.
- Én… - Egyszerűen tényleg nem tudok már mit mondani, még egy ekkora gyerek sem hinné el, ha most letagadnám. .__.
Ettől függetlenül talán meg tudnék egyezni vele, hiszen nem buta gyerek, biztosan örülne egy kis csokinak, vagy plüssfigurának. >w> Ruriko~chan is mindig örült az efféle dolgoknak, szóval gondolom hasonló koruk miatt ő is így lesz vele. Ha mégsem, még mindig ráfoghatom az élénk fantáziájára, és teljesen ártatlannak tetethetem magam, mint akinek fogalma sincs az egészről, elvégre én fényképész vagyok, nem író. Aztán meghallottam, hogy miket is beszél… Szereti a műveimet? O.O

Döbbenten bámultam rá, hiszen egyáltalán nem az ő korosztályának íródtak a könyveim, főként azért nem, mert elég részlet gazdagok voltak a szerelmi jelenetek leírásai, én biztosan nem adnám Ruriko~chan kezébe soha, egyetlen példányban sem! Bár a kötet, amit említ nem is olyan régen jelent meg, azután fejeztem be, hogy a Naruki Posthoz kerültem, igazán sokat dolgoztam rajta, főként, mert amikor munkaközben eszembe jutott valami, és azt lejegyzeteltem, Himo~jiisan valahogy mindig a közelbe került, és kíváncsian próbált belelesni. Nem akartam szóvá tenni, hogy nincs miért aggódnia, jegyzeteimmel nem a babérjaira török, csupán csak kissé hiányos memóriám miatt inkább leírom a gondolataimat. De utána jöttek volna a kérdések, hogy milyen gondolatok, mihez… na azt már nem, akkor inkább izguljon azért, hogy riporter leszek. Neutral

- Hogy mi? O__o - Megfogtam a kezét, mielőtt elmaszatolta volna a művészi gonddal felmázolt ráncaimat, nem lett volna időm újrasminkelni. – Ez természetesen a saját arcom, és hidd el, én sem számítottam rá, hogy összefuthatok itt valakivel…
Nem véletlenül szoktam Karakura városban tartani a felolvasásokat, hanem mert közel van, de mégsem itt élek. Tökéletes arra, hogy gyorsan megközelíthetem, de mégsem feltétlenül futok össze ismerősökkel, bár mostantól ezt sem mondhatom el, hiszen egészen jól rám cáfoltak.
- Chibi~chan, erről senkinek nem mesélhetsz, Takuo~kunnak meg aztán főleg nem! >w< - Engedtem el a kezét, hogy közben elügyeskedhessem magamra a parókát is. – Egyáltalán ki adott a kezedbe ilyesfajta olvasmányt? O_o Remélem tudod, hogy nem a te korosztályodnak szólnak. – Pislantottam rá gyanakodva.
Végül sikerült magamra operálnom a parókát, és hullámcsattokkal rögzíteni is. Megigazgattam a szőke, hullámos tincseket, hogy azért kicsit rejtsék vonásaimat, majd behúztam a táskát, és ismét Chibi~chan felé fordultam. Nem küldhettem haza, hiszen neki nem én voltam a gyámja, de akkor mit tehetnék.
- Egyezzünk meg! – Ajánlottam fel még mindig visszafojtott hangon. – Én nem árulom el Takuo~kunnak, hogy miket is olvasol, és emellett itt maradhatsz a találkozón. Cserébe te sem beszélsz senkinek arról, amit itt láttál! Áll az alku? >w> - Nyújtottam felé a kezem. Ez végülis csak egy közönségtalálkozó, semmi olyan nem fog elhangozni, ami rossz hatással lehetne rá… Legalábbis remélem. O_O

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Vas. Dec. 16, 2012 10:31 am

Awkward Cukkerness ^.^

Van benne ráció, hogy ha nem akarsz ismerősökkel találkozni, elmész messze, és mégis közel. De mindig létezik a kockázat, hogy talán mégis. És az, hogy nincs mosdó, vagy legalább egy privát olvasószoba egy antikvárium-könyvtárban, egy vicc. Mi van, ha a nagy tanulás közben rád jön az áldás, vagy megkapod a piros lapot vagy gyorsan le kell borotválnod a lábad, mert egy hihetetlen helyes pasi lép be az ajtón, aki mellett nem tudsz elmenni anélkül, hogy… hogy le ne borotváld a lábad. És arra az eshetőségre sem árt legközelebb felkészülni, hogy éppen a te boltodban tart találkozót egy light novel író, aki ezen voltát minden erejével takarja és rejtegeti.
És most, hogy így megvilágosodtam, az sem árt, ha én készülök fel arra, hogy a lány, akit eddig semmilyen szempontból nem tudtam hova tenni, legfeljebb csak nemét illetően nemhogy nem óvónő, de rögtön bestseller író. Legalább is kint van az arca – az eltorzított, alig felismerhető, gyakorlatilag felismerhetetlen arca – a kirakatban, szóval biztos jól megy. Vagy megvan rá az esélye, hogy jól menjen.
- Jó, jó. – húztam a számat. – Nem árullak el, természetesen. – Bár akár meg is fenyegethetném, s ezáltal sakkban tarthatnám, míg én busásan profitálnék, mondjuk örökös hozzávaló-beszerzőmmé tehetném, vagy ilyesmi, de merészelem ezeket a gondolatokat rögtön elhessegetni és helyettük beengedni a reményt, hogy ezt ő is megtenné értem. Amilyen angyali szemei vannak, biztosan.
- De jobban állna a rózsaszín haj. Próbáld ki egyszer. – Remélem, ezen nem sértődik meg, még ha legbelül tudom is, hogy ez a zöld korona nem lehet más, mint istencsapás: képtelenség rendesen hozzáöltözni. Sachiko-channak többé-kevésbé sikerült, de ezt is inkább magamban tartom. Csak mosolygok a rózsaszín paróka gondolatára.
- Varázslatosan átváltoztál! – sikoltok fojtott hangon, de annál lelkesebben. Úgy, mint egy kölyök tenné, tapsolok is hozzá.
És bár kedvem lenne szétkürtölni a világnak, hogy „én ismerem Tomo Asamit és nézze meg mindenki, micsoda átváltozó művész és olvassa a regényeit az összes szeretetéhes nő, és egyébként én nem vagyok az, én cukrász vagyok, de ismerem Tomo Asamit és húha, hogy átváltozott, nézzéknézzék!”, csendben maradok. Mert megkér rá és ennek a tekintetnek nem lehet ellenállni. Meg kell tanulnom, egészen biztosan meg fogom tanulni ezt a nézést, és akkor nem csak a sütimmel lehet majd lekenyerezni meg zsarolni, hanem nézéssel is, az pedig már hatalom. De most elszámolok magamban háromig, azután csak higgadtan szólok.
- Ez a nagy szem is csak festék? – Büszke vagyok magamra, egészen felnőttesre sikeredett.
A kérdésével egyetemben. Az átváltozó művész visszavág, vagy ilyesmi. Mi az, hogy ki adott ilyet a kezembe?
- Belial-sama polcán találtam, megtetszett a borítója. És a korosztály csak egy karika a könyv sarkában, én viszont sokkal érettebb vagyok, nekem szabad! – állok ki határozottan, bár érzem, hogy ez nem lett egészen meggyőző. Elpirulok, mert emlékképek tolulnak fel a könyvről és a fantáziákról, amiket szültek, meg az álomról, amit az elolvasás után láttam és hogy nem véletlenül olvastam a takaró alatt, pedig Belial-sama nem nagyon szokott zavarni, mindig azt mondja, hogy azt csinálok, amit akarok.
- Szóval… - makogok és érzem, hogy elpirulok. Idegesen toporgok, egyik lábamról a másikra helyezem a hangsúlyt, megvakarom az orrom, holott olvastam, hogy ez a hazugság jele. Tudom, hogy késő, de azért elkapom a kezem és biztos, ami biztos, a hátam mögött összekulcsolom a másikkal. Nem is tudom, mit mondanék, ha nem mentene ki az ötletével.
- Okééé! – sikítok, majd rájövök, hogy elvileg bujkálunk, úgyhogy a szám elé kapom a kezem. – Oké. – suttogom a következőt és a hatás érdekében a hüvelykem is felmutatom, mert azt hiszem, ez valami korabeli jelzés arra, hogy egyet értek, meg rendben és oké.
- Akkor most kezdődik? – ujjongok fojtott hangon és hármat szökkenek. Még a hatalmas táskáját is hajlandó lennék cipelni egy autogrammért.

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Kedd Jan. 15, 2013 2:13 pm

Awkward Cukkerness

Képtelen voltam megnyugodni, hiszen nem csupán sok-sok ember előtt kell felolvasnom egy részletet, majd beszélgetnem velük, de mostmár kérdésessé vált az inkognitóm titka is. Tulajdonképpen nem mondtam ki, hogy ennél rosszabb nem lehetne, hiszen erre szokott az élet mindig rácáfolni, de kicsit ilyen érzésem volt. Ebből pedig csak az zökkentett ki, hogy a rózsaszín hajat emlegette, és ezen elgondolkoztam. Surprised

Nem akartam az orrára kötni, hogy lázadó koromban szinte minden színt kipróbáltam a hajamon és a szememen, ami megtetszett, így a rózsaszín sem maradhatott ki. Bár a magam részéről nem rajongtam különösebben érte, de ez nem akadályozhatott meg abban, hogy mindenki tiltakozása ellenére, rikítóan pink hajkoronával jelenjek meg egy vizsgán. Szerencse, hogy kinőttem abból a korból, azt hiszem, ezt bátran kijelenthetem.
- Hm… talán majd egyszer. ^w^ - Mosolyogtam, de tudtam, hogy az a nap nem mostanában lesz. Neutral

Nem értettem a lelkesedését, hiszen annyira nem nagy tudomány, amit csináltam, csak smink, meg paróka, és voálá! Talán majd egyszer megtanítom neki, miként is kell az ilyesmit csinálni, kétlem, hogy Takuo~kun akár csak megközelítőleg tudna neki ilyesmiben segédkezni. Rajta kívül pedig nem is tudom, milyen rokona van még, de ez nem is számít, hiszen ez csak egy kis smink tanácsadás. ^o^
Még inkább elkerekedtek a szemeim a kérdésére, aztán kicsit még zavarba is jöttem, nem szoktak nekem ilyesmit mondani, főleg nem kislányok. O////O Nem gondoltam, hogy az átlagnál nagyobb szemeim lennének, már tény, hogy a mostani árnyalata különösen tetszett, mert nem volt teljesen zöld, hanem voltak benne sárgás foltok is, de ez a mérettel nem függött ugye össze, bár a jó smink sokat dobhat bárkinek a szemén. Surprised

- Dehogy! – Nevettem fel aztán zavartan, elvégre mégsem hagyhatom abban a hitben, hogy csalás! Az igenis az én szemem! ˘^˘ - Ha szeretnéd, megmutatom, hogy tudsz könnyedén átváltozni, mit szólsz? ^w^
Fogalmam sem volt róla, ki lehet az a Belial~sama, de a nevéből adódóan valószínűleg külföldi, a megszólításból pedig felnőttre tippeltem, szóval neki elnéztem az ilyesfélék olvasását, bár a célközönségbe eddig nem igazán tartoztak bele a férfiak. Elmosolyodtam az indokaira, érettebb… Nem szabadna annak lennie, egy gyerek igenis legyen az, ami, ezt talán többet is hangoztatom, mint kellene, de ezt szeretném Ruriko~channak is, hogy önfeledt legyen.
- Ez nem érettség függő, a könyvben vannak olyan dolgok, amik nem valóak még neked… >////> - Kicsit el is pirultam, így észre sem vettem, hogy ő is. Jobban kellene figyelnie ennek a Belialnak a dolgaira. .__. – Igen, most kezdődik, ülj le szépen, utána pedig majd kitalálom, hogyan is legyen tovább. – Igyekeztem szigorú arcot vágni, bár egyszer már rávilágított Himo~jiisan, hogy ez egyáltalán nem rémisztő, pedig jobban tette volna akkor, ha ő is megijed, mert én nem beszélek a levegőbe! Arrogáns

Megvártam, amíg kimegy a többiekhez, és leül, csak ezután léptem ki a sorok közül, és indultam el az idősödő úr felé, és elmagyaráztam, ki is vagyok, bár úgy gondoltam, ha már ide hívott, ezt igazán tudhatta volna. Neutral

Ezután felmentem a kis lépcsőn, és a legszebb mosolyommal köszöntöttem mind a tizenkettő érdeklődőt. Nem voltam csalódott, elvégre egy kis boltról beszélünk, ráadásul így nekem is könnyebb volt arra koncentrálnom, nehogy Chibi~chan valamit csibészkedjen. Egy kis részletet olvastam fel a legutóbbi kötetből, majd pedig válaszoltam minden felmerülő kérdésre, de tekintetem egyértelművé tette Chibi~chan számára, hogy ne kérdezzen most, mert nem lenne jó lebukni. >w> Persze nem tudhattam, hogy érti-e az üzenetemet, de én igyekeztem. Nem volna jó, ha valami zavarba ejtőt kérdezne a többi felnőtt előtt, szerintem így is lég furcsa, hogy leült meghallgatni a dolgokat, hát, még ha kiderül, hogy olvasta is a regényeket. @_@

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Hétf. Feb. 18, 2013 3:21 am

Awkward Cukkerness

Még mindig nem értem, hogy miért ne lennének Sachiko-chan könyvei „nekem valók”, de úgy döntöttem, nem feszegetem most a témát. Inkább angyalian mosolygok és a felajánlásra, hogy majd megtanít átváltozni, olyan lelkesen tapsolok, de persze szigorúan hangtalanul, mint egy érett, jól nevelt lány, mint még soha. Nem is mondom, hogy nem vagyok büszke magamra. Aztán leállok, kihúzom magam és bólintok: persze, jöhet a felolvasás!
- Na jó, akkor tedd a dolgod, Írónő-san, aztán megmutathatod, hogy lehetek egészen más, mint most, aztán haza megyek és… és nem mondom el mindenkinek, hogy mit láttam, hanem titokban tartom ezt az egész találkozást. – kaptam még észbe időben. Még ma néhányszor tudatosítanom kell magamban, hogy ez a nap nem képezheti dicsekvés tárgyát. Ugyanezen időben eszembe jut, hogy hivatalosan edzésem lenne Narakuval, de én őt nem féltem, biztos nagyon jól eltölti valahol az időt, legfeljebb csak egy doboz cigit kell majd vinnem neki, kárpótlás gyanánt. De ez most fontosabb annál, mint hogy siessek a megbeszélt helyre.
Kihúzom magam és elindulok, hallatlan vagánynak érzem magam, mert tudom, hogy Sachi-chan ugyanonnan fog előbukkanni nemsokára, mint most én. Nem szabadna, de titkon reménykedem, hogy valaki ezt észre is veszi, és akkor én is sztár lehetnék, vagy rajongói club elnöke, vagy ilyesmi. Már kibukkan az orrom a polc mögül, mikor eszembe jut valami nagyon fontos. Valami, ami nem várhat. Visszafordulok, határozottan (és ellentmondást egyáltalán nem tűrve) bebújok a polcok mélyére és intek Sachi-channak, hogy kövesse a példám, bár nem hiszem, hogy kimenne addig, amíg én itt vagyok.
- Mutatnom kell valamit. – kezdem csillogó szemmel, még a szokásosnál is lelkesebben, s ebben a sikolyok kényszeres elfojtása sem akadályoz. – Tegnap kaptam. Illetve nem kaptam, hanem… na jó, kaptam. – Nehéz eldönteni, hogy mi is történt. Megláttam és telefonáltam, de Belial-samát nem tudtam elérni, és ha sikerült is volna, úgysem vette volna meg nekem. Felhívtam Narakut és megkerestem, mert nem volt olyan messze, igen, ezért megérte egyedül kóvályogni a furcsa csehók között. Megtaláltam, még jó állapotban volt, de az asztalon volt némi apró, hát elvettem. Azt hiszem, így történt. Szóval Naraku-nii-san (tehát testvéri jogomban állt megajándékoztatni magam!) tegnap különösen kedves volt.
Lehajolok, megkapaszkodom egy polcban, a másik kezemmel lekapom a jobb cipellőmet a lábamról. A jobbról. Alatta tündéri kis fodros szélű zokni, barackszín alapon egy nagyon aranyos kiscica, körülötte eperszemek mindenhol, de persze nem túl giccsesen.
- Nézd! Hát nem gyönyörű? Ez az új kedvencem. – mutatom büszkén, és hogy hatásos legyen, meg is simogatom a cicust, mielőtt visszahúznám a lábbelimet. Aztán elégedetten felegyenesedem, lesimítom a szoknyámon keletkezett ráncokat és kilépkedem a gyülekező helyre. Még van szabad hely, bár eleve nem raktak ki túl sok széket. Tizenkét fő valahol már tömegnek számít. Mondjuk itt, a külvárosban – most komolyan, ki tervez ide edzéseket?!
Jobb is, hogy itt vagyok inkább. Fejlődöm intellektuálisan, egy igazi kultúrturmix a következő egy óra. Áhítattal hallgatom Sachiko-sant és bár nagyon szeretnék feltenni neki kérdéseket a főszereplő következetlenségéről és az ágynemű színéről, már arról, ahogy Sachiko írás közben elképzelte, ő belém fojtja a szót. Ő és az idő közben felmerült újabb kérdések: létezik ez a férfi? Honnan kapta a nevét? Sachi fiát is így fogják hívni? Mióta ismerek én olyan szót, hogy „következetlen”? Lehet, hogy a zokni teszi.
Az előadás végeztével elszámolok tízig, húszig, és mert még mindig nem ment el minden érdeklődő, de aki ott volt, már csak távolról csodálta a művésznőt, – mert az, na Smile

- kénytelen voltam kitalálni valamit. Tudod, mint amikor robban a boldogság és muszáj valakinek a nyakába ugranod, na, most éppen neki. És ehhez a legjobb ötletnek pillanatnyilag egy hosszú-hosszú monológ tűnt, hogy ne ellenkezhessen, a többieket meg ne érdekelje, hogy ki vagyok és mit keresek ott.
- Nahát, Asami-san, ez nagyszerű volt! Ott a huszadik percben, na az nagyon izgalmas volt, meg amikor arról beszéltél, hogy mik a terveid a jövőben, remélem, hogy nekem is fogsz egyszer dedikálni egy könyvet, Sakaichi Kirie vagyok, tizen… tizenhat éves, csak kisnövésű, és azt jvaslom, hogy egyszer tegyél egy könyved borítójára valami édességet. Higgy nekem, az olvasok nagyon édesszájúak tudnak lenni, főleg ők. – mutatok diszkréten körbe az unatkozó háziasszonyok között, mert lerí róluk, hogy más sem csinálnak, csak főznek meg mosnak, férjük vagy nincs, vagy nem csinálnak semmit, úgyhogy szegények kínjukban és unalmukban csak sütögetnek, amit bizony meg is esznek, így szép lassan függővé válnak. (Mint én, annak idején.)
A telefonom berreg, előkapom hát és az üzenetet elolvasva szinte hallom Naraku fenyegető hangját, miközben kiabálja, hogy „Idefigyelj, Töpszli, ha nem érsz ide tíz percen belül…”, s közben mereng, miféle szankciókat róhatna ki rám. Frászt kapok. Főleg, hogy amikor ideges, nem a Töpszli szóval illet, mert az aranyos. Olyankor Dugónak hív, meg Dugasznak, meg Töpörtyűnek, amit nem szeretek. (Mivel nem aranyos). Kénytelen vagyok hát komolyan venni.
- Szóval gondold át a borító dolgot, aztán csak így tovább, Asami san! Rohannom kell. – nehogy Sachiko azt higgye, hogy csak le akarom koptatni, meg is mutatom neki a kegyetlen SMS-t. – Remélem, találkozunk még! – kiáltom nagyon vidáman, egyúttal célzást is teszek rá, hogy nem felejtem el az élményt, meg hogy már azelőtt is ismertem, emiatt nagyon menőnek érzem magam, majd meghajolok és kiviharzok a könyvesboltból.

Spoiler:

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Hétf. Dec. 30, 2013 2:51 pm

TestőrRege Yuya könyvesbolt és antikvárium Bunny_emoji_23__waving___v2__by_jerikuto-d6ydkag

A Hős és a Szertelen

A műtét óta, már ha lehet ezt az egész tortúrát így nevezni a napjaim általánosságban véve nyugodtan teltek, kezdtem megszokni a dolgokat, és szépen lassan minden újdonságot kiismertem. Már nem jelentett újdonságot az, hogy teljeseb másként érzékeltem a dolgokat, hogy minden egyes dolgot újra végig tapogatva kicsit más érzés kerített hatalmába. Csodálatos volt már a tudat is, hogy immár egyáltalán nem vagyok olyan kiszolgáltatott, mint korábban, és senki sem fog tudni akaratom ellenére kilökni a testemből, mert ez a sajátom, teljesen az enyém, hozzám tartozik, egyek vagyunk. Bár kicsit furcsák voltak még a hirtelen hangulatváltozások, vagy a néha-néha bevillanó emlékképek, amik nem mindig voltak kellemesek, és sokszor nem is tudtam egyből kivenni, miről is lehet szó. Még ezekkel együtt is úgy éreztem, hogy jó döntést hoztam ezzel a változással, és kicsit megint előrébb haladtam egy úton, ami talán nem tudom, hogy hová vezet, de bizonyosan előre felé haladt. ^w^
Végül úgy döntöttem, hogy ezt a napot is meglehetne koronázni valamivel, mondjuk egy teljesen új szerzeménnyel! *w* A lelkesedésem nem volt véletlen, ugyanis egyik rövidke kint létem alatt egy csodálatos könyvesboltra bukkantam, ahol nem csak ezek az új, puhaborítású, hanem szépen kidolgozott, régi, keménykötésű könyveket is árultak! *>* Azt hiszem több sem kellett számomra, minthogy kipróbáljam, milyen is ismét emberek között, ezúttal nem félve attól, hogy esetlegesen egy eltévelyedett shinigami belém botlana. >.> Feltúrtam hát a szekrényt, hogy méltó öltözetet találjak a kiruccanáshoz, elvégre a legfontosabb kellék a harci viselet, de még sem mehettem a páncélba, bár ha jobban belegondolok… Megráztam a fejem, nem szabad így felfognom a dolgokat, hosszú évek óta először tényleg nincs mitől tartanom, vagyis van, mert ettől függetlenül bármi megtörténhet, hiszen a katasztrófára mindig van esély, csupán most nem a shinigamik okozzák. Surprised

Bár ebben sem lehetek teljesen bizonyos, hiszen ha engem nem is bánthatnak, ez nem jelenti azt, hogy közvetve ne jelentenének veszélyforrást, valahogy nem bízom jobban bennük. >_<
De a páncél túlzás, abban nem tudok elvegyülni, és csak magamra vonnám a figyelmet, pedig a legegyügyűbb állatok is tudják, hogy csordában kicsi az esély arra, hogy te legyél a préda. Márpedig én nem szerettem volna préda lenni! T^T Már egészen belejöttem a tenshiségbe, szóval kegyetlenség lett volna visszaminősíteni, és bizonyosan nem engednék ám a többiek sem! ˘^˘ Szóval akkor mi is legyen az a darab, amivel egy antikváriumban bóklászó csordában elvegyülhetnék? >w< Természetesen nem arra gondoltam, hogy valóban beöltözöm valamiféle halott állat bőrébe bújva, amúgyis elég kényelmetlenek voltak az efféle holmik, legalábbis annak tűntek, és egyszer hallottam, ahogy egy nőn még nyikorgott is! Ez egyáltalán nem praktikus ám, hiszen kerülni kell minden zajforrást! :/ Végül sikerült kiválasztani egy hosszú, sötétzöld szoknyát, és egy bézs blúzt, amivel úgy éreztem, bizonyosan nem lógok majd ki, és tökéletesen tudtam benne mozogni, ráadásul teljesen csöndes volt. Cool

Természetesen lapos talpú cipőt húztam, mert ebben könnyebb volt futni, persze, ha úgy adódna, hogy menekülőre kell fognom. ^_^” Ezután magamhoz vettem egy táskát némi pénzzel, sosem vittem magammal túl sokat, elvégre nem hívom ki magam ellen a sorsot, a rablógyilkosok is vannak ám olyan veszélyesek, ha nem is ijesztőek annyira, mint a shinigamik. Surprised

Nem siettem sehová, kényelmes tempóban haladtam a tömeggel, lévén délutánra járt az idő, és sokan munkából mentek haza, vagy éppen az iskolából, ifjú korukra való tekintettel legalábbis nagyon reméltem, hogy oda tartanak, elvégre veszélyes, ha az ember csak úgy elcsámborog! >_< Igyekeztem azért távolságot tartani a vonaton más emberektől, sosem éreztem magam jól, ha a közvetlen közelemben voltak, még akkor sem, ha ártalmatlannak tűntek, mert valljuk be, én sem tűnök ám veszélyesnek, pedig meg tudom védeni magam! Surprised

Szóval jobb félni, mint halva lenni, azért még mindig így gondolom. ^w^
Belépve kicsit összerezzentem a megszólaló csengőtől, de persze tökéletesen megértettem miért is kell, sőt én a biztonság érdekében több ilyesféle zajcsapdát is elhelyeznék, biztos, ami bizonyos alapon. Surprised

Mélyen magamba szívtam az ismerős illatot, amit a könyvek árasztottak magukból, azt a kellemesen mese illatot, amiben a jóknak sosem esik bajuk, és mindig legyőzik a rosszakat! Bólintva az idősebb úr felé a sorok közé vetettem magam, kicsit talán túlontúl fellelkesülve az új olvasnivaló lehetőségére, és kissé figyelmetlenül, pedig első az éberség, ugye? Alsó ajkamba harapva pásztázta szemem a vastagabbnál vastagabb köteteket, értő szemeimet nem kerülhette el egyetlen tündérmese sem, mert azok ám a legizgalmasabbak. :3 A nagy keresgélésben azonban egy ismerős üstököt véltem felfedezni a másik sarokban, ahogy maga is elmerülten tanulmányoz néhány példányt, bár elég tanácstalannak tűnt. Félre billentett fejjel figyeltem Nuri~sant, milyen figyelmes tőle, hogy még mindig testőrködik felettem, pedig immár igazán nem tartozna a feladatai közé, mert bizonyosan ismét csak rám vigyázva kerülhetett ide, de kedves, hogy olvasónak álcázza magát. ^w^ Mondjuk nekem pedig kicsit jobban kellene figyelnem, mert észre sem vettem idáig, hogy követ, bár bizonyosan nem most csatlakozott, hanem kísérte egész eddigi utam, elvégre ez egy testőr dolga, nem de bár? Nekem pedig fel sem tűnt, mindenképpen megdicsérem majd érte, és meg kell kérnem, hogy tanítson meg rá. *w* Meg persze Tamachi~sannak is szólnom kell, hogy értékelem az aggódását, de bizonyára Nuri~sannak is van jobb dolga, minthogy engem boltba kísérjen. ^_^”
- Nuri~san! :3 – Emeltem fel lelkesen a kezem, hogy intsek neki, de a hangom visszafojtottam, elvégre mégsem szeretném felhívni magamra a figyelmet, bármi leselkedhet rám, ha a testőröm is jelen van. Surprised

Mondjuk még nem is tudhattam, hogy nekem már megint igazam van, csak ugye nem a jó dolgokban, hanem a balsors kiszaglásában, ugyanis a felettem magasodó szekrény rendíthetetlen imbolygásba kezdett, valószínűleg a másik oldalon futkározó gyermekek valamelyike miatt. Igazából nem is volt időm ezen gondolkozni, mert bár a hatalmas szekrény nem dőlt egyenesen rám, amit nem éltem volna túl, annyi szent, de a fentebb lévő hatalmas kötetek úgy tűntek, hogy ezúttal bizony a mélybe vetik magukat. Már csak arra maradt időm, hogy védekezőn magam elé kapjam a kezem, és imádkozzam azért, hogy a felém közeledő könyvek ne az ezeroldalas enciklopédiák egyikei legyenek. Persze, ha előre látó lettem volna, akkor biztosan nem tartanék itt, és már régen Nuri~san vigyázna rám, ahogy eddig, csak nem titokban. Surprised

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Pént. Jan. 10, 2014 6:26 am

TestőrRege – Találkozás Miya~uh kisasszonnyal*-*

Magasztos célt tűztem ki harcoktól edzett leleményességem elé! Testvéri és hősi kötelességeim fontam össze egyetlen küldetésembe. Szeretett kishúgom támogatásomra szorult, melyet felelősségteljes rokonaként örömmel teljesítettem, méghozzá kérés nélkül. Tökéletes megfigyelő képességeim és éles látásom segítségével, könnyedén bukkantam rá legutóbbi látogatásom alkalmával, mire lehet szüksége nagyvilágba éppen csak kipottyant testvéremnek. Hasznos könyvekre, mikre ügyeljen hétköznapjai során, s, hogyan hárítsa el az elé gördülő akadályokat, minél hatákonyabban! Annyi érdekes, pontosabban szokatlan dologról írtak már könyveket, biztosra vettem győzelmem. Sok tanulságos és lehetőleg képekkel illusztrált olvasni valót kívántam találni. Természetesen mindegyik jelöltem alaposan szándékoztam tanulmányozni, nehogy bármilyen félre vezető sor legyen bennük, vagy a cím teljesen más tartalmat rejtsen. Nem engedhettem meg azt a balszerencsés fordulatot, valamilyen obszcén szavaktól hemzsegő szennylapot, vagy házastársi életet szemérmetlenül kiteregető regényt vásároljak patyolatnál is tisztább hugocskámnak. Felesküdtem rá megóvom minden korához mérten mocskosnak számító borzalomtól. Szörnyű baklövést követnék el, ha a győzelmemtől megrészegülten elfeledkeznék az alapos feltérképezésről. Kitűztem a szent célt, vagyis minden egyes példányt átlapozom és ettől semmi sem téríthetett el.
Testvéri kötelességem tüzében égve szeltem keresztül Karakura utcáit. Biztonsági óvintézkedések érdekében, természetesen a villanyoszlop magasságában, hiszen ebből a magasságból könnyebben észlelhettem a segítségemre szoruló ártatlan hölgyek kiáltásait. Továbbá ősi ellenségeim sem törhettek életemre, bosszantó csaholásukkal akadályozzanak fontos feladatom teljesítésében. Végső soron, pedig az épületek fölé emelkedéssel kifejezhettem hősi nagyságom, s hamarabb rálelhettem a könyvesboltok színes tábláira. Mélységes sajnálatomra nem emlékeztem rá, honnan szereztem be hugocskám eddigi mesés könyveit, így kénytelen voltam kiváló érzékeimre támaszkodni az üzlet lehetséges koordinátáinak kipuhatolásában. Füleim radarozásával kerestem a közelben lapozott papírra emlékeztető neszeket, vagy könyvekről folytatott beszélgetések részleteit. Ennek hála nem szorultam rá hírnevemet csorbító kérdezősködésre és az épületet minden külső beavatkozás nélkül fedezhettem fel, önerőből. Ennél tökéletesebben nem hajthattam végre a kutatást, bár a teljesítésre szánt időt némileg túlléptem, ám ez sem zavarhatott meg annyira, ne sétáljak be magabiztosan a csilingelő ajtón.
Hiperérzékeny hallásomat borzoló éles hang különös reakciót váltott ki belőlem. Égnek állt minden szőrszálam és pusztán a bent tartózkodók biztonsága érdekében ugrottam a pultra onnan fújtassak a gyanús szélharangra. Természetesen meggyőződve a jelenség állapotáról, melyet a félreértések elkerülése végett saját ujjammal pöcköltem meg, veszélytelennek nyilvánítottam. Nyugodtan ugorhattam vissza a talajra szembesülhessek a temérdek kategóriával, melybe képesek egy-egy könyvet besorolni. Ezernyi lehetőség tárult elém, amik egyáltalán nem könnyítették meg hősi teendőimben való kiigazodásom. Farkincám egyik oldalról a másikra billentésével haladtam a sorok között, hátha a fedőlapok közelebbi szemügyre vétele adhat tanácsot, melyik kategóriákat zárjam ki első nekifutásra. Kizárólag a komoly összpontosítást igénylő megmérettetés után láttam hozzá áttanulmányozni a versenyben maradt pultok felhozatalát. Tagadhatatlan értetlenséggel meredtem egy-két könyv ismertetőjére, azonban néhány példányt izgalmasnak ítéltem. Elsősorban saját és nem testvérem ízléséhez mérten, így azokat szintén a kizárás sorsára jutattam. Ezzel a remek taktikával egész könnyedén haladtam, míg fel nem figyeltem egy ismerős hangfoszlányra. Fülem hegyezésével mértem be a személy tartózkodási pontját, majd fordultam irányába széles mosollyal.
-Miya~uh kisasszony! Mi járatban?-Színes könyvvel kezemben integettem vissza neki, mielőtt letettem az összhatást rontó tartózékot. Mellé kívántam sétálni kellő tisztelettel üdvözölhessem szívemnek legkedvesebb társamat, azonban veszélyt észlelő szemeimnek azzal kellett szembesülnie a szomszédos polc, épp abban a minutumban készül ráborulni. Pániknak egyetlen jelét sem mutatva hajítottam el a könyvet. Gyorsaságomban maximálisan megbízva vetődtem előre, elhúzhassam a súlyos berendezési tárgy elől. Előre nyúltam karjáért és nagy erőkkel vetődtem el a polc útjából melyet a feladat teljesítése közben a gonosz erők közreműködésének hála sikeresen megrúgtam, így a billegő fa másik oldalára dőlt. Magam sem értem hogyan, de az események ettől a perctől fogva megfékezhetetlen és sebes tempóban pörögtek körülöttem. Az áruló polc hatalmas nyikorgással dőlt a következő, majd azaz újabb és újabb mögötte roskadozó könyv tartónak, míg az egész sor dominóként borult körbe. Művelettől ezernyi könyv landolt a földön, de legnagyobb megkönnyebbülésére a fülsiketítő hangokon kívül senkinek sem esett bántódása.
-Szentséges makréla! Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha ez kegyedre borul!-Sápadt el a látképtől, majd tekintetével szépséges virágos mezőjére tekintett.-Nyugtasson meg az ijedtségen kívül nem esett bántódása!- Szorítottam meg a kecses női kézfejet, természetesen ügyelve rá, ne okozzak fájdalmat. Aggódásom nem csaphatott át brutális erőmmel történő visszaélésbe. Nem felejtkezhettem el, törékeny lélekkel finoman illik bánni, melyet minden hátsó szándék nélkül meg is érdemelt a szóban forgó kisasszony. Repesett szívem, újfent alkalmam nyílt vele találkozni. Ezen örömöm nem voltam rest tudtára adni, ha már ölembe hullott a lehetőség.
-Körülmények ellenére, örvend szívem a találkozásnak! Ha nem haragszik másik könyvesbolt felkeresését szorgalmaznám, miután a jelenlegi igencsak szétszort állapotba került. Szomszédos utcában láttam egy kávézóval összekötött üzletet! Nincs ellene kifogása, megihatnánk egy csésze teát! Közben mesélhetne nekem, mi történt önnel találkozásunk óta! Én bevallom, épp szeretett rokonomnak keresek olvasni valót. Kérhetném ebben segítségét? Valami olyan könyvre lenne szükségem, ami hasznos tanácsokat adna neki, miként élje ügyesen életét!-
Bólintottam rá méltóságteljesen, majd nyújtottam kezem elbűvölő dallamnak. Még sem maradhattam szégyenben nem adok segítő jobbot egy közbenjárásommal földre került hölgynek. Természetes, felsegítettem, ahogy az is, türelmesen kivártam, milyen válasszal illett feltett kérdéseimre.

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Kedd Május 20, 2014 10:11 am

TestőrRege Yuya könyvesbolt és antikvárium Bunny_emoji_23__waving___v2__by_jerikuto-d6ydkag

A Hős és a Szertelen

Olyan kedves volt tőle, hogy még azután is képes volt mosolyogni, hogy én csak későn vettem észre, a helyében biztosan egy kicsit mérges lettem volna. Surprised

Főleg, ha olyasvalaki nem vett volna tudomást rólam, akinek egyébként tőlem függ a biztonsága, bár én nem is direkt csináltam, csupán nagy hóbortosságomban nem láttam! Kész szerencse, hogy nem az életemre törni kívánt, hanem éppen ellenkezőleg, meg szeretné óvni azt.
Persze aztán érkeztek a könyvek, én pedig már felkészültem arra, hogy a kemény borítások tompa puffanással fognak kezemre érkezni, ha sikerül ilyetén felfognom őket. De szerencsémre, vagyis nem puszta szerencse volt, hiszen Nuri~san nem véletlenül érkezett utánam, valószínűleg pont az ilyen helyzetekre felkészülten volt a nyomomban, hogy megóvjon saját ügyetlenségemtől. ^_^” Éreztem erős szorítását, ami nem is fájt igazából, csak jelezte számomra, is hogy igazán határozott, és egy pillanatig sincs okom félni, mert vigyáz majd rám. Az ilyen momentumoknál önkéntelenül is kényelmetlen érzésem volt mindig, de most semmi ilyesmit nem éreztem, csak azt, hogy nem szükséges tartanom semmitől, mert nem magamnak kell vigyáznom az épségemre.
Furcsa érzés volt, hogy nem azon kellett aggódnom, vajon ki az, aki figyel, milyen tempóban kellene mennem, vagy éppen hányan vannak körülöttem, ahogy az is, hogy Nuri~san közelsége sem jelentett gondot. Talán azért, mert olyan volt, mint én, vagyis immár nem teljesen, de mégis csak azonos helyről származunk. Vajon ez azt jelenti, hogy testvérek vagyunk? Surprised

Elvégre, akik egy helyről származnak, azokat sokszor rokoni szálak kötik össze, vajon a módosított lelkek között van ilyesfajta kapcsolat? Nem is lenne rossz, ha hasonlóan működne, mint az ikreknél, és megéreznénk egymás baját, vagy szinte telepatikusan tudnánk üzenni egymásnak!
Nuri~san aggodalmas hangjára azonban észbe kaptam, hogy nem most kellene ilyesmiken gondolkoznom, elvégre éppen néhány pillanattal ezelőtt mentett meg a biztos haláltól. Vagyis elég valószínű, ahogy elnéztem a romhalmazt, hogy nem úsztam volna meg ép bőrrel, ha ez mind rám szakadt volna. Hálásan tekintettem vissza rá, és még mosolyognom is sikerült, mert egyáltalán nem éreztem még ijedtnek sem magam.
- Nuri~sannak köszönhetően semmi bajom nem esett! ^w^ - Majd ismét a romok felé fordítottam fejemet.
Láttam, ahogy a néhány vendég hangos morajlással méri fel, ki merre is van, a rémült anyukák sírva szidták meg csemetéiket, de inkább aggódtak, mint mérgesek voltak. A kötetek fölött szinte temetőszerűen magasodtak a nehéz szekrények, és úgy borították be őket, hogy csak alig-alig tűntek elő alóluk. Sajnáltam a szép elrendezést, igazán szerettem ezt a boltot, sok régi kötetett tartottak, olyat is, amiket már réges-régóta nem is nyomtattak, ráadásul émelyítően finom, régi könyv illat lengte be a helyet, akár csak egy középkori vár könyvtárában a hatalmas bőrkötetes könyvek között.
- Én is örülök, hogy ismét itt volt, és a megmentésemre sietett, maga nélkül biztosan ott lapulnék az egyik polc alatt! – Fordítottam ismét felé a tekintetemet, majd Yamada-sanra néztem, aki most nem mosolygott, hanem szomorúan figyelte az eseményeket, és azt, szeretett boltja miként esik darabjaira. – Nuri~san, mit szólna, ha mint hős előbb segítenénk Yamada-sannak? ^w^ - Mosolyogtam a fiúra, hiszen ő maga mondta legutóbb, hogy hivatásos hős, és ezt már többször is bizonyította előttem, így semmi okom nem volt abban, hogy kételkedjek a szavában. – Nuri~san nagyon erős, így nagy segítség lenne az idős Yamada-sannak, én pedig közben rendszerezném újra a könyveket, szinte úgyis tudom fejből, hogy melyik kötet hol is volt! ^_^ Aztán pedig természetesen szívesen segítek a keresgélésben, a könyvekhez értek.
Elfogadtam felém nyújtott kezét, és ruganyos mozdulatokkal tornáztam magam ismét talpra, hogy leporoljam ruhámat, ami kicsit meggyűrődött, de ez még mindig jobb, mintha valóban a szekrények alá szorultam volna. Aztán segítőkész mosollyal mentem oda az idős úrhoz, és néhány szóban megnyugtattam, nem kell egyedül helyretennie a dolgokat, elvégre Nuri~san egy igazi hős, és mi mást tenne egy ilyen helyzetben, minthogy segít a bajba jutottakon? Rövid időn belül rajtunk kívül is jelentkezett két középkorú férfi, amitől úgy tűnt megkönnyebbült Yamada-san, és bezárva a nézelődők elől a boltot, munkához is láttunk. Amíg a fiúk a polcokkal bíbelődtek, és mérnökökhöz hasonló kooperációs megbeszélésekkel tanakodtak azon, miként is állítsák fel a nehéz szekrényeket, én összeszedtem egy rendezett kupacba a könyveket.
Néha-néha persze Nuri~sanra néztem, és mosolyogva integettem is neki, hogy mindent bele, rám számíthat, ha szüksége lenne egy kis lelkesítésre a műveletekhez. Ráadásul úgy tűnt, hogy jól haladnak, egyre több és több könyvet szabadítottak ki, és szép lassan a sorok is ismét függőlegesen magasodtak, ahogy kellett. Elégedetten szemléltem művüket, miközben én magam pedig több helyre csoportosítottam a könyveket, hogy azért elférjenek tőlük.
- Nagyon gyorsak voltak, Nuri~san! Ráadásul milyen szép lett! Olyan, mint a leborulás előtt, mintha mi sem történt volna! ^w^ - Ezt persze a tulaj is megjegyezte, ahogy nem győzött hálálkodni, bár nem engem illetett ez a dicséret, hanem a fiúkat, hiszen ők végezték a munka oroszlán részét. Ráadásul azt már meg sem engedte, hogy segítsek neki a polcra pakolni a könyveket, mondván, hogy már érkezik a segítsége, pedig én olyan szívesen tettem volna! Surprised

– Nos, felőlem mehetünk, Nuri~san! – Szedtem végül össze a holmimat, amit a pakolásig letettem, és az ajtó felé indultam, persze olyan lassan, hogy egyből utolérhessen, elvégre ő tudta csak az utat. – És milyen könyvre gondolt a rokonának? Mit szeretne belőle megtanulni, vagy mi érdekli? Nagyon sokféle könyv van ám, így mondjon el mindent, hogy megfelelően választhassunk, nem jó olyan dolgot kapni, amit nem tud használni az ember!
Nem szerettem volna, ha azok után, hogy ismét megmentett a veszélytől, ne tudnám ezt meghálálni neki. Talán Tamachi~san fizeti a számlát, de én akkor is adósnak érzem magam, és ez nem jó érzés. Persze nem miatta, hanem úgy általában nem komfortos, ha az embert tartozik valakinek, meg ő kérte a segítségemet, és jó lett volna, ha tényleg jó segítség lehetnék számára! ^w^

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Csüt. Jún. 19, 2014 2:18 am

TeStŐrReGe – TaLáLkOzÁs MiYa~Uh KiSaSsZoNnYaL*-*

Az álomszép, szívet melengető mosolytól enyhe hőhullám futott át testemen és merő véletlenségből főként arcomra koncentrálódott. Hirtelen ingadozástól enyhe pír ült ki bőröm felszínére. Az alattomos vádakat visszautasítom, mely szerint a varázslatos orchidea szirom jóvoltából következett be az elváltozás. Biztosra veszem a helyzet okozta stressz, valamint edzett izmaim gyors ütemre ösztökélése felelős a kellemetlenségért. Fejem is kizárólag azért fordítottam el, hogy elkerülhessem az esetleges félreértéseket, tovább csodálatos liliomom se sértsem meg illetlen viselkedésemmel. Tekintettel kívántam rá lenni, ahogy az úriemberekhez méltó, hiszen nem kockáztattam volna meg a lehetőséget, azt feltételezze kedves szavaival egészséges önbecsülésem simogatja. Való igaz, gyengéden cirógatta lelkem a köszönet, ám a férfiak kötelességét teljesítettem, melyért nem érdemeltem kitüntetést. Tettem, mely íratlan törvényként vezérelte életem!
-Kérem, Miya~uh kisasszony! Ne méltassa tettem! Bármely jelenlévő, kedves úriember megtette volna helyemben, hiszen ez a kötelességünk!-
Húztam ki magam délceg fiatalemberként jól láthatóvá válhasson, büszkén viselem, sőt hirdetem sorsom. Hősi feladataim között is kiemelkedő szerepet tölt be a törékeny női nem óvása. Eszem ágában sincs becsmérelő szavakkal illetni az álomszép idomokkal megáldott teremtmények erejét, vagy talpra esettségét, hisz számtalan alkalommal bizonyították történelmünk során férfiakat megszégyenítő fizikai és mentális képességeik. Védelem szívből érkezik! Mióta férfi a férfi gyengéd oltalmazóként veszi körbe a női nemet. Nem megalázásból, társadalami elvárásból, hanem, mert szíve védeni akarja azokat a gyönyörű lényeket, akik boldogsággal örvendeztetik meg, csodálatos otthont biztosítanak számukra és mindemellett saját erejükből egyre magasabb falakat döntenek le a tudás, valamint fizika területén. Bámulatos természeti csodák, akikért nem lehetünk elég hálásak! Az ölönkbe pottyanó ajándékot, pedig illik viszonozni, esetünkben azzal, fáradhatatlan erőket mozgosítunk védelmükre. Mindezek fényében még kevésbé kívántam azt éreztetni illatozó gyöngyfüzéremmel, hogy segítségem nélkül esetlen őzsutaként hullik el. Puszta feltételezéstől elzárkóztam!
-Ösztöneim ellenére ki merem jelenteni, egymaga is bizonyosan elhárította volna a veszélyt, ám végtelen örömmel tölt el szolgálatára lehettem!-
Biccentek fejemmel tiszteletteljesen, kifejezhessen az engem ért kiváltságot, kimenthettem szorult helyzetéből. Természetesen az ezután érkező, felém intézett kérdésére helyeső bólintással válaszoltam. A város őreként nem engedhettem, hogy olyan főben járó bűn szemtanúja, továbbá elkövetője legyek elsétálok egy segítségre szoruló idős ember problémája mellett! A kedves könyvtulajdonos évtizedek óta veszi magához és adja tovább a leírt szavak magával ragadó, tanulságos, műveltető erejét! Mindezen túl, ki nem tiszteli az időseket, akiknek köszönhetjük életünk, munkájuknak életszínvonalunk, valamint féltő gondoskodásuk nem fizetjük vissza, meg sem érdemeljük, embernek nevezhessük magunkat! Gyermeki, emberi, érző lény kötelességünk, hogy gondoskodjunk rólunk, ahogy ők tették esetlen korunkban!
-Drága Miya~uh kisasszony, ha a várost rémisztő szörnyetegek ostromolnák, sem hagynám cserben, Yamada san-t!-
Elszántság tüzében égve szorítottam ökölbe kezem. Egyet értettem virágzó körtefám szavaival, hogy hősi tapasztalataim latba vetve segédkezzek a polcok helyre állításában. Addig ugyan nem cselekedtem, míg az idős tulajdonos áldását nem adta javaslatunkra, ám annyit megtehettem szavak nélkül biztosítom megbízhatóságunkról. Határozott léptekkel megközelítettem az idős férfit és gyengéden vállára helyeztem tenyerem. Magabiztos fejbiccentéssel kértem, bízza ránk a kemény fizikai munkát. Teljes felelősséget vállaltam tettünkért, ugyanis segítőim, elsősorban Miya~uh kisasszony lelkiismeretes munkavégzésében nem kételkedtem.
Az idős férfi, végül utat engedett önkéntes csapatunknak. Azon nyomban hozzáláttunk a munkálatokhoz, minél biztonságosabban, sértetlenül, illetve a lehető leggyorsabban helyezzük baleset előtti helyükre a bútorokat. Stratégiai megfontoltságból és semmi esetre sem magasságomból kifolyólag hárult rám a navigátor szerepe. Harcok során szerzett tapasztalataim, továbbá kiváló kondícióm alkalmassá tett a legnehezebb pozíció betöltésére, hogy kiváló megfigyelő képességemmel irányítsam tökéletes helyre a bútorokat cipelő fegyverhordozóim. Az pusztán némi tervmódosításbeli szünetnek minősült, amikor mélázásom következtében lábamra ejtették az egyik polcok. Sajnálatos esethez semmi köze, épp Miya~uh kisasszony felé tekintettem, aki sziporkázó mosolyával lepett meg. Ezek mindössze a véletlen művei…
Remek képességeimnek és kitartó segédeimnek köszönhetően, hamar végeztünk a könnyed fizikai megerőltetéssel. Néhány röpke órán belül tenyereim összedörzsölésével szemlélhettem az eredményt, mely megszólalásig hasonlított a beérkezésemet megelőző állapotokra. Könyvek jelentős része ugyan még hiányzott a polcokról, ám serény harmatcseppem kezei fürgén rendezték a kívánt kategóriákba, hogy már csak a kijelölt sorokra helyezhessék őket. Úgy véltem elégedetten szemlélhetem munkánk gyümölcsét, ugyanis a dicséret mindenkinek kivétel nélkül járt!
-Teringettét! Maga sem tétlenkedett, Miya~uh kisasszony! Lenyűgöző ilyen rövid idő alatt rendszerezte a könyveket! Kérem, várjon meg, rögvest visszatérek!-
Siettem ki a finoman megnyikorduló ajtón, hogy a szemközti élelmiszer boltba mehessek. Emlékeimre hagyatkozva felvásároltam pár üveg ásványvizet, majd szerzeményemmel visszatértem a könyvesboltba. Letettem lábam elé rakományom és büszkeségtől dagadó mellel fordultam a jelenlévő önkéntesekhez. Összeszorított kézfejem szívemre helyeztem, mert könnyekig meghatott kedvességük.
-Büszkeséggel tölt el, ilyen nagyszerű, önzetlen emberek laknak városunkban! Yamada san nevében is köszönettel tartozom segítségükért! Kérem, fogadják el fáradozásukért ezt a csekélységet!-
Mutattam az előttem heverő palackokra és nyújtottam egyet a legközelebb álló személyhez, bátran vegye el. Nem kívántam tőlük egyebet, hisz már bizonyították hősi erényük. Többet nem vártam tőlük, ahogy az idős tulajdonostól sem. Akciómat követően széles mosollyal intettem neki és nyitottam ajtót az álomszép rozmaringnak, kiléphessen az üzletből. Csendesen követtem az utcára, ahol hátam mögött összekulcsolt kezekkel hallgattam javaslatait testvérem leendő könyvét illetően. Halk hümmentésekkel gondoltam végig kérdéseit megfelelő támpontot nyújthassak a találatok szűkítéséhez.
-Bevallom őszintén, olyan könyvet szeretnék neki átnyújtani, ami hasznos tanácsokat ad az élethez. Szégyenletes, de nem nyílt lehetőségem rá iskolába járathassam. Szeretném, ha ez nem lenne számára akadály! Nem érezné magát kellemetlenül társaságban. Jelenlegi munkahelyén sem lenne hátrány, több ismerettel rendelkezne az emberi kapcsolatokat illetően. Félek, könnyedén kihasználják naivságát.-
Sóhajtottam fel aggodalmasan, hisz az eset puszta lehetősége is mázsás súlyként nyomta vállamat. Minden rendelkezésemre álló eszközzel meg kívántam akadályozni szörnyűség érje egyetlen rokonomat. Felelősséggel tartoztam érte, ahogy azért dolgoztam, minél boldogabbak legyenek napjai, ha már nem lehettem mindig mellette.
-Pontosabban kéne meghatároznom, akkor olyan könyvek, melyek arról szólnak: miként védje magát; mit tegyen, ha bajba kerül; hogyan építsen ki kapcsolatot az emberekkel. Esetlegesen tudományos könyvek, hogy bővíthesse a lexikális ismereteit!-
Járt hátam mögött inga tűjeként heves táncot farkincám. Felizgatott a téma, hiszen szégyenszemre még sem maradhattam csendben, mint, aki meg sem tudja fogalmazni saját felvetését. Másrészt felvetődött bennem egy kérdés, ám illetlen pernahajderként sem kívántam beszélgetőpartnerem nyakába zúdítani.
-Ha nem veszi tolakodásnak, megkérdezhetem, Önnek van testvére, rokona, netán párja, Miya~uh kisasszony? Illetve mesélne néhány szót magáról? Érdekelne honnan érkezett, mivel foglalkozik és a könyvesboltok látogatásán túl miben leli még örömét szabadidejében!-
Álltam meg kissé hirtelen, ahogy elhaladtunk egy utcai virágárus néni mellett. Nem akartam tolakodó lenni, pusztán kellemes séta partneremről mindig leírhatatlanul szép, illatozó virág jutott eszembe, amiért szinte könyörögsz, sose hervadjon el. Az utcán áruló idősek kertjének szülöttjeinél, pedig nincs szebb virágok, hiszen ezeket szeretettel és nem tápoldattal nevelik tök hektáros földeken. Érzed rajtuk a törődést, szeretetet a szorgos kezeket, amik hozzáértése ilyen gyönyörűvé tette őket.
-Megengedi?-Mutattam a kicsike vödrökben sorakozó színhalmazok felé, bátran válasszon magának, ha kíván, akár többet is.-Elfogadná hálám jeléül, hogy megtisztelt elbűvölő társaságával?-

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Szomb. Jún. 21, 2014 2:06 pm

TestőrRege Yuya könyvesbolt és antikvárium Bunny_emoji_23__waving___v2__by_jerikuto-d6ydkag

A Hős és a Szertelen

Nem szerettem volna vitatkozni Nuri~sannal, hiszen milyen dolog lenne azok után, hogy megmentette az életemet? Ráadásul ismételten vigyázott rám, így duplán nem volt merszem ellenkezni, valamint olyan kedves feltételezés volt részéről, hogy én magam is megakadályoztam volna a gondokat. Talán valóban, de valószínűbb, hogy a pánik miatt mozdulatlan maradtam volna, mindig is rosszul kezeltem a váratlan helyzeteket, és úgy tűnt, ez az évek múlásával sem javul.
- Ezt megnyugodva hallom, Nuri~san! ^w^ - Mosolyogtam válaszára.
Valóban nem kellett benne csalódnom, tényleg olyan lelkes, és segítőkész volt, amilyennek megismertem, és azóta is tartottam. Nem volt szüksége nagyobb indokra ahhoz, hogy segédkezzen másoknak, minthogy az rászorult arra a segítő jobbra. El kellett volna még pár hasonló hős a világnak, hiszen bár Sierashi~sanék is efféléknek voltak mondhatóak, ők inkább olyan bajokkal foglalkoztak, amik sokkalta nagyobbak voltak. Pedig a kicsiket sem szabad lebecsülni, ezekből is lehetne hatalmas katasztrófa! Például ha nem segítenénk, akkor csak napok múlva nyitna meg ismét a bolt, és akkor sokan nagyon szomorúak lennének, többek között én is, így ez a maga nemében egy katasztrófa elhárítása.
Nem szerettem volna a nagy munkában megzavarni, úgy tűnt, hogy élvezi új feladatát, és biztos kézzel irányítja a bolt ismételt rendbehozatalát, így akkor sem rohantam segíteni, mikor az egyik polc a lábára esett. Aggodalmasan pislogtam, hogy vajon minden rendben van-e, de jobbnak láttam, ha nem vagyok láb alatt, lévén kicsit bűnösnek éreztem magam, hogy ilyen állapotba kerül a hőn szeretett boltom.
Olyannyira belemerültem a munkálatokba, hogy már csak a kész műre figyeltem fel, ami pontosan olyan rendezett, de talán kicsit stabilabb volt, mint megérkezésünkkor. Már csak a könyvek hiányoztak a csupaszon emelkedő polcok rengetegéről, de tudtam, hogy hamarosan azok is felkerülnek majd, az előkészületeket megtettem, remélhetőleg jól emlékeztem az elkülönítésükre, és egyetlen kötet sem sérült meg menthetetlenül.
- Köszönöm a bókot, de ez semmiség a polcokhoz képest… - Igazítottam vörösödő fülem mögé egy tincset, zavart voltam, hiszen ritkán dicsértek meg. Azért felemeltem a padlóról a tekintetem, ám már csak arra lettem figyelmes, hogy testőröm hűlt helye maradt, és egy röpke szellő lendületétől.
Mosolyra késztetett ez a fajta fáradhatatlan lelkesedés, hogy ennyi munka után is kicsattan az energiától, és mindenfajta félelem, vagy tartás nélkül képes volt ennyi emberben megbízni, és irányítani őket. Azt hiszem, számomra ez lehetetlen lenne, túl nagy felelősség mások munkájának koordinálása, és én még magamért sem vagyok képes a felelősség vállalásra, hát még idegenekért? Gondolataim közül a megkonduló ajtó ránt vissza, ahogy megérkezett Nuri~san, kezében a nagy csomag frissítővel.
Lelkesítő szavait le sem tagadhatta volna, legelső találkozásunkkor minket is biztatott hasonló képpen, bár akkor szorultabb helyzetben voltunk, és a veszély is nagyobb volt. Persze jelenlétének köszönhetően semmi bajom nem esett akkor sem, így megnyugtat a tudat, most is mellettem van, vigyáz rám, nekem nem szükséges feszültnek lennem, hiszen amit én nem veszek észre, ő bizonyosan azokat a veszélyforrásokat is megleli.
Meghajolva intettem búcsút a többieknek, és Yamada~sannak, mielőtt kiléptem volna Nuri~san mellé a járdára. Talán még vakítóbb volt a napsütés, mint mikor elindultam, de valamiért ebben a pillanatban ez egyáltalán nem zavart, mert bár ilyenkor nehezebb elbújni, a fiú mellett nincs okom ilyesmire, csak ha ő kér közvetlenül. Nehéz lett volna megmagyaráznom, miért is voltam felé akkora bizalommal, mint még soha senki máshoz, de azt hiszem talán az, hogy hivatásos testőr volt, valamint hozzám hasonló, bővel elégnek bizonyult a feszültségem tovaillanásához.
- Értem. Surprised

– Gondolkoztam el szavaira, s fejemben több kötet címe is kirajzolódott, hiszen egy frissen a világba került személy számára rengeteg olvasni való van annak veszélyeiről. – Azt hiszem, igaza van, óvni kell a szeretteinket, nehogy bármi baj érhesse őket, elvégre számtalan dolog leselkedik ránk, amit megelőzhetünk egy kis előrelátással! – Bólogattam szavaira, tényleg nem jó, ha az ember felkészületlenül találkozik egy problémával. – Sose búsuljon, a könyvekből minden fontosan meg lehet tanulni, ráadásul az iskolát elkezdeni sem késő soha! ^w^ - Próbáltam kissé megnyugtatni, biztosan nem az ő hibája, hogy nem járt a rokona iskolába.
Valószínűleg azt is olyan lelkiismeretesen csinálta, hogy foglalkozott eme rokonnal, ahogy rám vigyáz, vagy segédkezett a könyves boltban. Ha valami még így sem sikerült, az egyszerűen a sors konok hozzáállása, amin élő ember gyermeke nem képes változtatni, de még egy modsoul sem. :/ Sokszor pedig szívesen megtettem volna, de hát a világ sajnos nem eképpen működik… Milyen kár.
- Mivel foglalkozik a rokona? Surprised

– Pillantottam rá. – Ez is könnyítheti a választást, hiszen más való egy halásznak, és más egy ácsnak! :3
A könyvek világában olyan könnyedén igazodtam ki, hogy képes lettem volna órákat is eltölteni csupán azzal, hogy a megfelelő könyvről társalgok, anélkül, hogy a tartalma szóba kerülne. Enyhe pír ült ki arcomra a lelkesedéstől, végre valami hasznát látta más is rajongásom tárgyainak, nem csupán én meríthettem megfelelő tippeket a kötetek forgatása közben.
- Oh, ezekből is nagyon sokféle van, és biztosíthatom, nem kis sikernek örvendenek! A legtöbb saját tapasztalaton alapszik, így a módszereik nem csak, hogy biztonságosak, de hatékonyak is! *w* - Mutattam kezemmel, miközben beszéltem, sokkal élénkebb voltam, hogy otthonos témában kérték ki tanácsomat, nem is emlékeztem, történt-e már hasonló életemben? – Van olyan tudomány, ami különösebben érdekli? Érdemes azzal kezdeni a tanulást, mert akkor nem feladatnak, hanem szórakozásnak fogja fel, és több mindent megjegyez. ^w^
Kérdésére a lelkesedés miatti vörösségem bíborba hajlott, valahogy olyan hirtelennek éreztem a témaváltást, hogy a hang is bent akadt torkomban. Idegesen igazítottam ismét hajamon, azon gondolkozva, mit is kellene felelnem, illetve, hogy vajon mért kérdezhet effélét Nuri~san. Biztosan megvolt az oka, valószínűleg azért, hogy más személyekre is vigyáznia kell-e, miközben velem van. Igen, ez lehet! Surprised

- Igazából nem sok mindenre emlékszem az az előtti időkből, hogy az Emberek Világába kerültem, így ha van is rokonom, én nem tudok róla. – Merültem bele a feltételezésbe, hiszen ebből adódóan valóban lehetséges, hogy van olyan rokonom, akiről nem is tudok! – Párom? O////O Ne… nem igazán vagyok társasági lény, legtöbbször egyedül olvasgatok a szálláson. – Érintettem zavartan össze mutató ujjaimat, mert lehet ezzel olyannyira kiábrándítottam Nuri~sant, hogy talán már vigyázni sem lesz hajlandó rám. T_T – Nem vagyok egy izgalmas személy, mindig is Karakurában éltem, és mivel nincs iskolai végzettségem, általában kisegítő munkás voltam, legtöbbször családi étkezdékben, ott mindig elkél egy szorgos kéz. Egyszer még könyvesboltban is dolgoztam, azt nagyon élveztem, bár ott csak új kiadású könyvek voltak, viszont mind szépen elrendezve, és az egészek körbelengte az a mesés papír illat. A színes kavalkádban szinte elveszett az ember, és nem is tudta hová nyúljon, melyik történetbe merüljön bele leginkább. ^///^ Jaj! – Kaptam kezemet szám elé, észre sem véve, hogy már csak fecsegek, ahelyett, hogy figyelnék mondandójára. – Elnézést, mint láthatja a könyvek a gyengéim. ^///^” Nuri~sannak van más időtöltése a hősködésen kívül? Surprised

– Próbáltam visszakérdezni, hogy ne csak én beszéljek, de a párra nem mertem, még a fülem is belepirult, hogy ilyesmit ilyen nyíltan tegyek fel.
Megálltam mellette, nem tudtam, hogy baj van-e, és nem szerettem volna elhagyni, elvégre nem lett volna illő, meg mihez is kezdtem volna nélküle? Félrebillentett fejjel vártam, hogy mit is kell majd csinálnom, mert lehet, hogy futni kell, vagy elrejtőzni, és nem akartam keresztülhúzni számításait, és ezzel bajba sodorni. De egyikre sem kerül sor, csupán a virágok felé mutat, amikre csak most figyeltem fel nagy szétszórtságomban.
- Nekem kell hálásnak lennem, amiért vigyáz rám, Nuri~san! >///< - Emeltem fel kezeimet, hogy az én társaságomért nem kell különösebben hálát éreznie, elvégre lehet, hogy akadna jobb dolga is, mint hogy engem kísérgessen.
A virágot azonban nem utasíthattam vissza, nem volna illő tőlem. Leguggoltam hát a vödrök elé, hogy hosszas nézelődésbe kezdjek, jól megfontolva választásom, mert nem szerettem volna telhetetlen lenni, egyetlen szállal be értem. Végül szemem megakadt egy sötét pink krizantémon, aminek színe olyan volt, mint testőröm hajának. Kihúztam a többi közül, és felegyenesedve mutattam az eladó, és a fiú felé is, hogy sikerült választani.
- Ezt szeretném, mert Nuri~sanra emlékeztet! ^w^ - Osztottam meg vele is észrevételem, biztosan ő is észrevette a hasonlóságot.
Immár a virággal a kezemben folytattam mellette a sétát, vigyázva, nehogy szegényt erősebben fogjam, s közben megsimogattam szirmait, amik olyan pihe-puhák voltak! Orromhoz emelve szippantottam egy mélyet, és a kellemes illat átjárt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve testőröm elé szökkentem, hogy felemelve ő is megízlelhesse a mennyei illatot. Azzal azonban nem számoltam, hogy az én lábaim sokkalta rövidebbek, így nem olyan ütemben lépdelek, mint testőröm, ezért úgy tűnt végtagjaim a gabalyodást választották az egyenletes lépdelés helyett. Kénytelen voltam megkapaszkodni Nuri~san ruhájában, el ne essek, de csupán fél kezem tudtam használni, mert a másikban tartott virágot nem engedtem volna el, ha az életem múlt volna rajta, akkor sem. Elvégre most kaptam! TwT
- Bocsánat! >/////< - Szabadkoztam vöröslő arccal, és nem mertem felpillantani rá, mert most biztosan nagyon mérges a botladozásom miatt… pedig én csak jót akartam!

Tárgy: Re: Yuya könyvesbolt és antikvárium Kedd Júl. 15, 2014 9:51 pm

TeStŐrReGe – TaLáLkOzÁs MiYa~Uh KiSaSsZoNnYaL*-*

Eltökélten sétáltam a váratlan események következtében, hirtelen elfelejtett célirányom felé. Átmenetileg mélységes hallgatásba burkolóztam. Minden hitem kiváló memóriámba vetettem, mely eddig nem hagyott cserben. Kissé furcsáltam ezen napot választotta megtréfálásomra. Valamilyen alattomos agyi hullámokat zavaró jelre gyanakodtam. Pusztán a véletlen művének könyveltem el, virágzó barackfám közelében erősödött fel az elmémet összekuszáló jelenség. Feltételezhetően nem függött össze a két eset, mindössze rosszakaróim nyugtatlanságát bizonyították, hogy valóban nincs egyetlen zavartalan percem sem. Mindig éberen kell őrködnöm, nehogy nekem, vagy az éppen velem tartózkodó személyeknek bántodása essen könnyelműségem okán.
Fülem hegyezésével pásztáztam közvetlen környezetem, létező összes nesz eljuthasson agyamba. Önkéntes járőrözésem közepette, pedig tovább kutattam ezrefelé kalandozó gondolataim között, merre kívántam eljutni. Arra tisztán emlékeztem a könyvesbolt elhagyásakor határozott céllal választottam ezen útvonalat, de a beszélgetés menete tökéletesen elterelte róla figyelmem. Megállapodtam magammal, még néhány percig nem zavarom meg kellemes diskurzusunk. Kizárólag akkor szegezem kínos kérdésem bimbózó tulipánomnak, ha addigra sem találok megoldást. Addig szemet húnyok átmeneti emlékezet kiesésem felett és önző módon kiélvezem könnyed beszélgetésünk.
-Magam is hasonlóképp vélekedem. Ezernyi láthatatlan szörnyeteg leselkedik ránk. Lehetnek hétköznapiak, netán világot pusztító óriások, vagy akár saját lelkünk szülöttei is! Számtalan akadállyal kerülünk szembe napjaink során és abban bíztam a könyvek, ha megoldást nem is nyújthatnak testvéremnek, legalább útmutatást adhatnak, miként nézzen velük szembe.-
Tartottam lélegzetvételnyi szünetet. Bevallom, fellelkesedtem a témával kapcsolatban. Régebben sokat olvastam, elsősorban testvéremnek. Számtalan mese tanulságát osztottam meg vele. A képzeletbeli világok történetei, fikció voltuk ellenére, rengeteg igazságot tartalmaztak, ahogy az embereknek is megannyi példával szolgáltak, milyen viselkedés lenne elvárható, sőt illendő egy-egy helyzetben.
-Szégyen vagy sem, mind a mai napig szívesen veszek kezembe klasszikus történeteket feldolgozó mesekönyveket. Testvéremnek is rendszeresen tartottam belőle felolvasó esteket. Ezést sem értem az embereket! Miért becsülik le értékük? Miért nem veszik észre a sorok között megbújó igazságot? Hisz, midannyian a hétköznapok hősei vagyunk! A mesék szereplőihez hasonló utat járunk be…-
Haraptam el mondatom végét, ahogy ráébredtem kissé elragadott a hév. Elszégyelve magam köhintettem egyet, visszanyerhessem önuralmam. Helytelen lépés lett volna kizökkenteni a beszélgetésünk, eddigi, meghitt hangulatából. Figyelmetlenségemért azon nyomban elnézését kértem. Nem kívántam újabb kifakadással terhelni napsütéses délutáni sétánk.
-Kérem, bocsásson meg! Elragadtak az indulatok!-
Sietősen próbáltam elterelni figyelmünket a kínos esetről. Rosszul esett volna, ha indulataim teszik tönkre találkozásunk és emiatt feszült csend keletkezik. Onnan kívántam folytatni a beszélgetést, ahol önkényesen félbe szakítottam. Visszatértem az eredeti felvetéshez: testvéremhez és a neki szánt könyvhöz.
-Emberekkel!-Vágtam rá hirtelen felindulásból, de szinte azonnal el is szégyeltem magam hevességemért.-Pontosabban a testvérem sok időt tölt emberek között. Minden óvó szavam ellenére, bárban vállalt munkát felszolgálóként. Munka körülményei több, mint kielégítőek, emiatt nem nyugtalankodom. Az esti műszakok keltenek bennem rossz érzéseket! Sötétedés után indul munkába és pirkadat előtt érkezik haza. Világ akármely pontján tartózkodjon is, ebben az intervallumban mindig veszélyes egyedül közlekedni! Továbbá, rengeteg emberrel vált szót és attól tartok, valamely szemfüles vendége kihasználja tapasztalatlanságát, bizalmába férkőzik és elveszi megtakarított pénzét, vagy kipakolja saját házából.-
Tettem hozzá sokkal szelídebb hangerővel. Nem állt szándékomban ráijeszteni csillogó fagyöngyömre, ahogy az sem fordulhatott meg gondolataim között, titkolnom kéne testvérem munkahelyét. Tisztességes, kétkezi munkával kereste kenyerét, valamint a bár sem egy városszéli, elhagyatott kuplerájnak minősült. Nem volt miért szégyellnem, netán lenéznem munkahelyét. Önellátóan eltartotta magát, saját lakásban töltötte napjait, nem érkezett rá panasz a szomszédoktól, nincsenek züllött barátai. Példa értékűen élte életét, melyet akármelyik helybeli megirigyelhetett volna.
-Elgondolkodtató kérdés. Tördelmesen bevallom, ilyen témák ritkán kerülnek szóba közöttünk. Annyi bizonyos, felettébb kedveli a fényképészetet és természettudományokat sem veti meg.-
Méláztam el a további lehetőségeken, hátha újabb ötletek villannak be és segíthetek ragyogó rozmaringomnak szakszerű ajánlásában. Addig is időt hagytam neki, hogy megválaszolhassa kérdéseim. Heves reakciója arra engedett következtetni, túlzottan tolakodó lehettem. Felettébb zavarba hoztam ártatlan érdeklődésnek szánt szavaival, melyekért azon nyomban bocsánatért esedeztem volna, ha nem előz meg válaszával. Lekötelezett a komfort érzetét legyaluló viselkedésem ellenére is megtisztelt kedves mondataival.
-Talán idővel egymásra lelnek. Hisz a szeretetnek nem feltétele a vér szerinti kötődés! Rui sem édes testvérem, mégsem érzem úgy, ha semmiből bukkannának fel családtagjaim, őket jobban szeretném nála.-
Meggyőződésem volt, nem tennék különbséget közöttük, ha elvárnák sem. Az emberek lelke nem vérükben csörgedezik. Sok tulajdonságot örökölnek felmenőiktől, amik kötelékként kapcsolhatják össze, vagy épp választhatják szét őket. Ennek ellenére az ember igazi ereje a szívéből fakad, melyet befolyásolhat környezete, de nem téphet ki onnan. Ha valakinek csodás a belső világa, akkor nem látom akadályát, hogy a családomnak tekintsem, mert megérdemli, hogy szeressék és vigyázzanak rá.
-Szálláson?-Zökkentett ki mély elmélkedésemből harmatos fűszálam válasza. Tagadhatatlan, hatalmas szikla gördült le vállamról magányosan él és nem osztja meg lakását udvarlójával. Halovány derű járt táncot mellkasomban, ám az aggódás elnyomta boldogságom. Nem értettem, miért használ ilyen furcsa jelzőt a lakására.-Megkérdezhetem pontosan hol él, Miya~uh kisasszony?-
Rossz előérzetem támadt a megfogalmazással kapcsolatban. Feldúlt lelki állapotomról ingaóraként fel-alájáró farckincám is árulkudott. Elkerültem volna az eshetőséget kelleténél jobban beleavatkozzak életébe, de ha kizsákmányolják, elnyomják, vagy helytelen körülmények között tartják, akkor nem fogok habozni, hogy kiszabadítsam onnan. Arra egyelőre még nem gondoltam, hova szállásolnám el, ám a legfontosabb az lenne, hogy a veszélyes környéktől elszakítsam.
-Miért nem kéri meg Yamada san-t adjon Önnek állást, esetleg ajánljon néhány aktikváriumot, ahol szerencsét próbálhat? Önnek az arcára van írva Miya~uh kisasszony, mennyire tiszteli és szereti a könyvek világát! Önben minden képesség meg van, hogy remek könyvtáros, régiség bolt eladó, akár tulajdonos legyen! Merjen álmodni! Sőt, bátran tegyen érte! Holnap kérjen segítséget Yamada san-tól! Ígérje meg, tesz egy próbát!-
Nyújtottam felé kissé tán gyerekesen, de kizárólag jó szándéktól vezérelten kisujjamat hogy megpecsételhessük fogadalmunkat. A kérdés nem került semmibe, ha pedig sikerrel jár, munkája válik hobbijává! Ennél csodálatosabb kombináció nem létezhet, amiért érdemes némi kockázatot vállalni.
-Nem, nem!-Legyintettem keserédes mosollyal a felém intézett kérdésre.-Munkám az életem! Nem jut másra időm, de nem bánom! Ha erőfeszítéseimmel, kicsivel könnyebbé, szebbé, elviselhetőbbé teszem az emberek életét, már megérte a fáradtságot.-
Kocogtattam meg mellkasom harcra kész katonaként. Nem tágítottam elhatározásom mellől, még, ha bolondnak is tartottak. Tiszta szívből szerettem, amit csináltam. Az őszinte mosolyok, hálás köszönetek, örömükben síró családtagok kamatostól visszafizették a szenvedélyébe fektett időt, lelkesedést és elkötelezettséget. Elég volt magam elé tekinteni, miként válogatott a virágok között mézédes nektarinom. Rögtön felderült szívem, mert valami apróságot adhattam számára, ami örömmel töltötte el, annak ellenére magam is kellemetlen pillanat elé nézhettem.
-Valóban így véli? Honnan jutott erre a következtetésre? Félre ne értsen! Nem bántásból érdeklődöm, pusztán a kíváncsiság hajt, mivel az én társítási képességeim meglehetősen szegényesek.-
Pillantottam a választott virágra heveny bizonytalansággal. Oldalra biccentett fejjel meredtem a növényre, minél több hasonlóságot vehessek rajta észre. A megoldást azonban meghagytam virágzó kaspóm kiváló asszociációs képességeinek. Tekintetem eleve távolibb tárgyon időzött el. Kiváló ötletet adott egy újabb elővigyázatossági megoldás végrehajtásához. Ennek hangot adván csettintettem boldogan a levegőbe és siettem a kicsiny zöld műanyag gömbökkel teletömött játékhoz. Nem olyan rég áradozott róla lakótársam, hogy ezekben a horgászós ördögi szerkezetekben sok játék található. Természetesen nem haszontalan kabalát szándékoztam választani! Arra is kitért a beszámolójában, rengeteg apró ékszer és mobilcsüngő van benne, amiket arra találtak ki, hogy vész esetén adatot szolgáltassak valakiről. Ennél fogva szétszerelhetőek. Mindegyikben aprócska papír van elrejtve. A kicsike címkére fel lehet írni egy személy fontosabb adatait, akit felhívhatnak, ha az ékszer tulajdonosával baj történik.
Kiváló ötletnek véltem ilyen csecsebecse beszerzését, ezért lelkes vásárlóként hajoltam a kicsiny szerkezet elé. Állam dörzsölésével vettem közelebbről szemügyre működési mechanizmusát, valamint a benne észlelhető tartalmat. Komoly stratégiai munkának látszódott azokat a gömböket lepottyantani, melyekben medálok bújnak meg. A kihívástól még sem jöttem zavarba! Magabiztosan nyúltam zsebembe kereshessek némi fémpénzt a gép beindításához. Kutakodás közben, pedig hirtelen viselkedésem esetleges következménye is eszembe jutott. Őszinte bűnbánattal fordultam hátra hagyott virágos mezőm irányába, némi magyarázattal szolgálhassak viselkedésemre.
-Ne haragudjon, minden szó nélkül faképnél hagytam, de engedje meg, óvintézkedés céljából adhassak Önnek egy kicsike apróságot! Ezekben a medálokban papírok vannak elrejtve, amire elérhetőségek írhatóak fel. Megengedné, hogy sajátom ráírjam? Megnyugodnék a tudattól, elérhető vagyok az Ön számára, ha bajba kerülne.-
Várakoztam türelmesen engedélyére, bevethessem magam a forgatós doboz használatába. Bíztam szerencsémben, hogy első alkalommal is sikerülhet a megfelelő ajándékot nyernem. Az az eshetőség fel sem merült bennem, több játékot fogok venni, mint terveztem. Elszánt tekintettel méregettem jelenlegi ellenségem és akkor sem estem kétségbe, amikor a negyedik gömböt forgattam ki. Arcomra kiülő mérgem, remekül lepleztem erőltetett, ám őszinte mosolyommal, miután mindegyik kinder tojást átadtam hisz varázslatos tubarózsámnak. Szemem elé kerülő műanyag hercegnős gyűrűn, mosómedvés hajpánton, továbbá epres csatokon lelkileg megsemmisülten sóhajtottam fel. Egyik sem a keresett ékszernek bizonyult, azonban nem adtam alább, folytattam a forgatást. Addig próbálkoztam, míg sikerült kiforgatnom a várva várt medált.
A kis fekete macskás ékszer látványától lekonyultak füleim. Nem épp ebben a meglepetésben bizakodtam, ám nem lehettem telhetetlen. Zavartan köhintettem egyet az eredményen. Ha már így alakult, elfogadom. Nem táncolhattam vissza a célegyenesben.
-Szörnyen restellem a kellemetlenségekért.-Mutattam a körülötte heverő számtalan műanyag gömbre.-Megengedi?-Tartottam felé tenyerem, elkérhessem a kicsike medált. Már csak abban nem voltam biztos, találok magamnál íróeszközt…