Genki Suzume

Tárgy: Genki Suzume Pént. Okt. 12, 2012 10:52 pm

Jelszó: ei uue
Engedély: Soifontól, megvan
Rokoni kapcsolat engedély: természetesen megvan

Név: Genki Suzume
Nem: lány
Kaszt: akadémiai tanuló
Születési ideje: 2012.10.01.
Kor: 0, külsőleg 5
~ emberként: 0
~ lélekként: 0

Külső: Hosszú, hófehér haját apjától örökölte, melyet a mama jóvoltából hol befonva, hol felfogva, hol pedig szépen fésülten, bontva hordja. Szeme vörösesbarna színű, mely az ártatlan arckifejezésének hatását növeli, gyakran, ha fény éri vörösnek tűnik, ez időnként ártatlan módon ki is szokta használni. Akadémista ruhája mellett általában azt viseli, amit ráadnak, ezek többségében szép kimonok, melynek kisebb felét Natsukitól volt szerencséje örökölni, ezeket jobban is szereti hordani. Korához képest alacsony, de szentül állítja, hogy majd lesz olyan magas, mint a papa, amennyiben mindent megeszik, amit meg kell. Surprised

Jellem: Az igazi, velőig öt éves viselkedés megtalálható benne. Mindenre rákérdez, érdekli, igazán kíváncsi, hogy sok mindent megtanuljon, megértsen. Mamájától volt szerencséje örökölni aranyos mosolyát, ami szinte lemoshatatlan arcáról. Papától pedig a passzív agresszív ( Vénember) viselkedését az idegenekkel szemben. Lehet, hogy mosolyog, de ha nem ismer és fél tőled igen biztos, hogy eltöri a kezedet – legalábbis mindenképpen megpróbálkozik vele. ^.^ Kifejezetten olyan kislány, aki elhiszi az alábbi tanulságos szövegeket, mint például: „aki korán kell, aranyat lel”; „aki elsőként végez az ebéddel az lesz a kisangyal”; „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” – és társai eme intelmeknek. Szereti is hangoztatni őket, hogy minél többen tudják. Hamar memorizálja az új dolgokat, legkedvesebb számára mások arckifejezésének eltanulása.

Suzume csupán a zanpakutoja nevét ismeri még, hogy konkrétan mi fán terem a Lélekölőkard még nem is tudja, így képességei, parancsa egyelőre ismeretlenek számára, majd a játék folyamán kialakul ^o^:

Szeret – nem szeret:
+ Chichiue (papa) *.*;
+ Hahaue (mama) *.*;
+ Aneue (Natsuki), Aniue (Naoki) és Taki-ani ^o^;
+ fuvola hangját ^o^;
+ új dolgokat tanulni ^w^.

- az idegeneket;
- retteg a pókoktól;
- ha nem magyaráznak meg neki valamit;
- ha nem hiszi el valaki azt, amit hangoztat;
- mumusok (mama szerint azok rossz dolgok).

Előtörténet:
Rezzenéstelen, mosolygós arccal ült és figyelte a felfordulást, amit testvérei okoznak, miközben a mamájuk szedi össze a piknikezésre a dolgokat és közben igyekszik fegyelmezni két idősebb hiperaktív nagytestvérét. Igen, ő a harmadik, tág tekintetben pedig a negyedik gyerek a családban.
Vidáman lóbálta a lábát a széken, amikor látta kirohanni iker nagytestvéreit a szobából, akik elméletileg felügyelték őt, majd pedig Taki-anija is utánuk ment. Nem értette, hogy miért futkároznak folyton, mivel a mamájuk is megmondta, hogy azt nem szabad, mert balesetveszélyes. Csupán egyetlen tiszt maradt vele, aki átmenetileg jött be felügyelni rá, bár még sosem látta és azt sem tudja biztosan, hogy megbízhat e benne, hiszen neki azt tanították, hogy sose álljon szóba idegenekkel és ő ehhez tartja is magát. Először csak a mamától látott mosollyal az arcán nézett rá, azonban ahogy hozzászólt lassan kezdte felvenni azt az arckifejezést, melyet a papa főnökétől látott, amikor be lett mutatva neki, ugyan az, amit Miyoko-taichou is használ.
- ^.^… – arcán ezzel a kifejezéssel ragadta meg a felé nyúló kezet és csavart rajta egyet hidegvérrel, közben leszállt a székről és az ajtó felé nézett, ahol a papáját látta felbukkanni. Láttára az arcára ismét a kedves, mama féle mosoly húzódott.
- Chichiue! ^o^ – nyújtotta ki két kezét, ezzel jelezve, hogy szeretné, ha felvennék. Amint kérdezve lett tőle, hogy mi történt az idegennel ő ártatlan arccal nézett csak, mint aki semmit sem látott volna, de tudta, hogy a papája mindent tud, így abban is biztos volt, hogy azt is, hogy ő tette ezt az imént, amiért megijedt tőle. Viszont biztos volt benne, hogy nem haragszik rá ezért, legalábbis remélte, hiszen ő csak védekezett! - Aneue megint kergette Aniuet. Chichiue, miért futkároznak mindig a házban, hogyha Hahaue mondta nekik, hogy nem szabad? ^o^ – kíváncsiskodik, mert tudja, hogy a papa biztosan válaszol neki a kérdésére, ő mindig válaszol neki, akárcsak a mama. ^o^
- A testvéreid játszanak. Annyira belemerülnek, hogy elfelejtették, mit kért tőlük anyu. ^^ Mindjárt emlékeztetem is őket. – figyelmesen hallgatja végig a papa válaszát és már érdeklődve várja, milyen módot alkalmaz a papája arra, hogy felhívja erre a régi intelemre testvérei figyelmét. - Naoki, Natsuki... nem futkároztok, ugye? – mosolyogva tekint testvéreire, kik a papa beszédét hallva meg is álltak a nagy rohanásban. Mindig meglepődik, hogy bátyja mennyire is zavarban van ilyenkor és, hogy csak nővére szokott felelni a papa féle kérdésekre. Sajnos még nem volt alkalma megkérdezni, hogy vajon ez miért is van, de már tervbe vette, hogy egyszer felteszi ezt bátyjának.
Ekkor a távolban a mama hangját vélte hallani, fel is hívta erre a többiek figyelmét és nyomban a közeledő személyre mutatott, ki felpakolva érkezett meg melléjük. Most már igazán kezdte érdekelni, hogy milyen is egy igazi piknik, amiről eddig csak elmesélve hallhatott. Ugyan nem mentek messzire, hiszen maga a 10. osztag udvara is gyönyörűen ki volt alakítva ilyen alkalmakra. A kis tavacska mellé telepedtek le, ahol közösen ki lett terítve a piros – fehér kockás pléd, melyre rákerült a sokféle finomság. Péksütemények, bentóba csomagolt tamagoyaki, sushi, különböző zöldségek, üdítők… tényleg minden volt, ami szem – szájnak ingere.
Vidáman mosolyogva fogadta a látottakat, amiért a mamája pontosan úgy írta le ezt, mint a meséből már hallott „Terülj, terülj asztalkám!” – ot, valóban hasonlított arra és ez igazán elnyerte emiatt tetszését.
- Én holdacskát szeretnék. ^o^ – bökött rá egy kifliből készült szendvicsre testvérei választása után, melyet amint a mama által kézbe kapott nyomban eszegetni is kezdte. Mivel ő tudta, hogy evés közben nem szabad beszélni, ráadásul ismerte az „az lesz a kisangyal, aki előbb végez az asztalnál” – jelmondatot, így ő csak hallgatta a párcsevejt, amibe testvérei belekezdtek. Mikor megkérdezték tőle, hogy ízlik e neki az étel egy bólintással és szemeiben lévő örömteli csillogással felelt, mert tudta, hogy a szülei ezt is megértik.
- Hahaue, ősszel miért színesek a levelek? ^o^ – teszi fel a kérdést, amint huzamosabb ideig szemléli a fölöttük magasodó narancssárga különböző árnyalatiban tündöklő fa koronáját. Emlékszik, hogy testvérei mondták, hogy a fák levelei nyáron zöldek, ezt sem érti, vajon mitől lehet… de jelenleg leginkább arra kíváncsi, hogy miért ilyen színesek most? Surprised

Kíváncsian kémleli mamája elgondolkodó ábrázatát, ahogy ő is feltekint a fára és annak színes leveleire. Ő is követi a példáját, annyi eltéréssel, hogy szeme sarkából időnként a mamájára tekint érdeklődve, így várva a választ feltett kérdésére.
- Tudod a fák levelei, télre lehullnak, és mielőtt elbúcsúznak az ágtól, díszes ruhába öltöznek. Mert így búcsúznak el, számukra olyan a fa, mintha az anyukájuk lenne. – csodálkozva tárja ki aprón a száját, miközben már a következő kérdés is megfogan benne, melyet nem is habozik feltenni.
- Szóval a levelek is kisgyerekek, mint mi? – utal ezzel testvéreire is, miközben a mamára pillant őszinte kíváncsisággal szemeiben és úgy várja az előbbi felelet szülte kérdésre a mama válaszát.
- Igen, hasonlóak hozzátok. Összetartoznak az ággal, kapaszkodnak egymásba, de, amikor felnőnek egyszerűen elrepülnek. Mint ahogyan a gyerekek is felcseperednek. – a mama mosolya láttán oldalra dönti a fejét, majd a hallottakat követő kisebb gondolkodás után átöleli.
- De nekünk nem kell majd elbúcsúznunk tőletek örökre, ahogyan a levelek, ugye Hahaue? Chichiueval, majd több millió évig fogtok élni, igaz? ^w^ – Yoriko-chantól látott mosollyal teszi fel kérdéseit, miközben belekapaszkodik a mama ruhájába és kényelmesen elfészkeli magát mellette. Ő okos kislány és mindig szokott délután aludni, mert ettől lesz olyan magas, mint a papa. Nem érti, hogy a tesói, hogy akarnak még magasabbak lenni így, hogyha nem alszanak ebéd után.
Eleinte azt hitte nem fog álom jönni a szemére és majd sokáig fogja nézni a testvérei játszadozását, de a délutáni alvását elősegítette a papa féle fuvolajáték, amit mindig örömmel hallgatott. A gyönyörű dallam lassacskán elérte, hogy lehunyja a szemét, mamája felelete csupán apró hangfoszlányként jutottak el hozzá. Észre se vette, de hamar az álmai földjén találhatta magát…

Az álombéli kép lassacskán jelent meg szemei előtt, az elmosódott foltból egy rukongai falu apró részét látta kibontakozni. Az égen a lemenő Nap sugarai vetették elé a poros utcára árnyékát. Az útszakasz, amin állt macskakővel kirakott ösvényre tért rá, melynek szélein különböző félcserjék és örökzöldek díszítették mellettük égig magasodó fákkal. Kellemes orgona illat lengte be a teret, lila és fehér szín szirmai a szél szárnyán táncoltak. Hallotta a papa fuvolajátékát egy másik dallammal keveredni, majd szép lassan elhallgatni, ahogy az ismeretlen szólamú fuvola hang elnyomta a másikat. Az ösvény felől jött, mely előtte bontakozott ki. A földre vetülő árnyéka mellett egy nagy madarat látott elsuhanni, de ahogy felnézett az égre az árnykép tulajdonosát nem látta.
Tétovázott elindulni, jobb szeretett volna inkább hazamenni és a mamával vagy a papával eljönni ide, mintsem egyedül nézzen szembe egy furcsa, idegen hellyel. De a dal, mintha vonzaná, és arra ösztökélné, hogy jöjjön, sokáig nem tudott ellenállni neki, végül a kíváncsiság győzedelmeskedik elméje felett, lassan megindul a daljáték irányába, mely halk vízcsobogással vegyült, miközben minél közelebb és közelebb ért hozzá. A macskaköves ösvény végén harmatos zöld füvek ringatóztak, fölöttük apró fénygömbök táncoltak a dallamra. Szemeivel csodálkozva követte végig a szép helyet, ahova került. A már távolról hallott vízcsobogás egy patakból származódott, mely felszínén tavirózsák úszkáltak. Az út vége egy hatalmas méretű szomorúfűz felé vezetett, melynek ágai nagyobbik része a vízbe nyúlt, girbegurba törzsén egy fekete ruhás alak játszott világos szín fuvoláján. Már nagyot dobbant a szíve, hogy talán a papa az, de ahogy a csüngő ágú fa alá merészkedett szembesülnie kellett azzal, hogy tévedett. A dalnoknak hosszú fekete hajkoronája volt, fején fehér tollas kalappal, cseppet sem hasonlított a papájára.
- Óh, hát eljöttél végre, már vártam erre a lehetőségre, hogy köszönetet mondjak e csodás világmindenségre. – hagyta félbe fuvolajátékát és halvány mosollyal arcán szólt felé. Vonakodva tántorodott meg az idegen előtt, ő úgy tanulta a mamától, hogy ismeretlenekkel nem szabad beszélni. Jellegzetes mosolya, mely ilyenkor ül ki arcára, már ott virított rajta, nem felelt neki csak hallgatott. Arra várt, hogy elmondja ő kicsoda, micsoda és mit szeretne. Lehet nem is tart annyira tőle, másnak ilyenkor rég a kezét törte.
- Mi a baj, miért nem szólsz? Idegennek vélsz netán? Félsz, rettegsz megismerni miket is rejt eme hely alkonyán? – visszakozva helyezte súlyát egyik lábáról a másikra, miközben a sötétvörös szemekbe pillantott. A Nap már jócskán lemenőben volt az első fényes csillagok is felütötték a sötétlő égen mosolygós arcukat. Nem maradhat már soká, sosem volt kint éjnek évadján, nem szeretné, hogy a mama és a papa aggódjon érte. De nem érti az idegen kérdését, hiszen ő nem fél, már nagylány, hiszen milyen bátor volt az előbb is, egyedül elmert ide jönni!
- Ki vagy te, ismerlek téged? – dönti oldalra buksiját értetlenkedve. Ő nem emlékszik rá, hogy valaha is találkozott volna vele, mert ha így lett volna, akkor biztosan emlékezne rá. Ő sohasem felejt, akár egy elefánt!
- Feleljek-e vagy ne? Nekem sokat jelentene, ha te mondanád meg. Játszunk hát, segítek, színesebbek lesznek tőle az alkonyszínek! Ha a Nap aludni tér, táncra kél sok aranytündér, dalnok játszik nekik szomorúan, fáj a szíve iszonyúan, hófödte testét nem lelheti, míg társa szíve fel nem ismeri. – a játék hallatán erősen kezdte törni a fején az apró rímes rébuszon. Már játszott ilyet a mamával és egész jól ment neki, de ezek a sorok most jócskán kifogtak rajta, nem jött rá a lényegre. Az idegen újabb sorokkal hozakodott elő, mint segítség, amint látta, hogy nem jut egykönnyen egyről a kettőre. - Mint az őszi eső után született pocsolya, sötét akár a tenger legmélyebb pontja, mikor lenyugvó nap világítja, esti csillagokkal kél szárnyra imája, egy bíráló lélek fohásza fogadója, vajon elérkezett az ítélet órája? – a rímes sorokat ismételve magában hallgatta a fuvolajátékot, amelybe újra belekezdett az idegen. Gondolatai könnyebben kéltek szárnyra a dallam hatására, mintha mindvégig a nyelvén ült volna a válasz. Amint az idegen végzett fuvola játékával, ki immáron nem is volt számára olyan ismeretlen, hiszen találkozott, sőt beszélt már vele álmaiban. Ahogy rátekintet, arcáról eltűnt az ellenséges tekintett, vidám mosollyal nézett vissza rá.
- Nos, mit felelsz, vajon megérdemelsz? Társként szárnyalhatok oldaladon, óvó árnyként követve külvilági alkonyon? – emelte el arcától a fuvolát és nézett rá, bár tekintetében öröm csillant, mintha tudná, hogy megkapja kérdésére a választ.
- Kokuchou. A neved Kokuchou, igaz? ^o^ – vidám mosollyal az arcán dönti oldalra kobakját, kíváncsian várva a válaszát az idegennek, ki rímes szavak helyett ezúttal cselekedetével felelt. A majdnem hófehér színű fuvolát, melyen az imént játszott, felé nyújtotta. Érdeklődve fogta meg a felé tartott hangszer végét, melynek hatására piros szín energia kezdett fodrozódni körülötte.
- Igen, készen állsz, tiéd lehet fuvolám, most már csak rajtad áll, hova szállsz, miképpen formálsz. – engedte el a fuvola végét, melyet eddig fogott az aranyló gömbök táncoltak körbe – körbe, a patak melletti hely lassacskán kezdett elmosódni körülöttük. Némi kétségbeeséssel tekintett fel a megismert Fekete hattyúra.
- Látni foglak még? – kérdezte tétován. Most, hogy találkozott vele és megtudta, hogy ki ő, nem igen akarta elengedni, fájt neki a búcsú, hogy ilyen hirtelen kell itt hagynia. Szerette volna jobban megismerni az ismeretlen ismerőst, még többet szeretett volna beszélni vele, még többet megtudni róla és erről a helyről.
- Hangok szállnak álmaidban, csak mindig más formában, örökké melletted lesz árnyam, de ha látni kívánsz, tudod, miképpen szólíts, s megláthatsz az alkonyatban. – felelte, s a búskomorság nyomban elillant lelkéből. Elmosolyodva távozott e helyről, hogy szüleit köszönthesse, mikor felkel és elmondhassa nekik, milyen csodás dologban lehetett az imént része, ami szerinte hasonlított egy igazi tündérmesére. ^o^

A papa fuvolajátékára ébredt, laposakat pislogva nézett fel kezében mindeközben görcsösen szorított valamit. Nem tudta elképzelni, hogy vajon mi lehet az, hiszen mielőtt elaludt volna, akkor a mamáját ölelgette, de ami most kezeiben volt az nem a puha öltözék anyaga volt, hanem valami keményebb. Szemeit rávezette az ismeretlen tárgya, hogy megtudhassa mit is tartogat magánál. Csodálkozva látta, hogy az álombéli mesének beleillő történések egyik fő kelléke köszöntötte. A fuvola, mellyel a Kokuchou nevű férfi játszott. Meglepetten tollászkodott ülő helyzetbe, nagyokat pislogva döbbenetében a mamája felé nyújtva a fuvolát.
- Mama nézd, Kokuchou adta nekem ezt az előbb. ^o^ – majd mesélni kezdte, amit álmában látott. De az egyszerű mesének hitt történésről nem hitte volna, hogy olyan hatalmas jelentőséggel bír, hogy ő is mehessen testvéreivel az akadémiára. Nem mintha bánta volna, hiszen ő is olyan nagy és erős szeretne lenni, mint a papa, szóval akkor neki is ki kell járnia az iskolát. És ha felnő, akkor olyan szép és okos szeretne lenni, mint a mama, ezért nagyon sokat és jól fog tanulni, hogy elégedettek legyenek vele.
Bár nem értette, hogy a felvételi tesztnél miért aggódtak annyira, hiszen megírása cseppet sem okozott neki nehézségeket, sőt mi több: pofonegyszerűnek vélte, és nem csak ő volt így vele. Egy vele egykorúnak tűnő lány is volt ott, kire később az An-chan nevet aggatta, már a vizsga napján összebarátkozott vele és megígérték egymásnak, hogy együtt fogják elvégezni az akadémiát. Így nem engedhette meg magának azt a gondolatot, hogy esetleg nem fog sikerülni felvételije, hiszen ha testvérei is megcsinálták, akkor neki is mennie kell, nem? ^o^

Tárgy: Re: Genki Suzume Szomb. Okt. 13, 2012 1:20 am

Üdv!

Khm... *igyekszik nem elolvadni a cukiságtól* ...szóval, nagyon aranyos az előtörténeted, a Genki-család egy tündéri ~~tolvajjal~~ jövevénnyel gazdagodott. Merthogy gazdagodott, efelől semmi kétség, hiszen ELFOGADOM az előtörténeted.

Szint: 1.
Lélekenergia: 2500 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou

Mint minden shinigami (vagy jelen esetben még csak kezdemény), kapsz ingyen öt darab animében és mangában is szereplő, szintednek megfelelő technikát.

Képzettségeid:
- Zanjutsu
- Hakuda
- Kidou
- Shunpo
Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 5 pontot oszthatsz szét közöttük. Részletekért ide kattints.

Mihelyst elkészítetted az adatlapod és bejelentetted a pontelosztásod (topik), hozzákezdhetsz a játékhoz. Jó szórakozást és sok sikert a karaktered kijátszásához!