Jelszó: aeauio
Engedély rokonságra meg multira van

~ Adatlap

Név: Amewa Ruriko
Nem: lány
Kaszt: ember
Szül. ideje: 2000. 02. 10.
Kor: 12

~ Előtörténet

Fájdalmas élet az övé. Szegény, ártatlan kislány, akit mindenki elhagy. Még a szülei is, pedig mennyire szerette ő a szüleit! Annira, hogy nagyon. Csak aztán a hetedik karácsonyán nem voltak képesek megvenni neki egy játékbabát, ezért egy darabig nem szerette őket. De azért mégis csak, hiszen a rokonai voltak. Ruriko nagyon szerette a rokonait. Réges-régen nagyon sok rokona volt neki. Annyian voltak, hogy ha családi nagy ebédeken összeültek, mindig az apai nagyszülők kúriájának legnagyobb termében kellett ebédelniük. Ilyenkor Ruriko általában több ajándékot kapott, kivéve, amikor nem. Főleg, mivel minden karácsonykor egyre kevesebb rokona volt, és nem volt, ki adna neki karácsonyi ajándékokat.
Ruriko azonban jószívű, okos, érett kislány volt már ekkor is. Tudta jól, hogy se a pénz, se a játékok nem boldogítanak. Természetesen minden rokonát megsiratta a temetéseken. Még azt a cselédet is, aki véletlenül kidobta a kedvenc babáját, ezért nagyon haragudott rá. A halál azonban túl nagy büntetés lenne szegénynek, aki egyáltalán nem ezt érdemelte, még akkor sem, ha Ruriko nagyon nem szerette, mert sosem mosolygott rá, és egyszer az unikornisos plüssállatára is rálépett.
A leginkább Himawari nénit siratta meg. Miután Ruriko apai nagyszülei meghaltak, és már csak az anyai nagyszülei maradtak meg, Himawari néni vált Ruriko kedvenc nagymamájává, hiszen anyai nagyszüleit csak kicsit, sőt, mondhatni, egyáltalán nem szerette, mert mindig gonoszak voltak mindenkivel. De főleg vele, szegény Rurikoval, hiszen sohasem hagyták neki, hogy azt csinálja, amit csak akar, bezzeg Himawari néninél mindig szabadon játszhatott. Ráadásul Himawari néni szegény volt. Ruriko így nevezte azokat, akik nem nagy házakban laknak, mint ő, vagy a szülei, vagy az ő szüleik, pedig Himawari néninek is volt egy nagy háza, még sem abban lakott, hanem egy tanyán, ahol volt mindenféle csirkéje, meg fákat nevelt, meg virágokat ültetett, meg minden jóval foglalkozott így nyugdíjas évei kezdetekor. Ha Ruriko ott nyaralt nála, általában őt is bevonta ebbe az egészbe, bár sokáig furcsa volt neki, hogy nem szólnak rá, ha koszos a keze, csupán akkor, amikor mennek ebédelni. Igaz, a sok kukacot így sem szerette, mert a földben csomószor talált olyanokat is, de annyi jó élménnyel gazdagodott, hogy mindez lényegtelenné vált.
Szóval, Ruriko nagyon szerette Himawari nénit, és ő is szerette Rurikot. Annyira, hogy nagyon. Csak hogy, Rurikonak szörnyű és kegyetlen sors jutott, hiszen Himawari néni… hát, szegénykém, olyan nehéz ezt kimondani, főleg szegény, ártatlan kislányra gondolni közben, aki annyira szerette őt. Mert Himawari néni meghalt. Beleesett a kútba, és meghalt szegénykém. És tudjátok, mi a legrosszabb az egészben? Tudjátok, mi? Hát az, hogy Ruriko még csak rendesen el sem tudott búcsúzni tőle! Tetszik tudni, aznap, amikor Himawari néni, nyugodjék békében, beleesett a kútba, éppen vendégeket vártak, és annyi, de annyi süteményt sütöttek, hogy csak na. Viszont amikor Ruriko venni akart az egyik süteményből, Himawari néni igencsak ráripakodott, hogy ne vegyen belőle, mert nem szabad, és az a vendégeknek van. Több se kellett szegény kislánynak, hogy olyat mondjon, amit a mai napig bán, és egész életében végigkíséri majd őt! Azt mondta szegény, azóta már megboldogult Himawari néninek, hogy utálja! Holott ez egyáltalán nem igaz, hiszen ő nagyon szereti ám a nénikéjét, olyan, mintha a harmadik nagyanyja lenne, sőt, még annál is jobban szerette őt, mégis ez volt az utolsó, amit mondhatott neki azon a napon, amikor meghalt.

De itt még mindig nincs vége a szenvedéseknek! Ekkoriban természetesen Ruriko szülei is nagyon sokat vigyáztak rá, meg néha-néha Sachiko, a nővére is, aki nem is a nővére, csak ezt ekkoriban nem értette igazán, és nem mindenki szerette őt a családból. De Ruriko szerette őt! Még akkor is, ha nem mindig mondtak róla szépeket. Majdnem annyira szerette, mint a szüleit, majdnem annyira odavolt érte, igaz, csak nagyon ritkán látta, mert elment valami egyetemre.
Szóval, Rurikonak nem csak majdnem minden rokona meghalt, de aztán el is árvult szegénykém. Tudjátok, ez Ruriko életének a legrosszabb pillanata volt, ami annyira rossz, hogy sokkot kapott és nem is emlékszik már rá, hogy hol volt és mit csinált ekkor. Apuci ugyanis megölte anyucit, aki ezután öngyilkos lett. A rendőrség azt mondta, azért tehette, mert csődbe ment a cége, és valamiért megbolondult, a kislányt pedig elvitték messzire, az anyai nagyszüleinek a védelmébe.
Nem szerette a nagyszüleit. Igaz, hogy etették, és ruháztatták, de sohasem foglalkoztak vele. Ráadásul magániskolába kellett járnia, ami aztán mindennek a teteje! Nem mintha visszavágyott volna ekkoriban a rendes iskolapadba, hiszen a legjobb barátnőjét sem láthatja többé, aki még Rurikonál is okosabb volt, és megelőzte őt a körzeti matematika versenyben. Aztán meghalt. Pedig Ruriko szerette őt is nagyon.
A magániskola mellett nem mehetett el versenyekre, nem lehettek barátai, kivéve persze azt a kedves nénit, aki mindig foglalkozott vele, igaz, főleg azért, mert emiatt kapta a fizetését, hogy néha színes pacákat mutogatott Rurikonak, hogy megkérdezze, mit lát rajta. Nagyon sajnálta szegény kislányt. Ő is megszerette.
A nagyszülei azonban nem szerették. Sőt, egyenesen gyűlölték. Nem tudni, miért, nem tudja senki, miért voltak olyan gonoszak vele. Egyenesen kegyetlenek. Volt, amikor napokra bezárták őt a szobájába, hogy ne csavarogjon el, sőt, volt, hogy meg is ütötték! Nem, Ruriko tényleg nem szerette őket… Egyszer annyira kiborult, hogy úgy döntött, felhívja egyetlen rajtuk kívül élő rokonát – mármint Akira-kunon kívül, aki a mai napig az egyik intézet bentlakásos lakója - , hátha lesz olyan kedves, hogy magához veszi őt, és kimenti őt ebből a pokolból. S lássatok csodát, kimentette őt! Sachiko eljött érte, és kiragadta őt a gonosz nagyszülők karmai közül, hogy normális, igazi életet élhessen vele!
Vajon megváltozik végre szegény, ártatlan, ártalmatlan kislány sorsa? Vajon új barátokra talál a Karakura High Schoolban?

~ Kinézet

Hosszú, vöröses hajú, nagy szemű lány, tinédzser éveinek kezdetén jár. A visszafogott, mégis csinos öltözködést preferálja.

~ Jellem

Olyan cuki, hogy belehalok. Szép is, okos is, cserfes is, szende is, na meg szorgalmas, egy szóval tökéletes. Mindenki szereti Rurikot, még az is, aki nem.


~ Képesség

Neve: Ismeretlen
Típusa: Mentális
Leírása: Ruriko érzelemmágus, empata. Képes befolyásolni mások érzelmeit. Képességét nem direkt módon használja. Ahhoz, hogy képessége működjön, egy-egy bizonyos érzelemskálán kell mozgatnia a kívánt hatást. Például ahhoz, hogy azt akarja, hogy valaki szeresse őt, az alanynak legalább kedvelnie kell őt, de ha valaki például nem szereti a spenótot, nem képes elérni, hogy szeresse meg azt. Gyűlöletet például úgy fakaszthat, ha két alany éppen mérges egymásra valamiért – még ha egyébként a két személy szereti egymást, a veszekedés közben kiváltott negatív érzelmek elegek ahhoz, hogy a hatás működésbe lépjen.
A lidércekről nem tud semmit, egyelőre a körvonalaik látja csupán. Képessége használatában képzetlen, ösztönösen, tudatán kívül használja azt.

~ Szeret-nem szeret

Szeret: azok, akik szeretik… Meg Sachiko nee-san, mert ő mindenkinél jobban szereti őt, ezért Ruriko is szereti őt
Nem szeret: Himo-jiisan… hallott ő már ezekről a stricikről, csúnya, rossz emberek -.-