~ Kinézet

Nevéhez hasonlóan vállig érő lila hajjal és szemekkel van megáldva. Magassága átlagosnál nagyobb, mint a korabeliek, így sokszor kitűnik a tömegből. Ha nem az iskolai egyenruhát viseli, akkor valami kényelmeset hord, amiben könnyedén tud mozogni. Nem nagyon érdekli, mi a divatos vagy mi nem. Vagy a kezében vagy a táskájában mindig találhatóak kedvenc rágcsálnivalóiból néhány zacskóval, hogy bármikor elő tudja őket venni, ha éppen megkíván valamit.


~ Jellem

A hétköznapokat tekintve a jelleme nem törődöm kivéve, ha eszik, amit élvezettel tesz, vagy az evésről beszél, vagy éppen kibővítheti információit valamiről. Általában másokat is meg szokott kínálni rágcsálnivalóiból, de néha tud undok is lenni. Ami még jellemzi a rossz névmemóriája, amit azzal orvosolt, hogy mindenkinek ad egy becenevet, amit könnyebben megjegyez, mint egy teljes nevet. Nem annyira harcos jellem, inkább elkerüli a harcot, ha lehet, de nem szabad alábecsülni, mert ha kell, bele tud adni mindent.


~ Előtörténet

Tokyo városában születtem egy normális családi házban, szüleim első gyermekeként. Egészséges kisbabaként születtem meg szüleim legnagyobb örömére, hiszen már nagyon vágytak egy kisgyerekre. Apám, Murasaki Takeshi, agysebész, anyám, Kimura Ayane, tudós volt foglalkozását tekintve. Meg kell mondanom, hogy apám jobban örült volna egy fiúnak.
Szüleim megpróbálták a legtöbb idejüket velem tölteni, elhalmoztak mindenféle játékkal. Nem akarok paranoiás lenne, de olyan volt, mintha megfigyelés alatt tartottak volna. Ekkor viszont még nem sejtettem semmit, hogy mi vár rám.
Eljött az a bizonyos nap. Szüleim közös projektbe fogtak, aminek témája az emberi agy kihasználása volt. Kísérletük alanya pedig én voltam. Altatót tettek az ételembe és vonszoltak át a laborjukba. A beavatkozás órákig tartott, mivel a legprecízebben végezték a folyamatot és végül sikeresen véghezvitték tervüket. Átlagosan az emberi agy csak 10%-át használja, de hála a kísérletnek az én agyam már 20%-ra képes.
Miután felébredtem az altatásból, fájdalmat éreztem a fejemben. A szüleim azzal etettek be, hogy bevertem a fejemet, de nem lesz semmi bajom. Még gyerek voltam, így elhittem, amit mondtak nekem. Ezután pedig talán már én is éreztem legbelül, hogy tényleg megfigyelnek.
Szüleim megfigyelései alapján kiderült, hogy tényleg okosabb lettem az átlagnál, gyorsabban tanulok meg dolgokat. El voltak telve a sikerükkel és innentől egyre kevesebbet kezdtek velem foglalkozni. Az eddigi kirívó figyelem visszafejlődött egy rendes családban kapott figyelemmé.
Karácsonykor egész nap azzal nyaggattam apámat, hogy vajon, mit fogok kapni ajándékba. Végső elkeseredésemben, amikor sok-sok kérdezgetés után sem kaptam választ kérdésemre, éppen hátat fordítottam és a szobám felé ballagtam. Ekkor meglepetésemre apámtól meghallottam hol vannak elrejtve az ajándékaim. Egyből kiült a mosoly az arcomra és szaladtam a megnevezett helyre és előhoztam onnan őket, szüleim legnagyobb meglepetésére. Apám váltig állította, hogy ő nem mondott semmit, majd összesúgtak anyuval.
Amint vége lett a karácsonyi felhajtásnak elvittek anyu egyik kollégájához, aki esper szakértő volt és megállapította, hogy én is az vagyok, valószínűleg a kísérletük mellékhatásaként alakulhatott ki. A szüleim ezután megnyugodtak, mivel kiderült, hogy nagyon alacsony szinten vagyok, és ha nem koncentrálok erősen valamire, akkor nem lesz semmi bajom belőle.
Már közeledtem az iskolába járáshoz, de előtte még fontos megemlítenem azt az esetet, amikor megtanultam biciklizni. Apu elkérte a szomszéd gyerek régi kerékpárját és berakta a garázsba, de még nem szólt róla nekem. Én viszont kíváncsi kisgyerekként megtaláltam és nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Először csak a fogását próbáltam ki és átgondoltam, hogy is fog ez menni. Első próbálkozásom sikertelen volt, mivel elvesztettem az egyensúlyomat, de a második előtt már éreztem, hogy sikerülni fog. És sikerült is. Olyan volt, mintha az első meg sem történt volna, mintha már jó ideje bicikliznék. Amikor pedig a szüleim álltak elő a meglepetésnek szánt kerékpárral, én okoztam nekik meglepetést, hogy tudok rajta menni, mert persze nem mondtam el, hogy korábban kipróbáltam, így ezt is a kísérletüknek tudták be.
És el is kezdődött az iskolai életem. Persze itt is egyből feltűnt, hogy gyorsan tanulok meg írni-olvasni. A szüleim még büszkébbek voltak rám és később minden féle tanulmányi versenyre vittek, hogy mások is tudjanak a tudásomról. Az osztályommal jól kijöttem mindig, nem volt velük semmi probléma. Persze volt, akikkel többet beszéltem és jobban a barátomnak tekintettem, de kifejezetten nem utáltam senkit.
Az életem egyik megrázó élménye, ami a képességemmel kapcsolatos, ebben az időszakban történt, amikor egyik nap hazafelé tartottam a nagyvárosban. Nagyon el akartam érni a buszt, de közben figyelni is akartam, hogy nehogy nekimenjek valakinek, vagy megbotoljak valamiben. Az egyik pillanatban viszont, mintha egyszerre sokan beszéltek volna hozzám, teli lett a fejem egy csomó ember hangjával. Már az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy szétesik a fejem, fél perc múlva pedig már a földre rogytam az utcán a fejemet fogva.
Ezután valaki hazavitt és anyu kollégájától kaptam egy fülbevalót, ami visszafolytja a telepátiámat, hogy ne történjen többé ilyen baleset. Persze ezt bármikor deaktiválhatom, ha szükségem van az erőmre, csak egy kis lélekenergiát kell vezetnem a fülbevalóba.
Egy sorsfordító esemény történt, amikor is apámmal videojátékoztunk a tévénél és az akkor még szunnyadó képességemmel kiolvastam belőle, mi is történt velem gyerekkoromban, amit nem mondtak el nekem. Ettől kezdve megváltozott minden. Nem szóltam nekik, hogy tudok róla és az újonnan felfedezett képességemet is titokban tartottam.
Már nem is vettem magam bele annyira a tanulásba, mint korábban, hiszen rájöttem, hogy én nem ezt akarom. Csak a szüleim járnak jól vele, hogy villoghatnak, milyen okos gyerekünk van. De az senkit nem érdekel, hogy én, mit akarok. Már nem is tudom, mi a jó a tanulásban, hiszen a nagy részük, amit az iskolában tanítanak, később soha sem használom, akkor meg minek?
Amikor megint versenyekre akartak vinni, mindig visszautasítottam őket és távolságot kezdtem tőlük tartani. Próbáltam keresni valami hobbyt, de mindent gyorsan meguntam, nem tudtam sokáig rajongani egy dolog után. Bánatomat általában rágcsálnivalókkal próbáltam legyőzni és egy idő után hozzá is szoktam, hogy veszek néhány zacskó ezt meg azt.
Egyszer, amikor egy rövidebb úton akartam hazamenni, ahol nagyon kevesen járnak, balszerencsémre, ekkor találkoztam először egy hollowval. Nagyon meg voltam ijedve az ismeretlen lény láttám és lemerevedtem. Amikor meg magamhoz tértem, hogy el kéne menekülnöm, már közel került hozzám a lídérc és éppen támadott. Már sehogy se lett volna időm elmenekülni, ezért becsuktam a szememet és beletörődtem a sorsomba.
Viszont miután eltelt egy kis idő és nem történt semmi, kinyitottam a szememet és észrevettem, hogy valahogy egy kicsit arrébb voltam, mint korábban, ahol álltam. Visszamentem oda, ahol a lídérccel találkoztam és megláttam Mura-chint az egyik osztálytársamat, aki össze-vissza teleportálgatott. Ebből levontam a következtetést, hogy ő is olyan, mint én, és rendelkezik különleges képességgel.
Egy ideig csak néztem, ahogy teleportálgat, de rájöttem, hogy nekem is segítenem kéne, hiszen megmentett. Deaktiváltam a fülbevalómat és elkezdtem olvasni a hollow fejében és ezt közvetítettem Mura-chinnek telepatikus úton. Jól kombináltuk a képességeinket és végül egy villanyoszloppal végeztünk vele.
Ezután beszélgettünk egy kicsit Mura-chinnel és elmondta nekem, hogy mit tudott a lídércekről. Nagyon érdekelni kezdett ez a téma és még valami halálistenekről is megtudtam egy-két dolgot. Később az újonnan szerzett tudásomat lejegyeztem egy füzetbe a saját képességeimmel együtt és ezt a füzetet majd meg akarom tölteni hasonló információkkal.
A középiskola negyedik évében hallottam egy Raion nevű szervezetről, ami Karakura Townban található és a hozzám hasonló emberekkel foglalkozik. Végül sikerült kikönyörögnöm a szüleimnél, hogy iskolát válthassak és átköltözhessek Karakurába, ahol a suli tárt karokkal fogadott, hiszen jó jegyeim voltak.


~ Képesség(ek)

Neve: -
Típusa: Mentális
Leírása: Shōko képességei közül a legtöbb egyszerűen csak információszerzésre valóak. Nincsen olyan különleges képessége, ami kifejezetten támadásra való, de ezt a hátrányát információszerzésével próbálja kiegyenlíteni. Képességei két alaptechnikán alapul, a többi pedig ezekből alakult ki, vagy ezeket használja fel. (Szintezés: I. szint: 0-6 pont, II. szint: 7-12 pont, III. szint: 13-19 pont, IV. szint: 20-24 pont)

• Telepátia: Legelőször feléledt képessége, amivel könnyedén olvashat mások fejében és megtudja annak következő lépését, mielőtt megtenné azt. Ezen kívül közvetlen tud mások fejébe beszélni és akár közvetítő is lehet, amivel mások is tudnak egymással beszélni ilyen módon. Hátrány: A kétszer annyi LP-vel (ez az érték 12000 LP után 1,5-szeresre csökken) rendelkező célpontok könnyedén kizárhatják a használót a fejükben a nagy mennyiségű lélekenergiájuk miatt. (Szintezés: I: pontonként egy méter sugarú közben tud egy személynek a fejében olvasni vagy beszélni. II: Innentől kezdve tud rajta kívül két másik embert összekötni egymással és egyszerre akár két ember fejében is olvasni. Hatótávolsága pontonként 1,5 méter lesz. III: Hatótávolsága pontonként 2 méter lesz és akár több emberben is olvashat és több embert össze tud kötni telepatikusan.)
  
  • Empátia: Ez a telepátia legfejlettebb szintje. Ekkor nem gondolatokat olvas, hanem érzelmeket és nem csak olvassa őket, hanem lemásolja és megérti azokat. Nagyon nagy koncentrációra van szükség a használatához, hogy meg tudjuk különböztetni a saját érzelmeinktől és el tudjuk viselni az újakat. (Szintezés: Telepátia IV. szint)
    
  • ”Illúzió”: A nevétől eltérően nem illúziókat hoz létre, csak úgy tűnik. A használó rácsatlakozik a célpont látóidegére és meghamisítja az agynak küldött üzeneteket, így összekeverheti a környezetben lévő dolgokat, vagy éppen többet tud csinálni magából.
  
  
• Psychometry/Pszichometria: Ezzel a képességgel érintés útján tud a használó információkat szerezni a megérintett dologról. Konkrétan egy tárgyat megfogva annak múltjába tekinthetünk bele. Például, melyik gyárban készült, hogy kell használni, ki használta legutoljára. Részlegesen akár egy tárgy jövőjét is képes látni egy tapasztalt használó. (Szintezés: I: Még kezdetleges a képesség, jó pár percbe beletelik, mire megtalálja a keresett információt. II: Már csak egy percbe telik megtalálni a keresett. III: Már csak fél percig tart az információszerzés és már közvetetten is képes használni. Például a földet megérintve egy rajta álló emberről tud meg felszínes információkat. IV: Már csak néhány másodperc kell az információszerzéshez és innentől kezdve tud egy tárgy néhány másodperccel későbbi jövőjébe is tekinteni.)
  
  • Dive (Merülés): Ezzel a technikával a használó mentális énjével bele tud kerülni valakinek a fejébe, aki hagyja vagy éppen nincs eszméleténél. Így egy harmadik személy elmére ártalmas technikáját legyőzheti vagy elfojtott érzelmek vagy emlékek után lehet kutatni. (Szintezés: III. szinttől)

~ Szeret-nem szeret

+ Rágcsálnivalókat
+ Umaibō
+ Beceneveket adni
+ Más fajokról újat megtudni

- Nincs nassolni való
- Tanulni (kivéve, ami érdekli)
- Ha megzavarják
- Ha nem tudhat meg új dolgokat valakiről

~ Felszerelés(ek)

• Telepátiablokkoló fülbevaló: Már a nevéből ki lehet találni, hogy megakadályozza Shōkot, hogy használja a telepátiáját, viszont egy könnyed mozdulattal deaktiválhatja.
  
• Egy füzet, amibe a tapasztalatait jegyzi le (saját képesség, első hollow, stb.)(Nem mindig tartja magánál)