Seireitei utcái lassan olyanok számomra, mint a tenyerem. Kívülről ismerem a kanyarokat és az aprócska utcákat. Most is nyugodtan sétálnék, ha nem érezném a tarkómon azt a halvány bizsergést, amit az okoz, hogy valaki követ. Szokásos egyenruhámat viselve, el se tudom képzelni, hogy ki lehet az a szerencsétlen, aki elkezd engem követni. Nem vagyok paranoiás, elvégre én szoktam követni másokat. Illetve sokszor inkább más által figyeltetek másokat. Nem kell ahhoz hátranéznem, hogy tudjam valaki egy ideje már jön utánam. Úgy döntök, hogy bekanyarodok a következő utcácskába és elindulok Hime-chanhoz. Bár munka után el kellett volna még mennem a második osztaghoz, de kíváncsi vagyok, hogy csak véletlen vagy tényleg valaki utánam mászkál. Az előérzetem nem tévedt. Az a valaki utánam jön. Pont arra jön, amerre én megyek, tehát engem követ. Így a következő pillanatban megállok és megfordulok, hogy szembe kerüljek a követőmmel. Morcosan pillantok le rá, hogy mégis hogyan gondolja, hogy követ. Az előadása azonban olyan átlátszó, hogy első reakciómban kiröhögöm.
- Höhöhö. A tizenegyedik osztag már el is téved? Seireiteiben? Ezt nem hiszem el. Próbáljuk akkor újra. Mért követ, kedves... shinigami-san?
Kérdezem tőle, miután sikerült lenyugodnom a röhögéstől. Ennél jobb szöveget még nem hallottam, hogy eltéved és szeretne tovább menni. Azért követet hosszú időn keresztül?
- Essünk túl rajta gyorsan. Miért követ és ki küldte?
Szegezem a kérdést a szeme közé, engem aztán nem fognak megijeszteni egy ilyen alacsony reiatsuval megáldott shinigami küldönccel. Válaszához mérten fogok a továbbiakban viselkedni vele. Addig teljesen nyugodtan állok, csak egy aprócska mozdulatot teszek Heiwa felé. de miért is lenne ez fenyegető számára, elvégre csak egy bambuszfuvola felé nyúltam. Azzal meg legfeljebb jól kupán tudnám verni. Nem hogy bántani. Fegyveres harcban különben sem vagyok túl jó, ezért aztán türelmesen várom a válaszát. ha Hime-channak ezt elmesélem, hogy milyen alakokba ütközik az ember. Nézni fog jó nagyot, ha megtudja, hogy valami ostoba megpróbált követni engem, egészen a 10. osztag kapitányságáig, hogy kilesse a titkaim. De nem úgy megy ez ám, hogy csak úgy kiszagolhassa mindenféle jött-ment a dolgaimat.
- Jó kedvemben talált, távozhat.
Engedem a válasza után szabadon távozni. Ha van egy kis esze, nem kockáztatja meg, hogy laposra verik.

Csak csendben bólogattam, miközben hallgattam a válaszát. Na jó egye a fene, tényleg meggyőzött. A 11. osztagosokra csak olyan munkát lehet bízni, ami annyiból áll, hogy: öld meg, végezd ki, pusztítsd el, gyilkolj és a többi a romboláshoz köthető parancsok. de természetesen minimum tőmondatban kell fogalmazni ezeket az utasításokat, hogy tökéletesen végre tudják hajtani, különben valami mást csinálnak.
- Rendben meggyőzött.
Mondom végül és tényleg elhiszem neki, hogy nem követ, elvégre azt lehetett volna sokkal feltűnésmentesebben is. Persze egy 11. osztagostól hiába is várunk ilyesmit. Végül elbúcsúzunk és én mennék is a dolgomra, amikor még utánam szól.
- Hime-chanhoz készül? Miért nem ezzel kezdte, kedves ... öhm, sajnálom nem tudom a nevét.
Mondom miközben megvakargatom a buksimat, kissé oldva zavaromat.
- Én is oda készülök. Én vagyok Naoki és Natsuki apja. ^^
Mondom neki kedvesen mosolyogva. na így már teljesen más, hogy Hime-chant keresi. Tudom, hogy az én kis drágám, is el tud ám tévedni, így nem csodálkozom, hogy olyan barátai vannak, akik szintén képesek ilyen mutatványra, ebben a városban.
- Jöjjön csak velem, ketten egyébként is kényelmesebb a séta és közben nem unatkozunk, tudunk beszélgetni. ^^
Mondom továbbra is kedvesen mosolyogva és megindulok a helyes irányba.remélem, hogy felzárkózik mellém, ekkora ugyanis rápillantok és megszólalok.
- Mióta ismeri Hime-chant?
Kérdezem tőle nyugodtan, miközben sétálunk. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ismerősei vannak Hime-channak. Lassan sétálok, hogy tudja tartani a tempót és közben hallgatom a reakcióját. Úgy tűnik, hogy ez egy könnyed séta lesz hazafelé, nem kell számítanom semmiféle konfrontációra. Mondjuk, mitől is félnék, Seireiteiben vagyunk, a Tiszta Lelkek Városában, ahol a shingamikat semmilyen vész nem érheti. Legfeljebb egy-egy lázadó kapitány. De azok szerencsére ritkák, mint a fehér holló és Aizenen meg két társán kívül nem is tudunk többről. Szerencsére.
- Igazán szerencsés Hime-chan, hogy ilyen barátnői vannak, mint ön. ^^
Mondom, miközben bekanyarodunk arra az utcácskára, mi pontosan a 10. osztaghoz vezet.

Én csendben sétálok újdonsült partnerem mellett és mosolyogva hallgatom az izgalmas és talán kicsit tréfás történetet is, arról, hogy miként ismerkedett meg az én Hime-chanom, ezzel az első ránézésre, kedves shinigamival. Szinte látom magam előtt, az eseményeket. A lány annyira beleéli magát a mesélésbe, hogy végül jóízűen felnevetek.
- Kíváncsi lettem volna, erre a virágos esetre. Ha megérkezünk megkérem majd Hime-chant, hogy mesélje el ő is a történetet.
Mondom, amikor pedig bemutatkozik magam is elmondom neki a nevemet.
- Genki Takashi, de ha tényleg jó barátnők Hime-channal, akkor feltehetően ódákat zengett már rólam. Nagyon szeretem őt és szerencsémre, Ő is így van irányomba.
Mondom és a továbbiakban tovább haladunk csöndben, amikor Chiyo-chan előáll azzal a kérésével, hogy ő márpedig meg akar küzdeni velem, mert az édesapja így tanította ismerkedni.
- Igen különös szokásai lehetnek, az Aikawa-háznak, ha ilyen az ismerkedési szokásuk. nem szeretném megsérteni azzal, hogy visszautasítom a hagyományait. A kihívást elfogadom, azonban vigyázzon, lehet, hogy beletörik a fejszéje ebbe a fába.
Mondom és tréfásan megkocogtatom a fejemet. Ezután egy az akadémiáról közismert alapállást veszek fel. Ebből az állásból könnyedén lehet ruganyosan kitérni, illetve dinamikusabb állást. Kirobbanóan gyors mozdulat sorokat lehet indítani belőle, vagy magas sebességű kitérések indítására is alkalmas. Ez az alapállás, pont hasznos lehet, hiszen ellenfelem egy 11. osztagos shinigami, aki komoly tapasztalattal rendelkezik. Legalábbis remélem, nem áll szándékomban súlyosan megsérteni. Nem nagyon kell az ellenfelemet támadásra buzdítanom, megindul ő magától is. Szinte reagálni sem tudok, olyan gyorsan shunpozik elém, láthatja meglepett és pislogó tekintetemet, majd arcomról leolvashatja a fájdalmat, amikor gyomorszájon vág. Összegörnyednék és a földön fetrengve kapkodnék levegő után, de a következő pillanatban Chiyo mögém shunpozik és a karomat elkapva átdob a válla fölött. Hatalmasat nyekkenek. A tökéletesen végrehajtott mozdulatsor után Chiyo egy kedves dallamot hallhat kúszni a levegőben, ha oda pillant a közeli fal tetejére, akkor meg is láthatja, amint sértetlenül fuvolázok. Elveszem ajkamtól a fuvolámat és kedvesen rámosolygok.
- Reménykedtem, hogy észreveszed az érkezésedkor azt a fekete surranó árnyékot. Utsusemi. Feltételezem, hogy te is ismered, a gyorsaságod meg van hozzá. Bátor vagy, hogy egy 2. osztagost, a saját specializációjával támadod. Többre mennél a kardoddal. ^^
Mondom egy széles mosoly közepette. Majd úgy érzem, hogy végre rám került a sor, hogy bemutassam, mégis mekkora támadó potenciállal rendelkezem. Miután az zanpumat visszatűztem az övembe, megindulok ellenfelem felé. Az utolsó öt métert shunpoval teszem meg, hogy némi meglepetés is legyen a dologban. Alig két lépésnyire ellenfelemtől kezdek bele a támadásba, a bal lábammal előrelépek és tengelyként használva megpördülök körülötte, hogy további lendületet szerezhessek vele, ahhoz, hogy jobbommal a levegőbe szökkenve, szinte egy teljes kört leírjak a levegőbe és a látszat ellenére a bal lábammal hajtsam végre a rúgást. Ezzel a mozdulattal próbálom Chiyot jobb belátásra bírni, hogy legközelebb kétszer gondolja át az ellenfélválasztást. Nem félek én attól, hogy túl nagy kárt teszek benne, elvégre az ő mozdulatsora se volt piskóta. Ráadásul a gyomorszáj egy igen érzékeny terület. Továbbá tartok tőle, hogy zokon venné, ha visszafognám magamat és nem adnék bele mindent. Ha kitér a támadásom elől, az érkezésem helyéről nem mozdulok el, helyette felveszem ugyan azt az alapállást, amelyikkel indítottam és várom a kontrát. Amennyiben eltaláltam, akkor kedvesen rámosolyogok, miközben továbbra is az érkezésem helyén álok, és finoman közölném vele.
- Ejnye, úgy hallottam, hogy a 11. osztag a legerősebb.
Na igen a másik, ami hasznos ellenük, az pedig az, ha felültetjük a provokációnak őket. Úgy szép egy 11. osztagos ellen harcolni, ha már fel van paprikázva. Félek, hogy nem ad bele mindent.

Támadásom betalált és a provokációmra is nagyjából úgy reagált, ahogyan azt sejtettem. Égjen csak a harci kedve által fűtött hangulatban. Sokkal nagyobb lesz a bukása, amikor majd legyőzöm. Érkezésem helyén állva várom következő támadását és felkészültem a védekezésre, amikor hallom, hogy kidout használ. Nocsak-nocsa. Egy 11 osztagos, aki kidout használ a támadásaihoz. Micsoda meglepetés. Frappáns további provokációs dumára azonban nincs időm, hiszen azonnal támadásba lendül. A két fülemre mért támadását, kezeimmel könnyedén blokkolom. Még csak nagyobb erőfeszítésembe sem kerül az egész, azonban a fekete tűz, ami a keze körül lobog, fájdalmat okozott, még a blokkolásba is. A kezeim fájnak, ennek köszönheti, hogy a következő az állam ellen induló támadása betalál, de csak azért, mert elcsúszik a blokkolásra kitartott kezeimről. Így azonban az eredeti célját nem éri el, ki ugyan nem üt vele, de alaposan megérzem a fájdalmat az államban. Hármat hátralépek és megdörgölöm az állkapcsomat.
- A kedves papája bölcs ember volt. Nem tanított butaságra Chiyo-san. Ráadásul kidout is használsz, ez igen ritka egy 11. osztagostól. Most akkor teszek róla, hogy a továbbiakban ne akarj kidout használni. Figyelj, jól!
Mondom és egy egyszerű kidouval indítok. Nem hiszem, hogy sokáig fogva tudnám, de nem is ez a célom.
- Bakudou 01: Sai!
Ez a bakudou természetesen nem okoz számára túl nagy hátrányt. Shunpozni még mindig shunpozhat, valamint rúgni is tud. Ugyanakkor bőven elegendő előny számomra, hogy a lángoló kezeivel ne tudjon kapálózni. Teljesen fölöslegesen tenné, még a végén elrontanám a támadást és akkor bizony nagy bajba kerülne.
- San tou no tora no odori!
hangzik el számára az ismeretlen hakuda technika neve, ahogyan felidézem fel magamban a Három Tigris Táncát. Jelenleg csak az első elemét, a Vértáncot tudom alkalmazni, ami viszont tökéletes lesz arra, hogy ellenfelemet alaposan meglepjem, ha kidout vagy esetleg zanpakutouját akarná használni. Egy pillanatot még várok a támadással, ha esetleg használná az Utsusemit, azt szeretném kiszúrni. Mondjuk nem feltétlen van egy 11,. osztagosnak annyi esze, hogy sűrűn használja a Kabóca Vedlését. Mozdulataiból pedig látható, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála. Így végül elé shunpozok és három villámgyors mozdulatot indítok a mellkasára. Egymás fölé mennek az ütések, has, gyomor és végül a szegycsontra mérek egy-egy ütést. A technika igen csalóka, ugyanis, ha sikerült eltalálnom ellenfelemet, semmilyen fájdalmat nem érez. A technika a hatását ugyanis akkor fogja kifejteni, ha a a kilégzéshez reiatsu használat párosul. Pontosabban kidout használ, vagy netalán előhívná a zanpakutouját. Ennyiben persze nem áll meg a támadásom. A találat után ugyanis feltehetően meglepődötten néz, hogy az ég adta világon semmi baja sincs. Látszólag, hiszen a reiatsuját a Vértánccal, már kicsit megbolygattam. Ekkor shunpozok a vállára, majd talpammal elrugaszkodom a fejéről. Hogy pár méterrel mögötte érjek földet. Amint a lábaim alatt szilárd talaj van, felé fordulok. Elég gyenge rúgás, de remélhetőleg felbosszantja annyira, hogy a következő mondataimmal elérjem nála a szükséges hatást.
- Vereségre vagy ítélve. Elvettem tőled a kidout és a zanpakutpoudat is.
Persze csak sikeres támadás után provokálom tovább, hiszen ha a Három Tigris Táncát ne adj ég elkerülte, akkor teljesen fölösleges provokálni. Hiszen abban az esetben nyugodtan használhatja tovább a démonmágiát. Ahogy az előbb, úgy most sem mozdulok el az érkezésem pontjáról. Képes vagyok védekezni ellene, még ha olyan támadásokkal is próbálkozik, mint az előbbi.
- Jelenleg bölcs dolog lenne fegyveres harcot folytatnod. Talán... ismétlem, talán lenne esélyed ellenem.
Mondom és várom, hogy mivel rukkol elő. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mire lehet képes. Azt mondja fejlődőképes, hát eddig semmi olyasmit nem mutatott.

- Alábecsülsz!
Szólalok meg Chiyo háta mögött és zampakutoummal igyekszem fejen koppintani, miközben ő kezét nyújtja az Utsusemi klónomnak.
- Sokkal barátságosabb lett a végkimenetele, hogy kitértem a nem pusztító jellegű támadásod elől, mintha ténylegesen felvettem volna ellened a harcot. Gondolod, hogy sikerült volna ellenem, ez a bugyuta támadás?
Kérdezem, majd hátrébb shunpozok és megpörgetem ujjaim között a babuszfuvola alakú zanpakutout, ami így különös dallamú hangot ad ki magából. A fuvolámmal felé bökök.
- Vak vagy. Az ostobát nem merem kijelenteni, de vak vagy, mint egy fatuskó. Jellemző felfogása a tizenegyedik osztagnak, hogy fejjel rohannak a falnak. Igen, jól értelmezed! Jelenleg én vagyok a fal. Te pedig az, aki neki szalad a falnak, de a fejed fogja bánni.
Ezek után balomba veszem a fuvolámat és mivel eddig fegyvertelennek hitt Chiyo-san, most alaposan meglepem. Előfogom hívni a shikai alakomat. Valójában tökéletesen előkészített csapdát készülök fel állítani ellenfelemnek. Ugyanis, a Vértánc abban a pillanatban működésbe lép, hogy ő feloldja zanpakutouját és előhívja kardja shikia formáját. Ha pedig használja a képességét, akkor tovább erősíti a Vértánc hatását.
- Awasaro Heiwa!
Miután kimondtam a parancsot a bambuszfuvola a kezemben ketté válik és jól látható, hogy az bizony simán beillik egy zanpakutounak, hiszen látszik a penge és a hüvely. Aztán a következő pillanatban el is tűnik.
- Hehehe. Sose higgy a szemednek, ha ellenem harcolsz. Ha ennyi, minden, amit tudsz... jelentést írok a kapitányodnak, hogy dobjon ki téged, mert gyengíted az osztag hírnevét. A végén bekerülsz a negyedik osztag elit klubjába és kötögethetsz virágot a sérülteknek. Sokkal jobban néznél ki egy masnival a kezedben, semmint karddal.
Provokálom tovább ellenfelemet. Ez ugyanis még mindig édes kevés. Az ilyen ugra-bugra figurákért, még egy ismerkedős bunyóban is minimum kezet török.
- Ha a következő támadásodnál nem használod a kardodat, elveszem tőled és szégyenszemre, oda fogom adni a kapitányodnak. Az eddigi simogatásodtól, meg sem izzadtam.
Mondom és felkészülök a támadás fogadására és visszaverésére. Vele ellentétben én tisztában vagyok a korlátaimmal és a lehetőségeimmel is.

Provokációmnak szerencsére nem ült fel ellenfelem. Azt azonban elértem nála, hogy elővegye kardját. Amikor rózsaszín fényben kezd világítani a kardja, elmosolyodom. Végre valami komolyabb támadással fog elő rukkolni és nem kell elszedni tőle a kardját. Mert képes lennék rá, nem nagyon tudna mit tenni ellene. felkészülök a támadás fogadására, terpeszállásba állok, bal karomat kicsit feljebb tartom, jobbomat lesüllyesztem és várom a támadását. Nem is kell sokat várakoznom arra, hogy végre támadásba lendüljön és lássunk is tőle valami megmozdulást. Hamar rohamra indul és két kézre fogja a kardját, ami egy igen erős támadásra utal. Kissé hátrébb lépek, csak pont annyira, hogy a támadása előttem suhanjon el. Arra azonban nem számítok, hogy gyorsan kezet vált, majd egy teljesen más irányból megindítsa a támadását. Mivel mindenre számítottam volna, csak erre nem, a kardja végig szántja az egyenruhámat és a mellkasomat is. A fekete egyenruha kettéválik a vágás után pár másodperccel, majd láthatóvá válik egy vékonyka, vöröslő csík a mellkasomon, ami azt jelzi, hogy megsebzett. A közvetlen támadása után hátrébb shupozok és jobbom hüvelykujját végig húzom a mellkasomon, ahol a vöröslő csík kirajzolódott.
- Nagyon jó! Látom mégsem vagy félős nyulacska. Minden tiszteletem a tiéd.
Mondom ellenfelemnek, tényleg van vér a pucájában, ha képes a barátnője pasiját megvágni. Legalább beleadott mindent a támadásába. Pusztakézzel egyszerűen nem tudott olyat produkálni, amely veszélyes lett volna rám nézve, de így, karddal a kezében, tényleg tud olyat alkotni, amire azt mondanám, hogy ez már igen. A sebem nem olyan mély, hogy aggódnom kellene miatta, egyszerűen nem tud annyira megsebezni még így sem, hogy súlyos sebeket szerezzek.
- Most akkor megmutatom, hogy én mit tudok. Csak egy csöppet fog fájni. ^^
Mondom és felkészülök a Hét Lépés Csendjére... Jelenleg ez Heiwa legerősebb támadása és úgy vélem, hogy tökéletesen kvittek leszünk. Vagyis reménykedem, hogy nem túl gyenge ahhoz, hogy eltörjem valamelyik fontosabb csontját, gondolok itt a koponyacsontra és a csigolyákra. De a 11. osztagosok egyébként is szívósak, biztos, hogy napokon belül rendbe jön, persze némi 4. osztagos segítséggel. Egészen elé shunpozok, mielőtt azonban a kardjával támadhatna, egy gyors kidout használok. Jobbom mutató és középső ujját villámgyorsan a mellkasára helyezem, közvetlen a mellei közé a szegycsontra. Nem, nem perverzségből.
- Hadou 01: Shou!
A kidoumat úgy irányzom, hogy hátra felé lökje. Ha nem tért ki és röppályára állítottam, nincs más választásom, mint mögé shunpozzak. Ha sikerül a tervem, akkor folytatom a támadás sorozatot.
- Ashige!
Ezzel a rúgással ellenfelem jobb térdét célzom. Mivel háttal van nekem, ha minden jól megy, így inkább a térdhajlatát próbálom... elrúgni. A sikeres támadássorozat után, kétlem, hogy további harci kedve maradna ellenfelemnek. Remélem ennyi bőven elég volt, számára, hogy legközelebb a beszélgetés egyik formáját válassza az ismerkedéshez és nem a harcot. Egy biztos, ha sikerrel járok és ellenfelem az összes támadásomat elszenvedte, akkor nem folytatom a támadást.
- Szólj, ha hívjak egy negyedik osztagost. Lehet túllőttem kicsit a célon.
Mondom és leülök mellé a földre, amennyiben a földön fekszik.

Első benyomás

Sikerült megvágnom, bár igazából inkább csak karcolásnak mondanám. Egy kis vércsík jelezte a támadásom helyét. Szerintem jobban meglepődtem sikerem ezen apró bizonyítékán, mint maga a kárvallott. Persze nem volt időm sokáig bambulni döbbenten. Ellenfelem megszólalt.
- Nagyon jó! Látom mégsem vagy félős nyulacska. Minden tiszteletem a tiéd. - közölte. Végleg fogalmam sem volt, hogy mi is folyik körülöttem.
~ Úgy tűnik, ő is ismerte a verekedéssel ismerkedés módszerét! ~ szólalt meg Gingitsune ~ Ami szerintem még mindig egy nagyon barbár módszer! ~ tette hozzá kissé gonosz hangvétellel.
~ Amikor valaki nem tetszik neked, akkor rögtön megfelelnek a barbár szokásaim! ~ vigyorodtam el, de le is hervadt a mosoly az arcomról. Elém shunpózott, és a szegycsontomra rakta a kezét!
~ Mit csinál? De hisz Hime-san... ~ futott át az agyamon, miközben a testem automatikusan mozdult. Shunpóval ugrottam hátra, még pont érzékelve a mellettem elhaladó kidou szelét. ~ huh akkor csak bántani akart! ~ könnyebbültem meg, hogy teljesen őszinte legyek. Lazítani természetesen egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben bolondság lett volna. Még úgy is, hogy nem vérre menő küzdelmet folytatunk le. Most is shunpóztam, ő meg már ott volt mögöttem, és egy kedveset rúgott a térdem irányába. Erős fájdalom hasított a térhajlatomba. Valahogy hirtelen legyőzhetetlen ingerenciát éreztem, hogy abba hagyjam az eszeveszett rohanást. Lassítottam, majd sikerült megállnom. Ekkor láttam csak meg, hogy vér csordogál finoman le a nadrágomon. Mit mondhatnék? Lelkesen téptem le az egyik ujját a ruhámnak, és teljes lelki nyugalommal kötöttem el a sebet a jobb térdemen. Figyelmesen megvárta, hogy kész legyek. Kissé kettős érzések maradtak bennem a küzdelem után. Egyfelől tiszteletet mutattak a cselekedetei, viszont amiket mondott, sokszor ennek ellene szólt. Most is becsületesen megvárta, hogy elkössem a lábamon a sebet. Akkor is rögtön kedves lett, amikor kiderült, hogy Hime-san a barátnőm! Emellett nem felejtkezett el magáról, se arról, hogy mennyivel erősebb mint én.
~ Talán csak arra volt kíváncsi, hogy milyen könnyen veszted el az önfegyelmedet! ~ kottyantotta közbe Ezüstke a csöndes összegzésembe.
~Ez eddig eszembe se jutott. ~ keltem föl a földről
~ Persze, mert lelked okosabbik feléből születtem én. Így neked már mi maradt...
- Köszönöm - hajoltam meg a férfi felé. Bizalmam jeléül a földre szegezett tekintettel. - Igazán tanulságos volt ez a kis küzdelem. - Föl pillantottam - Ha nem teher, egyszer szívesen edzenék veled! Ezt mindenképp meg kell ismételni! - tettem hozzá lelkesen.
Lépteket hallottam, így fölegyenesedtem. Hime-sant tippeltem a közeledőnek, így elraktam a kardomat.